login |

Camping: az 1. évad

2019. 01. 25. 14:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: kritika,

A Sally4Ever láttán el tudom képzelni, hogy nagyjából milyen lehetett Julia Davis előző komédiája, a Camping, amit Amerikában a Girls készítője, Lena Dunham és alkotótársa, Jenni Konner adott el az HBO-nak – hogy aztán minden szempontból hatalmasat bukjon. De hogy létezik, hogy egy BAFTA-jelölt angol komédia újrája ekkorát zakózzon?

Nem fogok választ adni a kérdésre, hiszen még mindig nem néztem meg az eredetit, így amit lejjebb írok, az közel sem biztos, hogy megoldás, hiszen simán lehet, hogy az eredetire is igaz. Az viszont biztos, hogy human is, és a többségetek ugyancsak ütötte-vágta a pilotot, amit az erősen negatív fogadtatás után én is megnéztem, és nagy meglepetésemre nagyon bejött.

Persze nem eszik annyira forrón a kását, ugyanis elég hamar kiderült, hogy a Camping mégsem az én sorozatom.

A történet ugyebár egy baráti társaságról szól, akik egyikük születésnapját az erdőben ünneplik meg, egy kempingezéssel. Élükön egy nagyon merev, irányításkényszeres nő (Jennifer Garner) áll, akinek lelkileg igencsak elnyomott férje (David Tennant) a születésnapos – előbbi a társaság minden percét előre megszervezi, hogy aztán persze kiderüljön, nem mindenki akarja követni az utasításait.

Julia Davis a Sally4Ever-ben is bemutatta, hogy nagyszerűen tud nem szerethető karaktereket írni, s ha ilyen szempontból hű volt az adaptáció, akkor jár a pacsi Dunham-éknek, mert ez nekik is sikerült. A gond csak az, hogy egy dolog, hogy valakit utálunk, és egy másik, ha nem érdekes. Márpedig a Camping-ben számomra szinte a teljes bagázs érdektelen volt, és többségükkel képtelen voltam együttérezni.

Nagyjából az 1×03-ra jöttem rá, hogy azért tetszett annyira a pilot, mert Jennifer Garner (és David Tennant) karaktere volt a középpontban. Azonban ahogy nőtt a baráti társaság mérete, úgy került el róluk a fókusz. Vagyis megmaradtak középpontban, de a többieket is elkezdték kiszolgálni, így egyre több játékidő jutott rájuk, a részek pedig egyre unalmasabbá váltak. Amikor Garner képernyőre került, akár a férjével, akár a többiekkel, akkor megcsillant a fény az alagút végén, de menten ki is aludt, amikor megint a többiek kezdték el tépni a szájukat maguk között.

Hiába viszonylag rövidek az epizódok, és hiába volt a szezon is csak 8 rész, éreztem, hogy ki kell szállnom, és az utolsó rész is csak a döntésem helyességét igazolta, mert különösen nagy kifutása nem volt a sztorinak, kaptunk már minikatarzist és/vagy kevésbé hepiendet, hogy aztán mindenki kedvetlenül menjen a saját dolgára. (Kíváncsi vagyok, hogy egyes szereplők döntései a végén mennyire okoztak a rajongóknak elégedettséget…)

Kiderültek nagy igazságok, kaptunk nagy vallomásokat is, bár azt valahogy lustaságnak éreztem, hogy képesek voltak ehhez bedrogozni a karaktereket – úgy könnyű ilyesmit előcsiholniuk belőlük, ha nem köti őket semmilyen szabály.

Az HBO a premier után pár héttel azt mondta, hogy egy évados a sorozat, mindig is ez volt a terv, az angol eredetit sem folytatták, de később a készítők már arról beszéltek, hogy adott esetben megoldható lenne egy 2. szezon, hiszen a banda ismét elmehetne az erdőbe (van is szó róla!), hogy ismét megutáltassák magukat velünk. Azonban ilyen nézői és kritikai fogadtatás mellett, kizártnak tartom, hogy erre sor kerüljön, bár hivatalosan még nincs semmi infó erről.

1 hozzászólás Ne habozz!

Jemima - 2018. 12. 21. 22:51

Nekem bejött, kb két nap alatt le is csúszott az évad. Szerintem mindenki jól hozta a szerepét, nekem ez pont arról szólt, hogy miért vannak együtt emberek, amikor látszólag semmi kémia nincs köztük.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz