login |

The Flash: lepihent az 5. évad – a 100. résszel

2018. 12. 05. 18:20 - Írta: Necridus

16 hozzászólás | kategória: kritika,

Igaz, jövő héten kapunk még egy részt, de az az Elseworlds névre hallgató crossover része lesz, ahogy az Arrow-nál is, szóval mondhatjuk, hogy az 5×08-as WTF zárta az idei őszi félévad történéseit.

Jobb lett volna, ha nem tudom, hogy ez a nagy századik rész, mert így egy hatalmas csalódás lett. 

Az eddigi idei epizódok nézése során hasonló érzésem volt, mint a premiernél: élvezhetőek, néhol viszont zavaróan idegesítőek lettek, de egyébként közel sincs akkora probléma a sorozattal, mint egy-két éve. A tovább mögött rögtön a spoileres kritikára térek.

Azt nem mondhatjuk, hogy nem történt semmi az évadban, hiszen megtudtuk Nora haragjának okát, Killer Frost erejét, Vibe is meghalt (kb), Cicada-t is megismerhettük, és jártunk a múltban is.

Nora ugye utálta Irist, mert egy olyan eszközt ültetett a testébe, ami gátolja a szupererejét, így megelőzte, hogy a lánya is olyan sorsra jusson, mint a férje. Innentől kezdve jött a “Nora egy hisztis p**a” vélemények hullámzó tengere, amivel egyet tudok érteni, elvégre a jelen Iris-át utálta, s okolta 5-6 részen keresztül, miközben az eset csak 20 év múlva történt meg, amikorra már teljesen megváltozott.

Mostanra azonban már tök jó párost alkotnak és így még Candice Patton karaktere is kedvelhetőbb lett. Iris és Barry kapcsolata egyébként akármennyire is kémiátlan, szerintem pont jó egy ilyen sorozatba. Megvan a szerelem, a motiváció a hősködésért, mégsem vesznek össze minden második nap és szakítanak, mert ahhoz túl erős kötelék van köztük.

Barry pedig kicsit kispadra került, nem igazán fejlődik semerre a karaktere, sokkal többet foglalkoznak Norával vagy Caitlinnel. Utóbbi meg is érdemli a figyelmet, elvégre nem kis történetet hoztak össze Danielle Panabaker karakterének az évek során.

És idén végre fény derült Killer Frost eredetére, ami során az apját is megismerhettük, s hogy miképp működik a Caitlin és Killer Frost közötti kapcsolat. Komolyan, sokkal jobban lázba hoz, akárhányszor a képernyőn van, mint bármelyik másik karakter.

Említettem Vibe halálát, de valójában semmi érdekes, mert az újságokban is ott volt, hogy meghalt, mégis megjelenik halál lazán Cisco mindenütt az öltözékében (ami amúgy elpusztult, szóval nem tudom, hogy lett neki ilyen gyorsan egy új). Elég beszédes egyébként, hogy a karakter egy részből hiányzott is, és az rögtön mennyire jól sikerült, végre fellélegezhettem, hogy nem kell a tipikus bohóckodó sidekick karaktert hallgatni.

Na, meg itt van még Sherloque, aki egyelőre csak azért érdekes, mert Nora gyanús neki, de szerintem semmi szükség a karakterére, nyugodtan átruházhatták volna ezt a szerepet mondjuk Ralph-ra, aki időközben állandó szereplő lett. Nyilván nem kap akkora reflektorfényt, amennyit tavaly, amikor még új volt, de így is teljesen jól kezelik a karakterét.

Joe (a színész sérülése miatt) keveset szerepelt, akkor is csak ült és inkább morális támasz volt, aztán elutazott egy időre Cecile-lel (aki szintén van, de minek?) – ő hozza a humort, de azt már eddig kaptuk Cisco, Ralph, Sherloque és Nora karaktereitől. Ha tetszik, ha nem, ők egyáltalán nem hiányoztak az utóbbi részekből, több tér jutott a főbb szereplőknek, és meg is látszott ennek a gyümölcse: tök jó epizódokat kaptunk!

Cicada pedig egyelőre baromi jó! Végre egy nem speedster ellenség, aki érdekes, erős és teljesen érthető háttértörténettel rendelkező karakter. Kicsit aggódom, mert Devoe is pont így indult, de reméljük tanultak a tavalyi hibájukból az írók.

És ekkor jött félévadzáró, egyben 100. rész!

Na, ez viszont pont az ellentéte lett az addigiaknak. Mármint egész jó volt egy átlagos résznek, de ennyire kiemeltnek már közel sem. Azon kívül, hogy a CGI átlagon aluli volt, annyi és annyi lyukat vétették el az írók, hogy folyamatosan adták magukat a “Jó, de ha ez történik, akkor… ?-“kérdések. Barry és Nora ugyanis visszautaztak egy-egy fontos momentumhoz az eddigi évekből, hogy készítsenek egy eszközt, amivel Cicada villám alakú tőrét elvehetik az ellenségtől.

Elmentek Savitar páncéljából egy darabot összeszedni, ahol már az időszellem (ezeknek mi a hivatalos magyar elnevezésük?) is kergette Barry-t, majd eljutottak Zoomhoz, és már ott elrontottak mindent. Zoom (Teddy Sears végre ismét megjelent!) rájött, hogy Barry-nek még mindig van ereje, ezért ismét üldözni kezdte, majd a Speed Force-ban elvitte őt a szellem. Na jó, de akkor most nincs Zoom, ergó nincs 2. évad második fele, ergó minden más, ami eddig volt, nem?

Ismét kaptunk Reverse Flash-es drámai, mély gondolatokkal teli szórakoztató jeleneteket, de akkor sem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy a részecskegyorsító bekapcsolása pár perccel később történt. Mert akkor abban a pillanatban például – Arrow spoiler következik – Dinah párja, Vincent már halott, s Dinah se valószínű, hogy megkapja az erejét, így az Arrow 5. évadától kezdve teljesen más minden – Arrow spoiler vége –, ahogy a Flash-ben is 2 perc alatt igen sok meta megszületésének körülménye változott. Ergó kukába mindent… (Meg itt miért nem üldözte már őket a szellem?)

Nora látta, amint Iris megölte Savitart, s megtudta apja gyerekkorának tragédiáját, s egy pillanatra ő is visszament arra az estére, ahol a szülők még boldogok voltak. Már fogtam a fejem, hogy jön a Flashpoint 2.0, de szerencsére nem, inkább egy röhejes “kapj el ha tudsz, apuci” jelenetet kaptunk látványosnak szánt lassítgatásokkal.

A 100. rész tehát okés, hogy tele volt húsvéti tojásokkal (Ronnie, Zoom, Grodd, Dawn Allen) és korábbi jelenetekkel, mégis teljesen összecsapott volt, s ezt Cavanagh rendezése sem tudta helyrehozni. Ráadásul a rész végén Nora elküldte a 2049-beli Reverse Flash-nek (könyörgöm használd már a saját arcod! nekem már sok, hogy minden második karaktert Tom Cavanagh alakít) naplója egyik részét, amiben a furcsa idő-nyelven (basszus, magyarul de gagyin hangzanak ezek!) írt, s meglátogatta. Mert beszélniük kell.

Akkor most Nora valójában egy imposztor? Vagy Thawne volt a mentora? Vagy bármi, harmadszor is megcsavart történettel állnak elő januártól, amiből még valami jó is elsülhet, de az nem menti meg a 100. rész gagyiságát, amire csak 5/10-et tudok adni.

A félévad ezen résztől eltekintve kellemes csalódás, 7/10-et érdemel, s jövő héten jön az Elseworlds, amire utalt a rész végén található jelenet.

16 hozzászólás Ne habozz!

Jesustomer - 2018. 12. 05. 09:49

Ez nagyon jó rész volt.
SPOILER:
Basszus és tényleg Harrison Wells/Eobard Thawne a legérdekesebb karakter még mindig. Mivan ha Sherlock is Thawne, illetve csak Sherlock-nak adja ki magát?
Ennyi Wells-t rég láttunk és ez csak feldobja a részt.

wondorog - 2018. 12. 05. 11:21

Tényleg jó rész volt ez a 100., viszont egy dolog nagyon felcseszte az agyam:

Ott van a harc a végén, blokkolták Cicada tőrét, annyi kellett volna csak, hogy bezárják a Star Labs-ba, vagy IH-ba, de nem ehelyett elkezdtek előbb b@szakodni, a jelenleg használhatatlan tőrrel. Komolyan miért? Persze az írók nem akarták, hogy Cicadát már elkapják, de ez a megoldás annyira béna volt, hogy még a jó részek miatt is keserű szájízt hagyott bennem.

jessm - 2018. 12. 05. 13:34

Wow! Nagyon ütős volt ez a rész is. Mondjuk azzal megint bajom van, hogy hamar fedték fel a gonoszt . rendszerint ezért szokott elromlani az évad 2. fele Majd máglátjuk.

Jó volt látni a régi speedstereket. Amugy Caitlin mellett kiállt amikor hallgatták a Thawne beszédét a Star LAbs eőtt? totál elfelejtettem ki az, úgy nézett ki Cicada.

Gratula azoknak akik 1. rész után megmondták ,hogy Nora Thawne-val dolgozik.

DarkEagle - 2018. 12. 05. 16:07

Nagyon jó rész volt több ok miatt is. Azt nyilván nem volt nehéz kitalálni, hogy ki irányítja Norát hiszen a jövőből jött és Thawne még él ugye.

Az viszont meglepett hogy ennyi titka van Norának. Ugyanis az 1. évados Wells eléggé utalt a Tornádó Ikrekre és nem Norának hívta hanem Dawn-nak ami ugye a képregényben a neve. Kíváncsi vagyok hogy évad végére kiderül-e hogy Norának van vagy volt-e ikertesója mert anno mikor Barry kihozták a SF-ból akkor hablatyolta ugye hogy több pelenkára lesz szükség.

Plusz említett 3 másik gyorshajtót is egyet a jövőből 2-t pedig a múltból bár szerintem velük nem fognak kezdeni semmit. Na meg ugye Gideon itt is megemlítette ill. próbálta csak megint félbevágták hogy Nora az 5 tagja a Légiónak, ugye akik Supergirlben is voltak. Na meg ez az Időutazó Iskola amit elvileg Nora alapított nekem fura mert képregényből nem rémlik ilyen. Lehet csak kamu volt. És ugye Holmes barátunk kezdi megfejteni a naplóját amiből egy rész kiderült hogy az időt lehet nyújtani vagy mi, már nem rémlik pontosan mert reggel láttam a részt. Lényegében annyi lehet gondolom hogy változtathatunk dolgokon ha ügyesen csináljuk. Ezt láttuk ugye most. Egyébként Holmes barátunk tuti hogy nem Thawne csak nem hülye.

Cisco úgy Flash gyűrűjére leszek kíváncsi milyen fejlesztést csinált mert sokan azt mondják hogy a crossover után lehet megint lesz állvédő a ruhához.

Nagyon sok dolgot lehetne még írni szerintem 5 oldalba se férne bele de minden elismerésem mert kitettek magukért a készítők. Nagyon jó 100. rész volt. És igen Cicadával való harc tényleg bugyuta volt de nem ez az első alkalom hogy elhúznak egy harcot a sorozatban. Ez is ugye tipikus sorozatos húzás. Viszont megint Killer Frost lesz a megmentő. Anno Zoomtól majd Savitártól most meg Cicadától is ő fogja megmenteni őket. :D

Chiplecsap - 2018. 12. 05. 16:24

100. Rész miatt, megnéztem, vagy 3 hete hypolták, ahoz képest szerintem elég gyenge lagymatag, semmien volt, és kiszámíthato. lényegében megint Tom Reverse-Flash-e volt az egyetlen igazán érdemleges pillanat, de pusztán az alakitása miatt, nem azért mert huh micsoda nagy csavar miatt. Érdekes hogy Grant-böl is mindig kitudja hozni a jo alakitást, mert az a jelenet kettejük közt megint az idö páncélteremben vagy miben az valoban jo volt, mig Jessica parker Kennedy csak statisztált mint eye candy, és ez volt léynegében az egyetlen érdemelges jelenet. Bonusz pont hogy rendkivül minimális Iris volt, de ez a cicada vagy ki elég béna ellenfél, plussz hogy Frost, akit a fenének hívank Killer Frostnak senkit nem ölt meg , megjelenése szintén jo volt, de az is kiszámíthato volt,

Szal egy 100. részhez képest a nagy hype miatt, inkább tünt ez csak egy simma mid season finálénak, mint valami igazán nagy különlegeségnek,

Chiplecsap - 2018. 12. 05. 18:41

Egyet értek :) ahogy azt a Flash kibeszélöben is írtam , egy 100. résznek, ez igen igen gyenge volt, egy átlagos mid season finale-nek nem volt rossz, de a sok hype miatt nem tudok pozitívan tekinteni rá, mert még is csak egy mérföldköhöz értünk, és ennél bizony többet és jobbat kellet volna leteni, Crossover ide vagy oda, ami öszintén néah már neheziti az irok dolgát inkább.

jessm - 2018. 12. 05. 18:43

Én fordítva vagyok Caitlinnel én már vagy 3 éve nagyon unnom és nekem idén sem lett jobb. Én kibírnám ha elemmene a déli sarkra vagy mi.
Cisco rendben most hogy egy kicsit kevesebbet szerepel.

Joe és Cecil egyáltalán nem kell , vagy elég ha 5 részenként megjelennek.

Serlock totál feleselges, mert a szerepét átvehetné iris és Ralph, akik ugy mindketten elég jö nyomozók ( a sorozat állítása szerint).

A nora-s csavar , tartogathat érdekes dolgokat ha nem szúrják el. Viszont a rengeteg Wells már tényleg komikus volt.

Pocok - 2018. 12. 05. 19:09

Szerintem az eddigi évad gyenge, de lehet csak azért mondom, mert GYŰLÖLÖM NORA-t és IRIS-t. Az utsó rész meg béna volt. Eddig is egy csomószor megváltoztatták véletlenül az időt, lett is belőle gond. “oh, menjünk vissza a három legkritikusabb és veszéyelyesebb pontjába a timeline-nak, mi gond lehet?” És csak úgy elfogadták azonnal.

A rész végi csavar meg nem volt igazán az, már az első Sherloq megjegyzés óta lehet tudni, hogy valamiben sántikál.

Béna… mint az új ruha :D

Na de hogy valami jót is mondjak…

DarkEagle - 2018. 12. 05. 19:29

pl Nora naplója magyarázat arra hogy miért nem változott semmi. Abban van ugyanis hogy az idővonalat lehet minimálisan változtatni. Az hogy Wells pár perccel később indította be a reaktort vagy hogy Zoomot elkapta egy Idő képmás (Nem ez a hivatalos nevük ugyanis az nincs) nem jelent semmit hiszen nem láttuk hogy elvitte, ráadásul említette anno Zoom hogy többször is megszökött asszem tőlük. Nem szoktam védeni túlságosan mostanában a sorozatokat a CW-n de amiket felhoztál ellene azok a bakik már a Pilot óta benne vannak. Szóval felmerül a kérdés miért nézi az ember akkor? :D

Nora dühe az anyja felé teljesen érthető ahogy Iris érve is az. Ez olyan hogy te pl visszamész a múltba meglátogatni Hitlert mielőtt kirobbantja a VH-t és lemészárol csomó embert hiszen az előtt totál átlagos ember volt. Akkor te szeretni fogod? Aligha. Totál reális Nora reakciója. Ráadásul MEGLEPŐEN nem is szántak rá túl sok részt hogy feloldják a gondot.

Azzal egyet értek hogy a Wells család totál felesleges nem is hiányoztak bár valamilyen formában itt lehettek volna mert mégis csak 100. rész.

Az hogy Nora imposztor-e azt kétlem, szimplán az van vele is ami az apjával. RF manipulálja. És ahogy Nora is mondta Barrynek használják ki mert okos és segíthet. Szóval nyilvánvaló hogy Nora se hülye nagyon jól tudja hogy Thawne bűnöző nem véletlen van börtönben a jövőben. Az hogy miért Tom papa játssza a szerepét nagyon egyszerű, a másik színész nyilván nem ért rá. Elvégre ő nem főszereplő még csak nem is visszatérő. 5 év alatt láttuk talán 3-4x meg párszor a Legendákban. Fölösleges lett volna visszahívni.

Egyébként ha a crossover valóban 2 éves lesz mármint jövőre azt mondják a készítők folytatni akarják akkor úgyis mindegy mert akkor szerintem igazam van és rebootot akarnak hiszen képregényben is az volt ezzel a sztorival.

Votlak hibák a részben de ezek csak a szokásos bakik amikre az ember csak legyint ha jó részt kap szóval szerintem kissé túl magasra tetted a lécet.

Necridus - 2018. 12. 05. 20:36

DarkEagle:
oké, hogy léteznek az eleje óta a bakik, de azért a századik részt felépíteni ekkora bakira nem a legjobb döntés szerintem. Maga a sorozat – mint írtam – élvezhető volt a félévadban, tök jó részeket kaptunk (a válaszodra a kérdés), na de ha éveken keresztül hallgatjuk, hogy „nem változtathatod meg egy picit sem a múltat” meg pillangóeffektus, akkor ne öt év után dobják be az írók azt, hogy mégis lehetséges, csak mert a századik részben valami „kemény” ötletben vissza akarják hozni a régi speedstereket. A reaktorbeindítás pedig kb az egész Arrowverzumnak szerves része, ha egy kicsit megváltozik, minden megváltozik, és ha Barry anno megmentette az anyját, aztán megis hagyta hogy meghaljon, ergo ugyanaz történik mindenki más szemszögéből, és ennek következtében Sara Diggle fiú lesz, Caitlin képességeket kap, Jesse is gyorshajtó lesz, akkor arra következtetek, hogy bármit tesznek, annak brutális következményei vannak.

Nora dühe pedig a te példáddal tök érthető, na de itt arról van szó, hogy Iris segíteni akart, látta, hogy Barry nélkül mennyit szenvednek, és nem akarta, hogy a lányát is elveszítse. Igen, hazudott neki egész életében, de a 2018-as Iris nem, ő még ott áll tudatlanul, hogy a lánya miért utálja ennyire, ő nem tehet róla. Valahol érthető Nora dühe, de a 2018-as és a 2049-es Iris valószínű ég és föld. (Példádhoz visszatérve pedig Hitler igen sokáig tervelte azt, amit végül véghezvitt, de jobb, ha ez a téma nem kerül a blogra ilyen szinten :D )

Érdekes lenne egy reboot, de szerintem nem élnek a lehetőséggel, különben elkezdtek volna egy csomó szálat lezárni – véleményem szerint.

FP Jones - 2018. 12. 05. 20:36

baromi jó rész volt. a csalódás a 4. évad, az egész.. nem ez.

vbalazs91 - 2018. 12. 05. 20:37

“Jobb lett volna, ha nem tudom, hogy ez a nagy századik rész, mert így egy hatalmas csalódás lett.”

Körülbelül 3 éve csalódás a sorozat.

DarkEagle - 2018. 12. 05. 23:16

Igazából nem újdonság ez a dolog @Necridus hiszen Barry elég “sokszor” visszament az időben néha csak pár percet néha többet hogy változtasson valamit. Már a 2. évadban ezt egyébként leszögezték azzal hogy Barry visszament segítséget kérni Thawntól. Akkor se változott ugye semmi. De egyébként ha abból indulunk ki amit RF mondott anno az 1. évadban akkor az egész sorozat nem úgy halad ahogy kéne hiszen Barry sokkal később lett Flash alapból, ugye azért csinálta az egészet Thawne hogy haza tudjon menni, ergo a Pilot óta minden másik alternatív idősík. :D

Amúgy szerintem se merészek annyira hogy rebootoljanak de azért némi változtatásnak örülnék azért. Legyen már egy tényleges tétje a crossovernek pláne ha 2 évig akarják vinni.

Ja még annyit hogy akik nézik a Legendákat, ott is elmondták többször is vannak fix pontok de vannak olyan események amiket meg lehet változtatni de nincs hatással a jelenre szóval nem akkora probléma ez. Egyébként is nagyon kevés időutazós sorozat kezeli ténylegesen jól az időutazást és annak következményeit. Én az ilyen bakikra már az eleje óta nem adok. Engem a sok fölösleges nyáladzás meg a gagyi dráma meg a béna script húz fel ami a 3-4. évadban volt jellemző főleg. Az idei évad kész felüdülés azokhoz képest. :D

Shiwo - 2018. 12. 06. 07:22

Norában volt egy chip, ami gátolta, hogy speedster legyen.. de tán arról nem volt szó, hogy egyáltalán mi módon tudta meg, hogy van képessége.. ezek után gyanítom, hogy Thawne világosította fel..

PositiveRush97 - 2018. 12. 07. 13:00

Eddig remek évad, én a 4.évadot is élveztem, jó ötlet volt visszavinni a sorozatot ebbe a vidámabb – poénos irányba, kb mint az eleje volt, az ilyen időutazásos bakikat én nem annyira veszem komolyan, őszintén nem is tűnt fel mind, de a Legendákban se veszik túl komolyan a dolgokat úgyhogy ezeken nem kell ennyire fent akadni :D + Én nagyon bírnék egy Killer Frost spinoffot, ha már ennyi DC CW sorozat van/lesz szerintem a karaktere simán elvinne egy saját sorozatot, ő érdekel mostanság legjobban benne, de nem minden részben kap annyi szerepet sajna.

Animefan - 2018. 12. 08. 00:02

Végét a boss harcot megint elrontották sokadjára. Amikor már az,űrben volt a tőr Barrynek simán el kellett volna kábítani a fickót altatóval. Vagy killer frostnak le kellett volna fagyasztani a fickót, hogy ne tudjon megmozdulni, mint amikor őket fagyasztották le. Érdekes módon ott mukodott. Ilyenek miatt nevetségessé és nézhetetlené válik a sorozat számomra. Once upon timeba megtudják oldani, hogy félévados gonoszok legyenek. Ez a recept sokkal jobb mint elhúzni utolsó részig és nevetséges módon legYőzni.Meg a nora csaj is idegesítő. Minden részben csak probléma van vele.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz