login |

Posts filed under '2017/18 finálék'

Trial & Error: vége a 2. évadnak

2018. 09. 07. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Defending the most popular person in town would normally put a lot of pressure on a legal team. But my team is not normal.

Szerintem másnak is van olyan sorozata, ami egy cseppet sem hiányzik az életéből és ha folytatódik, akkor sem veri rá magát azonnal. Azonban amikor ráveti, akkor rádöbben, hogy mennyire jó az anyag, és fel nem tudja fogni, hogy addig hogy volt meg nélküle. (A választ persze tudom: tele vagyunk zseniális sorozatokkal, fizikailag képtelenség nézni mindet, így nem is gondolok az épp szünetelőkre.)

Ki lehet találni, pontosan így jártam az NBC-s Trial & Error-ral. Az első évados véleményemben már leírtam, hogy miért imádtam, és most be tudom dobni az American Vandal-t is hivatkozási alapnak, hiszen ez a sorozat is egy true crime dokuparódia. Ugyanúgy végigkísér az évadon egy bűncselekményt, amit a kamerák által követett védelem szemszögéből ismerhetünk meg. A végeredmény pedig kreatív tobzódás.

We will rise from the ashes like the mythical penis.

Be kell ismernem, hogy vannak olyan sorozatok, amikért nem rajongok annyira, mégis elismerem őket, mert annyira látni rajtuk, hogy az írók törődnek velük, hogy nem csak rutinból letudják a szkripteket, hanem látszik, hogy minden egyes ötletüket megpróbálják belepréselni azokba, hogy ők is törekednek arra, hogy a végeredmény a lehető legjobb, leghumorosabb legyen. Annak idején ezt éreztem például a Limitless-nél, hogy valami aktuálisat mondjak, és a Trial & Error esetében is ez a helyzet.

Az új évad teljesen új sztorit hoz, az S2 nyitányának kritikájában human is írta, hogy most egy szinte mindenki által kedvelt helyi előkelőséget kell védenie Josh-nak és szedett-vetett csapatának, de ezzel ki is merültek a párhuzamok az első évaddal, hiszen az ügyet teljesen másképp közelítik meg a John Lithgow és Kristin Chenoweth karakterei közötti különbségek miatt, és másfele is csavarintják el a történetet.

– You’re a Peck. Breathe through your nose.
– Whoa. That’s a game changer.

Mert történet ismét van, nem is egybites, tehát  de az első évados megfejtés után ezen senki nem csodálkozik. És minden bizonnyal ez volt az az aspektus, ami nálam kiemelkedővé tette a sorozatot. Hiszen az agyalágyult komédia és az áldokus marhulások mellett még nyomoznak is, márpedig egy krimifanatikus egy komédiától többet nem is nagyon remélhet.

Igazi hullámvasút volt az évad, nem semmi, hogy a 20 perces epizódok alapján hogy voltak képesek az ügy állását döntögetni, hol totális siker, hol pedig totális kudarc volt Josh-ék osztályrése, hogy aztán az utolsó pillanatban egy snittel megint csavarjanak a szitun. Egyszerűen tényleg mindent megtettek a szórakozásunk céljából, talán csak a finálé, illetve annak vége volt számomra kicsit csalódás. (Bár ott is csak néztem, hogy milyen mitológiát kapott a redacted poén!)

Nyilván a sok poén akkor nem ért volna semmit, ha nem szerethető figurák a kiemelt szereplők, és míg az első évadban csak fura gyerek volt Josh, a végére már egészen megkedveltem és szorítottam neki, Anne és Dwayne pedig döbbenetesen jó arcok voltak, még akkor is, ha szinte csak poénokra tartották őket, mélységet nem nagyon kaptak.

Nyilván akadtak negatívumok is. Na, ez teljesen szubjektív, hiszen ami nekem sok, az másnak lehet, hogy totál vicces. Én például nem voltak oda a bíró hangjáért, illetve annak hiányáért, már a legelején sem. Zseniális pillanatai ellenére Lavinia karaktere kicsit sok volt (az éneklései pláne…), főleg az évad első felében, de a legérdektelenebb szál az új szereplőé volt, a podcastes csajé, aki teljesen nonfaktor volt, nélküle ugyanilyen lett volna a szezon.

Ismét csak azt tudom mondani, hogy aki szereti a töményet, annak kötelező, hiszen a 10 rész kevesebb, mint egy délután lemegy intenzív dara esetén. Én inkább a napi/kétnapi egy, max két epizódra szavaztam, mert nem árt szusszanni az epizódok között, úgy jobban hatnak az egymásra halmozott gegek, szójátékok, fizikai komédia és a visszatérő poénok (Anne kórságai, történelmi tények) is nagyobbat szólnak, ha nem csak 20 perc telik el köztük. (Más kérdés, hogy az átívelés miatt darára született.)

There was no Saturday, November 15th that year. I remember because I had to cancel my daughter’s birthday party because Mickey Moose didn’t see his breath. Which means that Saturday would’ve been replaced by a second Friday.

Az NBC jó eséllyel nem fogja folytatni a sorozatot, de a legutóbbi hírek szerint a gyártó stúdió megpróbál új otthon keresni a szériának, így ha azóta nem jártak le a színészek szerződései, talán még van némi esély a folytatásra. Amely kapcsán egyébként nem féltem az írókat, hiszen ezzel a szezonnal bizonyították, hogy frissen tudják tartani a szériát, és elvetemült poénokért sem kell a szomszédba menniük. Nagyon szerettem, na.

A készítő egyébként elmondta, hogy míg most a The Staircase volt a minta, mint doku, a 3. évad az idei Netflix-es Wild Wild Country, a 96-os Paradise Lost és a The Long Dance című podcasten alapulna, és egy, az első két évadban is említett, régebbi esettel foglalkozna, ami East Peck-ben történt, 1994-ben.

(Ja, aki az American Vandal-t keresi a Trial & Error-ban, az inkább csak a műfajt fogja megtalálni. Ez a sorozat olykor tényleg az abszurdba hajlik, miközben a Netflix-es széria végig próbál a földön járni, karikatúrák nélkül.)

The 100: vége az 5. évadnak

2018. 08. 30. 14:50 - Írta: Desmond Wallace

47 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

No heroes.
Just survivors.

Ez volt az évad szlogenje, és azt hiszem, hogy az elmúlt 13 rész alapján nagyjából kijelenthető, hogy nem vertek át minket. Az évadnyitó után pozitívan nyilatkoztam a sorozatról, ez a lelkesedés egy darabig ugyan megmaradt, de az évad közepére egy kissé elfogyott a lendület a történetből.

Az évad csapásiránya egyértelmű volt: egy völgy, két csapat, itt bizony háború lesz. A kérdés csupán annyi volt, hogy ki kinek az oldalára áll. Úgy éreztem, picit több volt a kelleténél a csavarok kedvéért végrehajtott oldalváltás, a fontosabb szereplők közül jó néhányan hajlandóak lettek volna feláldozni a bajtársaikat, hogy a számukra legfontosabb személyt védelmezzék.

Ezeket a köröket futották az évad második felében, és nem is igazán hittem, hogy lehet ebből valami maradandót alkotni a fináléra, de az íróknak ismét sikerült meglepniük. Az évadzárót szépen összerakták (8/10), tényleg élveztem, az utolsó 10 perc remek volt, és ugyan lehet, hogy ez megint csak egy mézesmadzag, de most ismét lehet reménykedni az izgalmas folytatásban.

A tovább mögött már spoileres leszek. Tovább…

NCIS: vége a 15. évadnak – írta Pamats

2018. 08. 29. 14:50 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Nemsokára már kezdődik az új szezon, de egy ilyen veterán sorozat nem érdemli meg, hogy ennyi év után kimaradjon egy évados összegzés – hátha még valaki emlékszik, hogy mi történt a szezonban. Ha más nem, akkor most fel lehet eleveníteni.

Sem a tavalyi finálénál, sem az idei évad kezdésénél nem voltam túl lelkes, és eléggé le is pontoztam a nyitányt, de az idei etap talán egy fokkal élvezetesebbre sikerült, mint az előző, bár sajnos nincs magasan a léc egy jó pár évad óta.

Mindennek nyilván egyik oka az, hogy az NCIS pár éve eléggé ellaposodott, ami köszönhető nyilván a történeteknek, meg a néha generikusabbnál is generikusabb ügyeknek vagy a helyenként elég erőltetett, izgalommentes történetszálaknak, és szerintem ebben nagy szerepe van a karaktereknek is, akik miatt sokan, köztük én is kitartóan figyelem a szériát.

E gondolatmenetnél maradva: az elmúlt két-három szezonban elég sok változás történt szereplőfronton, kezdve a 13. évad végétől, Dinozzo távozásától, egészen az idei évad végéig, amikor is egy újabb, a kezdetektől jelenlévő és a sorozat egyik legkedvelhetőbb karakterétől búcsúzhattunk el: a Pauley Perrette által imádni valóan játszott, goth és zseniális Abby Scuito-tól.

Persze jöttek és jönni is fognak majd új karakterek, hogy kitöltsék az űrt, de ezeknek a változásoknak nyilván szerepe van a minőség alakulásában és a sorozat megítélésében, pláne ha Abby-nél maradunk, aki Dinozzo-hoz hasonlóan szerintem a sorozat egyik összetartó ereje volt, még ha nem is annyira mozgalmas, de legalább annyira jellegzetes és szerethető figurája volt a szériának (és úgy általában is az egyik legnépszerűbb női sorozatos karakter az Államokban).

A tovább mögött kisebb spoilerekkel folytatom. Tovább…

Hawaii Five-0: vége a 8. évadnak – írta Pamats

2018. 08. 21. 20:10 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Májusban már a 8. évad ment le a Hawaii Five-O-ból és idén is csak azzal tudnám kezdeni a megszokott értékelésemet, hogy nem hozott csalódást most se a sorozat, bár azért egy-két aspektuson látszanak a fáradás jelei. Valljuk meg, hogy azt az évi huszonöt részt nyilván nehéz mindig jó ügyekkel megtölteni, vagy akár csak közepesekkel is, de azért egy átlagos minőség mindenképp összejött.

Kezdjük akkor a nagyobb változásokkal: ahogy az évadnyitóban is kiderült, két alapszereplő helyére érkezett egy, majd egy résszel később egy másik új arc. Tani karakterét már rögtön az első részben megismerhettük, majd jött a második részben Junior (Beulah Koale), aki egy fiatal volt tengerészgyalogos, és Steve-nél keresett munkát miután leszerelt.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Tovább…

Reverie: vége az 1. évadnak

2018. 08. 13. 14:55 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Reverie is a gift.

Az érdekes és futurisztikus koncepciója ellenére a Sarah Shahi főszereplésével készített NBC-s kifejezetten nagy dudvának tűnt a pilot után, egy totálisan “minek van?”, céltalan sorozatnak. Mármint el lehet nézni, olykor érdekes helyszíneket kínál a virtuális valóságos körítésnek köszönhetően, érzelmekben gazdagnak is mondható, reményteljes és optimista is, de a végeredmény még komfort kajának sem elég, csak egy eseménytelen álomba ringatásnak.

És ennek az ellenkezőjét a finálé sem bizonyította. A pilotban felvezetett múltbéli szál megkapta elvarrását, a negatív szereplőt “letudták” (rajongói kritikákban Big Bad-ként is hivatkoztak rá, ami több, mint vicces) és… ennyi, a többi néma csend. Semmi érdekes, semmi WTF vagy nagy felfedezés, semmi komolyabb dráma, csak egy mini cliff a sorozatzárónak is tekinthető lezárás után, amin ugyan el lehet gondolkodni, de totál felesleges, hisz bárhogy kezelhető lenne.

Sok mást nem nagyon lehet elmondani a nagyon gyenge, évadzáró részről, maximum annyit, hogy most “házon belüli” volt a heti kuncsaft, és hogy az álomvilágban akadtak zavarba ejtő dolgok, de ezek mind csak a felszínt kapargatták, a feszültség már kimaradt a hozzávalók közül, mindent rutinszerűen pörgettek végig, miközben Alexis minimálisan sem érdekes karakterének magánéletbeli szálát is megpiszkálták (komolyan beszopja azt, amikor a szülei hibáztatják? ez annyira komolytalan…)

Engem komolyan megdöbbent, hogy mennyire mentes volt minden ambíciótól a sorozat kivitelezése, pedig tapasztalt írók dolgoztak rajta. Lehet, hogy az volt a baj, hogy rutinmunkának tudták be az egészet? Hogy nem mertek komolyabb kérdésekkel foglalkozni a Reverie-program kapcsán – vagy csak nem akarták túl hamar ellőni a puskaport?

Elhiszem azt, hogy mondjuk kedvelhetőek voltak a karakterek, még akkor is, ha nem tartottam érdekesnek őket (és a sztorijakat sem, ld. most Dylan tragédiája), de azt már kevésbé, hogy a tényleg változatos alapfelállású heti ügyek (továbbra sem fér a fejembe, hogy egy cég ennyi, a VR-be beragadó ember ellenére működhet) kezelése az álomvilágok feltérképezése utána szinte kivétel nélkül a “gyere már ki, kint szükség van rád”-kérésre korlátozódott a profi túsztárgyaló részéről.

Oké, tény és való, hogy én krimis, problémamegoldós szemüveggel néztem a sorozatot, s talán fals elvárásokkal, de ez így összességében nagyon snassz volt.

Quantico: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Necridus

2018. 08. 09. 15:00 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Többszörös reboot, sugárzási időpontváltás, színészgárda- és showrunnercsere – a Quantico idén végleg leköszönt az ABC műsorai közül. A kétidősávos terroristás drámának induló sorozat második évadjában jobbára már csak egy idővonalat követhettünk, kevesebb karakterrel és eltérő stílusban. Idén pedig egy heti nyomozós szezont kaptunk, még kevesebb eredeti szereplővel, és egy sokkal egyszerűbb formulával.

Nem azt mondom, hogy elbutult volna a sorozat, hogy unalmas és kiszámítható lett, hanem hogy sokkal érthetőbb, követhetőbb és reálisabb történetet tártak elénk a készítők.

Az első évadban szinte azt se tudtuk, ki kicsoda, mert mindenkinek annyi titka volt, mint ahány hajszála. Utána pedig annyira zavarosra sikeredtek a szálak, hogy az egészből talán csak annyi maradt meg, hogy néhányan beépültek a CIA-hoz, hogy csak egy-kettő maradjon, a főhős pedig még az FBI-tól is elköszönt. Az évad vége felé történő hirtelen stílusváltás jót tett a sorozatnak, és talán úgy látszott, hogy az alacsonnyá váló nívó javulni készül.

Most fogom saját magamat szembe köpni, mert a véleményem az évadnyitós kritikámmal már nem sok pontban egyezik: a harmadik évad kellemes meglepetés volt az eddigiekhez képest. Habár kifejezetten szerettem az első évadot, és szerintem az volt a sorozat csúcsa, mert bárkivel bármikor történhetett bármi, kiderülhetett róla mindenféle egyik percről a másikra, és egyszerre lehetett izgulni a jelen és a jövő eseményei miatt, addig a harmadik évad heti ügyes stílusa is kifejezetten jól állt a sorozatnak.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom. Tovább…

The Originals: vége az 5. évadnak. És a sorozatnak is. – írta infinity

2018. 08. 03. 22:04 - Írta: vendegblogger

62 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Ezennel véget ért a világ első és egyben legősibb vámpírcsaládjának története New Orleans-ban, mivel a sorozat az ötödik szezonnal befejeződött, így könnyes búcsút kell vennünk a Mikaelson testvérektől.

Azonban folytatódik a természetfeletti univerzum, mert berendelték a spinoffot, a Legacies-t, Hope főszereplésével, így találkozhatunk visszatérő és ismert szereplőkkel is. Az már egy másik kérdés, hogy mennyire lesz hosszú életű az új elképzelés.

Mint ahogy azt korábban írtam, nagyon jó nyitányt láthattunk, ami teljesen megfelelt kezdésnek. A folytatásnál viszont nem éreztem, hogy emelkedett volna a színvonal. Kicsit összecsapottnak és meggondolatlannak tartottam az évadot, és úgy tűnt, hogy a lényeges momentumok mellett nem nagyon tudják, mivel kellene kitölteni a maradék időt.

Mindemellett természetesen volt pár kiváló rész is és tagadhatatlan, hogy most is akadtak erős jelenetek, szép pillanatok és színvonalas megoldások, ami miatt sokan szerettük a The Originals-ot.

Mindenki tudja, hogy bőven lehetne sorolni a követelményeket, elvárásokat, hogy milyennek kellene lennie egy utolsó évadnak illetve finálénak. Szerintem meg kell találni az arany középutat, mert akkor jó egy befejezés, ha nem túl lapos, nem csupán visszaemlékezésekből és búcsúzásból áll, hanem váratlan fordulatok, katarzis és izgalom is marad bővem rá.

Az utolsó részt már nagyon vártam, mert az azt megelőző rész nagyon jól sikerült és kíváncsi voltam, hogyan zárják le ezt a történetet, illetve milyen befejezést szánnak a karaktereknek. A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Ghosted: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2018. 07. 27. 14:50 - Írta: human

9 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Na, kihagy az ember pár részt, és a főszálból mégsem maradt ki semmi? Ezek szerint az írók nem tartják annyira fontosnak, ami valahol érthető is egy komédiánál.

Ott hagytuk abba, hogy van két látszólag nem ügynöknek illő ember, akit beszerveznek nem csak az űrlények, de mindenféle természetfeletti ellen is. Ők pedig hetente, amolyan buddy cop stílusban igyekeznek elhárítani a veszélyt. A finálé alapján eléggé sikertelenül.

Ezen most azt csavarják, hogy hiába tűnnek menthetetlennek, sosem lesz belőlük kiemelkedő ügynök, mégis ők az emberiség utolsó reménye. Legalábbis a fináléra elővett fő szál errefelé futott ki. Ami nem is lenne baj amúgy, nem kell mindig átívelni.

A probléma sokkal inkább az, hogy hiába a két remek főszereplő, mindkettejüket bírom, valahogy mégis egy lendület nélküli, unalmas komédia a végeredmény. Párszor elmosolyodtam Craig Robinson és Adam Scott párbeszédein, de igazából 2 perc jóságért eszembe nem jutna visszatérni a sorozathoz. A cliffhanger miatt meg aztán pláne nem.

Mondjuk már nem is kell, mert ha akadt is rajongója, akkor ő is olvashatta, hogy a FOX végleg lelőtte a sorozatot, és itt semmiféle megmentés nem merült fel, szemben a Brooklyn Nine-Nine-nal. Nem is baj, legalább Scott és Robinson próbálhat valami újat, hátha abban jobbak lesznek, még ha nem is együtt.

Pontozni nem sok értelme lenne, inkább azt mondom, hogy ez a finálé megerősítette a kiszállásom mögötti döntésemet, egyáltalán nem bánom, hogy nem feccöltem több időt a sorozatba.

Code Black: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is

2018. 07. 22. 16:20 - Írta: Casey Novak

4 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Hát, ennek is vége. Mert minden jót kaszálnak! Megyek tüntetni a MySpace-re.

Jól van, hülyülök, szokásomhoz híven, de az tény, hogy hiányozni fog a Code Black, pár évad még belefért volna. Valahogy jó arányban voltak az érdekes nyavalyákkal küzdő páciensek és a szintén érdekes magánéleti nyavalyákkal megáldott dokik meséi, és rég komáltam ennyire kórházas sorozatot.

Azt írom, hogy hiányozni fog, de már az évad során és a második évadban is hiányzott picit a Code Black kezdésének és első részeinek különlegessége.

Megvolt most is a varázslat, csak sokkal kisebb arányban, mert Rob Lowe. Tavaly is kilógott a sorból a karaktere, de még reménykedtem, mert gondoltam újoncként majd belejön, mint kiskutya az ugatásba, de nem. Ethan Willis a finálé utolsó percéig borsó volt a paplan alatt, vagy hogy mondják ezt normálisan. Zavart, na. Minden alkalommal, mikor képernyőre került, mintha egy másik sorozatra váltott volna a csatorna, ahol az okos, bátor és leleményes Willis a főszereplő, a megmentő, a magában szenvedő hős.

És jót vigyorogtam a fináléban, mikor kvázi ebből a hősségéből próbálták meg kigyógyítani. Vagy ráéreztek az írók a karakter eltúlzottságára, vagy csak véletlenül szaladtak bele ebbe a pofonba, nem tudom, de így is, úgy is vicces.

Alapvetően jó évad volt, nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, Jesse epizódja kegyetlen volt, valamiért őt minden szezonban meg kell szívatni, ez már hagyomány, Leanne és Ariel hol aranyos, hol torokszorító perceket kaptak. A harmadévesek hatalmas fejlődésen mentek keresztül, nagyon szépen felépítették az ívüket, az első/másodévesek meg… ők is voltak. Elliot és Diego (rá kellett keresnem a nevekre) hozták a peres szálat, ami annyira nem dobott fel, de a lezárása tetszett.

Ja tényleg, a szerencsétlen Diego. Akartam szeretni, annak ellenére, hogy azt a tipikus „hú, de undok, utáljuk – ja, de szegénynek nehéz gyerekkora volt” utat járta be, de amiért ő mégis egy fontos szereplő volt, az a hobbija, a kamerázás, ami egy cuki kis meta vonalat hozott a sorozatba.

Ugye magát a Code Black-et egy azonos című dokumentumfilm ihlette, ami egy roppant forgalmas Los Angeles-i kórház mindennapjait és orvosait mutatta be. Három éve nem tudom rávenni magam, hogy megnézzem, pedig tényleg érdekelne. Van valaki, aki látta? Vélemény?

Az utolsó rész tipikusan kódblekkes volt, nem tudom elönteni, hogy nem tudnak finálékat írni, vagy túlzottan is tudnak. Mármint jó volt, de van olyan sorozat, ahol egy évad alatt sem történik ennyi minden, mint itt negyven perc alatt. És ez nem feltétlenül jó. Időugrás, katasztrófa, másik katasztrófa, szerelmi szál, mindjárt három is, mert a romantikából sosem elég, nagy vallomások, családegyesítés, #metoo pillanatok, na meg Rob Lowe.

És sajnos egy picit mindegyik sztori el lett hanyagolva a zsúfoltság miatt, (kivéve Rob Lowe), fele ennyi elég lett volna, de a sorozat lezárásának tulajdonképpen szép volt, jó volt, ütős volt, és a repülős dolgot megmagyarázták az írók azzal, hogy a negyedik évadra helyszínváltást terveztek, aminek ez lett volna az apropója.

Nem akartam részletezni, de muszáj egy picit spoilereznem a tovább mögött. Tovább…

Instinct: vége az 1. évadnak

2018. 07. 06. 15:10 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Ha választanom kéne a Take Two és az Instinct között, akkor szerintem utóbbi, a CBS nyomozósa mellett tenném le a voksomat. Mindkettő külső segítős, karakterizálós, humoros krimisorozat, és nekem az Alan Cumming-Bojana Novakovic duó egy fokkal jobban bejön, mint Rachel Bilson és Eddie Cibrian párosa. De még így sem nézős sajnos, aminek az okairól a pilot és az 1×02 után is írtam, és a finálé csak megerősített ebben.

Bár az évadzáró ismét csak a bűneseten bukott meg, most legalább más tényező volt a ludas. A készítőknek magával a tett és annak körülményeinek megírásával nincs gondja, és helyenként a nyomozás is működik, azonban az ügy egészét tekintve ismét csak nagyon sánta volt.

Ezúttal egy könyvkiadónál dolgozó nőt öltek meg, feltételezhetően azért, mert valami kényes témával foglalkozó könyvet akart kiadni, ráadásul az első halálesetet jól “megdizájnolt” továbbiak követik, tök jól megteremtették a rejtélyt és a hangulatot, sőt, még személyes vonalat is hoztak be a nyomozók számára, hogy némi fenyegetettség érzetét keltsék – ez nagyon jól működött, de a harmadik felvonásra össze is omlott minden.

A tovább mögött folytatom egy kicsit spoileresen. Tovább…

Brooklyn Nine-Nine: vége az 5. évadnak

2018. 07. 05. 21:35 - Írta: human

9 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Idén olyasmi történt velem a sorozat kapcsán, amit sosem hittem volna. Nem az, hogy felgyűltek a részek, és csak most daráltam le őket, hanem valami teljesen más. Amúgy a Brooklyn 99 hozta a szokásos minőségét, és örülök, hogy megmentették, de azért voltak fenntartásaim közben.

Konkrétan az esküvős szál szúrta a szemem. Végül szép befejezésre futtatták ki, de az évad közben elég sokszor eszembe jutott, hogy még így is túl sok időt szánnak rá. Érdekes dolog ez, mert az tulajdonképpen tetszik, hogy megpróbálták mondvacsinált konfliktusok nélkül végigvinni, a kapcsolat sosem volt veszélyben, maximum kisebb döccenők voltak benne. Viszont így hiányzott is belőle a feszültség.

Rohadt nehéz tényleg jó, nem túldrámázó párokat írni, főleg sitcomban, ahol az összetűzéseknek, félreértéseknek nem semmi múltja van. A lényeg, hogy mint junkie örülök a próbálkozásnak, és ugye jó pár klisét ki is dobtak ezzel a húzásukkal, de eközben pedig egyben unalmas is volt ez a vonal.

A remek részek közben viszont két olyan dolog is volt, amin az erőltetést éreztem. Szintén kettős helyzet, mert például Jake karakterének a fejlődése rohadt jó, mostanra pár gyerekes tulajdonságát megtartva, de tényleg felnőtt a mentora és a szerelme mellett.

Viszont így el is jutottunk a drámáig, amikor is komolyan foglalkoztak a lövöldözések rendőrökre gyakorolt hatásával. Mondom, karakterfejlődés, látjuk, hogy mindenki aggódik, és fontos téma, de olyan szinten kilógott az évadból az Active Shooteres 5×20, hogy rossz volt nézni. Egyik pillanatban hülyülnek a bűnözőkkel és gyilkosokkal, a következőben meg tényleg aggódni kell egy elkövető miatt?

A másik Rosa biszexualitása volt, amin megint csak az aktuális témák pedzegetését érezni, nem azt, hogy organikusan illett volna az évadba. Főleg, hogy ez azt is jelenti, hogy kedvenc mellékszereplőm, a Jason “what’s up jerks” Mantzoukas által alakított Pimento talán kevesebbet lesz jelent. Igen, még a Pontiac Banditnél (ismét baromi jó része volt) is jobban bírom Pimentót.

Összességében tényleg azt tudom mondani, hogy tetszik a karakterek változása, nem a megszokott köröket futják, nem a bevált dolgokon üldögélnek az írók, így még jobban bejött, mint az előző szezon.

Ja igen, és amit nem hittem volna pár éve: nem hogy elviseltem, de konkrétan örültem Chelsea Peretti feltűnésének. Öt évadba került, de vége valahogy a helyére került számomra.

The Good Doctor: vége az 1. évadnak – írta Kayla

2018. 06. 27. 18:49 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Már egy ideje nem néztem kórházas sorozatot, valahogy alább hagyott a lelkesedésem a műfaj iránt, és nem volt olyan, ami nagyon felcsigázott volna. Aztán legutóbb úgy döntöttem, hogy a sokak által dicsért The Resident mellett az ABC drámájának is adok egy esélyt, és nem bántam meg. Korábban már volt pár pozitív írás róla a Junkie-n, de lássuk, hogy miről is a szól a The Good Doctor.

Adott Shaun, egy autista sebész tanuló, aki a betegsége miatt nem túl jó az emberekkel való kapcsolatépítésben és kommunikációban, cserébe amolyan meg nem értett zseni, aki mentorának hála bekerül rezidensként egy jól menő kórházba. Hamar kiderül, hogy az őt támogató kórházigazgató a barátsága mellett egyfajta apafigura lesz számára. Emellett láthatjuk a szokásos belharcokat a kórház vezetéséért, néhány mellékszereplőt, akikkel próbálják színesíteni a mindennapokat, és persze a különböző betegeket. Mégis azt kell mondjam, hogy igazán a főhős karaktere fogja meg az embert.

Ez persze nem csoda, hiszen Freddie Highmore nagyon jól hozza a fura srác karakterét és mindig vártam vajon mivel fog előrukkolni, amire a többiek nem gondolnak, vagy épp milyen kínos személyes kérdést tesz fel az embereknek, betegnek és kollégának egyaránt. Hiszen nem működik az a bizonyos szűrő a szája és az agya között, erős az őszinteségi iránytűje, ami kimondottan érdekes helyzetekhez vezethet.

A sorozat nem csak a közös készítő, hanem a fentiek miatt is valamennyire párhuzamba hozható a House-szal, hiszen ott is éppen a különc gondolkodás révén jutunk általában megoldásra. Persze sokan unalmasnak találhatják ezt az orvosi sablont a heti esetekkel, amik során kipróbálnak mindenfélét, esetleg megölik időnként a beteget, hogy végül bedobják a nyerő ötletet, és ripsz-ropsz helyreálljon a világ rendje, de a biztatásukra mondom, hogy a The Good Doctor-ban akadtak érdekes esetek.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom. Tovább…

Previous Posts