login |

The Man in the High Castle: kezdett a 3. évad

2018. 10. 07. 18:07 - Írta: Qedrák

8 hozzászólás | kategória: kritika,

Az alternatív valóságos Philip K. Dick-adaptáció, a The Man in The High Castle második évadja remekül sikerült, különösen a gyermekbetegségektől szenvedő elsőhöz képest. A remekül megkomponált történet elemei fogaskerekekként kattantak a helyükre, és akár azt is megtehették volna, hogy lezárják a történetet, és valami másba kezdenek bele.

Az Amazon azonban kért egy harmadik évadot is, hiszen elmondásuk szerint ez a legnépszerűbb szériájuk, és a fogadtatása is alapvetően pozitívnak tűnt. Ráadásul, kimondva-kimondatlanul, de a szolgáltató alighanem szeretné a sorozatait a sokkal nagyobb elismeréssel övezett Netflix alkotásai mellé emelni, és nagyon úgy tűnik, hogy a The Man in The High Castle-t szemelték ki az egyik prémium alkotásuknak is.

Az előzetesekben legalábbis a látványos részeket emelték ki, és bár már a második évad után is készült videó arról, hogy miként teremtették meg a hatvanas évek náci Berlinjét, a CGI segítségével most még látványosabb és még erőteljesebb külsőt akartak kölcsönözni neki.

Az említett trailerek alapján bennem azonban élt némi félelem, hiszen úgy is tűnhetett, hogy egy egyszerű “lelkes, egyszerű, amerikai hazafi ellenállók” versus “velejéig gonosz nácik” történetre redukálják le az eddigieket, ami lássuk be, hogy utoljára a nyolcvanas években működött érdekességként. Közben a készítő, Frank Spotnitz is otthagyta a sorozatot, így nem vártam a legjobb előjelekkel a folytatást.

Nos, azt hiszem, hogy az első két rész alapján a folytatásra nem lehet panasz. Egyértelműen látszik, hogy a hangulatteremtés még erőteljesebb hátszelet kapott. Általában, ha egy sorozatra azt mondjuk, hogy látványos, akkor többnyire nagytotálok, tömegjelenetek és ennek megfelelő operatőri és vágómunka jelenik meg lelki szemeink előtt.

A The Man in the High Castle egy ilyen versenyben alighanem néhány társával szemben alulmaradna, ám azt hiszem a készítők egy másfajta “látványosság-koncepció” mellett kötelezték el magukat, és ezt érdemes legalább annyira értékelni, mint más társaikat. Az egyes jelenetek mögé ugyanis aprólékos gondossággal kerültek a díszletek és a jelmezek, minden egyes részlet azt a célt szolgálja, hogy egy alternatív hatvanas években játszódó sorozatban érezzük magunkat. Ezt az erényt a harmadik évad csak felerősítette, de hozzátehetjük azt is: ott, ahol kellett, nagyon is éltek a hagyományos értelemben vett látványosság eszköztárával.

A sorozat eleje nem feltétlenül kínált nagy meglepetést, éppen csak úgy adagolták az információkat, hogy a következő rész mindig érdekes legyen valamiért. (Nem feltétlenül kell irdatlan nagy csattanókra gondolni). Az elején szereplők gyorsan elfoglalták a helyüket, vagy legalábbis felskicceltek egy várható utat, amit be fognak járni, és ennek alapján sejthetjük, hogy ki kivel fog majd a sorozatban összefutni.

Amire ráadásul gondosan ügyeltek, az az, hogy az elmúlt évadok eseményei kapcsán felmerült kérdéseket szépen elvágják, és úgy hozzanak be új szereplőket és új karaktereket, hogy azoknak meglegyen a megfelelő helyük, és ne “lógjanak ki” a cselekményből. Hogy pontosan mire gondolok, azt a tovább után részletezem, az első két részből származó kisebb spoilerek társaságában.

Nos, alighanem sokan meglepődtünk azon, hogy Juliana Crain (Alexa Davalos) halott testvére, Trudy felbukkant a második évad végén, bár az is igaz, hogy valamiféle csavarra lehetett számítani.

Az újabb csavar kettejük történetében az, hogy Trudy képtelen visszautazni, mert az ő világában a nővére halott, itt pedig ő nincs életben, és ez a kötődés megakadályozza az utazásban. Kettejük szálán a szálakat mozgató Hawthorne Abendsen (Stephen Root), aki ugye a címszereplő, gyorsan eltűnt a cselekményből, és persze hagyott Juliannára egy rejtélyt, amelynek a megoldása Tagominál (Cay-Hiroyuki Tagawa) található. Itt jegyezném meg, hogy bár mindig is voltak kétségeim azzal szemben, hogy Davalos mennyire érett arra a szerepre, amit a karaktere kínál neki, most mintha egy kicsit többet tudna nyújtani a korábbiaknál, de ezt csak az első két rész alapján írom.

A japánok megszállta San Franciscóban változik a magaspolitika, megvalósul az atomegyensúly, és a hadsereg helyett érkezik a tengerészet képviselője, aki az ellenállókat kérlelhetetlenül aprító Kido főfelügyelőt (Joel de la Fuente) arra utasítja, hogy változtasson a magatartásán, ráadásul régi ismerősökkel fut össze, ami komoly kihívások elé állítja. Ráadásul San Franciscóba érkezik Joe (Luke Kleintank) is, aki túléli a nácik börtönét, ám hogy milyen mentális állapotban van, és hogy milyen céllal érkezik, arról legfeljebb csak sejtéseink lehetnek.

A másik helyszínen természetesen Jon Smith (Rufus Sewell) körül forognak a dolgok. Egyfelől fel kell dolgoznia a családját ért tragédiát: Thomas önként vonult a halálba, és ez megváltoztatja a viszont közte, és a felesége, Helen (Chelah Horsdal) között, többek között azért is, mert a gyászukat meg kell osztani a nyilvánossággal, ráadásul a két lányukat hasonló veszély fenyegetheti.

Talán ezt a párost lehetne ismét kiemelni, hiszen finom gesztusokkal adják a tudtunkra, hogy mennyi minden változott a családon belül Thomas halála óta. Ráadásul Smitht még az is nyomasztja, hogy a birodalmi marsall, George Lincoln Rockwell és az FBI náci-amerikai megfelelőjének a vezetője, J. Edgar Hoover tartanak Smithtől, és meg akarják buktatni.

A többi szálon kevesebb érdemi esemény történik.

Nicole Dörmer (Bella Heathcote, akit a visszatérő szereplőből előrébb léptettek), rendezői karriert akar építeni, (miközben az azért kiderül, hogy Göbbels rokona) és ott sertepertél Joe körül, a japánok megszállta övezetből elmenekülő Ed és Childan pedig egyelőre keresik a helyüket. Az első részeket követően még nem egészen világos, hogy mennyire teljesedik ki az alternatív világokkal való játék, a legelső jelenetek egyike a katonaként harcoló Julianával mintha egy ilyesmiben játszódna.

Mint említettem, a sorozat egyik nagy erénye, hogy remekül játszik a díszletekkel, illetve azokkal a motívumokkal, amelyek más körülmények között, ha úgy tetszik a mi idővonalunkon, egészen mást jelentettek.  Említhetném például a pszichológus meghallgatását, ahol analízisre kerül sor, zsidó tudománynak titulálva a nem analitikus pszichológia vívmányait. De szót ejtenek Leni Riefenstahlról, és láthatjuk a San Francisco öblében felvonuló japán flottában a Yamatót.

Rockwell egyébként tényleg az Amerikai Náci Párt vezetőjeként tevékenykedett a valóságban, szóval nem véletlenül húzták elő a nevét a kalapból, az viszont már tényleg az írók fricskája, hogy Hoover ugyanazt a pozíciót tölti be, mint a valódi Egyesült Államokban. Az efféle történelmi és kulturális easter eggekkel teli van a sorozat, nem is sorolnám fel az összeset.

Talán eddig nem esett sok szó a zenéről, pedig Dominic Lewis remek muzsikát tett le az asztalra az elmúlt két évadban, néha vissza is hallgattam háttérzenének.

A komolyzenei vonal mellett a sorozatban természetesen felbukkannak olyan számok is, amelyek más körülmények között jelentek meg a valóságban, és bár olykor hasonló az értelmük, akadnak különbségek is. Erre a legjellegzetesebb téma a Kabaré című musicalből átemelt, a második évad végén már hallott “Tomorrow Belongs to Me” című ének, amelyet egy náci induló inspirált, és amely értelemszerűen itt tényleg valamiféle náci indulóvá válik.

Említsük meg azért, hogy az eredeti ötlet a hasonló című, Magyarországon Az Ember a Fellegvárban címen megjelent könyvből származik, ám a sorozat inkább továbbépítette az ottani világot, felhasználva a karaktereit. Azért egy-egy kikacsintással találkozhatunk: a börtönből kiengedett Joe álneve Joe Cinnadella lesz, ami történetesen a könyvbeli karakterének a neve is.

Minden félelmem ellenére a The Man in the High Castle úgy kezdett, hogy kevés kivetnivalót találtam benne, a felvázolt szálak többségében számos lehetőség rejlik. Hogy élt-e ezekkel, arról majd a teljes évadot átfogó írásban fogok elmélkedni.

8 hozzászólás Ne habozz!

_Peter - 2018. 10. 07. 20:05

Nagyon jó cikk, köszi! Nehéz lesz beosztani a részeket, remek sorozat. Smith szála a legjobb. A látvány, a sok easter egg, később egy bizonyos Hugo ruháiról beszélnek majd. :)

yuuki - 2018. 10. 07. 21:39

Szuper jó írás! Külön köszi az érdekes háttérinfókat, a Yamatot és a Tomorrow belongs to me-t. Öröm volt olvasni :)

Asdg12356 - 2018. 10. 08. 11:05

Na én le is daráltam már az évadot, az előzőekhez képest nekem csalódás volt kicsit..
Nem azt mondom hogy rossz volt, mert nagyon igényes volt ez is, csak nem volt a story olyan magasröptű és lehengerlő mint az előzőekben
Pl amikor Frankék felrobbantják a kempeitai székházat, köpni nyelni nem tudtam annyira jól meg lett csinálva a jelenet, ebben az évadban viszont nem volt számomra ehhez hasonló csúcspont, csak úgy folytak az események komótosan

Amúgy egyetértek a cikkíróval hogy a végletekig ki van dolgozva minden a legkisebb részletekig a világ ábrázolásában, tényleg elhiszi az ember hogy ez akár valós is lehetne:)

Ami még nagyon tetszik a sorozatban azok a szereplők, iszonyat jól meg lett írva az összes karakter, igazából nem nagyon van olyan amelyikkel ne lehetne azonosulni akármekkora rohadék is legyen:D
A kedvencem John Smith és Kido

Vlkolak - 2018. 10. 10. 20:22

A “Tomorrow Belongs to Me” a skinhead és “neonáci” szubkultúrában tényleg “egyfajta náci indulóvá” vált az 1980-as évektől kezdődően. Csak jelzem :)

White - 2018. 10. 12. 22:07

Ledaráltam az évadot,és nekem nagyon tetszett.Szerintem eddig ez volt a legjobb. Amikor a 2.évadot befejeztem, úgy voltam vele, hogy ááá ebből már semmi izgalmas nem lesz,mivel tudnák folytatni ami érdekes lenne ?
Erre bumm,mennyi minden történt benne? Sok olyan wtf momentum volt,köpni nyelni nem tudtam.
Viszont az évadzárónál olyan érzés fogott el,hogy ez kevés volt,mintha ez egy fél évad lett volna,pont ott indultak be megint a dolgok és vége,ki tudja meddig kell várni a következő etapra.

GeoCucc - 2018. 10. 13. 15:15

Ja, nagyon durva, hogy közel két év várakozás után az ember két nap alatt megnézi a tíz részt, aztán rögtön vissza is zuhan a valóságba, és lehet hogy újabb két év múlva jön majd megint ennyi. Ha valamire, hát a streamszolgáltatós sorozatok érkezésének várására nem érdemes az életünket áldozni, ezt már megtanultam az évek alatt. :) Plusz így a dara miatt tényleg alig ülepedhettek le a részek, két hónap múlva már alig fogunk emlékezni a cselekményre. De hát na, itt a darálós és a heti nézős sorozatok közötti dilemma újratöltve.

Nyomell - 2018. 10. 15. 12:46

Most végeztem vele. Nagyon szeretem a sorozatot és most sem volt csalódás. Úgy érzem viszont mintha, egy átvezetés lett volna a 2. és 4. évad között. Leült a sorozat a közepe tájékán. Lehet csak nekem volt ez a feelingem.

Snoopyzit30 - 2018. 10. 15. 16:09

3×01

Felirattal nézem, szóval én még csak az első részt láttam (persze emlékeztetőül gyorsan ledaráltam hétvégén újra az egész 2. évadot, amit még mindig 10/10-esnek tartok), szóval lenne máris egy kérdésem.

Most akkor Trudy átmeditálta magát Juliana világába? Abba a jelen világba, ahol játszódik amúgy a sorozat nagy része és ahol Juliana kinyírta Turdy apját Dixont? Mert ugye Trudy még mondja is Juliananák a semleges zónában, hogy az “az én világomban az apámat a nácik ölték meg”, mire mondja erre Juliana, hogy az ő világába, meg ugye ő ölte meg. Mivel Juliana világában Trudy halott, ezért tudott átjönni a másik világból most Trudy Juliana világába? Ilyen egyszerű lenne átmenni a világok között vagy ezt most nem értem.

Most akkor foglaljuk össze mit tudunk. Elvileg csak az tudja átmeditálni magát másik világra, aki már a saját világában meghalt. Mert ugye Tagomi a saját világában öngyilkos lett (elvileg leugrott valami hídról) aztán Tagomi titkára Kotomichi szintén elmondja, hogy a családja meghalt a bombázásokkor és (talán ő is) és úgy került át ebbe a világba, ahol meg élt a családja és ezért ő itt is maradt, aztán most van Trudy, aki meg szintén egy másik világból jött át? Azt tudom, hogy ezt már a tavalyi évadvégi kibeszélőben is fejtegettük, de akkor még nem láttuk ezt tisztán. Most meg már úgy kezelik ezt, mintha a világ legegyértelműbb dolga lenne, hogy most akkor ki és hogyan meditálja át magát egy másik világba. Ha valaki ezt teljesen egészében érti, az ne fogja vissza magát, írjon róla.

Továbbra is magasan van a színvonal, egyik drámai pillanat váltja a másikat, nyomatják a társadalomkritikát is, kirázza az embert a hideg. Azon mondjuk csodálkozom, hogy Thomas halála kapcsán nem kezdték el fejtegetni a szülők szerepét (kizárt hogy ne tudtak volna róla, és tudtak is ugyebár, mert el akarták tussolni) vagy akkora ember lett Smith, hogy inkább simán felhasználták Thomast propagandacélokra, nagyon kemény ez is. Joe szála is nagyon érdekel, Erich-kel a jelenete teljes meglepetés volt, már teljesen elhittem, hogy Joe padlón van, erre tessék.

Nagyon tetszett a kezdés, alig várom, hogy nézhessem a többi részt is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz