login |

Pilot-mustra: Diablero – 1×01

2019. 02. 19. 14:50 - Írta: winnie

5 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

If God does exist, he doesn’t give a fuck about us.

Akkor most itt van a mexikói Constantine? Minden jel arra utal.

Az efféle sorozatoknál mindig le szoktam írni, hogy a démonűzős műfaj (az animációssal) nagyjából az érdeklődési köröm legalján van, így a Netflix tavaly év végi premierje, a Diablero is csak azért kapott esélyt tőlem, mert egyrészt tudom, hogy ez a zsáner sokak által kedvelt, másrészt pedig ott volt nem is olyan régen a The Exorcist, ami nagyszerűen sült el, és a műfaja ellenére is nagyon bejött nekem.

DIABLERO – 1×01 – 5/10

A történet egy kislány elrablásával indít, valamint azzal, hogy a haldokló anyja ezt közli a gyerekről mit sem sejtő pap apával, aki elkezd kutatni utána, hogy összefusson egy diablero-val, azaz démonvadásszal, Elvis-szel, aki a sorozat narrátora is egyben, és akinek a démonelkapási módszereit már korábban bemutatják nekünk. Össze is áll vele és csapatával (Elvis húgával, valamint egy magába démonokat befogadni képes csajjal), hogy megtalálják a kislányt, és út közben kósza démonokat ártalmatlanítsanak.

Pap ide vagy oda, a Diablero főszereplője nyilván a diablero, azaz Elvis, akinek iszákos és minden balhéba belemászó karaktere simán elviheti a hátán a sorozatot a csapatával, akiket az epizodikus démonos találkozások során elég jól megismerhetünk – a második részben rögtön a démonos csaj elősztorijára derül fény. És ez a csapatdinamika szerencsére feledtetheti a nézővel az ezerszer látott és lerágott csont(nak tűnő) átívelést, az elrablást, amiben talán csak a kislány tartózkodási helye tűnik izgalmasnak, kicsit Stranger Things-esnek.

A Diablero kapcsán az olykor eléggé korhatáros megjelenítésű, egyébként egy üvegbe beszippantható démonok ellenére azt kell fő ismertetőjegyként megemlíteni, hogy elég süsü a sorozat, mondjuk úgy, hogy könnyed, helyenként nagyon lüke humorral operál. Márpedig ez a sötét tónusú horrorral nyakon öntve elég fura elegyet ad, a néző talán nem is fogja tudni, hogy mennyire érdemes komolyan vennie azt, amit lát (nagyon).

A Diablero-t egyértelműen a mexikói mivolta adhatja el, még azoknak is, akik nincsenek oda a spanyol nyelvért, hiszen ez is, mint a nem amerikai Netflix-gyártások, elérhető angol szinkronnal is. Eleve a mexikói identitás hordoz magában stílusát tekintve egy badass és loco mivoltot, ami ebben a műfajban kifejezett jól veszi ki magát, ráadásul ehhez még hozzá kell venni a mexikóiak kapcsolatát a kereszténységgel, valamint az ottaniak halottakkal és túlvilággal kapcsolatos kultuszát és máris adott a kulturális szempontból elég sokszínű világ.

A sorozat kezdése, bár (látszólag) alapvetően arról szól, mint bármelyik démonűzős, illetve -elkapós amerikai sorozat, a fentieknek köszönhetően cseppet sem derivatív, a maga módján egyedi marad, és folyamatosan szállítja az elszállt ötleteket, legyen szó a démonok megjelenéséről, támadási módjáról, vagy a körülöttük kiépült kultuszról – az 1×02-ben például láthatunk démonos ketrecharcot, aminek a résztvevői démonesszenciát tüdőznek le egy ökölpárbaj erejéig, hogy aztán a bunyó végén megszabadítsák őket a fekete füsttől.

Engem nem fog érdekelni a Diablero, mert bár van benne átívelő szál és nagyon erős lehet a mitológiája, alapvetően mégiscsak démonokat elkapkodós természetfeletti sorozat. De mindenképp olyan lett a végeredmény, amit ajánlanék a műfaj rajongóinak. Már persze akkor, ha nem vetik meg az egyéni ízeket, amiket Mexikó kínál.

5 hozzászólás Ne habozz!

Insane - 2019. 02. 19. 15:19

Én nagyon szeretem az ilyen démonos témákkal foglalkozó sorozatokat, de ez a második rész után kasza lett. Valahogy a megvalósítás annyira erőltetett lett, hogy nem tudtam élvezni. Sokkal jobb is lehetett volna, ha nem akarnak görcsösen, egy profinak látszó hú de laza sorozatot összerakni, ami aztán pont emiatt tűnik elég amatőrnek. Kár.

chrissw - 2019. 02. 19. 20:54

Imádni akartam de az történt ami nagyon kevés sorozatnál eddig, mégpedig az, hogy egyszerűen kikapcsoltam az első rész közepe táján mert valami borzasztó volt. A színészek játéka sem tetszett, a megvalósítás is legszebb szóval érdekes és egyszerűen csak néztem, hogy mi az isten ez. Instant kasza sajnos.

sleepwalker77 - 2019. 02. 19. 23:31

Erősen B kategóriás, kellett pár rész megszokni a hangulatát, de egy jó kis szórakozásnak elment az évad. Először angolul próbáltam nézni de az a szinkron nagyon lélektelen lett, úgyhogy aki meg akarja nézni annak ajánlom, hogy spanyol hanggal nézze, úgy az igazi.

cash40 - 2019. 02. 20. 08:39

Na ez viszont a tegnapi Purge-el ellentetben szerintem jo volt. Nem sablonos karakterek, es ez tudott valamit hozzaadni, amitol kifejezetten elvezetes lett szamomra. lehet hogy ez a mexikoisag volt, de mindegy is, valamiben mas volt kicsit mint a 12 egy tucat sorozatok, es jol volt mas.

ja es az angol szinkronokat a netflixen komolyan nem ajanlom, nagyot rontanak a filmek minosegen. ha angol szinkronnal ertened akkor angol felirattal is fogod sztem és sokkal jobban jarsz.

winnie - 2019. 02. 20. 10:01

amellett, hogy nem mondom, hogy nincs igazad (és ez szerintem mindenre vonatkozhat), a szinkron kapcsán nehéz szerintem ajánlásokat megfogalmazni, mert elég más az érzékenységi fok – engem például nagyon ritka, hogy zavarna, ergó nem ad vagy vesz el az élményből a dolog, és sokaknak szerintem tényleg csak annyi a szinkron, hogy VAN/NINCS.

a netflixesek annyiban némiképp megkavarják a dolgot, hogy vannak sorozatok, ahol nem amerikaiak szinkronizálnak, hanem az adott sorozat nemzetisége alapján válogatják össze a hangokat, vagyis akcentusos szinkront kapunk. sőt, olyan is akad, ahol a színész saját magát szinkronizálja, ami megint felvet újabb kérdéseket:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz