login |

Into The Dark – 1×02: Flesh & Blood

2018. 12. 04. 14:50 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

Az Into The Dark a Hulu horrorantológiája, aminek a 12 részes első évadjának (dupla) epizódjait havi rendszerességgel mutatja be a szolgáltató (12.07-én jön az 1×03). A viccesen gonosz, kicsit trancsírozó Halloween-rész után most egy teljesen más epizód jött Hálaadás alkalmából, egy feszültségre építő, rejtélyes-paranoiás, amiben ugyancsak jelen volt a gonoszkodó humor.

Míg a premier abszolút tisztességes lett, főleg az általános horrorszínvonalhoz képest okozott kellemes meglepetést, addig ez a második rész nekem abszolút bejött, végig lekötött, akár még a 8,5/10-et is megajánlom neki, annyira az én stílusom az, amit a Flesh & Blood prezentált. (Bár hiszem, hogy aki látta az előzetest, annak közel sem ütött. Meg annak sem, aki horrorosabbra számított.)

A középpontban egy tinilány van, akinek közeleg a születésnapja, amit azonban beárnyékol az a tény, hogy az anyukája egy évvel korábban gyilkosság áldozata lett. A trauma hatására egyébként agorafóbiás is lett, azaz képtelen elhagyni a házát, ahol apjával él, és amellett, hogy rendszeresen pszichiáter jár hozzá, csak egy agorafóbiás csoportchat jelenti számára a külvilágot.

A lány a híradót bámulva furcsa dolgot vesz észre, egy bűnügyi beszámolóban felfigyel egy számára ismerős motívumra, szívébe fészkeli valami gyanú. A gond csak az, hogy mindez a tettes tudomására jut, akinek lehet, hogy ő lesz a következő célpontja. Már persze akkor, ha nem csak valami alap nélküli képzelődés az egész, hiszen a paranoia betegsége miatt egyáltalán nem lenne fura.

El lehet képzelni, hogy ezután mi történik. És persze mivel agorafóbiás a főhős, adja magát, hogy kísértse a sorsot, és megpróbálkozzon kitörni a szabadba – hogy milyen sikerrel, azt nem lövöm le. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Van egy gyengém a stílusban, és a Flesh & Blood pont erre ment rá. Ebben a részben egyrészt a paranoiával és azzal, hogy mi a valóság, igencsak kellemesen eljátszanak egészen addig a pontig, hogy már a főhős sem tudja, hogy mit higgyen el, ő sem biztos abban, hogy észnél van, másrészt az is mindig erős érzelmi hatást, frusztrációt hordoz magában, amikor megfordul a helyzet, és az áldozat(nak tűnő illető) kapja a hibáztatást – az itteni főhős pedig elég törékeny volt ahhoz, hogy hasson a szituáció.

Az 1×02 egy nagyon kevés szereplős sztori (a nullkredites Diana Silvers mellett Dermot Mulroney játszik benne), ami javarészt egy helyszínen zajlik, szóval már ez kreatív történetvezetést igényel, hogy változatos legyen a végeredmény. (Bármennyire is erőltetettnek tűnt előzetesen a Hálaadásos tematika, szerintem nagyon szépen ráhúzták a történetre, és nem csak annak kapcsán, hogy akkortájt játszódnak az események.)

Maga a rész egyébként olyan szempontból érdekes volt, hogy egy ilyen sztorit egy pillanatig sem lehetne eladni mozifilmként, talán én sem fizettem volna be rá. Nem azért, mert a játékidő nem lett volna meg (a 82 perces premier után ez 93 perces volt), én még csak nem is untam magam rajta egy pillanatig sem (ami azért nem semmi), egyszerűen csak mert az egész alaphelyzet vékonyka, és sokkal inkább a kidolgozásnak és a színészeknek köszönhető a végeredmény.

Ha már epizodikus antológia és kvázi tévéfilmek, akkor egy bekezdést a készítők is érdemelnek, hiszen a kézjegyük azért rajta van a produkción: a szkriptet Louis Ackerman írta, aki mögött nincs különösebb ismert munkássága, míg a rendező az a Patrick Lussier volt, akinek a neve láttán rögtön rávágom, hogy ő volt a Scream vágója (igen, ismerem a teljes stáblistát…), egyébként meg a Dracula 2000-trilógiát rendezte, a White Noise 2-t, valamint azt a két filmet, ami a valódi 3D-t kreatívan tudta használni, a My Bloody Valentine-t és a Drive Angry-t.

Mint írtam, köszönhetően annak, hogy volt rejtélykomponense, nekem nagyon bejött a rész, és örülök, hogy abszolút nulla infóval néztem meg, mert az előzetes elég sok mindent felvetett az alaphelyzetből. Egyre inkább az az érzésem, hogy ez a horrorantológia kötelező havi program lesz számomra, mert az eddigi két epizód nem egy idei mozis horrornál jobban sikerült. Ez persze elsősorban a mozis horrorok kritikája, de akkor is.

3 hozzászólás Ne habozz!

lalakov - 2018. 12. 03. 16:24

Fura egy sorozat ez. Mindkét részt láttam. Nem tudom hova tenni őket, de várom a következő furcsa részt is.

johndoe4 - 2018. 12. 04. 23:33

Bocs, de szerintem ez egy totál lassú, hosszú, vontatott, sablonos, unalmas rész volt. Max 4/10 nálam.

Thomas - 2018. 12. 05. 00:05

Nekem is tetszett ez a rejtélyes felépítés, hogy egy ideig én sem tudtam, hogy mit higgyek, de aztán egyre több olyan történés volt, amiből lassacskán sejteni lehetett, hogy mi a helyzet (véletlenül sem akarok spoilerezni, hátha valaki elolvassa a kommenteket, mert úgy már biztos nem adná ugyanazt az élményt:) Épp ezért ez ilyen tipikus, egyszernézős, jó szórakozás volt, nem az a klasszikus, amit megtartanék, hogy majd még egyszer érdemes lenne megnézni, ezért adtam rá 7/10-et. Azért titkon remélem, hogy nem ez volt a legjobb rész, de ha már ezt a szintet hozná a többi is, érdemes lenne nézni:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz