Posts filed under 'kritika'
2010. 02. 14. 22:10 - Írta: Desmond Wallace
31 comments | kategória: kritika
Dicsértem már eleget a sorozatot, így most nem ismételném önmagamat, hiszen tavaly már itt elég részletesen kifejtettem a véleményemet, és azóta a minőségben nem sok változás történt. Egy kicsit ugyan visszavettek, de gyakorlatilag az utóbbi négy rész alatt is nagyjából ugyanazt kaptuk, amit már megszokhattunk a TVD-től. Érdekes történetet, jól kidolgozott, múlttal rendelkező karaktereket.

Le mertem volna fogadni, hogy a sír kinyitását elhúzzák az évad végéig, de buktam volna ezt a fogadást. Ráadásul még sikerült is meglepniük engem. Nem tudom, hogy az írók vagy a könyv érdeme-e, de az remekül látszik, hogy mindig halad valamerre a történet, így nem toporgunk egy helyben. Az meg csak mostanában tűnt fel nekem, hogy a TVD bizony eléggé szerializált sorozat, és ez tetszik. Mielőtt rátérnék a legutóbbi epizódra, pár szó az előző részekről is, mert azok vezették fel a mostani eseményeket.
Az elmúlt hetekben új szereplőket ismertünk meg, illetve a már ismert karaktereket sikerült kicsit elmélyíteniük az íróknak. Gondolok itt az új töri tanárra, akinek megismertünk egy darabot a múltjából, valamint az is nyilvánvalóvá vált, hogy miért jött a városba. Plusz az 1×11-ben váratlanul felbukkant egy új lány Jeremy életében, aki nagyon érdeklődik a Gilbert napló iránt, s nem is ok nélkül teszi ezt Anna (Malese Jow), amint ez hamar ki is derül. Az előző héten ismét betekintést nyerhettük Mystic Falls múltjába, és ekkor láthattuk először a sorozatban Kelly Hu-t is. Innentől már spoileresen folytatom.
Tovább…
2010. 02. 13. 21:30 - Írta: Bruzsy
58 comments | kategória: kritika
Sokan nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy egy sorozat adott epizódjának a vázát az írói stáb melyik tagja jegyzi elsősorban. Ha a showrunner ír egy részt, néhányan felkapják a fejüket, egyébként semmi. Pedig ha az ember belegondol, hogy mi lehet az oka annak, hogy két alapvetően egyforma rész között ekkora különbség legyen, akkor csakis az író személyére lehet fogni.

Egy hete még arról panaszkodtam, hogy az írók se nagyon tudják, mit akarnak kezdeni a főszállal, ezért egy helyben toporognak, a monster of the week részeket pedig a karakterfejlődéssel próbálják eladni, ami nem épp a legcélravezetőbb út, tekintve, hogy nyakunkon az Apokalipszis. És íme itt van egy rész, ami teljesen procedurális epizódnak lett felvezetve, és ha belenézünk, lényegében teljesen az is volt - azzal a különbséggel, hogy szellemek, démonok és egyéb nyalánkságok helyett kaptunk egy lovast. Nem kéne ekkora javulásnak lennie, de Ben Edlund mégis megcsinálta, és egy jóval az évadátlag feletti epizódot kaptunk. Szokás szerint a legextrémebb ötletek vegyítéséből. Mind már annyiszor. Tovább! Tovább…
2010. 02. 13. 14:45 - Írta: human
38 comments | kategória: kritika
Ez csak szerintem volt most egy sokkal lehúzóbb évad? Úgy nézett ki, az underdog viszonylagos felemelkedéséről lesz szó, erre csak olyan szálak sorakoztak fel, amikből láttad, hogy nem sülhet ki sok jó. Spoileres évadkibeszélő a tovább mögött, az új nézők inkább valamelyik régi írásra kattintsanak.
Bocs, a tovább előtt még megismételném a hírt, hogy a következő lesz az utolsó Friday Night Lights-évad, de legalább 13 rész még biztosan vár ránk.

Tovább…
2010. 02. 12. 23:45 - Írta: winnie
137 comments | kategória: kritika, reality
Slay everyone, trust no one.
Áhh, rég volt ilyen, hogy az első részben minden játékos nevét tudtam. És a dupla epizódos kezdés arra is lehetőséget adott, hogy szinte mindenki kapjon elegendő képernyő időt. Oké, páran többet, páran kevesebbet, de mindenkit láttunk. Russell például elég keményen jelen volt és elgondolkodtam a vágáson: azt az illúziót akarják kelteni a nézőben, mintha a többi játékos ismerné őt, mintha nem egymás után forgatták volna a két évadot? (Gondolom nem vetítették le nekik az S19-et. Mindegy. Fura volt.)

Mivel reality-epizódokat nem nagyon szeretek/tudok osztályozni, így maradjunk annál, hogy abszolút kielégítő volt a kezdés, az ismerős arcok miatt nem gondolkoztam azon, hogy mi mennyire érdekfeszítő, szerintem az sem zavarna, ha minden epizód dupla lenne. Egy ideig legalábbis.
Igaz, ennek a résznek a felvezetését nem kicsit elhúzták, de mindig is a játék startja előtti pillanatokért voltam/vagyok oda leginkább, mondhatni bevonulás-sucker vagyok. Igen, itt is jó volt látni az ismerősöket, ahogy az első snittekben csak részleteket mutatnak belőlük és úgyis felismerhetőek voltak, és az is jópofa volt, ahogy ők is meglátták (és oltogatták) egymást.
Kíváncsi vagyok, hogy az All Star-évad milyen jellemzőket fog hozni ezúttal, kapnak-e tiszta lapot a milliomos győztesek vagy az egymást ismerők (utóbbira nincs sok sansz), változnak-e a játékosok, változtatnak-e saját, régi karakterükön, taktikájukon (Russell nem tette, bár az idolt még nem kereste). És az is érdekel, hogy mennyi visszatekintést kapunk.
A játékok mindenesetre régi évadosak voltak, ezért plusz pont, főleg, hogy ilyesmire sosem szoktam emlékezni. Igaz, a szokásos sírásom: bármennyire is jó television, nem vagyok oda a játék közbeni sérülésekért, a durvulásért. A kétkezes beintésért courtesy of Sugar igen, de a sérülésekért nem, főleg, ha Jeff még büszkén ismételgeti is.
Szóval a rész igazi fan epizód volt, a tovább mögött némi spoiler azért elfér. (A főcímben mostani képek vannak? Mert, ha igen, akkor nem kéne előre látnom, hogy egyesek tuti nem esnek ki addig, míg sárosak nem lesznek egy versenyben.)
Tovább…
2010. 02. 11. 17:23 - Írta: Bruzsy
6 comments | kategória: Anglia lecsap, kritika
Hétfőn befejeződött Anglia a világ legjobb rablós-csalós-átverős (magyarul heist) sorozatának aktuális évadja. Ha valaki még mindig nem tudná, miről van szó: itthon Vagányok – Öt sikkes sittes címmel ment a tévében többször is, és amúgy az itthon is rendkívül népszerű, Svindlerek című dokumentumsorozat anyaszériájáról van szó. Ajánlott mindenkinek legalább bepróbálni (annak pedig főleg, aki szereti a Leverage-t), hiszen 6×6 = 36 egy órás, remek epizódról van csupán szó, ha daráig fajulna a dolog. De most térjünk inkább rá a hatodik évadra.

Egy dolog biztos: a Hustle már messze nem olyan erős, mint fénykorában. Pár éve még egy akkora világgazdasági válságot, mint ez a mostani, könyörtelenül kihasználtak volna, most pedig csak megemlítették egy-két részben. Érezhető, hogy egyszerűen kifogytak az ötletek. Sejthették ezt az írók is, hiszen idén már meg se erőltették volna magukat, hogy hatalmas mindfuckokkal szolgáljanak minden rész végére.
Ennek volt köszönhető az, hogy a 6 epizódból háromban még csavar se nagyon volt, ami azért eléggé fura egy ilyen műfajú sorozatnál. Ugyanakkor az így felszabadult írói kapacitást máshová fektették: a karakterekbe, s ez nagyon jó ötlet volt. Ami nem megy, nem kell erőltetni, helyette keresni kell egy másik erősséget. És ők megtalálták. Ennek köszönhetően azt kell mondjam, hogy a tavalyi mélypont után mintha kicsit magára talált volna a sorozat. A tovább után folytatom, spoilerekkel.
Tovább…
2010. 02. 10. 17:06 - Írta: human
44 comments | kategória: kritika
Bár ez a hét megint csak a max 6/10-es magasságában ért fel, és sok minden nem is történt, legalábbis minden brutál kiszámítható volt, de egy badass pillanat miatt muszáj írni neki külön posztot. Innentől spoiler.

Tovább…
2010. 02. 10. 15:41 - Írta: winnie
16 comments | kategória: kritika, reality
Persze már korábban elkezdődött, de az igazi verseny mégiscsak a Hollywood Week keretében startol el, ahol a legjobbakat választják ki a visszahívott versenyzők közül. Itt már nem a röhögés és a rácsodálkozás, hanem a feszültség lesz jellemző az epizódokra. No meg persze a túlhúzottség.
Szokás szerint a sok sorozat miatt már nem nagyon emlékszem a 8, vagyis 7+1 selejtező epizód legjobbjaira (maximum a kisfilmjeikre), szóval egyelőre nincs is favoritom, de az mindig tanulságos, ahogy a zsűritagok az általuk kiválasztott legjobbak közül hazazavarnak pár embert azzal, hogy nagyon bénák. Mégis ki juttatta tovább őket?
A meghallgatások egyébként nem voltak rosszak, de kiemelkedőek sem. És pár zsűritag is akadt, bár csalódás, hogy Neil Patrick Harris vagy Kristin Chenoweth csak fél epizódnyit volt jelen, s pont Victoria Beckham zsűrizett 3 napon át. (Az utolsó jelenése mérföldekkel jobb volt, mint az előző.)
2010. 02. 10. 05:57 - Írta: human
178 comments | kategória: kritika
Nem értem, hogy miért csökkentették 10 percre a Lost részek játékidejét. Várjunk csak – basszus, ez durván elrepült megint. Volt aki tíz percnél többnek érezte? Spoilerekbe vágunk.

Tovább…
2010. 02. 09. 19:07 - Írta: winnie
55 comments | kategória: kritika
A stáb bizakodik a folytatásban, legkésőbb májusban dől el, hogy kell-e az NBC-nek a Heroes 5. évadja (nem, nincs elkaszálva, hiába kommenteli egy-két ember), akár kevesebb résszel, addig mindenesetre a finálé utolsó képkockája.

A részről majd fogunk írni, gondolom, de nem baj, ha van itt egy bejegyzés jelzésképpen. A mi kibeszélőnkben (eddig) inkább jókat írtatok a zárásról, ellenben külföldi fórumokon elég sokat rosszat olvasni. Az utolsó 1-2 percet azért megnéztem, de nem volt különösebben felajzó, többet vártam, bár egy-két érdekes lehetőséget felvethet.
2010. 02. 07. 00:11 - Írta: human
7 comments | kategória: kritika
Nem sokat lehet mondani egy szkeccs show-ról, de úgy tűnik, kicsit fogyott Demetri lendülete. Hiába na, egy 40 perces jó standup összeállítása vagy egy évbe kerül, nehéz 6*20 percet összehozni évadonként folyamatos minőségben. Azért akadtak ebben a kezdésben is jó pillanatok, plusz még egy Lost-szereplő is beugrott.

Tovább...
2010. 02. 06. 15:10 - Írta: Bruzsy
67 comments | kategória: kritika
Bár nagyon sokan húzták már a szájukat a Supernatural 5. évadjával kapcsolatban, én férfiasan megvallom: eddig bizakodtam. Tudniillik számomra a Supernaturalt sosem a főszál tette erőssé, hanem a karakterek illetve a rendkívül feelinges környezetű procedural felépítés, és ezt az évad első fele remekül hozta részről részre. Aztán egyszer csak megerősödött bennem az érzés, hogy az egész valóban csak időhúzásként van jelen, valójában a sorozat írói se tudják, mit akarnak kezdeni a Winchester-testvérekkel. És az eheti rész (illetve a téli szünet utáni kettő) ezt tökéletesen bizonyítja.

Pedig minden bizodalmam ebben az epizódban volt. Adott volt ugyanis az egész sorozat egyik legjobb epizódja, a 4×03, amelyben Dean a múltba kerülve találkozott szüleivel, és lelebbent a fátyol a YED fő motivációjáról is, ami lényegében az első 4 évadot meghatározta. Ilyen háttérrel szerintem minden casting-hír olvasónak felcsillant a szeme, amikor meglátta, hogy ismét a múltba-révedős részre kell számítani, főleg, hogy az epizód eredeti címe Back to the Future II volt. Aztán persze jól pofára estem. Spoilerekkel folytatom a tovább mögött. Tovább…
2010. 02. 03. 06:56 - Írta: human
736 comments | kategória: kritika
Mi történt? Látjátok ezt a képet? Jóllakott mosoly, a kedvenc sorozata végre visszatért a képernyőre, rögtön 80 percnyi, egy filmnyi adaggal. Ezt fejezi ki, nekem is hasonló volt az arcomon, de gyorsan lehervadt a jókedvem, hiszen basszus, a jövő hét annyira de annyira messze van, hogy az kimondhatatlan.
I don’t understand! Én sem, de azért lássunk spoilereket is, csak akkor kattints ha megvoltak a részek.

Tovább…
2010. 02. 02. 20:59 - Írta: vendegblogger
43 comments | kategória: kritika
És egyben sorozatzáró is, mivel a második évaddal együtt maga a sorozat is korai véget ért. Mit kaptunk tehát a Joss Whedon és Eliza Dushku nevével fémjelzett scifi-sorozattól? Egyedi történetet, a szokásos Whedon-féle jellemfejlődést, ipari mennyiségű mindfuckot és a második évad közepétől Lostot alázó WTF-mennyiséget. Meg persze némi keserű szájízt, miközben nagyjából a teljes junkie társadalom fejében ott visszhangzik a kimondatlan kérdés: minek mentél a Fox-hoz, Joss?

Először a második évadról pár mondatban: itt látszott igazán, hogy mit is akart Whedon kezdeni ezzel a sorozattal. Sötét, igen húzós morális kérdéseket feszegető, nagyon egyedi hangulatú volt a 2×04-től kezdve az összes rész. Pörgős, fordulatos, meglepő, egy szóval zseniális. Méltó szereplője a Whedonverse-nek olyan nevek mellett, mint a Firefly, Buffy, vagy Angel. Szeretném azt hinni, hogy ha a kezdetektől fogva ilyen a sorozat, akkor jobb lett volna a nézettség, de azt hiszem ez se segített volna. Egyszerűen nem a Fox-ra, nem országos adóra kellett volna tenni a Dollhouse-t, és kész. Ahol a csatorna beleszólt a készítési folyamatba, ott buta és unalmas részeket kaptunk, ahol nem, ott meg tátottuk a szánkat, és a padlót verte az állunk.
Az utolsó rész adott nekünk egy majdnem kerek lezárást (erről spoileresen később), főszál lezárva, a főbb szereplők sorsát lerendezték, pacsi: nyugodtan bele lehet kezdeni, nem kell attól tartani, hogy levegőben lógó zárást kapunk. Külön kudos a poszt-apokaliptikus világért, sikerült egy picit még tovább vinni az Ephitaph One által már megismertetett világot, és végre nem csak flashback formájában láttuk a jövőt, hanem ténylegesen ott játszódott a cselekmény.

Tudom ajánlani nyugodt szívvel a sorozatot mindenkinek, mivel még a gyengébb részei is nézhetőek, az eyecandy-t meg több frontról is tolják az arcunkba (Eliza Dushku, Amy Acker, Dichen Lachman – vannak képes postjaink is: ITT, meg ITT és ITT). Ha valaki még nem kezdte volna el, most még megteheti akár szinkronosan is, ugyanis a RTL Klub műsorra tűzte a sorozatot, hétfő este 22:20-kor kell odakapcsolni. (Persze a rohamosan csökkenő nézettség fényében nem tudom meddig fogja húzni műsoron.) Folytatás a tovább mögött, spoilerekkel.
Tovább…
2010. 02. 02. 15:11 - Írta: human
55 comments | kategória: kritika
Erről van szó. Egyszerűen nem tudom, miért tetszett jobban, mint a múlt heti, hisz nem történt több dolog benne, de mégis sokkal nagyobb érdeklődéssel néztem. Néha van olyan, hogy „20 perc múlva ott leszek”-et ejtenek el valamelyik fontosabb szálon, én meg csak ülök, hogy jó, de addig melyik unalmasat kell néznem? Hát, most nem volt ilyen, elrepültek a percek. Innentől spoilerek.

Tovább…
2010. 01. 31. 13:19 - Írta: human
14 comments | kategória: kritika
Egyike a blogon elhanyagolt sorozatoknak, pedig HBO-minőségről lenne itt szó, vagy mi a fene. Anno a pilot után elhatároztam, hogy azért kap még valamikor esélyt, s majdnem 3 év után ez meg is történt, a többi pedig…

Szóval ködös tél, három hetes szünet a legtöbb sorozatban, az igazi klasszikusokból már alig van talonban, be kell osztani őket (még van hátra egy kis Wire, tökre jó), úgyhogy eldöntöttem: adok a Big Love-nak még egy esélyt. A jóllakott karácsonyi hangulat remek alkalom egy 3 feleséggel rendelkező mormon kalandjainak követésére. Hát többnyire tévedtem.
Azt egy percig sem tagadnám, hogy a sorozat minőségi, remek díszletek és 1-2 rész alatt megszokott remek szereplők, kivéve az egyik feleség apja, de itt már látjátok is a főbb gondot. Bizony, ha ez az első gondolat egy sorozat kapcsán, akkor arra nem éri meg pazarolni az időt, így a 7. rész környékén fel is adtam, ezúttal lehet, hogy végleg. Ugorjak pár évadot?
A legfőbb gondom talán az, hogy végig unalmas maradt. Vagyis a feleségekkel a családi dráma elment, hiszen érdekes kívülről látni a többnejűséget, hogy vajon miért mehetnek bele nők ilyenbe, és miképp bír el ezzel egy férfi, de ennyi nem volt elég a készítőknek. Már az első részben is behoztak egy olyan szálat a főszereplő múltjából, alvilágosat, ami ott is zavart, és hát lássuk be, a gyors megoldására semmi esély.
Pontozni nem is akarnám, mert az értékei mellett ez több ásítást hozott, mint érdeklődő pillanatot. Valaki spoiler jelzéssel leírhatná, hogy végül miképp rendezték le a tartozás/részesedés új üzletekből dolgot.
Next Posts
Previous Posts