login |

Pilot-mustra: Tidelands – 1×01

2018. 12. 14. 19:30 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: Ausztrália megmutatja, kritika, pilot-mustra,

Na, itt van a Netflix válasza a Siren-re? Ráadásul Ausztráliából? Egyelőre erre mondjuk nem lennék büszke, de azért alakul a dolog, mert miközben a Freeform tavaszi hableányos sztorija ártalmatlanul és jól kezdett, úgy laposodott el a végére, konkrétan nem szólt semmiről, csak arról, hogy próbál egy partra vetett sellő beilleszkedni az emberek közé, és hogy másznak olykor elő állatias gonoszsellők a vízből.

A Tidelands viszont közel sem ennyire konkrét, két rész után is csak sejteni lehet dolgokat, de nem hibáztatom őket, hogy elspoilerezték a tengeri lényes poént, mert arra nem sokan mozdulnának rá, hogy a sorozat egy tengerparti kisvárosról szól, amely egy közeli hippi kommunával folytat drogkereskedelmet. Ez ezerszer látott sztori, csakhogy elég hamar elhintik bennünk azt, hogy valami nincs rendben az elszigetelt közösséggel, az ún. tidelander-ökkel.

TIDELANDS – 1×01 – 5/10
TIDELANDS – 1×02 – 6/10

A sorozat főhőse egy fiatal nő, aki 10 éves börtönbüntetése után szabadul (még gyerekként sittelték le) és hazatér szülőfalujában, ahol egy halászhajóra árbocára feszített, szemek nélküli holttestre lelnek. Azonban a rendőrfőnök ahelyett, hogy elkezdene nyomozni, leadja a drótot a helyi drogdíler maffia fejének, hogy intézkedjen, ő nem látott semmit.

Ennyit bőven elég tudni az alapokról, a pilot szép lassan megalapozza a szálakat a hazatérő tékozló lánnyal (akinek lassacskán felfedik a múltját, hogy miért is került börtönbe), az őt nem feltétlenül tárt karokkal fogadó családjával, a drogüzelmeket működtető gépezettel, illetve a zárt, már-már szektaszerű közösséggel. Persze teszik mindezt rengeteg kérdőjellel és titokkal, hogy legyen mit felfedni a folytatásban.

Ennek megfelelően az első rész nagyon snassz volt. Nem azért, mert sorjáztak volna a negatívumok benne, hanem az első bekezdésekben írtak miatt: semmi újdonságot nem hoz a sztori, az, hogy valaki beszáll újoncként a családi bűnözés bizniszbe, nem forradalmi, nyilván ezen akartak dobni a pilot cliffhangerjével, ami egy “Aha…!” biccentéssel nyugtázhatunk és indíthatjuk is a folytatást.

Azt a folytatást, ami már jobban gördült, és a kirakósnak egyre több darabja került a helyére, mind a főhős (Cal, alias Calliope), mind pedig a szemfétises kommuna kapcsán – kár, hogy utóbbiak helyenként kifejezetten irritálóak (főleg Elsa Pataky, mint szirén keresztanyu) és rejtélyeskedők, és amíg nem hull le róluk és a machinációikról teljesen a lepel, addig lehet, hogy ez nem is fog változni. Így igazán Cal-be és tesójába kapaszkodhatunk, de előbbi, bár van annyira elcseszett figura, hogy gond nélkül együtt lehet érezni vele, egyelőre még csak sodródik az eseményekkel.

Ha két jelzővel kéne jellemeznem a Tidelands-et, akkor az az érzéki és az agresszív lenne. Az érzékiség nem annyira romantikázásban merül ki (az, hogy szappanos lenne a végeredmény, nem nagyon vetődött fel bennem), hanem inkább testiségben, és nem is annyira szex, hanem más romantikus megnyilvánulások terén. Ezt eleve megalapozta pár túlfűtött dialóg és túlzottan in your face zenei betét, de utána ahogy két mellékszereplő totál random egymásnak esett (hogy jelezzék, van köztük valamit), illetve a főhős is a semmiből beindult, eléggé jelzi előre a stílust. Ráadásul még kvázisellő kváziorgiát is láthattunk.

Az agresszivitást pedig mindenki detektálni fogja, Cal minden második jelenetében összeverekedik valakivel, de ha éppen nem ő a soros, akkor is szemeket nyomni ki, embereket akarnak ölni, fenyegetőznek és rugdalóznak, komolyan az volt az érzésem, hogy ebben a sorozatban valamiért mindenki tök agresszív.

A stílus, a hangulat, a környezet mind-mind olyan jellemzők, amik az amerikai sorozatokhoz szokott szemeknek eléggé újszerűnek tűnhetnek, talán ezek is a Tidelands felé billenthetik a márleg nyelvét, bár némelyik alakítást inkább találtam napi szappanoperába illőnek.

Összességében, bár a Siren jobban kezdett, nekem ennek a sorozatnak az alapfelállása egy fokkal érdekesebbnek tűnik potenciál kapcsán, lehet, hogy Edmund Hillary-hez hasonlóan meg fogom mászni, “mert ott volt” a Netflix-en, de azért valahol tartani lehet attól, hogy fog-e pluszt adni a sorozat egy viszonylag klisés kezdést követően. Meglátjuk, a harmadik rész után döntök.

3 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2018. 12. 14. 23:49

Vigyél magaddal egy Tendzing Norgaj-t, hátha úgy könnyebb lesz. :)
De viccen kívül: nekem a Siren nagy csalódás volt, viszont az ausztrál sorozatoknak van valami vonzereje, ami miatt újra és újra próbálkozok velük, több-kevesebb sikerrel. Lehet, hogy ennek is adok egy esélyt. :)

galocza - 2018. 12. 18. 21:43

és… nem speranza az egyetlen.
down under, szóval abszolút minimum egy próba. az au/nz sorozatoknak van egy olyan sajátos bája, ami miatt olyat is képes vagyok nézni, amely stílustól normálisan ráz a hideg.

Blobov - 2018. 12. 20. 15:38

Három rész után még mindig kitartok, összességben nem rossz. Néha érzek benne egy halvány Innsmouth utánérzést, annyival, hogy itt a hibridek azért jóval jobban néznek ki. A cicifaktor egész magas, de mivel szirénekről van szó, azért ez érthető.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz