Vendégblogger már értekezett róla, de a nem létező viszont 2 hétig sorozatokat nem tartalmazó téli szünetben behoztam a lemaradásom. Ez konkrétan vagy 8 résznyi Glee-t jelentett, ami továbbra is az évad meglepetése, feelgood sorozata.

Az a helyzet, hogy hiába unalmas az újonc sorozatok többsége, meg nem bevállalós, azért a Glee szerencsére kilóg. Baromi furcsa nézni amúgy, mert alapból ugye egy átlag tinisorozat mindössze, összevissza kavarásokkal, de néha kibújik belőle a perverz felnőtt, elég csak a sokat emlegetett gag-reflexes poént felidézni. És végig ez jellemző a Glee-re, a nagy naiv 50-es évek hangulat mellett a modern kor “mocska” is felüti a fejét, együk az írók szívét.

Természetesen az egész a karakterek miatt élvezhető még a 13. rész után is. Ahogy így belegondoltam most, teljesen olyan itt is, mint valami régi éneklős film: a buta de jót akaró focista, az ártatlan tinilány, a focista kicsit tapasztaltabb csaja, aki szép és megcsalta, aztán véletlenül teherbe esett. Na és persze a felnőttekre sem panaszkodhatunk, hiszen többnyire ők is tiniként viselkednek.

Aki még nem látta, az is vegye teljesen komolyan, hogy tényleg kilóg az átlagos sorozatok közül. Ahogy darálásnál pörögtek a részek, teljesen feldobott. Nem eyecandy-sen feelgood, bár akadnak benne jó csajok, hanem eszméletlen profin összerakott (a DVD-n még a hangot is kicsit jobban keverték), tényleg minőségi munka, elmeroggyant írókkal. Mindezek mellett szerencsére a zenei része is olyan, mint a Scrubs musical epizódja, vagy a Dr. Horrible, mert bár nem saját dalokkal, de teljesen élvezhető végig, még az ilyen musicalközömbösöknek is, mint én vagyok.

Egyszerűen jó 42 perces komédiát látni a tévében, mert néha nem lehet 20 percben történetet is mesélni meg nagyokat nevetni, kell a hosszúlépés is. Ez utóbbiból ugye nincs túl sok sőt, mostanában nem is jut hirtelen eszembe más cím ezen kívül.

És akkor Jane Lynch külön bekezdése. Ott kezdeném, hogy marhára nem nagy színésznő a csaj. Pont. Aki ezzel vitatkozni mer, az nézze meg minden másban. Csak és kizárólag az ilyen cinikus szerepei a maradandóak, mint amit itt is láthattunk. A Two and Half Men-ben is ilyen, a Party Down-ban is hasonló dumái vannak, satöbbi. Vagy nagyon jól választ, vagy valóban hasonló a természete és egyszerűen beleír pár dolgot magának a szerepekbe. De mivel ez megy neki, így bizony itt a Glee-ben is hatalmas, amit hoz, leborulsz a székről a dumáinál, az biztos. Ha nem, akkor pedig másmilyen a humorérzéked, na bumm.

Szóval a Glee marha jó kikapcsolódás végig, teljesen más világ, örömzenéléssel. Ha a pilot zeneisége nem zavart vagy tetszett, akkor megnyugodhatsz, végig tartják a minőséget. 8/10 eddig.

Belebújtam kicsit a statisztikába és gyorsan arra jutottam, hogy a Supernaturalt imádjátok, meg még másra is. Tehát itt egy kvázi toplista 2009-ból, linkek nélkül most.

1. Magyar lány a FlashForwardban, az a bizonyos jelenet, amikor nem tud úszni és Björk szól.
2. A Lost 5. évadjának a fináléja.
3. A Lost 5. évadjának a kezdete.
4. A Moment of Beauty kategória.
5. A Supernatural premierje és így kibeszélője.
6. Bauer sem maradhatott le, így a 24 premierje.
7. A FlashForward pilotjáról elkövetett írás.
8. A Nagy Harper’s Island találgatás az első 4 gyilkosság után, mégis ki lehet a gyilkos.
9. A House tévéfilmes premierje.
10. És a végére még belógott az SGU pilotja.

Hát ez van, pár trailer poszt kiskirálykodott még, de azokat nem vettem ide a listába. Egyéni Top-10 eket nyilván az évad végén írunk csak, akkor érdemes.

Az a helyzet, hogy egyrészt spoiler nélkül annyira sok mindent nem lehet hozzátenni az első íráshoz, másrészt pedig Anglia a Skins után végre megint teljes erővel csapott le. Egy dolog marad a végén, miért nem 10 részes? Naa, lécci.

Az a helyzet, hogy Tim Kringet le kéne ültetni a Misfits elé, hátha feltűnik neki ez miért működött sokkal jobban, mint a Heroes utóbbi 2-3 évadja. Úgy egy dolgon múlott tulajdonképpen: a karaktereken. Egyszerűen a sok pénz nem tudja azt pótolni azt, hogy érdekel mi történik a főszereplőkkel.

Mellesleg továbbra is tartom, hogy a Misfits rendelkezik 2009 legjobb főcímével. Komolyan mondom, a cold open alatt szinte várom, hogy felcsendüljön a dallam és jöjjenek a rajzok. Egyszerűen annyira jól össze van rakva.

Viszont az van, hogy a 6. rész eléggé állva hagyott minket most. A főbb szálat ugye nem oldották meg, csak még bonyolultabbá tették, és hát egyszerűen kevés volt ez a hat epizód. Kellett volna még, hogy szép kerek szám legyen, 10. Azt szerencsére tudták az írók, hogy Nathan képességét fel kell fedni, nem lehet évekig húzni. Nem is tették azt, szépen megtudhattuk, nyakon öntve egy cliffhangerrel. Amúgy én arra tippeltem, hogy farkasember lesz, legalábbis a főcím alapján, ahol mindenki képességét bemutatják.

Szóval a 8/10 simán megy az évadra. Kevesebb apénz, mint Amerikában, de cserébe tényleg több az ötlet. Valahogy ott még kábeles adót sem tudok elképzelni aki ezt megcsinálhatta volna. Talán az FX profiljához esne a legközelebb.

Ha valakit meghallok, hogy a Misfits 6 részes évadja miatt panaszkodik…! Csak viccelek, de sajnos a Paradox egyelőre ennyi volt, ki tudja, hogy lesz-e folytatás, egy biztos, a cliffhanger-t megkaptuk az arcunkba. A pilot-kritikánál nagyjából már sejtettem, hogy új idei kedvenc fog születni (a téma miatt), s a jövőbe látós, eseményeket megakadályozós/megakadályozni próbálós sorozat valóban nagyon betalált nálam. 7,5/10. Lehet, hogy azért, mert nem vagyok scifi-fanatikus? Nem tudom. Hmm, spoilermentesen mit is írhatnék még? Sokat.

A tematika tehát nagyjából FlashForward, az alap szerint egy nyomozócsoport egy tudós segítségével, “valahonnan fentről” kapott fényképek, képtöredékek alapján próbálja kideríteni, hogy mi történhet a jövőben (csúnya, rossz dolgok…), majd mindezt megpróbálják megakadályozni, miközben az óra egyre csak ketyeg, hol 4, hol 16 órájuk van a feladatra.

A felütés miatt alapból adja magát a dinamizmus, s bevallom engem ez vett meg, no meg az is, hogy mennyire nem amerikai sorozat, mennyire a földön járó, valamint, hogy 5 rész alatt hogy sikerült a “megakadályozzák vagy sem?” és az “egyáltalán mi fog történni?” sztorit csavarintgatni. Persze most kéne egy jó nagy “tovább” jel, ahol a tudományos magyarázatokra és következtetésekre térnék ki az események és az elmondottak kapcsán, de ez az a rész, amit passzolok.

Mert igen, a Paradox-ban próbálják a tudományos oldalról is megközelíteni a jelenséget, kérdés, hogy erre a néző elismerően bólint-e vagy csak “bullshit!” felkiáltással elkaszálja a sorozatot. Passz, nem vagyok tudós, elmerültem, élveztem a versenyfutást, de azért pozitívum volt, hogy nem akarták lógva hagyni a történéseket, valamint hogy kitértek sok olyan kérdésre is, ami a FlashForward-dal kapcsolatban kommentekben is megfogalmazódott részünkről.

Persze ettől még a Paradox nem akar több lenni, mint egy pörgős, baromi feszült puzzle-thriller, amibe szerencsére sikerült kellemes átíveléseket és erős karakterizálást is belecsmpészni, az ember csak nézett, hogy a képek által elindított láncreakciók következtében hol kötöttek ki a karakterek, miközben ott villog fényes neonvillogókkal a fejük fölött az örök kérdés: az események maguktól is megtörténtek volna vagy épp az katalizálta őket, hogy megpróbálják megakadályozni? Szerencsére érkezik válasz. Vagyis…

Nem feltétlenül, aki nagy megoldásokat, lezárásokat vár, mindenképp koppanni fog, de itt indul meg a reménykedés és a bizakodás, hátha lesz 2. évad.

Bizony, már csak pár óra. Minden évben van 2 olyan hétfő, amikor az ember ébredés után rögtön 3 órányi Survivor-rel kezdi a napot: a dupla fináléval és a reunion show-val. Így lehet, hogy nem is lesz nagyobb kibeszélde a végéről, hogy senki ne kapjon Survivor-túladagolást a blogon, de előzetesen itt lehet tippelni, utólagosan meg örülni, illetve bánkódni.

A döntővel kapcsolatban nekem mindig az jut eszembe, hogy a kiszavazottak, akik döntenek a győztesről, miképp akarnak szavazni: arra voksolnak, aki megérdemli, mert játszotta a játékot, arra, akivel nem volt konfliktusuk, de eljutott a végéig, vagy tök mindegy, hogy mit játszott, minden pofára megy, arra szavaznak, akit kedvelnek, és aki miatt besérültek, annak esélye sincs?

Korábban volt ilyen is, olyan is, volt, hogy a mindenkit átverő tudását ismerték el, s volt, hogy a szürke eminenciás győzedelmeskedett. Kiszámíthatatlan nagyon, kiderül, most mi lesz, csak előbb pár spoiler a tovább mögött.

Tovább…

Mármint adás, te. Akkora feelgood 40 percet dobtak össze a kitartó nézőknek, hogy tényleg öröm volt nézni. A kitartó kitételt vedd komolyan. Kezdő Craigeseknek ez egyáltalán nem ajánlott az epizód, hiszen rengeteg visszatérő geg van benne. Ugye késő esti talkshow-ról van szó, amit ő végigbábozott. Ezen a képen láthatjátok, hogy összesen mennyit tűnt fel az ezredik adásban.

Szerintem ilyenkor látszik, hogy kik a jó haverjai, amikor tényleg beugranak sztárok csak úgy, nem promózni valamit. Például Kristen Bell mit is akart volna reklámozni? És ha Jason Segel, aki a másfél éves filmjéből, a Forgetting Sarah Marshall-ból adott elő egy dalt? Nyilván nem azt a filmet.

Mondhatni jutalomjáték volt az egész, hatalmas hülyülés és közönséggel összekacsintás. Sikerült emlékezetesé tenni a millenniumát.

Az miért van, hogy bár a Dexter évadzárója is ütött, a Californicationé viszont tényleg percekre hagyott teljesen magára? Pedig 200 méterről, már az “eddig történt” összefoglalóból lehetett tudni, hogy mi lesz, mégis benyúlt a mellkasomba és összeszorította picit a szívem. A sorozat minden lazasága ellenére.

Pedig azt kell mondanom, hogy az évadra maximum 7 pontot tudnék adni. Laza volt, rengeteg szép nő volt benne, és mégis fáradt volt mindeközben. Hank mintha unottan navigált volna, miközben mondta a közhelyeket. Nagy író lenne, de néha tényleg olyan álmélységű dolgokat mond csajozás közben, hogy egy igazi lehet szégyellné magát.

Azért az alaptémával, hogy Hank idén tanár volt, egy kicsit fel tudták rázni az egészet. Jó döntés volt, de végre kellene a komoly kapcsolataiban is lépniük, mert bevallom, hogy Karent lehúzta teljesen a szintjére, és ez nem tetszett. Miért néz el neki mindent a nő?

