login |

Posts filed under '2017/18 finálék'

The Crossing: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2018. 06. 18. 14:50 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Ahhoz képest, hogy az ABC jövőből a jelenbe visszautazós/menekülős, azon a jövő megmentése érdekében változtatni kívánós high concept sorozata megkapta (a jól megérdemelt?) kaszát, eléggé kompakt lett az első évad, nem hagytak mindent tárva-nyitva. Az idei sztorit elmondták, több szálat elvarrtak, válaszokat is adtak. És persze az utolsó jelenettel felvezették a második évadot, de aki nem szereti az ilyesmit, annak nem muszáj megnéznie azt a plusz egy percet.

Most a szokottnál rövidebb leszek (szűnni nem akaró vastaps!), mert bár a pilotot még korrektnek találtam, a folytatás középszerűsége elriasztott és kiszálltam 3 rész után, így pont lemaradtam arról, hogy a készítők léptek egy komolyabb WTF-ot, ami olyan húzás volt, hogy még a nézők is arra gondolhattak, hogy valami simli van a háttérben, és időbe tellett, míg kiderült, hogy komolyan gondolták a dolgot.

A gond csak az, hogy eközben az események nagyon lassan zajlottak, csupán látszólagos karakterépítések közepette, melyek valójában csak a felszín megkapargatásával voltak egyenértékűek. S mindezt nyakon öntötték kiszámítható moralizálgatással, miközben a fő szál az Apex-szel alapvetően teljesen kiszámítható volt annak kapcsán, hogy ki milyen cél elérése érdekében ügyködik a jelenben.

Így a végeredmény sem volt annyira meglepő a táborlakók kapcsán, még akkor is, ha egy-két húzásra felhúzhattuk a szemöldökünket (és itt nem a hirtelen jött havazásra gondolok) és elgondolkozhattunk rajtuk.

Nem láttam semmi olyat ebben a szezonzáróba, ami szembement volt az eddigiekkel, szóval aki néző, annak elvileg be fog jönni és elégedettségre adhat okot az, ami lezajlott. És emellett pedig a belebegtetett (de soha meg nem valósuló) folytatás lehetősége is olyan, ami felkeltheti a figyelmet. (Plusz kaptunk még némi jövőinfót Jude-ról (vagy a fiáról?, neki is Ellis a neve), ami fejtörésre adhat okot.)

És mindez még akkor is érvényes, ha félő, hogy egy 2. évad is tele lett volna mellékes karakterszálakkal, hogy a népes szereplőgárda minden tagja kapjon valami anyagot. Amik egy része (főleg a jövőre vonatkozó sztorik) érdekesek is lehetnének, viszont a többinél óhatatlanul is előkerülnének az elcsépelt együtt élős, alkalmazkodós, összeesküvős, titkolózós történetek, amik repetitivitása már korábban is sok gondot okozott.

Splitting Up Together: vége az 1. évadnak

2018. 06. 17. 15:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

– She’s bluffing.
– Is she? You don’t know her. She’s a changed woman. She’s loco.
– Okay, now you do sound crazy. Why is your third-person persona Hispanic?

Az ABC idei újonc komédiája megosztott minket. human nem értette, hogy mi benne a jó, én cserébe nagyon szerettem, és ez az érzés inkább csak erősödött bennem az évad előre haladtával, minden szinten bejött. Ennyit számítana, hogy egy európai sorozat az alapja? (Itt a dán változat előzetese.)

A Splitting Up Together ott kezdődik, ahol egy romantikus komédia (és annak pár folytatása) véget ér, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy a két főhős között egykor nagy volt a szerelem, azonban a nagy egymásra találást és a gyerekáldást nem hosszú együttélés követte, hanem tizenegynéhány év után válás. Azonban, hogy a gyerekek mindezt ne sokként éljék meg, apu és anyu továbbra is kvázi velük él – egyikük a házban, másikuk a vendégházban, és hetente váltva egymást gondoskodnak a csemetékről és a háztartásról.

– I don’t want to be married to someone who can live with me. I want to be married to someone who can’t live without me.
– Did you write that down in advance?
– No. I swear. It just came out perfect now.

Hülye egy rendszer, ami lehet, hogy több kárt okoz, mint amennyi haszna van (foglalkozik is ezzel az egyik rész), de valamennyire működőképes, hiszen megmarad a család látszata és a tagok kapcsolata mindenféle negatívumtól mentes, mindenki szeret mindenkit, még apu és anyu is remek viszonyban van. Csak éppen barátiban, ergó mindegyikük éli saját életét. Már amennyire tudja a másiktól függetlenül.

Amellett, hogy a keserédes hangulat mindvégig megvolt a háttérben, azért a hétköznapok a gyerekekkel, valamint az egyéni szárnypróbálgatások nagyon jópofák voltak. Nem poénra vettem viccesek, hanem a karakterekből fakadóan humorosak, aranyosak vagy esetlenek. Szóval aki hangosan röhögős sorozatot keres, az ezzel lehet, hogy mellényúlna, aki viszont vicces vagy kínos szituációkat vagy jennafischeri cukiságot, az jó helyen próbálkozik.

Tényleg nagyon jó volt nézni, és nem elég, hogy a szereplők, a kapcsolatok vagy a párbeszédek jól sikerültek, még a humorosabb humort szállító mellékszereplők sem lógtak ki, mindegyik annyit szerepelt, amennyit kellett, bár közülük Bobby Lee volt az MVP, Diane Farr és Lindsay Price jócskán lemaradt mögötte. A visszatérő vendégek a férj csaja (Lisa Apple) és a feleség pasija is szimpatikus volt, nem tiporták őket a sárba, még szurkolni is lehetett az alakuló kapcsolataiknak.

Tetszett, ahogy a sorozat nem rágta a szánkba azt, hogy mi vezetett a külön élve egyébként látszólag nagyon is összeillő és egymással jól meglévő pár különválásához, de azért fokozatosan kaptunk rá utalásokat, felfedték részben a múlt darabkáit.

– Yeah, that sounds great, whatever you want. I’m chill.
– Chill? Chill?
– Yeah, I’ll see you in five.
– Chill?! She’s chill?! – She’s the opposite of chill!
– I am increasingly chill!
– She yelled in a very un-chill way!
– Okay, stop it. There is no narrating.

Ami még említésre méltó, hogy a zenék is jók voltak a Splitting Up Together-ben, pedig országos komédiák esetében ilyesmi ritkán marad meg az emberben. Szóval ezek is csak hozzáadtak a hangulati elemekhez.

Annak fényében, hogy már a sorozat elején az volt az érzésem, hogy már csak a cím alapján is kizárt, hogy a két főszereplő, a volt férj és feleség összejöjjön, a finálé kifejezetten nagy meglepetést okozott, nem is nagyon értettem a felvett irányt és az események kifutását. Utána persze kiderült, hogy mégsem minden papsajt, még akkor is, ha ehhez egy olcsónak tűnő megoldás is kellett, bár az tippre az eredeti sorozatnak köszönhető.

The Resident: vége az 1. évadnak

2018. 06. 15. 14:50 - Írta: winnie

12 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

– God, I hate you.
– Ah, that’s the first time you’ve called me by my name.

Elég érdekesre és tanulságosra sikeredett a FOX újonc kórházas sorozata, legalábbis olyan szempontból, hogy a készítők nem nagyon tudták, hogy mit is akarnak. Ennek eredményeképp pedig ez a 14 részes első évad kőkeményen hullámzott. A pilot, ami nem volt tipikus és az egészségügyi rendszer visszásságait, valamint a pénzéhséget mutatta be, kifejezetten bejött, utána pedig a folytatás, bár visszavett a tempóból, de simán maradásra bírt.

A gond csak az volt, hogy a bürokráciával való hadakozás és a kórház folytonos akadékoskodása nem adott túl sok lehetőséget a változatos történetekre és idővel egyre kevésbé volt jelen, ami szimpla orvosos drámává tette a The Resident-et, majd a House-os rejtélyorientáltság került fókuszba – hogy aztán az évad végére a kezdés óta felvezetett szálnak köszönhetően átmenjen egy orvosi krimibe a’la Robin Cook.

Én, elég kiszámítható módon azt viseltem kevésbé jól, amikor az szezon közepe táján az évad eléggé háttérbe szorultak a pénzközpontú sztorik, és a szimpla hetibetegeknél nem a dráma volt kiemelve, hanem a diagnózisra mentek rá, azt nyomozva, hogy vajon milyen rejtélyes (és nagyon ritka) betegség csapott éppen le a páciensre. Míg a House-ban ezt élveztem, valahogy a The Resident-nek nagyon nem állt jól, nem volt érdekes a nyomozás, nézőként pedig még a találgatásban sem lehettem partner.

Ezeknél a részeknél komolyan el is gondolkodtam a kaszán, még akkor is, ha visszatért időközben a Lily-szál, hogy az 1×09-ban fordulópontot kapjon. Azonban szerencsére az évad utolsó három része annyira dinamikus és székhez szögező lett, hogy nem bántam meg a döntésemet. (Igen, engem az olcsónak ható, thrilleres történetmeséléssel és összeesküvéssel ebben a műfajban könnyen le lehet venni a lábamról. Vállalom!)

We look out for our own.

Arról nem is beszélve, hogy így végül Emily VanCamp is kapott valamit, ami révén többé válhatott, mint “egy nővér” a sorozatban. Mert a The Resident még mindig egyértelműen Matt Czuchry-é, még akkor is, ha a kezdéshez képest erőteljesen visszavettek a karaktere arroganciájából, és folyton a rejtélyes mosolygását erőltették. (Az pedig legyen az én “hibám”, hogy folyton elfeledkezek arról, hogy ő csak sima rezidens, nem egy vezető orvos a kórházban.)

A másik központ figura az egyre feljebb törő Dr. Bell volt (Bruce Greenwood továbbra is bizonyítja kompatibilitását egy pofán vágásra), akit szerencsére sikerült kiléptetni az egypoénos HODAD-státuszból, és mással kapcsolatban is kever, képmutat, simlizik és helyezkedik, bár olykor kissé naivnak tűnik, holott nyilván ettől a karaktere nagyon messze áll.

Nem ezt terveztem írni, de most, hogy így belegondolok, alapvetően a karakterekkel elégedett vagyok. Önmagukban lehet, hogy nem vinnék el a hátukon a sima, gyógyítós sztorikat, ha nem lenne plusz a koncepcióban, de amellett, hogy a kiemelt szereplők a figurájukkal, VanCamp pedig a belőle sugárzó kedvesség és elszántság révén megnyert, a többiek is bejöttek – a szemetek is, a háttérben lévő orvosok is, és még a visszatérő beteg is jól sikerültek.

– See the way she neatly accesses the superior temporal lobe. Gives you goose bumps, doesn’t it?
– Not how I would describe it.

Arról nem is beszélve, hogy az utolsó két részre még egy Malcolm-Jamal Warner bedobásával is felkavarták az állóvizet, bár a karaktere képes lehet nagyon rátelepedni a sorozatra, de neki volt köszönhető, hogy Okafor (aki nyilván önmagában is nagyon jó) kapott egy “ellenfelet”, mint ahogy az is, hogy vele végre egy szimpla műtétet is sikerült drámaivá és élvezetessé tenni.

Maradok a 2. évadra, de ez a cliffhanger, amit a végére oda illesztettek, minden volt, csak nem cliffhanger. Mármint egyelőre nem értem, hogy miért kéne felkeltenie a figyelmemet, miért jelenthet bármiféle változást?

– Don’t look at me. I haven’t drawn blood since med school.
– Doctors…

Összességében persze jó volt, de hullámzó a The Resident első évadja, de félek, hogy a 2. szezon csak akkor fog maradásra késztetni, ha ismét behoznak valami átívelő, krimis, gonoszemberes szálat, amit viszont nem lesz egyszerű úgy, hogy ne ismételjék magukat. Ha viszont Conrad-ék megint csak rejtélyeket fognak diagnosztizálni, mindenféle ellentmondásos momentum nélkül, akkor tuti, hogy kiszállok.

SWAT: vége az 1. évadnak

2018. 06. 14. 18:30 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Nem nagyon írtam a pilotkritikám óta a SWAT-tól, csak a kibeszélő kommentjei között említettem meg az 1×03 és az 1×14 utáni véleményemet, ami nem nagyon változott a kezdés óta: meglepetésemre simán bejött ez a kommandós bűnügyi sorozat, ami ugyebár a Hawaii Five-0-hoz vagy a Magnum-hoz hasonlóan egy klasszikus, sok évtizeddel ezelőtti széria feldolgozása. Oké, a 2 évadjával anno nem lett akkora klasszikus, de végülis készült belőle film is.

Okokat nem nagyon kerestem, mert azon kívül, hogy kellemes néznivaló és annak ellenére jött be talán egyedüliként az idei rendőrös, heti esetes országos újoncok közül, hogy nem is nyomozós, mást nem tudok mondani. (Ez utóbbit azért említem meg, mert sokan a rendőrös sorozatokat alapból nyomozósnak hiszik, de ez inkább hajaz egy járőrös és túsztárgyalós elegyére, nem is nagyon emlékszem “Ki a tettes?”-sztorikra meg sok nyomolvasásra, max rendőrségi kikérdezésekre, amik sokszor eléggé csereszabatosak karakterek viszonylatában.)

Néhány rendőrségi, nem bűnügyes átíveléstől eltekintve a SWAT végig epizodikus maradt, a sztorik elég sokszínűek voltak így is, lefedték a los angeles-i sajátosságokat, egyszer fordult elő talán csak, hogy nem lett elvarrva a rosszfiús szál, de a koreais történet is folytatódott az évad vége előtt, hogy ugyan egy rettenetesen béna elkapással, de lezáruljon.

A finálé hozott egy érdekesebbnek és aktuálisnak is mondható történetet, ami kapott két oldalról is magánéleti szálat, valamint az egyiken egy könnyedén anullálható cliffhanger, ennyi, nem volt kiemelkedő. Mint ahogy a sorozat sem az, de legalább megbízható és szórakozható, és nyugodtan támaszkodhat Shemar Moore karizmájára, valamint társaira, akiknek a zöme kifejezetten kedvelhető figura.

Ha akarnám, akkor nevezhetném karakterizálósnak is a SWAT-ot, főleg a szezon második felében Hondo kapott több személyes sztorit (például az apja kapcsán), de általában, ha nem csak a bűnügy volt a képben, akkor is inkább valami mélyebb üzenet vagy a hivatali politika dominált, a személyes dolgok inkább csak humoros C-sztorik voltak, kivéve az időszakos magánéleti átíveléseket, mint Hondo féltávnál beszüntetett romantikus kapcsolata, vagy StreetAnyu.

A pilot után a SWAT nem nagyon próbált prédikálni vagy ellentmondásos kérdéseket felvetni, viszont végig érzelmes maradt, az akciókat és a keménységet a szívvel próbálták ellensúlyozni. Szerencsére, amikor kellett, akkor abszolút dinamikus maradt, teljesen jó akciókat szállított, akár autós üldözésekről vagy egyéb közúti kunsztokról volt szó, akár lövöldözésekről, melyek itt talán nem voltak annyira unalmasak, mint más sorozatokban.

Szóval egyelőre nézős a sorozat. Elég kiszámítható abban a tekintetben, hogy a rossz elnyeri benne méltó büntetését, de talán ezért is működik, mert a végén az embert elégedettséggel tölti el, hogy nyertek a “jó emberek”, győzött az igazság. Egyszerű a filozófia, de olykor elkél az ilyen úgy is, hogy nem valami koromsötét hangulat övezi, mint mondjuk a Law & Order: SVU-ban.

ui: az Angel of Death-es sztori nekem nagyon nem illett ebbe a sorozatba.

NCIS: Los Angeles: vége a 9. évadnak – írta Sue

2018. 06. 11. 18:40 - Írta: vendegblogger

16 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Ez volt az az évadzáró, ami után sűrű káromkodások közepette követeltem, hogy legyen már most rögvest ősz, hogy megnézhessem az évadnyitót. De ne rohanjunk ilyen gyorsan előre a To be continued… felirathoz, előbb még nosztalgiáznék kicsit az évadnyitó óta történteken.

Általában véve nekem kifejezetten bejött az, ami egyik oldalról az írói kreativitás hiányának is tűnhet, másik oldalról viszont ötletes megoldásnak. Arra gondolok, hogy az egyes korábbi ügyek történetszálai sorra tértek vissza, különösen az évad második felében – és alapvetően tetszett, ahogyan visszahozták és megoldották őket.

Ennek valószínűleg az is az oka, hogy nekem ettől valahogy életszagúbbnak tűnt – félreértés ne essék: a valóságban továbbra is kizárt, hogy mindig ilyen hatékonyan lőjenek a rosszfiúkra, mint itt, de a korábban lezártnak tűnt sztorik újbóli elővétele más tészta. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Good Girls: vége az 1. évadnak

2018. 06. 10. 15:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Hát, igen, így múlik a világ dicsősége…, vagy valami ilyesmi. A 3. részek után még filóztam azon, hogy vajon a For The People lesz nálam a legjobb 2017/18-as újonc, vagy a Good Girl, ugyanis addig mindkettő többé-kevésbé stabilan hozta a pilot 7,5/10-es szintjét. Nos, a kifejezetten unalmasan csordogáló 1×04 és a semmilyen 1×05 után hamar el is dőlt a kérdés, mert a 6. résznek már csak 10 perc esélyt tudtam adni.

Pedig a Good Girls tényleg nagyon biztatóan indult, és ahogy láttam, a 10 részes évad további részében is akadtak erősebb húzások, azonban a bűnözőnek álló kertvárosi anyukák történetét a sok korlát miatt nem nagyon tudják a készítők érdekesen alakítani, a humor pedig nem volt elég ahhoz, hogy maradásra bírjon.

Azért is volt nagy kedvenc az elején a Good Girls, mert nekem általában bejönnek azok a sorozatok, amikben a főhős valami negatív dolgot tesz, és ahogy próbál kikerülni az őt mélybe húzni akaró örvényből, a kapálózásának köszönhetően egyre rosszabb és rosszabb helyzetbe kerül, hogy aztán passzív szereplőből, szenvedő félből hirtelen aktív legyen és az asztalra csapjon.

Ilyen sorozatra tipikus példa volt a Complications vagy valamennyire a Chance is. A Good Girls-ben az anyuk, miután kirabolják álarcosan/fegyveresen a boltot és sok pénzt kaszálnak, egyrészt azzal kénytelenek szembenézni, hogy valaki rájött, hogy ők tették és ezt ki akarja használni, másrészt pedig azt is tudomásukra hozzák, hogy bűnözők pénzét nyúlták le, akiknek a vezetője fenyegetni kezdi őket és újabb melókat hoz nekik.

És nagyjából erről szól a sorozat, kezdő bűnözők csetléseiről és botlásairól, miközben a viccesség álcája mögött azért elég komoly tét húzódik meg, hiszen egyrészt (látszólag) valóban az életükkel játszanak, másrészt pedig mindhárom anyának szüksége van a pénzre a családi problémáik miatt, és bizony a magánéleti gondok elég komoly hatással lehetnek rájuk, ha nem rendezik őket.

A humorforrást a lebukás elkerülése céljából tett lépések és az akciók abszurditása szállítja, a csöbörből vödörbe való kerülés (idővel képbe kerül az FBI is!), a drámát pedig nyilván a család előtti titkolózás – kár, hogy előbbi aspektus annak ellenére, hogy feszültnek akarják ábrázolni, nem hordoz magában semmi veszélyérzetet a viccesség, nem nagyon érezni, hogy súlyosabb következményei lehetnek a főszereplők tetteinek.

Pedig ezek a tettek elég változatosak eleinte, van, hogy leszállítani kell valamit, máskor pedig valakit rejtegetni, és persze az anyák, vagyis a Jó lányok idővel rájönnek, hogy miképp tudják boldogulásokat saját ötletekkel elősegíteni, azonban a fent említett 1×04 megmutatta, hogy nehéz a személyes sztorikat beleszőni a bűnügyek mellé – ott 40 percre mind a három család kapott valami minidrámát rémisztően elaprózva, hogy utána az egész 1×05 szinte csak bolti vásárlásokról szóljon…

A két rész után tényleg azt éreztem, hogy bármennyire is jók a bűnözős momentumok és megnyerőek a karakterek, a sok szál miatt szinte minden esetben csak a felszínt kapargatják, és ez a felületesség nem tud megtartani. A “marha élvezetesből” elég hamar a “nézhető”, “egynek elmegy” szintre csúszott le nálam a Good Girls, és ugye alapelv, hogy ami csak nézhető, az nem nézős…

Biztos voltak nézők, akiknél Rio, a fő rosszfiú nagy kedvenc volt, és szerintem Manny Montana jól hozza ezt a sármos és fölényes gengsztert, de az az igazság, hogy számomra idővel fenyegetőből inkább idegesítővé vált, hogy folyton feltűnt arcoskodni, arról nem is beszélve, hogy állandóan destruktív volt, ami mindig zavarni szokott, és most feleslegesnek is éreztem.

Az elején írtam, hogy szerintem a korlátoknak köszönhetően, hogy a sorozat nem tud igazán élni, hiszen alapvetően jó emberekről, szerető anyákról és feleségekről van szó, akikből nem lehet (azonnal) számító törvényenkívüliket csinálni, és csak akkor maradhatnak szimpatikusak a karakterek, ha kvázi áldozat nélküli bűncselekményeket követnek el, illetve ha vannak következményei a tetteinek.

Szóval a Good Girls jó kezdés után leeresztett, és bár a koncepció magában hordozza a további csúcspontokat, a hullámvasutazásból nem kérek, főleg, hogy a lejtmenetek túl hangsúlyosak. Az pedig, hogy egy, bár drámainak szánt, de összességében ennyire nulla cliffhanger-re futotta csak a készítőknek, végképp csalódás volt. Persze az pozitív, hogy nem felüllicitálni akarták magukat, de ettől még az ember nem fogja nyár során lerágni az összes körmét.

Lehet, hogy az eredeti tervek szerint mégiscsak szükség lett volna a pilotban arra a véletlen gyilkosságra, aminek szenvedő alanyát inkább életben hagyták a készítők?

ui: azért azokat az aranyos zenés montázsokat sajnálni fogom.

Deception: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2018. 06. 07. 15:13 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Vuhááá! Ez az a sorozat, amiről simán el tudom képzelni, hogy megvolt itthon is a rajongótábora, mert voltak olyan elemei, amikre rá lehetett cuppanni. Ellenben nekem már a nagyon közepes, de még tolerálható pilot utáni 1×02-vel bizonyossá vált, hogy ez a bűvészes, külső segítős krimisorozat nagyon nem nekem készült, az 1×03-ban már csak 10 percig jutottam el. Az okokat leírtam, és az azóta leadott részek sztorija, valamint a finálé iránya is csak megerősített ebben.

Természetesen az átívelésre, a Rejtélyes Nővel (akit tényleg MW-nak neveztek a sorozatban is, WTF?) való macska-egér játékra gondolok, ami (számomra) már a legelején sem volt érdekes, és kiderült, hogy nem csak olykor elővett, háttérben meghúzódó szál lesz, hanem elég komolyan használt, aminek érdekében szinte az epizodikus sztorikról is lemondtak, és egy idióta, (természetesen) a múltban gyökerező mitológiát is építettek rá. (Azt nem tudom, hogy volt-e fedőneves titkos szervezet.)

És csak magamat fogom ismételni, de ezt nem tudták menteni a heti esetek, a bűvésztrükkök, illetve a heist műfaj fix kellékei, az átverések. Nyilván a trükkök általában élvezetesek voltak, de a sztorihoz nem sokat adtak, és inkább csak azért voltak, hogy legyenek, az átverések meg ahogy a Leverage-ben is, általában csak egy rövid leszámoláshoz szolgáltak, és bár jópofák voltak, zömében azonban nagyon hevenyészettek és vázlatosak, nem adtak akkora payoff-ot a részek végén, ami semlegesítette volna az addig a részre szánt időt.

Komolyan visszasírom a Hustle-t, minden átverős sorozatok atyját, vagy akár a White Collar-t, amiben voltak karakterek és stílusos tartalom a rész végi nagy pillanatig, itt viszont csak a folytonos titkolózás, és a szezon végére még az addig az üres mellékszereplőkre kényszerített romantika is rálelt a főszereplőkre, ami nagyon nem hiányzott szerintem – és amit a pilot láttán kizártam volna.

Arról nem is beszélve, hogy egy Deception című sorozatnál elég gáz, ha kiszámíthatóvá válik. Az még hagyján, hogy az átveréseknél ez elkerülhetetlen, hiszen már a harmadik vagy negyedik “jajj, rosszul alakul a gondos tervünk!”-húzás után rájön a néző, hogy mindent arra építenek, hogy rosszul alakul, szóval az a tervszerű, márpedig ezzel odavész egy fontos suspense elem. De ami az 1. évad végén érkezett, az elég szomorú volt.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. És megelőzve a kérdést, nem igazán kapott lezárást a sorozat, csak történt egy nagyobb változás, jött pár válasz, de nem volt nagy payoff, és szinte minden nyitott maradt. Tovább…

For The People: vége az 1. évadnak

2018. 06. 06. 14:55 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

– This algorithm Barish wants to use is so far from objective I can’t even find a word to describe it.
– Subjective?

Az évad legjobb országos újonca? Nem biztos, hogy a For The People, de közel áll hozzá.

Általában könnyen meg tudom válaszolni ezt a kérdést, mert legtöbbször kábé 5 országos újonc marad meg nézősnek, de idén elég jó lehetett a felhozatal, mert talán 10 friss széria vetette meg nálam magát a nézősök között. És csak azért nem szavazok (még) nyugodt szívvel erre a jogi sorozatra, mert egyrészt a 7,5/10-es kezdőrészek után leheletnyit visszaesett, másrészt pedig a hasonlóan jól induló Good Girls szezonjának a fele még hátra van, a Life Sentence-nek meg csak a pilotja volt meg a napokban, de az nagyon bejött.

Alapból nem nagyon tudnék sok mindent írni a For The People-ről konkrétumok nélkül, hiszen egy epizodikus jogi sorozatról van szó (minimális szappannal, sőt!), amiben erősen karakterizálnak (de javarészt ügyeken belül), szinte minden azon múlik, hogy a 3 fiatal kirendelt védőt és a 3 fiatal ügyészt, illetve a szereplők dinamikáját mennyire találjuk érdekesnek.

– I picked you for this case because you are stone cold.
– I do have feelings.
– They’re in the way.

Engem a figurák zöme már a pilottal megnyert, elég jól megrajzolták őket, így az már csak a hab volt a tortán, hogy a jogi esetek nagy része is működött. Oké, nem úgy, mint a How To Get Away with Murder első szezonjában, szóval nem minden eset volt agyafúrt és csavaros, viszont jó apropóként szolgáltak az egyrészt pro és kontra érvelésekre, másrészt pedig a karakterek verbális összecsapásaihoz, illetve egyéb interakcióihoz.

A pilotban egyébként nagyon látványosan egymás ellen eresztették az ügyvédeket és ügyészeket, és az volt a látszat, hogy a részenkénti 3 ügyben mindig ez lesz a felállás, de szó sem volt ilyesmiről, sőt, a folytatásban talán kevesebb volt a konkrét párbaj a kiemelt szereplők között, pedig az mindenképp hozott volna az ügyek kapcsán némi kiszámíthatatlanságot, legalábbis a “győztes” személyét illetően.

– Do you watch law shows on TV?
– No.
– You’re not missing a whole lot. They always have defense lawyers struggling with how they can defend their horrible clients. Do you know how often I ever feel that struggle?
– Never.
– Not ever. It’s a total fiction about who we are and the work we do and the way we approach this job.

Így, hogy többször random ügyészek vagy ügyvédek ellen vonultak a szereplők, szinte mindig hozták az ügyeiket, ami persze csak olyan szempontból volt sajnálatos, hogy így oda lett a bizonytalanság, de a hangsúly a sorozatban nem is ezen volt, hanem inkább mindkét oldal érveinek megismerésén, a tárgyalótermin csatározásokon, illetve annak bemutatásán, hogy a hol idealista (azt szeretni szoktam!), hol pedig kíméletlen jogászok hogy készülnek a perekre, illetve, hogyan élik meg azokat. Illetve, hogy milyen jövőképük lehet.

Emellett elég jól megismerjük az Anyabíróságot (Mother Court), amit eddig sorozatban nem nagyon mutattak be. Ez szerintem kifejezetten érdekes szelete az igazságszolgáltatási struktúrának, mint azok a nüanszok is a kint jogrendszerről, amiket megismerhettünk (pl. az algoritmusos ítélkezés), plusz az is elég látványos volt, hogy egyes eseteket való életbeli furcsaságokra alapoztak.

A kiemelt szereplők mellett a mellékalakok (a jogászok anyuja és apuja, a bíró és a bírósági segítő, akinek biztos van hivatalos beosztása) is megkapták a saját sztorijaikat, amik nem nagyon lógtak ki a sorozatból, de érezhetően, nem ők a húzószereplők, cserébe a veteránok jól aládolgoznak a fiataloknak, akik között egyébként tényleg nem tudnék főszereplőt megnevezni, mert még Britt Robertson karaktere sincs sokszor előtérben. (Bár Jay eléggé hátul van.)

A For The People a Scandal-höz hasonlóan pörgős párbeszédekkel és sok dumával operál, az ember olykor csap kapkodja a fejét, de az ilyeneket mindig is élveztem, ráadásul még egy unalmasabb részt is simán dinamikussá tesznek az efféle párbeszédek. Az is pozitív volt, hogy olykor visszautaltak korábbi esetekre, a legjobb epizód pedig talán az 1×08 volt, ahol rész közben kvázi oldalt cseréltek az ügyvédek és ügyészek, ami elég tanulságosra sikeredett.

Az évad előrehaladtával kicsit szürkébb lett ugyan a For The People, nem maradt meg konstansan a 7,5-es szint, de a legtöbb rész simán hozta a “tuti nézős”-kategóriát. Amikor kellett, akkor (kiszámíthatóan) drámai volt, amikor kellett, akkor pedig vicces (meg feelgood!), és a Kate Littlejohn-t alakító Susannah Flood minden pillanata aranya és szörnyen élvezetes volt, bárkivel került egy légtérbe egy dialóg erejéig.

A sorozatnak Shonda Rhimes csak az executive producere, lévén az ő cége a produkciós iroda, de ettől még nagyon kellemes meglepetés volt, hogy elég minimálisan folytak bele a fiatal jogászok magánéletébe, a szerelmi élet pedig végképp minimális volt (kettejük között a pilotban volt romantikus kapcsolat, de az akkor meg is szakadt azonnal), és a szerelmi háromszög is csak egy kis időre tűnt fel az évadzáróban – nyilván lesz ez még így sem, nem véletlen, hogy az 1×10 szégyentelenül szappanos promót kapott, a rész pedig három páros vad szeretkezésével indított, bár okkal és stílusosan.

You are worthy.

Mindegy, az 1. évadot már senki sem veheti el tőlem. Az a Scandal esetében is az all time kedvencek között van, utána a 2×02-vel pedig kaszáltam is azt a sorozatot. Hátha a For The People-t nem kell kidobnom rögtön ősszel. Az esély ugyanis simán megvan rá, hogy elviszik “rossz” irányba, mert azt gondolják, hogy a gyenge nézettségen változtatásokkal javítani lehet.

The Mick: vége a 2. évadnak. És a sorozatnak is.

2018. 06. 04. 14:50 - Írta: winnie

14 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

– What the hell? How long have you been perched up there like some perverted gargoyle?
– Sabrina, you’re like my daughter. I could watch you have sex, and I wouldn’t feel a thing.
– Is that how you envision a normal father-daughter relationship?

A nemrég véget ért országos évad legfájóbb kaszája számomra talán a The Mick volt. Nem azért, mert mondjuk rajongásig szerettem volna a sorozatot (nyilván szerettem, az egyik legjobb országos komédia volt), vagy mert hetiben néztem volna, hanem egyszerűen azért, mert az általa képviselt stílus nem nagyon volt látható eddig országos csatornán, és tippre nem is nagyon lesz.

Persze ez a sem embert, sem istent nem ismerő, merész, marha agresszív, destruktív, kvázi szadista, a karaktereit nem kímélő stílus nyilván nem közönségbarát, egy bizonyos kor és normarendszer fölött nehezen tolerálható a hányásivás, a 100 évesek emberekkel való leszbiszex, a nyugdíjasok felrobbanásra, a hátrányos helyzetű kisgyerekek fizikai bántalmazása, ráadásul a szezon végére egyes főszereplők már a testrészeiket is elkezdték elveszíteni. Nem vicces? Leírva nagyon nem, de látva…

Nyilván a fentieket figyelemfelkeltésként érdemes csak kiemelni, vagy éppen elrettentésként a sorozattól, mert nem (csak) erről szól a The Mick, hanem egy elég fura csonka családról, három gazdaggyerekről, akiket lesittelt szüleik helyet az életről furcsa elveket való, belevaló és infantilis nagynéni nevel überlúzer pasijával luxuskörülmények között. A polgárpukkasztás már csak mellékhatás, a sokkoló poénokat pedig leegyszerűsítés lenne megbélyegezni beteg elméknek szánt humorként.

– You know, I’m starting to think you don’t appreciate anything I do for you.
– You do nothing for me. And I do nothing for you. We have a good system, let’s not mess with it.

A sorozat akkor működött a legjobban, amikor a “család” tagjai egymás között voltak, egyes vendégszereplők olykor csak magukra vonták a figyelmet, de sok pluszt nem adtak a sorozathoz, bár azt kifejezetten fájdalmas (és “élvezetes”) volt nézni, ahogy egy-egy jó ember, aki Mickey és a Pemberton-gyerekek közelébe keveredik, milyen aljas bánásmódban részesül az írók részéről. Erre a sorozatra igaz volt, hogy a jó elnyerte méltó büntetését.

Bár mivel nem túl gyakran fordult elő, mindig érdekes volt látni, ahogy egy-egy új környezetbe kerülve a szereplők, hogy reagálnak a megváltozott körülményekre – illetve, hogy rájuk miképpen reagált a környezet. Az évad elején ilyen volt a szállodázás, később pedig a Jennie Garth-os epizód, valamint a tömegbepisilős pizsamás buli.

– This is about you and me.
– This is about you.
– And me.

Nyilván a sorozat erőszakosságát, agresszivitását minden további nélkül lehet indokolatlannak mondani, de ennek kapcsán pozitív volt, hogy miután a pilottal megalapozták a The Mick-et, a készítők konzekvensek maradtak önmagukhoz, maximum olykor megpróbálták felüllicitálni magukat. És annak ellenére, hogy nem kímélték őket, ebben a színészek totálisan partnerek voltak, a gyerekek (szegény Ben…) épp úgy, mint Kaitlin Olson és az íróként is dolgozó Scott MacArthur, aki a sorozat nagy felfedezettje volt.

– Sabrina, shame on you, okay? Women need to believe each other. I know that when I hooked up with Edward Olmos, Jr…
– It’s Edward James Olmos. I… it… it… that doesn’t matter. It didn’t happen. Stop saying that.
– Well, he looked just like him.
– So just some old man with bad skin? My thing happened.

Pozitív volt, hogy végig megmaradt a sorozat epizodikussága (a stílusban hasonló The Detour-tól ebben különbözött leginkább), az olykor visszanéző szülők sztorija nélkül meglettem volna, bár Chip apakeresésének voltak remek pillanatai, és a “Jimmy elmegy”-sztoriszál kifejezetten hatásosra sikeredett olykor, bár hangulatilag eléggé kilógott.

– I’m the hottest girl in school, okay? I could screw all those girls’ boyfriends if I wanted to. And when they go home and they cry to their daddies, I could kick the door down and screw their daddies, too!
– Okay, even if that is true, I recommend we not do that.

Szívesen lettem volna légy a falon a The Mick írószobájának falán, hogy megtapasztaljam, hogy születtek az eszeveszett ötletek, és persze azt is érdekes lehetett látni, hogy a színészek miképp reagáltak hétről hétre arra, hogy éppen milyen elvetemültség történik a karaktereikkel. Kár a sorozatért, mert bármennyire is destruktív volt a The Mick (még azt is kinézném belőlük, hogy egy komédiában tényleg kinyírják az egyik főszereplőt a cliff után), mindezt eredeti módon és kifejezetten kreatívan tette.

Szerettem őket.

Chicago Med: vége a 3. évadnak – írta Sue

2018. 06. 01. 19:30 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Nem biztos, hogy előnyére válik egy sorozatnak, ha a finálé kevésbé hagy bennem nyomot, mint az azt megelőző két rész. Márpedig a Chicago-franchise legfiatalabb tagjával ez történt. Persze lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de ettől még nem tudok nem így érezni.

Sok minden történt a kórház háza táján az őszi rajt óta, de abban továbbra sincs változás nálam, hogy a kellemesen kikapcsoló, szórakoztató sorozat. A karaktereket alapvetően csípem, úgyhogy ha az írók néha nem mennének az agyamra azzal, ahogyan egyesek életét alakítgatják, akkor akár sokkal jobb is lehetne a szememben.

Hogy mi történt az évadzáró részig? A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Riverdale: vége a 2. évadnak

2018. 06. 01. 14:50 - Írta: superpityu

16 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Hogyan ne csináljunk tinisorozatot?

Akár ez is lehetett volna idén a Riverdale alcíme, mert míg az évadkezdésnél még bizakodó voltam, a félévadzárónál pedig még inkább. Mostanra viszont a sorozat már nem elég, hogy a guilty pleasure-kategóriából kiesett, de egyenesen oda került fölé a pure trash címke, én meg mégis nézem valamiért. De „miért is?”, teszem fel magamnak hétről hétre a kérdést.

Míg az első évad tele volt bugyutaságokkal és kicsit túl volt benne minden tolva, winnie-ékkel ellentétben úgy éreztem, hogy volt egy egészen különleges bája, amit nehezen lehetne nem elismerni. Izgalmas atmoszféra, és igen klisés karakterek, akik nem viselkedtek 25 évesként. Na idén ez az, ami eltűnt a sorozatból, mert a főszereplő négyes (Betty, Veronica, Archie és Jug) botrányosan viselkednek. Ezek, hiába járnak iskolába, már nem tinik, egyszerűen semmi közük a tinédzserléthez.

És nem, még véletlenül sem a történet miatt „nőttek fel”, hanem az írók hanyagsága miatt. Mert míg tudnak írni az egyik karakternek egy egészen érdekes coming out sztorit, amit tényleg tinisen közelítenek meg (over the top helyzetben ugyan, de mégis volt fiatalos bája), addig a többiekkel egyáltalán nem tudnak mit kezdeni. Bedobják őket a felnőtt szereplők mellé, hogy ugyanúgy viselkedjenek, mint azok.

De menjünk végig azon, mi is ment itt félre. A tovább után folytatom apróbb spoilerekkel.  Tovább…

Agents of SHIELD.: vége az 5. évadnak

2018. 05. 30. 21:27 - Írta: superpityu

44 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Mi történik akkor amikor már a készítők sem bíznak abban, hogy folytathatják a sorozatukat? Akkor elkészülhet az Agents of S.H.I.E.L.D. 5. szezonja, ami tökéletes zárás lehetett volna.

Szépen végignézhettük, hogy honnan indult el a sorozat és elgondolkozhattunk azon, hogy mennyire közel kerültek hozzánk a karakterek. Mert a rosszabb sztoriszálakat is rendre megmentették a szereplők, akiknek a fejlődése tényleg nagyon szépen lett kivitelezve. A tovább mögött folytatom spoileresebben. Tovább…

Previous Posts