login |

Posts filed under 'kritika'

Legion: 2 rész után

2017. 02. 20. 22:20 - Írta: human

26 comments | kategória: kritika

Képregény-sorozat meg minden, de valamiért nekem a Wilfred ugrott be Legionről, na meg a Westworld. Itt is rengeteg talányos képet tesznek az ember szeme elé, csak az utóbbival ellentétben nem spóroltak a karakter alapozásával sem, így rögtön érdekes valamennyire a főhős sorsa. Szóval meg is van az eddigi legjobb képregényes széria (Alapozásnak a pilotkritikát javaslom)

A leglenyűgözőbb a kezdő és a második részben is a rengeteg ötlet volt. Ezeknek egy része persze csak sima kavarás, hiszen ahogy a főszereplő, úgy néha a néző is bajban van a valóság megítélésével. Van itt emlékekbe merülés, flashback, álom, halott, ám mégis beszélő szereplő, és még rengeteg minden.

Viszont ahogy az előbbieket képileg kifejezték, az valami brutális. Nagyjából egy videójátékos akciójelenetbe, menekülésbe tudnék belekötni, azon kívül pislogni alig mertem a zseniális jelenetváltások, összevágások, perspektívák miatt. Dizájnoltság szempontjából öröm volt nézni eddig a sorozatot.

És a Legionnek tényleg az az erőssége, hogy mindeközben a látványos felszín alatt ott van egy olyan hős, akinek a sorsa, titokzatos múltja érdekel. Nyilván az alapoknál kicsit pőre a kiválasztottságot hangsúlyozó sejtelmesség, de itt jól építenek a bevált képregényes receptre.

Ami viszont mindenképp kijelenthető, hogy a Legion nem tizenkettő egy tucat sorozat. Egyértelműen nem lesz mindenki kenyere, viszont kilóg a többiek közül.

The Walking Dead – 7×10: New Best Friends

2017. 02. 20. 21:04 - Írta: human

80 comments | kategória: kritika

Honnan érdemes még nyúlnia a The Walking Deadnek? Hát persze, hogy a Mad Maxekből. Legalábbis a mostani rész közben a piálás mellett bizony egy Beyond Thunderdome is beugrott. Spoileresen a tovább mögött.

Tovább…

Silent Witness: vége a 20. évadnak – írta Eloise

2017. 02. 20. 15:10 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

A BBC borongós hangulatú, halottkémes krimisorozata idén már a huszadik évadját tudhatja maga mögött – némelyik szezont itthon is láthattuk, de szerencsére a Silent Witness olyan, hogy bármikor be lehet kapcsolódni.

A 20 szezon nem kis teljesítmény, még akkor is, ha időközben több színész is úgy döntött, hogy kiszáll, ilyenkor karaktereik helyébe új lépett. Ilyen jellegű változásra azonban a tizenhetedik évad óta nem került sor, ami nagyon jót tett a sorozatnak, hiszen a sorozatbéli munkatársak közelebb kerültek egymáshoz, és nyíltabban megosztják érzéseiket és ötleteiket.

Idén újra visszanyúltunk több témához. Ilyen volt például a menekültkérdés, de most is volt más országba való kitekintés – Mexikóba látogatott el a csapat egy része. Ahogy lenni szokott az utolsó, dupla epizódban inkább az akció volt túlsúlyban, mintsem a nyomozás.

Többen úgy vélhetik, hogy kitalálhatnának eredetibb történeteket is, de azért mindig raknak a sztorikba egy-egy csavart, amitől érdekesek maradnak az aktuális esetek. Ráadásul húsz év alatt azért már elég sok mindenhez hozzányúltak, így nincsenek könnyű helyzetben a készítők sem. Emellett a szörnyű ördögűzős dupla rész emléke még mindig elevenen él bennem, így drasztikus változásra nem csábítanám őket.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Pilot-mustra: Doubt – 1×01

2017. 02. 19. 15:55 - Írta: winnie

6 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Ha azt írom, hogy rég húzott fel ennyire sorozatpilot, mint a Doubt-é, akkor biztos, hogy hazudnék, mert határozottan emlékszem arra, hogy nemrég már beszéltem arról, hogy nem feltétlenül kell egy epizodikusabb sorozatba valami csavar ahhoz, hogy jó legyen, vagy érdekelje az embert. De ettől még csak pislogtam, hogy a CBS jogi drámájában mi az, ami miatt a készítők azt mondták, hogy ezt meg kell írniuk?

DOUBT – 1×01 – ?/10

Nem is osztályozom, mert talán a felétől elkezdtem érezni (egy ideig nem volt bajom a pilottal) azt, hogy ennek így semmi értelme (mármint, hogy nézzem), és a végére kiderült, hogy tényleg nincs. De 1/10-et csak nem adok rá, mert mégiscsak tisztességesen leforgatták, írtak korrekt, helyenként jó és elég pörgős párbeszédeket és érdekes karaktereket, plusz a színészek nagy része is kifejezetten rendben van. Lehet, hogy erre kéne tartogatnom a 0/10-et?

A gondom az a sorozattal, hogy nem tudnám ajánlani, nem tudnám érdekfeszítően leírni azt, hogy miről szól, hogy miért lenne érdemes nézni. Márpedig egy ilyen posztnak az lenne az értelme többek között, nem? A Doubt egy random jogi sorozat. Ennyi. Nincs benne csavar. Nincs a kutyáját mindenhová magával cipelő ügyvéd, nem vak a bíró, nem zseni a segítő, nincsen benne 5 újonc ügyvédbojtár, nem transznemű a kolléga. Ja, de. De ez nem csavar, hanem előfordul.

Persze a CBS-nek ajánlania kellett valahogy a sorozatot, így annyit írtak a májusi hivatalos szinopszisba, hogy egy csúnya (és régi) gyilkosság vádlottjába beleszeret az ügyvédje, és voilá, itt a cím: DOUBT, vagyis Kétség. Bűnös vagy ártatlan az illető? Kit érdekel? Valami hihetetlen, hogy mennyire érdektelen az eset, többek között azért, mert még nem tudunk róla sokat.

Igen, ez egy olyan jogi sorozat, ami átível (döglassan, minden részben egy új nyommal, gondolom), és amiben részenként még végigtárgyalnak egy vagy két másik, random esetet. Pontosan ezt csinálja a How To Get Away with Murder. Csakhogy abban azért van pár csavar (a körítés, a stílus, a flashback). És van benne egy elég érdekes főhős.

A Doubt-ban nem mondom, hogy érdektelen a Katherine Heigl által alakított karakter, pont megtestesíti az erős nőt, aminek csak örülni lehet. Más kérdés, hogy kábé mínusz tartományban van a közte és a vádlott közti kémia. A többi figura között akad jópofa, Dulé Hill figurája szellemes, Laverne Cox most némiképp csalódás (az ő ügye WTF nyílegyenes marhaság volt már!), Dreama Walker pedig aranyosan vicces, de ez nekem nem elég. (Sőt, az újonc gyereket is jól vezették fel.)

Oké, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kapunk még egy személyes szálat slusszpoénként (eskü, hogy kitaláltam a rész közepén, hogy mi lesz), ami ugyancsak nyilván átívelni fog, de ez megint nem annyira érdekfeszítő, hogy “megcsináljon” egy sorozatot.

Szóval, mint mondtam, nem tudom ajánlani a sorozatot sehogy. Írásban esélytelen. Az meg hogy néz ki, hogy azt mondom, hogy meg kell nézni a pilotot és eldönteni, hogy érdekel-e minket a karakterek sorsa, mert ezt bármelyik sorozatra el lehetne mondani. És igazából a legszívesebben mondanám is, de akkor meg mi értelme lenne kritikákat írnunk? (Az ellendrukkereink kórusban: “Exactly!”)

Megmondom, mi értelme: így legalább megvan az az illúzió, hogy valakinek segítünk. Vagy nézős sorozatot szerezni, vagy pedig 40 perc szabadidőre szert tenni. Az is valami.

(Egyébként direkt megnéztem, viszonylag korrektek a kritikák, bár inkább olyanok, mint a mi 6/10-es, semmi extráink. Szóval ez is egybecseng azzal, hogy tisztességes a sorozat. De párhavonta mindenkinél akad egy olyan, ami kíméletlenül betalál. És tuti, hogy nemrég ezt is leírtam már valamelyik másik sorozatnál.)

Finálé előtt: Timeless

2017. 02. 17. 14:54 - Írta: winnie

26 comments | kategória: kritika,video

A lényeg a tovább mögött van, az az évadzáró előzetese, de gondoltam, hogy a finálékritika előtt írok pár szót a Timeless-ről, mely az elmúlt hetekben végre feljavult. Szerintetek hogy alakult?

Erre szükség is volt, mert nagyjából a 3-4. és a 10. epizód között egy kellemesen csordogáló, elnézhető családi matinésorozat volt, ami előtt tényleg csak az tartott ott, hogy időutazós. A lényeg, hogy totálisan epizodikus sztori, amiből még a konkrét megoldandó feladatok is hiányoztak, mert a küldetés csak annyi volt, hogy oda kell ugrani az időben, ahova a rosszfiú is ugrik. (És megakadályozni azt, amit tervez.)

Ez valahol bosszantóan passzívvá tett a főszereplőket, a sztori meg teljesen tét nélküli volt. És a Timeless is meghúzta ugyanazt, amit a Frequency, hogy miután a legelején egy múltbéli beavatkozás komoly változást okozott a jelenben, a továbbiakban semmi extra nem történt, mindössze jópofa kuriózumokat jelentettek a módosulások.

Nem volt baj addig sem a sorozattal, maximum annyi, hogy nem túl ambiciózus – csak a költségvetésében lehetett az, hiszen minden részre új díszleteket kellett építeni. Nem is véletlen, hogy a mostani részek egyre többet játszódnak a jelenben. A lényeg, hogy ha a készítők is magasról tesznek a sorozatra, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a nézettség is megcsappan.

Amikor pedig már jól megzuhant a nézettség, végre behoztak valami tétet, és ráerősítettek az átívelésre – nagyjából az 1×11-től. Persze a háttérben lévő rémisztően ötlettelen MacGuffin (az arctalan titkos szervezet) megmaradt, de végre nagyobb szerepet kapott az időutazás “mitológiája”, az, hogy az egyik karakter változtatni akar az idővonalon, valamint ekkor jöttek rá arra, hogy talán nem lenne hülyeség megbontani a fő triót, és más felállásokban utazgatni.

A legutóbbi 5 részben tehát kifejezetten feljavult a Timeless és végre komolyan érdekelni kezdett az, hogy mire fogják kifuttatni. Nyilván a Rittenhouse marhaság izgat a legkevésbé, mert ez a bináris játék, hogy vajon jó-e vagy rossz, abszolút ötlettelen és nehéz elképzelni, hogy bármiféle meglepetést hordozzon magával (ha rám cáfolnak, én fogok legjobban örülni), főleg azok után, hogy az 1×14-ben Lucy nem kérdezett rá az “illetőnél”, hogy akkor most mi merre és mennyi.

Tovább…

Reign: kezdett a 4.évad – írta infinity

2017. 02. 16. 21:48 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: kritika

A skótok királynőjének kalandjai hamarosan a végéhez érnek, ugyanis a Reign megkezdte negyedik, egyben utolsó évadját, melynek a központi témája: két királynő és egy angol trón – de előbbiek közül csak egy élheti túl.

Az itthon nem túl nagy rajongótáborral rendelkező CW-s történelmi drámasorozat az előző szezonban nagyon erős volt, karakterileg és a színvonal tekintetében is. Éppen ezért remélem, hogy a következő néhány részben sem unatkozhatunk majd, annak ellenére hogy ettől a kezdéstől nem voltam elragadtatva.

A sorozatra mindig is jellemző volt a kiváló zenei aláfestés (jár a plusz pont jár a készítőknek!), ami a mostani részben is igen csak megállta a helyét, hangsúlyozva ezzel a drámai jeleneteket. Az előző évad végéhez hasonlóan, ez a rész is három szálon mutatta be az eseményeket, ami valószínű a továbbiakban is így marad.

A tovább mögött kisebb spoilerekkel folytatom. Tovább…

Riverdale: 3 rész után

2017. 02. 16. 20:20 - Írta: winnie

12 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Nem hiszem, hogy nevezhetem a Riverdale-t a szezon egyik legnagyobb csalódásának, hiszen eleve elég szkeptikusan álltam hozzá, csak a jó előzetes vélemények miatt érdeklődtem iránta tavaly májusban. De a sorozat koncepciója (kisvárosi) és ígérete (rejtélyes) nem hangzott rosszul, és igazából senki sem cincálta szét most sem a kritikusok közül, arról nem is beszélve, hogy a CW idei első két újonca (No Tomorrow és Frequency) nagyon bejött.

RIVERDALE – 1×01 – 2/10

A középiskolás körítéssel bíró sztori (középpontban az iskolások + szülők) két katalizátort kap: egyrészt új lány érkezik a suliba, hogy szépen felborítsa a tipikus amerikai diák-hierarchiát, másrészt pedig (és nyilván ez a fontosabb): egy ikerpár kicsónakázik a tóra, de csak egyikük tér vissza, a másik (állítólag) beleesett a vízbe és eltűnt. Nyilván meghalt.

Az áldozat nem volt igazán népszerű (vagyis papíron az volt, de eléggé utálták őket), ami azt jelenthetné, hogy mindenki gyanús, de mégiscsak gyerekről van szó, szóval… COME ON! Persze megindul a suskus, a nyomozgatás, miközben véget ér a nyár és az új tanév új status quo-t is hoz el. Például hősünkkel, Archie-val nyáron dannyzukós dolgok történtek és új álmokat kezd el dédelgetni, legjobb barátja, Betty pedig rájön, hogy epekedik utána, de azért nem adja fel.

Uhh, kommentben azt írtam, hogy ‘hihetetlen mód tré’ volt a pilot, márpedig egy tinisorozatnak elég hitványnak kell lennie, hogy ilyen reakciót váltson ki belőlem. A posztban persze szalonképesebbre kell fognom magam, de tényleg alig volt momentum a kezdésben, ami tetszett volna. Pedig nem kellett volna sok ahhoz, hogy érdekeljen, pusztán érdekes figurák és karakterdinamikák. Na, ez az, ami nem volt a Riverdale-ben.

Helyette kaptunk mindenféle fantáziátlan és elcsépelt, és ami a legrosszabb, kiszámítható dolgot, és még egy normális cliffhanger-re sem futotta a készítőktől (mondhatni egy infót később közöltek, mert… csak), bár azt elismerem, hogy a narrációt bevonni és sejtetni vele okos húzás.

Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen tinikarakterekkel lehet mit kezdeni egy sorozatban. Pedig nagyon sok mozgásteret és érdekes figurákat eredményezhetett volna, de ahelyett, hogy komolyabban játszottak volna a külső szemlélőnek elég avíttasnak ható Archie-val és társaival, csak modernizálták és elbanalizálták őket, még akkor is, ha ilyen szó talán nem is létezik.

A Riverdale az érdektelenséget egy átívelő krimiszállal próbálja feldobni, de az az igazság, hogy ezek a látszatátívelések nekem már nem jelentenek semmit. Ez alatt azt értem, hogy maga a bűnügyi sztori konkrétan szumma 20 vagy 30 perces, még egy normális krimiepizódot sem tesz ki. Ezt húzzák el 13 részre, mintha valami epic rejtély lenne.

Igen, érdekel a válasz (hogy most épp melyiket húzzák ki a pár közül), az epizodikus krimiket is ezért szeretem, de ha akarom, majd elolvasom pár sorban a megoldás, nem kell hozzá 500 perc, főleg, hogy nincs érdekfeszítően tálalva. Ha a készítők nem tudják a sorozat történéseit bevonni az átívelésbe, csak erőltetetten, akkor azzal tudom, hogy tök felesleges törődnöm.

Azt persze elismerem, hogy kifejezetten jól néz ki a sorozat, helyenként tök állatok a képek (meg a főszereplők ‘dizájnja’ is rendben van), de ez ezen a ponton nem hiszem, hogy bármin is segítene.

Egy pozitívumot tudok említeni a karakterek kapcsán, mégpedig a Veronica/Betty-viszonyt, ami nem feltétlenül tipikusan alakul (kivéve a szekrényes dürhőséget), teljesen másra számítottam, sőt, eleve Veronica karaktere teljesen meglepetés az első 3 részben. (Oké, Jughead is rendben van.) De minden más totálisan elcsépelt. Ami már csak azért is kár, mert egy Riverdale-lel gyomtalanítani lehetett volna az amerikai tinisorozatos világot és építkezni rá. De így csak még több dudvával lett  tele.

A két további epizód sem változtatott sokat a véleményemen, inkább megerősítette azt. Ami kiderült a bűntényről, az szánalmas volt, egy cseppet sem keltette fel a kíváncsiságomat. A karakterek sztorijai pedig lehet, hogy a 10. részre érdekessé válnak, de én addig nem maradok.

Pilot: Doubt

2017. 02. 16. 17:40 - Írta: human

11 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Egy jogi sorozat azoknak, akik még nem láttak hasonlót? Semmi egyedi nincs benne, csak egy kis Grey’s Anatomy-val nyakon öntötték CBS-módra, és ezt nem csak a főszereplő miatt mondom.

A Doubt egy ügyvédi irodáról szól, akiknek több ügye is van. A pilotban kettő miatt járnak bírákhoz és tárgyalásra, és gondolom ez lesz a későbbiekben is. Szóval tipikus nagyobb fő és kisebb tanulságos mellékügyes a felállás, mint sok hasonló drámában.

Az átívelő szálat egy high profile védencnél kapjuk, hiszen a főszereplő kemény ügyvédünk belé szeret. A probléma, hogy a csávó gyilkossági tárgyalás elé néz, bár látszólag ártatlan. Nyilván az lesz a fordulat párszor, hogy az előbbiben megingatnak minket és a szerelmes nőt.


Az ártatlanság arca.

Az a helyzet, hogy az ilyen sorozatot nagyon ritkán adják el az ügyek. Biztos több is van, de hirtelen a Justice ugrott be, ahol mi a végén látjuk, hogy tényleg bűnös volt-e a felmentett, vagy tényleg ártatlan az elítélt – kár, hogy ott kevésszer éltek ezzel.

Ezzel oda jutottam, hogy csak a karakterek számítanak, hiszen egy Boston Legal-t is miattunk néztünk, viszont itt nem sok jót kapunk ezen a fronton. Konkrétan Dulé Hill és Elliott Gould marhajók, komolyak és szórakoztatóak egyben, Laverne Cox határeset, és Katherine Heigl meg…, hát, szerintem siralmas.

Megint egy határozott, okos nő szerepet osztottak Heiglre, aki már a pilot végére picsog, miközben érzelmes zene szól olyan hangosan, hogy alig érteni amit a szereplők mondanak. Ez utóbbi miatt ugrott amúgy be a Grey’s Anatomy. Persze sok sorozatban van zenés montázs, még a Scrubs-ban is, de valamiért ez a fajta csöpögős nálam mindig az Anatomy-val köthető össze.

Ráadásul mindez teljesen közepes megvalósítással kel életre, vizuálisan semmi érdekes nem volt a pilotban. A zenék a jó írást helyettesítik, hiszen csak azzal festik le a jelenet hangulatát, a történésekből nem következik, hogy a nézőnek ott mit kéne érezni, de megszólal a laza, vagy komoly, vagy lassú zene, és máris tudja mindenki.

Elismerem, hogy Hill olyan 5-10 percnyi szórakozást hozott, és a walk-and-talk meg a kutyás dolog legalább jobb sorozatokat idézett, de sajnos így is csak 4/10 a maximum amit adni tudnék. Ha ez siker lesz…, akkor is nézhetünk mást.

Øyevitne (Szemtanúk)

2017. 02. 16. 14:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Európa is létezik,kritika

(Egyre-másra indulnak itthon sorozatírói pályázatok, illetve -képzések. Akinek bármilyen aspirációja van ezen a téren, annak nagyon, nagyon ajánlom, hogy nézze meg az ØyevitneEyewitnessValea Muta-triptichon-t, vagyis ugyanannak a történetnek a norvég, az amerikai és a román változatát. Nem azért, hogy melyik a jó és melyik nem, hanem technikai szempontból nagyon érdekes látni a feldolgozások közti különbséget.)

Nyilván úgy “logikus”, hogy utoljára az eredeti norvég sorozatról, de ez így alakult, amikor írtam, akkor az Eyewitness volt a legfrissebb élmény. És azt kell mondanom, hogy a legjobban is az sikerült. Igen, hiába a norvég változat az eredeti, az amerikai, nyilván az én szememben, lepipálta. Főleg annak köszönhetően, hogy egyes részleteire sokkal több hangsúlyt tudtak helyezni a több epizódnak köszönhetően.

Az Øyevitne története teljesen ugyanaz, mint az amerikai és a román változaté, vagyis két fiatal szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, mely során pár bűnözőt nyír ki egy általuk elfogott és kivégezni kívánt férfi. A srácok ezután úgy döntenek, hogy nem számolnak be a rendőrségnek arról, amit láttak, amivel egyrészt a nyomozást is megnehezítik, idővel pedig sajátmagukat is kikészítik, és persze veszélybe sodorják.

A srácokon és a rendőrökön is elég nagy a nyomás, érezni, hogy egy apróság kellene csak ahhoz, hogy jó útra kerüljön az egyébként egy helyben toporgó nyomozás, s ebbe még egy magánéleti, örökbe fogadós, függő anyás szál is beúszik, sőt, némelyik rendőr is kap magánéleti vonalat (a testvéres sztori milyen jól indult, de utána csúnyán elhalt ebben).

Történet terén a norvég nyilván eléggé hasonlít a másik kettőhöz, itt is egy kisvárosi rendőrnő nyomoz (és nem ügyész), azonban ez a kisváros is nagyobb, mint az amerikai, ahol csak ketten dolgoztak a rendőrségen – itt gőzöm nem volt a kollégákról. És természetesen itt is kapunk egy nagyvárosi szálat motoros bandával, szervezett bűnözéssel és egyéb rosszarcok szembenállásával – néhol ezt kicsit soknak éreztem, főleg ahogy bonyolították a helyzetet és bandanevekkel dobálóztak.

Ez volt az a szál, ami itt sem tetszett, hiszen emiatt a központi ügyre sem jutott elég idő, a rendőrnő családja és a két fiú pedig jóval kevesebb időt kapott, mint az amerikaiban. Ez sajnálatos, és ez volt a fő oka annak, hogy az eredeti elvérzett az összehasonlítás során. A másik főhős volt, aki a másik két sorozatban sokkal, de sokkal jobban bejött, itt egy pillanatig nem éreztem a nyomozónőt szimpatikusnak, olyannak, akinek szívből szorítanék.

A gyilkosról nem is beszélve. Eleve a vele kapcsolatos csavar sokkal később érkezett meg, mint az Eyewitness-ben, és a viszonylag kevés képernyőidő miatt sem volt annyira kiforrott figura, mint az Eyewitness-ben, pedig szívesen utáltam volna sokkal jobban.

A legnagyobb negatívum viszont az Øyevitne-ben az volt, főleg az elején, hogy nagyon béna és dedós a sok expozíció. A folytatásban szerencsére levedlette a sorozat ezt a kényszerű informálhatnékot a néző felé, bár olykor a főrendőr összefoglalta nekünk, hogy mit kell tudni, ami elég hülyén vette ki magát, ugyanis ez is azon krimik közé tartozik, ahol a néző sokkal többet tud, mint a nyomozó, így elmarad a főhőssel való közös öröm egy-egy felfedezés után.

A zárás eléggé gyors lett, és sajnos itt is bevonták a nagyvárosi szálat – összességében a finálé volt talán a leggyengébb epizódja a sorozatnak. Nem is annyira a végjáték (a másik kettő után meglepett az alakulása), hanem a rohanós felvezetés és a nulla lecsengetés, valamint a katarzis szinte teljes hiánya.

Annak ellenére, hogy az Øyevitne-nek is volt egyfajta hangulata, meglepetésemre nem lett olyan The Killing-es, mint az amerikai – nyilván annak ezen aspektusa is segített abban, hogy jobban bejöjjön. Cserébe kaptunk jó kis norvégos ízeket meg skandinávos, nemzetközi aspektust, komolyabb utcai harcot és társadalomkritikus hangot és médiás szálat – ez például az Eyewitness-ből abszolút hiányzott.

Még egyébként azt is ki merném jelenteni, hogy az Øyevitne nem is annyira nyomozós sorozat (hiányzott az Eyewitness macska-egér játéka), annál sokkal szerteágazóbb és karakterekre koncentrálóbb, csak éppen a 6 rész nem volt elég neki. Az mindenképp érdekes megoldás volt, hogy a szálat nem egymásra fűzték, hanem kvázi külön blokkokban prezentálták őket, más kérdés, hogy engem nem nyertek meg ezzel.

Szóval részemről Eyewitness > Oyevitne > Valea Muta. (Az egyébként fura volt, hogy a román változatban voltak olyan elemek, amiket látszólag a vele egy időben készülő amerikai változatból vettek át, legalábbis nem az eredetiből, az biztos.)

24: Legacy – 1×03: Nincs rajta sapka

2017. 02. 15. 21:59 - Írta: winnie

17 comments | kategória: 2016/17,kritika

Az, hogy a sorozat tipikus 24 vajon dicséretnek számít, vagy inkább elmarasztaló kitételnek? Ez jutott eszembe, illetve az, hogy a készítők elég hülye helyzetben vannak. Korábban is előfordult, és most is biztosak lehetünk abban, hogy a 24: Legacy-ben sok minden nem az, aminek látszik. Azonban, mivel egyelőre egy valaminek látszanak a dolgok, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ezt már ezerszer (párszor) láttuk.

Nyilvánvaló, hogy a jó pilot és a közepes folytatás során felvázolt elég tipikus szálak pár hajtűkanyar után teljesen máshova fognak tartani, mint ahova eleinte gondolnánk, nem egy 24-évadban történt meg korábban az, hogy beindult egy fő sztori, esetleg egy fenyegetés, hogy idővel kiderüljön, hogy teljesen más kerül a középpontba, teljesen más van a háttérben. És emiatt is volt annyira jó sorozat a 24.

A 24: Legacy is lehet jó, az 1×03 megint tetszett (az mondjuk óhatatlan, hogy a sok szál közül némelyik kevésbé jöjjön be), és már most látszik, hogy akkor fog működni igazán, ha az akciók mellett olyan csavarokra mennek rá, amik nem binárisak, nem csak az lesz a kérdés, hogy X vagy Y jót akar vagy sem, hogy tégla vagy sem.

Akkor ugyanis kiszámítható marad a sorozat, ugyanis a profi néző tudni fogja, hogy ha valaki nagyon gyanús, akkor nem sáros (vagy nem úgy sáros), ha pedig valaki nagyon gyanús, és utána gyorsan tisztázásra kerül, majd mindenki bízni kezd benne, akkor az első gyanú volt a helyes, és mégiscsak sáros.

Sokkal érdekesebb lehet, ha motivációkra és egyéb, “mélyebb” dolgokra koncentrálnak a pittyegés és a pörgés közepette. És persze akkor, ha ezek a motivációk nem annyira banálisak, mint a féltékenység vagy az irigység, mint a Legacy-ben eddig a gengszteres szálon, aminél még az iskolai történet is érdekesebb.

Mindenesetre egyelőre még simán kitartok, ráadásul hetiben (sokakkal ellentétben sosem szerettem darálni a 24-t), bőven élvezetes, de hát én mindig is szerettem a formabontó megoldásokat, mint például a valós idejű történetmesélést.

Pilot-mustra: Superior Donuts – 1×01

2017. 02. 15. 19:35 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Bár a CBS új komédiája (vagyis inkább “új” komédiája, hiszen két hete indult) munkahelyi szitkomnak tűnik, egy fokkal több annál. Ugyanis egy olyan munkahelyen játszódik, ahol nem(csak) az ott dolgozók életét követhetjük, hanem a betérő, általában állandó vendégeket. Mint a Clipped és a fodrászüzlet esetében, vagy hogy klasszikusabb példához nyúljak, mint a Cheers és a kocsma esetében.

SUPERIOR DONUTS – 1×01 – 5/10

 

A színdarabon alapuló sorozat helyszíne egy fánküzlet (ehh, komolyan mondom, már a hátteret is szívesen bámulom és merengek azon, hogy a 90-es években még volt Dunkin’ Donuts itthon), aminek régimódi tulaja felvesz egy fiatal munkaerőt, hogy aztán kettejük elég ellentétes nézetei ütközhessen. Persze csak módjával, hiszen mégiscsak kettejük fokozatosan kialakuló baráti kapcsolata a lényeg.

A többi főszereplőt pedig nem munkatársak alkotják (ketten viszik a boltot), hanem a törzsvendégek. Két zsaru (naná!), egy random munkákat elvállaló figura, egy tanulni bejár diáklány és a szomszéd tisztító tulaja, akinek magára az üzlethelyiségre is fáj a foga.

A sorozat pedig tényleg a karakterekből és az alaphelyzetből (oldszkúl kontra mai gondolkodás) alakul ki, ezt hosszú éveken át lehet gyurmázni anélkül, hogy kifáradna a koncepció, csak minden rész végére kell valami tanulságot vagy érzelmesebb momentumot találni, ami a hülyülést egy kicsit normalizálja. Semmi forradalmit nem kapunk, csak korrekt, nem irritáló végeredményt, időnként tényleg vicces megnyilvánulásokkal.

Amellett, hogy némelyik karakter tipikusan szitkomos (az egyiknek még a neve is “vicces”) és ezért elég jól rájuk éreztek az írók, s folyamatosan szórják a hülyeségeiket, a sorozatot egyértelműen a színészek viszik a hátukon. Judd Hirsch és Katey Sagal ugyebár szitkomprofi, Maz Jobrani és David Koechner pedig alaphangon nagyon vicces komikus, s mellettük Jermaine Fowler telitalálat, mindenkivel (persze főleg a főnökkel) rögtön rátalált a megfelelő kémiára.

Akiket nem említettem, nos, ők hárman elviselhetőek, helyenként viccesek, de simán meglennék nélkülük, bár mondjuk nem is kapnak annyi anyagot

A Superior Donuts teljesen rendben van ahhoz képest, hogy többkamerás. Ez igaz, hogy nálam még mindig csak 5-öst jelent (a tízes skálán), de a legtöbb mostani, élő közönség előtt felvett vicces sorozatnál sokkal szívesebben nézném ezt (még egy ideig). Még akkor is, ha az eddigi három rész és nagyjából egyenletes minőség után azt kell mondanom, hogy a korrektség nemnézős korrektséget fed. De legalább nem fogok rettegni, ha később belenézek.

APB: 2 rész után

2017. 02. 15. 18:19 - Írta: human

9 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Sima cancel. Nem is kell végigolvasni? Ilyenkor durva visszanézni, amiket még a bejelentéskor gondoltunk. Akkor ezt írtam róla: “Első körben semmiképp sem írnám le”. Most meg itt röhögök magamon. Az APB mindent elrontott, ami jóvá tehette volna.

Egyszerűen a FOX akciósorozatait nem éri meg várni, mert nevetséges, hogy mennyire nem értenek hozzá. Viszont mivel nagyjából csak ők szeretnek ilyesmiket csinálni, így néha beletenyerelnek a tutiba, aztán vagy lelövik, mint a Drive-ot, vagy be sem rendelik a pilot után. Vagy fut évtizedekig, mint a 24.

Arra célzok a hozzánemértéssel, hogy az akció szinte mindig rossz, és mintha csatorna utasítására nézne ki ugyanúgy mindenhol. Komolyan, nézzünk meg egy autós üldözést a Prison Break második évadjából, és vessük össze az itt látottakkal_ ugyanaz a kamu “száguldás”, rossz vágások és kék szűrő. Ez utóbbiból is az olcsó kinézetű, ami rögtön elárul mindent. Ehhez tegyük hozzá a dubstep-szerű “jövő zenét”, és kész is.

A mélypontról csak a karakterek húzhatnák ki a sorozatot, de nem teszik, hiszen minden ezerszer látott ebben a két részben. A történet ugye annyi, hogy egy milliárdos elveszti a legjobb barátját, így bevásárolja magát egy rendőrőrsbe, hogy átrángassa a 21. századba az igazságszolgáltatást.

Az alapfelállásból bármi lehetett volna, de sajnos siralmas volt a kibontása. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak fog tűnni a következő pár pont, de nekem minden hihetőséget és tétet kirántott a sorozat alól, hogy a főszereplő csaj társ nélkül járőrözött, hogy a milliárdos sajátkezűleg irányítja a drónokat, hogy minden részben kitalálnak egy kütyüt, ami már most sem volt kreatív, de 13 vagy 22 részen át évente…

A legdurvább mégis az volt, hogy míg a sorozat néha igyekszik behozni azt a gondolatot is, hogy a pénz nem elég mindenre, kell a tapasztalat is, addig a tényleges hepiend megoldásoknál mégis mindent a pénz old meg: jobb orvos, drága technológia.

Hogy valami pont is legyen: a pilot 3/10, mert a házas akciójelenet a vonattal elment, a második 2/10, mert borzasztóan manipulatív, a harmadik részig pedig már nem jutok el, hiszen itt még a kidolgozás sem jó, a tipikus és klisés karakterek mellett.

Next Posts Previous Posts