login |

The 100: vége az 5. évadnak

2018. 08. 30. 14:50 - Írta: Desmond Wallace

45 hozzászólás | kategória: 2017/18 finálék, kritika,

No heroes.
Just survivors.

Ez volt az évad szlogenje, és azt hiszem, hogy az elmúlt 13 rész alapján nagyjából kijelenthető, hogy nem vertek át minket. Az évadnyitó után pozitívan nyilatkoztam a sorozatról, ez a lelkesedés egy darabig ugyan megmaradt, de az évad közepére egy kissé elfogyott a lendület a történetből.

Az évad csapásiránya egyértelmű volt: egy völgy, két csapat, itt bizony háború lesz. A kérdés csupán annyi volt, hogy ki kinek az oldalára áll. Úgy éreztem, picit több volt a kelleténél a csavarok kedvéért végrehajtott oldalváltás, a fontosabb szereplők közül jó néhányan hajlandóak lettek volna feláldozni a bajtársaikat, hogy a számukra legfontosabb személyt védelmezzék.

Ezeket a köröket futották az évad második felében, és nem is igazán hittem, hogy lehet ebből valami maradandót alkotni a fináléra, de az íróknak ismét sikerült meglepniük. Az évadzárót szépen összerakták (8/10), tényleg élveztem, az utolsó 10 perc remek volt, és ugyan lehet, hogy ez megint csak egy mézesmadzag, de most ismét lehet reménykedni az izgalmas folytatásban.

A tovább mögött már spoileres leszek.

Volt már olyan évadzárás valamelyik sorozatnál, hogy 125 évet ugrottak az időben?

Alapvetően már az is érdekes fejleményként értékelhető, hogy megint csak az űrben kötöttek ki a szereplők, hiszen sikerült az egyetlen élhető völgyet is elpusztítani a Földön. A hosszú hibernálás, majd az új bolygóhoz érkezés viszont számtalan új lehetőséggel kecsegtet. Vajon ez a planéta elég nagy lesz mindenkinek? Nyilván nem lesz konfliktusmentes a találkozás a helyiekkel, de nem hiszem, hogy a 6. évad végére ezt a bolygót is teljesen tönkretennék.

Negatívumként említeném meg azt, hogy a legfontosabb szereplőktől most is sérthetetlenek (persze nem szó szerint) maradtak. Oké, hogy Harper és Monty öregségben elhunytak (a fiuk érdekes karakter lehet), de több közkedvelt figuránál is kijátszották az egyre inkább elcsépelt, utolsó pillanatban megmenekülős kártyát. Korábban a készítők számára egy kemény húzás nem jelentett gondot, de az elmúlt évadokban már nem igazán mertek hozzányúlni a rajongókedvencekhez.

Jó, tudományos szempontból nyilván bele lehetne kötni egy-két dologba, korábban se volt ez másként, de nem ez a lényeg, hanem a cselekmény és a karakterek. Mindkét téren akadtak fennakadások az évad során, de összességében inkább pozitív a szezon mérlege.

Ha pontszámba akarnám önteni az 5. évadot, akkor 6,5/10-re taksálnám. Jól indult, majd jött egy önismétlő hullámvölgy, a végére pedig visszatért a sorozat a hamvakból, hogy új életre keljen. Én mindenképpen kíváncsi vagyok arra, hogy mit hoznak ki az új lehetőségekből, és csak remélni tudom, hogy a cselekmény nem vész majd el az önismétlés mocsarában.

45 hozzászólás Ne habozz!

Danee - 2018. 08. 08. 10:16

Huh, kíváncsi vagyok mit hoznak majd ki az új Bolygóról. Tiszta lappal indulnak, de vajon hogy fogadják az ott lakók? De remélem nem háborúval, mert az tényleg unalmas lenne.
Montyt és Harpert sajnálom, hogy elmentek, de meghatóra sikeredett a búcsújuk. Ellentétek kíváncsi vagyok lesznek-e még, hisz nekik ugye tegnap volt a háború, nem 125 évvel ezelőtt…

Csilla0422 - 2018. 08. 08. 12:36

A listámon ők pont nem szerepeltek. De legalább nem erőszakos lett a haláluk és boldog életük volt.

Annak viszont nagyon örülök, hogy Echo, Madi, Indra, Gaia és Murphy is hajón van.

Madi új “trükköket” tanult Gaiatól.

Clarke viszont egy dologban hibázott, nem élt a lehetőséggel, mert McLearyt lelőhette volna.

De ettől eltekintve szerintem nagyon jó évad volt. Szorosan követi a másodikat.

A csatorna elnöke több évadot tervez még S6 után.

rodosto13 - 2018. 08. 08. 13:40

Nem tudnék rosszat mondani az évadzáróról. Az évadról itt-ott igen, de ez az utolsó rész nagyon jól lett összerakva.

Furcsa volt, hogy olyan gyorsan megoldották a völgy elfoglalását, feljutottak a hajóra, mindenki életben van, és még van az epizódból hátra bőven… Monty és Harper elbúcsúztatására nem számítottam.
Ami elsőre beugrott, hogy az új srác mennyire jó választás volt a gyereknek arcra, meg úgy szimpatikus is volt, remélem az írók Monty karakterének jellemvonásait adják neki, mert mindig ő volt a csapat lelkiismerete, és a srác is kimaradt a háborúkból/tragédiákból.

A másik, ami elgondolkodtatott (pedig általában nehezen tudok értékeket levonni egy sorozatból) az az , hogy végül az emberiségnek sikerült itt úgy elpusztítani a Földet, hogy sohasem tért magához.

Remélem én is, hogy a következő évad már tényleg nem annyira háborúról, árulásról, ilyesmiről szólna, mert az már kezdene nekem is kicsit sok lenni, de mondjuk lehetne több felfedezés, külső probléma megoldás, valami kicsi új :)

Danee - 2018. 08. 08. 13:55

Szerencse, hogy a Netflix is adja, így talán nagyobb az esélye a több évadnak.

McLeary-t végül nem ölték meg? Oké, hogy Clarke csak belerúgott, de utána meg is ölhették volna. Vagy hagyta magát befektetni aludni? Lehet nem ébresztik fel majd csak újabb 125 év múlva.

hummel - 2018. 08. 08. 14:07

Jó évadzáró volt és megint elég tágas a horizont amerre el lehet vinni a sorozatot.
Pár gondolat:
– Alaposan lecsökkentették a létszámot, az évad elején még 1120 körül voltak, mikor elhagyták a bolygót pedig csak 412.
– Nem ártott volna, ha a készítők készítenek jegyzeteket. A száz leküldése a felszínre cca 2232 körül volt ( Raven 1×03 ). Madi-ék pedig 2156-ban feküdtek be a krio kamrákba. Elég nagy baklövés.
– Clarke eltörte McCreary nyakát? Szerintem világos volt az üzenet, hogy nem látja megszületni a lányát, szóval gyanítom nem hagyta életben.
– Egy aranyköpés O.-tól: One garden, two serpents. Eden never stood a chance.
– Nem tudom ki miként van vele, de mosolyogtató volt a jelenet a két volt vezetővel (Diyoza és Octavia). Két szembenálló egykori hadvezér, most szimplán két megfáradt veterán egymás mellett.
– Nem értem Monty és Harper döntését arról, hogy ők ébren maradnak.
– És az sem világos, hogy egy légkörrel és vízzel rendelkező bolygó miért nem tér magához 34 év után.
– Echo 6 évnyi űrvakáció után sem esett ki a gyakorlatból. Lehet, hogy íjjal álmodott minden nap.
– Az elején volt a grounders-skaikru felállás, aztán fordult a kocka, és az előző két csapat túlélő néztek szembe az égből jött idegenekkel, csak hogy aztán megint az eredeti felállás szerint hőseink az égből próbálkozzanak a föld meghódításával. Szép kör.
– Eligius IV. versus Eligius III., na meg az ismeretlen. Alig várom.

süsü - 2018. 08. 08. 14:17

A második évad után a legjobb évad volt! Persze, itt is voltak hibák bőven, de alapvetően minden részt élveztem, az évadzáró pedig nagyon korrekt lett. Az elején érezni lehetett egy kis kapkodást, de ez kellett a két karakter búcsúztatása miatt. Izgalmas új lehetőségek várnak az új bolygón, kíváncsi leszek, a helyi erők milyen élőlények lesznek. :) Jó volt, jó volt, hiányozni fog.
(+kaptak egy kis csemegét a Bellarke-fanok is, de csak az utolsó részben szerencsére)

Latza - 2018. 08. 08. 14:40

“Nem értem Monty és Harper döntését arról, hogy ők ébren maradnak.”

Mer’ látták az SG-1 uccsó részét és elhatározták, hogy ők is eljátsszák… :D

Egyébként jó befejezés volt, tetszett. A szezon egésze is, bár azért nem ez volt a legerősebb évad.
Gondolom az új bolygón megint lesznek ronda radioaktív/savas/stb. viharok (látszanak a villámok a fél bolygót beterítő felhőkben) és nyilván szembekerülés az “őslakosokkal”, akik emberek, állatok vagy kicsi zöld lények. Mert garantáltan lesznek.
Viszont ha jól csinálják, meghagyják a sztázishajót és akármikor lehet alukálni a későbbiekben ha valamit elcsesznek.

Mondjuk szerintem a Földön több atombunker is megmaradhatott, ahol még élhettek/nek emberek, de úgy látszik, erre nem koncentráltak. És persze csillagközi utazásra képes űrhajó is csak ez az egy van…

Danee - 2018. 08. 08. 14:47

@hummel
Hát én már nem emlékszem az 1×03-ra, de itt a Timeline hasonló, mint a részben: http://the100.wikia.com/wiki/Timeline
A kommentekben pont valaki ugyanezt felvetette.
Aztán persze simán benézhették az írók is a dolgot.

Harpernek, de főleg Monytnak már rég elege volt. Nem akart háborút, bár én biztos nem vállaltam volna be a dolgot, ketten, még ha a barátnőm is lenne, biztos megbolondultunk volna.

A bolygóhoz nem tudok hozzászólni, lehet végleg tönkretettük, nem tudom pontosan mit dobhattak le rá.

Amúgy lehet, hogy ugyanúgy emberek lesznek ott is, akik korábban már odataláltak mondjuk. Oroszok, kínaiak :D

A Bellarke dolog engem nagyon nem mozgatott meg, de olvasgatom, hogy mennyien reménykedtek hogy esetleg összejönnek. Nem tudom, velük vajon ugyanazt a sorozatot nézzük?

hummel - 2018. 08. 08. 17:12

Danee: Jogos. Benéztem az idővonalat. Rémlett egy Raven-Abby beszélgetés, ahol a mentőkabinról beszélgettek és Raven 2102-t meg 130 évet említ. Visszanézve a számok jók voltak, csak éppen nem függtek össze. Jobban oda kell figyelnem. Megjegyzem az Allie féle visszaemlékezések miatt is beugorhatott volna, hogy tévedek, nem tudom miért az a beszélgetés jött elő most.

“A Bellarke dolog engem nagyon nem mozgatott meg”
Az egész jelent elég bizarr volt. Bellamy együtt van Echo-val, de ez a jelenet valami egészen mást sugallt.

Árpád - 2018. 08. 08. 18:41

Azért többé-kevésbé bejött, amire számítottam. Kulcsszereplők közül senki nem halt meg. Az egyik fő antagonista McCreary igen, de ő csak ebben az évadban szerepelt. Octavia megmenekült, de a hatalmát elvesztette. Behódolt ő is Madi előtt, ami az egyedüli lehetséges út volt.
Azért Octavia természete egy kicsit kiugrott ott, ahol Diyoza-val beszélgetett. Amikor azt mondta neki ott tévedtem, hogy nem öltelek meg, mikor kinyitottad a bunkert, de még jobb volt az utolsó mondata. Egy kert két kígyó. Valóban mind a ketten szerették a hatalmat, ahogy ezt Diyoza mondta. Ami azonban tetszett, hogy O megmentette Abbyt és Kane-t is, holott Kane szívből gyülölte őt.
A vége is jóra sikeredett. Bellamy nagyszerű ember lett ebben az évadban, ahogy lebeszélte Madit a mészárlásról, hogy te jobb ember legyél, mint mi. A végén pedig Bellamy és Clarke, valamint Monty párbeszéde előrevetíti a jövő problémáit is,

Z - 2018. 08. 08. 19:18

Ez az “Első köny vége” mit akar jelenteni? mert az első könyvet olvastam de nem így volt vége.

Amugy fasza évad volt egyik kedvenc lett ezaz utolsó rész meg ütött rendesen.

Sigismundus - 2018. 08. 08. 20:36

Hát nem semmi egy évadzáró. Bár reménykedtem benne hogy más főbb szereplők íratnak ki végleg, de végül is sokakat védet a főszereplő-páncél. Kane megérdemelte volna, az árulásáért.

Abban viszont igazam volt félig, hogy Monty és Harper inkább vágynak az űrbe minta Földre. Szépre sikerült a búcsú, kár hogy ők kerültek ki innen.

Magáról az évadról, kicsit sok volt az árulás majd meggondolás.

És nagyon várom a hatodikat….

Csilla0422 - 2018. 08. 08. 22:08

Remélem, hogy Jordan pont olyan lesz, mint a szülei voltak.

Ami engem kifejezetten zavart az Clarke hezitálása. Ő pont az a karakter, aki mindig meghozza a nehéz döntéseket és még ki is vitelezi. Most miért nem lőtte le McClearyt, amikor ezzel megmenthette volna az embereket és a Földet is? A barátait többször is elárulta, megölte a Hegyieket, de most, amikor csak emberről volt szó nem tett semmit időben. Ha Diyoza vagy egy másik rab hezitál, azt elfogadom.

Bellamy – Clarke pillanatról megjegyezném, hogy kb. hajnali négyig ünnepelték őket, majd kijött az első Jasonnel készült interjú. Ezt követően már gyűlölködés ment. A lényeg, hogy a showrunner azt nyilatkozta, hogy ez egy platonikus kapcsolat, legjobb barát dolog és ennél nem tervez többet. Továbbá Lexa a sorozat fontos karaktere és szerves része, Clarke életében is meghatározó, ezért evidens, hogy a továbbiakban is jelen lesz.

Eliza Taylor szerint is McCleary meghalt.

Danee - 2018. 08. 08. 22:11

@Z
Jó kérdés. Talán az emberiség könyveinek az első része véget ért ezzel, hogy elhagytuk a Földet.
Vagy beteljesedett a Bibliai apokalipszis.

Lemaradtam valamiről amúgy? Mi volt velük (Clarke, Bellamy) azon kívül, hogy meghatódtak együtt? Most nem nézem vissza, de nem emlékszem semmi olyan jelenetre, ami nem fordulhat elő két szoros barátságot kötött embernél. (mondjuk csalóka a dolog, mert nekem fejben olyan, mintha 5 éve lettek volna együtt, pedig ugye csak egyet, aztán 6-ot egymás nélkül. épp ezért nem hinném, hogy Bellamynak fontosabb lenne Echonál, akivel az űrben volt évekig.)

Csilla0422 - 2018. 08. 08. 22:55

Danee, semmi nem történt. Én soha nem láttam köztük többet szimpla barátságnál. Az meg külön jó dolog, hogy a férfi és a női főszereplőt nem erőltetik össze.

Z - 2018. 08. 08. 23:18

Szerintem össze fognak jönni azért vannak apró jelek, de szerintem csak a végére hozzák össze őket. Meg lehet lesz így “gyerekük” mert Jasoonra vigyázniuk kell, amugy hamár ő , hány éves lehet kb?

Qwe - 2018. 08. 09. 00:07

Nekem egy dolog nagyon nem tetszett, megint mindenki csodásan megmenekült az utolsó utáni másodpercben. Az első pár évadban pont emiatt volt izgalmas a sorozat, hogy tudtuk, hollywoodi megmenekülés helyett simán kinyírják a főbb szereplőket is. Kockáztatják a teljes emberiséget mert a Bellamy nem hagy hátra senkit, aztán a bomba becsapódása után szépen felszállnak és még megnyalja az űrhajót a robbanás lángja. Mintha valami régi csillagkapu rész lenne…

Amúgy mit fognak csinálni a dupla napos bolygón? Az évad elején azt mondták hogy oda kellett a sötétvér a túléléshez, az eligius 3 teljes legénysége ezért kapott szérumot.

Enzo - 2018. 08. 09. 01:55

Fúb@szki. Mintha egy fél évadot néztem volna meg negyvenakárhány percben, rendesen pörgött a cselekmény, néha már túlságosan is.

Először kicsit csalódtam a történtekben, olyan nevetséges tervek és megoldások születtek: még Clarke amikor ráfogta Diyoza hasára a pisztolyt, az csak egy újabb morálisan erős pillanat volt, de később az “Echo messziről pont belenyilaz az ágyú közepébe”, meg a “Clarke megsüti Raven nyakörvével McCreary-t” lépések tűntek kicsit légbőlkapottnak. Aztán jött a rakéták ledobása, de mivel még a rész közepénél se voltunk, elhittem, hogy vagy 1.vissza lehet vonni/eltéríteni őket, vagy 2.egyvalaki önfeláldozza magát, és a transzporthajót benavigálja a rakéták útjába, ezzel felrobbantva azokat. De nem, basszus, csak nem bírt ki 1 évadnál többet szerencsétlen utolsó megmaradt zöldterület, viszont legalább mindenki ügyesen megmenekült az utolsó pillanatban, mert a becsapódás másodpercében történő felszállás még laaaazán kivitelezhető. Oké. Aztán hipphopp már jött is a kriosztázis ötlete, na mondom remek, ebben az évadban a 6 éves időugrást is a szánkba kellett rágni (Clarke és Madi kapcsolata), mert egyszerűen nem érzékeltethető a nézőkkel, most akkor dobjunk rá még 10-et, biztos jó lesz, ráadásul fagyasztott alvásban legalább a színészeket se kell öregebbnek sminkelni, úgyhogy tök kényelmes is a megoldás.

Itt volt a mélypont számomra, aztán jött a fordulópont, bár egy pillanatig azt hittem, hogy a Passengers c.filmet fogják eljátszani Clarke és Bellamy. :D

Jordan első megjelenésétől meg kb a rész végéig csak tátott szájjal ültem, hogy mi az isten történik. Valami nem stimmelt, mert mondom ez a gyerek nem 9 éves, annyi szent (de legalább szépen hasonlít a szüleire)…és utána csak úgy záporoztak az infók…Monty és Harper ébren maradt, WTF, 10 helyett 125 évet aludtak, WTF?, a Föld teljesen elpusztult (WTF??, ugyanakkor elgondolkodtató, és kicsit aktuál-kikacsintás is?), és egy másik bolygónál vannaaaaak? Az aztán gamechanger kérem, most hirtelen rengeteg új potenciál érkezett a nem elfelejtett Eligius 3-szálon becsatolt ismeretlen flórájú és faunájú duplanapos bolygóval. Ideje ezt is tönkretenni! (De legalább nem űrben mászkálós sorozat lett, az valahogy furán állna neki.)

#hétidézetei (de igazából a teljes sorozatot leírják 1-1 mondatban):
“Just once I’d like to take off from a planet that wasn’t on fire.” :D /Raven/

“When you’re finished, come to the bridge. We’re deciding the fate of the human race. Again. You should be there.” :D /Bellamy/

(Sidenote: ez a “and Bob’s your uncle” kifejezésre utalás nekem teljesen kimaradt, pedig a Wiki alapján 2x volt már ebben a sorozatban, 2x a SHIELD-ben, és egyszer a Mr.Robotban :D és ez csak az, ahol tuti hallottam :D)

6.évadnál #ottali!

B - 2018. 08. 09. 09:27

nem érdemelte meg az emberiség Montyt QQ

jóslatok:
6. évad: leszállnak a bolygóra, ott várja őket az Eligius 3 legénységének leszármazottai
örthkrú vs kolónia. Murphy úgy tűnik hogy átáll az E3-asokhoz, de a végén mégse. a harcokban mindkét oldal megfeleződik, majd egyesülnek.
az évad utolsó percében megjelenik a valódi ellenség, egy idegen faj
7. harc: ‘umankrú vs idegenek
szerencsére az idegenek lázadó frakciója átáll az emberekhez. Murphy átáll az idegenekhz, de a végén mégse. Oktávia összejön egy idegen harcossal.
Az évad végén visszautaznak az időben, a Föld múltjába
8. évad: Back in time!
futurekrú vs Allie aki visszatér! harc az világvége megakadályozásáért.

Rönczy - 2018. 08. 09. 10:33

B: XD De mi lesz Clarke-kal? Ő legalább ennyiszer fordított már a köpönyegen. :p

Nekem bejött az évad, bár én meg vagyok győződve, hogy ezt a fajt vétek tovább örökíteni. Nem csak saját magukat tizedelték meg, deba bolygót is lenullázták… Most tönkrevághatják ezt a szép új bolygót is…

sledge - 2018. 08. 09. 11:01

A fináléra csak egy szót tudok mondani: epic. Kedves sorozatkészítők, tessék megnézni, hogy lehet tökösen csinálni egy CW-s sorozatot is, csak érteni kell hozzá. Lehet példát venni.

Capri - 2018. 08. 09. 21:00

Az eredeti könyvekhez kevés közük van a sorozat, azóta már eltérnek sok mindenben, két külön mű lett.

Szóval az első könyv és második könyv (ez lesz a 6.évadtól) szerkezeti tagolása a sorozatban. Ez a keret.

Első könyv: Föld

Második könyv: Új bolygó

Tuti lesz másképp a főcím. mert nincs Polis, bunker, hegy stb.

http://letskrisztatiszta.tumblr.com/post/176766747697/clarke-lever-or-clever-if-you-want-to-ship-it

Itt az évadvégi állandó momentum: Clarke+ fogantyúlehúzás :)

*megj.:igaz, h a 4.évad végén Raven húzta le a fogantyút, de Clarke nélkül nem sikerülhet

Mate815 - 2018. 08. 10. 07:38

Embertelen epic finale lett, igazi wtf gamechangerrel a végén! Nagyon kíváncsi vagyok merre viszik tovább a sztorit!

hummel - 2018. 08. 10. 08:24

Szerencsétlen Mount Weather ha nem akar a felszínre jönni, akkor most ők lennének a Föld egyetlen túlélői. Mellesleg akik Becca-t elégették, azok az emberek a hegyi emberek ősei lehettek?

Monty és Harper gondolhattak volna arra is, hogy az emberiség a kihalás szélén áll. Két szülő, egy gyerek ….

Valahol vicces, hogy az egykori grounders-ből egy leszármazott natblida maradt, a soraik erősen fel lettek hígítva olyanokkal (skaikru + Eligius 4), akikben még recesszív szinten sincs meg a lehetőség most viszont találkozhatnak az Eligius 3 leszármazottaival, akikben mindben ott van a szérum.

És ha már a szérum, akkor ne felejtsük el, hogy az Eligius 3 tagjai sem véletlenül lettek beoltva. Kérdés, hogy a wonkru tagjai miként viselik a megváltozott körülményeket. A leggyengébb láncszemek nyilván az Eligius 4 megmaradt tagjai.

Csilla0422 - 2018. 08. 10. 11:21

Hummel, Cadogen a bunker építő lett volna a hegyiek őse? Bekka az ő nevét mondta amikor máglyán volt.

Eligius 3 érdekes lesz a Grounder hagyományokra nézve. A Földön elvileg kevés volt a natblida így közülük kerültek ki a Hedak. De ha az új helyen mindenki az? Bár Abby azt mondta, hogy ők másfajta szérumot kaptak, mint később Bekka.

Capri - 2018. 08. 10. 11:37

6. évad első mondat Jordan hangjával : “I was born in space”

És látjuk szép óriási Eligius IV-t, háttérben óriási ismeretlen bolygóval.

Ez a második könyv kezdete.

Ez párhuzamos utalás az 1.évadra/1.könyvre.
A pilot részben Clarke narrálta ugyanezt.

Én szeretem a sorozatos/filmes párhuzamokat. Utalásokat is.

hummel - 2018. 08. 10. 11:59

Csilla: Csak egy tipp volt. Az öltözetük miatt gondoltam, hogy esetleg MW is érintett lehet. Mindenesetre érdekes Cadogan és a Second Dawn. A nyilatkozataik alapján jó eséllyel tudtak a közelgő világvégéről, ami alapján Becca érintettségét is ismerhették a történetben. A bunkerük pedig Becca kriptája lett. Több apró információ. Akár egy szériát is rá lehetne építeni az akkori eseményekre. Gondolom nem véletlenül mutatták az égetést, még valamilyen szinten biztos előveszik a történetet.

A két szérum lehet, hogy eltér hiszen Becca a későbbi verziót szerintem már az AI-hez is igazította. Viszont lehet, hogy a különbség nehezen kimutatható, ami meg a két csoport egybeolvadása esetén borítaná a leszármazási kitételt. Ki tudja miként reagálnának azok, akik most Octavia-nak is nekimentek volna.

Mate4182 - 2018. 08. 12. 15:41

Csak ugy mint tavaly ilyenkor, a 100ak iden is hozta az egyik legjobb evadzarot !!!

BAromi jol sikerult szerintem ismet a zaras, sot amiert kulon emelem a kalapom: ha nem lesz 6. evad, ez meg sorozat zaronak is tokeletes lett!
De azert remelem lesz …

Tul sok mindent nem tudok hozzafuzni mert elmondtatok mindent 10szer is elottem :D

Raven csemege az elso resz ota
Clarke meg idegesito (szinten az elso resz ota)

Octavia halalaban en is remenykedtem! Es Montyek zarasanak is baromira orultem, ha valaki akkor ok megerdemeltek egy beges nyugodt eletet haboruk meg oldokles nelkul.

Kivancsi vagyok mire akarjak kivezetni a 6. evadtol a dolgot …

Tyberius06 - 2018. 08. 23. 22:44

Az első 6 rész anno hamar lement, aztán vártam mostanáig az utolsó hét résszel. Ez alatt a 7 rész alatt kb részenként 2-szer kaszáltam a sorozatot, de a beletekerések és egyes balfaszságok átugrásának segítségével csak a végére értem.
Páran megjegyezték fentebb, hogy kicsit sok volt itt az oldal váltás. Clarke eddig se volt egy észlény, de ebben az évadban az írók nettó hülyére redukálták. Ez egyébként baromi érdekes. Eddig Bellamy volt a nettó hülye, Clarke szépen egyensúlyozott, Octavia meg a badass… Nah ezt ebben az évadban sikerült megcserélniük, amit én nem neveznék sikernek. Bellamy jó volt, egész racionális döntéseket írtak neki (őt megjavították – 4,5 évadba telt, de sikerült az íróknak), Octavia felvette Clarke szerepét, bár hülye egy stratéga volt, de legalább ezt konzekvensen csinálta. Bár azt hittem kinyíródik, de kicsit örülök, hogy nem így lett, bár túl sok értelmet nem látok a karakterében. Mondjuk mehetne egy évadra pihenőre. Az hogy a “felnőttek” életben maradtak azon sírok, mármint Indra (őt szerettem, de annyira nincs már rá szükség), Abby meg Kane. Ez utóbbi kettő miatt gondolkodom, hogy talán most kéne elengedni ezt a sorit. Abby “meggyógyul”, Kane meg talán túléli, neeee. Őket nem lehetne nem felébreszteni a sztázisból?
Az évadzáró dupla tetszett úgy összeségében, nem vagyok elájulva tőle, de nem volt rossz. Viszont ez az új bolygó… Ehh… ez a másik ok, ami miatt úgy érzem el kéne engednem ezt a sorozatot. Ebben az évadban már nagyon túltolták az árulkodást. És érezhetően csak ez vitte előre a cselekményt. Amikor már majdnem béke volt és mindenki happy, akkor Murphy visszajött a gyökérrel, akinek nem tartottam szükségesnek megjegyezni a nevét és jött a polgárháború.
Valahol nagyon nyilvánvaló, hogy a másik hajó gondot fog okozni, a problémám, hogy nem látom az írókban, hogy ebből valami értelmeset kihoznak azon kívül, hogy akkor mi szeretnénk itt egy földet, de ők nem akarják odaadni, szóval mi elvesszük, mert a MI népünk, a mi embereink bla-bla. Vagy béke van, de akkor szappannal kell megtölteni a tartalmat. Egyik se igazán érdekel. És ha bármilyen módon is ismét a háborúskodás kerül elő, akkor egyértelműen Jaspernek lett igaza és a probléma az Ember. Oké ezt tudjuk egyébként is.
Szóval vannak kétségeim bőven.

denee - 2018. 08. 30. 15:41

igazából engem csak ez az erőltetett Echo – Bellamy “szerelmi” szál zavart, mert nagyon nem működnek együtt a képernyőn, ellenben ugye Clarkkal akivel kb az első évad 3. része óta megvolt a chemistry. Emellett ami még elég zavaró, hogy az írók sokszor karakteridegen döntéseket, cselekvéseket írnak sokaknak, felépítik eddig őket, aztán meg fordulnak 180 at majd később megint 180 at. Aztán ott vannak ezek a fake halálok most épp Octaviáé, ha nem akarják megölni akkor ne írjanak neki ilyen jeleneteket, mert illúzióromboló. Egyébként én nagyon szeretem a sorozatot, régen szórakoztam ilyen jól és nálam all time kedvencek között van, de a hibákat azért látni kell.

Necridus - 2018. 08. 30. 16:45

Clarke-ot évadról évadra jobban utálom, de most, hogy konkrétan minden részben más pártján állt és végig vinnyogott, hogy a lányát akarja védeni (ezt a kapcsolatot annyira nem éreztették velünk valódinak…), hogy itt a vége, Clarke, hivatalosan is idegesítesz, remélem véletlen rádnyílik az űrhajó ajtaja és kirepülsz.

Egyébként rettentően bejött az évad, szinte minden részt úgy néztem, mintha évadzáró lenne, olyan izgalmasnak éltem meg.

Octavia karaktere nálam még mindig kedvenc, s örülök, hogy túlélte, de valóban ejthetnének valakit végre a főbbek közül.. (khm, Clarke). VAGY, repüljön már végre Abby, aki csak siránkozik évek óta, mindenkit átver, s most már függő is. Ez a Griffin család nekem sok…

A Bellarke egy szép álom, de valóban nem több barátságnál a kapcsolatuk, s szerintem ez nem is baj. Egy kicsit több Bellamy-Echo moment viszont kéne, hogy lássuk, mit is jelent ez a kapcsolat nekik.

Montyék búcsúztatása szépre sikeredett, megérdemelték, hogy békésen haljanak meg.

Az új bolygóval kapcsolatban hatalmas reményeim vannak, de a legnagyobb: ne legyen Föld 2.0. Legyen teljesen más, ne ugyanazt a vancouveri erdőt nézegessük és lássunk új növéyn- és állatfajokat! Több CGI, az tény, de szerintem megérné.

SV - 2018. 08. 30. 16:50

Hát én bizony amilyen lelkesen vártam a szezonkezdést, annyira kiestem a ritmusból. Az utolsó jelenet, ami megvan, az az, amikor Bellamy megeteti Octaviát azzal az algával. Az tetszett, jó kis jelenet volt, még meg is leptek vele, plusz nekem az ő kapcsolatuk a szívem csücske az egész sorozatból. Aztán évad közepén volt egy-két hétnyi szünet, és egyszerűen nem rántott vissza. Na majd megpróbálkozom vele később. Ahogy látom, a történet maga nem nagy durranás, sok mindent kilométerekről lehetett látni, de a kivitelezésre kíváncsi vagyok.

antares69 - 2018. 08. 30. 18:38

Nyilván mindenki másképp látja, nekem az első évad döcögősen indult (darálva néztem), majd pár rész után csak berántott, a második évad már nagy kedvenc volt és alig vártam a 3. évadot, ami számomra nagy csalódás lett, untam, nem csíptem az irányt ami felé haladt (a kopasztott néger főnök ((a nevére már nem emlékszem)), ALLIE), átszenvedtem csak magam az évadon, majd a 4. újra kicsit visszaadta a sorozatba vetett hitem, a vége pedig eszméletlenül tetszett…az ötödik évad pedig végre újra nagy kedvenc lett, nagy élvezettel kezdtem bele minden egyes részbe, a végétől pedig totál lúdbőr! Gyönyörű volt!

Mordekai - 2018. 08. 30. 22:04

Ha a következő évad is ilyen random frakciók/törzsek/akárkik harca lesz, akkor kaszálni fogom a sorozatot. Már az előző évad is ebből a sebből vérzett. Az évadnyitó felcsillantotta a reményt, hogy ez az évad más lesz, de nem úgy lett. Időugrás, új ellenség, háború. Nagyon mély már az az “önismétlés mocsara” és már az igen magas eyecandy-faktor sem segít. Ebből az évadból csak a kannibálos részre fogok emlékezni.
Szép évadzárás, de megint az űrben, új bolygó(?)… totál reboot? Ide is valami nagy váltás kell majd, hogy jó legyen.
Megjegyzem, Marie Avgeropoulosnak nem igazán sikerült nővé érnie, gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint 4 évvel ezelőtt, a “Vörös Királynő” még mindig egy cukorfalat, ez így nem olyan hiteles :)

Mr. Matyee - 2018. 08. 30. 23:05

Valaki tud információt arról hogy mikor
lesz a 4.évad itt Magyarországon.

winnie - 2018. 08. 31. 06:11

ha tudna, szerintem szóltak volna nekünk is, és akkor megírtuk volna/felvezettük volna a premiernaptárunkba. egyelőre nincs infó ilyesmiről.

Capri - 2018. 08. 31. 08:16
winnie - 2018. 08. 31. 08:42

a hosszú törölve van.

Capri - 2018. 08. 31. 08:46

Köszi winnie, hogy szóltál erről!

Ha valakit érdekel a bakivideó, Youtube keresőbe begépelni: the 100 bloopers season 5.

Hátha előkerül egy másik videó.

Running - 2018. 08. 31. 08:55

Egész jó záró volt. De. Ne felejtsük el, hogy az 1-2. évadban azért konkrétan sokkal jobban lehetett izgulni, hogy mi marad az emberiségből. Miért?
Az írók egész pofásan megkönnyítették a lehetőségeiket, ugyanis kiderült, hogy van új bolygó, nyilván ember lakosokkal, hozzá hajó, fagyasztás, de ne felejtsük el, hogy a behozott szállal már be lehet hozni bármit. Lehetnek más bolygók, ahova szintén hajókat küldtek stb… nekem egy kicsit erőltetett lett, főleg annak tudatában, hogy az 1-2 évadban senki egy szót nem ejtett arról, hogy az emberiség ilyesmire képes.
Szerintem praktikusabb lett volna az évad elején, nem egy lakható völgyre korlátozni a földi létet, hanem mondjuk elpusztult a fele, de sok élhető területből harcolnak az egyikért, vagy valami. Ez az új bolygó téma, túl egyszerű volt.

Az évad egyébként hozta a felemás dolgait, az ember nézi, mert érdekes, egész jó, de néha olyan sületlenségek vannak és tini fejből kipattanó megoldások, kavarások, hogy az ember sírni tudna rajta. Ideje lenne a döntések mögé felnőttesebb viselkedést tenni, már nem tinik, akik buliznak a földön, mint az 1. évadban.

Lee - 2018. 09. 01. 08:38

Ha volt technológia hibernálásra az apokalipszis előtt, akkor miért nem lehetett a bárka tagjait is hibernálni?

Desmond Wallace - 2018. 09. 01. 14:58

“Ha volt technológia hibernálásra az apokalipszis előtt, akkor miért nem lehetett a bárka tagjait is hibernálni?”

Jogos kérdés.
Ezzel a technológiával egyébként simán ugorhatnak évadok között évtizedeket, évszázadokat, aztán szépen lassan megismerik az egész Tejútrendszert. :)

Ráadásul ezzel a hibernálással akár a Földön is maradhattak olyan atombunkerek, ahol egyes közösségek várhatják, hogy újra élhető legyen a bolygó.

Mr. Matyee - 2018. 09. 01. 19:34

Winnie köszi az infót.

Egyébként a feliratos verzió nézését
feladtam mert részenként kell összeszedni.
Meg persze a sok hibás feltöltés miatt
mint pl: orosz felirat pedig magyar
kategória valamint eredeti nyelvű
magyar felirattal csak éppen a magyar
felirat hiányzik és a legjobb a 2.évad
4.évadként van fenn.

zolij - 2018. 09. 03. 08:57

Lee: gondolom az űrállomásokon nem voltak hibernációs kamrák, mert minek, a semmiből meg nem lehet felépíteni ott.

cool1l - 2018. 09. 05. 19:49

Sztoriromboló
1, ha létezik (az első apokalipszis előtt már létezett) kriokamra
– minden nem átmeneti bunkerben rendszeresítették volna (mert ha mégsem tenne ilyet a tervező, akkor a tervező alkalmatlan és jutalmul elküldik egy bányászhajóra), melyik politikus akar békés alvás helyett a saját székletében nevelt szóját enni
– minden űrállomáson rendszeresítették volna (*zolij* azért, mert ha egy asztronauta agyvérzést kap, begörcsöl a vakbele, agyrázkódást szenved el (súlyosat), levágja valamijét valami, akkor beteszik egy krióba amíg jön az ellátóhajó), így nincs szükség teljes felszerelésű sebészeti helyiségre, valami baj van vele, be a dobozba, majd lent ellátják.
2, egy 1000 főt évekig életben tartó atombunker, amelynek 1 bejárata van
azt értem, hogy van CO2 szűrő és O2 generátor, és ezért nincs szükség nyomásbiztos légaknára, de azért megnéztem volna a műszaki átvételét, főleg amikor kiderül, hogy az egyetlen bejárat egy toronyház aljában van.
3, egy bányászhajón olyan optika van amit a zseniális mérnöki leleményességgel, 100 éves szavatossággal összerakott űrállomás rendszeren, senkinek nem jutott eszébe összerakni, hogy a Földön történő hanyatlást/fejlődést figyelemmel lehessen követni.
4, egy MI ami beleszól a földi túlélők életébe NANOTECHNOLÓGIÁVAL, de “figyelmen kívül hagyja” az űrállomás rendszer lakóit
5, az a habitus amit megszoktunk a földiektől (lásd a amikor a skaikruk lezárták a kantint és a farmot) kissé ellentmond annak, milyen lazán fogadták, hogy Octavia felégeti a farmot (főleg annak tükrében, hogy Monty előadása után Octavia ellen fordult a tömeg), itt elmaradt az először mészárolunk és utána sem gondolkodunk trend

(A fentiek csak kiragadott, most az eszemben lévő példák.)

Nem azzal van a bajom, ha egy esemény indokolatlan, vagy kizökkent a történetből, mert ha az egész jó, akkor jó. De ha egy technológia eleve indokolatlanná teszi a sorozat elején a történéseket kiváltó okot, az súlyosan minősíti az írót.
Ha egy személy, vagy csoport a megszokottól teljesen eltérően reagál, sőt sorozatosan eltérően reagál, akkor ez kiváltja belőlem azt, hogy ne próbáljam meg előre gondolni a lehetőségeket.

Az eddigi évadok tökéletes egy vagy két beginnings évad lehetett volna egy Új Föld témájú sorozathoz (tisztában vagyok azzal, hogy nem ez volt a koncepció, ez csupán egy felvetés), és ki is fért volna, ha pl. (ha már több kommentelő is szóvá tette) kivesszük a pártváltó karakterek át- és visszaállását, hiszen a nézők többsége képes a bemutatottaknál jelentősen kevesebb tettből konstatálni, hogy egy karakter kasztja köpönyegforgató.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz