login |

Last Man Standing: kezdett a 7. évad

2018. 10. 03. 16:30 - Írta: human

6 hozzászólás | kategória: kritika,

– Why would they cancel a popular show that everybody loves?
– Maybe they’re a bunch of idiots.

Ha csak simán folytatódott volna a sorozat, akkor sosem néztem volna vissza bele. De mivel egy lelőtt, és felélesztett komédiáról volt szó, aminek a reklámkampányában kifelé kacsingattak, így be kellett legalább a premiert vizsgálnom, hátha volt még a fentihez hasonló puskaporuk. (És a számok alapján sokan így tettek. Akkor ezentúl kaszálni fognak mindet, hogy nőjön a nézettség?)

Az biztos, hogy a cold openben durrogtattak. Aztán indult a tipikus Last Mand Standing-rutin, de pár kacsintás azért még maradt későbbre is. Leginkább a záró monológra. Viszont a hangsúly érthető módon nem erre volt kihegyezve, hiszen nem lehet vele kitölteni 20 percet. Vagyis nem érdemes.

There is no middle anymore.

A gondom a premierrel, hogy ez a rész túl aktuális volt, oktató jellegű, nem pedig komédia. Nem arról beszélt, amit a sorozat címe sugallna, hogy milyen (egyetlen) férfinak lenni 2018-ban, és űzött ebből viccet, inkább csak a politika került előtérbe, vagyis az általa generált megosztottság.

Fontos, hogy kommunikáljanak az emberek, ne pedig utálják egymást két táborra osztva, és még az is lehet, hogy érdemes elővenni a médiában ezt az  alapvető üzenetet, viszont itt nagyon szájbarágósan sikerült. Nyilván mindenben ott a politika, még a képregényfilmekben is, de nem ilyen kioktatón.

Ez nekem túl egyszerű volt, azt pedig főleg nem fektette le, hogy miért lehetne érdemes visszatérni.

6 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 10. 03. 16:32

nem volt semmi extra. az 1. évad után kaszáltam, minden évben megnéztem vagy a jay lenós, vagy a kristin és boyd nélküli részeket, de ez sem hoz vissza a folytatáshoz.

az sem, hogy lecserélték mandyt, hiába poénkodtak el a kinézetén.

goodjohnwin - 2018. 10. 03. 16:34

A régi Mandy kifejezetten hiányzik, a végén már csak miatta néztem a sorozatot (még az ABC-s időkben).

winnie - 2018. 10. 03. 16:35

Ja, egyébként politika: a posztból úgy tűnhet, mintha a pártokról vagy azok embereiről beszélnének, de ilyesmi el sem hangzik, csak általánosságok vannak benne és célozgatások, és ez szerintem így nem politizálás, csak politikáról történő vagy politikai töltetű beszélgetés, mint az, hogy mindenki fogadja el a másikat, ami nem csak a politikában igaz.

nem mintha ez a megközelítés egy cseppet is érdekelne, szóval nem védem, ráadásul a sok új néző talán érdekesnek találta.

dragon1986 - 2018. 10. 04. 12:24

Sajnos Mandy csere nem egy Baratok Kozt Szabo Erika szintu csere lett egy rosszabbra csereltek.

winnie - 2018. 10. 04. 14:17

én azt mondom, hogy várni kell egy kicsit az ítélethez. nyilván jobb nem lehet, de még ugyanolyan sem, de szerintem ez csak “más”. nem?

Dexter Morgan - 2018. 10. 04. 15:47

Vártam, mert nagyon megszerettem, és ki is tartottam mellette 6 évig, az egyik kedvencemmé vált. Már Alex Krosney lecserélése Amanda Fuller-re is elég nehezen emészthető volt, de valahogy megbarátkoztam vele. Viszont Molly Ephraim nélkül már nem sokat fog érni az egész, miatta szerettem meg igazán. Jó, hogy próbál tovább futni a dolog, de szerintem hamar ki fognak szeretni belőle… sajnos.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz