login |

Posts filed under 'kritika'

Pilot-mustra: Trust Me – 1×01

2017. 08. 17. 21:40 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

I know I’m good enough.

Egy sorozat, aminek már a premierje előtt sejteni lehet a kaszáját? Nem, senkit nem akarok elrettenteni a Trust Me-től, de anno, amikor Peter Capaldi-t megtették a Doctor Who főszereplőjének, ki kellett szállnia a The Musketeers-ből. A Trust Me főszereplője pedig az új Doctor, a Broadchurch-ös Jodie Whittaker. (Mondjuk tény, hogy az nem Csehországban forog és csak 6 rész egy szezon, de cserébe abszolút főszerepről van szó.)

TRUST ME – 1×01 – 5,5/10

A Trust Me egy flashforward-dal indít, hogy után jöjjön a “3 hónappal korábban” kiírás – ez talán hatásos megoldás is lenne, ha nem tudnánk a sorozat alapkoncepcióját, miszerint a nővér főhős titokban orvosként kezd el dolgozni. És nyilván kellő tapasztalatok híján ez elég nagy kihívás lesz. Nem csak az betegekkel kapcsolatos feladatok megoldását illetően, hanem azért is, hogy ne bukjon le.

Cath minderre azért szorul rá, mert elveszti eredeti, nővéri állását (abban a kórházban, amiben uralkodó nagyon gáz viszonyok miatt egyébként a sajtót is megkereste, bár végül nem fújta be őket) s egyedülálló anyaként kénytelelen más állást vállalni. És szembe jön vele egy lehetőség: lenyúlja egy messzire utazó barátja személyazonosságát, és távol otthonától orvosként áll munkába.

Kissé felesleges kockázatvállalásnak tűnik, még akkor is, ha nehezebben tudna elhelyezkedni a saját nevén nővérként, no meg számtalan etikai kérdést is felvet a tette. Nyilván az nem fog fennakadni ilyesmin, aki gyilkosokat és más bűnözőket főhősnek kiemelő sorozatokat is néz, de rászorultság ide vagy oda, mégiscsak nagyon felelőtlen, amit tesz. (Kvázi az egyetem kihagyásával gyakorlati képzés során akar beletanulni a szakmába.)

Persze hasonló eset már megtörtént a valóságban is, így ezen nem akadok fenn, bár elég stresszes lehet a szituáció, főleg egy egyedülálló anyának, hiszen ha lebukik, akkor a gyerekét is simán bukni fogja (mégis bevállalta?). Arról nem is beszélve, hogy egy újságíró is a beszélni akar vele, illetve nővér énjével.

Akartam szeretni a pilotot, de amellett, hogy Whittaker ebben is jó volt, nem sok pozitívumot találtam. Mármint maga a szituáció (mínusz az erkölcsi dilemma, amin nem lovagol a sorozat) érdekes, de ez az első rész tényleg csak annyit csinált, hogy bemutatta a karaktert (és pakoltak köré nem túl érdekes mellékfigurákat, akik lebuktathatják), illetve “újdonsült” orvosként megajándékozták pár kihívással.

Nyilván az első (és a második) páciens feszült, “na, most mi lesz?”-helyzetet hozott létre, de utána már csak montázsokat kapunk arról, hogy Cath belejön a dolgokba. Hiszem persze, hogy nem eszik ennyire forrón a kását, lesz még bőven lehetőség lebukni, és mivel nincs hova beindulnia a sorozatnak 6 rész alatt, a folytatásban komoly krízis is lehet, de mivel most az első részt értékelem, ezért csak azt tudom mondani, hogy a főszereplőnek köszönhetően volt jobb, mint közepes.

Cserébe viszont az 1×02-nél simán ott leszek.

Második blikk: What Would Diplo Do?

2017. 08. 17. 20:14 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika

– Did they send a dude with, like, some stupid hipster beard and, like, glasses and…?
– Oh, yeah. If he just had a beanie on, it would complete the look of how bad of a person…
– Yo, what’s wrong with a beanie?

Gyááá! Pedig milyen jó volt már a pilot! Arról nem én írtam, de nekem is nagyon tetszett, annyira őrült és elvont és idióta volt helyenként, és mindezt technozenével (vagy tudom is én, hogy mi a műfaj neve, én 20 éve voltam fiatal) nyakon öntve. A folytatás már nem koncerten, hanem Diplo házában játszódott, és a “dalszerzés” folyamatát kísérte nyomon, mert szükség volt egy slágerre.

Nem tudom, de az 1×02 inkább debil volt, mintsem humoros. Inkább röhejes, mint vicces. Oké, a pár másodperces random Diplo-gondolatok továbbra is ütnek, de minden más összevissza volt, nem volt vezérfonál, sem a dokufilmes, sem a szektás szál nem volt kifejtve.

Ettől még persze James Van Der Beek konstansan zseniális ennek a menő, illetve magát menőnek és mélynek képzelő karakternek a bőrében, nagyon jó pillanatai vannak, de Kröner vagy a deadpan Bobby Lee is nagyon illik a képbe, a többiek (egyelőre) vagy feleslegesek vagy zavaró tényezők.

– Watch it float down the river of your thoughts like a little piece of poop.
– If we’re all one, wouldn’t that mean that your enlightenment is also mine?
– Listen to how many times you just said “I” in that sentence.
– I… I don’t think I did.
– Three times. Three times you just said it.
– Y-Yeah, but that was…
– Shh, shh, shh, shh, shh.

Egyébként nyilván az sokat adhat a sorozat élvezetéhez, ha tudnám, hogy ki az a Diplo (egy sztár DJ), vagy otthonosan mozognék a műfajban, és itt nem csak a zenére gondolok, hanem a kollégákra is, hiszen az 1×01-ben Calvin Harris karaktere szerepelt, az 1×02-ben pedig Skrillex (mármint a karakter) – tippre, ha tudom, hogy kik ezek, hogy milyenek, hogy néznek ki, mi a stílusuk, akkor jobban élveztem volna a jeleneteiket, mint így, hogy csak annyit tudtam, hogy egy ismert DJ-vel beszélget Diplo.

I don’t know what any of them do, really. I always… this… this… this is the play button. That’s my favorite button. I press that one.

A majdnem 8/10-es kezdés után a folytatás talán még a 4/10-et sem ütötte meg, szóval majd a harmadik rész láttán döntök a WWDD sorsáról.

Bellevue: az 1. évad

2017. 08. 17. 14:50 - Írta: winnie

4 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

Nyáron mindig pótolni szoktam a nagyüzem közben kimaradt, rövid szezonos újoncokat, már persze azokat, amik kifejezetten érdekeltek. A Bellevue pedig mindenképp ilyen volt. Az Anna Paquin főszereplésével készített átívelős krimit a biztató előzetese ellenére év elején nem sikerült elkezdenem, szóval most nekiálltam a pótlásnak. Nem kellett volna.

Az átívelős kisvárosi krimi-alapsztori bingó ezúttal az eltűnt tinédzsert dobta, ebben kell nyomoznia a természeten gondokkal (és a múltjával is) küszködő nyomozónak. Mindezt pár random motívummal öntik nyakon, miszerint az áldozat srác (aki jó eséllyel meghalt) hokijátékos volt és transznemű.

Másik fő szálként pedig beúsztatják a múltat, ugyanis sok évvel ezelőtt Anna Paquin karakterének rendőr apja öngyilkos lett (éppen egy eltűnés ügyében nyomozott – ez még fontos lesz a folytatásban), s ezután a lány fura rejtvényeket kezdett el kapni, amik mintha néhai apjától érkeztek volna. És ezek a rejtvények a jelenben is elkezdenek megint feltűnni.

A legnagyobb baj? Túl sok minden van a sorozatban. Nem azt mondom, hogy komplikált lenne, egyszerűen csak annyira teletömték témákkal (a jégkorongtól kezdve a valláson és a munkanélküliségen át a politikáig), hogy nehéz mindenre figyelmet fordítani, pedig a kezdetektől fogba egyértelmű, hogy bármiről is szól a sorozat, az első 20 percben feldobott témák mind fontos szerepet fognak játszani a kifejtésben.

Nyilván a borongós hangulat adott, valamennyire érezni is az atmoszférát, bár nem süt annyira, mint más sorozatokból. Meg aztán a Bellevue nem annyira a mutatott dolgok, hanem inkább az elmondottaknak köszönhetően lesz elég sötét tónusú. Olyan történésekre derül fény, vagy legalábbis olyasmikre utalgatnak, amikbe belegondolni is szörnyű.

Azt aláírom, hogy Paquin nyomozó karaktere egyáltalán nem tipikus, bár ő is a klasszikus, jellemhibáktól hemzsegő ember, de valahol üdítő a korábbi archetípusoktól elütő figurát látni a műfajban, s eleve tőle is. Már rögtön az elején kiderül, hogy kemény csaj, szó szerint mindent bedob az eredmény érdekében, s emellett egyedülálló anya is, s egyáltalán nem meglepő módon a melóban is folyton összezördül a kollégákkal.

Szóval valamennyire ki is lóg a kis bányavárosból, amiből egyébként is szinte minden lakó kilóg. Talán lakosság, illetve karakterek szempontjából mostanában a Bellevue hasonlított leginkább a Twin Peaks-re. Nem annyira különcök a figurák, de azért kellőképpen furák, és éppen ez az az aspektus, ami megnehezíti a sorozat befogadását. A Bellevue-ból nem a báj sugárzik, hanem valami taszító különcség, szürrealitás, ami nekem nem hiányzott ide.

Egyszerűen marha nehéz ráhangolódni a karakterekre, a főszereplőn és esetleg a főnökén kívül szinte mindenki csak teng-leng, és láthatóan megvan a történetszáluk, kapják a karakterizációt, de valahogy egyikük sem jön át, nem válnak érdekessé, ami elengedhetetlen lenne a sorozat “mitológiája” szempontjából, hiszen mire elkezd fény derülni a múlt titkaira, jobb tisztában lenni az érintettekkel.

Én, mint egykori rejtvényőrült, a főhős által kapott fejtörőket is elég gyerekesnek találtam. Mármint nem azért, mert megfejthetőek vagy túl nehezek, hanem valahogy az egész találós kérdéses, “találd ki, mire gondolok!”-koncepció sántít, olyan “ahogy Móricka elképzeli”-szerű lett, ahhoz tudnám hasonlítani, amikor focimeccset mutatnak egy sorozatban és lerí róla a gagyi, mert sem a pályán futkosók, sem a rendező nem látott még egy meccset sem.

Nem, a Bellevue-t leginkább a ‘mess’ szóval tudtam volna jellemezni. Nem érthetetlen, mégis zűrzavaros volt az egész, és az sosem öröm, ha az embernek érdektelen szálakat vagy beszélgetéseket kell végigülnie, hogy órákkal később összeálljon a kép. (Az meg végképp kardinális bűn, amikor a sztori vége felé random előrántanak egy fontos karaktert anélkül, hogy igazából szó esett volna a létezéséről.)

A magyarázattal nincs gond, a múlt felfedése is rendben van, a gyilkos személye is, van, ami meglepetést okoz, más pedig kevésbé, de… Mindegy, a sorozat egyébként megkapta a kaszát, így nem fog visszatérni a 2. szezonra, de lezártnak mondható, hiszen az ügy megoldódott, minden kiderült, szóval nem lesz hiányérzete annak, aki belevág és végignézi a 8 részt.

Pilot-mustra: I’m Sorry – 1×01

2017. 08. 16. 21:14 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Még várok két hetet, és már a teljes évadról írhatnék az I’m Sorry esetében, de hátha kap majd akkor is egy posztot, mert megérdemli. Legalábbis az eddigiek alapján a truTv júliusban indult komédiája kifejezetten szórakoztató, mindenképp a nyár egyik kellemes meglepetése, bár szuperlatívuszokkal azért nem fogok dobálózni.

I’M SORRY – 1×01 – 7/10

Valahogy így kell radar alatti sorozatot készíteni? Az I’m Sorry-nak sem a koncepciójában, sem a megvalósításában nincs olyasmi, amit lóbálva ki lehetne emelni, vagy amivel jól el lehetne adni. A komédia készítője és főszereplője Andrea Savage, róla (illetve alteregójáról) szól ez a sorozat, no meg a férjéről és a kislányáról – nincs is több állandó szereplő, aminek köszönhetően mindenféle jól csengő nevet lehetett hozni vendégnek.

– Walt Disney, Paula Deen, Henry Ford, I mean, come on.
– Your list of racists isn’t helping. You also forgot Mel Gibson.
– I am not proud of myself.
– A perfect example. These are all incredibly successful racists, so I’m saying, if she continues to have these beliefs, it’s not gonna preclude her from achieving all of her dreams and goals.

Közelebbről az I’m Sorry egy dolgozó anyus komédia (mármint van benne munka is, család is), ami egy cseppet sem fogja vissza magát. Eleve anyu elég profán, szabadszájú (és vicces, hiszen, akárcsak Savage a való életben, ő is tévés komédiákat ír – Jason Mantzoukas az írótársa a sorozatban, és brillírozik), mindenről megvan a véleménye, s a hebrencskedései olykor kínos helyzetekbe is sodorják, hol idegenek, hol pedig barátok előtt. Ezek pedig általában tényleg nagyon viccesek.

Még véletlenül sem a sztori vezérli a sorozatot, inkább random témákat veséz ki, mint például azt, hogy attól kezd tartani, hogy a kislánya rasszista, vagy hogy milyen helyzeteket eredményezhet az, amikor összehozza a barátját a lánya tanárával, akinek így kitudódnak a szexuális szokásai.

– She was prolific. Oh, yeah, she’s done a lot. I could tell by the audio that it’s “Three Dicks One Butt”.
– I can tell by the video that it is “Four Dicks One Butt”.
– That’s the sequel.

Valahol jó egy olyan sorozatot nézni, amire nem borul sötétség, ami úgy képes ironikus lenne, hogy nem lesz a végletekig cinikus, hogy mindvégig szerethető marad, s eközben mégsem óvatoskodik, és meri cinkesebb helyzetekbe sodorni a főhősét (amik persze megoldódnak), de úgy, hogy közben az bármikor fordulhat a párjához vagy a barátaihoz, akik tuti, nem fogják cserben hagyni.

4 vagy 5 részen vagyok túl egyébként, és abszolút tartja magát az I’m Sorry. Nagyon könnyed, bár nem mindig röhögős, de végig mosolygós. Mondjuk el tudom képzelni, hogy Savage stílusa egyeseknek idegesítő lesz, hogy soknak érzik majd a karakter, de számomra abszolút szimpatikus a maga tikkjeivel, a természetes, nem írtnak ható humora is bejön. Valahogy olyan friss és üde a végeredmény, energikus.

I’m Dying Up Here: vége az 1. évadnak – írta Jemima

2017. 08. 16. 19:38 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: kritika

Nincs itt semmi látnivaló! – mondanánk az alapján, ahogy a pilot alatt „pörög” a kibeszélő, de éppen ezért döntöttem úgy, hogy írok a Showtime nyári, stand-up komikusokról szóló sorozatáról, hiszen a héten finálézott az évad, így akár darára is esélyes lehet többeknél.

Az évad elején kaptunk néhány fiatalt, aki a stadupos ranglétra különböző fokain tartanak, s egy cél lebeg a szemük előtt: bejutni a Johnny Carson által vezetett Tonight Show-ba, hiszen az abban való fellépés a hírnév kulcsa.

A létra fokain a klubot vezető Goldie terelgeti őket. Megismerkedünk Ronnal, Eddie-vel és Adammel, akik a Cellarba (Pince) próbálnak bejutni, Cassie-vel, aki a Cellarból szeretne a „nagyszínpadra” feljutni, ahol pedig Bill, Edgar, Sully és Ralph látja maga előtt Carson kanapéját, ahonnan egyenes az út az ismertség és a hírnév felé. Amellett, hogy idejük jelentős részét a klubban töltik, mindenki életébe betekintést nyerünk, időnként egy-két flashbackkel megtoldva a történetet.

Carson. Carson. Sitcom. Development deal. Carson. Carson. Carson! Film career. Carson, Carson, Carson, Carson! Carson and fuckin’ Carson.

Az évadot tekintve tetszett, hogy igyekeztek minden főbb szereplőnek sztorit és mélységet adni, és mégsem folyt szét a történet. Egyedül talán Bill apja volt jelen az elején többet, mint szerettem volna, de a szezon második felében történtek fényében meg kellett ismernünk őt is. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.
Tovább…

Channel Zero: az 1. évad (Channel Zero: Candle Cove)

2017. 08. 16. 14:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: antológia,kritika

Someone slices the world open right down the middle and you can see the sky behind it. The true world. And you understand your purpose.

A Syfy tavalyi horrorantológiájának első évadja, a Candle Cove egy roppant rövid történet, egy ún. creepypasta alapján született (itt megtalálható magyarul is). Nyugodtan el lehet olvasni az alapanyagot kedvcsinálónak (jópofa), mert bár annak ellenére, hogy van egy kis csavar a végén, amit felhasználnak a sorozat elején, az évadnak csak az alapját adja, a sztori 98%-át a készítők találták ki.

A rövid szösszenet mellé egy nagyon klasszikus (klisés?) alapsztorit költöttek: egy férfi visszatér szülővárosába, ahonnan azt követően távozott, hogy pár gyerek (köztük az ikertestvére) rejtélyes módon eltűnt, majd holtan került elő. És a visszatérés alkalmából teljesen véletlenül (véletlenül?) ismét furcsa eseményekre kapják fel a lakosok. És ismét a gyerekek kerülnek a középpontba. És nem feltétlenül áldozatként.

A creepypasta sztorija pedig ott kerül a képbe, hogy a régi barátaival együtt vacsorázva elkezd a főhős nosztalgiázni egy régi tévésorozatról, ami elég bizarr és rejtélyes volt, csak az eltűnések idején volt látható pár hónapig, de úgy, hogy nem volt hivatalosan műsorban, csak random időpontokban és csatornahelyeken volt elérhető.

Az alapozás során hamar kiderül, hogy a Candle Cove erősen fog építkezni a 80-as évekbeli, gyerekkori flashback-ekre, melyek során megismerjük az ikreket és még néhány felnőtt gyerekkori énjét, és persze a később megölt gyerekeket is. Ez ad is a sorozatnak némi IT-es, Stranger Things-es vibe-ot, kár, hogy különösebb karakterizálásra sem a múltban, sem a jelenben nem jut idő. És a jelen és a múlt eseményeinek, illetve szereplőinek összekapcsolása jött be nekem legjobban.

A Candle Cove-ban viszonylag hamar kiderül, hogy ki a “rosszfiú”, gyorsan kézzel foghatóvá válik a fenyegetés, és ekkor talán a legműködőképesebb a sorozat. Az már a kezdetektől tudhatjuk, hogy van természetfölötti elem a sztoriban, ami addig elfért nálam, amíg nem konkretizálódott, de később, ahogy beindult a magyarázkodás, a nyakatekert mitológiagyártás,úgy kezdtem el egyre jobban ásítozni rajta.

A Channel Zero nem a gagyi, bár olykor kifejezetten élvezetes kanadai sorozatokat gyártó futószalagról jön, de még véletlenül sem nagyszabású produkció. Nagyon visszafogott, sok horrorral ellentétben nem a jumpscare-ekre épít, és a független filmes rendezésnek és fényképezésnek köszönhetően szállít egy olyan atmoszférát, ami az It Follows-ra emlékeztet. (És ha már atmoszféra, akkor a frászkeltő szörnyhangok is említést érdemelnek.)

És le a kalappal a készítők előtt atekintetben is, hogy vizuális szempontból nem gagyi CGI-jal tupírozták fel a sorozatot, hanem praktikus effektekkel és megoldásokkal. A szörnydizájnok elég hatásosra sikeredtek, s talán valakinek többet mond Olivier de Sagazan neve, aki transzfigurációs performansz művész, vagy hogy is nevezzem, ilyesmiket szokott csinálni közönség előtt, elég felkavaró, pedig csak agyag és pár kellék kell hozzá. (A fináléban igazán kitett magáért, főleg a tüzes kunszttal.)

Csak a külsőségek azonban nem tesznek jóvá egy sorozatot vagy egy évadot. És a Candle Cove a szememben tisztességes próbálkozás volt, helyenként kifejezetten jó húzásokkal, sőt, epizódokkal, azonban összességében, és minden elismerésem ellenére, alulmaradt, bár talán a közepesnél jobbra hoznám ki.

Egyrészt nekem az izgalmas alapkoncepció után hamar érdektelenné váltak a történések, és csak akkor lettek érdekesek ismét, amikor elkezdett összeállni a kép. Pár jobb rész után viszont pont a finálé okozott ismét csalódást, valahogy a vontatott dolgok már voltak annyira sokkolóak, mint amilyennek tervezték őket (lehet, hogy azért, mert minden sokkal kézzel foghatóbbá vált?), és kiszámítható is volt a zárás.

A pozitívumok mellett még két apróság húzta le nálam a végeredményt. Az egyik maga a gyerekkori sorozat, ami idővel már pár másodpercekre bevágva is roppant idegesítő és monoton lett, miközben a világon semmi félelmet nem idézett elő (nyilván nem is ez volt a célja), nem is kavart fel. Untam, na. A másik pedig Paul Schneider, mint főszereplő. Eleinte nem volt bajom vele, gondoltam, fura figura, de összességében szerintem nem volt túl meggyőző.

Tényleg egyszer fent, egyszer lent volt számomra az első évad. Tisztességes a végeredmény, de úgy érzem, hogy jobb is lehetett volna..

Pilot: Mr. Mercedes

2017. 08. 15. 21:44 - Írta: human

13 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Tudom, hogy sok minden szólt a Mr. Mercedes mellett, de az előzeteseket látva egy hangyányit sem vártam. Hogy ezt mennyire tettem rosszul, azt nem tudom, viszont mindenképp érdemes belenézni ebbe a King-feldolgozásba.

Bár nem olvastam a sorozat alapját adó regényt, de a pilot alapján pont a jobb Kingek közé tartozik: nem természetfeletti. Filmekből is az ide tartozók a kedvenceim tőle, a Shawshank Redemption, meg a Green Mile. Bár a Mr. Mercedes azért erőszakosabb náluk.

A kezdőjelenetben egy épület előtti tömegbe hajt a gonosz, méghozzá egy Mercedes-szel. Több halott fölött beszélgetnek kicsit a nyomozók, aztán ugrunk 2 évet az időben. Az egyik rendőr azóta már nyugdíjba ment, próbálja élni az életét a háta mögött hagyott megoldatlan üggyel, azonban az egyik napon egy furcsa emailt kap.

És ez is lesz a sorozat dinamikája, miszerint a gyilkos zaklatja a nyomozót. Ugye van az az elmélet, hogy sok sorozatgyilkos szeretné, ha elkapnák, úgy tűnik, itt is ez áll fenn, a gonosz szeretné, ha a nyomozó nyakon csípné, mielőtt ismét szörnyű tettet követne el. Így kezdik felépíteni a karaktereket, hiszen mindkét oldal kap bőven játékidőt.

Igazából sokkal több mindent nem tudnék írni, mivel egy mondhatni tipikus kezdést kaptunk. Tisztán látszik a nyugis építkezés, nem sietik el a dolgot, viszont egyelőre nem is ad sok elgondolkozni valót a sorozat.

Amit viszont kiemelnék, hogy míg az előzetes anyagokban nagyon olcsónak tűnt a széria, főleg az elején történtek, addig ez utóbbi itt sem igyekszik látványos lenni, érthető okokból – viszont utána jó nézni technikai szempontból. Szóval hiába csak az a DirecTv-re, vagyis az Audience Networkre készült a sorozat, ez nem spórolást jelent.

Aki mostanában nézett pilotokat, annak szerintem elkerülhetetlen a The Sinnerrel való összehasonlítás, és nálam ez kerekedik feljebb a lassabb nyomozósok közül. Lehet, hogy ennyit számítana az a tény, hogy nem tűnik olyan borzasztó klisésnek a Brendan Gleeson által alakított nyomozó?

Tényleg azért kezdtem azzal, hogy sok minden szólt a sorozat mellett, mert David E. Kelley-től már sok jót láttam, és ezt valahogy mégsem vártam. Erre meg sima 8/10-es a pilot. (A csatorna, az Audience Network oldalán régiókorlát nélkül nézhető a pilot.)

Ray Donovan: kezdett az 5. évad

2017. 08. 15. 18:55 - Írta: winnie

13 comments | kategória: kritika

Vajon még mennyi van a Ray Donovan-ben? Mennyire véges ez a koncepció? Véges-e egyáltalán?

Egyelőre ugyanis senki nem beszél a sorozat végéről, nem is hiszem, hogy látni a befejezést. Egyrészt azért nem, mert a sorozat nézettsége az egyik legjobb a Showtime-on, másrészt pedig tavaly volt showrunner-váltás (tényleg, nem is vagyok annyira tisztában azzal, hogy a többség szerint ez hogy sült el), szóval szóval nem azért fog befejeződni, mert a készítő kiírta volna magát, mondhatni még csak most kezdett neki a sorozatfőnök.

De minek beszélni a befejezésről? Ha valamit észre lehetett venni a 4. évadban, akkor az talán a humor háttérbe szorulása, vagy megváltozása volt. Oké, ez a humor mindig sötét tónussal volt jelen, de azért jelen volt szerintem. A 4. évad viszont már mutatott depresszív hajlamokat, a mostani évadnyitó pedig…, nos, mindenki látta, hogy mi történt.

A történtek ellenére azért idén érezhetően jött, illetve jön némi feloldás, egy leheletnyivel könnyedebb lesz a sorozat, de a készítői ígéret szerint sokkoló titkokra és nagyobb érzelmi kitörésekre is lehet számítani.

De most komolyan, Mickey, mint forgatókönyvíró? Hahh! Remélhetőleg a filmes sztorit ügyesen fogják kifuttatni, van benne potenciál. Ray pedig addig is nyalogathatja a sebeit, hiszen ha már önmagán képtelen segíteni, legalább megpróbál kimászni abból az örvényből, ami újra meg újra le akarja őt rántani a mélybe.

Game of Thrones – 7×05: Eastwatch Zöldlátók tippeljetek!

2017. 08. 15. 14:50 - Írta: CyClotroniC

163 comments | kategória: kritika

8 epizód.

Ennyi van még hátra a Game of Thrones-ból összesen, két rész idén, hat pedig majd az utolsó szezonban érkezik. Régóta tudjuk már ezt, mégis igazán csak most realizálódott bennem nyers tényként, hogy mit is jelent az, hogy már a végjátékban vágjuk a centiket.

Itt vagyunk a célegyenesben, annak minden előnyével és hátrányával együtt, de bármennyire is sokat változott a sorozat arca az évek során, még most, a letisztultabb sakktábla láttán is ugyanúgy ütközni tudnak a vélemények arról, hogy ki lenne a jobb uralkodó vagy melyik Stark testvér is az érdekesebb számunkra.

Sokáig nem volt több puszta messzi teóriázgatós játéknál, hogy kiért is szorítunk éppen a legjobban, kinek jusson még egy frappáns félmondat a fináléban is, vagy ha már távoznia kell, akkor ki legyen az, akitől elvárjuk, hogy azt emlékezetesen, stílussal, karakterhűen tegye meg, különben repül ki a képernyő az ablakon, ha már Martin könyveit egy jó ideje nem tudjuk már a falhoz vágni mérgünkben.

Lehetne ezúttal is bőven írni az epizódról, elvégre több remek testvérpillanatot kaptunk, jól mutatott be több lehetséges uralkodói utat is a 7×05, ahogyan az sem volt elhanyagolható fordulat, hogy meglehetősen fontos dologra bukkant Gilly, ami felülírhatja majd, hogy kinek is kell majd kinek térdet hajlítania. (A heti epizód kibeszélése egyébként már pörög a szezonnyitós kritikánál.)

Mégis, a fentieken túl, döntően a Falon túlra vonuló “hét szamuráj” alakulat miatt éreztem úgy, hogy elértük azt a bizonyos pontot, ahol még talán utoljára van értelme megtippeltetni veletek a történet teljes végjátékát vagy teret adni arra, hogy a tippek mellett azt is megosszátok velünk és egymással, hogy mi lenne számotokra az álomforgatókönyv, amivel igazán elégedettek lennétek.

Tudom, messze van még az a zárószezon, de már idén is többen belefuthattak egy állítólag meglehetősen pontos spoileres listába az aktuális évad eseményeiről. Hogy mindenképpen megmaradjon a tippelés meg a vágyálomgyártás sportértéke, talán az lesz a legjobb, ha ezt a fajta játékot most ejtjük meg 8 epizóddal a teljes széria vége előtt, bízva annyira minden olvasónk intelligenciájában, hogy ha belefutott valamibe az idei maradék két epizódról, azt megtartja magának.

Azért is jó ez a kis időkapszulás játék, mert így végre tényleg kiderül, hogy mennyire is kiszámítható korunk egyik legnépszerűbb popcorn-sorozata, megnézhetjük azt is, hogy melyik junkie-társunk a legnagyobb háromszemű holló vagy vörös papnő a csapatban, és hát az sem egy utolsó szempont, hogy mennyire fedik majd egymást a rajongók kívánságlistái.

Ti mit láttok a tűzben?

Orphan Black: vége az 5. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Pamats

2017. 08. 14. 21:10 - Írta: vendegblogger

24 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

Talán nem a legerősebb, de mindenképpen remek évaddal zárta le a pályafutását az Orphan Black. 

Annak köszönhetően, hogy a befejezésre tudtak készülni, az íróknak lehetőségük adódott arra, hogy egy szinte minden téren kielégítő szezonnal és fináléval zárják le a sorozatot és a karakterek történetét – azokét, akik a széria kedvelőinek szerintem egy életre a szívükhöz nőttek az íróknak, és főleg Tatiana Maslany-nak köszönhetően, akinek az alakítását szintén nem feledjük el egy jó darabig.

Persze nem volt teljesen tökéletes az utolsó tíz rész, az évad első fele ráadásul cseppet hullámzó volt, és néhol lassú is, máskor meg úgy tűnhetett, hogy túl kapkodva kerülnek elvarrásra a szálak. De a szezon második fele és a záró rész után amondó vagyok, hogy sikerült maximálisan kerek lezárást adni sorozatnak és előhozni mindazt, amiért szerettük az Orphan Black-et. A tovább mögött kevés spoilerrel folytatom. Tovább…

Poldark: vége a 3. évadnak – írta nargli

2017. 08. 14. 15:03 - Írta: vendegblogger

22 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

There will be no party.

Elég gyorsan elröppent a 3. évad kilenc epizódja a Poldark-ból. Azt az évadnyitós írás kommentjeiből láthatjátok, hogy a könyvekben én most eléggé „benne vagyok”, a sorozatot pedig annak rendje és módja szerint imádom.

A harmadik szezon mindezek ellenére mégis olyan volt, hogy minden egyes részébe külön bele kellett rázódnom. Szinte mindegyik döcögve indult, néha szó szerint, mert a vágás nem volt igazán jó, darabos lett tőle a történetmesélés. Emellett rengeteg új szereplő jött, sok új történettel, s ezért olykor kicsit zsúfoltnak éreztem az egyes epizódokat.

De mielőtt gyorsan tovább görgetnétek, hogy akkor a Poldarkot sem nézzük többet, elmondom: végül minden epizódnak sikerült a varázslat: összeállt, a képernyő elé láncolt, és olyan érzelmi vagy cselekménybeli csúcspontont fejeződött be, hogy azonnal folytatni akartam. Tűkön ülve vártam a következő hetet.

Ross Poldark már soha nem lesz az a lehengerlő romantikus hős, aki az első évadban volt, de idén szerencsére megint szerethető karakter lett, akivel együtt tudunk érezni. Nézzük is meg, milyen volt ez a 3. évad, a tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Tovább…

Pilot: Get Shorty

2017. 08. 13. 20:55 - Írta: human

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Rövid kritikának legyen elég annyi erről a Szóljatok a köpcösnek!-adaptációról, hogy a netre előzetesen felpakolt részekből rögtön letoltam a másodikat is. Pedig a plot már az első részben kirajzolódik, hiszen eléggé a közepébe vágtak az EPIX-nél.

Az a helyzet, hogy a könyvet nem olvastam, a Get Shorty-filmből pedig már nem emlékszem semmire azon kívül, hogy jó a szereplőgárdája és néhol nevettem rajta. A tévésorozatról pedig egyelőre az jut eszembe, hogy a pár poén mellett érzelmileg is megalapozottnak tűnik a történet.

Azért röviden vegyük át, miről szól: egy nem túl jól megfizetett bérgyilkos jobb életre vágyik. Erre oka is van, hiszen a felesége elhidegült tőle, mivel túl sokat tud a munkájáról, és így a lányát is ritkábban látja. Mondjuk utóbbi egyelőre nem tudja, mit csinál az apja.

Amerikában még az ilyen embereknek is jár az álom, így amikor az egyik munkája közben egy jónak tűnő forgatókönyvbe botlik, elhatározza, hogy filmproducernek áll. Nehezítésnek ott van, hogy nem tud semmit a szakmáról, így bevon egy dörzsöltebb figurát is. Emellett a főnöke piszkos pénzének mosására is kénytelen használni ezt a munkát.

Összességében a fentiek azt jelentik, hogy párszor erőszakkal fogják levágni a képmutató szakma kerülőútjait. Vagy buldózerrel vágnak majd át az akadályokon? Mondanám, hogy insider, vagyis bennfentes a sorozat, de szerintem ez a bérgyilkos dolgokat kivéve is csak nagyjából lenne igaz. Viszont süt belőle egyfajta Hollywood-szeretetet, amit tök jó látni.

Ami nagyon tetszett a kezdésben, hogy hiába halad a történet néhol Coen-filmeket idézően, bőven megalapozzák a karaktereket is. Az antihős kap egy jó és érthető célt, ahova gondolom, pont az erőszakos múltja miatt nem tud majd elérni igazán soha. S emellett a mellékszereplők játszmáira is jut idő, legyen szó a pénzes főnökről, a dörzsöltebb, de zsé-filmes producerről, vagy épp a mindenbe belekerülő, kisebb álmokkal bíró társról.

A főszerepet Chris O’Dowd-ra (The IT Crowd) tolták, ami elsőre kicsit furcsa lehet, de valahogy mégis megszokható benne. Az ő és a producert alakító Ray Romano közötti jelenetek adják egyelőre a részek lényegét, és kettejük párosa szerintem nagyon jól működik.

Az egyetlen, amibe bele tudnék kötni valamennyire, az a kidolgozás. Azért nem egy kanadai Syfy-sorozat szintjéről van szó, és a Birdmanes zene nagyon feldobja néhol, de mégis egy kicsit semmilyen, amiről lehet, hogy a korlátzott lehetőségek tehetnek. Egyetlen beállítás nincs a pilotban, ami később eszembe juthatna, miközben még Tarantino-t is próbálják megidézni néhol. Sajnos.

A Get Shorty-t is a történet viszi el egyelőre, mint mondjuk az Ozarkot, csak ebben az antihős kicsit jobban sikerült. Legyen olyan 7/10 a start, de minden negatívuma ellenére is megyek a harmadik részre.

Next Posts Previous Posts