login |

Posts filed under 'kritika'

Man Seeking Woman: vége a 3. évadnak

2017. 03. 16. 19:22 - Írta: winnie

10 comments | kategória: kritika

Tavaly a Veep-nél írtam, hogy az 5. évadjával bekerült minden idők legjobb sorozatai közé. A Man Seeking Woman pedig a 3. szezonjával lett minden idők egyik legjobb komédiája nálam. Leírhatnám, hogy mennyire bődületesen kreatív és vicces továbbra is a sorozat, mennyire tele van zseniálisabbnál zseniálisabb ötletekkel, örökre maradandó jelenetekkel, de csak magamat ismételném.

(Helyesbítek, “magunkat”, mert már hárman is írtunk róla, ld. korábbi posztjainkat: pilot, első 3 rész, a 9,5/10-es rész, 1. évad vége, 2. évad, 3. évad eleje)

A gond csak az, hogy évadzárós írásnak vagy a nézők számára ismételgetnék poénokat, hogy összekacsintsunk cinkosan (emlékeztek arra, amikor…?), vagy pedig szuperlatívuszokat pufogtatnék ajánlásképpen a nemnézőknek, amikkel semmire sem mennének, hiszen elég szubjektív a dolog, másrészt írásban képtelenség átadni azt, hogy mi is olyan jó a Man Seeking Woman-ben.

Így hát marad az, hogy a 3. évadot fejtsem meg, hogy miért pont ennél mondtam azt, hogy mese nincs, a sorozatnak ott a helye a legjobbak között. Választ biztos, hogy nem tudok adni.

Hiszem, hogy nem (csak) az döntött, hogy ezúttal valamivel átívelősebb volt a sztori, hiszen eddig is folyamatában láthattuk a dolgokat. De az tény, hogy a mostani egy sokkal hosszabb folyamatot mutatott be, a megismerkedéstől egészen az esküvőig tartót – mindezt a szokásos módon, egy-egy buktatót kipécézve, és azt a végletekig felnagyítva.

Katie Findlay behozása persze abszolút főnyeremény volt, végre nem ölték meg, mint más sorozatokban (nekem mindig is Rosie Larsen marad a The Killing-ből), mondhatnám azt is, hogy nagyon élt (de tényleg, annyira pozitív volt a stílusa), és bár a korábbi barátnők között is voltak emlékezetesek, a Josh-t feltétel nélkül szerető karaktere nagyon sokat hozzátett az összképhez.

Persze a többiek is hozták magukat, Mike és Liz továbbra is a két kedvenc komédia-sorozatos mellékszereplőm, bár az is igaz, hogy a szülői frontért sosem fogok annyira rajongani, mint kéne. Idén is akadt pár jól eltalált vendégarc, bár azt sajnáltam, hogy Lucy barátai eléggé színtelenek maradtak egy-két kezdeti felvillanástól eltekintve.

Az a legnagyobb erénye a Man Seeking Woman-nek, hogy annak ellenére, hogy akár szkeccskomédiaként is megvalósítható lenne (és akkor lehet, hogy nem lennék oda ennyire), van valami benne, hogy helyt áll önálló sorozatként. Arról nem is beszélve, hogy bár a sokszor egypoénos szituációkból szokás szerint kisajtolnak mindent, sikerül a legtöbbször akkor abbahagyni mindezt, amikor még működik a jelenet, ritkán viszik túlzásba azt.

Hogy ne csak pozitívumokat mondjak, azt el kell ismernem, hogy az utolsó 3 rész, bár nyilván voltak benne nagyon jól sikerült jelenetek, nekem kevésbé jött be, mint az első hét (főleg a 3×08 lógott ki) – talán az erősebb szülő jelenlét volt az oka? Nem tudom. Még így is nagyon jó részek voltak persze – kicsit WPP-nek hangzik, hogy azért húzom a számat, mert kevésbé csápoltam és tapsikoltam a nézésük közben.

De persze mindez nem osztott vagy szorzott a 3. évad megítélésében, a Men Seeking Woman frenetikus volt. Nem sok sorozat képes belőlem hangos reakciókat előcsalni belőlem éjszakai nézés közben. És itt még véletlenül sem röhögésre gondolok, hiszen az komédiák esetében természetes (kell, hogy legyen), hanem mindenféle más hangeffektre, elismerést sugárzó gesztusokra, esetleg kézbe temetett arccal történő üvöltésre.

Hogy mi lesz a sorozat sorsa, még nem tudni. Le van zárva, mint eddig is, hiányérzetünk nem lenne, de ettől még a 4. szezonra adná magát az új, eddig totál kiaknázatlan tematika, még akkor is, ha a sorozat címe így érvényét veszítené.

Ha pedig mégis kasza lenne (nézettség nincs, és sajnos más FX-sorozatokkal ellentétben erről nem nagyon beszélnek a nézők és a kritikusok), akkor egy örökbecsűvel búcsúzok a sorozattól:

Survivor – 34×03: Rock solid

2017. 03. 16. 17:55 - Írta: winnie

11 comments | kategória: kritika,reality

Past relationships absolutely matter.

Már a premiernél is előjött, és most is volt szó a játékosok korábbi kapcsolatairól, és itt nemcsak a játékban kialakult viszonyokra gondolok, hanem a játékon kívüliekre is, mert minden bizonnyal ilyenek is vannak – az all star-évadok esetében ez az egyetlen aspektus, amire mindig kétkedve tekintek, bár valljuk meg, hogy ez újabb réteget adhat a Survivor-nek.

A dupla évadnyitó után elég meglepő módon azonnal bedobtak egy csavart, méghozzá elég komolyat, kicsit meg is lepett, hogy ilyen hamar – a tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Tovább…

Young & Hungry: kezdett az 5. évad

2017. 03. 16. 14:50 - Írta: DennyKeh

3 comments | kategória: kritika

Visszatért a FreeForm immáron veterán komédiája, a Young & Hungry, mégpedig az 5. évadjával. Ki hitte volna a 2014-es pilot után, hogy ez az egyszerű, ámde poénokban annál gazdagabb sitcom ilyen sokáig képernyőn fog maradni? Aki eddig szerette, az évadnyitóban sem fog csalódni, aki meg még nem kezdte el, annak mindenképpen ajánlom – akár ezzel az epizóddal is.

– I can’t believe I’m being blackmailed by somebody who’s not black!
– And barely a male.

A felállás az 5. évadra sem változott szinte semmit, ugyanazok maradtak az állandó szereplők, újak (egyelőre még) nem jöttek, a sorozat élvezhetősége és aranyossága még mindig megvan. Tovább mögött az évadnyitóról kicsit részletesebben írok. Tovább…

Pilot: Trial & Error

2017. 03. 15. 18:20 - Írta: human

10 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Aki oda van az ügyvédes sorozatokért, az inkább ne nézzen bele ebbe. Viszont aki a furcsa országos komédiákat falja, az adjon neki esélyt. Mondjuk nem véletlenül midseasonre tette a Trial & Error bemutatóját az NBC.

A történet középpontjában egy déli, kisvárosi férfi tárgyalása van, akit épp halálra akarnak ítélni a felesége megöléséért. Hogy mitől komédia? Egy nem túl kompetens csapat védi, amit egy nagyvárosi ügyvéd vezet.

Ez utóbbi elég furcsán áll a helyi szokásokhoz is, ami nem meglepő, hiszen tele van csodabogarakkal a környék. Ez a törvénykezésükön is meglátszik, hiszen náluk még olyan kivégzési mód is van, mint a medvék elé vetés…

Bevallom, hogy az áldokus formátum nekem nem a legnagyobb kedvencem. Tudjátok, amikor történik valami, utána meg kamerába beszélnek, és mindenki úgy viselkedik, mintha egy dokumentumfilmes stáb venné őt folyamatosan.

Mondjuk ezt képileg nem gondolták komolyan a sorozat készítői, szóval még a The Office-nál is kevésbé áldokusabb. Ami számomra előny.

Az szerencsére pozitívum volt, hogy az említett kidolgozás ellenére is működik a humora, pedig tényleg hátránnyal indított. Az csak mosolygós volt, hogy a fiatal város ügyvéd milyen töketlen helyi csapattal bír. Ahogy az sem ütött volna, hogy az ottani emberek mennyire maradi gondolkodásúak.

Viszont a vádlottat alakító John Lithgow baromi jó itt is. Valahol vicces, hogy sokaknak lehet pont a Dexter ugrik be róla, pedig ugye a 3rd Rock from the Sunnal eléggé komoly már a sitcomos tapasztalata is. De persze a hosszú karrierje során volt már mindenféle szerepben. A lényeg, hogy minden jelenet jó vele.

Rendben, a lelkes ügyvédet alakító Nicholas D’Agosto is jó, de úgy tűnik, hogy az igazi dobás a vendégszereplőkben lesz. Például a pilotban a Remény rabjaiban igazgatót alakító Bob Gunton és a Heroes-ból ismert Cristine Rose szinte ellopta a show-t.

A lényeg, hogy sima 7/10 a leadott dupla rész, nem tolták túl a dokufilmes hatást. Nem kell megijedni, lehet ítélni az első 20 perc alapján, nem túltömött pilot, hanem tényleg bemutatja, mi várható.

You Me Her – írta: Alterego9

2017. 03. 15. 14:50 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: kritika

Tavaly év elején jelentek meg az első előzetesek, amikben az Audience Network (DirecTv) büszkén hirdette, hogy készüljünk fel, mert bizony ez lesz az első tévés poliromantkus komédia.

És ez technikailag talán igaz is. Mindannyian láttunk már szerelmi háromszöget, számos sorozat játszott már el hármas szexjelenettel vagy a hűtlenség témájával, de a You Me Her legjobb tudásom szerint valóban az első olyan sorozat, ami három ember kölcsönös egymásra találásáról szól.

Az emberben persze, ha azt hallja, hogy egy egyszavas csavarral akarnak leírni egy új sorozatot, felmerül a sanda gyanú, hogy csak aprócska gimmickkel akarnak életet lehelni egy közönséges, ezerszer látott alaptörténetbe.

A You Me Her esetében ez őszintén megvallva igaz is, de a lehető legjobb értelemben. Alapvetően egy bájosan régimódi, és formakövető romantikus vígjátékról van szó, amit a rendhagyó eleme pont ott tölt fel tartalommal ahol a legnagyobb szüksége van rá.

Az első epizód alatt felvezetett cselekmény akár három különböző klasszikus történetnek is az alapfelállása lehetne:

  • Jack (Greg Poehler), a portlandi kertárosi férj úgy érzi, hogy a házassága szexuális holtvágányon van, ezért bátyja tanácsára megpróbál egy eszkortlány felbérlésével visszarázódni a nyeregbe. De lehet-e, hogy valami több kezd kialakulni közötte és az így megismert lány között, mint puszta üzleti kapcsolat?
  • Emma (Rachel Blanchard), a gyereknemzéssel sikertelenül próbálkozó feleség úgy érzi, hogy az élete kisiklott a medréből, miután megtudja hogy férje egy eszkortlányt bérelt fel. Felveszi is veszi a kapcsolatot vele, hogy kiderítse, mit tud a lány, amit ő nem. A válasz a vártnál sokkal jobban… kielégíti, és rég elfeledett érzéseket ébreszt fel benne.
  • Izzy (Priscilla Faia), az egyetemi pszichológus hallgató és mellékállásban eszkortlány jó ideje, “se veled, se nélküled” kapcsolatban ingadozik egy fiú tanulótársával. De talán inkább egy érettebb, felnőtt kapcsolatra vágyik? Egy ügyféllel való randi után legalábbis elkezdi így érezni…

A jó romantikus történet alapja mindig a konfliktus, különben csak azt néznénk epizódokon keresztül hogy két ember baromira jókat szexel, ami pedig már egy másik műfaj lenne. Az életkori szakadék, az escort-ügyfél kapcsolat és az azonos neműek közötti érzelmi/testi viszony viszont három olyan téma, amik önmagukban is alkalmasak lennének egy tipikus konfliktus generálására.

De ahogy a You Me Her összefűzi ezt a hármat egy negyedikkel, azzal ahogy Izzy mindkét ügyfelébe egyszerre beleszeret, akik pedig mindketten nyitottak a kísérletezésre, az lehetőséget ad arra, hogy az első három is folyamatosan ott lebegjen a háttérben tartaléklángon, miközben egy ezekhez képest is radikálisan progresszív életmód megkísérlése határozza meg a sorozat témáját.

A tovább után folytatom, minimális spoilerrel. Tovább…

Pilot-mustra: Tóth János – 1×01

2017. 03. 14. 21:30 - Írta: winnie

16 comments | kategória: hazai termék,kritika,pilot-mustra

– Kaliforniai nindzsa 3, Karate robot 5.
– Ezek alapművek. Engem ezek faragtak férfivá.

A Tóth János hivatalosan a Munkaügyek spinoffja, de a magyar The Office-ként tálalt komédiából rossz junkie-hoz méltóan egyetlen részt sem láttam, így újszülöttként közelítettem meg a sorozatot, amiben tényleg csak a főhős a közös pont az anyasorozattal. (Oké, nyilván az írók is, például Litkai Gergely vagy Kovács András Péter.)

TÓTH JÁNOS – 1×01 – 5,5/10

Olyannyira nincs, hogy talán még a stílust sem vették át, szóval külön sorozatként érdemes kezelni a Tóth Jánost, olyannak, aminek már az első mondatai pofátlan expozícióként szolgálnak az újoncok és visszajáró vendégek kedvéért: “Tegnap még szerettem a munkámat, szerettem az anyámat, szerettem az otthonomat. Ma meg már…”

A flashforward-os kezdés arra utal, hogy az 55 éves Jánost kirúgták a munkahelyéről, ráadásul balszerencséjére még anyukájánál sem lakhat, így a vidékről felköltöző, gyógyszerésznek tanuló unokaöccs (bérelt) lakásában húzza meg magát, miközben a leépítés miatti depresszióját kezelteti, és kedélyjavításképp elkezd ismét “randizni”.

A Tóth János nem tipikus komédia, de még csak nem is tipikus, kínosabb poénokkal operáló komédia. Sőt, még a komédia mivoltja is olykor megkérdőjelezhetővé válik, mert bár a poénok ott vannak az olykor feszengős jelenetekben, a témája valahol mégiscsak elég depresszív, a főhőse pedig egy nagyon mélyen lévő, kicsinyes kisember, aki képtelen megnyílni, és akin még véletlenül sem azért nevetünk, mert a rosszban felfedezi a humort.

Ennek ellenére működne az egész, bár azt nem tudom, hogy pozitívumnak vagy negatívumnak vegyem, hogy Tóth János karaktere egy az egyben Mucsi Zoltán, illetve értitek, kis túlzással kábé az összes filmszerep, amit Mucsi játszott. Oké, a magabiztos harsányság hiányzik belőle, de még véletlenül sem eredeti figura. (Cserébe a többiek, mint a pszichológus vagy az új barátnő, már érdekesebbek, viszont ők meg cseppet sem életszerűek, inkább komikusan debilek.)

Mindenképpen lehet rövidtávú potenciál a Tóth Jánosban, a bajom csak az volt, hogy míg a szituációk rendben voltak, azokat szívesen néztem, kicsit botladozva játszották ki őket ás túlságosan elnyújtva. Gondolok itt arra, hogy bár például voltak jó pillanatai a “Szabó Simon, a pszichológus“-jelenetnek, az egészben sokkal több volt, kimaradt pár ziccer. De ugyanez volt a helyzet a nyitánnyal, amikor Jancsika betoppan.

Szóval fura módon, mintha visszafognák magukat a készítők, mintha nem mernék elengedni magukat, hogy komolyabban definiáljanak egyes szereplőket, illetve karakteresebbé és feszesebbé tegyék a vicces részeket. És ahogy céloztam rá, az sosem hátrány, ha valaki nem csak azért vicces, mert debil.

Ami nálam mindenképp pozitívan csapódott le, az a Munkaügyes művi környezet, a stúdiós díszlet hiánya, az egész sorozat a szobabelsőkkel és a kajáldával (kocsmával?) kellemes szocreál hangulatot generál, sokkal személyesebbet, mint az előd. Most már tényleg csak az a kérdés, hogy lesz-e értelmes történet, illetve, hogy a készítőknek sikerül-e megúszni a túl sok ismétlést, amit ezek a (még) 2D-s karakterek kínálnak.

Egyébként milyen izé már ez a cím, nem? Mármint szerintem az olvasók között is van Tóth János. Nekik milyen lehet egy ilyen sorozatot nézni?

Criminal Minds: Beyond Borders: kezdett a 2. évad

2017. 03. 14. 20:01 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika

Over 68 million Americans leave the safety of our borders every year. If danger strikes, the FBI’s International Response Team is called into action.

A Criminal Minds esetében gyakran jut eszembe, hogy vajon érdemes lenne-e néznem, ha bejött volna a stílusa és/vagy a karakterei. Mert, ahogy én gondolom, az efféle sorozatokat általában úgy készítik, hogy előveszik a napi híreket, keresnek valami szörnyűséget, aztán dramatizálják és voilá, kész is egy epizód. De én, aki direkt nem is olvasok efféle híreket, miért akarnám heti 40 percben nézni a kínzásokat és kegyetlenségeket? Akkor néznék true crime dokusorozatokat.

Persze a fenti gondolatmenet elég képmutató, hiszen ott a Law & Order: SVU, ami bevallottan ‘ripped from the headlines’-sorozat, vagyis aktuális témákkal dolgozik, és sötétebb hangulatú széria kevesebb van, én mégis nézem. Azonban mégis más a CM és a LO: SVU, mert előbbi sokkal gyakrabban élvezkedik azon, hogy milyen kegyetlenség történnek az áldozatokkal.

A Criminal Minds: Beyond Borders minderre még rá is tesz egy lapáttal, hiszen azzal, hogy az amerikaiakat külföldön ért bűncselekményekkel foglalkozik, némi xenofób ízt is belecsempész a mixbe. Persze nem kell ezt komolyan venni, az első évad (amit láttam belőle) nem azért nem tetszett, mert mondjuk thaiföldiek voltak az elkövetők, és mert nőket kínoztak benne, hanem mert lusta volt és fantáziátlan, a karakterek pedig hidegen hagytak.

Éppen ezért is meglepett, hogy a CMBB 2. szezonjának a kezdése mennyire bejött (7-7,5/10?). És szerintem nem csak azon múlt, hogy a fenti kifogásaim többsége ezúttal nem volt jelen a Tanzániában játszódó sztoriban. (Ami eleve elég Monk-os volt, miszerint egy megálló nélküli éjszakai vonatszakaszon 23 amerikai nyomtalanul, csomagjait hátrahagyva eltűnik egy vasúti kocsiból.)

Persze a karakterek továbbra sem érdekelnek (oké, ha mind a 13 S1-es részt láttam volna, talán nem ezt mondanám), a nyomozás pedig nagyon sablon volt, ahogy az egyik téves következtetéstől eljutottak a másikig, hogy csak idővel jussanak helyes konklúzióra, azonban a felvázolt bűncselekmény mégis kellőképpen ijesztő volt, és az áldozatok, valamint tettesek bemutatása sem csak kínzáspornó keretében valósult meg.

Nézni szerintem a szereplők iránti közönyöm miatt nem fogom (még az a pár perc magánéletezés is unalmas – de most komolyan, van Gary Sinise-nél sótlanabb figura jelenleg a sorozatos világban?), de a Criminal Minds: Beyond Borders tipikusan olyan sorozat, ami esetében, ha értesülnék a jobban sikerült, ötletesebb epizódokról (éljenek az epizodikus krimik!), akkor azokat minden további nélkül bevállalnám.

Billions: kezdett a 2. évad (kamukibeszélő)

2017. 03. 14. 17:50 - Írta: winnie

12 comments | kategória: kritika

Engem egyszerre lep meg az, hogy egy olyan sztorit és színészeket kínáló sorozat, mint a Billions nem népszerűbb a junkie-k körében, és nem népszerűbb a mi köreinkben sem. Oké, írtunk róla pilotkritikát, de azóta elég nagy a csend részünkről. A többiek nem tudom, hogy állnak vele, de én nagyon le vagyok maradva, pedig a pénzügyi téma nem elcsépelt, Damian Lewis és Paul Giamatti pedig elég nagy kaliber.

Szóval, mivel esélytelen, hogy idén írós szintre felzárkózzak (és ez nem az a sorozat, amiből random megnézem a 2×01-et), ezért inkább kamukibeszélőt írok kommentelési lehetőséggel, hátha meggyőz egyeseket, vagy éppen engem, hogy ne a This Is Us-szal kerüljek szintre.

Oké, tény, hogy a Showtime drámája AKKORÁT nem durrant, részetekről is érte bőven kritika, a díjátadókon sem foglalkoztak vele (Maggie Siff kapott egy Satellite Award-jelölést, valamint a pilot castingosai a szervezetüktől, és kész), de ez nem azt jelenti, hogy rossz volt, inkább csak annyit, hogy nem olyan jó, nem? Plusz azért a téma sem olyan egyszerű, hogy populárisan lehessen tálalni, bár lehet, hogy épp a leegyszerűsítéssel volt gond.

Szóval elindult a 2. évad, és ahogy olvasom, a színészekkel és a párbeszédekkel továbbra sincs gond, de a két “gigász” egymásnak feszülése és a kvázi patthelyzet után Rhodes és Axelrod konfliktusa némiképp a háttérbe szorult, és mindegyik saját problémákkal kell, hogy megküzdjön.

Ez egyrészt okozhat csalódást, hiszen mégiscsak izgalmasabb egy Giamatti/Lewis-csörte, de mivel egyikük sem győzhet tartósan, ezért lehet, hogy jobb döntés volt ezt a frissítést meglépni. Más kérdés, hogy így eljöhet (vagy már el is jött?) a kétpólusú sorozatok általam egyik legtipikusabb kliséje, miszerint a két ellenlábas összefog egy harmadik “erő” ellen.

Ez persze, klisé ide vagy oda, nyilván ismét csak újszerű és izgalmas a sorozaton belül, szóval minden a készítőkön és a megvalósításon fog múlni.

És akkor még az érdekesnek ígérkező új karakterekről még nem is beszéltünk.

Időutazósok, avagy időutazós sokk

2017. 03. 14. 14:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2016/17,kritika,röpke-kritika

Bér a két pilotkritika (Making History, Time After Time) kommentjei között már ott díszeleg a véleményem, azért megemlékezek itt is a napokban bemutatott két új, időutazós sorozatról. Egyrészt azért, hogy véleményalkotásra serkentsem azokat, akik másoknak is ajánlanák ezen újoncokat, másrészt pedig, mert ősszel tényleg az járt a fejemben, hogy engem palira vesznek az időutazós műfajjal.

Arra gondolok, hogy az ősszel bemutatott Frequency (8,5/10), Timeless (7,5/10) és Travelers (7,5/10) is nagyon bejött, és kezdtem azt hinni, hogy ennek csak és kizárólag a műfaj az oka. Nyilván időutazás-sucker vagyok, de már korábban is volt olyan témába vágó sorozat, amit nem szerettem (pont a zseniális koncepcióval bíró Day Break-et…), tavaly viszont megfordult a fejemben, hogy némelyiket csak azért nézem, mert bemesélem magamnak, hogy szórakoztat.

Nos, most kiderült, hogy azért (valamennyire) van szabad akaratom, mert valami hihetetlen, hogy mennyire nem jött be a Making History (az 1×02-nek lazán megszavaznám az 1/10-et is), és a Time After Time-ot is kimondottan érdektelennek találom (ott az 1×03-nál azért megvolt az erős kettes, a 2/10).

Fura módon mégis a Making History az, ami kapni fog egy utolsó esélyt, mert az a sorozat valójában azért hasalt el nálam (amellett, hogy totál humortalan), mert az első két rész 97%-a a lerágott csontnak számító függetlenségi háborúban játszódik a 18. században, alig kerül a jelenbe Leighton Meester karaktere. Az 1×03-ban, a promó alapján viszont felfedezheti 2016-ot és esetleg más múltbéli időszakokat (az 1×04 az 1990-es években, az 1×05 pedig 1919-ben játszódik).

Más kérdés, hogy ha ajánlani kéne az egyiket, akkor a Time After Time-ot választanám. Már a dupla pilot után is a The Following jutott eszembe (mindkettő Kevin Williamson jegyzi), amiben a főszereplő üldözi a kegyetlen sorozatgyilkost. Már csak a szekta hiányzott, de az 1×03-ban (dettó nem volt benne időutazás) már valami hasonló is jelen volt, de például a lelkes késsel való szabdalások, valamint a csavarok is eléggé The Following-osok.

Persze a séma miatt mindkét nagy fordulatot sikerült megjósolnom (ráadásul úgy, hogy “remélem, nem az lesz, hogy…”), de ettől még az pozitív, hogy a Time After Time nem tipikus irányba indult el, és ha Hasfelmetsző Jack nem lenne ennyire dögunalom figura, a másik kettő (Freddie Stroma és Genesis Rodriguez) pedig tudna színészkedni (így csupán rém aranyosak), akkor talán maradnék.

A konklúzió, hogy jó eséllyel mindkét sorozat felejtős nálam. Mindkettőnek idő kellene, hogy esetleg megtalálja a hangját, és nálam a sorozatos aranykorban nem bepróbált sorozatból van kevés, hanem olyanból, amihez türelmes vagyok. Ha valamelyik csak 5-10 rész után válik igazivá, akkor azt sosem fog megtudni.

Cardinal: vége az 1. évadnak

2017. 03. 13. 21:30 - Írta: winnie

8 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

Vicces, hogy miközben megy a Fortitude második szezonja (azt a sorozatot kábé a bejelentés napja óta nézni akarom), én a másik havas krimit, a Cardinal-t kezdtem el nézni. És milyen jól tettem. Mondjuk nem biztos, hogy ilyen sorozatra számítottam az alapszituációt olvasva (itt a pilotkritikánk), de tele volt olyan összetevővel, amiért szeretem az átívelős, kisvárosi nyomozósokat, a skandináv krimiket.

Persze a Cardinal nem észak-európai gyártás, hanem kanadai, de műfajában abszolút a skandináv stílust idézte meg. És nemcsak a havas táj és a sok kabát miatt, hanem a sötét hangulata, erőszakossága miatt is. Ezúttal egy fiatal lány brutális megölése a katalizátor, s elég hamar kiderül, hogy egy sorozatgyilkossal van dolga a nyomozóknak (egy az ügyben régóta dolgozó férfi egy új társat, egy nőt kap maga mellé).

Kettejük kapcsolata határozza meg Cardinal-t (a nőnek titokban nyomoznia kell a férfi után, valami múltbéli ügy miatt), főleg azok után, hogy hamar kiderül, hogy a sorozat nem egy whodunit-krimi lesz, hiszen a “Ki tette?”-kérdésre viszonylag hamar választ kapunk. Sőt, az egyetlen rejtély még csak nem is a motivációkban rejlik (mondjuk ez az, ami a legkevesebb figyelmet kapta), hanem a főhős, Cardinal múltjában.

Ami meglepett, hogy bőven volt jelen a gyilkossági nyomozás mellett több sztori is, melyeket így vagy úgy belefűztek fősodorba – még azt is, ami teljesen másodlagos helykitöltésnek tűnt. Így visszatekintve, elég okosan volt megalkotva a szezon szerkezete, a készítők tudták, hogy milyen tempóban kell adagolni az infókat, illetve behozni az újabb szálakat.

Lehet, hogy a sorozatgyilkosos sztori nem több összességében, mint egy random Criminal Minds-epizódé (csak részletesebb), lehet, hogy maga a nyomozás nem volt komolyabb, mint egy random epizodikus krimi egyetlen részében, és szerintem az is hazudik, aki szerint a két főszereplőn (meg talán a gyilkoson) kívül más karakter túl sok vizet kavart a főszálon, de a Cardinal több volt, mint a részeinek az összessége.

Ami meglepetésként ért (bár a skandinávokat e tekintetben sem kell félteni), az az elég kemény pszichikai és fizikai terror ábrázolása, a gyilkosok szálán az áldozat(ok) totális kiszolgáltatottságát lehet, hogy egyesek gyomra nehezebben fogja bevenni.

Igazából magam sem tudom, hogy mi fogott meg leginkább a sorozatban (oké, a színészek sokat segítettek, Billy Campbell-t már a The 4400-ben is kedveltem, de hát, ugye neki ott volt a The Killing, míg Karine Vanasse a Pan Am óta a favoritom), de összességében faltam a jeleneteket, mint egy jó könyvben az oldalakat, olvastatta, illetve nézette vele magát a Cardinal – lehet, hogy tényleg sokat számított a könyves alapanyag.

Lehet, hogy ez volt a legjobb januári újoncom, bár a finálé esetében volt némi hiányérzetem. Most persze jöhet a hasonlítgatás, lehet bedobni a címeket jobbról-balról, aki ismeri a műfajt, az nyilván hasonlót bőven tud sorolni, de valójában csak stílus és műfaj alapján lehetne hasonszőrű sorozatokat találni, a Cardinal-nak úgy ahogy sikerült saját identitást kialakítania.

Mégis, ha nagyon kéne párhuzamot találom, akkor az Eyewitness-szel tudnék. Igaz, abban nem volt két nyomozó, cserébe stimmelt a magánéleti sztori, a gyilkos ismerete, a több történetszél, és leginkább a hangulati tényező. Persze a The Killing is eszembe jutott a hangulatról, de a Cardinal-ban minden fókusz a nyomozókon volt (és a különállónak tűnő szálakon), az áldozatok mellékesek voltak, miképp a kisváros, illetve a környezet is, ellentétben egy Broadchurch-csel.

A folytatás már be van rendelve (sőt, nemcsak a 2., hanem a 3. évad is, de basszus, most nézem, hogy ezt reggeli hírben nem is írtam – na, majd holnap pótlom), nyilván várós is, alapanyag is lesz, hiszen több Cardinal-regény íródott, szkeptikus mindössze azért lehetnék, mert a két nyomozó közötti kapcsolatból most eltűnik egy réteg, és tartok tőle, hogy sokkal egyszerűbb lesz így a sztori. De persze nyilván a könyv írójának voltak ötletei, szóval biztos, hogy feleslegesen aggódok.

The Walking Dead – 7×13: Death and taxes

2017. 03. 13. 18:45 - Írta: human

104 comments | kategória: kritika

Kicsit nem figyelek, és már arról van szó, hogy nem kellenek zombik a The Walking Deadbe? Várjunk csak, a mostani részben sem nagyon volt szerepük, hiába volt drámai. Nagyjából egy bokszzsák szerepét töltötték be. Lássuk, mit hozott nekünk most a sorozat, természetesen spoileresen folytatom.

Tovább…

The Vampire Diaries: vége a 8. évadnak. És a sorozatnak is – írta infinity

2017. 03. 13. 14:50 - Írta: vendegblogger

65 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Saying goodbye is never easy.

El sem hiszem, hogy végleg búcsút intettünk a természetfeletti lényekben és mítoszokban gazdag, valamint rendkívüli és hírhedt kisvárosnak, Mystic Falls-nak. Bevallom, néhány jelenetet megkönnyeztem az utolsó részben, köszönhetően annak, hogy igencsak megható képsorokat is kaptunk.

Amikor elkezdődött a rejtélyekkel övezett vámpíros történet, rögtön hatalmas rajongója lettem a TVD-nek, mert kiváló részeket szállított folyamatosan. A minőség ugyan idővel hullámozni kezdett, de az évek során eléggé sokszínű történeteket kaptunk, amik tele voltak kalandokkal és érzelmekkel, szomorúsággal és boldogsággal.

Az utolsó évadban ráadásul hamvaiból újra feltámadt a sorozat. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Next Posts Previous Posts