login |

Posts filed under 'kritika'

Pilot-mustra: Big Little Lies – 1×01

2017. 02. 24. 23:00 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Bruises heal. Stigmas can last forever.

Az HBO új (vélhetően mini)sorozata egy elég idillikus, óceánparti lakóközösséget mutat be, zömében gazdagembereket, és persze az ő problémáikat, ami sokakat alapból nem érdekelne, a csatorna miatt azonban mégis megérdemel egy pillantást ez az igen lenyűgöző kiállású széria. Ami azért több réteget tartalmaz, mint egy központi rejtéllyel (gyilkossággal) nyakon öntött egyszerű szappanopera.

BIG LITTLE LIES – 1×01 – 7/10

 

A kezdő konfliktus miatt rögtön a The Slap ugrott be egyébként a sorozatról, csak ebben nem egy felnőtt vág pofon egy gyereket (nem a sajátját), hanem az egyik kisgyerek kezdi el fojtogatni (állítólag) a másikat, és ez okoz olyan konfliktust, majd láncreakciót, ami egy gyilkossághoz vezet. Utóbbi tényét már az első percekben közlik velünk, a csavar az, hogy nem tudjuk, hogy ki halt meg – és természetesen azt sem, hogy ki ölte meg.

Mindez az iskolaév első napján történik meg, és csakis azért van ennyire komoly következménye, mert az alfanőstény, vagyis inkább minden dolog középpontjába igyekvő főhős (Reese Witherspoon) kiszáll a kocsijából, hogy megfeddje az előtte autóban SMS-ező tiniket, majd visszafele menet megrándul a bokája, s ennek köszönhetően megismerkedik a partmenti kisvárosba költöző egyedülálló anyával (Shailene Woodley). (A triumvirátus harmadik tagja a visszafogott, fiatal férjjel rendelkező, volt ügyvéd barátnő, akit Nicole Kidman alakít.)

Idővel persze kiderül, hogy nem csak a három jóbarát feleségről szól a gyilkosságig vezető sztori, hanem a férjeikről is, de főként a fojtogatás miatt felszínre kerülő, egyébként a képmutatás álcája mögött rejtező feszültségekről, és rengeteg, négy fal közötti titokról, melyek közül legjelentősebbnek talán a jövevény anya rejtélyes múltja tűnik.

Az első részben elég zavaró volt, hogy pár perc alatt rengeteg arc jelenik meg, és sokakról azt sem tudjuk, hogy kicsodák. Eleve zsúfolt a kezdés, de a sorozat szerkezete, azaz a gyilkosság utáni vallomások kíséretében mesélt, a gyilkosságig vezető történet az elején abszolút nem működik: látjuk a sok arcot, amint kommentálják az eseményeket és fogalmunk sincs arról, hogy kicsodák ők. (Idővel persze kiderül, hogy ki a tanár, ki a barát, ki ez, ki az, de addig csak szövegbuborékok mindenféle alapozás nélkül.)

Szerintem nem annyira szappanos a tálalás, de egyeseknek a melodráma mennyisége (férj és feleség, szülő és gyerek, vagy akár barátok között) túlzott lesz, és ez némiképp sekélyessé is teszi a sorozatot, de ezen a felszínen túl lehet lépni.

Ami viszont mindenképpen a sorozat javára írandó, hogy egyrészt gazdagemberes és házasságos klisék ide vagy oda, nincs benne az, ami a legjobban adja magát ebben a környezetben, vagyis a megcsalás (eleinte legalábbis). No meg persze maga a környezet, ami helyenként elég impresszív, akár a külső felvételek tekintetében, akár a házbelsőket megfigyelve – nem bánkódnék, ha hasonló helyen kéne élnem.

Tudom, hogy egy könyv a Big Little Lies alapja, de ettől még sorozatként kezeljük, és ebben a műfajban nem hoz semmi újat. Egyrészt átívelős, rejtélyes, gyilkosságos sztorival tele a padlás, másrészt gazdagemberes vagy szappanos is akad bőven. Még a kettő együtt a flashforward-dal is megvolt itt-ott, például a Revenge-ben, de persze ez azért más. (Ráadásul volt karakter, akinek a tetteit egyre kényelmetlenebb volt nézni, de ez csak az én érzékenységemet bizonyítja.)

Nehezen is tudom elképzelni, hogy ez a sorozat nagy kritikuskedvenc legyen, vagy sokat szerepeljen a díjátadókon, inkább amolyan guilty pleasure-ként fogják megtartani az ízlésüket magasabb szintre belövők, de nekem szinte feltétel nélkül bejött, egy idő után elkapta a figyelmemet és érdekelni kezdett, simán letoltam volna egyben az egészet.

Ez pedig szerintem sokkal nagyobb részben köszönhető a színészeknek, mintsem a rendezésnek vagy az írásnak. Nem azt mondom, hogy kiemelkedőek az alakítások (lehet, hogy sokan nem fogják így látni, de az eddigiek alapján eskü, hogy Shailene Woodley jön be a szürke, szinte sminkmentes karakterével, illetve más miatt Alexander Skarsgård), de jó nézni a színészeket, energikusan (Witherspoon nagyon pörög), szórakoztatóan és pontosan tálalják a karaktereiket, még az apró mellékszereplők is.

Szóval jöhet a folytatás, illetve a lezárás, ha azt nézem, ahol most tartok, de nagyjából ugyanezt éreztem a pilot után is, a lelkesedésem megmaradt. És cseppet sem azért, mert szeretem az átívelő rejtélyes sorozatokat. Fura módon itt a gyilkosság csak egy baljóslatú dolog, ami fele halad a sztori, de valójában annyira nem izgalmas maga a tény, annyira keveset tudunk róla (a pilot után elég minimális a jelenbéli szál), maximum némi találgatós játékra ad lehetőséget.

Az HBO jóvoltából láthattuk a sorozat első 6 részét.

Pilot-mustra: SS-GB – 1×01

2017. 02. 24. 15:30 - Írta: winnie

11 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Nem, így nem nagyon lehet kezdeni egy sorozatot. Nyilván adott a koncepció és időt kell adni a könyv alapján készült SS-GB-nek, de az kicsit lehangoló volt, ahogy bemutatják az 1941-es világot, amiben a németek megszállták Angliát (alternatív történelem, rulez!), és erre kiderül, hogy a főhős egy london-i nyomozó (egy bizonyos Archer), aki kap egy új ügyet és elkezd vizsgálódni, kérdezősködni.

SS-GB – 1×01 – 5/10

 

Szóval, ha alternatív történelemre fizetek be, akkor nem feltétlenül vegytiszta krimit várnék, főleg, hogy maga az ügy, egy régiségkereskedő meggyilkolása, illetve annak körülményei nem is tűnnek érdekesnek, s főhősünk lepődik meg a legjobban, amikor a nyakára küldenek a németek egy SS-tisztet, hogy annak dolgozzon alá nyomozása során.

Nehezen indul tehát a sorozat, az ügy mellett még a nyomozó családi életét is megismerjük, de szép lassan (a hangsúly a lassúságon!) azért kibomlik a lényeg, kár, hogy mindez viszonylag izgalom- és meglepetésmentesen történik. Még a rész végén a “nagy felfedezés” sem hordoz magában elegendő fenyegetettségét, valahogy az egész megvalósítás annyira visszafogott.

Szóval annak ellenére, hogy Anglia megszállás alatt van (mindössze az északi területek úszták meg valamennyire a német fennhatóságot), természetesen azért jelen vannak szórványosan a többé-kevésbé közös ernyő alá szerveződő ellenállók is, akik megpróbálnak pozíciókra szert tenni, s ezen pozíciók egyikéhez a kulcs úgy tűnik, hogy a Gestapo tőszomszédságában dolgozó felügyelő lehet.

Az biztos, hogy a megszállás és az elnyomás bemutatásra elég hatásos, nyomasztóak a viszonyok Angliában, nincs sok móka és kacagás, a lakosság egy része munkatáborokban, az SS-GB kifejezetten jól játszik az atmoszférával és a háttérhangokkal, valahol hátborzongató miliőt teremtve ezzel, bár van egy olyan érzésem, hogy angolként ezt sokkal jobban lehet értékelni.

Nem tudom. Maga a felütés érdekes, azonban a (belebegtetett) kettős ügynökös felállás eddig sem volt annyira újszerű, de manapság pláne sok képviselője van ennek a “műfajnak” a sorozatok között, és egyelőre még nem tiszta, hogy az SS-GB miben fog újat hozni.

Bates Motel: kezdett az 5. évad – írta diapolo

2017. 02. 23. 15:03 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: kritika

Az utolsó fejezete következik a híres/hírhedt Norman Bates történetének, már ami a Bates Motelt illeti.

A negyedik évad végig magas színvonalat hozott, ami nem akármilyen lezárást kapott. Az ártatlannak vélt fiatal fiú a szemünk előtt nőtt fel, de mindvégig érezhettük, hogy valami nincs rendben vele. Az illedelmes, mosolygós arc mögött egy igazi pszichopata lakozott, aki az évadok során egyre „tökéletesebben” teljesedett ki.

Már a trailer is azt sugallta, hogy nem vagyunk messze attól a ponttól, ahonnan a Psychónak köszönhetően már mindenki ismeri Norman történetét. De, hogy mit vonhatunk le az évadkezdésből, arról a tovább után spoilerekkel folytatom. Tovább…

Timeless: vége az 1. évadnak

2017. 02. 22. 21:56 - Írta: winnie

23 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Is it just me or is Rittenhouse way more gay than I thought it would be?

Elég furcsa véget ért a Timeless első szezonja, amiről egy hete bővebben is írtam, hogy egy kellemes, lötyögős családi sorozatnak felfogható első tíz rész után a remek 1×11-től hirtelen tétje lett az időutazgatásnak, és ráfeküdtek az átívelésekre, következményekre, valamint végre változtattak az addig kialakultak dinamikán. Ennek megfelelően kíváncsian vártam a zárást, ami, mint mondtam, furcsa lett.

(A családi sorozatos jelleget egyébként pozitívumnak fogom fel, nemcsak a törileckék miatt, hiszen olykor tényleg felemelő a Timeless, az “I need to know they existed” mondat pedig a szezon egyik legjobbja volt. Oké, a “What is a serial killer?” mellett.)

Alapvetően nem volt gondom az évadzáróval, érdekesen alakult a múltbéli küldetés, de a rész 2/3-ánál annyira meglepő volt a váltás, hogy idő kellett, míg magamhoz tértem. Nem valami csavar volt (mondjuk előtte érdekes, sőt, izgalmas dolog történt) és az is magától értetődik, hogy mi történt a kimaradt időben, de ettől még mintha az epizód egy részét kinyesték volna, nagyon rohantak Eric Kripke-ék.

Meglepő és megható irányt vett ezzel a finálé, s már-már úgy tűnt, hogy minden helyre fog állni a régibe (már persze ahogy Lucy és Móricka elképzelte), amikor a készítők úgy döntöttek, hogy jelzik az NBC felé, hogy nem kéne kaszálni a sorozatot, ezért ráküldték a kötelező cliffhanger-t. Ráadásul a korábban történtek miatt azt sem lehet mondani, hogy bármiféle lezárást kaptak volna a szálak. Inkább csak megpihentek szusszanni.

Na, nem mintha egy cseppet sem kaparnám a falat, ha kiderülne, hogy az 1×16 volt a Timeless utolsó része, mert bár arra kíváncsi vagyok, hogy miképp alakítanák a koncepciót, az továbbra sem izgat, hogy a CsUNAGOTISz (Csúnya Nagy Gonosz Titkos Szervezet) mit miért csinál. Főleg, hogy tudjuk: világuralom és társai.

Viccen kívül, ennyi összeesküvős sorozat után a fantomtársaságnál nincs sok érdektelenebb szál, még az “ellenfélből idővel szövetséges lesz”-klisé fáradtságát is alulmúlja. A Rittenhouse kapcsán tényleg csak az volt a pozitívum, hogy végre tettek fel kérdéseket a szereplők, végre beszéltek. Mármint a szervezetről, mert az ugyancsak REJTÉLYES naplót még mindig nem mutogatjuk, még mindig csak rébuszokban beszél Flint Lucy-val való “kapcsolatáról”.

A zárásban egyébként ismét változtattak az időutazós dinamikán, de rémesen erőltetett volt az egész azzal, ahogy az 1×15 végére befércelt kósza golyó is, aminek kábé csak az volt a hatása, hogy az évadzáróra totál passzívvá tegyenek egy karaktert, egy másiknak pedig felvezessenek egy új sztorit, hátha azzal érdekesebbé tudják tenni őt. (Egy kérdőjeleket kiváltó apró snittől nem fogom jobban várni az S2-t…)

A többiek, annak ellenére, hogy karakterileg nagyon egysíkúak, a maradásomban elég nagy szerepet játszottak. Oké, lehet, hogy azért látom így, mert korábbról ismertem több sorozatból is a színészeket (Malcolm Barrett-et mondjuk csak komédiákból), de ők nagyon sokat tettek azért, hogy megkedveljem a karaktereket, hogy érdekeljen a sorsuk. (Mondjuk a romantika nekem nem hiányozna Lucy és Wyatt között.)

Míg azonban az időutazók rendben voltak, a főnökjátszmák nem voltak túl érdekesek, mint ahogy az sem, hogy éppen kiben lehet bízni, ki milyen szervezethez tartozik és, hogy ki birkózza le a másikat. Az évadzáróban Sakina Jaffrey (gőzöm sincs a karaktere nevéről…) kapott egy badass pillanatot, de ő is felejthető volt, mint a többi machinátor, vagy épp Connor Mason.

Összességében, az utolsó 6 résznek köszönhetően a sorozat kilépett a “semmi extra, kellemesen szórakoztató”-kategóriából eggyel, talán kettővel magasabba, de még mindig nagyon messze van attól, hogy komoly tényező lehessen.

The Detour: kezdett a 2. évad

2017. 02. 22. 20:29 - Írta: winnie

2 comments | kategória: kritika

Komédiáknál, főleg a második évadosoknál azért elég ritka, ha az embernek bejön az első szezon és benevez a folytatásra, akkor a premierről ne azt írja, hogy nem volt sok változás, továbbra is jó a sorozat. Tavaly talán a Sex&Drugs&Rock&Roll kezdése ért hidegzuhanyként, de még azt is elkönyveltem korrektnek. Na, a The Detour évadnyitója pocsék volt. (Megjegyzem, az imént jött egy komment, ami szerint pedig nagyon jó.)

Pedig a The Detour első szezonjával a tavalyi évad egyik legjobb újonckomédiája volt, bár az évad végén bedobott cliffhanger teljességgel érthetetlen volt. A 2×01 így elég hülye helyzetből indult, de olyan érzésem volt, hogy nem is nagyon akartak törődni a slusszpoénnal. Oké, emlegették, de mintha mi sem változott volna.

Illetve egy valami változott: a sorozat koncepciója ment a kukába – a autózós, kirándulós aspektusra gondolok. Oké, a The Detour humor és karakterek terén is elég jól definiálta önmagát, így nyilván a készítők úgy gondolták, hogy nincs szükségük arra, hogy ismételjék magukat, inkább új sztorit találtak ki karaktereiknek. Pedig az évadnyitó legelején még egy pillanatra felcsillant a remény, de elég hamar letudták az autókázást.

Szóval Nate-ék New York City-be költöztek, eléggé körülményes módon tették mindezt, nem túl jó benyomást téve a szomszédokra és…, igazából ennyi. Megismerhettünk jó pár új szereplőt, miközben olyan érzésem volt, hogy ugyanazt a poént ismételnék el tízszer. Láttam, hogy a színészek nagyon élvezik a hülyülést, de valamiért csak rezignált pislogásokat váltottak ki belőlem.

Tény, hogy voltak nagyon elvetemült és ötletes poénok (nem sok…), amin felnyerítettem volna, hanem szedált volna le az előző pár perc, de összességében egy percig sem éreztem lehetőségekkel telinek sem az új környezetet, sem az új szereplőket, sem pedig a kicsit megváltozott dinamikát. (Nate új munkája számomra végképp humortalan jeleneteket hozott.)

Ezer szerencséje volt a sorozatnak, hogy dupla résszel kezdett (a premier egyébként 30 perces volt…), ezért belevágtam még a folytatásba is, ami elég jól startol, annyira abszurd volt (és akadt benne hányásba lépés meg vécés poén, meg félreértés, meg fizikai móka…), de utána az epizód beállt egy erősen közepes szintre (a gyerekek és James Cromwell idétlenkedése nem volt vicces, az elhúzott táncjelenet meg…, pff).

Igazából a végső lökést a kikérdezős átívelés erőltetése adta meg. Az egész bűnügyi körítés már az első évadban is gyenge volt, de itt még egy “rejtélyes idegenes” szálat is kaptunk. Szóval részemről ezzel kasza lett a The Detour (az első évad emlékét megőrzöm), a rész végi szemes gusztustalanság már eső után köpönyeg volt. De legalább megint némiképp visszahozta az első évad szellemiségét.

Pilot: The Good Fight – 1×01-02

2017. 02. 22. 14:50 - Írta: superpityu

22 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Tavaly a 7. évadjával befejeződött a The Good Wife, viszont a CBS úgy döntött, hogy megpróbálja folytatni annak sikertörténetét és berendelte a spinoffot az újonnan indult streaming szolgáltatójára, a CBS All Access-re.

Az új sorozat Diane Lockhart karakterére helyezi a hangsúlyt, és számomra az egyetlen kérdés az volt, hogy mennyire lesz élvezhető a The Good Fight az anyasorozat teljes ismerete nélkül, hiszen én alig pár rész láttam belőle. Nos, mindenképp élvezhető, tetszett a kezdés, igaz pár visszautalás nem esett le azonnal, de nem zavart a részek nézése közben.

The Good Fight – 1×01 – 8/10
The Good Fight – 1×02 – 7,5/10

Igazából fogalmam sincs, hogy a TGW milyen stílusú volt, mit emeltek át a spinoffba belőle, de amit ebben a két részben hoztak az messze felülmúlta a várakozásomat. Bár igazából magam sem tudom, hogy miért is vártam a sorozatot, de őszintén meglepődtem, hogy mennyire imádtam minden pillanatát.  

Mindenesetre a készítők (a King házaspár az eredeti terveikkel ellentétben a BrainDead után visszatért) nem bíztak semmit a véletlenre, hiszen a sorozat felütése rendkívül hasonlít az anyasorozatéra. Itt egy pénzügyi botrány miatt áll a bál, amiben természetesen Diane is érintett, valamint a kezdő ügyvéd keresztlánya, Maia, akinek a családjától indult el ez az egész.

Diane éppen a visszavonulását készítette elő, de az összes megtakarítását befagyasztották, valamint munkahelyét is kénytelen feladni. Ráadásul a nevének beszennyezése miatt más ügyvédi irodák sem akarják bevenni társként. És itt jön be képbe a Reddick, Boseman & Kolstad, ahol egy régi TGW-s, Lucca Quinn is dolgozik. Az egyik partner, Boseman veszi észre, hogy mekkora lehetőség lehet abban, ha Diane az ő oldalukon van.

Meg kell hagyni, hogy mindkét epizód remekül van összerakva. Nincs bennük semmi sallang, végig konkrétak, nem kerülgetik a problémákat hosszú percekig. Iszonyatosan intenzívek, a párbeszédek pedig az utolsó percig pörgősek. Ráadásként pedig zene is remekül idomul a sorozathoz, szinte pulzál tőle az összes jelenet. Tele van minden pillanata energiával. 

Minden nagyon össze volt rakva, jó volt nézni az egészet, ahogyan pár perc alatt eljutottunk a botrányig, majd gyorsan megtapasztaltuk, milyen következményei lettek és a 2. részre már más sem maradt, mint annak bevizsgálása, hogy miként kovácsolhatnak előnyt ebből az egészből.

Persze ehhez az is kell, hogy a karakterek (és a színészek) remekeljenek és még emiatt sem kell szégyenkeznie a Good Fight-nak. A rajongókat korábban megosztó Lucca (Cush Jumbo) fergeteges, nem tudok hirtelen jobb jelzőt találni rá, Diane (Christine Baranski) sem okozott csalódást, valamint Maia (Rose Leslie) is betalált a végére, ahogyan egyre inkább ráérzett a helyzetének kezelésére. Viszont az abszolút aduásznak Boseman (Delroy Lindo) kissé bohókás, de végig mindent kézben tartó karakterét érzem.

Bár a főszálként kezelt botrány nem túlzottan hoz lázba, főleg a 2. rész ócska cliffje után, a heti esetek mindkét alkalommal jól működtek. Részemről eggyel gyarapodik a néznivalók listája, és talán nyáron ráveszem magam The Good Wife darájára is.

(Az első szezon 10 részes lesz és nem a CBS-re, hanem a CBS All Access-re érkezik minden vasárnap új epizód. Azt pedig a The Good Wife-nézőknek írom, hogy a streames jelleg miatt korhatárosabb a megvalósítás, mint az anyasorozat esetében, itt például már nyugodtan káromkodhatnak szereplők.)

Pilot: Crashing

2017. 02. 21. 21:51 - Írta: human

2 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Milyen a feltörekvő standup komikus élete, főleg ha épp megcsaláson kapta a feleségét, és így kénytelen ismerősök és kollégák kanapéján meghúzni magát? Talán az HBO komédiájából, a Crashingből majd kiderül.

A történet tényleg annyi, mint amit a bevezetőben írtam. A főszereplő egyelőre semmit nem keres a fellépéseivel, viszont a felesége eltartja, neki köszönhetően jó élete van. Egészen addig, amíg egyszer korán hazaérve azon nem kapja a nőt, hogy épp mással szexel.

El is viharzik otthonról gyorsan, így keveredik az eddigi helyeinél nagyobb színpadra, ahogy kiönti a szívét a nézőknek. Azok ezt nem fogadják túl jól, de ezen a fájdalmas fellépésen keresztül ismerkedik össze Artie Lange-gel. Nem indul erősen a barátság, de végül csak kiköt a kanapéján. És az évad során mások nappalijában is aludni fog, hiszen ez a koncepció.

Amiben másnak tűnik a sorozat, mint mondjuk egy Louie, az a főszereplő (és író) Pete Holmes karaktere. Egyelőre nem a végtelen sötétségekbe ereszkedik a Crashing, hanem a szar kezdő helyzetéből kihozza a pozitívumot. A főhős tényleges életének katalizátora lehet ez a megcsalás, hiszen emiatt végre kimozdul a komfortzónájából, kitalálja mit és hogyan akar kezdeni az életével és karrierjével.

Mindezt nagyon jó humorra teszi a sorozat. Bár az esetleges fejlődés végén lehet nem lesznek sokkal jobbak a poénok, de tetszett, hogy feltörekvőként a kis klubban a viccei is kicsit csiszolatlanok és gyengébbek voltak. Érezni, hogy miért nem tudott még előre lépni. Ha Holmes sorozatbéli énje fejlődik az élményei által, akkor remélem, a Crashing ezen aspektusa is vele tart majd felfelé.

A Crashing nem lesz instant klasszikus, de egész jó volt, 7/10 a kezdő rész. Külön öröm, hogy a kínos helyzeteket nem húzza a végletekig, nem az a humorforrás, így kellemes hátradőlős lazítós szórakozás.

*Az első rész regisztráció nélkül megnézhető az HBO GO-n.

Második blikk: Legion

2017. 02. 21. 20:10 - Írta: CyClotroniC

8 comments | kategória: kritika

– We’re having a romance of the mind.
– I like that.

Azt hiszem, elégedettek lehetnek a folytatással azok, akik beleszerettek a Legion pilotjába, mert egész jó irányba mozdult el a történet és hál istennek úgy tűnik, hogy egy erősen karakter- és másodvonalon rejtélyközpontú sorozatot készített Noah Hawley.

A legjobb hír, hogy a második részben nyoma sincs a pilot utolsó perceiben látható középszerű akciózásnak, a rossz pedig talán az, hogy úgy tűnik a retrós báj a nyitórész sajátja volt csak, de persze azért így sem kell féltenünk a remek atmoszférát.

Ha nem is lesz minden részben The Who meg The Rolling Stones és hihetünk az előrejelzéseknek, nem utoljára láttunk táncjelenetet vagy zenés montázst a sorozatban, illetve nagyon úgy tűnik, hogy díszletfronton továbbra is hangsúlyosak a fura helyszínek és a szokatlan, egyedi tárgyak.

Akad köztük olyan is, ami egyelőre csak inkább a hangulatért van jelen, elvégre hol máshol beszélgetnénk szuperképességekről, mint egy ovális terem közepén berendezett méretesebb bonsai-erdőben ücsörögve, tejet szürcsölve egy kitömött hegyi kecske mellett. Másrészt viszont rögtön értelmet nyert több apróság is a pilotból, például a füstöt pöfögtető zöld béka vagy kaptunk egy kis érdekes háttérinfót mondjuk a csillagképes lámpához is.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Powerless: senki többet, harmadszor!

2017. 02. 21. 16:22 - Írta: winnie

6 comments | kategória: röpke-kritika

Nyilván a pocsék 1×02 után már nem volt esélye a Powerless-nek, hogy maradjon, és a harmadik részekről egyébként is human szokott írni, de azért annyit megérdemel a sorozat, hogy leírjam, hogy ez az epizód már teljesen rendben volt. Semmi extra, nem kiemelkedő, de pozitívan csapódott le bennem. A kasza természetesen lesújtott részemről, de legalább szépek lesznek az emlékek.

Főleg az első 40 másodperc ütött (ld. lent az idézetet), de volt 2-3 aranyos szuperhős-emlegetés (szereplőink gyanítják, hogy Bruce Wayne lehet The Flash), a B-sztori is jópofa volt Gary-vel (kár, hogy lerendezték 3-4 jelenetben), és végre Alan Tudyk is vicces volt. Valamennyire. Ja, és még sorozatcímet is volt a részben, most a The Closer. Bár ez korábban is előfordult, azt hiszem.

– This just in, Atlantis, home of Aquaman and character actor William H. Macy has been attacked only a week before Sinking Day, the national holiday commemorating the sinking of their ancient city.
– Ron, I didn’t know that you and William H. Macy are from the same place.
– Mm-hmm.
– What are you talking about?
– Oh, I’m from Atlantis.
– I thought you said you were from Atlanta.
– No, that’s Donald Glover. And it might be racist that you heard that. Classic white person making white person assumptions.
– I’m half Filipino.
– I thought you said you were half Philadelphia?
– What the hell is half Philadelphia?
– I don’t know.
– All right, let’s just agree that we’re all racist.
– Oh, we’re not racist. We just don’t listen to each other. Filipinos are notoriously bad listeners.
– What did you just say?
– Case in point.

Switched at Birth: kezdett az 5. évad – írta Sheera

2017. 02. 21. 14:55 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika

A Freeformos Switched at Birth készítői mindig is igyekeztek társadalmilag érzékeny témákkal foglalkozni, annak ellenére, hogy a sorozat elsősorban a fiatalabb korosztálynak szól. Nem igazán tudom, mekkora a nézettsége Magyarországon, de úgy látom a junkie-kat nem nagyon mozgatja meg a sorozat, pedig érdemes lehet egy esélyt adni neki, ha valaki érdeklődik a tárgyalt témák iránt.

Mivel a Switched at Birth viszonylag sokat változott az évek során, annak is érdemes lehet visszatérnie, aki anno a tinisorozat mivolta miatt kaszálta. Nem csak a sorozat felépítése lett átgondoltabb, de a főszereplők is felnőttek időközben. Ráadásul az egyik legnagyobb erőssége éppen a karaktereiben rejlik. Igazi, háromdimenziós embereket láthatunk, látszik, hogy a készítők tényleg végiggondolják, hogy az adott szereplő hogyan viselkedne egy bizonyos helyzetben.

Emellett pedig ebben az évadban a társadalmi kérdések mellett kapunk egy kifejezetten politikai jellegűt is, ami azt mutatja, hogy a sorozat igyekszik felnőni a szereplőivel és nézőivel együtt.

A bekapcsolódásra jó lehetőséget szolgáltat az évadnyitó, ugyanis a történet ugrik egy évet az előző évad végéhez képest, így kevésbé okoz problémát, ha valaki nem ismeri az előzményeket. A szezonnyitó röviden azt is elmeséli, hogy mi is történt a két évad között, ezáltal kicsit kontextusba helyezi a felütést.

A visszatekintés után bevezették az idei fő- és mellékszálait is, így a rész végére elég jól körvonalazódott, miről is fog szólni ez az S5. Ismét egy tematikusan felépített évadot fogunk kapni, pár nagyobb és több kisebb sztorival. Ezeket a tovább mögött fejtem ki, spoileresen.

Tovább…

Legion: 2 rész után

2017. 02. 20. 22:20 - Írta: human

26 comments | kategória: kritika

Képregény-sorozat meg minden, de valamiért nekem a Wilfred ugrott be Legionről, na meg a Westworld. Itt is rengeteg talányos képet tesznek az ember szeme elé, csak az utóbbival ellentétben nem spóroltak a karakter alapozásával sem, így rögtön érdekes valamennyire a főhős sorsa. Szóval meg is van az eddigi legjobb képregényes széria (Alapozásnak a pilotkritikát javaslom)

A leglenyűgözőbb a kezdő és a második részben is a rengeteg ötlet volt. Ezeknek egy része persze csak sima kavarás, hiszen ahogy a főszereplő, úgy néha a néző is bajban van a valóság megítélésével. Van itt emlékekbe merülés, flashback, álom, halott, ám mégis beszélő szereplő, és még rengeteg minden.

Viszont ahogy az előbbieket képileg kifejezték, az valami brutális. Nagyjából egy videójátékos akciójelenetbe, menekülésbe tudnék belekötni, azon kívül pislogni alig mertem a zseniális jelenetváltások, összevágások, perspektívák miatt. Dizájnoltság szempontjából öröm volt nézni eddig a sorozatot.

És a Legionnek tényleg az az erőssége, hogy mindeközben a látványos felszín alatt ott van egy olyan hős, akinek a sorsa, titokzatos múltja érdekel. Nyilván az alapoknál kicsit pőre a kiválasztottságot hangsúlyozó sejtelmesség, de itt jól építenek a bevált képregényes receptre.

Ami viszont mindenképp kijelenthető, hogy a Legion nem tizenkettő egy tucat sorozat. Egyértelműen nem lesz mindenki kenyere, viszont kilóg a többiek közül.

The Walking Dead – 7×10: New Best Friends

2017. 02. 20. 21:04 - Írta: human

76 comments | kategória: kritika

Honnan érdemes még nyúlnia a The Walking Deadnek? Hát persze, hogy a Mad Maxekből. Legalábbis a mostani rész közben a piálás mellett bizony egy Beyond Thunderdome is beugrott. Spoileresen a tovább mögött.

Tovább…

Previous Posts