Advertisement
login |

Posts filed under '2012/13 finálék'

Cult: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta cyborgwings

2013. 10. 09. 14:35 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Tanult kollegám, Joe-ker azt tanácsolta, ha nem tudok mit mondani a sorozatról, hát írjam azt, hogy „ez egy fostalicska”. Aztán közölte, hogy hiszen ő már írt ilyet, ráadásul élete legjobbja lett, szóval mégiscsak kénytelen leszek saját szavaimmal, remélhetőleg valamivel részletesebben méltatni a Cult-ot.

A helyzet persze nem ennyire tragikus, lássuk, hogy alakult a történet.

Nos, az úgy volt, hogy a CW mindenki legnagyobb meglepetésére berendelt egy sorozatot, ami jókora lólábként kandikált ki a csatorna tipikus kínálati spektrumáról. A Junkie-olvasók lelkesedtek, ám azzal a lendülettel legyintettek is, hogy ez vagy el lesz szúrva, vagy pár rész után kaszálják. Sajnos egyik tábor sem tévedett.

A cselekményt magát nem ragoznám, volt már róla szó winnie kritikáiban. A lényeg, hogy adott volt az izgalmas felütés, miszerint “sorozat a sorozatban”-jelleggel insider infókkal földobott, érdekfeszítő, rejtélyes sztorit kapunk, ahol a két világ összefonódik, az élet másolja a sorozatot, vagy esetleg fordítva, a sorozat az életet.

Sajnálatos módon ebbe a koncepcióba a készítő, Rockne S. O’Bannon is kissé mintha belebonyolódott volna, túl nagy falat lett, nem igazán sikerült összeszedettre írni sem az egyik, sem a másik szálat. Ráadásul sokak (vagy inkább kevesek, mert a kommentek száma alapján alig páran követték végül a Cultot) nagy bánatára a sorozatbeli sorozat nem kifejezetten merítette ki az átütő siker fogalmát, ezáltal eleve hiteltelenné téve az egész sztorit rajongásostól, szektástól és nézettségi adatostól.

Szerintem ennyire azért nem volt vészes ez a történetszál, itt legalább Robert Knepper odatette magát a karizmatikus játékával, a másik vonalon viszont sajnos még Matt Davis sem tudott segíteni, valahogy ő is elveszettnek látszott, hiába lelkesedett a Twitterén és tűnt úgy az ottani megnyilvánulásai alapján, hogy ezt a szerepet tulajdonképpen neki írták.

A többi színész pedig tulajdonképpen említésre sem méltó, vagy hozták a kötelezőt, vagy jobb nem bolygatni az alakításukat (gondolok itt a kopasz rendőrnőre…). A tovább mögött folytatom, spoilerek nélkül. Tovább…

Camp: vége az 1. évadnak

2013. 09. 21. 20:30 - Írta: human

24 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Arról, amit a pilotról írtam, sokatok nem értett egyet velem. Tény, nagyon tipikusan kezdett Camp, rengeteg klisét használva, de utána… is teljesen hasonló volt, mégis működött ezerrel. A nyár másik nagy dobása az Orange is the New Black mellett.

Az NBC egy olyan kombóba nyúlt, hogy biztos vagyok benne: nem jött be nekik. Egy nyári táborról készítettek sorozatot, amit nyáron vetítettek. A sok betondzsungelbe ragadt, gyerekkorára nosztalgiázó felnőtt simán rákattanhatott volna.

Most tényleg az van, hogy rég láttam ennyire tisztán feelgood sorozatot tévében. Nem egy Entourage, de a klisés kezdés után magukra találtak az írók, és a végére már mindenféle guilty pleasure-felhang nélkül is várhatóak voltak a heti részek.

Nem meglepő módon az évad mélypontja pont az volt, amikor a dráma erősödött, az egyik, gyógyult rákos szereplő rákparával kórházba kerül. Igazából erre a részre is szükség volt, hiszen egy kicsit átértékelte a helyzetet pár táborlakó, beköszöntött a valóság az idillbe, csak nekem nem tetszett annyira, hiszen pont az említett gondtalan hangulat miatt néztem.

Pár néző mindjárt leteremt, hogy előtte is volt komolyság, de a borzasztó megcsalásos viszonyt abszolút nem sorolnám dráma kategóriába így 2013-ban, jó pár sorozattal a hátam mögött. Főleg nem olyan megvalósításban, ahogy itt volt levezetve.

Azt mindenképp el kell ismernem, hogy a napsütés nem lett volna elég a sorozat megszeretéséhez, ehhez kellett az egész jól megalkotott karakterek sokasága. Nyilván az elején, amíg ismerkedtünk velük, addig túl nagy volt a létszám, hiszen jó páran fontosak, de a harmadik rész végére az ember megkedveli őket, és onnantól menthetetlen a helyzet.

Tini szerelem (persze idézőjelben, hogy az eyecandy kategória is büntetlen lehessen, az a kánikulai rész..), felnőtt szerelem, életszeretet, feelgood, ez volt a Camp. Részemről vagy 8/10.

Mistresses: vége az 1. évadnak – írta Rózi

2013. 09. 20. 18:30 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Well, I don’t know about you guys, but I feel dirty.

Ajajj! Rendesen itt hagytak minket a szószban. Volt itt baleset, lövöldözés, néhány elszórt sziporka és persze pár klasszikus klisé. A Mistresses azonban semmit nem változott: szeretőkről szól szeretőknek. Többnyire.

A kezdetek kezdetén – a pilot és persze az azutáni pár epizód az alapozásra szolgált – kicsit kóstolgattuk a lányokat, a hátterüket, az afférjaikat míg végül beindult az egész sztori és meg sem álltunk egészen addig amíg a készítők meg nem állítottak minket. Ezt élhettük át egy évadon keresztül.

A finálé epizód hatalmas történeti hullámzáson vett részt, mert bár kiderült jó sok titok és lehullott megannyi lepel, de a végén mégis sikerült a készítőknek újra bedobni minket a mély vízbe ami csak újabb elégedetlenséget és csalódottságot okozott. Spoileresen folytatom a tovább mögött. Tovább…

Chicago Fire: vége az 1. évadnak – írta LaCRossE

2013. 09. 11. 21:57 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

És milyen átkozottul régen is volt már vége. Sajnálatos módon az ígért kritika szépen lassan elfelejtődött, így most igencsak törhettem a fejem, hogy mi is történt a fináléban. Persze újra is nézhettem volna, de az a helyzet, hogy inkább a csalás mellett maradtam, így utána olvastam.

Szóval ezúttal rövid lesz a kritika, de mivel legutóbb a pilot idején volt írás a Chicago Fire-ről, ezért érdemes lenne pár szóban beszámolni arról, hogy miképp alakult, formálódott a közepesen induló tűzoltós sorozat. És persze, ha valaki kitartott a fináléig, akkor kibeszélni a szezont, hogy meggyőzzük vagy eltántorítsuk a bizonytalanokat.

A Chicago Fire nem operál túlzottan nagy cliffhangerökkel, a finálé ebből a szempontból elég zsenge volt, mindössze egy terhességgel kapcsolatos húzás volt, semmi komoly, bár az évadzáróé előtt néhány résszel léptek meg egy olyat, ami azért igencsak érdekes volt.

De mégis, ebben rejlik az, amiért megszerettem a sorozatot. Egyszerű, mert tényleg csak a tűzoltók (és mentősök, a végén a spinoff megalapozása miatt a rendőrök is – tiszta Harmadik műszak-feeling) munkájával és magánéletével foglalkozott.

A 24 részes évad alatt pár-pár részben lefedtek egy szálat, aztán tovább is mentek a következőre. Ennyire egyszerű volt és tetszett, hogy nem akadnak meg egy-egy sztorinál, mert némelyik bizony unalmasabb volt (ld. Severide gerinces mizériája is, egyedül arra szántak a szükségesnél kétszer annyi időt), de válóoknak semmiképp sem nevezhető.

Persze lehet, hogy valakit más fogott meg a sorozatban (ha ugyan megfogott), az akció vagy a karakterek – részemről tényleg az jött be, hogy pontosan azt szállította a sorozat, amit ígért. Tűzoltást. Mentést. Drámát.

Ha értékelni kéne a sorozatot… hmm, a szívem szerint megszavazható 7/10 gondolom, kiverné a biztosítékot, mert annyit kapott egy tucatnyi “jobb” sorozat, az 5/10 meg kevés lenne, mert igazából tartotta az egyenletes szintet. Aztán csak nehogy ez legyen a Chicago Fire veszte, mert ahogy mondjuk a The Glades-nél, úgy itt is a sorozat rovására mehet az egyenletes jó, de mivel nem változik semmi, egyre egyhangúbb színvonal.

Elementary: vége az 1. évadnak – írta AJ

2013. 09. 09. 22:27 - Írta: vendegblogger

26 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Korábban már többször volt kritika az Elementary-ről a Junkie-n, s nem csak a kommentelőket osztotta meg a sorozat: winnie-nek nagyon bejött a pilot, human viszont közepesnek tartotta. (További írások: 12 rész után, 1×14-kritika és 1×20-kritika.) Sőt, van egy olyan érzésem, hogy azok, akik rajongókká váltak, vagyis eljutottak a tavaszi évadzáróig, ugyancsak egymásnak ellentmondóan vélekedtek a végén látottakról. A készítők ugyanis tettek erről.

Azok közé tartoztam, akik eredetileg úgy gondolták, hogy a tucatnyomozós sorozatairól is ismert CBS csatorna csupán meg akarja lovagolni a brit Sherlock által felkavart állóvíz hullámait. Ráadásul mikor először azt olvastam, hogy az ikonikus tanácsadó segéd, a jó doktor Watson nemét megcserélik, bizony felhúztam a szemöldököm. Nem tudtam eldönteni, hogy az amerikai nézők ízlésére akarják-e formálni a szériát, vagy a más cél vezérli őket a radikális változtatást illetően.

Mivel az eddigi Sherlock Holmes-feldolgozások szinte kivétel nélkül mind bejöttek és könyv formájában is kedvelem a különleges modorú detektívet, nem volt kérdés, hogy az esélyt megkapja ez a sorozat is. Azonban az első részt látva magam sem tudtam, mit gondoljak: a két főszereplő között remek volt a kémia, valamint a hangulat is bejött, azonban még mindig nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy egy reneszánszát élő karakterről húznak le egy újabb bőrt.

Aztán megnéztem a következő részt, majd a következőt és így tovább, majd azon kaptam magam, hogy iszonyatosan megtetszett és magával ragadt ez a kezdetekben epizodikus krimisorozat. Egyszerűen olyan atmoszférája, egyedi és trükkös esetei vannak, hogy kilóg az átlag nyomozós sorozatok közül.

Szerencsére nem csak arról van szó, hogy egy másik városban játszódó Sherlock Holmes-sztorit látunk a szokásos karakterdinamikával. Az első pár részben igaz csak gyilkosságról gyilkosságra ugrottunk, itt a szereplők bemutatása és a két központi karakter kapcsolatának bemutatásán volt a hangsúly, remek alapozást kaptunk, ami segítségével könnyebb volt megülnünk az idővel berobbanó érzelmi hullámvasutat.

Több szempontból is érdekes és izgalmas volt az Elementary 1. szezonja. Az írók tényleg nem fogták vissza magukat, jó pár ötlettel dobták fel a krimit, s sikerült egyensúlyban tartani az aktuális esetekre szánt játékidőt a főszereplők árnyalásával.

A másik, amiért dicséretet érdemelnek, az a kreativitás, a nézők gondolkodtatása, néha ugyanis azt lehetett érezni, mintha minket is úgy próbálnának kezelni, ahogy Sherlock bánik Watsonnal. Nem rágnak semmit a szánkba, inkább próbálnak rávezetni arra az útra, aminek a végén a megoldás található.

A fordulópont úgy az évad felénél lehetett, amikor a kezdetben hangsúlyosabb epizodikus ügyeket felváltották az átívelő történetszálak. És itt kezdődött az érzelmi hullámvasút. Arthur Conan Doyle klasszikus karaktereink feltűnése több szempontból is érdekes volt, s szerintem másokat is kíváncsivá tett, mit változtatnak Irene Adleren, Mrs. Hudsonön vagy épp Moriarty-n.

És szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy őt nem érte meglepetés. Ha valaki azt hiszi, hogy a legradikálisabb lépés John Joanra cserélése, az nézze meg, hogy mi lett Mrs. Hudson-ből, de csitt…

Az évad második felének nagy kérdései között szerepelt az, hogy mi lesz Sherlock és Watson kapcsolatával, mikor kerül képbe A Nő és lesz-e olyan zseniális az Elementary Moriarty-je, mint a briteknél Andrew Scott.

De, akinek ezek közül egyik se fordult meg a fejében, csak élvezte a lendületet és az országos csatornán egyedinek mondható megoldásokat, azt sem hibáztatható, valahogy az Elementary nézette magát. A börtönös, kínzós részek, Sherlock bosszúja vagy az elvonós történetszálak mind remek élménnyel szolgáltak, de egyik se csapott annyira arcba, mint az évadzáró epizódok adta impulzusok, amik persze Moriarty karakteréhez köthetőek.

A teljes szezont látva megállapíthattuk, hogy tudatosan felépített részeket, átgondolt és abszolút kidolgozott történetszálakat kaptunk, amik nem csak technikailag voltak rendben, de még szórakoztatóra is sikeredtek. Aki rajong a Sherlock Holmes-történetekért, látta már az ikonikus kopót Jeremy Brett, Benedict Cumberbatch vagy a többiek előadásában, az sem feltétlenül fog csalódni az Elementary-ben. Sőt!

A másfajta megközelítés működik, Jonny Lee Millernek természetesen zseniális megmozdulásai vannak, s a végére Lucy Liu is belerázódott annyira Watson doktor szerepébe és szerves részévé vált ennek a világnak, hogy olykor eszünkbe sem jut, hogy Conan Doyle férfiként írta meg.

Még pár nap és indul a 2. évad, londoni, helyszíni forgatással, Lestrade felügyelővel és Mycrofttal.

Save Me: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is

2013. 09. 01. 15:24 - Írta: human

4 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Vége? Esélyt sem kapott. Elnézve a midseason sitcomokat lassan már arra tippelek, hogy azért nem kaptak lehetőséget a bizonyításra, mert jók voltak. Ezekről van szó: How To Live, Family Tools, de még The Goodwin Games is kilógott kicsit. Mind olyan, ami nem illik annyira a tévék kínálatába, a Save Me pedig azán főleg nem passzol sehova. Pedig jó. (A pilotról itt írtunk.)

A sorozat alapja az, hogy egy életcél nélküli részeges háziasszony egy baleset folytán megvilágosodik, és elkezd Istennel beszélgetni. A csavar, hogy hiába tűnik a férje és a barátai számára ez őrültségnek, a sorozat szerint tényleg azt teszi. Mármint Istentől kap utasításokat, leginkább a “lead by example”-témában, avagy jobbá teszi főszereplőnket, aki példát mutatva ezzel egyre több ember életén is javít.

Amúgy a Save Me le sem tagadhatná a múltját. Még 2010-ben íródott a pilot a Showtime részére, és ez hiába lett átalakítva, amikor az NBC végül berendelte, érződik rajta a letekert fekete humor. Itt még el sem árulják, hogy ténylegesen kapcsolatba került a főszereplő Istennel. Van is egy apróbb törés a sorozatban a harmadik rész környékén, amikor átalakul normális, országos tévés sitcommá. Könnyedebb lesz a humor, és onnantól valahogy szabályosabb az egész, más elvek szerint szerkesztett.

A legegyszerűbben úgy írható le, hogy másfajta komédiát kapunk a sorozattal. Nem lehet szemet hunyni a felett, hogy mennyire normális értékeket próbál közvetíteni. Szerencsére ezt nem is prédikálva teszi, hanem szerethető humorba csomagolva. Néhol azért felüti a fejét a legszebb irónia is.

A Save Me másik erőssége, hogy a mellékszerepekre is baromi jól castingoltak. Egész sok karaktert mozgatnak, és nem erőltetik, hogy minden részben kapjon mindenki külön szálat, ami jót tesz az Anne Heche köré szőtt főbb témáknak. És ha már szóba került a főszereplő, bár nem annyira kedvelem mostanában, de az idegesítő, mégis kedvelhető vallásos figurát jól hozta.

Összeségében valahol 7/10 körül lőném be a Save Me-t. Mellesleg a készítők is érezték, hogy nem lesz folytatás, mivel az utolsó rész teljesen lezárja az egészet. Pont ezért merem is nyugodt szívvel ajánlani, 7 részes kikapcsolódás.

Ui.: Érdekesség, hogy az NBC 13 részt rendelt be a sorozatból, de 7 rész után showrunnert váltottak és csak az ezek után gyártott epizódok kerülltek adásba.

Ben and Kate: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2013. 08. 01. 20:50 - Írta: winnie

19 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Jó estéim voltak az elmúlt napokban. Mert Ben and Kate-et néztem. Türelmes voltam, nem szaladt el a sorozat – ősszel 3 részt láttam, most pedig bepótoltam a maradék 13-at. Egy élmény volt.

Aki emlékszik a kritikáinkra, az tudja, hogy nem csak szerintünk volt a legjobb országos újonc sorozat (csak a pilot alapján!) a Ben and Kate, hanem a kommentjeitek alapján nektek is ez jött be a leginkább. (winnie pilotkritikája – 8/10, human pilotkritikája – 8/10). Éppen ezért volt fájó, hogy már a kezdetektől pocsék volt a nézettsége, és meglepő, hogy a FOX mégis berendelt pár részt a kezdő 13-hoz. Aztán ebből visszamondás lett és 16-ot készítettek el, amiből 3 nem is ment le odakint, de minket ez nem érintett.

A fenti linkeken lehet olvasni a Ben and Kate-ről, nem nagyon akarom ismételni magamat a történetet (két testvér + egy kisgyerek + két barát), illetve a benyomásaimat illetően, hiszen azok nem nagyon változtak, maximum annyiban, hogy egy imádnivalóan erős 7/10-re lőném be a szezont. Vannak a Ben and Kate-nél viccesebb és hangosabban röhögős sorozatok, de szerethetőbb, nem sok.

Tudom, el kéne felejteni ezt a ‘szerethető’ jelzőt, mert ezt arra szokták rásütni, ami nem olyan jó, de mégis szeretjük nézni, de mást nehezen tudok mondani. Annak ellenére, hogy a legváratlanabb pillanatokban sújtottak le a készítők, vagyis hát a karakterek olykor durva jó poénokkal, inkább a konstans mosolygás váltotta ki belőlem a Ben and Kate, no meg valamiféle állandósuló melegséget a szívem táján.

És az a fura (vagy talán nem is az?), hogy míg sok jobb és viccesebb komédiát egyszer meg tudok nézni, de nem feltétlenül néznék újra, addig az pár rész után biztossá vált számomra, hogy a Ben and Kate-et akárhányszor újra tudnám nézni.

Talán épp azért, mert nem görcsösen arról szólt, hogy mindenki vicces akar lenni, a poénok sokkal természetesebben jöttek. Mintha nem az lett volna a céljuk a karaktereknek, hogy vicceset mondjanak (ez sok szitkomban elég természetellenes), hanem egyéniségükből fakadt az, amin nevettünk. (Oké, ehhez elég szélsőséges, nem feltétlenül valóságot sugárzó karakterek is kellettek, de egye fene. Aranyosak voltak)

Valahogy úgy éreztem, hogy nem az “üt”, amit mondanak, hanem az, ahogy mondják. A színészi játék. Van karakter, amelyik féktelenül infantilis és ökör, egy másik rémisztően pajzánok és persze, ott van Kate, aki roppant aranyos módon folyton zavarban van. Mondom, szélsőséges figurák, mondhatni egypoénosak, egyesek számára idegesítőek lehettek, mégis nagyon bejöttek.

A Ben and Kate poénok és érzelmek szintjén is piszok jól működött testvérkomédiaként. Márpedig ilyen nincs sok a kínálatban és bár volt romantikus szála minden szereplőnek, de egy párkapcsolati- vagy haver-szitkom nem tudna olyan szinten működni, mint egy testvéres sorozat.

Lehet, hogy az volt a friss, hogy a két ellenkező nemű főhős között nincs semmilyen szexuális feszültség, s az is lehet, hogy jó volt viszontlátni olykor saját viszonyomat a testvéremmel, a lényeg, hogy több szinten is nagyszerűen működött ez a kapcsolat. Szerencsére a baráti viszonyok is rendben voltak, tehát nem csak a testvérek tartották életben a sorozatot.

Sőt, a főszereplők mellett szinte mindegyik több részes vendég is bejött. Geoff Stults már a The Finder-ben bizonyította, hogy sokkal több, mint amit korábban kinéztem belőle, Brittany Snow is hiba nélkül beleillett a Ben and Kate-be, Rob Corddry pedig BJ oldalára illett tökéletesen. Örültem annak is, hogy a flashback-eket nem erőltették, egyedüli negatívum a sztori szempontjából talán Ben pályakeresésének erőltetése volt, az nem nagyon hozott lázba.

Ja, és Dakota Johnson az év felfedezettje. Még akkor is, ha soha nem lesz annyira testhezálló szerepe, mint Kate volt. Persze valószínűleg nem kell őt félteni, de valami észvesztően jó casting volt. Persze a többiekre sem lehet panasz.

Maggie Elizabeth Jones, mint Maddie, a tavalyi újoncfelhozatal igen erős gyerekszereplőit simán verte aranyosságban és lehet, hogy ez negatívum egyeseknek, de nekem tök jól működött úgy a karaktere, hogy valójában mintha nem is lett volna személyisége. Nem volt tudálékos, nem volt idióta, vagy erőltetett, egyszerűen olyan volt, mint egy kisgyerek. Ott volt, amikor kellett, semmi kiemelkedőt nem csinált, mégis elengedhetetlen kelléke volt a sorozatnak.

Überaranyos és igen stílusos sorozat volt a Ben and Kate. Meg kellett zabálni. Elnéztem volna tovább is.

How To Live With Your Parents: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2013. 07. 15. 21:52 - Írta: human

10 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

A napokban két olyan sitcom is szóba kerül majd, ami szinte esélyt sem kapott a csatornájától, pedig nagyon jó. Kezdjük is a How To Live-vel. (Előzménynek a pilotkritika)

A történet ugye annyi, hogy fiatal anyuka válása után visszaköltözik a szüleihez, méghozzá a fiatal gyerekével karöltve. Innentől az a konfliktus, hogy a szülei régen mennyire hanyagul nevelték, és ő nem akarja ugyanazokat a hibákat elkövetni, ők pedig a mostani segítségükkel akarják jóvá tenni múltbeli bűneiket.

Szokás szerint az a helyzet állt elő, hogy pár rész alatt megkedveled a karaktereket, és onnantól baromira szerethető az egész sorozat. Plusz még poénok is vannak benne, amivel felül is múlja a tipikusan csak szerethető sitcomokat.

Leginkább az eltérő nevelési stílusok összeütköztetése volt jó az egészben. A főszereplők a sitcom rutinjukkal simán hozták az összes vicces helyzetet, amik közben szépen lassan kiderül, hogy a kettő közötti egyensúly lenne az ideális. Ez amúgy néha már-már megható jelenetet is szült, hiszen amikor a nagyapa átengedi az igazi apának a főszerepet a kislány életében, az baromi jól sikerült.

Amúgy negatívum is akad. Az elsőt rögtön a csatorna miatt kapja a sorozat, hiszen az esélyt sem kapó szériát, ők is tudták, hogy ebből nem lesz nagy nézettség, miért nem lehet sorban leadni a részeket? (Ez a helyes sorrend.) Vagy csak én vagyok OCD-s ebben, és zavar, hogy a volt apuka beköltözik a kislányának a játékházába, amit 4 résszel később kap meg a kislány. Ez csak a könnyen kiemelhető folytonossági hiba, de inkább az zavart benne, hogy így az egymást egyre jobban elfogadó karakterek egyszercsak megint távolabb vannak.

A másik pedig, hogy oké, a Scrubs hatalmas király volt a zenés összefoglalóban a rész végén, ahogy JD ráébred dolgokra, de olyan elcsépelt (hála a Grey’-snek, na meg rengeteg sorozatnak) megoldás, hogy teljesen letört párszor a használata.

Mivel winnie leharapná a fejem, mivel ő meg a pontszámokra OCD-s, így álljon itt a végére egy 7/10. Teljesen megérte ezt a kicsit több, mint 10 részt, ha nem lenne annyi sorozat, vagy nem csak a Jóbarikat és Charlie kalandjait ismételnék agyon 8 felé valamelyik csatornán, még újra is nézném pár év múlva.

The Middle: vége a 4. évadnak

2013. 07. 15. 15:08 - Írta: winnie

16 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Brad and I split three years ago, and he still hasn’t kissed a girl.

Szép lassan felhozom magam a lemaradásaimmal, ezúttal a The Middle negyedik szezonja csusszant le egy hónap alatt. És a Heck-család körül forgó komédia továbbra is hozza az eddigi színvonalat, ami mindenképp nagy pozitívum. Jó látni egy olyan családi szitkomot is, ahol szerethetőek a szereplők és nem a harsányság vagy az elvetemültség katalizálja a poénokat.

Az évad egyik nagy pozitívuma volt, hogy pár mellékszereplőt kidomborítottak, a két idősebb gyerek is kapott a haverok mellé némi romantikus szálat (Cassidy vitte a prímet) – ráadásul egyiket sem vitték túlzásba. A lényeg, hogy jó volt látni, hogy nem csak egyszólamúak a főbb figurák.

Egyedül Brick-et nem sikerült túlságosan megújítani, de mivel Axl papíron továbbtanul a következő szezonban (szerepelni azért fog, bár nem tudom, hogy mi a terv vele), ezért az új alapfelállás talán a legkisebb gyereket is meglódíthatja. (Mondjuk vele nem lehet sok mindent kezdeni, gyereket hozni mellé nehéz, most is felnőttel próbálkoztak pár részen át, több-kevesebb sikerrel.)

Persze a lényegi történések továbbra is Frankie körül forogtak, Mike ugyanaz, mint 4 éve folyamatosan, mindössze egyszer-kétszer kapott komolyabb sztorit, de ezzel nincs gond, Neil Flynn sztoikus sidekick-ként hozza a kötelezőt, lecsapja a feladott labdákat. Frankie rovására mondjuk annyit felhoznék, hogy az utolsó pár részben túlságosan elhülyítették a karakterét, olykor totál idegesítővé vált, de az új munkahely (és Jack McBrayer) őt is rebootolhatja.

Egyedüli negatívum a karakterekkel kapcsolatban számomra az, hogy a két szülő rokonsága nagyon szürke, sem az ő szüleik, sem a testvérek nem túl érdekesek (még az idén is csak egy részt kapó Norm MacDonald sem), de mondom, az iskolai karakterek remekül kompenzálnak, s nem csak a kiemeltek, hanem Courtney & Debbie, na meg persze Brad, akinek a Wrestlerette-bemutató végén az előbukkanása az évad poénja volt.

Ja, és pacsi a tévésorozatok folytonos emlegetéséért, vagy 3-4 legalább kapott egy kacsintást, bár kár, hogy éppen a The Bachelor köré kerítettek egy önálló epizódot. Ez a szezon is nagyjából az előzőekkel volt egy szinten nálam, a Modern Family-vel ellentétben a The Middle-re még nem untam rá, folyamatosan hozza a 6-7/10-es szintet.

The Goodwin Games: vége az 1. évadnak. És valószínűleg a sorozatnak is

2013. 07. 04. 21:50 - Írta: human

13 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

Újabb szerethető sitcomnak kampó, sőt, a The Goodwin Games igazából esélyt sem kapott a bizonyításra. Mondjuk megnézve a részeket valahol érhető a csatorna döntése, de nekem nagyon tetszett ez a 7 rész, amit kaptunk végül.

A sorozat legfőbb problémája talán az lehetne, hogy a pilotban felvezetett “játék a 20-1 millióért” pillanatok alatt ment a levesbe. Ugye azzal kerül 3 testvér vissza szülővárosába, hogy halott apjuk egy játék során (games) dönti el, melyikőjük kapja meg egyedül az örökséget. Ebből az lett, hogy a gyerekei már a második részben sem oldanak meg igazi fejtörőket és küzdenek a pénzért.

Hogy mi maradt? Az, ami a halott Goodwin papa fő célja volt: egyesíteni a családot. A testvérek egy fedél alatt laknak, és szép lassan elkezdik lebontani a közöttük álló falakat, segítik és elfogadják egymást, amit addig nem igazán tettek. Így, a síron túlról igyekszik jó útra terelni mindannyiukat, hiszen látszólag el vannak tévedve.

Pont ezek miatt szerethető a sorozat. A poénok nem a legerősebbek, de néha már-már tényleg megható apróságokat sikerült bele tenniük. Konkrétan a sakkos részre gondolok, aminek egyszerűen szép a vége. Szóval inkább olyan mosolygós élmény az egész.

A szereplők közül viszont mindenképp kiemelném “Barney csaját”, fogalmam sincs mi a fenét műveltek vele a sminkesek, de valami katasztrófa végig ahogy kinéz. Annyi pirosító vagy mi van mindenén, hogy az ember csak pislog a természetellenességén. Mondjuk jól alakítja a felszínes színésznőt, igaz a matekzsenit már kevésbé. A testvéreivel viszont nincs probléma.

Aki szereti a lezárásokat, annak nem ajánlom, teljesen évad közepi rész az utolsó. Mondom, értettem a döntést, bár szerintem a családra sem véletlenül (csatorna döntés) került a fókusz az erőteljesebb játék irány helyett, és nem is fog annyira hiányozni, de nem bánom, hogy végignéztem. Olyan 6/10-es sorozat volt.

Zero Hour: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta wondorog

2013. 06. 30. 21:10 - Írta: vendegblogger

20 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

(A Zero Hour a kasza ellenére lezárt sorozat, mint az idei 1. évados országos kaszák közül jó pár, a 666 Park Avenue, a Last Resort vagy a The Mob Doctor.)

You don’t have to be a believer to believe.

(Korábbi írások: pilotkritika – human, 3 rész után – winnie) Be kell ismernem, amikor először megláttam a tavalyi országos évad berendelt pilotszkriptjeit, a Zero Hour volt a legelső a listámon, amiről tudtam, biztosan nézős lesz.

Miért is? Egyrészt mert a fantasy mellett mindig is a hasonló kincsvadászos téma állt hozzám a legközelebb (mielőtt junkie lettem, a Relic Hunter bármelyik részét képes voltam újra és újranézni), másrészt manapság nagyon ritka sorozatos műfaj – utoljára a Veritas: The Quest volt, amire emlékszem, de szintén 13 rész után kaszát kapott.

A pilot után azonnal látszott, hogy valóban rétegsorozatról van szó, nem a színészi játék és a gyönyörűen megírt párbeszédek fogják elvinni, sokkal inkább a gyors történetvezetés, a pörgés, amik persze kliséssé tették a sorozatot. Viszont nálam pont ezek a klisék, amik még nem zavarnak, talán a műfaj iránti rajongásom miatt.

– 12 handles. 12… like the numbers on the clock.
– Seriously? Does everything have to be about a clock with you people?

A Zero Hour rövid évadját, én 2 részre bontanám: az első fele volt a klasszikus kincsvadászat, a pilotkritikában már említett Nemzet aranya és hasonló filmek által kikövezett úton, az 1×06 végén viszont meghúztak egy olyat, amit nem vártam ilyen korán, és kicsit más útra terelte a szériát. Innentől, kisebb-nagyobb spoilerekkel folytatom.

Tovább…

Community: vége a 4. évadnak

2013. 06. 28. 21:17 - Írta: winnie

41 comments | kategória: 2012/13 finálék,kritika

– Where do we start?
– We need to split into two groups, the survivors and the Others.
– Where’s the manifest?

Különleges évadon vagyunk túl, hiszen az NBC, illetve a Sony stúdió kvázi kirúgta Dan Harmon-t, a Community készítőjét saját sorozatából, s mellette rengeteg eddigi író is lelépett. Új showrunnerök érkeztek és minden tiszteletet megérdemelnek, mert hatalmas fába vágták a fejszéjüket. Egyrészről meg kellett menteniük a sorozatot, vagyis új nézőket szerezniük, másrészt meg kellett tartaniuk a rajongókat, akik egy része kaszával fenyegetőző, elkötelezett Harmon-rajongó.

A többség azért remélem, hogy amolyan középvonalas inkább, aki kíváncsian várta, hogy mi sül ki a 4. évadból. (Korábban a 4. évad nyitányáról, elejéről és közepéről már írtunk, a véleményeitek igencsak vegyes képet mutattak.)

Nyilván mindenki másképp fogja megítélni, nem lesz konszenzus (vagy majd jól rám cáfoltok), de abban szerintem megegyezhetünk, hogy a két sorozatfőnök mindent megpróbált és mechanikus oldalról közelített, vagyis átlényegült Dan Harmon-ná és úgy próbálta megírni a szezont. Ebben nyilván a megmaradó írók is segítettek nekik, minek eredményeképpen a évad eleji hideg mechanizmusból a végére előbukkant a lélek és a szív is.

Vallomás: a Community 4. évadról nem mondtam volna meg, hogy showrunner-váltás volt. Talán egy fokkal gyengébb volt, mint a 3. szezon, de cserébe konzisztensebb, kevésbé volt hullámvasút, nem váltogatták egymást a gyengécske és a zseniális epizódok. (Persze ilyenkor mindig meg kell jegyeznem, hogy én anno 2 rész után kaszáltam a sorozatot, csak a 2×01 ragasztott rá – azt hiszem, nyáron végre bepótolom az első évadot is. Ezt csak azért jelzem, mert a karakterizáció “hűségét” illetően nem feltétlenül tudok megbízhatóan nyilatkozni.)

Akinek tetszett a szezon, az mondhatja, hogy az új showrunnerök tisztelegtek Harmon előtt, tiszteletben tartották az ökörségét örökségét, aki utálta, az pedig úgyis azt fogja mondani, hogy pofátlanul másolták őt. Minden nézőpont kérdésese. Történetek terén például nem egy event-jellegű epizód volt, főleg az elején, animációk is előfordultak (báb musical!), agymenés, mindfuck, elborultság (csak talán másképp?) ahogy kell, és persze rengeteg jó duma – legalábbis én egy csomó idézetet kiírtam a finálékritikát illusztrálandó.

It’s either us, or us.

Nem csak ész nélküli komédiázás ment, hanem igencsak jelen voltak az érzelmesebb jelenetek is, mint ahogy a Harmon által erőltetett áthallások, a metázás is. Számomra mindez abszolút kellemes meglepetés volt, mint ahogy az is, hogy idővel sikerült egyben mozgatni a főbb szereplőket és nem csak a manapság divatos, “minden részben párosítsuk őket úgy, ahogy még nem volt rá példa”-filozófiát követték.

És, ha már új showrunnerök, akkor le a kalappal a merészségük előtt is. Ugyanis nem csak egy helyben futtatták a karaktereket, hanem alakították őket, továbbvitték a romantikus szálat, némelyik figura megszállottságát, foglalkoztak a mitológiával, előre lépett a történet, volt bátorságuk megismertetni velünk Jeff apját, némely karakternek múltat, kvázi eredetet találtak ki, színes mellékszereplőket sem feledték és előbányásztak “főgonoszként” valakit, akit talán a 2. évadban láttunk utoljára.

Ezek mind, mind pozitívumok, attól függetlenül, hogy némelyik szál kifejtése kevésbé poénosra sikerült. De ettől még azt éreztem, hogy a sorozat szelleme, fundamentuma megmaradt. Ha valami hiányzott is, azt nem sikerült konkrétan megragadnom.

Visszatérve az első bekezdéshez: a két új showrunner megmentette a sorozatot, megtette kötelességét, most már mehet – Dan Harmon-t pedig visszahozzák az 5. szezonra, ami ugyan rövidített lesz (első nekifutásra), cserébe eljutnak 97 részig, így a stúdió ölébe hullhat a Nagy Pénz, ha el tudják adni az ismétlési jogokat kábelre. Onnan pedig már csak egy szezon kell és elérhető közelségbe kerül a #sixseasonsandamovie.

ui1.: Darkest timeline FTW. A The Cape folytatódott kábelen és a 3. évadjában jár.

ui2.: mint tudjátok, Chevy Chase sokadik “kiborulása” után kiszállt a sorozatból.

Previous Posts