login |

Titans: vége az 1. évadnak

2018. 12. 24. 17:00 - Írta: Necridus

36 hozzászólás | kategória: kritika,

Minden bizonnyal a Titans a 2018-as év egyik legpozitívabb csalódása a junkie-k között, hiszen a DC streaming szolgáltatása már az első résszel bebizonyította, hogy nem gagyi sorozatot készített – csak senki se arra a stílusra számítson, mint a CW-s Arrowverse szériák esetében.

A tovább mögött máris spoileresen folytatom!

Ahogy a pilotkritikában is írtam, az első évad alapvetően egy eredetsztori, így egy kimondottan sokrétű történetet kaptunk az egész évadon keresztül vezetve. Dick egész évadon keresztül őrlődött régi és új énje között, Rachel ismerkedett az erejével, Garfield múltját is megismertük, miután csatlakozott a többiekhez, s Kory személyazonossága is kiderült.

Koriand’r a Tamaran nevű bolygóról jött űrhajójával, hogy megölje Rachelt, aki apja, Trigon mellett hatalmas erővel bír, s képes elpusztítani az egész Földet. Az évadzáróban meg is jelent Trigon, és démoni erejét felhasználta, hogy Dick befogadja a sötétséget. Egy egész részen keresztül egy álomvilágba került, ahol Dawnnal családot alapítottak, és mindenki boldog, amíg Jason Todd nem került elő kerekesszékestül és ki nem jelentette: Batman gyilkolni készül.

Dick Gothambe ment, ahol a készítők pimaszul hajigálták a sötét lovag mitológiai egyes darabjait elénk (Riddler, Two-Face, Joker, Alfred, Gordon, Batsignal, Barbara), s láthattuk Batmant akcióban. (aki csak ezért nézné meg: nem tényleges szerep, sosem látjuk az arcát, mindig csak az árnyékban áll a dublőr alakította karakter). Végül Dick megölte Batmant, így befogadva a sötétséget, majd látszólag ő is démonivá vált Rachel szeme előtt a valóságban.

Eközben Gar haldoklott, emiatt hozta át Rachel apját az ő világába. Az évadban megtalálta édesanyját, akiről kiderült, Rachelt manipulálta, hogy szerelme, Trigon elszabadulhasson a Földön. Az évadzáró tehát a haldokló Beast Boy-jal, a démoni Dick-kel és az elszabadult Trigonnal zárult, amelyek cliff-nek elég jók, mégis olyan, mintha hiányozna egy rész a végéből.

Na meg kaptunk egy elég nagy cliffhanger-t: a metropolis Cadmus laboratóriumban kiszabadult Superboy, s magával vitte Krypto-t, a szuperkutyát, így a következő évadban valószínű új taggal bővül a csapat, ami nem probléma, de még a jelenlegi karakterek is olyan homályosak, hogy mindez korainak tűnik. Robin még csak most keresi önmagát, Kory most tudta meg, ki is ő valójában, Rachel még mindig nem ismeri igazán a képességeit, Gar pedig nem igazán kapott lehetőséget bemutatkozni.

Na meg ott van Dawn és Hank, akik eléggé kiemelten vannak kezelve, hiszen kaptak két kimondottan jó epizódot is a tizenegyből, de még ők sem igazán kerültek tényleges kibontásra, főleg nem Jason Todd vagy Donna Troy, aki szintén többször volt jelen, de róluk se tudunk még túl sok mindent. Belekóstolhattunk minden karakter világába, de egyikük sem forrott ki, nem alakulhatott ki róluk teljes kép bennünk, még mindenki keresi önmagát, ami nyilván nem nagy baj, de még további új karaktereket bedobni nem feltétlen vezet jóra.

Talán a legnagyobb problémám a szokatlan sztorikezelés volt a sorozattal kapcsolatban, hiszen az egész évad olyan, mintha 5-6 különálló egységet csak egymás mellé raktak volna. Mintha az írók megbeszélték volna, hogy kell egy Batman-centrikus rész, külön epizód Hawk és Dove számára, a Doom Patrolnak, Trigonnak, na meg azért össze is kéne dobni a csapatot, legyen valami átívelés.

Kimondottan dühítő volt, hogy az 1×08 a Rachelt meggyilkolni készülő Kory-val zárult, majd az 1×09 Hawk eredettörténete volt, hogy a mostani trend szerint csak azt követően, a 10. részben oldják fel a cliffet. Pontosan olyan töredezett történetmesélést kaptunk, mint amit a The Walking Dead produkál olykor.

És mégis az idei év egyik legpozitívabb csalódása a sorozat, hiszen a látvány, a történet (vagyis inkább a főszál), a színészek, a tökösség (mert nyilván nem látni minden nap, ahogy Robin kitapossa a lelket Batmanből), a brutalitás és a (kicsit kezdetlegesen bemutatott) karakterek mind a helyükön voltak, aminek köszönhetően abszolút élveztem az első évad részeit.

Erős 7/10-et érdemel a szezon, s egy pár hónapja berendelt folytatást, amit februárban kezdenek forgatni. Én mindenképp visszatérek.

36 hozzászólás Ne habozz!

mSO - 2018. 12. 22. 01:07

Többet vártam az évad végétől, ez kicsit olyan évadközépi cliffhanger lehetne inkább – elég hiányos így. Tekintve, hogy majd egy év múlva jön a folytatás, elég béna húzás a készítők részéről.

Kobun - 2018. 12. 22. 12:13

Most akkor que????

Mate4182 - 2018. 12. 22. 23:27

Meg mindig az ev ujoncabak tartom, de bevallom őszintén csalidtam a finaleban…

Egyfelol vegig az az erzesem volt hogy hiányzik bo felora jatekido, volt itt szó dupla epizódrol meg mittomen.. 43 perc volt, es az utolso 15 percben vegig ugy ereztem hogy ki fogok akadni ha tenyleg nincs megegy epizod.

Ettol fuggetlenul tukon ulve varom a masodik evadot, jah es a stablistas extra jelenetrol is lehetne dumalgati egy sort :D

DarkEagle - 2018. 12. 23. 14:59

Szerintem nem béna ez így. Várható volt hogy nem fogják lenyomni a fináléban Trigont. Na az lett volna csak csalódás. Az eléggé nyilvánvaló hogy min. 2 részt átpakoltak a kövi évadra mert kiszivárogtak képek Starfire és Raven új külsejéről, az egyiken ugye Raven homlokán volt már az ékkő és hát aki ismeri a sztorit az tudja hogy mit is jelent. Szerintem úgy voltak vele hogy most felvezetik Trigon és jövőre tényleg meg akarják csinálni a ‘Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen’ sztorit csak nyilván a Liga nélkül.

Egyébként Batman nagyon badass és brutális volt. Külsőre olyan volt mint az Arkham Knight játékban. Az ugye senkinek se volt meglepetés hogy az egész csak illúzió volt de ez nem vont le szerintem az értékéből. És láthattuk Korit új hajjal is így talán lehiggadnak a haterek, bár nem meglepő módon őt szereti kb mindenki a legjobban mostanra. :D

A rész végén a credit jelenet meg hát, konkrétan sokkot kaptam tőle. Gondoltam, hogy valamikor behozzák Superboyt is de hogy ilyen hamar arra nem számítottam. Arra meg aztán főleg nem hogy Krypto is jön vele. :D Szerintem így kell zárni egy évadot mert így aztán mindenki várni fogja és a hype is nagyobb lesz.

Annak meg külön örülök hogy végre nagyobb előteret kap majd a Luthoros avagy a gonoszabbik énje. Elvégre amikben eddig láttuk ott nem nagyon gyilkolászott, max képregényekben. Most már tényleg csak Kid-Flash kéne és akkor meg is van a fullos csapat mivel Cyborg is jön jövőre.

Az évad egy jó erős 8/10 nálam simán, még akkor is ha számomra is kicsit csalódás volt a finálé de főleg azért mert nem volt se Nightwing se Donna hősruciban, plusz nem is volt 2 órás a rész.

Csigusz - 2018. 12. 24. 00:31

1×11: hát filler részt eladni finálénak… Szemtelen egy dolog annyi fix :D
Persze én imádtam, mert Batman!
Érdemben nagyon nincs mit mondani róla mivel a látottak nem történtek meg, így nem lesz semmi kihatásuk.

Az évadról: Dick nálam részről részre lett jobb, az elején kifejezetten zavart. Anna Diop amilyen negatív hátszéllel kezdett (azok a kiszivárgott fotók, omg) lett talán az egyik legkellemesebb meglepetés. Tetszik az irány, jó a sok külső helyszínes jelenet, érezni, hogy zászlóshajója a DC streamingnek, van rá költve rendesen. Lehetett volna 13-15 rész, pedig ilyet évek óta nem mondtam már sorozat kapcsan.
És ami nekem kontra: Rachel nem szimpi, Gar teljesen semleges, a Doom Patrol cringe szinten volt kellemetlen.
Hullámzó minőség, hol nem annyira erős forgatókönyv, aztán meg letesznek egy tökéletes karakter építős drámai részt. A cgi is vagy hozza az elvárt szintet vagy katasztrófa.
Ezek gyermekbetegségek, első szezonnál végülis belefér. Az első trailert viszont sajnálom, mert sokkal jobb a sorozat annál, mint amit ott el akartak adni.
7/10

DarkEagle - 2018. 12. 24. 00:46

Miért mondod, hogy filler a finálé? :D
Ez minden volt csak nem filler. Végig a főgenya tevékenykedett. Gyakorlatilag az egész rész a kövi évad felvezetése egyébként mert nyilván most szép sorban majd magával rántja őket Trigon és Ravennek kell majd lenyomnia ahogy az történt ugye a fentebb írt animációs filmben is. Talán segítségként még jöhet Superboy de szerintem őt nem látjuk az S2 feléig mellettük.

Csigusz - 2018. 12. 24. 12:48

Ez nem minőségbeli jelző akart lenni, de mivel az egész rész egy álom-szekvencia, és csak az utolsó 1 perc ami “tényleges” történés, így megfelel a filler jellemzőinek:
http://www.sorozatjunkie.hu/2006/05/10/alapveto-fogalmak-filler-es-bottle-epizod/
Ettől még nekem 10/10 volt az epizód :)

Az animációsat már láttam, én nem várnám, hogy Trigon-t, ilyen valójában látni fogjuk a későbbiekben.

mSO - 2018. 12. 24. 17:51

Amit hiányoltam az első évadból: még vagy 3 részt (vagy legalább 20 ráadás percet az utolsó részhez), amiben rendberakják a szálakat, nem csapnak át valami újba. Remek szálak elkezdésében, felépítésében, de folytatásában vagy lezárásában elég hiányos.

Kíváncsi vagyok a folytatásra, talán ott sor kerül e hiányosságok pótlására.

519 - 2018. 12. 24. 18:11

Másnak nem volt olyan érzése, hogy ez inkább félévad-záró volt, és nem évadzáró? Meg, ha jól tudom, eredetileg 12 részesre tervezték az évadot, nem? Mindenesetre nem mentette meg nálam a sorozatot, egy 4/10-re tudom értékelni az évadot, nekem csalódás volt. Bár Superboyra kíváncsi vagyok, miatta lehet, hogy belenézek majd a második évadba, de amúgy úgy érzem, hogy nincs szükségem erre a sorozatra. Tényleg nem értem, hogy miért gondolják a WB-nél, hogy a DC-s cuccoknak mindenképp dárkosnak kell lenniük. Az effektekre meg én mindent mondanék, de azt, hogy igényesek voltak, biztos nem. A fán ugráló CGI Dicknél nevetségesebbet rég nem láttam már, az aránytalan mennyiségű CGI vérről nem is beszélve. :D

És amúgy tényleg sajnálom, mert voltak nagyon jó pillanataik egyes karaktereknek, amiknek olyan hangulatuk volt, amilyennek egy Teen Titans sorozatnak szerintem lennie kell, de ezek elég ritkák voltak. De mindegy, jövő héten Young Justice, én maradok annál. Számomra annál jobb DC-s sorozatot valószínűleg nem fognak tudni csinálni.

Ps.: az évadzáró után baromi gáznak tartom, hogy Brenton Thwaites azt nyilatkozta, hogy “Batman is definitely a killer.” Úgy látszik, nem nagyon figyelhetett oda a scriptre, vagy nem értette a szituációt Batman és Robin között, vagy tényleg annyira lövésük sem volt a készítőknek arról, hogy pontosan miért is balhézott össze Batman és Robin, hogy a színészek is csak tippelni tudtak. :D

mSO - 2018. 12. 24. 18:26

@519: nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy a “killer” átvitt értelemben azt is jelenti, hogy rendkívül jól sikerült? (pl. előadóknak szokták mondani a zsűriben, hogy “you definitely killed it”; ez a kifordult jelentés elterjedt, magyarul szó szerint “megölte” épp az ellenkezőjét jelentené).

a CGI Dick majomkodás nagyon vicces volt valóban!

DarkEagle - 2018. 12. 24. 19:00

@519: A Titans sosem volt gyerekmese. Aztán jött egy éles váltás a képregényekben és ott kezdték el adagolni a TEEN TITANS-t. A Titans és a Teen Titans baromira nem ugyan az. Többször leírtam már, de lehet nem láttad, hogy a sorozat a Wolfman féle Titans képregényeken alapszik ami nem épp gyerekmese. Egyébként amit a fináléban láttunk Batmanből eléggé leszűrhető hogy gyilkos és Bradon soha nem mondta hogy Batman a valódi világban gyilkos. ;)

Egyébként nem értem miért várnak páran mozi minőséget. Ez egy nagyon beta streaming szolgáltatás még nincs 200 millás büdzséjük. Nem azért de más sorozatnál se sokkal jobb a CGI, sőt. Itt legalább a tigris fasza volt nem úgy mint a TWD-ben ha jól hallottam. :D Nyilvánvalóan sok pénz kellett Kori, Gar és Rachel mellé, nem beszélve Donnáról és jövőre beígérték Trigon rendes formáját is plusz Superboyt Kryptóval.

A CGI még egy filmet vagy sorozatot se tett minőségibbé. A sztorival szerintem semmi gond nem volt, az alakítások meg aztán pláne jók voltak. Mást nem igazán kívánhat az ember. Oké néhol voltak érdekes dolgok de valami oka csak volt annak hogy az alapból 13 részes évadot 11-re vették le, ráadásul pár rész címe is megváltozott. Nem lepne meg ha a mostani 12-13-as rész esetleg a 2. évad fináléja lenne mert az fix hogy jövőre nagy zúzás lesz Trigonnal.

A sorozat nem tökéletes. Erős 8/10 simán van nálam és szerintem ezzel elég magasra tette a DCU a mércét.

519 - 2018. 12. 24. 19:55

@mSO: nem, egyértelműen a gyilkosságra utal. https://www.ign.com/videos/2018/10/05/robin-actor-says-batman-is-a-killer-in-dcs-titans-nycc-2018 Megkérdezik tőle, hogy Batman gyilkos-e és, rávágja, hogy Batman gyilkos, és Robin ezért akar eltávolodni tőle, mert ő nem akar azzá válni… ehhez képest ő azzá válik, Batman pedig nem az, csak egy álomvilágban. Way to go! :D

@DarkEagle: nem, ez a sztori a New Teen Titansen alapul (az első sima Titans sorozat csak 10+ évvel Wolfamn és Perez NTT-je után volt), és nem, az egyáltalán nem volt ilyen nevetségesen brutális, és nem volt ennyire sötét a hangulata. Semmi sem lesz komoly attól, hogy dark and gritty, és nem lesz minden dark and gritty attól, hogy komoly (ld. Young Justice, ami megtalálta a tökéletes egyensúlyt). És de, azt mondta, hogy a valóvilágban az. :) De amúgy mindegy, akinek ez tetszett, annak tök jó, örülök neki, de én nem azt kaptam, amit vártam, úgyhogy elbúcsúzom a sorozattól.

Mate4182 - 2018. 12. 24. 20:41

A CGI még egy filmet vagy sorozatot se tett minőségibbé.

erre cask egy szot: Avatar :D

Mimi - 2018. 12. 24. 22:11

Én úgy voltam a Titans sorozattal mint tavaly a Runaways-el. Kb semmit nem tudtam róla, és azért kezdtem el nézni mert “csak”. Mert kellett valami amit nézhetek. (az utóbbi időben elég sok sorozatot kaszáltam. Pl 2 éve a Flash annyira felidegesített, kaszáltam minden CW-s sorozatot) Szerintem mostanában kevés az olyan sorozat ami valóban érdekes és várom hétről hétre, hogy nézhessem. De a Titans ilyen. Nem mondom, hogy hibátlan de minden percét élveztem. Nagyon kellemes meglepetés volt. A Krypton mellett ez a kedvencem az idei évben. Ennél jobban már csak as Runaways 2. évadára vagyok kíváncsi :)

Mate4182 : nekem ez nem jó példa, én az Avatart kifejezetten rühelltem. Annyira kiszámítható volt számomra, hogy még a látvány sem segített rajta. Úgy vagyok azzal a filmmel, hogy ha fizetnének érte sem nézném meg még egyszer :D

DarkEagle - 2018. 12. 25. 01:44

@519: Nem írom le újra mert láthatóan nem is olvastad el amit írtam. Annyit mondok csak hogy olvasd el az általad írt képregényt, abban pl Starfire úgy kezdi hogy öli az embereket és Dick állítja le. Ennyit arról szerintem hogy gyerekmese.

Egyébként a sorozatban Dick nem ölt egyszer sem. Csak brutálisan megverte az ellenséget. Az egyetlen aki meghalt az az aki a szüleit és a barátait ölte meg de azt se ő ölte meg szimplán csak hagyta hogy megöljék, ezért nem mindegy.

Egyébként Van gyerekesebb és poénosabb Teen Titans, nem értem miért akartam ugyan olyat, annak semmi értelme nem lett volna. Ennek legalább van mondanivalója és nem csak le kell nyomni az aktuális ellenséget.

CsMisi - 2018. 12. 25. 08:39

Aki meg nem latta es valami “legalis” modszerrel akarja latni, fent lesz a Netflixen januar 11-tol

Mate815 - 2018. 12. 25. 08:43

Már attól gagyi, hogy Robinról szól…

Brigante - 2018. 12. 25. 08:45

Mimi, nézzél bele a Köpeny és kardba, az is jó.

Titans: nekem ez a sorozat abszolút pozitív csalódás. Zavar, hogy félbe hagyták az utolsó részt, de ez legyen a legnagyobb baj :)

519 - 2018. 12. 25. 09:44

@DarkEagle: de, elolvastam, amit írtál, nyugi. Nem az a baj, hogy a Titansben ölnek, az a baj, hogy Dick öl. Garnál lehetett érezni, hogy őt sokkolja, amit tett, és nehezen dolgozza fel, Starfire pedig egy amnéziás földönkívüli, máshogy szocializálódott, ő nem érzi ennek a súlyát, de abba is hagyja a gyilkolást, miután Dick leállítja (ami tök jó, pont, mint a képregényben!), aztán Dick gusztustalan módon felgyújtatja vele az elmegyógyintézetet, megölve ki tudja, hány embert, akik lehet, hogy mind Trigon követői voltak, de lehet, hogy egy részük csak random felbérelt fogdmeg volt, de őt ez rohadtul nem érdekelte. Nálam ez már a gyilkosság kategória, akkor is, ha nem a saját kezével gyújtotta fel az épületet, sőt, így még rosszabb. És ezért tartom a Titanses Dicket egy rettenetesen képmutató karakternek, akire egyáltalán nem tudok hősként tekinteni, és ez nálam nem fér össze a képregényekből megismert Dick Graysonnal. De nem baj, mert szerencsére rengeteg olyan feldolgozása van a karakternek, amely szerintem hűbb az eredetihez, úgyhogy van miből válogatni, ha számomra szimpatikus Dick Graysont akarok látni. ;)

Tomtaker - 2018. 12. 25. 10:00

A 10. részig minőségi részeket kaptunk, tényleg pozitív csalódás. De az évadzáróval elvették a kedvem az egésztől. Olyan dolgok történtek itt, amiket nem kis idő feldolgozni.

winnie - 2018. 12. 25. 11:48

“Szerintem mostanában kevés az olyan sorozat ami valóban érdekes és várom hétről hétre, hogy nézhess”

mostanában olyan sok valóban érdekes sorozat van, hogy fizikailag is nehéz nézni őket:)

igen, ezt kipécéztem. nem azért, hogy magamra hivatkozzak, hiszen minden héten találok 1-2-3 zseniális (nem csak szimplán érdekes) sorozatot, hanem azért, mert nem igazán értem, hogy miképp születik efféle kijelentés. azt elhizsem, hogy valaki kevés érdekes sorozatot néz, vagy kevés érdekes sorozatba kezd bele, vagy kevês érdekes sorozatreklámot lát, de ennyiből nem lehet univerzálisat mondani. ha valaki 5-10-25 új sorozatot próbál be évente, akkor annak nincs sok fogalma arról, hogy mennyi érdekes sorozat van. én 150-nek adok esélyt, de több, mint 300 van, így esélyem sincs a többségről véleményt alkotni. és akkor ott van még 300 futó sorozat mellettük.

lehet, hogy rád nem igaz, akkor mea culpa, de aki olyat ír, amit te, az általában nem próbál be sok sorozatot. ami nem gond, ez jellemző a többségre, csak akkor nem érdemes általad nem ismert sorozatokról nyilatkozni.

na, megyek, folytatom a tell me a story-t, mert holnapig be kell fejeznem, akkor jön netflixre a You, ami az ősz egyik legjobb pilotját hozta.

Mimi - 2018. 12. 25. 12:55

winnie: Akkor fogalmazzunk úgy, számomra az érdeklődési körömnek megfelelően kevés olyan sorozat van amit hétről hétre várok, és hétről hétre nézek. A legtöbbet darálom mert csak úgy találom érdekesnek.
És igen igaz nem próbálok be olyan sok sorozatot mert e legtöbb nem kelti fel az érdeklődésem, de nekem ha 20-ból csak 1 jó az kevés. Mert nekem ilyen a viszonyítási alapom :)

És ha mér itt tartunk a tell me a story-t pl érdekesnek találom, de csak mert több részt néztem egyszerre. Ha hetiben nézem akkor a 2 rész után abbahagyom mert elfeledkezek róla.

A Titans viszont valamiért nyomot hagyott bennem, és tűkön ülve vártam mikor jön a következő rész. Soha nem vártam be több részt, hogy egyszerre nézem meg.

Mimi - 2018. 12. 25. 13:00

Brigante: amúgy már szemezgetek vele, nagyon valószínű, hogy bepróbálom :)

fgdsgf - 2018. 12. 25. 15:01

Most ki ez a Superboy?Superman lenne fiatal korába?XDD

DarkEagle - 2018. 12. 25. 16:05

@fgdsgf: Superboyt, Superman és Lex Luthor génjeiből csinálták. Egyébként őt láttuk anno a Smallvilleben is Connor Kentként, na ez is ő csak itt nem cukifiút csináltak belőle. :D Egyébként egy időben Clark is volt Superboy, igen.

@519: De hányszor írjam még le hogy Dick senkit se ölt meg. Hagyott meghalni egy embert és való igaz, megkérte Korit hogy gyújtsa fel az elmegyogyót. De most őszintén, te mit tettél volna? Megkínozták nem csak őt hanem az egész bandát, Garból és Rachelből konkrétan gyilkost csináltak, előbbi ahogy te is írtad lelkileg teljesen megtört. Ezek után nekem ne akard őket védeni mintha ártatlan emberek lennének. Realisztikus a dolog, ennyi. Ők nem hősök hanem emberek. Egyébként ha figyelsz akkor láthatod hogy őt is megviselték a dolgok. Személy szerint nekem a Titans pont azért tetszik mert az emberi énjüket mutatják be és nem rögtön ugranak bele a szuperhősködésbe.

Egyébként minap mondta a készítő egy interjúban hogy a finálé eredetileg a 2. évad 1. része lett volna de mivel látták hogy nagyon jó cliff van a végén úgy érezték hogy jobb lenne egy 1. évados finálénak. Mondjuk ez nem túl meglepő tekintve hogy alapból 13 részes lett volna a sorozat.

winnie - 2018. 12. 25. 17:24

“Egyébként minap mondta a készítő egy interjúban h”

lehet, hogy ő mondta, de azt tudom, hogy főként greg walker, a showrunner nyilatkozott a finálé kapcsán – plusz, ha készítő, akkor “az egyik”, nem “a” – tudom, hogy szőrözés és lényegtelen, de a pontosság kedvéért:)

519 - 2018. 12. 25. 18:47

@DarkEagle: de, nálam az, hogy valakivel rágyújtatom egy rakás emberre az épületet, az a megölés kategória, függetlenül attól, hogy a bent lévők megérdemlik-e vagy sem. :) És Dick nem most kezdte a “hősködést”, jó pár év mögötte van már, valószínűleg nem egy hasonló helyzetbe került már, neki tudnia kell, hogy van egy határ, amit nem léphet át, mert akkor nem lesz semmivel se különb azoknál, akik ellen harcol, és akkor ennyi erővel megölhetne mindenkit, aki valaha ártott valakinek. De itt szerintem átlépte ezt a határt, szerinted meg nem, ez van. És ha már meghoz egy ilyen döntést, akkor legyen gerince, és gyújtsa fel ő az épületet, nem mást küldjön maga helyett, akinek ráadásul korábban megtiltotta, hogy öljön.

Ja, és még valami, ami nem tetszett Dickben: a harcstílusára jellemző akrobatikusság totális mellőzése, de ez talán már tényleg szőrszálhasogatás.

DarkEagle - 2018. 12. 26. 18:16

BTW Winnie, most láttam YT-on egy videót a DC Comics hivatalos csatornáját amiben 2019-et promózzák és úgy fest hogy a Krypton sorozat is felkerül a DCU platformra. Szerintem ezzel kimondható hogy idővel jöhetnek más DC sorozatok is.

https://www.youtube.com/watch?v=Xef12J3TVbk

winnie - 2018. 12. 26. 21:09

az mindig benne van, hogy jöhetnek, de nyilván nem azzal fognak előfizetőket szerezni, cserébe viszont a krypton helyzete javul.

Szindbad - 2018. 12. 29. 23:43

Jól látom, hogy lesz Doom Patrol “spinoff” mindjárt?

winnie - 2018. 12. 30. 04:50
bger - 2018. 12. 30. 14:01

“A CGI még egy filmet vagy sorozatot se tett minőségibbé.

erre cask egy szot: Avatar :D”

Ugyanarról a filmről beszélünk, amelyiknek a faék egyszerűségű történetét 2 mondatban le lehet írni?
Camerontól SOKKAL többet vártam, az Avatar egy sima techdemo, semmi több.

Isaac - 2018. 12. 31. 16:37

Ha Doom Patrol spinoff,akkor lehet lesz egyszer Young Justice is … rögtön van 3 sorozat , jöhetnek a crossoverek is :D

winnie - 2018. 12. 31. 16:43

a doom patrol, a stargirl es a swamp thing mellett nem nagyon lesz masra kapacitas. max akkor, ha a tobbire is lecsap a netflix.

Mate4182 - 2019. 01. 02. 10:11

bger – igen ezért hoztam az Avatart fel peldanak. Ha ott nincs a latvany, videotekaba (se) kerult volt egybol

Wittgen - 2019. 01. 04. 01:09

Végre egy újabb tökös sorozat a Gotham mellett. Nem picsogással teli és súlytalan bunyúval, mint a CW sorozatai, hanem emgfelelően kemény és sötét. Ez kell.
Ugyanúgy pozitív csalódás, mint volt számomra a Runaways, a Gifted vagy a Legio.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz