login |

Yellowstone: az 1. évad – írta Zsanna

2018. 12. 12. 15:15 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: kritika,

Muszáj egy kis kitekintéssel kezdenem, mielőtt belevágnék az évad értékelésébe.

Taylor Sheridant (itt egy interjú vele) a Sons of Anarchy kemény deputy chief-jeként ismertem meg. Annak idején csodálkozással vegyes döbbenettel vettem tudomásul, hogy ez a csávó, az a csávó, aki megírta a Sicariót. Aztán meg a Hell or Hight Watert, majd pedig az első rendezését jelentő Wind Rivert is – mindet erősen ajánlom -, és aki látta a filmet, az tudja, hogy a színész/rendező egész magasra rakta magának a lécet.

Önmagában a széria (aminek itt írtunk a pilotjáról) nem okozott csalódást, de azért hagyott maga után néhány kérdőjelet, hogy most ez egészen pontosan mi akart lenni.

Az alapsztori röviden annyi, hogy Montana államban él egy nagyon befolyásos család, Duttonék, akik a legnagyobb egybefüggő földterületet birtokolják egész Amerikában, és ezen gazdálkodnak, azonban ez nagyon sok mindenkinek szúrja a szemét. A főszerepben sziporkázó Kevin Costner által alakított John Dutton, aki özvegyként igazgatja a birtokot gyermekei segítségével, és a legfőbb célja az, hogy őseihez híven ezt a hatalmas ranchet egyben tartsa.

Ennek megvalósítása érdekében nem riad vissza semmitől, legyen az megvesztegetés, fenyegetés, politikai harcok generálása vagy éppen köztörvényes bűncselekmény.

A pilotban Dutton összeakasztja a bajszát az indiánokkal, illetve egy nagyobb ingatlankivitelezővel, mindketten a földjeire pályáznak, és úgy tűnik bennük emberükre akadt, mert ők sem riadnak vissza semmitől és senkitől. Az elején a gazda mindenkit a markában tart valamivel, és ezáltal a támogatása megvan hozzá, hogy magabiztos legyen. Azonban a történet kibontakozása során egyre inkább fény derül arra, hogy az általa sziklaszilárdnak vélt kapcsolatai pusztán érdekkapcsolatok, és lehetséges, hogy a végén egyedül marad a harcban, amit aposztrofálhatunk a régi amerikai farmgazdálkodás és a modern ipari forradalom ellentéteként.

Dutton egy régivágású, kemény figura, akit nem lágyítanak meg olyan bagatell baromságok, mint a szeretet. Ezen idea alapján a gyermekeivel is elég távolságtartó, szinte gonosznak mondanám egyes megnyilvánulásait. A felesége elég régen meghalt, ő pedig azóta a ranch-ért él, és mindent beáldoz érte, még a gyerekeit és az egészségét is.

Tulajdonképpen az első évad a viszontagságos küzdelem lépéseit mutatja be, hogyan marad végül majdnem teljesen egyedül Dutton, aki eddig egy megkerülhetetlen, fontos ember volt, de mostanra szorult helyzetben találja magát, amiből elég nehéz lesz kimásznia. Összecsapnak felette a hullámok, és megkapja élete talán legnagyobb pofonját. A tovább mögött folytatom.

A színészek kapcsán elsőként mindenképp Kelly Reilly színészi játékát emelném ki, ő alakítja Beth Duttont. Nagyon jól hozza az utálatos bitch karaktert, bármikor szívesen felpofoztam volna én is, olyan dumái voltak. Persze a szereplő többrétű, a nő magát okolja az anyja haláláért, nem is alaptalanul, és vezeklésként bármit megtesz apucinak, teljesen alárendeli magát, ugyanakkor élvezi a gonoszkodást, pedig a farm vagy annak fennmaradása egy cseppet sem érdekli.

Wes Bentley különösebben nem mozgatott meg soha, azonban most itt elég hiteles volt számomra a piperkőc Jamie szerepében, aki bármit megtenne azért, hogy kivívja az apja megbecsülését, mégis saját jogon akar elismert lenni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kezdeti önállósodás után végül hazaszalad-e behúzott farokkal, mint mindig, vagy végre talpra áll, és azzá a férfivá válik, aki úgy tud segíteni a családján, ahogy kell. Most úgy tűnik átállt a másik oldalra, de remélem, ez nem marad így.

