login |

Pilot-mustra: FBI – 1×01

2018. 09. 30. 18:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: 2018/19, kritika, pilot-mustra,

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Szóval Dick Wolf megint gründolt egy olyan (krimi)sorozatot, aminek rém generikus a címe és végtelen számú spinoffnak ágyazhat meg, csak egy várost kell hozzá biggyeszteni. Most már csak az a kérdés, hogy miben különbözik az FBI mondjuk a Law & Order-szériáktól.

FBI – 1×01 – 6/10

A Law & Order-sorozatokat a világ legtipikusabb krimijeiként szoktam emlegetni, mert kimondva is egy sémát követnek, és ez is a sikerük titka: nem sok bennük a nyomolvasás, mint a CSI-okban, inkább az egyik kikérdezéstől a másikig mennek, mindig felvesznek valami új infót, ami révén új kikérdezés jön (és közben bonyolódik a sztori is).

Azonban valójában az L&O nagyon nem tipikus, ugyanis az volt a találmánya, hogy miután megvan a tettes (sokszor a 20. percre), következik a bírósági tárgyalása, hiszen míg a legtöbb krimiben, amikor csattan a bilincs, elkönyveljük a hepiendet, ezekben a sorozatokban megmutatták, hogy közel sem biztos, hogy börtönbe kerül az elkapott illető. Nos, az FBI-ban ugyanúgy ketten járják a helyszíneket, de ebben nincs ilyen plusz. (A kettő egyike Missy Peregrym, akit jó látni egy idősebb karakterként, sokkal komolyabb szerepben.)

Van azonban egy nagy FBI-apparátus, amiből kiderül, hogy annak ellenére, hogy ketten vezetik a nyomozást, ők azok, akik akcióközelben vannak, de mögöttük kőkemény fogaskerekek forognak, és az egyik kiemelt szereplő ezt a több százas gépezetet irányítja. És mivel az FBI-ról van szó, a pilot sem egy szimpla gyilkossággal foglalkozik, hanem egy több tucat életet követelő robbantás elkövetőjének erednek a nyomába, sok másik ügynökséggel együtt.

Az nagyon hamar kiderül, hogy ez nem egy vidám, vicceskedő sorozat lesz, Dick Wolf nem kegyelmez, már az első percekben végez egy aranyos kisgyerekkel – írnám, hogy ő aztán tudja, hogy mi kell a nézőnek, de biztosan ez kell? Ez a komor hangulat, a nagyon erős (megint Law & Order-párhuzam) zenei aláfestéssel együtt végig jelen is van a pilotban.

Az FBI pilotja kifejezetten dinamikus volt, és nem azért, mert esetleg akcióztak benne. Valahogy még a párbeszédes jelenetek is elég gyorsan gördültek, amikor pedig mozgásban voltak, akkor végképp jó volt a tempó. Kellemes változatosságot jelentett az is, hogy nem a megszokott volt a nyomozás stílusa, hiszen egyrészt megfigyelések is voltak a kezdésben, másrészt a kikérdezések általában nem tanúkra szorítkoztak, hanem főként bűnözőket szorongattak meg, és próbáltak kiszedni belőlük ezt-azt.

Az efféle infószerzést a Magnum PI esetében kipécéztem, de itt nem csak “hívjuk fel” és kész, hanem alaposan megírt kihallgatások vannak, vagyis az írók nem lazázzák el a dolgot. Ráadásul ezek a kihallgatások lehetőséget nyújtanak némi karakterizálásra is, hiszen ugyancsak a Law & Order-es szellemet továbbgörgetve, az FBI sem magánéletezik, nem megyünk haza a szereplőkkel, szinte minden beszélgetés az üggyel kapcsolatos, szóval azokon belül kell a szereplőket is közelebb hozni a nézőkhöz.

Nem tapsikoltam a pilot hatására, de korrekt volt, hisze mindig szeretem, amikor a rész játékidejének 40 percéből 35-40 percet szentelnek az éppen aktuális bűnügynek, és nem romantikázással, évődéssel, barátkozással vagy ebédeléssel megy el az idő. Manapság már ez jelenti a kivételt, amikor lecsupaszítják a műfajt, lenyesegetik a felesleget, kihajítják a sallangot, a színészek játékára bízzak a karakterek megteremtését.

Ahogy azt már megszokhattuk a LO-franchise-ban, az egyszerűnek induló ügy sokkal komplexebb (és ördögibb), mint azt elsőre gondolnánk (ennyit tesz, hogy nem csak 10-20 perc a nyomozás), és érdekes látni, ahogy az első és második tévút, zsákutca után kezd kirajzolódni a big picture.

A szappanfaktor nélkül az FBI sem a Chicago-sorozatokhoz fog hasonlítani, hanem a Law & Order-ekhez, gondolom ez totálisan epizodikus jelleget is fog jelenteni, ami átívelhet, az a mikronnyi magánéleti szál, mert annyit azért tudunk, hogy Missy Peregrym karaktere (elég beszédes, hogy csak a 35. perc körül esett le, hogy nem is tudom a keresztnevét, és ahogy nézem, ez nem az én figyelmetlenségem volt, tényleg akkor említik először) erősen gyászol valakit.

1 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 10. 07. 12:06

1×02: 6,5/10. Ugyanazt kaptuk, mint a pilotban, csak pepitában – ahogy a Magnum-nál is írtam. Vagyis nem ugyanazt, de nem az volt a különbség, hogy míg ott vagy 30 halottal járó bűncselekménnyel indítottak, a folytatásban “csak” 8-10-en haltak meg. (Maga az ügy elég ijesztő és ijesztően valóságos volt online vetülettel.)

Továbbra is imponál, hogy 42 percből 40-et az üggyel töltenek. Hogy az infót nem egy telefonhívás révén szerzik meg, hanem komoly utánajárással vagy egy 5 perces kikérdezési jelenet révén. Hogy a nyomozók egy ponton leültek egymással szemben és elkezdtek közösen gondolkodni és kombinálni, de nem ám egy 5 másodperces jelenetben. Ezek egyike sem újdonság vagy egyedi, de manapság elég ritka.

Verdikt: még maradok, de várnék valami pluszt a részek végén is, mint a Law & Order-ekben. Nem feltétlenül végső csavart vagy totál pesszimista befejezést, az tényleg nem illene ide, de fél perc magánélet vagy totál hepiend helyett kitalálhatnának valamit.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz