login |

Posts filed under '2013/14 finálék'

The Night Shift: vége az 1. évadnak – írta DarylD

2014. 08. 12. 21:30 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Az átlag junkie nem dobja el az agyát, ha azt hallja, új orvosos sorozat indul a tévében. Én mégis bepróbáltam az NBC-s Night Shiftet. Egy korrekt, általában könnyed, humoros alkotást láttunk, s bár néha kicsit túlzásba vitték a limonádét, egyáltalán nem bántam meg, hogy maradtam. (winnie pilotkritikája itt olvasható, ő is korrektnek látta.)

Aki lusta a kritika linkjére kattintani, annak legyen elég annyi, hogy kórházas sorozatról lenne szó, aminek a pluszt elméletileg az adja meg, hogy az éjszakai műszak életét mutatja be nekünk. Elméletileg legalábbis. Gyakorlatilag pedig nem sokat adott hozzá a koncepció az összképhez, néha még el is lehetett feledkezni róla, hogy éjjel játszódik (mondjuk negyedóránként megmutatták nekünk az időt a biztonság kedvéért).

Oké, megjelent néha egy-egy „őrült”, junkie-k könyörögtek morfiumért, azonban alapjában véve nem azért érdemes nézni, mert éjszaka játszódik. De akkor miért? Kezdeném azzal, hogy a szereplőgárda nagyon el lett találva. Bár a karakterek egyelőre nem túl árnyaltak (mondjuk kórházas a sorozat, összesen 8 rész eddig, nem is feltétlenül kell túlzásba vinni), de nagyon jó csapatot alkottak együtt.

Eoin Macken számomra teljesen ismeretlen színész volt, de jól illett TC karakteréhez. Nagy öröm volt számomra újra állandó szerepben látni Ken Leungot (Lost-rajongók, figyelem!), önmagában elég indok volt rá, hogy bepróbáljam a sorozatot. Kaptunk még vagy 8-10 állandó szereplőt, de nem szeretnék mindenkit kiemelni. Van itt vicces néger újonc, eyecandy pszichológus, meleg ex-katona, minden, amit el tud képzelni az ember.

Azt el kell ismernem, hogy a szerelmi szálakat néha túlzásba vitték a készítők. A nyolc rész alatt két szerelmi háromszög is kialakult, még a kórház igazgatója kacsintgatott az egyik orvos irányába. Mondjuk az jó pont, hogy ezek annyira vészesen sok játékidőt nem vettek el, hogy élvezhetetlenné tegyék a sorozatot.

Minden epizód pörgős volt, minden héten kaptunk 3-4 esetet is, amiket olykor olyan extremitásokkal próbáltak változatosakká tenni, mint a vaddisznó a műtőben vagy autóban szülés vihar alatt. A véres, tunkolós jeleneteket szerencsére nem vitték túlzásba, így hirtelen csak egy gusztustalanabb jut eszembe, ki lehet bírni a gyengébb gyomrúaknak is a sorozatot.

Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy akinek a pilot bejött, az valószínűleg kedvelni fogja az egész évadot, mert az epizódok szintje nagyjából ugyanazon a szinten mozgott végig, nem árulnak zsákbamacskát. A dupla évadzáró is hozta ezt a szintet, annyi különbséggel, hogy kicsit akciódúsabb volt. Kaptunk túszjátszmát, gyilkosságot, és még egy barát is bajba került, akiért izgulhattunk.

A végső értékelés előtt mindenképp jelezném, hogy a tapasztalatom kórházas sorozatok terén kimerül pár random Vészhelyzet-epizódban, szóval viszonyítása alapom nincs, de kedveltem az évadot, a remek tavaszi/nyári kínálat közepette se fordult meg fejemben a kasza.

Ha a The 100-nek 7-est adtam, akkor a The Night Shift első évadja 6/10 volt. Nem mondanám pusztán közepesnek, de nem is volt kiemelkedően jó. Azért a műfaj kedvelői ne habozzanak, egy nap alatt darálható az évad, és 2015-ben jön a hosszabb, 14 részes második szezon.

Glee: vége az 5. évadnak – írta cyborgwings

2014. 07. 24. 18:10 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

„The Untitled Rachel Berry Project”

Az utolsó rész címével mindent el is mondtam, amit az évad második etapjáról el lehet, és amennyire megcsappant a már amúgy is igen gyér lelkesedés a Glee iránt itt a Junkie-n, talán elég is lenne ennyi, de…

Erre az esztendőre esett a sorozat 100. epizódja, amiről el is kezdtem írni egy kis összefoglalót, de a fönt említett csappanás örömére úgy döntöttem, inkább beépítem a megemlékezést az alaposan megkésett finálékritikába, amit egyébként majdnem ugyanúgy kezdtem, mint a hosszabb szünet utáni visszatéréskor tettem.

Szóval akkor azt hihettük, hogy hivatalosan is vége a Glee Clubnak, s ezzel új korszak kezdődik a sorozat történetében. A sokak által mostanra megunt gimis kórusnak két erre szánt rész során inthettünk búcsút, amelyre visszahívták az egykori tagokat is – és most Dianna Agron sem hiányzott.

Szerintem kifejezetten szuper búcsúepizódokat hoztak össze a társaságnak és gyakorlatilag sorozatzárónak is elment volna – reméljük, ha eljön az ideje, esmént sikerül ehhez hasonlót produkálniuk.

Öröm volt megint együtt látni a kezdőcsapatot, viszont most vált csak igazán észrevehetővé, mennyire nem volt létjogosultsága az új tagoknak. Próbálkozhattak bármivel, nem tudtak annyira az ember szívéhez nőni, mint a régi New Directions.

A legjobb dolog az megújult fölállásban? Sam új frizurája! Jó, nem, de az utóbbi idők legkínzóbb kérdései között tartottuk számon, hogy mikor szólnak neki, menjen végre borbélyhoz.

Egyébként maga Ryan Murphy keze munkája a „dimenzióváltó” New New York címet viselő rész, és talán ennek köszönhetően volt teletömve zenével, hiszen már korábban is tapasztalhattuk, hogy ő különösen szereti a nagyszámú dalolászást. Nem voltak rosszak a zenék, ellenben fölmerült bennem a szörnyű gyanú, hogy nincs többé kórus, tovább szaporodhatnak a karaoke jellegű földolgozások. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Beauty and the Beast: vége a 2. évadnak – írta Delilah

2014. 07. 22. 14:45 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Az egykori Charmed-készítő, Brad Kern által vezetett írógárda tagjai olykor nagyon gonoszak tudnak lenni. Az évad elején feldobnak egy tök jó szálat, majd hamar ejtik, hoznak közepes részeket, néhol borzalmasakat, és a végére megint összekapják magukat. Nem tudom, hogy azért mert lesz 3. évad vagy más miatt, de az utolsó három epizód kellemes meglepetés volt. Kiváltképp a 2×20, ami egy részes ügy volt, és hihetetlen mennyivel jobban működhetne ezzel a sémával a sorozat.

Annyira érezhető, hogy olyan kis könnyed szórakozás, igazi guilty pleasure lehetne a sorozat, de mégsem, mert megpróbálják komolyan venni az egészet, és olyan logikátlanságok keletkeznek a történetben, amikre már nem lehet csak úgy legyinteni.

A laza poénkodás és az egysoros beszólások éreztetik azt, hogy nem időpocsékolás az a 40 perc, amit rászánunk. Ezt néha felismerik az írók, néha pedig mindenáron erőltetik a komoly történetszálat. Látni egyfajta igyekezetet az igényességre, viszont mindez mit sem ér, ha legtöbbször elbuknak. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Crisis: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta dzsiaj

2014. 07. 21. 14:45 - Írta: vendegblogger

17 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Amin túlzottan nem lepődünk meg: a Crisis premierje a nézettséget tekintve kimeríti a DOA-fogalmát, a nézők pedig később sem találtak rá a összeesküvős, túszejtős drámára, így a széria nem állította nehéz döntés elé az NBC fejeseit.

A Crisis itthon sem lett közönségkedvenc, ami a vérszegény, tipikus pilotot látva nem is csoda – bár a totális érdektelenség iránta junkie-körökben még így is meglepő volt mégiscsak high concept sorozatról volt szó. Most kéne jönnie annak a résznek, hogy ezek után viszont magára talált, és az új Lost lett belőle, satöbbi, satöbbi, de ez nem történt meg (már csak azért sem, mert a természetfeletti esetünkben egyáltalán nem játszott szerepet). Az viszont tény és való, hogy a gyenge kezdés után már a második részre összekapta magát Rand Ravich és csapata, és aki kitartott egészen a végéig, az vélhetően nem bánta meg.

Tulajdonképpen a Crisis az iskolapéldája annak, hogy miért nem szabad már az első résszel kaszálni egy új sorozatot, hogy miért kell legalább 3-4 epizódnyi esélyt adni: hát ezért. Lehet, hogy a lárva nem a leggyönyörűbb pillangóvá változott át, de a fináléig vezető út pörgős, izgalmas, és ami talán még ennél is fontosabb, rendkívül összeszedett volt.

Bizony, a Crisis egyik legnagyobb erénye az, hogy a 13 epizód nagyon egyben van: mintha csak egy szuszra készült volna el az egész, amin utólag már csak a különböző hibákat kellett gyomlálni. Persze midseason sorozatként ez elvárható lenne, de szerintem kapásból tudnánk mindannyian hozni az ellenpéldák sokaságát, elég csak a Believe-re gondolni. Tényleg öröm látni, ahogy minden egyenesen vezet a végkifejlet felé, mindenféle utólagos kapkodás nélkül.

A másik nagy erény pedig az átgondoltság, a felmerült kérdések szinte teljes tisztázása, a logikai bakik nagy ívben való kerülése (ez utóbbira lehet, hogy sokan felszisszennek, de manapság túl könnyűvé vált elintézni, lenézni egy sorozatot azzal, hogy ha nem tetszik, akkor rákenjük, hogy tele van logikai baromsággal). Oké, biztos van a Crisis-ben is olyan dolog, amit benéztek az írók, de engem lenyűgözött, ahogy mindent, de mindent meg akartak magyarázni, néha már túlzott didaktikussággal is.

Ha valamin felhúztuk a szemünket, értetlenkedtünk, szinte azonnal érkezett egy szereplő, aki megmagyarázta, hogy mi miért történt. Az egyik kedvenc jelenetem az, ahol a főgenya reflektál a diákok egy sikertelen szökési kísérletére, és kifejti, hogy pontosan milyen módszert is kellett volna választaniuk ahhoz, hogy ténylegesen le bírjanak lépni. Mintha az írók a karakter száján keresztül üzennének: „mi erre is gondoltunk, rajtunk nem találsz fogást, nézőkém!”

Csakhogy míg a sztori szépen haladt a maga útján, addig a karakterek terén finoman szólva is akadtak hiányosságok. A két húzónév, Dermot Mulroney és Gillian Anderson persze nagyon rendben voltak. Pedig Anderson már sokadszorra hozza a visszafogott, hűvös figurát, mégis minden alkalommal tud bele olyat tenni, ami miatt jól meg lehet különböztetni a szerepeit.

A többiekkel viszont már van baj rendesen: a sorozatpestissé avanzsáló Rachael Taylor (3-ból 3 kasza), bármennyire szimpatikus is számomra, maximum közepes színésznő; a társát alakító Lance Gross-szal nem lett volna bajom, ha ő is kap egy háttérsztorit, egy jól felépített múltat maga mögé, de ez így soványka volt; Michael Beach talán minden idők legjellegtelenebb FBI-igazgatóját kell, hogy alakítsa. A diákokra pedig sok szót nem vesztegetnék, mert kivétel nélkül csapnivalóak.

És ez így elég érdekes egyveleget adott: mikor fő “rosszfiú”  terve és a múltja állt a középpontban (családostul, CIA-igazgatóstul), olyankor nagyon tudott a Crisis. Amikor a különféle szülőket felhívta, és azok teljesítették a követeléseit, mi pedig – a nyomozókkal együtt – csak találgatni bírtuk, hogy mi miért történik, akkor is nagyon tudott a Crisis. Mikor azonban az elrabolt diákokkal is foglalkozni kellett, és „mindennapi” életüket bemutatni fogságukban, amikor karaktereket kellett volna alapozni, akkor viszont csúnyán lebőgött a Crisis, és ennek kapcsán hadd osszak meg egy elmélkedést.

Szerintem háromféle író létezik: van olyan, aki nagyon jó történetek kitalálásában, szövésében és bonyolításában, de a karakterekhez nem ért, ezért inkább igyekszik a sztorit pörgetni; van olyan, aki baromi jó, háromdimenziós karaktereket tud megalkotni, de gyenge történetek kitalálásában; és végül az a fajta, aki mindkettőhöz ért. A Crisis íróit szerintem egyértelműen az első csapatból válogatták.

Sajnos az 1. évad pont a végére, a záró konklúzióra fulladt ki: miután sikerült kiszabadítani mindenkit, eltűnt a sorozat sava-borsa. Mintha egy krimi még tartana egy órát, miután leleplezték a gyilkost. És persze, hogy így már több furcsa megoldás csúszott be (a Facebookos következtetés), több volt a megmosolyogtató dolog (műfog), de azért csak sikerült tisztességgel végigizgulni a finálét az utolsó percig – és persze szurkolni annak, hogy az nyerjen, aki megérdemli, az ügynökök pedig hoppon maradjanak…

Az egész évadot értékelve a szememben 6 pontot érdemelt a Crisis. Minden lezárásra került benne, de a finálé végén, a folytatást felvezető mini-cliffhangert elnézve azért kíváncsi lennék, mi lett volna a 2. évadban; ez viszont már nem valószínű, hogy kiderül.

Aki szereti az összeesküvős-krimis akciósorozatokat, és nem csak a kábelcsatornák szentségére esküszik, az mindenképp tegyen egy próbát a Crisis-szel.

The 100: vége az 1. évadnak – írta DarylD

2014. 07. 18. 22:16 - Írta: vendegblogger

38 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

We are on the ground now and that means that we are Grounders!

Júniusban véget ért a The CW idei legnagyobb újoncsikere. Kellemes guilty pleasure-t szolgáltattak nekünk 13 részben. A The 100 tinidráma volt a javából, de a jobb fajtából. Nem kaptunk Breaking Bad-szintű mélységeket, de persze nem is ezt vártuk. És már a második évad miatt se kell izgulnunk, hiszen berendelte a csatorna.

Röviden az előzmények (ld. pilotkritika): a Földön atomháború dúlt, és lakhatatlanná vált. A túlélők az űrállomásokon kerestek menedéket, és ezek egyesítésével létrehozták a Bárkát. A sztori maga ott indul, hogy 97 évvel később a „kormány” leküld 100 elítélt fiatalt az anyabolygóra, hogy felderítsék azt. Innentől kezdve két nagyobb szálat tudunk elkülöníteni: a bolygón előbb egymással, majd a Földlakó grounder-ökkel hadakozó tiniket; és a Bárkán maradt emberek sorsát, akik között szintén dúl hatalmi harc. Természetesen mindkét csapatnak meg kell küzdenie a túlélésért is.

Nekem már az első pár rész is tetszett, de ezek kicsit gyengébbek voltak a többihez képest. Viszont aki ezeken túllendül, azt egy pörgős évad várja a továbbiakban. A The 100 egyik nagy előnye, hogy számos „elemből” tevődik össze: sok az erdőben mászkálós akciójelenet, kapunk szerelmi szálakat, és kapcsolatfejlődést, és bizonyos szintű drámát is. Ezekre majd még kitérek később.

A Földön zajló eseményekkel kezdeném. Mint említettem, az évad első felét gyengébbnek találtam. Ha az egész szezon a „Azt csinálunk, amit akarunk”-elvet követő tinik kicsinyes hatalmi játszmáiról szólt volna, lehet, még el is kaszálom a sorozatot. De nem így lett. Az előrelépés először az 1×03 végén mutatkozott meg, amikor is húztak egy elég nagy WTF-ot a készítők. Nem tudom tapasztaltabb junkie-k hogy voltak vele, de engem meglepett a lépés. Ezután már jobb epizódokat kaptunk főleg.

Az évad második felében kezdtek el jobban koncentrálni a grounderökre. Arra még nem kaptunk választ, hogyan éltek túl ennyi ideig a bolygón, de úgy indítunk, hogy itt vannak, és ellenséges betolakodóként tekintenek hőseinkre. Innentől kezdve a történet főleg a két „törzs” harcára fókuszál. A fináléban természetesen kitört egy csata is, de nem szeretnék részletekbe bocsátkozni ezzel kapcsolatban. Akinek felkeltette érdeklődését, nézze meg a sorozatot.

A ’földi’ karakterek közül kétségtelenül Bellamy volt a legérdekesebb. Ő ment át a legnagyobb fejlődésen is, és a saját pozícióját féltő ellenszenves alakból, aki a pilotban volt, az évad végére felelős vezetővé érett. Kár, hogy a másik főszereplőt, az Eliza Taylor alakította Clarke-ot nem sikerült megszoknom, a karaktere végig idegesített, és gyakran céljait sem egészen lehetett érteni.

A mellékszereplők általában szerethetőek voltak, de elég kidolgozatlanok, és legfontosabb ismertetőjegyüknek az bizonyult, hogy szerelmi három-esetleg négyszögekbe bonyolódtak. (Volt valaki, aki a pilotban még egyvalakire bukik, majd rögtön másra néz fel hősként epekedve, később találkozik egy vademberrel és inkább lelép vele. De hát ez a CW, erre fizettünk be. Elviseljük.)

A tovább mögött folytatom kisebb spoilerekkel. És az utolsó bekezdésben egy spoilermentes összegzéssel. Tovább…

24: vége a 9. évadnak

2014. 07. 15. 22:00 - Írta: human

91 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

És a sorozat is? És ha igen, akkor az baj? Az hiszem, azzal kezdem, hogy aki még sosem nézett 24-et, az szépen szerezze be a második és a harmadik évadot, azokat nézze meg, és döntse el, hogy kell-e még több. Bár minden érhető a Live Another Day-ben, de nem ezen minőség miatt voltunk rákattanva évekig Jack Bauer kalandjaira.

Többször említettük már, hogy az egész úgy érződik, mintha a rajongóknak csináltak volna egy hommage-t, olyat ami a sorozat elemeivel tiszteleg a sorozat előtt, és ez a fináléra sem változott. Másképp mondom: nekem semmi újat nem tudott hozni, egy olyan meglepetés sem akadt amit a már említett második vagy harmadik évad közben kaptunk. Kifulladt Bauer?

Innentől spoileresen folytatom.

Tovább…

The Michael J. Fox Show: vég az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2014. 07. 13. 21:45 - Írta: human

11 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Nem nagyon emlegettem a feelgood komédiák között idén, de a Michael J. Fox Show a maga borzasztó címével egészen jól sikerült. Helye nem volt a tévében 2013/14-ben, de abszolút nézhető lett.

A történet ugye annyi volt, hogy Michael J. Fox egy híradóst játszik, aki a betegsége miatt sok évet kihagy, de visszahívják a munkába. Persze valójában semmilyen híradós háttérdolog nincs a sorozatban, az egész munka csak arra kell, hogy más élethelyzetben másképp állhasson a családjához és barátaihoz.

A sorozat legnagyobb erénye mindenképp az előbb említett család. Pár problémájuk természetesen mondvacsinált, és mivel komédiát nézünk, így igazán mélyre nem hatol a történet, de kifejezetten szerethető lesz az összkép a végére, és nem pont Michael J. Fox miatt.

A lánya, a fiai, a felesége, de még az idegesítő testvére is jól van megírva, arról nem is beszélve, hogy Wendell Pierce, mint nagy nőcsábász? Bármikor. De hiába vannak jól kitalálva a karakterek, valami mégis hiányzott belőle.

Eljutottunk oda, hogy miért nem lesz hivatkozási alap, vagy akárcsak emlékezetes sorozat a The Michael J. Fox Show, és igazából ez már a címéből kiderül: mert ez 10 évvel ezelőttre szánták. Akkor volt sikeres ez a “Név Show”-dolog. Amit felmutat a sorozat az manapság, már kevés a komédia felhozatalban.

Tehát ismétlem, a sorozat nem rossz, sőt, kifejezetten kellemes, de valahogy mégiscsak inkább háttértévének illik, mint kötelezőnek, olyan 6/10. Azért most született az írás, mert az NBC hiába nem adta le a részeket, szerencsére máshol már lement angolul végig. A finálé nem nagy dobás, de igazából kellemesen lezárja az évadot, összeérnek benne a szálak.

Undateable: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is?

2014. 07. 05. 20:20 - Írta: human

16 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Ez.., ez nem tudom pontosan, mi volt. Rengeteg szitkomot láttam már az évek során, rosszat és jót is bőven, és ez sokkal inkább olyasmi volt, mintha az elrontott jelenetekből vágtak volna össze részeket. Nagyon furcsa, de gondolom direkt ilyen, ha ennyi epizódon át csinálták.

Elrontott jelenetek alatt nem azt értem, hogy emberek elszúrták a szövegüket, bár néhol azért beficcent a rögtönzés is, hanem nagyjából az első próbát kaptuk meg sorozatként: azt, amikor még nincs profira próbálva a legtöbb jelenet, páran konkrétan elvigyorogják a többiek szövegét (még a szokottnál is jobban), és ehhez hasonlók történnek.

Szerintem az Undateable forgatásán baromi jó lehetett a hangulat, és innen gratulálok a Ground Flooros Briga Heelan távozása utáni castingosnak, hiszen másodszorra is jól választott. Szóval a jó érzésből némi átjött a képernyőn is, de valahogy mégis kisiklott a sorozat.

Egyrészt ott a szereposztás. A két főszereplő “furcsa pár”-szerű felépítésén kívül az összes mellékszereplő mellément. Kliséket tettek ide, nagyjából a “hátha”-koncepcióval, avagy a “majd kezdünk vele valamit”-mantrát mondogathatták végig, miközben erőtlenül a történetbe tuszkolták őket.

A poénok? Akadt egy-kettő, de komolyan. Direkt nem csak az utolsó részt néztem meg a kritikához, hiába temettem már a legelején a sorozatot, és bevallom néhol elvigyorodtam, viszont tényleg csak a már említett “első próba”-szerű megvalósítás miatt. Ebből és ezekkel az emberekkel valami meta sorozatot kellett volna csinálni, hogy mennek felvenni a szitkomjukat és utána is együtt lógnak, és nincs aláröhögés… Álmodozni szabad, nem??

Az utolsó előtti rész cameója, méghozzá a bár gay napjára érkezve viszont hatalmasat ütött. Most leírnám a random nevet, vagy valaki leírja kommentben, abban nem lesz semmi, nem kell rajta csámcsogni, csak abban a másodpercben működött amikor nézted a részt és tényleg meglepett a dolog.

UPDATE: Az NBC berendelte a 2. évadot.

Mixology: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2014. 06. 30. 16:12 - Írta: winnie

24 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Igazán csinálhatnának még efféle szitkomokat, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a Mixology esetében elmosódtak a film és a sorozat közötti határvonalak. De csak úgy tűnik, hiszen bár a pilotkritikánál azt mondtam, hogy az egy este alatt játszódó történet olyanná teszi az ABC szitkomját, mintha egy hosszú romantikus komédia lenne, a valóságban azért ügyesen megtartották a sorozatos formulát a készítők. (Itthon meglepően kevesen adtak esélyt a sorozatnak, pedig a lezárt sztori adott és a visszajelzések alapján nektek is bejött.)

Összességében az egyik legkellemesebb idei újonc volt a Mixology. Ha akarja az ember, akkor jóformán 3 óra alatt ledarálhatja és elkönyvelheti egy romantikus mozinak, de nekem tökéletesen betöltötte a szerepét úgy is, hogy értelmes tempóban adagoltam magamnak az epizódokat. (A részek eleinte mindig két szereplő köré épültek, de úgy, hogy a többiek is kaptak szerepet.)

Mint írtam anno, 10 karakter sorsát (nem egy nagy baráti társaságról van szó, hanem random figurákról, kik egyedül, kik barátokkal) követhettük éjszaka a bárban, ők próbáltak párt (vagy egyéjszakás kalandot) keríteni maguknak zárásig, és érdekes volt látni, hogy alakulnak a kapcsolatok – az első próbálkozásokat követően a végén mindenki megkapta a saját sztorijának lezárását, nem feltétlenül olyan körülmények között, amilyet gondolt volna az ember a sorozat elején.

Ami nagy pozitívum volt, hogy a bár törzsközönsége és pár másodperces karakterei mellett a részek során pár kívülről jött szereplő is megjelent rövidebb-hosszabb ideig, ráadásul a villám flashbackek mellett egy idő után nyitottak is kicsit az eleinte igen zárt világon a készítők, így egy pillanatig nem éreztem, hogy önismétlő lett volna a sztori, s még véletlenül sem arról volt szó, mint egy rossz tinisorozatban, hogy mindenkit mindenkivel párosítottak volna. (Bár a legvégén én talán megléptem volna, hogy Fabienne a másik személyt választja…, még akkor is, ha random lett volna.)

De a Mixology-t mégsem ez, a “romantikus” csikicsuki tette annyira élvezetessé, hanem az, ahogy a két, nagydumás és magát profinak tartó csajozómester az istápolt félszeg srácot bevezette az éjszakai élet rejtelmeibe – az egész sorozat keretét ez a “csajozás/pasizás kezdőknek”-megközelítés adta tippekkel, fogalmakkal, trükkökkel. (Tudtátok, mi az a double asian?)

Voltak remek dumák és lesből lecsapó, ütős poénok, de mégsem a hangos röhögés volt a jellemző a Mixology-ra, mely mindvégig megmaradt nagyon korrekt néznivalónak.

Oké, én könnyen beszélek, mert annak ellenére, hogy a készítők látszólag mindent megtettek azért, hogy irritálónak tűnő karakterekkel töltsék meg a sztorit (csipogó hangú félénk csaj, angol pojáca, csajokat tárgynak tekintő undorpasi, üres férfiszépség, butuska lányka), mégis mindegyik bejött. Ha nem is elsőre, de másodikra biztos. Szóval, ha ez nincs meg a pilot után, akkor biztos, hogy nehezebb lesz az utazás.

Ha nem lenne elcsépelt, és nem hatna afféle megengedő, negatív jelzőként, akkor azt mondanám, hogy a Mixology szerethető sorozat volt. Szerettem nézni.

Enlisted: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2014. 06. 25. 14:55 - Írta: human

21 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

Ha jól számolom, ez már nem az első midseason sorozat, amit el kell búcsúztatunk örökre. Ha kapott is esélyt az Enlisted, bár ebben kételkedem, de erről mindjárt bővebben, nem élt vele. Pedig a hibái ellenére baromira fog hiányozni, meg is mutatom miért:

Ez a 4 ember elvitte az egészet a hátán. A történet ugye annyi, hogy egy katona visszavonul a harctérről, így a két testvére mellé kerül a világvégére egy béna egységhez, aztán többnyire elhülyülnek közösen. A közöttük levő kötelék és persze a jó dumák jelentik a sorozat sava-borsát.

Viszont ha a főszereplőket éltetem nagyjából, akkor kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a mellékszereplők közül szinte senkit nem találtak el. Ilyen idegesítő karaktereket rég láttam, vagyis nem olyan rég, hiszen olyan szinten elszúrtak és egydimenziósak, mintha valami gagyit nézne az ember.

A fenti kettősség miatt nem fogom felhúzni az egekbe Enlisted-et. Szerintem kellemes dara lehet nyárra, de azért 10 év múlva nem ezt fogjuk emlegetni, hiszen ahhoz sokkal jobb kiegészítő karakterek kellettek volna.

I was gonna make people cry so hard they get ugly face.

Hogy miért nem volt esélye a sorozatnak? A részeket olyan szinten megcserélték amit szinte már rossz volt nézni. Tudom, sitcomoknál elvileg nem olyan fontos a sorrend, de amikor valaki az egyik részben összejön egy csajjal, a következőben pedig megismerkedik vele, az elég furcsa érzés. Arról nem is beszélve, hogy aki kompletista, az rögtön úgy érzi mintha lemaradt volna egy részről, mert nem kapcsolódnak rendesen a látottak.

Star-Crossed: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta cyborgwings

2014. 06. 19. 14:53 - Írta: vendegblogger

14 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

My name is Roman…

…tudhattuk meg minden egyes Star-Crossed-epizód elején, hiába nyomtuk egy idő után kifinomult reflexszel a távirányító FWD gombját, és kívántuk egyre lankadó lelkesedéssel, hogy bárcsak ez lett volna az egyetlen negatívum a sorozatban (pilotkritika itt), amely egy ember és egy földönkívüli epikus románcát hivatott bemutatni, de sajnos a szájbarágós stílus nem ért véget azzal, hogy a CW-sorozatok idegesítő szokásához híven minden rész ugyanazzal a szöveggel indult.

Bevallom, nemcsak a sci-fit, hanem a romantikát is szeretem, ezért valószínűleg az átlagnál valamivel nagyobb lelkesedéssel vártam, hogy jó kis guilty pleasure-ré váljék a Star-Crossed, de a nyáladzó limonádézás, ami itt folyt, egész egyszerűen sok volt. Unalmasabbnál unalmasabb klisék tömkelegét vonultatták föl, sajnálatos módon nemcsak a romantikus vonalon, hanem azon is, amit minden bizonnyal társadalomkritikának szántak.

Adott volt a lehetőség, hogy kicsit merészebbet húzván tartalmasan ábrázolják a mai nagy liberális gondolkodás ellenére is újra és újra fölbukkanó rasszizmust, de bizton állíthatom, hogy ez a sorozat nem tudott élni vele, sőt, még a beilleszkedési nehézségeket is borzasztó felületesen mutatták meg.

Legfeltűnőbb hibája a gyerekes történetvezetés volt. Meredith Averill, a készítő, hiába dolgozott korábban három évig a kritikusok által is elismert és Junkie-körökben is népszerű The Good Wife írószobájában, mintha lebénította volna a hirtelen jött felelősség.

Az epizód végi cliffhangereket görcsös igyekezettel simították el a következő héten, mindig újabb és újabb bonyodalomba kaptak bele. Gondolhatnánk ezt a kreativitás megnyilvánulásának, ám pont ezáltal vált rettentően döcögőssé a sorozat, és jóllehet, egyértelmű átívelő szállal rendelkezik, ebből fakadóan mégis hamarabb találnánk helyet neki a rengeteg epizodikus sorozat között.

Ezt a gyermeteg stílust támasztotta alá a szájbarágós szövegkönyv, amely nem az élethű társalgások, hanem a nézőnek magyarázkodás eklatáns példája, nyugodtan helyet kaphatna a „Hogyan írjunk párbeszédet?” c. könyv szarvashibákról szóló fejezetében.

Természetesen mindezek mellett nem sokat segített az sem, hogy borzasztó rosszul castingolták a szereplőgárdát. Újra és újra fölmerül a jogos kérdés, hogy tinisorozatokba, tiniszerepekre miért 25-30 körüli embereket válogatnak, amikor Amerika tele van színészpalántákkal, akik között biztos, hogy rengeteg tehetség akad, és mégiscsak hitelesebb lenne velük életre kelteni ezeket a karaktereket.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Chicago Fire: vége a 2. évadnak – írta Sue

2014. 06. 18. 15:01 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

A chicagói tűzoltók mindennapjairól szóló sorozat egy stabil, fix, kellemesen kikapcsoló limonádét hoz heti 40 percre, ráadásul némi humort és akciót is. Olykor ennyi is elég.

LaCRossE kolléga már többször is írta, hogy szerinte a sok apró, pár részen – max. fél évadon át ívelő történetszálnak köszönhető, hogy annyira élvezetes az egész. Mindezzel nagyon egyet kell értsek, mert tényleg ettől van az, hogy ha vannak is olyan szálak, amik kevésbé érdekesek, mellettük garantáltan akad olyan is, ami tetszik, ráadásul nem kell attól tartanom, hogy annyira hosszasan elnyújtanák azt, ami nem izgalmas, Így az összképet tekintve tényleg alapvetően elégedetten állhatunk fel egy-egy epizód után.

Tény: szakértők ide vagy oda, a Chicago Fire-től nem szabad túlzott szakmaiságot várni, de nagyon is tisztességes iparosmunka, ami a jó szereplőgárdának, szerethető karaktereknek, jó történetszövésnek és a remek operatőri munkának (a vonulásos felvételeknek köszönhetően engem az első perctől megvettek) köszönhetően jól megállja a helyét. Sőt.

A több szálas formának köszönhetően ismét egy eseménydús évadon vagyunk túl, és elmondhatjuk, hogy ebben az évben is sok mindent láttunk. Az év közben bemutatkozó kistesóval (Chicago PD) való és a jövőben is várható crossoverek pedig további üde színfoltokat jelentettek.

Mi minden történt szeptembertől májusig? Összefoglalom címszavakban, de mivel ez spoileres lesz, ezért csak az olvasson tovább, akit képben van. Vagy érdeklődik.

Tovább…

Previous Posts