login |

The Kominsky Method: vége az 1. évadnak

2018. 11. 25. 21:40 - Írta: human

5 hozzászólás | kategória: kritika,

Bevallom, nem úgy indítottam az évet, hogy az ősz komédiájához köze lesz Chuck Lorre-nak, aki többek között a Big Bang Theory és a Two and a Half Men kapcsán lehet ismerős név. Mondjuk pár interjút meghallgatva már biztos voltan benne, hogy a sok alánevetős, szórakoztató, de azért nem túl minőségi komédia ellenére azért van esze a csávónak. Hát, most bizonyított is.

Mondjuk kellett hozzá két tökéletes főszereplő is Alan Arkin és Michael Douglas személyében, akik morognak egymásra, de azért emögött igazi baráti érzelmek lapulnak. Tipikusan az a helyzet amúgy, ami visszatérő téma most ősszel: a klisés vagy semmilyen alapfelállás kibontása a lényeg.

A Netflix szériájának történetéről kicsit bővebben a pilotnál írtam: egy színész, aki most tanítja a szakmát, és az ügynöke kerül közelebb egymáshoz az utóbbi feleségének halála után. Ahogy emlegettem, durva, hogy ebből egy feelgood sorozatot voltak képesek keríteni. Pedig a gyász közben bizony az is felmerül, hogy 70 fölött néha milyen nehéz szépséget látni az életben.

Gondolom, az előbbiekből is látszik, hogy bizony nem szépítget sokat a valóságon a sorozat. Már persze a gazdagok valóságán, hiszen azért mindkét főhős el van eresztve valamilyen szinten. Előkerül a rák, az öngyilkosság, és mi pedig… mosolygunk. Ez nem úgy dramedy, mint egy Nurse Jackie, hanem tényleg képesek megragadni a humort a mélységben. Nem csak “áhá, ez okos!” felkiáltásaink vannak közben, hanem tényleg több szinten működik.

Amit mindenképp kiemelnék, hogy a kínos humor nekem egyre kevésbé adja, és itt meglepően ügyesen játszanak a tipikus felépítéssel, sokszor tart minden egy iszonyat kínos helyzet felé, de aztán sosem szekunder szégyenkezünk, mert teljesen máshogy oldják fel ezeket. Konkrétan meglepődtem párszor.

A lényeg, hogy megvan az ősz komédiája. Illúzióim továbbra sincsenek, a témája miatt nem lesz junkie-siker, de azért javaslom, hogy adjatok esélyt neki.

5 hozzászólás Ne habozz!

Alain Prosztó - 2018. 11. 25. 22:03

Nemhogy ősz komédiája, de nálam ez eddig benne van a három kedvenc sorozatom közt 2018-ból. Douglas és Arkin párosát nem tudom nem imádni. Oké, elég jól meg van írva, de két ilyen fazon nélkül ez nem működne. És akkor ott vannak a mellékszereplők meg a cameók is…

Hogy ne csak ömlengjek: a színitanodás részek nálam nem mindig ültek, szerencsére nem vitték túlzásba.

pody - 2018. 11. 25. 23:53

En is imadtam, de jo 30 ev Neil Simon rajongas utan nem tudo elmenni amelett, hogy ez hatalmas koppintas volt azert. Avagy legjobbaktol nem szegyen “lopni”
Mondjuk Neil Simont mar a 70-es evekben is utanoztak, szoval tisztelges vagy masalas kerdes mindig is adja magat. Lenyeg, hogy remek volt es orom volt nezni Alan Arkint es Douglast

Lordviktor - 2018. 11. 26. 11:30

Én lepődtem meg mennyire szerettem a sorozatot, egy második Grace and Frenkie-t vártam (ami nekem nem igazán jött be minden pozitívuma mellett sem) ehelyett tényleg az év vígjáték sorozata lett.

Gevin - 2018. 11. 26. 14:37

Tenyleg baromi es elvezetes.

Tele van szomoru temakkal, de kozben megis annyira konnyed es mosolygos, hogy orom minden perce.

Valoban benne lehet 2018 legjobb ujoncaiban.

JKJ - 2018. 11. 29. 11:51

Az ötödik résznél tartok, de le akartam írni, hogy mennyire jó végre egy ilyen “felnőtt” sorozatot nézni. Abból is a jobb fajtát.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz