login |

Doctor Who: kezdett a 11. évad – írta Spyblat

2018. 10. 09. 14:50 - Írta: vendegblogger

27 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

(A Doctor Who esetében mindig felmerül a “hol kezdjem el?”-kérdés, és az is, hogy melyik Doctor a legjobb – erre itt volt egy körkérdésünk rengeteg válasszal.)

55 év. Kimondani is durva, de ennyi ideje indult a Doctor Who. Vagy 13 év, ha az új részeket nézzük, de még ez is egy baromi szép eredmény. Most ismét showrunner-csere volt, és főszereplő-csere, szóval minden adott ahhoz, hogy megint csak tiszta lappal induljon a sorozat.

Elég nagy várakozás előzte meg az új szezont. Junkie szinten első sorban az új showrunner, Chris Chibnall személye miatt, aki nemrég a Broadchurch-csel bizonyított, meg amúgy is elég sok DW-epizódot írt már. Másodsorban azért, mert bevállalták a nemváltást, vagyis megkaptuk az első női Doktorunkat és ez önmagában ad egy érdekes újdonságot a szériának.

Persze személy szerint karra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy a sok negatív felhangba belefullad-e az évad, vagy ezen túl tudják-e tenni magukat egyes, keményvonalas rajongók? (A nézettség első körben pazar lett.) Abban biztos voltam, hogy mivel férfiból vagyok, azért meg kell szoknom, hogy a Doktor immár nem férfi, ezáltal én nem fogok tudni ezentúl ugyanúgy azonosulni vele, mint eddig.

Látva az évadnyitó azt kell, mondjam, hogy nem lesz itt gond, bizony meg fogom szokni őt. Spoilerekkel a tovább mögött folytatom.

Na de milyen az új Doktor?

Jó. Működni fog. Jodie Whittaker kicsit a Matt Smith-es dokira hajaz és érezhetően van még hova fejlődnie, de tagadhatatlan, hogy megvan benne az a kis plusz, ami egy Doktort Doktorrá tesz.

Szép lassan körvonalazódni fog, hogy pontosan milyen Doktor is lesz ő, de szerencsére már most több tartalom van benne, mint a Capaldi éra kezdetében. Matt Smith belépőjéhez ugyan nem ér fel, de Capaldiét, véleményem szerint röhögve maga mögé utasítja. Szóval Jodie Whittaker jelenléte indokolt, aki nagyon ellenáll, annak is érdemes az első részt leerőltetnie a torkán, van esély rá, hogy meggyőzi.

Az útitársak szintén jók. Lassabban építkeznek velük, nem tudtunk meg róluk mindent, de abszolút szimpatikus figurák, ráadásul a rész végi tragédia úgy néz ki, kicsit jobban össze fogja őket fogni. Mindenesetre a rész végén nem önszántukból mentek a Doktorral, ráadásul elég szorult helyzetbe kerültek (hogy az űr amúgy instant halál, azon most tegyük túl magunkat), szóval bennük is van potenciál.

És eltűnt a Tardis. Rájátszva a fanyalgók panaszaira, még a Tardis sem bírja az új női Doktort! Viccet félretéve, amúgy valószínűleg erről van szó, hisz a Tardis nő és szeret rivalizálni. Az egyébként mindenképp üdítő volt, hogy a rész végére nem állt be a status quo, nem lett meg az időgép, tehát valamennyire azért összefüggő cselekményre lehet számítani, amit én személy szerint üdvözlök.

A David Tennant érát imádtam. A Matt Smith-félét is, függetlenül attól, hogy Steven Moffat nagyon sokszor elszállt és rengetegszer feláldozta a logikát és a szabályokat a hangulat oltárán, de ezt megbocsátottam. A Capaldis szakasz nálam nehezen indult, mert egész egyszerűen rém gyengék voltak a nyolcadik évad történetei és ezáltal nem sikerült megkedvelni a főhőst. A kilencedik-tizedik évad már sokkal jobban tetszett, de az örök kedvenc a Tennant-Smith páros még mindig, bár Whittaker is befutó lehet.

Minden szkepticizmusom ellenére abszolút működik az új Doctor Who, miképp a női Doktor is, sőt, még a showrunner is bizakodásra ad okot, ráadásul a kezdés nálam egy kellemes 7,5/10 lett.

(Amúgy most, hogy végre teljesen elterjedt a 16:9-es képarány, nagyon elkezdték nyomni ezt a 2.00:1-et… Ki érti ezt…?)

27 hozzászólás Ne habozz!

kplesz - 2018. 10. 09. 15:15

Mindig el akartam kezdeni a DW-t de sosem tudtam honnan kezdjem? melyik évad? melyik doktor? Most szerintem ezzel az évaddal fogom, aztán ha tetszik visszafele is belenézek. Vagy inkább máshol kéne kezdenem? Akkor hol?

winnie - 2018. 10. 09. 15:16

tényleg, ezt oda akartam írni az elejére – itt érdemes válasz keresni, de ez egy jó beszállási pont, mint ahogy mindegyik doktorváltás is, de az már teljesen szubjektív, hogy kinek melyik jön be legjobban: http://www.sorozatjunkie.hu/2013/07/14/honnantol-kezdjem-a-doctor-who-t/

Danca - 2018. 10. 09. 15:26

Örülök ennek az írásnak, kicsit tartottam az új Doktortól, hiába tudom, hogy jó színész. Én mindenképp megvárom, míg lemegy az évad. Ha nem is egyben darálom le, de szeretek egymás után több részt nézni a DW-ból.

A zárójeles részre:
“16:9 (1.77:1) is common for TV shows but films tend to have wider aspects – 1.85:1 or 2.35:1. Because they’re used for films, they have a “cinematic” feeling. The implication with this 2:1 size is that it will be a compromise that all films and TV shows can use so that we don’t have dozens of different aspect ratios.”

Hallak65 - 2018. 10. 09. 16:17

Az új doki jó. A kezdése Tennatot idézi, a viselkedése meg Smith. Az új companion-ok (társak? Valahogy nem az igazi így) teljesen nem. Izzadságszagúak és klisések. Kapásból van 3: egy feka fickó, egy indiai? csaj és egy fehér csóka. Mintha minden kategóriát ki akartak volna pipálni.

Az örök kérdésre, hogy hol kezdje az embert:
Típusfüggő.
Ha nem zavar a régi cgi, akkor Christopher Eccleston új S01.
Ha a sötétebb sci-fit szereted, akkor David Tennant S02
Ha a könnyedebb scifit akkor Matt Smith és S05
Ha nem akarsz darálni, akkor meg az új S11-gyel.
Capaldit nem ajánlom. Valahogy visszaesés volt az Ő doktora. Ott a mellékszereplők jobbak.

Nálam Matt Smith a legjobb, így S05. Már csak Karen Gillan debütálása miatt is. Vagy S07 és Clara Oswin Oswald. Szerintem a S07 a legjobb évad.

abba - 2018. 10. 09. 16:21

Jodie nagyon jó. Igen, még tutira fejlődni fog és megtudunk róla egy s mást, de ahogy Jodie gesztikulál és beszél, azzal engem megvett kilóra. Imádtam minden megmozdulását.
A hangulat is friss, én nagyon optimista vagyok, és nemcsak mert a Broadchurch (a showrunner előző sorozata) nagy kedvencem.

emese - 2018. 10. 09. 16:33

Jodie mint Doktor. Én nagyon vágytam a női Doktorra de az ő castingja meglepett. És erre már a trailerekben, az első részben meg végképp rámcáfolt. Tökéletesen érzem benne a Doctor vibe-ot. Nekem a Doktora dinamikája inkább Tennant-et idézi, de elképesztően sugárzik belőle mindaz, aminek a Doktorból sugároznia kell. Ez nagy pozitív meglepetés a Broadchurch-ös alakítása után.

A sztori kissé laposka, olyan jellemzően Chibnall-os. Kicsit földhöz ragadt minden értelemeben. De feltétlenül jobb mint a Capaldi érát nyitó kioktató rész, és mentes a nonszenszektől.

A companionok. Engem nem zavar hogy vegyesek. Ha végigmegy az ember egy londoni utcán, épp ilyen vegyes lesz a kép.

Végül az igazi mínusz nekem: a zene. Sem az epizód közbeni háttérbe simuló zene, sem a vége-főcím nem adta. Annyira belesimul a környezetébe, hogy nem ad hozzá a sztorihoz.

A Doktor kosztümje: míg képeken utáltam, Jodie-n tökéletesen működik.

The Doctor is in!

mSO - 2018. 10. 09. 16:46

Jól idézi az összes eddigi doktort szerintem, és emiatt igen ígéretes a szerepre!

marvinandco - 2018. 10. 09. 17:09

kplesz – az s1-el kezd aztán szépen sorban…. mert baromi durván összefüzik az évadokat bizonyos jelenetekkel/utalásokkal (pl a capaldis nemtommelyik részben olyan durva utalás van a tennant féle egyik részre, hogy ha nem láttad azt/azokat a részeket akkor majd nézel bután, hogy “mi van?”)
Szoval sztem nem érdemes kiválasztani egy évadot, és onnan kezdeni

Amúgy nekem szokni kell, hogy női a doki…. nagyon fura, meg még kell vagy 3-4 rész mire véleményem lesz, hogy most akkor Jodi jó-e vagy sem…. egyenlőre teccik… :D

Nálam Tennant (legjobb, mind színész, mind sztorik tekintetében) után Capaldi jön, bár a Capaldis első évad, hát eléggé nyögvenyelős lett, de aztán rettentesen sajnáltam, hogy kiszállt…. (a Heaven Sent/Hell-bent páros az majdnem a legjobb két rész volt az össz évadokat tekintve.)

winnie - 2018. 10. 09. 17:24

OFF, de ezzel

“Szoval sztem nem érdemes kiválasztani egy évadot, és onnan kezdeni”

az a baj, hogy aki ezt mondja, általában úgy is nézte, ahogy javasolja, ergó nincs meg a másik irányú tapasztalata (naná, mindenkinek csak egyféle lehet), de ha abból indulok ki, hogy nekem és sokaknak pont ellenkező az élménye, miszerint bárhol lehet kezdeni, akkor ez azonnali cáfolat. sokszor ugyanis az összefüggések csak bónuszok, máskor a visszautalásokat az veszi csak észre, aki régi néző, az újnak fel sem tűnik, hogy valamiből kimaradt, így nem csorbul az élmény, nincs hiányérzet.

persze mindenki eldönti majd, de a lényeg, hogy direkt úgy csinálják ezeket, hogy jöhessenek új nézők – most is elég sok jött. és az s1-es kezdésnek az lehet a hátránya, hogy az ember lehet, hogy elkaszálja pár rész után, és akkor sosem tudja meg, hogy most milyen. akkor már inkább érdemes egy új dokival kezdeni, és ha bejön a sorozat, akkor utólag ledarálni a régi szezonokat. könnyebb, ha már eleve szereti az ember.

Edrick - 2018. 10. 09. 17:30

Oh, de örülök, hogy nem vagyok egyedül: nekem is inkább hajazott a viselkedése Tennant-re, mint Smith-re, ezzel szemben viszont maga a rész több pillanatában is emlékeztetett a The Eleventh Hour-re (még akkor is, ha azt nem tudta megközelíteni). Megvoltak a kötelező elemek (I am the Doctor, ruhacsere, csavarhúzó, “testrészek”), de valahogy mégis más volt. Egyrészt kanalakból szónikus csavarhúzót csinálni kegyetlenül menőre sikerült, másrészt nem vártam volna, hogy már az első részben lesz egy ennyire drámaira vett pillanat, hogy meghal egy családtag. Kb. mintha Donna nagyapja halt volna meg a 4×01-ben. Mintha már most jelezni akarták volna, hogy lesznek itt még hasonló dolgok?

Részemről egészen bátor és friss kezdés volt, a nyitva hagyott befejezéssel és a TARDIS-nélküliséggel pláne, de a zene kicsit engem is zavart, pedig a “coming soon”-os előzetes alatt (aminek egyébként eléggé félrevezető a címe..) a Tennant 4. évad-féle főcím szólt, azért pedig mindig is odavoltam, úgyhogy talán van remény. ((De Murray Gold mindig hiányozni fog.)) Meg jön az új főcím is, szóval lesznek itt még érdekes dolgok, de ez kezdésnek sima liba volt.

U.i.: Siratom magamban még egy kicsit, hogy Capaldi-nak kevés jó rész jutott, de lelki szemeim előtt már látom, hogy mennyire fog fájni Jodie majdani kilépője is..

Hallak65 - 2018. 10. 09. 19:08
emese - 2018. 10. 10. 18:11

Srácok, az oldalsávban a kibeszélő címe úgy jelenik meg, hogy Dpctor Who p-vel.

Gábor - 2018. 10. 10. 18:52

Én vagyok az egyetlen a cikk és a kommentek alapján akit teljesen ki akasztott ez az 1 rész?
Spoiler
Kezdjük akkor a végén ami egy igazi mély repülés volt klissé bombázás közepette és egy szuperman vs batmant megszégyenítő súlytalan halálal ami minden drámát nélkülöz.
Hát nem minden főcselekmény nélkülözve megy át a nő öngyilkos osztagba? Felmászik egy acél szerkezetre egy bikázó kábelel egy szikrázó mi a ménykühöz és megcsapja az áram… mégis mit várt?!
Teszi mind ezt kis lányos ízgatottságal…Miért?
Aztán a beszéd a temetésen nem tudom hogy lehetne még ennél is semmit mondóbb? Majd a ruhaboltos jelenet jézusom van lejebb is? Minden bizonnyal. A csapat tőlük lesznek még álmatlan éjszakáim klissés egy dimenziós karakterek akik mellett egy pozitív érvet se tudnék felhozni az egészet egy PC Master teamnek éltem meg.
A történet vezetés és események poénosnak szánt jelenetek egyszerűen semmi se működött. A folyamatos elismételjük szóban a történteket, a rossz arc akit szépség versenyre küldenék Jason, Fredy Krüger és bőrpofával hagy mérkőzésnek meg hisz egy üres héj… Az öndicsőitő himnusz amit a doktor szájába adtak a darun nem tudtam már hova tenni csak az járt a fejembe hogy mégis miért?
Nem értem ezzel a végtelen és szó szerint bárhol bármikor bármi bárhogyan lehet eszköztáral hogyan lehet ilyen csekély fantáziátlan felütés nélküli kezdést írni.
Mêlységesen csalódtam és nem nem az új doktor miatt hanem a teljes történet kivitelezés minőssége miatt.

humorpalanta - 2018. 10. 10. 21:08

Nem voltak kétségeim a női doktorral férfiként. De már most bőven megnyert. Tennantet imádtam, Smith-t megszerettem pár rész alatt, Capaldit meg hiába bírtam már előtte, rossz részeket írtak neki. De Jodie nagyon ráérzett erre a szerepre. Tökéletes.

A zene nagyon nagyon érezhetően hiányzik és kilóg.

A Honest Trailer Doctor Who-t láttátok? :))

Bookworm - 2018. 10. 10. 21:57

Én csak a Matt Smith-féle DW részeket láttam. Így nincs sok viszonyítási alapom a többi doktorhoz képest. Nagyon vártam a női doktort, egyben egy kicsit tartottam az első résztől, hogy fog-e tetszeni az új doktor. Szerencsére a félelmem alaptalannak bizonyult, nekem bejön Jodie Whitaker doktora. A halálon meglepődtem, de ugyanakkor várható volt ez, hiszen a trailerekben 3 companion szerepelt.

ChristineJane - 2018. 10. 11. 00:17

humorpalanta: Őszinte előzetes:

https://puffcinq.blog.hu/2018/10/10/david_tennant_a_nem_tul_messzi_tavolba_revedes_mestere

Bár gondolom már láttad, és sokan mások is, de nem lehet megunni!:D

humorpalanta - 2018. 10. 11. 18:48

@ChristineJane: Nekem nagyon bejött. Egyszerre röhögtem és érzékenyültem el :) Jó volt, hogy pont az új évad elé érkezett :)

Wisp - 2018. 10. 11. 22:21

Nagyon vártam ezt a kezdést, és végül nem csalódtam.

Ahogy meghallottam Jodie beszédhangját, szinte magam előtt láttam, ahogy jómodorra utasít valami intergalaktikus diktátort, természetesen egy csésze tea mellett, a három új companional pedig nagyon sok mindent lehet kezdeni.

Viszont ha teljesen őszinte akarok lenni, azt is hozzá kell tennem, hogy Moffat vagy Davis szerintem álmából felkeltve is jobban megírta volna ezt a részt. Eddig az új szériában az új companionokat bemutató részek mind különlegesek voltak valamilyen szempontból, az új Doktoros részekről nem is beszélve. Mindig sikerült valami csavart vinni az alapszituba, ami emlékezetessé tette őket, de most ezt valahogy nem éreztem, a regeneráció körüli komplikációkat is mintha csak ki akarták volna pipálni. Cserébe viszont volt sok-sok alapozás, ami remélhetőleg megtérül a hátralévő epizódokban. Kíváncsi vagyok, hogy fogják feloldani a spacehangert, de persze tudom a választ: gyorsan :D

Jolly - 2018. 10. 12. 10:48

Tetszett nagyon az első rész, belelkesedtem tőle rendesen. Hajlamos vagyok a Doctor Whonak körülbelül minden bakit, hibát megbocsátani, már az első résztől kezdve amit én imádtam – mert most komolyan ránk támadó próbababák, mennyire laza egy ilyet meglépni?

Kicsit reméltem, hogy a halál rész úgy lesz felfogva, mint egy felesleges önfeláldozás és egy kis borongós oldala lesz a résznek – “ne légy teljesen bolond a kaland során, ember” módon – mert teljesen el tudtam képzelni, hogy a nagymama annyira bepörgött az eseményektől, és látta, hogy a Doktor mennyire önfeláldozó meg ugrál a magasban, hogy ő is hős akart lenni.
Én sem éreztem szükségét a tettének, várhatott volna, mert nem igazán voltak veszélyben a többiek, nem?
De azt hiszem nem DW lenne, ha ilyen negatív kapcsolás lenne benne.

Az új felállásban nekem Chibnall és a zene a veszélyes tényező. A színészek, karakterek szimpatikusak, Jodie szerintem zseniális, de az írás kritikus pont lehet, nem tartom a showrunner korábbi DW részeit valami nagyra. A Broadchurch meg teljesen más műfaj.

pytta - 2018. 10. 12. 13:09

Előző évadot kihagytam, de lehet, hogy az új évadra felszállok a hype-vonatra! :)

yooha - 2018. 10. 12. 14:29

Az volt a fura, hogy egyáltalán nem volt fura, hogy a Doktor egy nő.
Nekem teljesen Tennant stílusúnak tűnt, már az évadzáróban lévő 1 mondata is, meg most is. Ez nem tudom, tudatos-e, vagy ő is olyan magától. Ez a “felhúzom a számat” az totálisan!
A spacehanger-t gondolom egy arra járó Vogo..izé valamilyen hajó fel fogja oldani.

robi110 - 2018. 10. 12. 20:10

Az jó dokival nme lesz gond. JW jól hozza a saját hangjára alakított doktort. Viszont a sztori maga kicsit laposra sikerült. Nekem egy túltolt svéd nyomozós sorozat hangulatát kelltette a rész, mínusz a vér és a hentelés. Emellett a kiszemelt vörösingesei a résznek elég súlytalanul haláloztak el. Az utitársak egyébként működtek szintén, bár a végedráma teljesen felesleges volt, annak tekintetében, hogy már az első jelenetekből kiszámítható volt.
Remélem az itt történtek egy átgondolt átívelő szálat vezetnek majd fel 3s akkor szívesen elmormolok egy mea culpát.:)
Na meg egy kicsit jobban kihasználják majd a zsáner adta lehetőségeket.:)
Továbbá a zene nagyon hangsúlytalan volt, amikor volt. Nem baj, ha nem félpercenként csörtetnek a himnuszok az ember fülében, de az atmoszférából nekem egy kicsit hiányzott. Hosszú távon itt is az íráson fog múlni a siker.
Összességében jó kezdés volt de valahogy hiányzott egy minimális kapcsolódási pont a sorozat eddigi világához. De! Ha igazak a pletykák.. 7/10 A bizalom jeleként.

Runval - 2018. 10. 13. 00:41

Hát ez nekem egy 3/10, és csak azért mert félek, hogy van ennél lejjebb is. A zene unalmas, a látvány ok, a történet meg a gonosz egy nagy unalmas semmi. De ez nem is lenne nagy baj, mert ennek a résznek az új Doktor és “barátok” bemutatása volt a célja. Amit szerintem nem ért el.
Ryan, mint összekötő kapocs, kapta talán a legtöbb karaktert: kettőt. Egyensúlyzavar és fridging. Graham csak fridging. Yas meg egy Disney hercegnő.
13-ról meg eddig az alap doktoros tulajdonságokon kívül csak annyi jött le nekem, hogy nem tud 1 percig ugyanarra figyelni. És talán az se volt a legjobb ötlet, hogy amikor sokan a nézők közül megkérdőjelezik a Doktor identitását, akkor a történet feléig ne is emlékezzen rá, hogy kicsoda. Értem mit akartak csinálni, de szerintem rossz ötlet volt.
Remélem azért lesz ez még jobb is.

vilmos.nagy - 2018. 10. 14. 22:31

S11E02

A kezdés kicsit döcögős volt, de szerintem semmivel nem volt rosszabb, mint Tennant kezdése, sőt (az a christmas special egy rémálom volt anno). Így nekem az első rész is pozitív kicsengéső volt (tizenegy kezdéséhez nem ér fel, de oda valszeg semmi nem fog, tizenkettőét pedig lazán verte).

Nade, a heti részről:
– Nagyon bejön az új intro
– Csak nem egy átívelő szál lesz az évadban?
– A Tardis belseje menő lett, de ez is a RusselT-s időszakra emlékeztet engem (lesz itt még gumikalapáccsal konzol püfölés, haha)
– Nagyon adtam volna, ha a végén csettintéssel nyitja ki az ajtót.

Jó lesz ez, sokkal jobb, mintha Moffat maradt volna még 1-2 éveadig, szegény eléggé elfáradt. Azért remélem, írni visszatér a következő szezonba.

Edrick - 2018. 10. 15. 03:05

Az intro ok, bár nekem egy kicsit rövid volt (vagy csak elszoktam tőle..?), és a képi világát még szoknom kell az örvénynek. Most egy fokkal jobbnak éreztem a zenét is, Jodie pedig 2 rész alapján gyorsan magáévá tette a Doctort. A történet lekötött, kicsit emlékeztetett a Planet of the Dead-re, de ez a The Amazing Race mint háttér egész jó, a TARDIS célként pedig kellemes csavar volt. A belseje nekem is tetszik, szintúgy RTD-re emlékeztet, a csettintést pedig én is nagyon adtam volna :P (de azért a keksz így is megint egy menő dolog a múlt heti DIY csavarhúzó után:)

A Stenza-szál érdekes lehet mint átívelés + ezzel talán egy kicsit a múlt heti ellenfélről is eltünteti, hogy csak egy sima monster-of-the-week lett volna. Kíváncsi vagyok, miket adagolnak még róluk (legalábbis két részben egymás után ha ez véletlen, megeszem a kalapomat).

Edrick - 2018. 10. 15. 03:07

(U.i.: egy kicsit azért hiányzott a “bigger on the inside” :/ )

nargli - 2018. 10. 15. 16:32

A Doktor lehetne csipetnyit örültebb, a zene tényleg nem az igazi és én a főcímmel sem vagyok kibékülve. Egyszóval nehezen indul nekem ez az évad, mint minden eddigi DW évad, de! De az a jelenet a 2. részben, amikor a Doktor újra találkozott a Tardisszal: egyszerűen gyönyörű és tökéletes volt. Ott éreztem, hogy meg fogunk érkezni egy szuper évadhoz.

A 3. részben pedig Rosa Parks lesz, már nagyon várom!

És: Come to Daddy, I mean Mummy!:D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz