login |

Survivor – A túlélők viadala 4. évad: a harmadik kiszavazás – írta Scat

2018. 10. 06. 15:13 - Írta: vendegblogger

3 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika, reality,

Engem meglepett, hogy nem a harmadik adásnapon tartottak tanácsot, hanem átvitték a negyedikre. Nem tudom, hogy ez a műsorterv vagy csak túl sok jó anyag volt, és inkább az egyesülés után vágnak majd többet, mikor már kevesebb emberből kellene ugyanannyi tartalmat gyártani. Meglátjuk.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

A lila törzzsel indítottunk, ahol számomra meglepő módon, egységesen leültek a tűz köré megbeszélni, miért Bencét küldték el. Hogy mi lepett meg ebben? Az, hogy a srácok egyből kiteregették a lapjaikat arról, hogy Fanni volt a célpontjuk és látják, hogy a lányok összeálltak. Ennek ellenére miért Bencére szavaztak közülük ketten? Mert titkolózott! Sőt, nem mondta meg az igazat! Ez alapján, Tomin és Esztin kívül az egész bagázs repülhetne.

Szerintem rettenetes naiv és buta húzás volt ez a srácok részéről. Bár, Fanni, Robi és Jérémy pedzegették, hogy Fitneszanyu ott a legnagyobb kópé, rá figyelni kell. Hát, úgy legyen, én örülnék neki, ha nem ezen a rém egysíkú férfi-nő ellentéten zajlanának a tanácsok.

Majd jött a zsákmányszerző játék, amiről, az előzetesek alapján már tudható volt, hogy a nyeremény egy új játékos lesz. Egy férfi és egy nő, a nyertes választhatott, a vesztesnek jutott a maradék.

Maga a játék iszapban játszódó foci volt, emberméretű labdával, a csavar annyi volt, hogy az ellenfelet sérülésokozás nélkül lehetett akadályozni. Bevallom, az ötlet nem volt rossz, csak a jutalom olyasmi volt, amiért én a helyükben meg sem mozdultam volna. Étel vagy eszköz kellene, nem egy új ember. 3:1-re nyertek a lilák, ők vitték a faszit (szintén személyi edző, úgy tűnik, ez egy Survivor kompatibilis szakma).

Mondjuk, belegondolva, nem jártak olyan rosszul, hiszen a női fölény ezzel eltűnt. Újból négy a négy ellen a felállás. Én csak azt nem értettem, hogy ebbe miért egyeztek bele a lányok? Mókás volt látni később a műsorban, ahogyan panaszkodnak, hogy nem őt kellett volna választani. És kik is döntötték ezt el? Az indokuk meg, amiért ők is a fickóra szavaztak, hogy „kell ide egy igazi férfi”, piszkosul álszent. Ha lenne ott egy, őt szavaznák ki először, mert „veszélyes”, meg „túl erős”.

Igenám, csak stratégiai érzéke a liláknál egy srácnak sincs, egyből pellengérre állították a szerencsétlent, hogy milyen ember is ő. Komolyan, egy Survivorban ki fog erre őszintén válaszolni? Jaj. Robi egyből meg is utálta szegény újoncot (Balázst), mert megkérdezte, hogy nem kellene-e tüzet gyújtani. Eddig szimpi volt Robi, de úgy tűnik, ő az a tipikus minden lében kanál személyiség. Balázs pedig meglepően nagy igazságot mondott:

Valahogy, mindenki olyanná válik a játék során, amilyen valójában az életben is.

Teljesen egyetértek vele, kutyából nem lesz szalonna. Aki a való életben szarul hazudik, az a Survivorben sem lesz manipulátor. És vice versa.

A sárgák Emesét kapták, akinek a törzs szerint az a legfőbb tulajdonsága, hogy öreg. Ez a megalapozott érvek játéka, mint látható. Szerencsétlen még nem is játszott, de már bénának könyvelték el. Plusz, „egy ötvenes úgysem találja meg a közös hangot a húszasokkal”. Gyerekek, ha így álltok hozzá, esélye sincs rá szegénynek! Érdekes volt látni, hogy a 27 éves Balázs pont a fordítottja, arra panaszkodott, hogy IRL nem a saját korosztályával van leginkább kapcsolatban, ezért neki emiatt nehéz.

Ami viszont egységes volt a törzseknél, az az, hogy amint lelépett az újonc, egyből áttúrták a táskáikat, védettségi amuletteket keresve. Viszont nem találtak senkinél semmit. Ugye a tavalyi évadban, ha bekerült egy új ember, kapott egy amulettet, mert a készítők is tudták, hogy különben ő lesz az első, akit elküldenek. Ellenben tavaly az új játékosok ezt egyből fel is fedték a törzsnek, tehát megalapozott volt a cselekedet, de szerencsére erre gondoltak a készítők. Ez tetszett.

Másnap folytatódott Balázs vegzálása, akit elkönyveltek flegmának és magabiztosnak, mert vissza mer szólni. Bevallom, Robi és Tomi ostoba kérdéseit én sem tudtam volna kommentár nélkül hagyni. Meg is állapították a srácok, hogy neki mennie kell.

A sárgáknál az új nap új ellentétet szított, ezúttal Vikit pécézték ki, mert „nem csinál semmit”. Ez az indok engem azért nyűgöz le mindig, mert ha tényleg így van, akkor miért kell hozzá egy, kettő, vagy több hét, hogy feltűnjön? Addig láthatatlan volt? Meg is pendítették, hogy Emese helyett őt kell kirakni, aztán jöhet az öreg.

Úgy tűnik, hogy koncepció lesz az, hogy a szokásos kettő (zsákmányszerzés, védettség) játék helyett, három lesz két törzsi tanács között, ugyanis újfent tartottak egy „mini-játékot” (kettő a kettő ellen), ami elég semmilyennek indult. Mindegyik törzs küldhetett egy férfit és egy nőt, Gagamba Dávidod és Verát küldte, mert „őket úgysem győzik le”, az Agila pedig Esztert (ő volt a közmondásos szamár, ha nincs jobb…) és Balázst.

A feladat az volt, hogy a parttól kettőszáz méterre lévő bójákig kellett elúszni az egyiküknek, majd azt visszahozni a partra, aztán váltás és ugyanezt megcsinálta a másik is (kettő bója volt csapatonként). Eszter volt az egyetlen, aki saját bevallása szerint sem úszik jól, de a liláknál ekkora volt az úszni tudó választék.

Elsőnek a két lány ment, Vera le is hagyta vagy nyolcvan méterrel a szerencsétlent, Balázs helyében már ott hagytam volna a francba az egészet. Viszont ezt a rém unalmas versenyt is sikerült izgalmassá tenni, ugyanis Balázs nemhogy leelőzte Dávidot egy akkora hátrányból, de még rá is vert 10 métert, így ők nyertek. A nyeremény egy öt kilós hal volt, a vesztes játékosok pedig nem vehettek részt a következő védettségi játékon, ami elég rosszul jött ki, mivel Dávid és Vera a legerősebb játékosaik.

A liláknál a srácok konstatálták, hogy hiába nyerte meg Balázs a halat, attól még utálják, ezért továbbra is repülni fog. A lányoknál változók voltak a reakciók, úgy láttam, Fitneszanyun kívül mindegyik elolvadt tőle, főleg, hogy elkezdett lakhelyet építeni, és ő pucolta és sütötte meg a halat. Komolyan, ha Balázs nem kerül oda, megeszik nyersen a fák alatt?

Illetőleg megtörtént az, amit már sejtettem, és a műsor is sugallt egy ideje, Eszti feladta a játékot. Meglep, hogy a tavalyi évad után, egy ennyire akartgyenge embert hogyan nem voltak képesek kiszűrni a válogatás során? Vagy ez is koncepció? Ez abból a szempontból lehet érdekes, hogy így borult a nemek aránya, most már a fiúk vannak négyen, a lányok pedig hárman. A női szövetség akadályba ütközött.

Majd következett a védettségi játék, ami újfent érdekes volt számomra. Csapatonként három embert hozzákötöztek egy malomkerékhez, amit a maradék csapattagoknak forgatnia kellett. A kerék alján volt egy tartálynyi víz, amibe mindig lemerült az éppen alul tartózkodó játékos. A vizet fel kellett szívniuk, majd a kerék tetején egy csőbe köpni, hogy megteljen egy tartály. Abból kettő labdának kellett így kiesnie, amiket egy lapáton lévő lyukakba kellett juttatni úgy, hogy csak a nyelet foghatták. Ha legurult róla, újra kellett kezdeni.

Bevallom, nekem tetszett a feladat, úgy látszik, hogy ebből a szempontból a védettségi játékokat jobban fogom csípni.

Ugye a korábbi játék miatt a sárgáknál Dávid és Vera nem játszhatott, illetve nagy vihart kavart a csapatban, hogy Viki nem akart a kerékre kerülni. Ez nem tett jót a már egyébként is megtépázott renoméjának. Dióhéjban, a játékot az Agila egy ordas nagy vezetés után elbukta, mivel Fitneszanyu (Nóri), nem bírta a labdákat a lyukakba juttatni, pedig kétszer annyi ideig próbálkozhatott, mint a Gagamba. Viszont az álszenteskedés, ami a vereség után ment a liláknál, hogy „itt senki sem hibás”, „csak a szerencsén múlott” és egyéb hülyeségek, engem is idegesítettek, nem csak Robit. Nyilván a játékban el kell dönteni, hogy ezt érdemes-e kimutatni, de akkor is.

A játék után a sárgáknál tisztázni kellett Dávidnak, Verának, Gábornak és Alexandrának, hogy miért is nyerték meg. Mert hát, „nem az volt a terv, hogy vesztenünk kellene?” Tanácsot akartak tartani, hogy elküldjék Vikit, csak hát ez így nem jött össze. Ez pedig Vikin csattant. Érzékenyen vette a dolgot, és úgy tűnt, össze is zuhant. Bár Dávid próbált bele lelket verni, más kérdés, hogy sikerült-e. Nyilván, jól jönne neki egy lekötelezett.

A lila egyértelműen izgalmasabb törzs, ezt nem is feltétlenül a játékosokra fognám, tehát nem a lenyűgöző személyiségük miatt, hanem azért, mert nehezen tudom eldönteni, hogy ott mindenki ennyire suta, vagy mindenki egy lángelme?

Robi megkörnyékezte Balázst, ugyanis hiába beszélték már meg a srácok korábban, hogy Balázsra szavaznak, előbbi Fitneszanyut röpítené el. Mondjuk ezt kifejezetten bután és összeszedetlenül tette, Balázs reakciói mehetnének a hét idézete rovatba, olyan jó dumái vannak (lehet amúgy reality-t nevezni oda?). Robi beszámolt mesteri tervéről a srácoknak, akik nem tudták eldönteni, hogy egyrészt ezt miért kellett, másrészt mi legyen eztán.

Eközben Balázs beszélt néhány lánnyal, megpedzegette a Robis párbeszédét, és bevallom, nekem tetszett, hogy próbál előre gondolkodni. Viszont nem tudnám megmondani, hogy nyerők lesznek-e ezek a húzásai vagy sem, mindenesetre csalódnék, ha ő esne ki. Nem csak azért, mert szimpatikusnak tűnik, hanem azért is, mert végre van egy játékos, aki úgy tud megfogalmazni összetett, egybefüggő és értelmes mondatokat, hogy nem „ööö”-zi teli az egészet. Felüdülés őt hallgatni.

A Gagambánál közben kirobbant a „banán-ügy”, ami amennyire ostobán lett kivitelezve, annyira jó ötlet lehetett volna. Ugyebár ők élnek a gazdag-szigeten, mégis úgy tűnik (bár ezt a műsor nem sugallta), hogy ennek ellenére is beosztják az ételt a játékosok. Viszont Alexandra közölte Vikivel, hogy egyen csak nyugodtan banánt, „most úgysem látja” senki.

De természetesen észrevették, hogy gyanúsan lecsökkent a banánok mennyisége, robbant is a bomba. Azonban mikor Viki felhozta, hogy Alexandra mit mondott neki, ő ahelyett, hogy tagadott volna (Viki úgyis a periférián volt, szerintem nem hittek volna neki), végül bevallotta, hogy tényleg ezt mondta. Az egésszel az volt a probléma, hogy ő indította el a sutyorgást a hiányzó banánokról. Szóval magának ásott vermet. Hogy ennek lesz-e hosszú távon következménye, kiderül, Dávid viszont örült, mert így náluk egyre kisebb esélye van annak, hogy a lányok összefogjanak a fiúk ellen. Ebben mondjuk igaza is van.

Az Agilánál értelemszerűen a szavazás körül összpontosult a tevékenység, és bevallom, én élveztem is. Szerencsére ebben a törzsben úgy tűnik, hogy kevés olyan játékos van, mint tavalyról Gergő, akinek párbajmániája volt, holott a tanács ugyebár nem így működik. De ha erőből akarunk megoldani valamit, ahhoz nem is szükséges gondolkodás.

Mikor Balázs bekerült a játékba, úgy látszott, hogy neki rögtön vége lesz, viszont az utolsó napra Robi magaába roskadt. Nem evett, nem mozgott, nem beszélt. „Rosszul vagyok ezektől az emberektől”. Ez is egy elég nagy piros zászló. De utoljára még összevitatkozott a lányokkal Balázs füle hallatára, hogy átkutatták a táskáját, hátha van benne amulett. Itt jött a számomra meglepő fordulat, ezek után Balázs félrehívta Jérémyt és Tomit, hogy lehet, össze kellene állni a lányok ellen. Ugye a srácok elég Balázs ellenesek voltak végig, a lányok viszont még vacilláltak közte és Robi között, ezért is volt váratlan, hiszen így akár ők négyen kirakhattak volna egy nőt.

Sajnos úgy vágták az epizódot, hogy ne lássuk, Balázs ötletére mit reagáltak, ezért biztos voltam benne, hogy nem sikerült ez a terv. Ez egy magyar műsor, azokban tapasztalataim szerint nincsenek áll leejtősen váratlan fordulatok.

Végül elérkezett a tanács, ahol bebizonyosodott a sejtésem, nem lett fordulat, Robi esett ki öt szavazattal. Ebben talán csak az a fura, hogy Tomi is rászavazott, bár az indoklását meg tudtam érteni, csak azzal nem vág egybe, hogy „én ezt őszintén játszom”. Ugyanis Robinak ezek szerint hazudott.

3 hozzászólás Ne habozz!

Enzo - 2018. 10. 06. 16:29

Na, ennek örülök, hogy lesz heti összefoglaló, az úgy pont egy kibeszélhető mennyiségű anyag, szigorúan napinak meg ott van a hogyvolt. Mondjuk ilyenkor ennek kéne kimennie oldalsávba?

– Ez nekem is feltűnt, hogy mintha egy résszel több lett volna, nem is értettem, hogy miért nem csütörtökre (9.epizód) került a kiszavazás. A “túl sok jó anyag” kifejezés meg azért erős, így is háromszor hosszabbra van higítva, mint az USA verzió, szinte már nézhetetlenül beleraknak mindent.
– Eszti marha nagy miscast, egész végig azt hajtogatta, hogy ő mennyire gyenge lelkileg, hát akkor a francnak jelentkezik egy ilyen műsorba. Kár érte, pedig amúgy helyes volt.
– A kerekes-vizes játék már volt (vagy itt, vagy kinn, nem emlékszem), de ettől függetlenül jóféle, legalább nem a szokásos rohanós-kibogozós-puzzleösszerakós verzió.
– Balázstól tetszett, amikor felvezette a srácoknak, hogy a lányok szövetsége mennyire összetart, ők fiúk meg mennyire nem, és hogy megéri-e kidobni Robit, hiszen úgy megint 3:3 lesz az arány.
– A banán-gate, te jó ég, a fél pénteki rész azzal ment el. US évadokban is volt ilyen (lásd a “Banana Etiquette” című rész a 20.évadban), de itt kénytelen voltam beletekergetni, annyit bennehagytak a rinyálásból.
– Gergő és a párbajmánia, jaj, ne is emlegesd, de utáltam tavaly azt :D meg az agyonhasznált “cetlizés” szó…
– Tomi azért szavazott Robira, mert ugye Robi beárulta őt Balázsnál, és ez visszajutott hozzá, innentől Robi elásta magát az ő szemében…

Rodney - 2018. 10. 06. 21:06

Hehe, ez pont az a játék, amit az amerikaiban direkt bukott el az egyik törzs, hogy kiszavazzon valakit :) itt csak megpedzegették, végül nem lett belőle semmi, de azért így is jópofa.

Én úgy vagyok a feladással egyébként, hogy évadonként egy még teljesen jó belőle, ugyanígy az egészségügyi kiesés is, mert valamivel kiszámíthatatlanabbá teszik a játékot, illetve változatosabbá a “kieséseket”, de ez már ízlés kérdése, sokan casting hibának titulálják a feladó játékosokat.

Érdekes amúgy, hogy a lila törzs dinamikája fogott meg téged jobban, engem a sárgák sokkal jobban tudnak érdekelni. Bár tény, hogy a Balázs elleni tömeges ellenszenv továbbra is érthetetlen számomra.

Scat - 2018. 10. 07. 19:55

“Tomi azért szavazott Robira, mert ugye Robi beárulta őt Balázsnál, és ez visszajutott hozzá, innentől Robi elásta magát az ő szemében…”

Ezt én is tudom, de Robinak nem árulta el, hogy rá fog szavazni, nem pedig a korábban beszélt Balázsra. Ergó félrevezette. De persze, neki már mindegy volt.
A Survivor kibeszélő videó alapján úgy tűnik, hogy a négy napos kiesés valóban koncepció lesz. Kell a plusz műsoridő.

@Rodney
Hát, a liláknál csapnivaló a dinamika, de pont ezért érdekel jobban. Van kiket utálni, ezért mindig azt figyelem, hogy “na, hátha most megszívják”.

A sárgáknál, olyan mérhetetlenül egyik sem ellenszenves. Mert rendben van, Szandra piszkosul képmutató, de jó eyecandy. Dávidnak úgy tűnik stratégiája van, Gábor jó utánfutó hozzá (de benne van az ambíció, hogy kilépjen belőle), Vera sarkos személyisége bejön (nyerni kell, ne rinyálj, ha baj van akkor oldjuk meg), a többiek meg egyelőre elég semmilyenek, úgyhogy nem is érdekelnek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz