login |

Posts filed under 'kritika'

Walking With… – írta Vrahno

2017. 07. 26. 14:50 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: kritika

Talán nem túlzás a BBC „Walking with…” átfogó címet viselő őslénytani edutainment műsorait kultuszműveknek nevezni. Nemcsak dokumentumfilmek összességéről van szó, hanem teljes márkáról, ami számos folytatást, spinoff médiát és merchandise terméket foglal magában. Jogos tehát a kérdés, ez tényleg tudományos igényű ismeretterjesztés lenne, vagy márkanévvel lepecsételt, szórakoztatóipari néphülyítés?

A 90-es években Tim Haines dokufilm-producer a Jurassic Park effektjei láttán grandiózus ötlettel állt elő: egy tévésorozatéval, ami az őskori vadvilágot a legújabb tudományos felfedezések alapján eleveníti fel. Így fogant meg az 1999-ben képernyőre tűzött klasszikus, a Walking with Dinosaurs. Alapötletét tekintve talán nem az első a maga nemében, de a legjelentősebb, legnagyszabásúbb és legismertebb.

Imagine you could travel back in time, to a time long before man.

Hagyományos természetfilmről van szó, mely hat darab félórás epizódja nagy vonalakban végigkíséri a földtörténeti középkor élővilágának fejlődését. Hangulatilag tökéletesen visszaadja a BBC megszokott állatos dokufilmjeit, hitelesnek és valósnak érződik. Ám amit látunk, mégsem igazi: a sorozat alanyai vadonbéli élő-lélegző állatok helyett speciális effektusok, amik kitalált, de többé-kevésbé tudományosan alátámasztott történeteket élnek át. A WWD célja nem pontos tudományos tézis felállítása, hanem hogy a különféle, egymásnak gyakorta ellentmondó elméletekből és bizonyítékokból szemezgetve az őskorról egy lehetséges képet nyújtson.

Ez tehát nem mese, a dinók és társaik állatok módjára viselkednek, és bár mindegyik rész egy teljes történetet mond el, a narratívák nem hatnak túl mesterkéltnek. Lebutítás vagy köntörfalazás sincs: az őslények minden tevékenysége, harcaik, párzásuk, szenvedésük, esendőségük a nyers realizmus jegyében kerül képernyőre. A tovább mögött folytatom. Tovább…

Pilot: Midnight, Texas

2017. 07. 25. 21:30 - Írta: human

8 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Most kiderült, hogy miért tologatta ennyit az NBC a Midnight, Texas premierjét: mert borzasztó. Mondjuk azt értem, hogy miért rendelték be, mert ebből jó is kisülhetett volna, csak hát nem ez történt.

A sorozat True Bloodot is író Charlaine Harris regénye alapján készült, és egy Midnight nevű texas-i kisvárosban játszódik, ahol csak a kívülállóknak van helye. Ez konkrétan a természetfelettivel kapcsolatos embereket jelenti: van itt angyal, boszorkány, látnok, vámpír és még ki tudja, miféle szerzetek.

A fentiekből tényleg lehetett volna jó is, nem? A főszereplő egy fenyegetés elől kerül ide, de a látnokságának köszönhetően gyorsan beilleszkedik a helyi környezetbe. A cselekmény katalizátora egy gyilkosság lett amúgy, ez bolygatja meg az igazán az állóvizet, és alakulnak ki a konfliktusok miatta.

A főbb probléma, hogy a kivitelezés valami borzasztó. Nem is az a baj, hogy sok az expozíció, amikor a karakterek állnak, és dől belőlük a nekünk szánt információ, hanem amikor tényleges cselekmény van, akkor is csak állnak, de tömegesen. Egyszerűen nem tudják a sok szálat kezelni, így mindenki ott van minden főbb eseménynél, és kész. Akkor is, ha ott nincs dolga.

Mindezt teljesen szürke rendezéssel fejelik meg. Sőt, inkább rossz rendezést és vágást mondok. Nyilván a forgatókönyv is keresztbe tesz nekik, de még így sem olyan az egész, mintha profik csinálták volna, csak unalmas, sokkal inkább egy kanadai Syfy-sorozat ugrik be róla. Közben pedig ez országos tévére készült többszörös költségvetésből.

Lehet, tudnék még “áradozni” a Midnight, Texas pilotjáról, de annyira semmilyen az egész, hogy hidegen hagy. Nincsenek negatív érzelmeim iránta, a blog miatt meg kellett nézni, letelt a 40 perc, de ha 2 hét múlva belekérdeztek a történetbe, akkor már semmi sem fog derengetni.

Nem tudom, legyen 5/10? A lényeg, hogy kerüljétek. Aki nem ért egyet, és esetleg érve is van, az meg mindenképp fejtse ki a kommentekben, hogy legyen több mankója a többieknek.

The Body Farm – írta Eloise

2017. 07. 25. 15:11 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

A Waking the Dead spinoffja mindössze egyet 6 részes évadot ért meg 2011-ben, amit nagyon sajnálok, mert igazán tetszetősre sikeredett ez az angol krimisorozat.

Eve Lockhart (Tara Fitzgerald) tetemkertje sokszor segítette a csoport munkáját az anyasorozatban, most pedig ez a különleges kutatóállomás kerül a középpontba. A tetemkert (‘body farm’) egy olyan hely, ahol a patológusok holttesteket vizsgálnak, úgy hogy például különböző szituációkat szimulálnak vagy egyéb kísérleteket hajtanak végre.

Egy farmon Eve létrehoz egy kutatócsoportot. A személyisége vezetőként viszont eléggé megváltozik, hiszen míg korábban vidám és pörgős volt, most sokkal komolyabb. Az epizódok kezdetén és végén is az ő elgondolkodtató monológja hallható. A munkatársai eléggé különlegesek, ami persze nem csoda egy ilyen nem túl szokványos munkánál.

A The Body Farm-ban nagyon sok a visszaemlékezés, melyek révén szép lassan megtudjuk, hogy mi vezetett egy-egy halálesethez. Nekem nagyon bejött a hangulata. A helyszínt például kiválóan választották meg. Egyfelől a farm, ahol élnek a semmi közepén található, így eléggé elzártnak tűnik a külvilágtól, olyan mintha valamilyen illegális dolgot tennének, pedig pont bűntetteket oldanak meg. (A ház konyhája viszont kifejezetten otthonos, jópofa volt, hogy ott gyűltek össze általában, mint valami kis család.)

Azt persze elismerem, hogy ennyi alapján elég morbidnak tűnik a koncepció, és nem is mondom, hogy bizonyos szempontból nem az. Tény, hogy időnként feltűnik egy-egy holtest, melyen valamilyen vizsgálatot hajtanak végre, de alapvetően nem csak erről szól a sorozat, hanem a karakterekről is – főszereplőkről és az epizódszereplőkről. Persze, akinek nehezére esik elviselni a témát, az nyilván ne vágjon bele.

A tovább mögött folytatom – spoilerek nélkül, a karakterekkel. Tovább…

Game of Thrones – 7×02: Stormborn

2017. 07. 24. 18:50 - Írta: CyClotroniC

225 comments | kategória: kritika

A Chronicle of the Wars Following the Death of King Robert I

A Game of Thrones eheti – stílszerűen egy viharban nyitó – Stormborn epizódja több szempontból sokkal ötletesebb és jobb szezonnyitója volt ennek a szezonnak, mint a valódi. Noha az eddigi 6 szezon során Bryan Cogman-nek is akadtak már botlásai, az továbbra is látszik, hogy biztosabb kezű, kreatívabb író a showrunner párosnál.

Kár lenne olyas fajta alkotói szabadságot és kísérletezgetést elvárni itt, mint amit sok modern drámasorozat megengedhet magának, ez viszont közel sem jelenti azt, hogy a Game of Thrones-nál ne lehetne játszani néhány dologgal, többek közt az egyes epizódoknak adott tematikus keretekkel, amihez korábban is előszeretettel nyúltak már az írók.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Tovább…

Hap and Leonard: a 2. évad – írta Pibanto

2017. 07. 24. 14:50 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: kritika

Már az első évad is kellemes meglepetés volt, de a Hap and Leonard második szezonja talán még egy lapáttal rá tudott tenni az eddigi minőségre. Az új évad egy teljesen különálló sztori, mely a Mucho Mojo címet kapta, ami magyar keresztségben Fekete Rontás.

Az első hat részben megismerhettük Hap és Leonard különös kapcsolatát, melyet egy szörnyű gyerekkori baleset kapcsolt össze. Azóta elválaszthatatlan barátok, amit sokan furcsállnak is, hiszen Leonard egy fekete háborús hős, míg Hap egy börtönt is megjárt fehér férfi. Az első évad során egy rablás volt a sorozat célkeresztjében, míg a másodikban sokkal drámaiabb fordulatot vett a történet.

Az új évadban egy rejtélyes gyilkosság utáni nyomozás kerül középpontba, mely során a vártnál is több problémával kell szembenézni a főszereplőpárosnak. Megismerjük Leonard bácsikájának, Chesternek a lakókörnyezetét (azaz egy teljesen másik világot, mint az S1-ben), illetve az ottani problémákat, melyből kijutott Leonardnak is, aki Chester házát örökölte és ez által egy óriási kalamajkába keveredik.

A tovább mögött spoilerek nélkül folytatom. Tovább…

Ozark: az 1. évad

2017. 07. 23. 21:28 - Írta: human

15 comments | kategória: kritika

Az a durva a Netflix menetelésében, hogy hiába vannak melléfogásaik (gondolom, lassan valamelyikünk rászánja magát a Friends from College-írásra), ha utána egy héttel meg olyan minőséget szállítanak egy újonccal, mint az Ozark. Ez a sorozat nagyjából a legjobb popcorn thriller amit mostanában láttam “tévében”.

A történet egy pénzmosóról szól, aki az üzlettársa miatt kicsit kiesik a mexikói kartell bizalmából. Némi meggyőzés után kap még egy lehetőséget, aminek során egy tóparti városkába, Ozarkba, Missouri államba költözik a családjával, hogy ott építsen fel egy friss pénzmosó “gépezetet”. A konkrétumokról bőven elég ennyit tudni.

Ami miatt lebilincselő az Ozark, hogy valahogy teljesen reálisnak érződik, miközben mégis tele van képtelenséggel. Betartják, hogy a sima alapokból jutnak el az irreálishoz, így a suspension of disbelief kitart. Ennek során mindenki a saját tudása szerint áll a problémákhoz, mivel nyilván odaérkezve a helyiekkel is lesz némi nézeteltérése, és így nem a közvetlen életveszély jelenti a főbb cliffhangerök mögötti muníciót.

Komolyan mondom, egyszerűen lebilincselő milyen helyzetekbe tudják magukat mindig írni az készítők, hogy utána teljesen hihető módon másszanak is ki belőle a karakterek.

Nyilván a negatívumok felett sem akarok elsiklani. Az egyik ilyen volt számomra a látványvilág. Odamennek ebbe a gyönyörű, vadonnal körül vett tóparti városba és mit csinálnak? Rátolják a kék szűrőt. Nem csak a téli, de a nyári jelenetekre is, hogy az thrilleresebbé tegye a történteket.

Ezen kívül még a főszereplőbe, Jason Batemanbe kötnék bele kicsit. Akit amúgy imádok, és értem, hogy miért igyekszik drámaibb dolgokat csinálni, az ember komolyodik, na meg a komédiát már kimaxolta az Arrested Developmenttel. Vele is csak pár részben volt bajom, konkrétan azzal, amikor keménykedett, és ezt elfogadta a többi karakter.

Lehet, hogy már a fentiekből is lejön, de az Ozark nem lesz örök klasszikus. Viszont nem is erre törekedett. Egyszerűen egy iszonyat szórakoztató és izgalmas 10 részes évadot kapunk. Ahogy öregszem úgy egyre ritkábban szoktam már darálni, de ez teljesen lekötött, és indítottam mindig a következő részt rögtön.

A pontszámot tényleg ne értsétek félre, olyan 7/10, viszont abból a magát nézetős fajta. Ami egyáltalán nem guilty pleasue a dolog, hanem minőségi zsánersorozat.

Pilot: Snowfall

2017. 07. 20. 21:45 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika

Kivételesen nem az érdeklődésem miatt csúszott a kritika, hanem más tartott fel. Mondjuk így is csak a második rész végéig jutottam el az FX drámájából, pedig a téma érdekes lenne, viszont egyelőre úgy néz ki, hogy túltömték az évad elejét.

A sorozata a crack cocain elterjedéséről szól a 80-as években. Viszont az előzetesen sugallt feketék közötti dílerkedés mellett van itt egy CIA kapcsolat, és még vagy kettő komolyabb mellékszál. A probléma tényleg annyi, hogy ebből egyedül a fiatal fekete srác története érdekes.

Persze már most is látszik, hogy összeérnek a dolgok, megvannak a kapcsolódási pontok és főbb konfliktusok, viszont tényleg csak a fűdílerkedésből a komolyabb pénz felé nyitó fiatal az, aki érdekel is. Pedig csak egy sima felemelkedéstörténet, az 1×02 végére az első komolyabb buktatóval, ami miatt szerintem még lecsúszik majd a folytatás.

Amúgy a Snowfall eddigi problémája nagyon tipikus, nem? Mármint mindenkinek van olyan sorozata, amiben sajnálja a bizonyos szálakra szánt időt. Nekem ilyen volt a Game of Thrones, mielőtt kiszálltam, de ott érthetőbb a dolog, itt viszont az elején jobban kellett volna fókuszálni arra, ami érzelmi kötödésre ad lehetőséget a nézőnek, és onnan kibontani a történetet. Vagy a többieket is erősebben alapozni. Így a kettő között leültek a földre.

Mivel peak TV van, és az FX eléggé komolyan áll a sorozataihoz, így nem meglepő, hogy a körítés amúgy remek. Főleg, hogy az egyik készítő John Singleton (Boys n The Hood). Pár gyönyörű kép, izzadt nyári hangulat, és visszafogott erőszak jellemző a Snowfallra egyelőre.

Na jó, még belekötök a zenébe is kicsit. Lehet nem kéne, de a pilot eszméletlen GTA: San Andreas-hangulattal indít, viszont sajnos kevés tényleg ismert számra tellett a büdzséből. Persze a kiemeltebb pillanatokhoz jókat választottak, de a többi dallam eléggé semmilyen lett.

Nem tudom azt mondani, hogy kötelező, de ha javul az egyensúly, akkor még lehet belőle valami. Egyelőre 6/10. Tudom, ez közepes pontszám, viszont itt erősen átlagolásnak kell elképzelni, a 8-9/10 pillanatokat váltják az 5/10-ek.

Circle – Two worlds connected – írta LasDen

2017. 07. 20. 17:07 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika

Múlt, jelen és jövő. Három különböző év (sőt, évtized), három történet, egy végkifejlet. Ezzel és rengeteg drámával, fordulattal és meglepetéssel kecsegteti az embert az idén bemutatott Circle.

2007-ben Kim Woo-Jin és Kim Beom Gyoon hazafelé tartanak, miután Woo-Jin az állítása szerint idegent látott. Ekkor egy vakító fény kezdi üldözni őket, ami nem sokkal később be is éri kettejüket. Egy alak lép ki a fény mögül, ezzel teljesen megváltoztatva az ikrek életét.

2017-ben Woo-Jin az egyetemen és az életében is próbál helyt állni, normálisan akar élni. Közben Beom Gyoon frissen szabadul a börtönből, ahova az idegenekkel való megszállottsága juttatta. A dolgokat bonyolítja, hogy az ő korábbi incidenseire kisértetiesen hasonlító halál eset történik az egyetem területén.

2037-ben Szöul (Normál Föld) már nem az a szép hely, ahová túl sokan kívánkoznának. A levegő szennyezett, a közrend és az életminőség is mélyponton van. Már csak azok maradtak, akiknek nincs pénze, hogy az Okos Földre, Városba költözzenek.

Az Okos Föld valóságban egy város távol a szennyeződésektől és a káosztól. Egy hely, ahol az Emberi Törődés Rendszer (Human Care System) segítségével már 5.000 napja szabadságban, békében és bűnözéstől mentesen élhetnek az emberek. Kim Joon-Hyuk nyomozó pedig ide szeretne bejutni a saját céljaitól vezérelve.

Természetesen 12 részben nem lehet mind a 3 idősíkra egyenlő mértékben időt szakítani, így a hangsúly a jelenen és a jövőn van. A 2007-es események főleg néhány perces jelenetekben és beszélgetésekben jelennek meg.

Ez egyrészt segíti a sorozatot, hiszen az információk hiányában nehezebb összerakni az eseményeket, másrészről ezekben nem feltétlenül van annyi, hogy hosszabb kibontást érdemeljenek.

Így az epizódok struktúrája végig lineáris vonalat követ. A Part 1 mindig a jelennel foglalkozik, esetlegesen néhány releváns perccel a múltból, hogy aztán egy pofás átvezetővel ugorjunk a Part 2-ra a jövőbe. Így kvázi két cliffhangerrel zárulnak az epizódok. Egyszerű komstrukció, de működik.

És nagyjából ez lehetne az egész sorozat jelszava is. “Működik”. Mert nincs itt semmi olyasmi, amit edzett néző ne látott volna már valahol: a mégsem annyira utópisztikus világ, a rejtélyek vagy a megszállott karakter.

Az írás sem különleges, de kiválóan építenek a részek egymásra, nagyon jó ütemben kerülnek az újabb rejtélyek bemutatásra s oldódnak meg a régiek. Az egyik idősík jól reflektál a másikban történtekre, minden olyan organikus sorrendben következik. Az meg már szinte röhej, hogy minden részben tudják emelni a tétet és valami újról lerántani a leplet, mikor már így is annyi mindenre fény derült.

Nem kikövetkeztethetetlen a történet, de ügyesen rejtegetik a fordulatokat, így az embert magával ragadja. Persze ennek akkor van nagyobb hatása, ha olyan a néző, mint én, hogy egy-egy rész után nem szokott sokat agyalni a történteken. Főleg ha darálásról van szó, akkor még idő sem nagyon van rá, csak sodródni az árral.

A tovább mögött spoilermentesen folytatom.

Tovább…

Master of None

2017. 07. 19. 21:30 - Írta: human

12 comments | kategória: kritika

A Netflixes Master of None van olyan különleges sorozat, hogy már csakazértis érdemes néhol belenézni. Persze akad benne 1-2 átívelő szál, szóval nem a második szezon végére kell nyúlni, de annyira megragadó a furcsasága, hogy már csak érdekességképp is ajánlható.

Alapozásnak a pilotkritikám, vagy CyClotroniC éltetését ajánlanám az első évadról. Ha jól emlékszem winnie-nek nem jött be, ami amúgy szintén teljesen érthető álláspont. Eléggé megosztó a sorozat, sokszor rúgja fel a bevált receptet, néha még számomra is rosszul.

A történet röviden annyi…, hogy a készítő Aziz Ansari és Alan Yang képileg dolgoz ki olyan témákat, amiket 5 perces standup poénban sütnének el. Legyen ez az idősek kezelése, az indiaiak foglalkoztatása a filmekben, a melegség elfogadása családon belül, meg hasonlók. Jó ideig csak lazán függnek össze a részek, és hiába tetszett az épp aktuális nagyon, a következő epizód sokszor teljesen más ritmusban más témáról szól, ami simán lehet, hogy épp nem üt be annyira.

Mindez nem azt jelenti amúgy, hogy a Master of None zseniális, viszont eszméletlenül kísérletező, különleges darab. És most jön a megosztóbb vélemény: szerintem az első évad sokkal jobb, mint a második. Mondjuk azt elismerem, hogy alkotóilag ambiciózusabb, amit idén próbáltak Ansariék, viszont pont így lehetett melléfogni is.

Természetesen idén is voltak zseniális epizódok, például az Olaszországban játszódó, CyClotroniC által is említett dolgok előtt tisztelgő feelgood adagot jó volt nézni. Ahogy a Woody Allen New York-imádatát idéző pillanatok is remekek voltak. Konkrétan a 2×06, a New York I Love You, ami nyugodt szívvel hagyja el a főszereplőket 30 percre, önmagában is gyönyörű.

Viszont a 2. évad negatívumaihoz is el akarok érni lassan, szóval jöhet a sokak szerint túlságosan csapongó 2×05, a The Dinner Party, ami engem a végén egyszerűen szíven ütött azzal a dallal. Viszont pont ez hozta be azt a melodramatikus szálat, ami lehúzta a sorozatot.

Hiába állt a Master of None a megcsalás, életút, elvárások és a többi kérdéshez teljesen realistán, ha egyszerűen túl sokat foglalkozott ezekkel, szembe haladva az összes többi rész által felvezetett dologgal. Mert előtte egy-egy téma köré épültek a részek, és az is jelentőséggel bírt, hogy a főszereplő mindenkit barátjaként kezelt, és teljesen természetesen viselkedett a hozzá így viszonyuló nőkkel.

Pont ez volt az egyik erőssége a sorozatnak, hogy amikor elővett problémákat, akkor a főbb szereplői tulajdonképpen már csak rácsodálkoztak azokra, mert ők már sokkal elfogadóbban gondolkoztak a témákban. Erre jött a komolyabb szerelmi dráma…

Ezekkel ellentétben viszont az S1 sokkal ügyesebben tartotta meg az arányt a “standup” témák és a karakterdráma között. Erőteljesebben csapongott, viszont ez jobban is állt neki. Nyilván felnőttesebb a 2. évad, kicsit szomorkásabb, és értem, hogy miért akartak előrébb lépni a készítők, viszont sajnos nekem ez már kevésbé jött be.

Igazából pontozni nem tudom, annyira egyedi ez a sorozat. Inkább azzal zárnám, hogy tényleg érdemes akár random is belenézni egy jobban hangzó címme bíró epizódba, mert részről-részre is sokszor teljesen másmilyen a Master of None.

12 Monkeys: a 3. évad – írta Szalmi

2017. 07. 19. 18:10 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika

Nem gondoltam volna a 12 majomból készített sorozat első pár része, sem a 2. évadjának zárása után, hogy ilyen jól sikerül folytatás, a 3. évad.

Mint ismeretes, a 4. szezonnal zárul a sorozat, s mondanom sem kell, hogy kíváncsian várom, hogy sikerül kikeveredni az események láncolatából és az időben való ugrálásokból, mert eddig tényleg nagyon ügyesen csavarták készítők a szálakat, és emelték egyre magasabbra a szintet.

Amikor elkezdődött a sorozat, az volt az alapfelállás, hogy van egy bázis, ahonnan küldetéseket teljesít a főszereplő. 2043-ban egy kisebb túlélő csoportból James Cole utazik vissza 2015-be, hogy megtudja, mi okozta az emberiség nagy részének a pusztulását, és megakadályozza a katasztrófát. Ehhez egyetlen nyom áll rendelkezésére: Cassandra Railly.

Már ebben is sok lehetőség volt, bemutatták a két idősík szereplőit, ellenfeleket hoztak be, mitológiát gyártottak, megpróbáltak változtatni a múlton, miközben nehézségekbe ütköztek. Néha az akció közben nem is nagyon jutott idő megismerni a karaktereket, csak ide-oda rohangálás volt, egyes szereplők nem kaptak túl nagy hangsúlyt.

Aztán a történet és a részek előrehaldtával a helyükre kerültek a dolgok. A sorozat eléggé cselekményközpontú, nem karakterdráma, de azért mindenkinek megismerjük a múltját. És az események sem csak Amerikára korlátozódnak, Berlin, Párizs, London és Budapest is szerepet kapott.

A tovább mögött 3. évados spoilerekkel folytatom.

Tovább…

Big Brother US: kezdett a 19. évad

2017. 07. 19. 14:50 - Írta: Deny

31 comments | kategória: kritika,reality

Pár hete visszatért a nyár egyik meghatározó amerikai tévéműsora, immáron a 19. szezonjával. A CBS 2000-ben jól belenyúlt a tutiba, hiszen abban az évben indult el a Big Brother a csatornán a Survivorrel együtt  (egy évvel később pedig a The Amazing Race is csatlakozott hozzájuk). Hihetetlen, hogy még mindig képernyőn van mindhárom reality, melyek közül az első kettő továbbra is a CBS legnézettebb műsoraihoz tartozik, utóbbi pedig állandó Emmy-mágnes.

A Big Brother egy kőkemény stratégiai játék, ami számomra immáron 3 éve kötelező nyári program. Nyugodtan elfelejthetjük a cím alapján alkotott előítéleteinket, mivel a hazai változattal ellentétben itt egyáltalán nem egy trash reality-ről van szó, hanem egy remek szociális játékról. winnie röviden így foglalta anno össze:

 “el kell érni, hogy x emberből te maradj a végére, hogy kiejtsd vetélytársaidat, s tedd mindezt úgy, hogy azok a végén rád szavazzanak, amikor a győztesről döntenek”.

Ez pedig korántsem könnyű feladat, ha 16-an éltek egy fedél alatt, és mindenki manipulálja a másikat. A legjobb az egészben, hogy a közönségnek nincs beleszólása , hogy ki essen ki, ez kizárólag házon belüli játék. Ugyanakkor bizonyos dolgokba a nézők is beledumálhatnak.

Idén 16 ember költözött a Nagy Testvér házába, köztük egy tavalyi közönségkedvenc, Paul is, ám a műsor mottójához híven (“Expect the unexpected”) már az első nap hatalmas meglepetéseket tartogatott a lakók és a nézők számára is. Általában minden évad egy téma, egy gimmick, vagy egy csavar köré épül, ez pedig idén a kísértés lett.

A mostani szezonban mindenféle előnyökkel kecsegtetik a játékosokat, azonban ha ezeket elfogadják, annak súlyos következményei lesznek a többiek játékára nézve. És bizony nem restek élni ezekkel a lehetőségekkel, ami marhajó szituációkhoz és csavarokhoz vezet/-ett már eddig is.

A játékosok idén is sokszínűek, és egyelőre nagyon pozitív az évad fogadtatása, ami a nézettségen is meglátszik. Egyelőre csak 2-3 személy tűnik ki igazán a játékával, de ezt nem bánom, mert a többiek később még okozhatnak meglepetéseket.

Az viszont biztos, hogy az idei szezon első hete alatt is már annyi minden történt, hogy csak pislogtam. Jelenleg a negyedik hétnél járunk, de mivel csak heti 3 résszel jelentkezik a Big Brother (kivéve ezen a héten, amikor is 4 epizódot kapunk, de nem lövöm le a poént, hogy miért), még nem késő bekapcsolódni. Bátran ajánlom mindenkinek, még a műfajt élből elutasítóknak is.

A játékosok szövetkezései mellett különböző feladatok, versenyszámok gondoskodnak az izgalmakról, de a műsor formátumából adódóan egy perc nem telik el unalmasan.

Egyelőre egy 8/10-et adok ennek a szezonnak, ami sokkal jobban tetszik, mint az előző, ráadásul ezúttal az eyecandy faktort is rendesen felpörgették. A legfrissebb események alapján garantált, hogy fordulatokban nem lesz hiány idén nyáron sem.

Castlevania: az 1. évad

2017. 07. 18. 20:55 - Írta: human

10 comments | kategória: animáció,anime,kritika,pilot-mustra

Szokott mellényúlni a Netflix, ez egyáltalán nem vitás, az egyik borzasztó húzásukról szerintem lesz a napokban szó, viszont előtte még mindenki pozitívan kell nyilatkoznom róluk, hiszen szállítottak egy jó játékadaptációt. Mostantól nemcsak a Silent Hill, hanem a Castlevania is a jól sikerült “videójátékfilmek” közé tartozik.

Persze nem volt igazán nehéz dolguk, mivel a Castlevania első évadjában egyszerűen alig vállaltak kockázatot. Konkrétan azt tudom mondani, hogy ez inkább csak “évad” (így, idézőjelben), mivel összesen nincs 2 óra, és pilotnak is nevezhetnénk, hiszen csak felvezeti a főbb problémákat és szálakat, alig old meg belőlük valamit.

Gondolom a képekből látjátok, hogy egy animéről van szó, ennek minden sajátosságával. Bevallom, néha próbára tette a türelmemet a sok lassú zenére kitartott jelenet, főleg, hogy akkoriban elég sokszor volt hőemelkedésem éppen, tekintve a nyári “programom”.

Viszont azt is el kell ismernem, hogy nem fogták vissza magukat a karakterépítéssel, akármennyire is veszélyes volt így az első rész, hiszen az arra koncentrált, hogy Vlad Tepesből miképp lett Dracula, aki démoni seregeket idézett meg az emberek ellen. Mondjuk itt a sok túlhúzott jelenetbe elfért volna a csávó családi élete is, hogy átérezhessük a döntései mögötti súlyt.

Most jön a ‘de’, mivel mindenképp érdemes a második részt is bepróbálni, hiszen a tényleges főszereplő ott mutatkozik be, méghozzá rögtön megkedvelhetően. Persze tipikus karakter, olyan figura akinek a családja harcolt már pokoli teremtmények ellen, de aztán az emberek ellenük fordultak, szóval most nem túl szívesen akar segíteni nekünk Dracula mesterkedése ellen.

Az felszínen levő akciók ellenében a Castlevania erőssége a vallási kérdések, és emberei döntések kezelése. Mindezt egy viszonylag egyszerű (bocs, rajongók), de klasszikus videójáték alapjaira építették ügyesen.

Mondjuk ha keménykezűen akarom pontozni, akkor csak 6/10, a fent említett dolgok miatt. Mármint az általam kedvelt animékben is vannak túlhúzott jelenetek, de itt valahogy kevésbé működtek számomra. Folytatás természetesen lesz, 8 további rész biztosra vehető.

Previous Posts