login |

Pilot: Chilling Adventures of Sabrina

2018. 10. 26. 22:00 - Írta: human

31 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Megmenekültem, praise Satan. Nem kell Sabrina-darálásba merülnöm, mert ez baromira nem az én sorozatom, hiába voltak jók az előzetesei.

A történet Sabrináról szól, aki egy félig ember, félig meg boszorkány lány. A 16. születésnapján választania kell az oldalak között, és elengednie az egyiket. Ez azért nehéz, mert a szülők és az őt nevelő nagynénik révén, a tradíciókat követve várja a sátánista vallás, a boszorkány lét. De várják őt a származásáról mit sem sejtő barátok is, és a fiú, aki szereti az emberi oldalon, ez pedig nyilván a felnövést és a szabadságot szimbolizálja.

Igazából nem is az alapok fontosak ez esetben, mert simán lehet felnőttesebb Sabrinát csinálni, főleg az egész jó képregényből, amin ez a Netflix-sorozat alapul, csak hát ehhez jó kivitelezés kéne. Nem olyan, mint ami itt van. Kicsit olyan érzés, hogy hiába áll minden a készítő, a Riverdale-es Roberto Aguirre-Sacasa rendelkezésére, képtelen jól mesélni nekünk.

Nyilván már az előző sorozata is gyanús, sokan már majdnem minden pleasure-től mentes guilty pleasure-ként emlegetik azt, annyira nevetségesen életszerűtlen, iszonyat komikus és komolyan vehetetlen.

Tudom, természetfeletti, sátán, áldozatok, átkok, meg effélék, mi a fenét pattogok a Sabrinánál, de tényleg azt hittem, hogy kicsit komolyabb lesz. Ehelyett teljesen olyan, mint a Riverdale, ami nekem negatívum.

Pedig, mint a CW sorozat, képileg ez is kiváló, ezt mindenképp kiemelném a pozitívumok között. A díszletek szépek, némelyik kép marhajó, nem a halálunalmas, vállmutogatós módon zajlanak a párbeszédek párszor, szóval kinézetileg tökéletes lenne a sorozat, csak valami hiányzik mögüle.

Mondjuk erről valamennyire a főszereplő is tehet. Bár nyilván az írás is alaposan feladja a leckét Kiernan Shipkának, akit a vágók sem segítenek, elég csak megnézni a pilotban a szerelmi vallomás utáni táncos jelenetének furcsa megszakadását, de sem a nagy dilemmát nem érezni a lányon, se mást. Csak úgy elvan a jelenetekben, ami egy főszereplőtől nem túl erős.

A többiekkel már nem lenne komolyabb bajom, bár egy rész alapján a felnőttek még siralmasabban vannak megírva, mint a főszereplő tini. Ők sem segítenek a két világ közötti választás árnyalásában, mert ki a fene követné a karaktereik tanácsait? Főleg, ha semmi kémiájuk nincs a lánnyal…

Hogy foglaljam össze röviden? Úgy, hogy ez üres lett. Nulla személyiségek egy semmilyen történetben. Darálva lecsúszhat a 60 perces részek ellenére, mert nagyon pop, a stílus eladja majd sokaknak, de én biztos, hogy nem leszek ott a végénél. 5/10.

Mivel Netflixes a sorozat, így az egész évad elérhetővé vált. Valószínűleg lesz évados írásunk, de aki nem csak az első részt látta, az igyekezzen inkább általános véleményt megfogalmazni a spoilerezés helyett, vagy jelölje, ha valamit ellő.

31 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2018. 10. 26. 22:00

ó, ezzel a fickóval (roberto saguirre acasa) nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon:)

eskü, idén nem sok érdektelenebb pilotot láttam. nem a sorozat gáz vagy ilyesmi, hanem ez a stílus nekem totálisan elviselhetetlen, ezt már tíz perc után mondtam, pedig az még kifejezetten jó volt a folytatáshoz képest. (de tíz percnél, amikor megtörténik az átváltozás, akkor már tudtam, hogy nagy bajok vannak).

egyrészt irritált az egésznek a túljátszása. shipkát jó látni, szerintem nagyon él ebben a szerepben, de maga a karakter nagyon ciki (szigorúan a pilot alapján), és ez a stílus, az, hogy úgy komolytalan, hogy közben komoly, valamiért nem nyert meg.

igazából az ütötte be nálam az utolsó szeget amellett, hogy a 30. percig egy óra alatt jutottam el (és tudtam, hogy ebből második rész sem lesz, és, hogy csak tisztességből folytatom), hogy néztem az otthoni jeleneteket, és tudtam, hogy a két nagynéni soha, de soha nem fog érdekelni, meg a kuzin sztorija sem fog egy pillanatra sem lekötni. stb.

és mindezt annyira terjengőssé teszi ez a 60 perces epizódhossz, nagyon látszik a jeleneteken, hogy rohadtul nem akarták megvágni őket, semmi kontroll nem volt a készítőknél.

nagyon nem az én sorozatom, de olvasva a véleményeket, érdemes esélyt adni neki.

az meg, hogy kétszer is elindítottak valami nagyon ász zenét, és vártam, hogy kerekedjen valami feelgood montázs, hogy aztán pár másodperc után lekeverjék a számot, külön kiverte nálam a biztosítékot:)

Mom - 2018. 10. 26. 22:10

Két rész után alapvetően még pozitív a megítélés részemről.

De azt a lépcsőn táncolós jelenetet ki vágta ilyenre és miért?

És az a kameratechnika amikor középen éles a szélein elmosódó a kép: direkt tolják orrvérzésig? Megvették az appot hozzá és ki akarják használni az 1,99$-t, vagy mi? Kerestem benne a rejtett tartalmat, szimbolikát, akármit, de egyelőre csak idegesít a dolog, hasznát nem láttam 1-2 jeleneten kívül. De vagy 10-20-ban használták sajnos…

A többiről később, de a maradék 8 rész a hossza ellenére is le fog csúszni szerintem.

superpityu - 2018. 10. 26. 22:28

2 részen vagyok túl és elég vegyes eddig. Vannak nagyon jó pillanatok, de annyira üresek a szereplők. Meg igazából a sztori is az.
Az a hülye technika amivel elmosódik a kép széle pedig szar. Nincs semmi alapja a jelenetek felében.

winnie - 2018. 10. 26. 22:39

mom: igen, a lepcson tancolas. hat annak meg mi ertelme volt igy? tok jol azadta (volna) a karaktert egy 20 masodperc, erre csinaltak egy ilyen izet…

egyebkent annyi a jo a netflixes sorozatokban. hogy ha nem jon be az elso resz, akkor az utolso oldalra tudok lapozni, hogy megnezzem, “ki a gyilkos”:) de utaltam ennek az utolso snittjet. meno akar lenni, de annyira gaz.

DarkEagle - 2018. 10. 26. 22:40

Először is leszögezném, utálom a Riverdale-t. 1 rész után kidobtam a francba. Aláírom a Pilot valóban nem volt igazán erős de ezen még meglepődik egy Netflix sorozatnál? Gyakorlatilag minden sorozatuk egy bazi nagy film.

Mielőtt elkezdtem nézni láttam már pár külföldi véleményt és sokan írták, hogy az 1. részben nem nagyon vannak összehangolva a szereplők viszont utána egyre job lesz és ezt alá tudom támasztani így 4 rész után. Egyszerűen zseniális a sorozat mind látványilag mind történet terén. Nyilván meg vannak a maga kis buktatói de baromira szórakoztató és az hogy a képregényhez hasonlóan nincs visszafogottság az jót tesz neki.

Kiernan Shipka minden egyes résszel egyre jobb és jobb lesz. Az viszont igaz hogy a vágás párszor tényleg elég érdekesre sikeredett hogy úgy mondjam de nem tudom felróni mert közben jól szórakozok.

Salem megvalósítása egyébként eléggé érdekes lett és állítólag nem fog megszólalni sem. Plusz infó hogy a forgatáson derült ki hogy Kiernan Shipka allergiása macskákra, szóval elég sok jelenetet begyógyszerezve vettek fel. Az ő elmondása szerint ez meg is látszik az arcán pl amikor először találkozik a cicussal de nekem egyáltalán nem tűnt fel.

Szerintem a jövőben egyébként nem lenne hülyeség ha a Netflix sorozatoknál úgy kerülne ki egy kritika hogy az író az első 3-4 rész alapján mond véleményt mert az esetek 95%-ban úgy derül ki igazán mire is számíthat az ember. Legalábbis nálam eddig majdnem minden Netflix sorinál több rész kellett hogy igazán berántson vagy épp még jobban elriasszon.

winnie - 2018. 10. 26. 22:50

darkeagle: a 3-4 reszre itt vannak a velemenyek, plusz ezert vannak evadkritikak olykor rogton, mert az elejen van, ami nem kristalyosodik ki (de a tobbsegrol siman lehet velemenyt mondani), viszont mindez nem a velemenyalkotasnak a gatja, csak a sorozat iranyanak belovese kapcsan. ld. itt lesz aki tudja az elejen, hogy tuti felejtos (en sem neznek meg tobb reszt:), mint ahogy en is tudtam mondjuk a the haunting of hill house-nal vagy a safe-nel, hogy nagyon bejon, csak informaciodusabb, a sorozat egesze kapcsan kevesbe felrevezeto posztot tudok egy evadkritikaval irni.

a sabrinanal eleg jol atjon minden a pilotbol. emberek, boszik, michelle gomez, iskola itt is, ott is, hiszen lattuk a harom csajt es a fonokot. nyilvan lesz meg sok minden, de azert latszik, hogy orszagos csatornara volt tervezve.

Alterego9 - 2018. 10. 27. 01:49

Szerintem a világon minden shoerunner, író, rendező, de még színész, stb. is, tudja azt jól, hogy a nézők szinte mind az első epizód alapján fogják megítélni a sorozatát.

Amelyik stáb ennek ellenére nem tud összehozni egy jó első epizódot, attól nem tudom mire számíthatunk a sorozat jövőjében.

Olyat láttam már hogy egy rossz első epizód után a folytatás egy árnyallatnyival érdekesebb volt, vagy hogy a remek első epizódban beígért minőség fokozatosan lassan lecsúszott az évadok alatt.

De olyat nem, hogy egy taszító első epizód után a következő 2-3 alapján mondtam volna azt hogy ezt muszáj látni.

human - 2018. 10. 27. 00:59

“nem a sorozat gáz vagy ilyesmi”

immáron ketten sem tudtuk ajánlani, és pár érvünk is tök hasonló, simán lehet a sorozat rossz. tök érdektelen a pilot, a karakterek kicsit sem izgalmasak, a kémia nem működik közöttük. lehet egy újszülöttnek ez nem rossz.

“Szerintem a jövőben egyébként nem lenne hülyeség ha a Netflix sorozatoknál úgy kerülne ki egy kritika hogy az író az első 3-4 rész alapján mond véleményt mert az esetek 95%-ban úgy derül ki igazán mire is számíthat az ember. ”

nagyon ritka a pozitív meglepetés ilyen szinten (ez amúgy tisztán látszik amikor 2 rész után írom, mostanában több ilyen volt), hiszen már baromi sok sorozatot láttunk, sőt, a készítő előzőjét is. ha a Sabrina javul egy pontot az még mindig csak 6/10, akkor inkább nézek valamit ami még bármi lehet, vagy egy filmet esetleg, mint egy jó esetben közepest aminél semmit nem vált ki a pilot.

dukyka - 2018. 10. 27. 04:16

Nekem 20 perc elég volt, a főszereplő is kifejezetten irritáló, az elmosódó kép is zavaró….Nagyon nem.

FP Jones - 2018. 10. 27. 07:22

gyűlölöm, amikor 60 perces egy rész. értem én, hogy 10 meg 13 epizód és akkor hosszabb játékidő. de herótom van az olyan sorozatoktól (khm Deuce), ahol baromira hosszú 1-1 rész

Necridus - 2018. 10. 27. 10:04

Engem megvett, igaz, vannak hibái (vágás a táncosnál valóban wtf, az elhomályosítós effekt is kicsit túlhasznált, de annyira nem zavar), nekem tetszik maga a sztori, hogy meg akarja mutatni Sabrina, hogy miért kéne követnie a szabályokat, amiket a witch-ek régóta szigorúan betartanak, miért olyan fontos ez, főleg, ha a boldogsága útjába állnak.

Ross Lynch számomra aranyat ér, bár láttam már jobban játszani, de ott azért jóval több szerepe és feladata volt, így nem a színészi játékával van baj szerintem. De ez elvégre egy Sabrina sorozat, szóval nem is Harveyról kell szólnia.

Kiernan is elég jó, alapvetően meg vagyok elégedve vele, egyszer-kétszer éreztem a pilotban, hogy most nem tud megküzdeni a feladattal, de eh, legyen ennyi probléma vele.

A horroros elemek tök jók, a cgi is igényes, a látvány méginkább (a netflixnél mindig brutáljó díszletek vannak?), hát még az intro.

Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy Riverdale-hez hasonlóan komolytalan. A RD egy valóságos szappanopera a szappanopera négyzetén, ahol belevetnek minden klisét minden egyes részbe, minden mexikói szappanopera jelenetet, hogy még idiótább legyen az egész (és mégis bejön a nézőknek, furcsamód még én is nézem). De azért szerintem a CAOS sokkal kevesebb ilyen ostoba fordulatot használ fel, a természetfeletti elemekkel pedig odatesz, hogy itt lazán beleszállhat mindenki nyakába az olló, vagy felfalhatják a pókok, mert miért ne.

egy szó mint száz, én nem hagyom itt a CAOS-t, nekem bejött minden hibája ellenére, 6,5-7/10-et is tudnék adni rá, aztán ha valaki nem lesz gyorsabb, lehet az évadról írok majd.

Ui.: kicsit ciki, de nagyjából a 40. perc körül jöttem rá, hogy az iskolai néni, aki a pókokkal játszik, nem a nagynéni, aki erőlteti a witchséget. Csak nekem hasonlítanak túlságosan is?

zolkó - 2018. 10. 27. 10:23

Offtopic, de: Shoerunner :D

_Peter - 2018. 10. 27. 11:42

Nem ájultam el én sem, viszont nem is volt különösebb bajom fogom még nézni! Második rész bekészítve estére. Bár szerintem 45 percbe is beleférne ennyi sztori ilyen tempóval, nem tudom mi indokolja a 60 percet. Kiernan Shipka jó, elmehetne Emma Watson húgának és a blur effekt sem zavart. Az Utopia angol sorozatnál sem érdekelt végig arra játszottak rá kiugranak az éles színek a képernyőről! Egyébként a blur nem azt jelezné éppen boszorkányosság történik? Mint egy videójátékban a fókusz mód. Legalábbis az erdőben amikor visszavonta Sabrina a vallomását. Féltem nagyon nyálas lesz, ehhez képest repült az olló és volt egy kis pucérkodás is. Salem macsek legközelebbi harcolását mutassák nekünk is!

DarkEagle - 2018. 10. 27. 13:10

Egyébként mg azt se lehet mondani hogy esetleg nyálas tini sorozat lenne mint a Riverdale. Mert a tini része is elég komoly témákat feszeget később. Plusz a szerelmi szál se erőltetett.

Nálam a legnagyobb érvágásom talán az hogy eddig jó pár nagyon durva képregényes részt kihagytak. Pl az arc levágásokat mikor Madam Satan átváltozik egy másik nővé akkor a képregényben az illető arcát rakja fel magának de itt nem.

Plusz az a jelenet is hatalmas szerintem ahogy a 4 boszi megleckézteti azt a 4 gyökér csávót a barlangban. Na azon szakadtam. :D

energy - 2018. 10. 27. 18:51

az előzetesek durvák voltak, a sorozat lightosabb. Nem szeretem a horrort, bár az odaátot néztem… na ez sem durvább az tuti.

winnie - 2018. 10. 28. 02:43

dargeagle: bocs, humant nem szoktam annyira tüzetesen átolvasni.

Brigante - 2018. 10. 28. 19:54

Szerintem jó! A 3.-4. rész után végkép jó… igen vannak benne olyan dolgok amik lehúzzák az összképet, basszus, de ez tényleg egy jó sorozta (eddig)

Pr13m - 2018. 10. 28. 21:19

@Brigante Egyetértek. Most néztem meg a 4. részt. Az első nagyon nem jött be, de a második behúzott teljes. Eddig olyan érzésem van, mintha egy darkos Harry Potter és Riverdale egyveleg lenne. :D

zolij - 2018. 10. 28. 21:28

Évad letudva

SPOILER

Onnantól hogy Sabrina bekerül a suliba, szerintem kifejezetten jó lett, az álomdémonos pedig wow.

kiskiraly - 2018. 10. 28. 23:11

Kicsit darkosabb látványilag, mint mondjuk a Charmed vagy az iZombie, de sztorit tekintve hasonló mint más CW-s sorozat. Ha igaz az a macskás dolog ami a színészcsajról írtak (miszerint allergiás a macskákra) Pff…
Most nem is tudom, hogy örüljek neki, ha elkaszálják a sorozatot. Amúgy jó a szereposztás. 10/10-es.
1.-4. részt megnéztem + az utolsó részt kiváncsiságból (hát nem én vagyok a célcsoport)

A sorozat ez alapján nálam 5/10, de elhiszem hogy mások számára guilty pleasure-s sorozat lehet.

DarkEagle - 2018. 10. 29. 14:26

Persze, hogy igaz a macska allergiás dolog, ő maga nyilatkozta nemrég. Gyakorlatilag a forgatáson derült ki ez az egész. Sok mindent nem csinálhattak, vagy adnak neki egy másik familiárist amitől tuti mindenki kiborult vagy szimplán begyógyszerezik a leányzót. :D

A kasza nagyjából 99%, hogy esélytelen elnézve a fogadtatást.

winnie - 2018. 10. 29. 15:09

“A kasza nagyjából 99%, hogy esélytelen elnézve a fogadtatást.”

fogadtatás? hol számít az?:) érdemes követni a netflixes híreket, mert a szolgáltató most kaszált el egy agyonistenített, emmy-jelölt sorozatot, csak azért, mert külső stúdió készíti. és ezt is külső stúdió készíti.

egyébként 2 évados a berendelése, szóval egyelőre nem aktuális ilyesmiről beszélni. inkább az lehet, hogy nemsokára kap egy 3. évadot. ha viszont nem lesz berendelés idén, akkor bármi lehet, mert a 2 évados berendelés hátránya, hogy a színészek szabaddá válnak, ha nem kötik le őket időben, és nem várhatnak a 2. évados premierig.

winnie - 2018. 10. 30. 05:32

érdekes olvasni a készítő gondolatait, főleg a riverdale kapcsán.

– some ways, “Sabrina” the show is more innocent than “Riverdale.” And the center of the show is more on the Spellman family and less on the high school kids. I think that took a little bit of getting used to.
– “Riverdale” is also a real ensemble and in “Sabrina,” you’re really following one girl’s journey. That is a slightly different realignment that had to happen. – “Riverdale” is pretty gonzo storytelling — it moves, it’s like an out of control train. “Sabrina’s” a little bit slower paced and a little more methodical and thoughtful.
– In terms of the sexuality and stuff, the “Riverdale” kids are always having sex, everywhere. When I say it’s more innocent on “Sabrina,” [she’s] really a 16-year-old girl who has not had sex and Harvey is a boy, 16, who hasn’t had sex.
– The other big difference is Kiernan is an 18-year-old playing a 16-year-old [which] is a big difference than a 27-year-old playing a 16-year-old or a 28-year-old playing a 16-year-old. She feels younger. And you kind of feel protective of the actors and you don’t want to put them through horrible things!

DarkEagle - 2018. 10. 31. 19:03

Teljesen egyetértek a készítő nyilatkozatával.

Amúgy Winnie, igen tudom hogy a Netflix most kaszált két Marvel sorit de annak is meg van az oka mégpedig nyilvánvalóan a készüli Disney streaming plusz maga a tény hogy a Disney le akar vetetni kvázi mindent Netflixről. A Sabrina pedig ugye Warner szóval nem nagyon hiszem hogy fenyegetni ez a veszély a sorozatot. BÁR a Warner akar saját streaminget a DCU-n kívül is szóval sose tudni. Egyébként OFF de nem is nagyon látom ebben a logikát, hiszen ott van nekik a Netflix az HBO GO és asszem a Huluban is van részük.

winnie - 2018. 10. 31. 19:11

nem a marvelre gondolok, azért azok nem annnnyira elismertek, mint az american vandal.

de valamit súlyosan félreértesz, ha azt hiszed, hogy a disney le akar vetetni mindent. a disney egyrészt nem vetethet le semmit, max szerződések járnak le. másrészt a disney-nek plusz pénz, ha valami van a netflixen. harmadrészt a disney még novemberben is pakolt fel cuccokat a netflixre, például a karib-tenger kalózai 5-öt vagy a doctor strange-et, hogy valami régebbit mondjak. és a sorozatot nem a disney kaszálta, hanem a netflix, aminek végképp érdeke lenni folytatni a saját marvel-sorozatait, és nyilván lesz is, amiket folytat, de ezeket nem érte meg így nekik.

Zoidka - 2018. 11. 01. 21:39

Fenntartásokkal kezdtem neki, hiszen nagy rajongója voltam a régi, esetlen sorozatnak, de darálás lett belőle. A szereplők szenzációsak, imádom a néniket az unokatesó is tökéletes, a 3 gonosz nővér pont annyira gonosz mint lennie kell. Bár a képregényt nem ismerem, azt hiszem azért ez a sorozat összességében jobban sikerült mint az elődje.

Annatar - 2018. 11. 04. 00:20

Egyetlen gondom vele, hogy nem tudja eldönteni, hogy komoly sorozat legyen, vagy vígjáték. Vígjátéknak túl komor és véres, drámának túl komikus poénok vannak benne. A Buffy-nál megvolt az összhang, az egyensúly a dráma és a humor között, de itt valahogy egy kissé mindig kilóg a lóláb. Ennek ellenére végülis tetszett, a karaktereket megkedveltem, kíváncsi vagyok a folytatásra.

PositiveRush97 - 2018. 11. 06. 16:37

Befejeztem a teljes évadot, szerintem remek sorozat, az 1.rész megnézése után én is úgy voltam, hogy nem erre számítottam és olyan semmilyen volt a pilot egy 60 perces bevezetéshez képest, de a 2.rész meggyőzőbb volt számomra, idővel megszerettem a karaktereket, még a nagynéniket is, Kiernan Shipka szerintem elképesztően alakította Sabrinát, a további részekben jobban átjön
a történetmesélés itt sokkal jobb mint a Riverdale-ben még így is több értelme a dolgoknak, hogy ez természetfeletti, érthetőek a karakter motivációk és engem a sorozat hangulata is elkapott, jól megírt, jól megrendezett évad volt, várom a 2.évadot.

TheGreatPhoebeONE - 2018. 11. 08. 12:53

A végét nem teljesen értettem. Miért is van Sabrina abban a baráti körben, ahol hidegvérrel meggyilkoltak 5 embert, köztük Harvey tesóját? Az előző részekben még felzaklatta az eset, a 10. rész végére meg ki is békültek? Wtf? Jó tudni, hogy ilyen lazán van kezelve a gyilkolás a boszorkányok körében és kb. ennyit ér egy ember élete. Ez nagyon szimpatikussá teszi a főhősöket. :D
Idén ezek szerint két Charmed reboot is indult, csak az egyik TchaoSabrina címmel.

DarkEagle - 2018. 11. 09. 01:11

Pedig a vége aztán eléggé érthető. Amint aláírta Sabrina a könyvet a Sátán átvette felette az uralmat. Mondja is Harvey-nak hogy érzi hogy sok benne a sötét erő. Plusz ugye a haja is megváltozott. De nyilván nem marad örökre ilyen, mármint amint felülkerekedik a Sátánon majd nem fog haverkodni a 3 bigével. De az se lepne meg ha ez is csak egy csel lenne.

Egyébként ezek nem szimpla boszorkányok hanem sátánisták. Nem véletlen falták fel a saját fajtájukat is. :D

Charmedhez ennek max annyi köze lehet hogy varázsolnak benne. Ami jobban hasonlít a Charmed rebootra az a Legacies.

_Peter - 2018. 11. 09. 19:52

Elnevetgélek ezen a sorozaton, szerintem jópofa! A beszólogató nagynéni óriási. Az ijesztőnek szánt jelenetekről sem tudok rosszat mondani. Volt ördögűzés, rémálom démon és más creepy részek. Nem bántam meg a darát.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz