login |

Pilot-mustra: Into The Dark – 1×01 (The Body)

2018. 12. 03. 15:02 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: antológia, kritika, pilot-mustra,

– What the fuck do we do?
– We make it go away. No body, no evidence. We gotta bleach him. Pulverize the teeth. Burn off the fingerprints. We disfigure the face. We melt him down. We drain the blood and the bodily fluids. We mix those with bleach. We also bleach the inside. We chop him into pieces small enough that they can’t be recognized as human in case somebody finds one of ’em. Vinegar to soften the bones. We put each part in a different plastic bag, fill ’em with lye, tie the tops, and we bury them as far away from each other as possible.
– Uh, that is why you’re single.
– Oh, okay. I’m the only one of us that watched Breaking Bad? Are you kidding me? That show redefined television.

(A 2. részről itt írtunk.) Mondtam már, hogy nem egyszerű epizodikus antológiákról értelmesen írni? Akkor mondom még egyszer, de ígérem most utoljára (vagyis…), szerintem egy hét alatt a műfaj négy képviselőjét éppen elég kibeszélni.

Szóval az Inside No. 9, a Lore és a Room 104 után itt a Hulu önálló, egymáshoz nem kapcsolódó történetekből álló horrorsorozata, amivel szerencsére könnyebb dolgom van, hiszen a csatorna (szolgáltató, platform) meg sem próbálja leplezni, hogy az Into The Dark csak úgy néz ki, mintha sorozat lenne, valójában 12 havi rendszerességgel kiadott film (alias dupla epizód) alkotja a szezon. Az első, a The Body még októberben került bemutatásra.

INTO THE DARK – 1×01 – THE BODY – 6/10

Jason Blum, aki épp egy The Reader-rel futott be, az elmúlt évtizedben a Paranormal Activity sikerének köszönhetően horror-überproducerré nőtte ki magát, miközben olyan filmekben működött közre, mint a (és most a nekem bejövőket írom le, az Insidious- vagy a The Purge-sorozatot kihagyom) Sinister, Oculus, The Gift, The Visit, Hush, Split, Get Out, Ouija: Origin of Evil vagy a Happy Death Day. Azért nem rossz, és a sorozatokat sem most fedezte fel (ld. idén a Sharp Objects), hiszen korábban olyanokon dolgozott, mint a The River, a South of Hell, az Ascension (szipp!) – vagy éppen a The Jinx.

Ennyi névsorolvasás után az Into The Dark-ról annyit érdemes tudni, hogy bármennyire is különállóak az epizódjai, a horror műfaján kívül valamennyire összeköti őket az, hogy egy-egy ünneppel kapcsolatosak – a pilot, a The Body például Halloween-nel, míg a második rész (amiről itt írtam) a Hálaadással.

This is what death looks like, boy.

Az alapsztori igen egyszerű, van egy bérgyilkosunk (Tom Bateman), aki Halloween idején elvégez egy melót, a hullát pedig összetekerve el akarja tüntetni, azonban a kocsiját eléggé helybenhagyják az ünnep kapcsán randalírozók, ő pedig rádöbben, hogy rohadtul nem zavar senkit az, hogy egy holttestet cipel magával, ugyanis mindenki a Halloween-jelmezes karaktere tartozékának gondolja azt. A gyilkos, mivel ilyen menő a jelmeze, meghívást is kap egy buliba – és itt indulnak be az események.

Az ígéretes kezdés és alapkoncepció sajnos elég hamar másfele indul el, ugyanis hősünk megismerkedik pár emberrel, és miközben egy szövetségesre is lel, el is veszíti a holttestet, amit mindenképp elő kell kerítenie. Valahol sajnáltam a váltást, mert kellemes feszültségforrás volt, de lehet, hogy csak abban nem lett volna 90 perc. Így viszont két külön szálra szakad a sztori, amiknek a ketyegő óra ad jóféle ritmust.

A részt Paul Davis rendezte, akinek a nevére biztosan nem fogunk befizetni, de azt érdemes tudni, hogy saját rövidfilmjét (előzetes) adaptálta játékfilmes hosszúságúra, szóval eléggé kötődött az alapanyaghoz, a végeredmény pedig ennek megfelelően átgondolt is lett. És viszonylag korrekt is, de az értékeléséhez mindenképp kelleni fog az is, hogy a stílus bejöjjön.

A The Body ugyanis nem annyira horroros, és sokkal viccesebb, mint egy átlag horrorfilm – persze ettől még vannak remek “ölések” benne. A humorfaktor egyrészt a főhősnek köszönhető, aki igencsak cinikusan áll hozzá a jelen társadalmához, a filozofálgatásai élvezetesek, meg egyébként, ahogy Bateman magabiztoskodik, kifejezetten szórakoztató. Másrészt pedig ott az idétlenek szerencsétlenkedése, akik kissé alacsonyabban szálló humorban utaznak.

Alapvetően jópofa volt a The Body, de közel sem kihagyhatatlan, és annak, aki bevállalja, érdemes helyén kezelnie. Itt megint jöhetnek az obligát kérdés, hogy érdemes-e maradni a folytatásokra, meg egyébként is, hogy a francba döntsünk a kérdésről, hogy lehet tiszta lelkiismerettel kaszálni egy epizodikus antológiát? Főleg, hogy abban biztos vagyok, hogy a második vagy a harmadik résznek teljesen más lesz a stílusa.

Igen, ez esetben szerintem erősen kell hagyatkozni arra, hogy milyen sztorit ígér a soron következő rész (bár, az előzetesek elég sok meglepetést ellőhetnek…), illetve talán arra, hogy ki a készítője. Szerencsére, mivel a horror a kedvenc műfajom, így nem nagyon kérdés, hogy maradok, ahogy minden mozis horrort is csekkolok, bár arra még nem sikerült rávennem magam, hogy a Netflix-en random időközönként felbukkanó darabokat mindig megnézzem.

A horror az a műfaj (sajnos?), ahol egy konstans korrekt szintnek örülni lehet, márpedig egy normál sorozattal szemben, ha az Into The Dark ezt szállítani fogja, akkor biztos, hogy nem fogom megbánni a nézését. És az első rész, még ha nem is volt kiemelkedő, de hozott egy bőven tolerálható szintet, szóval jár a pacsi.

(Valid érv lehet a “biztos be kell érni ennyivel?”, de ennél a műfajnál lehet igenlő a válasz – persze épp ezért inkább a horror-rajongóknak szól az ajánlás.)

7 hozzászólás Ne habozz!

lalakov - 2018. 12. 03. 16:24

Fura egy sorozat ez. Mindkét részt láttam. Nem tudom hova tenni őket, de várom a következő furcsa részt is.

winnie - 2018. 12. 03. 16:38

spoiler: nekem a második nagyon, nagyon bejött:)

johndoe4 - 2018. 12. 03. 18:00

Hát nekem az első rész bejött, de a másodikon végig szenvedtem.

winnie - 2018. 12. 03. 18:06

igen, ezért teljesen felesleges ilyen antológiánál a kritika, viszont cserébe a kommentek valamennyire megvilágítják a konszenzust. nagyon stílusfüggő minden, még akkor is, ha nincs ennyire meghatározott műfaj. ld. felsorolok pár horrort a blumhouse-tól, amik nekem bejöttek, de mások gondolom azok közül nem álltak ki párat, míg mondjuk az insidious-t imádták.

Thomas - 2018. 12. 04. 00:37

Vártam már, hogy mit fogsz írni erről:) Nekem ez a rész csalódás volt, illetve az eleje rendben volt, aztán amikor elkezdődött a keresgélés, nagyon unalmassá vált. Aztán meg marha mérges is lettem amiatt, hogy mi történt a “szövetségessel”:) Ez egy se füle, se farka, értelmetlen valami lett így számomra. Még az a 10 perc hent sem nagyon tudott feldobni, amit beiktattak a végére. Szóval ez csak egy soványka 3/10 volt nálam. Felrémlett a Dimension 404, mivel ebben is elég tökkelütött karakterek voltak, és nem is nagyon volt kedvem folytatni.

Ellenben a 2. rész már jóval érdekesebb, jobban összerakottabb volt:) Igaz, az inkább valami thriller-szerűség inkább, de mégis sokkal izgalmasabb, mint a hullacipelés:) Az már egy 7/10-et megér nálam, ha ezt a szintet tudná hozni folyamatosan, akkor simán érdemes lenne nézni. Én is nehezen szállok ki egy antológiából, mert azért bennem van, hogy valami meglepetés következik (nem olvasok előre tartalmakat, mint a filmeknél), most akármit láthatok, de persze benne van a pakliban a csalódás is, meg a kellemes meglepetés is ugyanolyan arányban:)

Hellhound - 2018. 12. 08. 16:24

Nagyszerű rész volt, rég szórakoztam ilyen jól. Csak emiatt döntöttem úgy hogy megnézem a többit is. Nehéz olyan sorozatot találni ami vicces, de nem komikus, aminek komoly oldala is van. Még rátett egy lapáttal, hogy imádom a Halloweent. Kár, hogy a történeteknek nincs közük egymáshoz, mert ezeket a színészeket még elnéztem volna. A második rész nem volt rossz, de rutinos nézőként kb egy perc alatt ki lehet találni, hogy mi lesz itt.

winnie - 2018. 12. 08. 21:49

” rutinos nézőként kb egy perc alatt ki lehet találni, hogy mi lesz itt.”

egy perc alatt, miután kiderül, hogy mi a lényeg, ami 20-25 perc legalább, de épp a rutinos néző effekt miatt működik a dolog, mert a rutinos néző tudja, hogy amikor azt hiszi, hogy egy perc alatt ki tud találni valamit, akkor lehet, hogy pont ezt akarják elhitetni az emberrel. mert a rutinos néző nem egy szimpla csavarra számít, hanem dupla vagy tripla fedelűre, és az okozza a bizonytalanságot, hogy nem tudja, hogy ezúttal a papírforma érvényesül-e azzal, hogy az van, amit hiszünk, vagy még arra is rápakolnak egy réteget és kiderül, hogy mégiscsak a másik félnek van igaza.

persze ez nem annyira rejtély, inkább csak bizonytalansági tényező, de nálam az 1×02 nem a gyilkos kiléte miatt működött, hanem azért, ahogy felfejtették a szituációt, mert azt nem lehet tudni előre, hogy mikép pjátsszák majd le.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz