login |

Posts filed under 'kritika'

The Good Fight: vége az 1. évadnak

2017. 04. 26. 21:33 - Írta: superpityu

5 comments | kategória: kritika

Az az igazság, hogy nem igazán emlékszem arra, hogy korábban ennyi erős újonc indult volna el ennyire rövid időn belül.

Még csak április végén tartunk és rengeteg nagyágyú még be sem mutatkozott (Handmaiden’s Tale, American Gods…), de már olyan első évados sorozatokat nézhettünk végig, mint a Taboo, Legion, 13 Reasons Why és az év végén bemutatkozó Trollhunters. És ez a lista még csak nem is teljes, de annyi biztos, hogy a The Good Fight simán felzárkózott az előbb említett címek mellé.

Aki lemaradt volna a The Good Fight a The Good Wife spinoffja, amely középpontjában az anyasorozatból ismert Diane Lockhart a főszereplő. Aki pedig azért ódzkodik a sorozattól, mert nem nézte a TGW-ot, az is nyugodtan belekezdhet, hiszen nem épül konkrétan rá. Átemel karaktereket, de nem lesz érthetetlen tőle a TGF, mindenkit megismerünk, nincs értelmetlen megjelenése a karaktereknek.

A sorozat nem volt végig tökéletes, de egy percig sem volt hullámzó a teljesítménye. Viszont a szezon túlnyomó részében nagyon jól eltalálták a a főszál és a heti esetek arányát. Mindenesetre tényleg a maga a pénzügyi botrány volt a legkevésbé izgalmas pontja a sorozatnak. Még akkor is, ha ebből sikerült kihozniuk egy nagyon (jó és) mocskos fordulatot a 10. rész végén.

Bár az imént Diane-t emeltem ki főszereplőnek ez azért nem teljesen takarja az igazságot. Sokkal inkább mondanám azt, hogy egyenrangú karakter a többiek mellett.

Legtöbb figyelmet az újonc Maia Rindell kapta, akinek a szülei a pénzügyi botrányba keveredtek. Mivel így ő is közutálat tárgyává vált, nem egyszerű kezdő ügyvédként munkát találnia. Itt jön a képbe az az ügyvédi iroda, amely kisegíti Diane-t a bajban, és rajta keresztül kerül Maia is a Reddick&Boseman&Kolstad-hez. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Pilot: Great News

2017. 04. 26. 19:20 - Írta: human

3 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Jó hírem van, Briga Heelan újra sitcomban! Bár lehet, ezzel az egykamerás NBC-komédiával pont nem kerül majd be az eyecandy szavazás élébe, mivel eléggé gyerekesre írták a karakterét. Ja, hogy a sorozatról kéne inkább írni, nem csak a főszereplőről? Rendben: nem túl jó, de vannak nézhető pillanatai.

A történet egy hírműsor szegmens-produceréről szól, aki végre feljebb akar jutni a ranglétrán, és a vezető sztorikon dolgozni, de nem túlzottan megy neki. Láthatóan nincs önbizalma az előléptetése kiharcolásához. Ezen változtat az őt még mindig gyerekként kezelő anyja, aki gyakornokként elhelyezkedik a cégnél, és kisebb súrlódások közben azért segíti a lányát.

Lefordítsam? A Great News egy újabb munkahelyi komédia. Csak ezt kellett volna írnom? Nem tudom. A rossz hír inkább az, hogy nem is túlzottan jó. A fő probléma pont az anya-lánya kapcsolattal van. Mármint ez lenne a sorozat szíve és mozgatórugója, de egyszerűen fájdalmas jelenetekkel van tele.

Teljesen megértem, hogy egy komédiában fel kell nagyítani a jellemvonásokat, szóval egy anya kotyogása vagy egy 30 éves nő botladozása kicsit képtelen lesz, de olyan siralmas jeleneteket írnak a két szereplő közé, hogy fáj, mert nem organikus, vagyis hihetően életszerű valamennyire.

Tényleg ki gondolja komolya 2017-ben, hogy egy anya a lánya munkahelyén körbejár, és mindenkinek a képébe mondja, akiről már hallott valamit. Konkrétan odamegy a technikushoz “jé, nem is annyira rossz az illatod”. Haha, mármint tényleg nevetni kéne, mert ez a poén abban a jelenetben.

Pedig a mellékszereplők baromi jók. John Michael Higgins a régimódi, de gyerekes híradósként remekel, ahogy az idióta társát alakító Nicole Richie is elég vicces sokszor. Kár, hogy a fő téma rosszul van felvezetve, hiszen Briga Heelan – Andrea Martin duót kivéve a sorozatból maradna 5 perc, amit néznék is. Viszont ezért 22-ket végigülni az necces.

A pontozás? Passz, 6/10. Olyan tipikus sitcom, ami lecsúszhat, de igazából semmi maradandó nincs benne. A mostani választékban ez nem a legjobb ajánlólevél, de gondolom páran azért így is végignézik majd.

Attack on Titan – 2×03-04 – írta Scat

2017. 04. 26. 18:20 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: animáció,Ázsia sorozatozik,kritika

A legutóbbi két rész alapján egyelőre úgy tűnik, hogy valóban nem lesz üresjárat, vagy lassabb epizód ebben az évadban, ellentétben az előzővel. Az első rész óta folyamatosan tartják a készítők a pörgős tempót, néha van csak egy kis szusszanásnyi időnk, akkor pedig újabb kirakós darabokat ismerhetünk meg.

A mostani epizódokban igazából két szálon futott a cselekmény, egyrészt ugye a tavalyi trió, azaz Eren-ék és a Felderítő Egység körül, másrészt pedig a legutóbbi szezonban elhanyagolt kadét társakról, akiket ugye elkülönítettek egy távol eső helyszínen, hiszen akkor még nem tudták, ki az „áruló”. Spoilerekkel folytatom tovább a mögött. Tovább…

Letterkenny – írta El-ahrairah

2017. 04. 26. 14:50 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

There are 5000 people in Letterkenny.
These are their problems.

Aki olvasta anno a Canadian Screen Awardsról szóló bejegyzést, annak feltűnhetett a komédia kategória győzteseként a különös nevű Letterkenny. A 2016-ban indult sorozat egy szürreális szituációs komédia Jare Keeso és Jacob Tierey ötlete alapján.

Az előbbi neve esetleg ismerősen csenghet néhányaknak a szintén nem szokványos elnevezésű 19-2-ból ami egy viszonylag jobban ismert kanadai zsarus sorozat. Ezzel persze sokkal ők sem lesznek előrébb, ugyanis a Letterkenny valami egészen más…

Letterkenny egy fiktív kanadai kisváros Ontario provinciában, ami a sztereotípiák tekintetében az amerikai déli államok kanadai megfelelője. A városkát a kiírás szerint tahók, hokijátékosok, drogfüggők és keresztények lakják, a sorozat pedig az ő mindennapi gondjaikba enged betekintést.

A koncepció eredetileg a “Letterkenny problems” elnevezésű websorozatként látott napvilágot, ahol Keeso és pár haverja faarccal sorolják a kamerába a kanadai vidéki élet kevésbé szokványos – cserébe vicces – problémáit. Ez a széria, valamint néhány egyéb szösszenet továbbra is elérhető a készítők YouTube csatornáján.

A tévésorozat karakterekkel és történetekkel bővítette ki az egypoénos webszéria világát, megtartva a vizuális stílust és a hangulatot. Ebből könnyedén kisülhetett volna valami Mi kis falunk (vagy a kanadai körökben jobban ismerteknek Corner Gas) jellegű feelgood komédia a vidéki életről, de a készítők más irányba mentek, és egy egészen egyedi, bizarr mesterművet sikerült produkálniuk.

– It’s a four leaf clover, make a wish.
– Wish you weren’t so fucking awkward, bud.

A Letterkenny kontrasztokon alapul, sok egymással szemben álló faktor hozza létre azt a szürreális egyveleget ami a humorát adja.

Leginkább beszélgetéseket kapunk, ahol a szereplők kitárgyalják az éppen aktuális eseményeket.

Ezek a dialógusok iszonyatosan pörgősek de egyben iszonyatosan monománok is, minden egyes témát százszor körbejárnak, csak azért, hogy a legváratlanabb pillanatban jöjjön elő valami egészen új agymenés. A vágások hirtelen jönnek és feszesek annak ellenére, hogy soha semmi érdekes, vagy izgalmas nem történik. A karakterek primitívek de időről-időre váratlanul magasröptű beszélgetések bontakoznak ki közöttük, majd frissítésként jön egy kis fingós humor…

A történetről nem sokat írtam eddig, aminek az az egyszerű oka, hogy leginkább nincs is. A fent említett négy csoport (tahók, hokijátékosok, drogosok, keresztények) interakcióit követhetjük nyomon, és a bekövetkező események is többnyire a háttérben zajlanak.

Főhősünk Wayne, a falu bikája egy sztoikus helyi jómunkásember, aki férfifaló húgával Katie-vel, valamint két haverjával szokott az élet nagy kérdéseiről merengeni a zöldséges stand mellett. Kiemelt szereplő még a két hokijátékos akikkel Kate randizik, valamint Stewart, a helyi drogfüggő gótok vezére. Néhány mellékszereplővel megtámogatva leginkább ők keverednek nagyon egyszerű és érdektelen kalandokba, hogy aztán hosszas és bizarr eszmecseréket folytathassanak róluk, miközben egymást oltogatják.

I’d say ‘Give your balls a tug’, but it looks like your pants are doing that for ya.

A fentiekből lejöhet, hogy a Letterenny nem árul zsákbamacskát, itt nincs szükség hosszas vacillálásra, hogy valaki eldöntse bejön-e majd neki vagy sem, nem kell megtekinteni két-három részt mire megtalálja magát a sorozat. Akinek ez a jelenet tetszik, az vágjon bele bátran, mert jó eséllyel a többi is be fog jönni.

Akadályt leginkább a sorozat megértése jelenthet, ugyanis nemcsak elképesztő sebességgel, és nagyon szokatlan kanadai akcentussal pörgetik a nyelvüket a szereplők, de ráadásul annyira tömve van a szöveg poénokkal, szlenggel és utalásokkal, hogy jó eséllyel többször is végig kell hallgatni – vagy megállítgatni – egy dialógust mire minden ízében értékelni tudjuk. Ez nem az a sorozat amit háttérzajnak tesz be az ember.

Pitter patter, let’s get at ‘er.

Összességében mindenkinek ajánlani tudom a Letterkenny bepróbálását aki valami igazán egyedire és szürreálisra vágyik és nem riad vissza a nyelvezetétől. Eddig kettő hat részes évad és egy Szent Patrik napi különkiadás készült el, de az óriási siker tükrében nem meglepő, hogy úton van a harmadik is.

Fargo: kezdett a 3. évad

2017. 04. 25. 21:20 - Írta: winnie

15 comments | kategória: kritika

Á, szóval ezért volt bélyeges a plakát!

Basszus, de durva, hogy majd másfél éve annak, hogy utoljára Fargo-t néztünk (oké, hazudok, mert remélem, nem csak én néztem meg az 1997-es pilotot Edie Falco-val És mégis, ahogy elkezdődött a 3×01, abszolút úgy éreztem, mintha tegnap lett volna, annyira ismerős volt benne minden. Pedig antológiáról van szó, szóval teljesen új a helyszín, az időpont, a történet és újak a szereplők is. (Ergó bárki elkezdheti akár most is a sorozatot.)

– Ray, there’s a man in my bathroom.
– Let’s not jump to any conclusions.

És akkor megint hadd helyesbítsek, mert azért a 3×01 kezdése felért egy WTF-kal, hiszen nem számítottam arra, hogy az első pár perc az 1988-as NDK-ban játszódik. Utána persze helyre állt a rend, megérkeztünk Minnesota-ba, ahol tombol a tél, minden havas. És 2010-et írunk.

Alapsztori kapcsán kapunk pár nagy fargós jelenetet felvezetésnek, de nagyjából ennek a szezonnak is az lesz a lényege (vagy legalábbis a kiinduló pontja), hogy egy szerencsétlen balfácán gyilkosságot követ el, pár kétbalkezes karakter elkezd kavarni, a rend joviális őre pedig (a The Leftovers-nézők dupla dózis Carrie Coon-t élvezhetnek hetente) elkezdi felgöngyölíteni az esetet.

A több szálon futó történet egyébként egy testvérpár (Ewan McGregor*2) körül forog, az egyik menő vállalkozó, aki nemrég jelentős kölcsönt vett fel, aminek visszafizetése körül elég meglepő bonyodalmak támadnak (David Thewlis), a másik pedig egy csóró felügyelő tiszt, aki nem először patronáltjai közül választ mátkajelöltet (Mary Elizabeth Winstead), de nincs pénze jegygyűrűt venni, így egy B-tervhez folyamodik két bridzsverseny között.

Mondanom sem kell, hogy a Fargo-nak továbbra is elég jellegzetes a stílusa és sajátságos a hangulata.

Vizuális tekintetben persze nem annyira elszállt, mint Noah Hawley másik sorozata, a Legion, de így is nagyon élvezetes nézni, egyébként pedig a havas táj, a jellegzetes vidék és annak épületei, szokásai, valamint lakói, na meg persze a zene teljesen elvarázsoltak akkor is, amikor éppen nem sok minden történt a képernyőn. (Arra mondjuk nem emlékeztem, hogy korábban is ennyi dal volt a sorozatban, elég eklektikus a hanganyag.)

Jól kezdett a Fargo, nyilván ez volt az elvárás, de persze egyelőre csak alapozás volt a több, mint 1 órás epizód javarészében – ez az évados antológiák átka. Vagy éppen előnye, mert jó poén látni ezeknek az általában fura, pár hülye tikkel megáldott karaktereknek a felpakolását a sakktáblára, majd pedig a gépezetet mozgásba hozását. Azért a rész végére a fekete humorral átitatott vérengzés is megérkezett.

Igazából egyébként csak az első rész alapján az ismerősség lehetne az, ami a Fargo szemére vethető, hiszen látszólag ugyanazt kapjuk, mint mondjuk az első évadban, csak pepitában, de egyrészt ezért (is) szeretjük a sorozatot, másrészt pedig nyilván a folytatásban, amikor kibomlik a történet, akkor már csak a helyszínt és némelyik karakter archetípust fogjuk ismerősnek találni.

Vera: a 7. évad – írta Eloise

2017. 04. 25. 19:35 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

Nagyon vártam a Vera új évadját (itt írtunk bővebben a krimiről), és egyáltalán nem kellett csalódnom. A történetek nagyon érdekesek voltak, a Vera és az őrmestere, Aiden közötti kapcsolat pedig egyre jobb lett, és a rendőrségi csoport is jóval több szerepet kapott, mint korábban. Azt pedig talán már mondanom sem kell, hogy a tájak és helyszínek továbbra is lenyűgözőek maradtak.

Ahogy már korábban is írtam Joe, a korábbi őrmester távozása némi űrt hagyott maga után, amit látszólag Aiden nem igazán tudott betölteni. Viszont mostanra sokat változott a helyzet, Verával nagyon jól megértik egymást, személyes dolgokat is megosztanak, ráadásul képesek egymáson és önmagukon nevetni.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.
Tovább…

Sleepy Hollow: vége a 4. évadnak

2017. 04. 25. 16:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Van egy jó hírem. Vagy egy rossz – végülis nézőpont kérdése: aki kiszállt a Sleepy Hollow-ból, annak a kvázi rebootot hozó, majdnem az összes főszereplőt (és még a címbéli helyszínt is!) lecserélő 4. évad sem lesz nézős – bár ezt már a szezon elején lehetett sejteni. Még akkor sem, ha a szezon legvégén kaptunk egy marha jó húzást a Lara-szállal, ahogy pedig a 4×12 kezdődött, úgy akár egy 5. évadot is elnéztem volna.

A 4. évad hiába változtatta ugyanis meg az alapokat, valójában semmi sem változott: tavaly Pandora pödörgette nem létező bajszát gonoszul, most pedig Malcolm Dreyfuss-nak voltak a világ sorsát befolyásoló tervei, miközben hőseink minden fantáziát nélkülözően heti démonra vadásztak úgy, hogy könyvekből és függetlenségi háborús flashback-ekből kikeresték, hogy az épp aktuális rémséget hogyan lehet kicsinálni.

Az ‘új tanú’-szál pedig lehetőséget adott volna arra, hogy némiképp változtassanak a sorozat koncepcióján, de ezzel idővel már nem is nagyon foglalkoztak, minden a megszokott mederben csordogált minimális újítás és izgalom mellett.

Azt viszont el kell ismernem, hogy míg az előző évadokban nehezemre esett elfogadni az újonnan érkező karaktereket, a mostaniakkal semmi gondom nem volt: a két kocka vicces volt, és jól kiegészítették egymást, Ichabod Crane új társa szimpatikus, a lánya is teljesen rendben volt, Jeremy Davies pedig bár rettentően modoros volt (és túljátszotta a szerepét?), bőven elviselhetőbb volt, mint tavaly Shannyn Sossamon.

A jövevények mellett pedig kellemes meglepetés volt, hogy egy kis időre azért visszatértek Sleepy Hollow-ba nosztalgiázni, némelyik karaktert (vagy korábbi démont, illetve ereklyét) is visszahozták, bár Henry teljesen random jelenései és motivációi inkább erőltetettnek hatottak. (Cserébe Headless továbbra is badass.)

A már említett egyetlen száltól eltekintve a szezon nem hozott semmi különöset, de legalább megmutatta, hogy Abbie után is eléldegélhet a Sleepy Hollow, sőt, továbbra is képes az érzelmekre hatni.

Azonban amíg random talált ráolvasásokkal nagyjából minden helyzet feloldható, addig az olykor egyedi és mindenféle folklórokból kimetszett démonok és lények hajkurászása nem fogja emelni a pulzusszámot. Ha valaki tovább nézi, az jó eséllyel továbbra is a karakterek miatt fogja, akiket jó látni akciójelenetekben és szorult helyzetekben.

Pilot: Famous In Love – írta Tomi

2017. 04. 25. 14:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Admit it. You wanna be an actress.

A Famous in Love a Pretty Little Liars készítőjének új, Hollywoodról, hírnévről, álmokról, rémálmokról, titkokról, szerelemről és a színfalak mögötti drámákról szóló sorozata in medias res kezd, amikor főhősnőnk Paige Townsen (‘d’ nélkül a vezetékneve végén) visszatér Los Angelesbe, igazi szupersztárként, fotósok várják a reptéren, de a lányon látszik, hogy nem felhőtlenül boldog.

Majd visszaugrunk az időben egy évvel, amikor még csak egy átlagos főiskolás lány volt színésznői ambíciókkal, aki együtt lakik a legjobb barátnőjével, és a legjobb fiúbarátjával (akibe titokban szerelmes is), akik szintén szeretnének berobbanni a filmes szakmába.

A legjobb barátnő elrángatja (oké, valójában nem kell sokáig nyaggatni) hősnőnket egy világhírű könyvsorozat filmes castingjára, ahova rögtön vissza is hívják. Mindenki el van alélva a lánytól, főleg a férfi főszereplő, és igazából itt kezdődnek majd a bonyodalmak, mert természetesen meg is kapja a szerepet. (Eddig meglehetősen hasonlít a sztori a nemrég bemutatott The Arrangement-éhez, nem?)

Közben persze, megismerjük a többi szereplőt is. A producer anyut, akinek a balhés, csajozógép fia játssza a film egyik férfi főszerepét, a srác haverját, aki már nem igazán haver, mert elvileg összekavart a barátnőjével. (Ha még tudná, hogy az anyjával is kavar…, de azért szintén játszik a filmben, anyuci jóvoltából. Csak, hogy legyen bonyodalom.)

Aztán van még itt nekünk tipikus idegesítő színésznőcske, aki majd borsot tör főhősnőnk orra alá, és aki bármire hajlandó csak hogy elérje a célját, meg egy szintén tenyérbemászó újságíró, mondhatni minden tipikus Hollywood. És ez nagyon igaz volt a részre is. Nem hozott semmi újat, amit ne lehetne előre megjósolni. Mindenki nagyon szép, a helyszínek is, a zenék passzoltak a jelenetekhez, de igazából ennyi.

De tényleg, csupán kliséhegyek épülését láthatjuk, ráadásul be kell vallanom, hogy jobban bejött volna, ha párhuzamosan kezdik adagolni az egy évvel későbbi jövőből a jeleneteket, miközben a múltban pedig azt látjuk, hogy hogy jutott oda hősnőnk, ahol most van – az legalább kevésbé lenne tipikus megoldás.

A színészekre kicsit rátérve, már nagyon kíváncsi voltam, hogy a bajos csajnak kikiáltott, egykori Disney-sztárként Miley Cyrus nyomdokaiba lépő Bella Thorne, mit tud kihozni magából, ha neki kell „eladnia” egy sorozatot, és őszintén szólva nem voltam elájulva tőle. Azt nem vitatom, hogy tehetséges, de kizárt, hogy azok a mimikák, melyekkel néhány jelenetet előadott, csak engem idegesítettek volna.

De nem akarom csak őt kipécézni, mert minden más szereplőre is igaz a fenti. Egyedül a kissé különc barátnő jött be jobban, rajta legalább jókat lehetett szórakozni, és hiába talán az ő szála a leginkább kiszámítható, mégis érdekel.

I’m not taking no for an answer. I’m kissing the lips that made out with Rainer Devon and Jordan Wilder.

Ez a kezdés jó indulattal kap egy 4/10-et, mert szeretem az olyan sorozatokat, amelyek a mai filmbizniszt mutatják be, és minden negatívumot leszámítva a pilot nem volt olyan szörnyűséges. De mint említettem, jobban bejött volna egy flashback-es szerkezet, főleg a PLL készítőjétől, hiszen nála tudjuk, hogy másképp forog az idő kereke, s ki tudja, mikor érünk el a “jelenhez”.

Pilot: Genius

2017. 04. 24. 21:30 - Írta: human

7 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

A NatGeo nagy dobása lehet a Genius, legalábbis mindent megtettek ennek elérée érdekében. Az biztos, hogy a készítőn és a főszereplőkön nem spóroltak, ami a pilotnál nagyon sokat jelenthetett.

A Genius egy antológia, így minden évad különböző zsenikről fog szólni. Az első alany Albert Einstein, akit kis variálással rögtön élete két szakaszában láthatunk, remekül használva a flashback módszert.

A kezdő részben az öreg Einstein épp Németország elhagyását tervezi 1932-ben, a fiatal pedig próbál kitörni a tőle elvárt életútból. Természetesen jó visszaemlékezések alatt arra célzok, hogy az idősebb Einstein döntései és gondolatai mögötti részt mutatják be a fiatalkora segítségével, remek harmóniában.

Tisztában vagyok vele, hogy Ron Howard jelenleg nem akkora név, az utolsó igazán jó filmje a Frost/Nixon volt 2009-ben (a Rush rajongói leharapják a fejem mindjárt), viszont régen jól értett a kicsit okosabb, mégis populáris filmekhez. A legismertebbje gondolom az Apollo 13, de a The Da Vinci Code érdemei is simán elismerhetőek a jelenlegi kalandfilmek nélküli mozis világunkban, az A Beautiful Mind pedig alapfilm sokaknál.

A lényeg, hogy Howard beszervezése nagy húzás volt a pilot rendezésére, hiszen amellett, hogy elég sok mindent felvezetnek a kezdésben, a flow szinte végig megvan. Organikusan és jó ritmusban történnek a dolgok, szinte végig leköti a néző figyelmét.

Ahogy winnie írta az ajánlónál, ez sorozat-sorozat, nem pedig szájbarágós tanóra vagy dokurészletekkel kiegészített scifi, mint az ugyancsak NatGeós MARS. A Genius a két idősík miatt már valamennyire fel is rúgja a tipikus életrajzi filmek szerkezetét, amik szeretnek szép sorban mesélni.

Az első 5 perc pedig az összes odatévedő nézőt célozza, hiszen mit keres az Einstein életéről szóló film elején egy brutális merénylet, amit rögtön azzal ellensúlyoznak Howardék, hogy a prof. épp az asszisztensét húzza közben…

Így 60 perc után azt kell mondanom, hogy egész érdekesen mutatják be Einstein életét, és egy 7/10 simán jár rá. Személy szerint a hangulatom most nem állt rá annyira, de ennyi alapján semmiképp sem tartom rossznak a Genius-t, sőt!

The Blacklist: Redemption: vége az 1. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 24. 19:35 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Még egy országos sorozat, ami a középszer tökéletes megtestesítője. Igazából maga az anyaszériája, a The Blacklist sem kiemelkedő, viszont annak van egy nagy előnye, ami képes valamivel az átlag fölé emelni azt: James Spader karizmatikus alakítása Raymond Reddingtonként.

Sajnos ez az extra és bármilyen más, fájóan hiányzik ebből a sorozatból. A pilotkritika jól fogalmazott: a készítők fogták az elmúlt 5-10 évben nézettségileg sikeres akciósorozatokat, összedarálták azokat, majd megpróbáltak leszűrni az egészet egy formulába. Ennek az eredménye egy jellegtelen massza lett, ami kábé annyira izgalmas, mint egy szelet pirítós egy pohár vízzel reggeliként.

Ez pedig meglátszik a színészek játékán is. Ryan Eggoldnak könnyű dolga volt Tom Keenként, hiszen már négy éve játssza a karaktert, pontosan tudja, hogy milyennek kell lennie. Viszont amíg az anyasorozatban ez az alakítás működött, mint másodlagos karakter, főszereplőként ez bizony egy kicsit kevés.

A tovább mögött folytatom apró spoilerekkel. Tovább…

The Amazing Race – 29×04-05: Smelly Teddy Bear

2017. 04. 24. 18:02 - Írta: winnie

7 comments | kategória: kritika,reality

I just really hope he doesn’t cut himself.

Ejj, de eyecandy lett a 29×05, még sokáig elnéztem volna a norvég kalandozásokat.

Csütörtökön két TAR-epizódot is kaptunk, amelyek valóban dupla élvezetet jelentettek, mert nagyon jól sikerültek. Általában onnan tudom, hogy bejön egy rész, amikor nem feltétlenül gondolok a versenyre, és itt a 29×05 vége felé esett csak le, hogy nem is tudom, hogy ki jelenleg az utolsó, hogy mely párokat kellene figyelnem.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Prison Break – 5×03: Poseidon? You gotta be kiddin’ me!

2017. 04. 24. 16:25 - Írta: winnie

25 comments | kategória: kritika

Ehh, nincs szerencsém mostanság a régi nagy kedvenceim felújításával vagy spinoffjaival.

A The X-Files S10 utolsó két részére máig nem kerítettem sort, a 24 spinoffja, a Legacy némelyik érdektelenebb sztoriszál miatt talán az 1×06 közben ment a kukába, és most a PB 2.0 harmadik része is olyan szinten volt érdektelen, hogy csakis azért érdekelne a folytatás, hogy lássam, milyen történetre kellett Paul T. Scheuring-nek 8-9 rész, hogy elmesélje.

A Prison Break esetében megint csak az a helyzet, mint a fenti sorozatok esetében. Nem állok be a sorba és mondom, hogy feltétlenül rossz lenne az új széria, csak éppen közel sem elegendő az, amit hoz. Ha valaki most elém rakná az eredeti pilotot és az 5×04-et, nehezen tudom elképzelni, hogy ne az előbbit nézzem (először) újra tizeniksz évet követően. Akkor meg minek maradni?

Az 5×03-mal nagyjából ugyanazok voltak a bajaim, mint a 24: Legacy-vel: fogjuk rá, hogy a fő sztori, Scofield börtönözése még leköt (annyira azért nem, bár szerencsére azért nem mindegyik húzás kiszámítható), de egyelőre Lincoln-ék, most két szálra szakadt muszáj-sztorija, Sara és rosszfiúk kergetőzése, vagy T-Bag random feltűnései nem túl érdekesek.

Tudom, hogy az eredeti sorozat szerkezete is hasonló volt, tehát inkább a megvalósítással vagy a tálalással lehet a gond. Itt még a börtönszálnál sem volt meg a kellő feszültség, pedig aztán eléggé kiélezett szitu volt, ráadásul a “mi a franc van Michael-lel?”-rejtvény megoldása sem tűnik túl nagy dobásnak. Persze az is előfordulhat, hogy akkor voltam zöldfülűbb, de szeretném azt hinni, hogy ezt anno is kevésnek találtam volna.

És ha a nem túl ambiciózus sztoriszövés még le is kötne, írói oldalról annyira kilóg a lóláb, hogy még most is folyton expozícióról szól a párbeszédek egy része. Scofield a börtönben háttérttörténetet dialogizál, Sheeba a hülye karcsiszemüveges nepperrel is ugyanezt teszi – rég rossz, ha a nézőket így kell informálni a dolgokról, hogy értelmet nyerjenek.

Az pedig, hogy bedobták ezt a Poseidon nevet, végképp fejfogásra késztetett.

A kezdés óta nálam nagyjából 6 – 5 – 4 tempóban csökkent az élvezeti érték, de ebben a nosztalgia is vastagon benne van. Abban biztos vagyok, hogy a végén fognak egy nagy durrantani, de azt nem hiszem, hogy érdemes lenne kivárnom még ennyi részt, míg kapok egy kis payoff-ot. Ehh, pedig de akartam, hogy heti írás és kibeszélés legyen a sorozatról…

Previous Posts