Luke Grimes most sokkal keményebb szerepben tért vissza a képernyőre, eddig mindig ilyen kis mimóza karakterként láttam, most sem vártam tőle mást. Aztán eléggé meglepett, hogy ő játssza az iraki háborút megjárt családi fekete bárányt, aki ráadásul fiatal kora ellenére már férj és apuka. Ráadásul abban a rezervátumban él és közösségi tag, akikkel az apja nincsen éppen jó viszonyban. Az általa alakított Kayce tipikusan az a csávó, aki valahogy nem képes jó döntést hozni, mindegy miről van szó. Folyton bajba keveredik, pedig csak jót akar, közben pedig tolja el magától azokat, akik segíthetnének rajta. Végül ő is visszakerül a feladóhoz, vagyis az apjához, nála is nagyon érdekel, hogy sikerült-e véglegesen oldalt választania.

Talán még egy valaki van, akiről szót kell ejtenem, aki a fenti szereplőkkel ellentétben vér szerint nem tartozik a családba, de leginkább ő lehetne John Dutton fia. Ripről van szó természetesen. Ő aztán tényleg bármit megtenne munkaadója kedvéért, felnéz rá, családjának tartja, és feltétel nélkül megbízik benne. Ennek persze oka van, hiszen Dutton annak idején felkarolta őt, még úgy is, hogy tudta, gyermekként milyen szörnyűséget követett el. Ők aztán igazán jó csapat együtt, fél szavakból is megértik egymást, kiállnak egymásért, és Ripre Dutton bármikor, bármilyen körülmények között számíthat.

A sorozat főcíme szerintem elég menő, és a zene, amit Brian Tyler komponált, kifejezetten illik ehhez az észak-amerikai tájhoz. A fő téma kifejezetten megkapó, és szerintem elég jól is használják a részek alatt is végig a drámai, elgondolkodtató részeknél.

Sheridan most is gyönyörű képekkel operált, láthatóan kihasználta a terület adottságait, a fényképezésre egy rossz szót sem lehet szólni. A ház, amiben forgattak, csodálatos, tényleg átadja, hogy egykor ez egy tágas, meleg otthon volt, mostanra azonban kiüresedett. A farm is gyönyörű, a hegyek, a mezők, az erdő, minden élettel teli, zöld, azt az érzetet kelti, hogy ha az enyém lenne, akkor én sem adnám azért, hogy hotelt meg kaszinót építsenek rajta.

A sorozat nem akarja szép köntösbe rejteni a valóságot, nem olyan, mint anno mondjuk a Dallas volt. Itt is látod a gazdagságot, de ez nem a csillogásról szól, intrikáról meg szerelemről, hanem a kétkezi munkáról, a régi értékek megőrzéséről, politikai harcokról és arról, hogy milyen az élet Montanában indiánok, vadállatok között és persze hogyan dacolnak a farmerek a modern világ térnyerésével.

Sheridan sosem riadt vissza a brutalitástól, az erőszaktól, hogy megmutassa a véres valóságot, kiragadjon egy olyan szeletet, amit nem ismerünk, vagy éppen nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla. A cél szerintem most is ez volt, és valahol sikerült neki, de én is érzem azt, hogy a végeredmény végül olyan lett, mint egy hosszú film, amiből végre nem kellett kivágni a vívódást, a hosszabb monológokat, és a közbeeső történéseket, amik azzá formálták a szereplőinket akik.

Kicsit azonban ez el is vitte a dolgot, néhol értelmetlen fordulatokkal, újabb szenvedésekkel, gonoszkodással, amik a cselekményt érdemben nem gördítették előrébb. Többször éreztem, hogy egy helyben toporgunk, és olyan csapások felett nyalogatják a sebeiket a szereplők, amiket már egyszer egy kicsit másképp végignéztünk.

Persze lassan építkezett az egész széria, és csak a végére tudtunk konkrét megállapításokat tenni, hogy akkor ki kivel van. Ez összességében nem rontja el az élményt, de vágytam volna benne egy kis pörgésre is, ha már adott hozzá a terep. Tény és való, hogy voltak benne igencsak megdöbbentő részek, és minden lassúsága ellenére gyorsan lecsúszott, de valahogy hiányérzetem maradt, amit remélem, a második évad pótolni fog. Nekem a szezon 7,5/10. Kár lett volna kihagynom.

7 hozzászólás Ne habozz!

Geza Kovacs - 2018. 09. 03. 22:14

Elég jó. Végre se a farmerek nem jók, se az indiánok. Elég jól ábrázolja – az én elképzelésemnek megfelelően – a gigantomán, arrogáns, önző amerikaiakat minden oldalon, és még csak nem is a politikusi oldalról mutatja, és nem is valami nagyvárosi mese (lásd: Billions).

Snoopyzit30 - 2018. 10. 06. 22:29

Valóban van pár baromság a sorozatban, szóval a gyilkosságokat még a rideg hangulat ellenére sem lehet mindig komolyan venni, de mégis valami elviszi az egészet. Nem tudom, hogy a fényképezés, a gyönyörű tájak, vagy ahogy írta is itt valaki, Kevin Costner ebben a szerepben, de valamitől mégis működik. Pedig szinte minden karakter unszimpatikus, talán csak Rip az, aki hiteles volt végig.

Még egy nagy erőssége van a sorozatnak, hogy egy olyan életformát mutat be, ami az USA-ban még egy működő dolog, de nálunk Európában ez a fajta életvitel már teljesen elképzelhetetlen. Ha nem számítjuk magát a történetet, a gyilkosságokat stb. és a szívünkre tesszük a kezünket, akkor azért úgy gondoljuk, hogy de jó lenne kicsit ott élni, ilyen közel a természethez. A rezervátum bemutatása is tesz hozzá szerintem. A drámai részeken még van mit javítani, elég sokat.

7-7,5/10 a 2. évadra biztos maradok

Lacza - 2018. 10. 17. 12:49

Eléggé megoszlik a vélemény, de szerintem kiváló sorozat, és remélem a folytatásban lesz lezárás is.
Nem tagadom, voltak benne érdekes momentumok, viszont a fényképezés miatt, nagyon eteti magát a sorozat.
Remélem jövőre jön is a folytatás, de előtte még májusban megnézem magamnak yellowstone nemzeti parkot :)

Baritoni - 2018. 12. 12. 17:22

Már a főcím zenéje miatt megérte,nagyon ott van.És hát Kevin Costner valahogy mindig egy pluszt jelent.

heidfeld - 2018. 12. 12. 17:58

Nagyon jó az írás, de pár dologban nem értek egyet.
Kelly Reilly nagyon jó, ha gonoszkodni kell, de az érzelmesem jelenetekben azért akadnak korlátok. Pont ez volt vele a gond a Britanniában is.
Luke Grimes képességeit láthatóan meghaladta a feladat, de mentségére legyen mondva, hogy ennyire szerencsétlen, eltúlzott karakter igen ritka, még a mai, sorozatos-reneszánszban is.
Aki igazán tetszett, az Jamie Dutton törtető asszisztense. Piszok jó a csaj – Minden tértelemben.
Lagnagyobb erénye a sorozatnak, hogy nincsenek igazán rossz, vagy jó karakterek. EMBERI-ábrázolások vannak. Senki nem fekete, vagy fehér.
Legnagyobb problémám, hogy nincs igazán kedvelhető karakter, és túlzásba vitt a drámázás, különösen Kayce esetében.
7.5/10-et simán ér a sorozat. És a táj szépsége, fényképezés párját ritkítja.

perelli - 2018. 12. 12. 18:26

Nekem nagyon tetszett. Én sem értek egyet pár dologgal. Volt itt szerelem, intrika is, csak másképp. A történetvezetést minden döccenőjével együtt én nem éreztem egyáltalán lassúnak.
A törtető asszisztensen kívül nekem Kelsey Asbille tetszett az indián feleség szerepében, szintén minden értelemben.

Geza Kovacs - 2018. 12. 12. 22:52

Naon jó sorozat. És mi az, hogy az indiánok nem jók? ;-) Én általában velük vagyok, de többnyire megy a szépelgés, fanyalognak a fehér emberre, holott teljes joggal utálhatják mindegyiket, itt meg legalább korrekten, felvállaltan ezt képviseli a mostanában felkapott és baromira király Gil Birmingham.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz