login |

Posts filed under 'antológia'

Folytatódik a The Haunting of Hill House

2019. 02. 22. 18:40 - Írta: human

2 comments | kategória: antológia,hírek

Mint reggel írtuk, berendelésre került a The Haunting of Hill House 2. évadja – a Netflix évados antológiaként fogja tovább vinni, vagyis a remek első évad (igen, lesz kritika, több is) lezárult története után most valami mást mesél majd a készítő Mike Flanagan. A sztori mellett természetesen a karakterek is újak lesznek, bár nem zárják ki ismerős arcok visszatérését.

Ismét irodalmi alapanyaghoz fognak nyúlni a készítők, mégpedig A csavar fordul egyet (Turn of The Screw) című Henry James-regényt adaptálják, a szezon címe pedig The Haunting of Bly Manor lesz – a tovább mögött az első teaser is megnézhető hozzá.

A könyv magyar kiadásának fülszövege a következő

Új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idill nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet…

Úgy tűnik, a sorozatok világába is beszivárgott a Battle Royale, hiszen nem elég, hogy már több adaptációja is volt a történetnek, amik közül az 1961-es The Innocents (itthon: Az ártatlanok) a legismertebb, amihez előzmény is készült 1972-ben The Nightcomers (itthon: Éjszakai jövevények) címmel. De legalább egy tucat filmváltozat mellett (a legutóbbit 2009-ben a BBC csinálta Michelle Dockery-vel) a 2001-es The Others is jelentősen építkezett a műre, sőt, sorozatok is felhasználták a sztorit, például a Star Trek TNG – 7×14, a Sub Rosa című epizód.

És akkor el is értünk a jelenhez, ahol nem csak a Netflix dolgozza fel 2020-as bemutató dátummal a regényt, de még ugyanúgy jövőre érkezik a mozikba a The Turning is Mackenzie Davis főszereplésével. Ezen kívül még a Freeform is aktívan fejleszt egy sorozatot a regény alapján. Érdekes lesz, ha a 3 változat egyszerre érkezik meg.

A tovább mögött tehát a rövid promó.

Tovább…

Ilyen a Weird City első két része

2019. 02. 20. 17:07 - Írta: human

Add comment | kategória: antológia,video

Újabb YouTube Premium-sorozat, avagy ismét ingyen nézhető kezdés a videószolgáltató oldalán. A lájtos scifi-sorozatról már írtunk, aki azután, vagy előtt(?) bepróbálná, az most a tovább mögötti részekkel megteheti.

Tovább…

Weird City: az 1. évad

2019. 02. 17. 21:00 - Írta: winnie

6 comments | kategória: antológia,kritika

Hahh, megint jönnek az epizodikus antológiák, én pedig megint kezdhetek sírni azon, hogy az ilyesmiről nem lehet normálisan kritikát írni, csak akkor, ha végignézi az ember, de az is tök mindegy, mert a néző sem fogja tudni az epizódok megnézése nélkül, hogy melyik jönne be neki és melyik nem. Íme a verhetetlen műfaj, amit muszáj nézni? (Erről már rég ki akarok tenni egy hét kérdését, talán majd most.)

Azonban a Weird City, ami a YouTube Premium szerdai premierje volt, jelentősen megkönnyíti az ember dolgát, ugyanis ritkán láttam tematikusan és hangulatilag ennyire koherens epizodikus antológiát. Annak ellenére, hogy ennek a scifi komédiának (írjam ide, hogy lájtos Black Mirror-nak? felőlem, de stílusban inkább The Orville-os szerintem, vagy scifis beütésű, elnyújtott Key & Peele) minden része külön sztori, van annyira homogén, hogy az 1×02 elején érezzük, hogy nekünk való-e – arról nem is beszélve, hogy a nézése is darálva, epizódsorrendben javallott.

A Weird City nem csak műfaját (scifi, epizodikus antológia) tekintve hasonlít a Black Mirror-hoz, hanem abban is, hogy a technológiára (is) és annak emberekre gyakorolt hatásaira koncentrál. Más kérdés, hogy mindezt egyáltalán nem olyan sötét tónusban teszi, hanem sokkal optimistábban, elég csak az első részre gondolni. Később vannak sötétebb epizódok is, de egyáltalán nem lehúzós a sorozat.

A Weird City egy Weird City nevű városban játszódik, egy elég tipikus, disztópikus jövőben, amiben a lakosságot Vonal Alattiakra és Vonal Fölöttiekre osztják (Above The Line és Below The Line) – teszik mindezt szó szerint, egy konkrét, fizikai vonallal, egy The Line nevű határral. Ez a felvezetés eleve megadja a sorozat némiképp ütődött stílusát, amire aztán a pilot rá is erősít, de igazából a második részből derül ki, hogy mennyire süsü, illetve weird ez a koncepció.

Ekkor ugyanis megjelennek bizonyos visszatérő elemek, amik a kezdésben még fel sem tűntek (pl. a bő öltözékek, a középsőujj-kivágott cipők vagy az idióta nevek), bár azt hiszem, hogy a főcím stílusa nagyjából már sugallta azt, hogy mire kell számítanunk. Igen, arra, hogy pár ma is aktuális technológiai kérdéssel kapcsolatos válasz kap egy jövőcsavart – de olyat, ami ebbe az univerzumba illik.

Az epizódokról:

  • az első rész egy forradalmi társkereső alkalmazásról szól (ami rögtön megtalálja azt az Egy Embert – benne Dylan O’Brien és Ed O’Neill),
  • a másodikban Michael Cera kiállhatatlan karaktere akad rá egy testkarbantartó “szektára” (Rosario Dawson és Matt Walsh is benne van),
  • az 1×03-ban egy Vonal Alatti iskola eminense (Auli’i Cravalho) a Vonal Fölött folytatja tanulmányait, hogy kiderüljön, ott a szex kissé másképp működik,
  • a negyedikben Sara Gilbert és Laverne Cox egy öntudatos okosházba (szinkronhangja Mark Hamill) költözik
  • pár Vonal Fölötti nem csak támogatni akar egy szegénysorban lévő Vonal Alatti gyereket, hanem elrabolják (Gillian Jacobs, Malcolm Barrett, Scott MacArthur)
  • a záró epizódban pedig Yvette Nicole Brown és Awkwafina lassan rádöbben, hogy ők csak egy tévésorozatban szerepelnek, amely épp az évadzárójában jár, és megkérdőjelezik a szabad akaratukat.

Az a helyzet, hogy nekem a Weird City túl weird volt. Az első rész végülis kellemes, jópofa volt, szoknom kellett a hangulatot, de azt kihoztam volna 6/10-re, de a folytatásnál egyre hatalmasodott el rajtam az, hogy ez nagyon nem az én stílusom. Az 1×02 bár nem izgatott, és a végére meg is bántam, hogy kitartottam, maximum 3-4 pontot ért nálam, a következőknek pedig már inkább csak az alapsztorijáig jutottam el, előbb 8, majd 5 és 2 perc után éreztem azt, hogy baromira nem érdekelnek, maximum egy áttekerésre, hogy bebizonyosodjon a döntésem helyessége.

Ezek után viccesen hangozhat, hogy az 1×06 abszolút bejött, akár 10/10-esnek is nevezhetném (a témája miatt biztos, hogy annyi), de egy 17 perces részre ennyit nem fogok adni (a korábbiak 25-28 percesek voltak), főleg, hogy abból is pár perc reklám volt, mármint fiktív, sorozatos. Összességében is lógott egy kicsit a levegőben a dolog, több is benne lehetett volna, de az alapkoncepció abszolút szórakoztató volt.

Lehet, hogy a történetekben volt fantázia, de nekem már ott elcsúszott a dolog, hogy maga a város, a kettéosztottság elég erőltetett volt, nem éreztem azt, hogy túl nagy jelentősége lenne, az pedig, hogy mindenféle különc dologgal cicomázták fel, nem adott számomra semmit.

A lükeség és a túljátszás sem nagyon segített, bár a “mi ez a sz*r?” helyett inkább abba a kategóriába került nálam a sorozat, amiről nehezen tudom elképzelni, hogy bárkinek is bejönne, de pontosan tudom (és látom, olvasom is), hogy lesz közönsége, főleg azok közül, akik képesek értékelni a felszín alatt rejlő gondolatokat. Mert vannak benne.

Más epizodikus antológiákkal ellentétben azonban azt nem mondanám, hogy érdemes a meta 1×06-tal kezdeni vagy csak azt megnézni (meg lehet gond nélkül), mert a Weird City epizódjai a szokottnál sokkal jobban épülnek egymásra. Nem sztorit tekintve (azok önmagukban is érthetőek), hanem egyszerűen csak több a közös szövet bennük, vannak kisebb-nagyobb visszatérő szereplők, olyan dolgokat bontanak ki, amiket korábban felvezettek, és persze ezerrel utalgatnak vissza korábbi epizódokra kvázi poénforrásként, és a kitartó nézőket jutalmazandó.

Ha a PEN15-re az írtam, hogy rétegcucc, akkor a Weird City-re mindez hatványozottan igaz. Biztosan lesznek bőven olyanok, mint én, akik értetlenül pislognak a pihent agyú megközelítésen, de a Santa Clarita Diet is népszerű lett hasonló stílus mellett, szóval biztos, hogy lesznek rajongók. Főleg, hogy azért az egész sorozatról lerí, hogy átgondolt, vagy legalábbis a készítője nagyon szerette – és tényleg: Charlie Sanders 7 éven át küzdött azért, hogy megcsinálhassa. Senkinek nem kellett, de végül a YouTube Premium látott benne fantáziát.

A Black Mirror-ban sokan szeretik a csavarokat, és szerintem aki a Weird City-be belevág, annak nem kellene ilyesmit elvárnia, az itteni történetek sokkal inkább tanmesék, nem annyira a WTF-érzés megteremtésére mennek rá, annak ellenére, hogy akadnak érdekesebb fordulatokat vevő sztorik.

The Purge: az 1. évad

2019. 02. 17. 15:50 - Írta: winnie

15 comments | kategória: antológia,kritika

Uhh, de régi adósságom az itthon az Amazon Prime-on hetiben adott The Purge évadértékelése, de amikor pár hónapja végeztem a szezonnal, terveztem, hogy írok róla, ráadásul kommentben meg is ígértem, szóval muszáj. Főleg, hogy a sorozat úgy ahogy bejött. Végignéztem, ami sok első évadra nem mondható el, és láthattuk, hogy itthon sem volt népszerűtlen, bár közel sem durrant akkorát, mint amit a filmek alapján várni lehetett volna.

A sorozathoz a gyorstalpalót a pilotírásból lehet kihámozni legkönnyebben, ebből kiderül, hogy a szezon egy olyan 12 órás időintervallumban játszódik, amikor Amerikában felfüggesztik a törvényeket, szóval szabad rablás (meg gyilkosság) van. És az S1 le is fedi a Purge teljes hosszát, szóval lezárt sztorit kínál, jó eséllyel a 2. évad különálló sztorikat fog hozni új szereplőkkel, bár Pete The Cop visszatérhetne.

A Tell Me a Story-s írásomban már kitértem a manapság oly divatos, különálló szálakkal operálós koncepcióra, és a The Purge is egymás mellett futtat különálló (vagy annak tűnő) történeteket, amik segítségével egyébként elég jól bemutatják a 12 órás időszak idején uralkodó állapotokat, és a kialakuló alternatív minitársadalmat.

Egy elit körben elvegyülni kívánó házaspár, egy testvérét kereső katona, egy üzletasszony, aki bérgyilkost fogad, hogy a nevében pördzsöljön, valamint egy öngyilkos szekta – ezekkel indul meg a sztori, hogy utána fura, igazából meg nem magyarázott események történjenek a szereplőkkel, hogy a vége felé kiderüljön, mi is köti össze ezeket a sztorikat.

Mondanom sem kell, hogy a sorozat tetszési indexében elég sokat fog számítani, hogy kinek mennyire jönnek be ezek a szálak. A készítők mondjuk rutinosan a legtipikusabb sztoriba, Miguel-ébe beleépítettek egy olyan engine-t, ami mozgásban tartotta a sorozatot, amikor erre volt szükség, hiszen hozzá mindig vissza lehetett térni, ő kaphatott önismétlő módon random encountereket, illetve ő volt az, aki révén felfedezhettük a legbetegebb éjszakai szokásokat, valamint azt, hogy az emberek miképp alkalmazkodtak a Purge-höz,

A The Purge-öt (bár lehet, hogy csak a Blumhouse-os gyártás miatt) szokás horrorsorozatnak nevezni, azonban nem durva vizuálisan, és effektek szempontjából sem hatásvadász, a borzalmak másképpen vannak jelen, az emberben. És a rendszerben, persze. Ennek révén nyilván a politikai felhang is jelen van, de nagyon enyhe, és csak minimálisan aktuál, inkább a társadalomkritikára összpontosul.

A The Purge számomra nem annyira a filozófia, a vérengzés vagy az anarchia szintjén működött, ezeket a tipikusan promóanyagokban elég jól bevethető elemeket nagyon háttérbe szorították a karakterek és a sztorik kedvéért, az általános hangulatot olykor csak egy-egy snittel, money shot-tal érzékeltették (naná, hogy ezekből is nyúltam képeket, hiszen illusztrációként is látványosabb egy lángszórózás, pedig totál semmi szerepe az egésznek a sorozatban), de azért az agyunk hátsó fertályában remélhetőleg megbújt az, hogy milyen elcseszett(nem tűnő)  világban is játszódik a történet.

Számomra az izgalmas az volt, ahogy belegondoltunk abba, hogy milyenek a karakterek a való életben, hogy milyenek voltak az idei Purge előtt, és hogy milyenek lesznek utána, kit hogyan változtat meg mindaz, amin keresztül ment. És ez a nem mindegy.

Ez lehetett a sorozat egyik vonzereje, a másik pedig magára a rendszerre, illetve az azt támogatókra való kitekintés. Némiképp persze csalódás volt, hogy az NFF, azaz az Új Alapító Atyák végül nem kerültek annyira középpontba, mint arra az 1×01 után számítani lehetett, de persze már az is pozitív, hogy nem hanyagolták el az ideológia gyökereket. (A mitológiába bele-belekaptak, de idővel kiderült, hogy mi lesz a fő szál, amit szépen ki is bontottak.)

Igazából engem nem maga a rendszer késztet hitetlenkedésre (mint írtam korábban, simán el lehet képzelni ilyen törvényeket, sokkal betegebb példára is van és volt példa a való életben), hanem az emberi tényező. És nem is az emberek szándékaira gondolok (nem hiszem, hogy lenne olyan, aki ne gondolná azt, hogy támogatói is lennének bőven), hanem a gyakorlati dolgokra, aki jámbor, hétköznapi ember, abban nem nagyon látom, hogy annyira szervezett szinten váljon állattá csupán 12 órára – persze, ha már több éves hagyomány a dolog, az más kérdés. Mint ahogy azt is nehezen hiszem, hogy ne féltenék sokkal többen az életüket, hiszen aki durvulni akar, az ugyanúgy össze fog futni purge-ölőkkel, ami fegyverek ide vagy oda, nem életbiztosítás.

A legnagyobb kritika részemről talán az lehet, hogy felejthetőek voltak a karakterek sztorijai. Legalábbis tényleg alig emlékszem a történetekre most, hogy pár hónappal a finálé megnézése után nekigyürkőztem a kritikának. És ilyenkor bár főleg bennem kell lennie a hibának, azért valamennyire a sorozat is ludas kell, hogy legyen. De persze annak akkor és ott kell hatnia, amikor nézik, szóval…

Nem volt rossz a The Purge első szezonja. Kifejezetten tetszett a hangulata, amihez persze az is kellett, hogy az alapkoncepciót, legyen bármennyire is extrém, elfogadjam. És átérezzem. Mert akkor működik igazán a sorozat.

Kíváncsi vagyok, hogy a folytatás mennyit fog változtatni a mostani felálláson, hogy mennyire lesz hasonló a szerkezete, illetve, hogy el mernek-e felejteni főszereplőket. Ahogy írtam, a tiszta lapnak lennék a híve, bár, hogy jelezzék az azonos univerzumot, mellékalakokat lehet, hogy érdemes lehet visszahozni. Ki tudja, talán ezért is tűnik nyitva hagyottnak pár kérdés, illetve a vészjósló epilógus.

Délelőtti videó 3.: Love, Death & Robots

2019. 02. 15. 11:30 - Írta: human

6 comments | kategória: animáció,antológia,video

A Netflix felnőttkneknek szánt animációs antológia sorozata a szerelemről, halálról és robotokról mindenfajta stílusban elmerül majd. Az 5-15 perces epizódok között lesz 2D-s egyedi stílusú, de 3D animált darab is. A fő producerek David Fincher és Tim Miller, és minden részt más-más animációs csapat készített.

Itt jön be az a képbe, hogy a hazai Digic Pictures keze is benne van, közreműködnek benne. (Íme a bejelentésük.) És már a premier sincs messze, mivel március 15-én érkezik a sorozat.

A tovább mögött ott az elszállt előzetes, ami az összes kisfilmből villant valamit, elég eklektikus képet sugallva.

Tovább…

Pilot: Miracle Workers

2019. 02. 13. 21:30 - Írta: human

13 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Mi történik akkor, ha Isten már nagyon unja a munkáját? Hogy működik a mennyország a TBS sorozatában? Ilyen hülye kérdésekkel posztot kezdeni?

Simon Rich, a Man Seeking Woman készítője most egy másik könyvét adaptálta, aminek a története elég egyszerű, de itt igazából a körítésbe kell előbb belemenni. Konkrétan arról van szó, hogy a Miracle Workers a mennyországot egy tipikus munkahelyként ábrázolja. Isten szeszélyes, depressziós elnök-vezérigazgatóként vezeti a dolgokat, vagyis inkább nem csinál semmi. A feladatok osztályokra bomlanak, mindenki dolgozik a kevés emberre tervezett Föld-rendszer működtetésén.

Itt kapcsolódik be az eseményekbe egy “fiatal” lány, aki előléptetésről álmodozik, nem akar tovább foglalkozni a porral. Meg is kapja amire vágyott: áthelyezik az imákra való válaszolás osztályára. Azt hiszi, végre jobbá teheti az emberek életét, de nagyjából az IT Crowd lenézett szertárába érkezik, ahol egyetlen ember dolgozik apró fohászok teljesítésén.

A bonyodalom és a történet az lesz, hogy a lány egy hibát követ el nagy lelkesedésében, amivel egy nem is hosszú láncreakciót vált ki, és ezután Isten arra jut, hogy ez a Föld nevű kísérlet kisiklott. Globális felmelegedés, sok hitetlen, pesszimista világkép uralkodik, inkább felrobbantja az egészet.

De egy fogadás keretében ad még egy esélyt a lánynak, ha képesek egy lehetetlennek tartott imát, csodát végrehajtani, akkor megkíméli a bolygót. Igazság szerint ennyire nem akartam leírni a történéseket, de valahogy muszáj volt, mert szerintem a koncepció is elég érdekes, amit beindít a pilot a fentebb írtakkal.

Persze a sztori mellett poénok is akadnak. Szerencsére egyelőre nem a szekunder szégyenes munkahelyi komédiás dolgokat erőltetik, sokkal inkább a depressziós Istent, meg azt, hogy a pár törzsre tervezett rendszer mennyire döcögve látja el a jelenleg 7 milliárdos népességet.

Mindezt pedig eszméletlen szereplőgárdával látjuk. Sikerült megszerezni Steve Buscemi-t isten szerepére, Daniel Radcliffe-et pedig az imákat valóra váltó ügyosztály vezetőjének. Viszont a lelkes angylat alakító Geraldine Viswanathan is remek eddig, jól bevezet minket a bonyodalomba.

Na erre senki sem mondhatja, hogy agyonhasznált koncepció! A lényeg, hogy olyan 7/10-re simán lőném, és tényleg javaslom a belenézést. Nem élő közönséges, alánevetős, néhol vicces, néhol pedig érdekes az egész.

Délelőtti videó 2.: Weird City

2019. 02. 13. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: antológia,video

Amíg nem jön a Black Mirror 5. évadja?

A YouTube Premium érdekes, kicsit egy humoros, Black Mirrorra hajazó epizodikus antológia scifi-sorozatának koncepciójáról már írtunk bővebben, de mivel ma érkezik a premier, így most lássunk még egy utolsó videót hozzá a tovább mögött.

Tovább…

Tell Me A Story: az 1. évad

2019. 02. 12. 14:50 - Írta: winnie

6 comments | kategória: antológia,kritika

A CBS All Access (itthon HBO GO) tavalyi sorozatában, ami dara során az egyik legkönnyebben csúszó volt számomra (nem a legjobb, de nagyon nézette magát), pont ugyanazt láttam meg, mint ősszel a You-ban, bár nem rögtön a pilot után. A Tell Me a Story a You-hoz hasonlóan egy bizonyos, fiatalabb rétegnek nagy kedvence lehet, még ha közel sem annyira sötét hangulatú thrillerről van szó.

Anno a Közönséges bűnözőkben azt mondták, hogy “The greatest trick the devil ever pulled was convincing the world, he didn’t exist.” Nos, itt az ördög, vagyis a készítő, Kevin Williamson pont arról győzte meg a streaming platform fejeit, hogy a Tell Me a Story koncepciója létezik, pedig a sorozat nem más, mint három külön film egymásra vágása, majd az utolsó részekre azok egymásba úsztatása a szálak összehozásával.

Igen, papíron a TMaS egy spanyol széria adaptációja, ami ismert tündérmesék történeteit helyezi a mába, de ez a koncepció elég gyenge lábakon áll. Eleve a spanyol sorozat epizodikus antológia volt, részenként egy mese feldolgozásával, és az amerikai változat teljesen saját történeteket hoz a mesefigurának is kezelhető emberekkel. Ráadásul az egész mesés tematikát csak nagyon erőltetett módon lehet ráhúzni a sorozatra. Legalábbis az elején senkinek nem jutna eszébe efféle – később már elkezdik a szánkba rágni, és teletömik motívumokkal, hogy utólag igazolják a koncepciót, de azok elhagyhatóak lennének.

Persze nem kalimpálok ellene, mert ad egy ízt, annak kapcsán meg főleg nincs semmi gond, hogy a mesés koncepcióval el lehet adni a Tell Me a Story-t – Williamson eladta a CBS All Access-nek, a CBSAA pedig eladta nekünk. Nyilván a három párhuzamosan futó történet egyikét sem lehetett volna eladni magában (adja magát a kérdés, hogy miért nem?), és együtt sem, mert amúgy meg nem lehetett volna reklámozni a sorozatot, hiszen a nézőnek kommunikálhatatlan lett volna, hogy miről szól.

Na de akkor én hogy kommunikáljam?

Kevin Williamson azt mondaná, hogy a Tell Me a Story 1. évadja részben egy modern Piroska és a farkas-sztori, részben egy Három kismalac (és a farkas) sztori, részben pedig egy Jancsi és Juliska. Én meg azt mondom, hogy a kiinduló pont egy romantikus kapcsolat egy fiatal párral, ami fura fordulatot vesz, egy bankrablás három rablóval, valamint egy emberölés, amit a tettes önhibáján követ el és a testvére segítségét kéri – és kapunk még egy férfit is, akit szörnyű tragédia ér.

Mondom, hogy nem lehetett volna normálisan eladni így. Ma már nem vesznek ilyesmit.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy kit érdekel egy olyan sorozat, ami valójában három sorozat? Vagy film. Manapság egyre gyakrabban készülnek teljesen különálló szálakkal operáló szériák, sőt, egyes sokszereplős darabok epizódjaiban is nem egyszer futnak szálak totál egymás mellett, nulla találkozási ponttal. De azok csak 10-20 percesek, itt viszont a 450 perces szezon mondhatni három darab random, 150 perces film jeleneteinek egymásba fésülését jelenti, kábé olyan, mintha az Unbreakable-t meg a Glass-t egyszerre néznénk, hol ebből, hol abból egy jelenetet, hogy a végén kiderüljön, hogy közös az univerzum. Yay?

Van, akit ez nem zavar, mást pedig irritálni fog, főleg azért, mert ha az egyik sztori nagyon érdekes, a másik pedig nagyon nem, akkor máris ki van nyírva a maximális élmény – az ember vagy kaszálja a francba a sorozatot, vagy pedig átszenvedi magát a kevésbé érdekes sztorin. A Tell Me a Story-ban is természetesen összefutnak a kvázi nulla (oké, egy mellékszereplő látszatkapcsot jelent) kapcsolódási ponttal rendelkező szálak, de csak a legvégén.

A Tell Me a Story nem az a sorozat, ami folyamatosan lenyűgöz minket, a néző inkább csak várja a szálak kibomlását, aminek köszönhetően a lassabb történetmesélést is elnézi, hiszen pontosan tudja, hogy lesz kifutásuk. Ergó az egész műfaj másfajta nézői hozzáállást követel meg. És mivel azt sem tudjuk, hogy maradunk-e a karakterekkel, ezért nincs plot armor, senkinek a sorsa sincs kőbe vésve, bármikor történhet bárkivel bármi, ahogy itt is hullanak el kiemelt karakterek menet közben.

Mint írtam, a mesés aspektus az elején abszolút nem tetten érhető, és nem is nagyon értettem, hogy miért erőltetik annyira. Nyilván, aki tudja, hogy jelen van efféle, az rámutathat egyes dolgokra, de ha valaki ezzel nincs tisztában, az még a piros kabát emlegetése után sem fog Piroskára gondolni, vagy a malacmaszkos bankrablók sem mesei összefüggést fognak ébreszteni benne.

Később már konkrétabb vonások is lesznek, de én amondó vagyok, hogy akkor van értelme ilyenkor mesei párhuzamokat felállítani, ha a sorozat az ezekkel kapcsolatos nézői elvárásokra épít, hogy aztán szépen szembemenjen azokkal. Ha ez megtörténik (mondjuk Jancsi megöli Juliskát, a malac legyűri a farkast), akkor volt értelme, de a Tell Me a Story, bár megcsavar ezt-azt, a narratívájában nem akar annyira letérni az útról.

Az, hogy nagyjából adott a történet lefolyása, nem jelenti azt, hogy ne lennének benne csavarok, bár azért a többséget előre lehet sejteni (persze volt olyasmi, ami simán meglepett). A valódi suspense inkább abból adódik, hogy a néző agyalhat azon, hogy vajon ki kap boldog befejezést, hepiendet. Talán nem spoiler, ha elárulom, hogy nem mindenkinek a története fog vidáman záródni – ami egyébként a sötétebb tónusú Grimm-mesékre is igaz volt.

(Oké, azok után, hogy lufinak neveztem a mesés aspektust, vicces, hogy már a sokadik befejezést szentelem neki, de az mondjuk érdekes, ha az ember belemegy a játékba és nem feltételezi, hogy lufi, hogy megpróbálja kitalálni, hogy az egyes történetekben kinek milyen szerepet szánnak. Értelemszerűen a legtöbb mesefigura kiléte egyértelmű, ld. malackmaszkok, de azért akadnak kérdőjelek, és mindig ott a lehetőség arra, hogy átvitt értelemben akarjanak bizonyos figurákat, illetve mesés tematikákat megjeleníteni.)

A Tell Me a Story nem csak abban modern, nagvárosi (oké, megadom magam) mese, hogy motívumokat vesz kölcsön, hanem abban is, hogy nem minden fekete és fehér benne. Kevin Williamson nyilván büszke volt arra, hogy az ő modern fabulájában sokkal több a szürke tónus, és hogy nem csak jó és rossz létezik, hanem sok minden más köztes is. A mai világ sajnos vagy szerencsére már ilyen, sok minden a feje tetejére van állítva, sokan hazudnak folyékonyan annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy ezt teszik, még ők is tudják, hogy mindenki tudja róluk – mégis csinálják.

Ami a három sztorit illeti, gyökereiket tekintve egyik sem újszerű (egy kis kísértés és tiltott gyümölcs, egy kis menekülés és egy kis bosszú), de a benne lévő karaktereket, vagy még inkább a köztük lévő viszonyokat idővel elég jól sikerült lefektetni (egyedül a lány és a nagyi kapcsolatát sajnáltam, hogy a szezon közepe felé elhanyagolták), és azok kifejtésében nem riadtak vissza a sokkolóbb, közel sem visszafogott megoldásoktól, egyes szereplők nem riadtak meg a sötét oldaltól.

Azt azonban meg kell jegyeznem még, hogy a Tell Me a Story a jó felvezetés után pont a fináléját puskázta el, az nagy csalódás, maximum közepes lett. Nem az, ahogy összeértek a szálak, egyszerűen csak lelombozott a sok béna közelharc, mármint, hogy csak ennyire futotta a konfliktusok lejátszása kapcsán. Mint ahogy az is csalódás volt, ahogy bizonyos necces szituációkból fantázia nélkül kimásztak a szereplők (amikor az egyik leüti a túlerőben lévő ellenfelét – utóbbinak a végső sorsa is nagyon snassz volt). Elfogyott volna a szufla?

A Tell Me a Story összességében nagyon kellemes meglepetés volt, nem mérföldkő, de teljesen jó, szórakoztató és jól is lett megvalósítva. Persze nekem szerencsém volt, mert már a pilot után is éreztem, hogy érdekel a felütés, köszönhetően annak, hogy bár semmi bombasztikus nem volt benne, de a viszonylag szimpatikus szereplők egyszerűnek tűnő problémáit át lehetett érezni benne, és nem nagyon tántorított el semmi tőle. És ezt a szolid színvonalat mindvégig tartotta, néhány kellemes csavarral, és ismerős, mesés utalással megspékelve.

Elvileg a már berendelt 2. évad teljesen új sztorikat fog hozni, de azért kíváncsi leszek arra, hogy a készítők ellent tudnak-e állni annak a kísértésnek, hogy némelyik karaktert visszahozzák. Azt nem bánom, ha valaki vendégeskedik, hogy jelezzék az univerzumok egyezését (főleg az lenne a poén, ha utalnának arra, hogy az S2 az S1-gyel egy időben zajlik!), de többre nem biztos, hogy szükség van, legyen csak évados antológia, aminél minden évad elején eldönthetjük, hogy érdekel-e minket az aktuális történet.

Easter egg a True Detective-ben

2019. 02. 04. 16:50 - Írta: human

7 comments | kategória: antológia,ilyenek voltak

Tippem szerint igazi crossover nem lesz az első és a harmadik évad között, szóval ez a Shane által kiszúrt képkocka inkább csak amolyan kikacsintás a néző felé. A monitort kell nézni, kattintsatok az alábbi spoileres képre.

Hacsak nem kapunk vendégírást, akkor a 3×05-ről nem lesz külön poszt (nem azért, mert nem nézném), de a finálé után jelentkezni fogunk. Addig is a kibeszélő a szokott helyen. Látom, hogy eléggé megoszlanak a vélemények.

Super Bowl-előzetes 3.: Twilight Zone

2019. 02. 04. 12:20 - Írta: human

Add comment | kategória: antológia,video

The unthinkable is the expected.

A klasszikus sci-fi antológiának, a Twlight Zone-nak CBS All Access-es felújításáról már írtunk, de a Super Bowl alatt a tovább mögötti új promó érkezett hozzá. Most sem a konkrét részekből mutatnak valamit, hiszen mindegyik más lesz, hanem inkább külön forgattak egy érdekes anyagot. Ti melyik dimenzióban vagytok? Abban ahol ezt várjátok?

Tovább…

Délelőtti videó 5.: Into The Dark: Down

2019. 02. 03. 13:10 - Írta: winnie

1 comment | kategória: antológia,video

El is feledkeztem arról, hogy ha elseje, akkor ismét új epizóddal (filmmel) jelentkezik a Hulu horrorantológiája, aminek a 3. és 4. részét még nem is láttam (milyenek voltak?), de mivel az első kettő bejött, ezért szerintem nekik is esek délután.

A februári epizód címe Down, az apropója a Valentin nap, a szereplők Natalie Martinez, Matt Lauria, Arnie Pantoja, Diane Sellers és Christina Leone, az író Kent Kubena, a rendező pedig Daniel Stamm. Előzetes a tovább mögött. Tovább…

Délelőtti videó 5.: Dirty John

2019. 01. 29. 12:20 - Írta: human

3 comments | kategória: antológia,video

A sorozat már lement a Bravo-n (nekem nem jött be), de a cikksorozat, valamint podcast, amire épült eléggé magával ragadó volt, így nemsokára megérkezik a Netflixre, mely már jóval a premier előtt lecsapott az antológiára. Így talán még több nézőt szerez magának Eric Bana és Connie Britton drámázása. A tovább mögötti hosszú és új előzetes is közreműködhet ebben.

Tovább…

Previous Posts