Ezek után jött a finálé utolsó 8-9 perce, és a gyomrozás. Ahogy megpróbálta átölelni Karent, ahogy Becca reagált — egyszerűen szomorú volt. Hatásvadász nyilván, Rocket Man-re, de mégis sikerült betalálnia ezerrel. Szóval a finálé 10 pontos, még ha az évadra tényleg csak egy 7/10-et tudnék adni.

Innen most akkor tényleg hova tovább? Mit tudnak még írni? Jövőre megtudjuk, hiszen a sorozat nézettségét látva egy pillanatra sem meglepő, hogy lesz következő évad. Azt ígérték, hogy epic lesz a finálé, ezt írták a poszterekre meg minden, és hát basszus igazuk volt. Minden időhúzást elnézünk, miután leperegtek az epizód utolsó percei. Innentől spoilerek.

Tovább…

Mielőtt a hatodik évad eseményeinek spoileres taglalásába kezdenék, ideírnám, hogy a legrosszabb dolog ami történhetett ezzel a sorozattal az, hogy 18-49-ben a legnézettebb sorozat lett. Hogy miért? Mert a Grey’s Anatomy nem úgy indult, hogy olyan sorozat lesz, ahol gigantikus események történnek egy évadban háromszor, négyszer és egy-egy szereplő maximum öt másodpercig lehet igazán boldog. Tudom, nem kellene túlságosan felmagasztalnom azt a bizonyos első évadot, de nem tudok szabadulni a tudattól, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem fut be ekkora karriert.

Persze lehet, hogy az íróknak akkor is ez lett volna a célja, hogy ilyen irányba menjenek a sztorival, de kevesebb pénzből nem hiszem, hogy ilyen epizódokat forgatnának. A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Tovább…

Kurta furcsa rövid évad, 6 résznyire próbálta be az ötletet az FX. Aztán bejött nekik, úgyhogy ment is a rendelés a folytatásra, méghozzá rögtön 13 részes lesz az adag. A finálé után olyasmit motyogtam, hogy “ennyi?”, valahogy nem volt az igazi a vége.

Az az igazság, hogy amikor focival szívatják egymást, abból többnyire csak annyit ért egy átlagnéző (jelen!), hogy szívatják egymást, s így sajnos a poénok harmadáról lemaradunk. Viszont, és akkor pozitívum jön most, amikor viszont csak, mint haverok szívatják egymást, az remek. Igazi férfisitcom, team Shiva.

Van itt csajozás, betörés, ittas vontatás, házipornó, válás, melltartóreklám és hasonló baromságok, miközben senki sem veszi túl komolyan magát. Főleg Taco nem, akinek már a neve is…, khm, ugye? Az évadra amúgy egy 7/10 szerintem simán elfér. Az tény, hogy a kábeles sitcomok előnnyel indulnak, hiszen olyan témákhoz és úgy nyúlhatnak, amikhez egy The Middle vagy Modern Family sosem, de a The League emellé még jól is sikerült. Jövőre ugyanitt.

Happy Birthday princess.

Megvolt a “nagy esemény”, ismét katasztrófa csapott le a Wisteria Lane-re, immáron negyedszerre, s most várhatunk január elejéig a folytatásra.

Spoilermentesen annyit a 6. évadról, hogy a több éves mélyrepülés után bizony kapargatjuk az 1. évad színvonalát, mintha újra energiadús lenne a történet, látszik hogy haladnak valamerre a készítők. Az új család ezúttal bejövős, Drea de Matteo hozza a tőle elvárt kemény háziasszony szerepét, meg úgy az egész valahogy… hitelesebbnek tűnik, mint az előző évadok rejtélyei.

Is there a sign over us that says “crap here”?

A Desperate Housewives legnagyobb pozitívuma mindig is az a hihetetlen dinamika volt, ami a karakterek között tapasztalható. Nem tudom, emlékszik-e valaki az 5×20-beli Gaby/Lynette vacsorázós jelenetre – nos, az is épp olyan fantasztikus volt, mint a mostani epizód elején a karácsonyfa előtti beszélgetés. Nehéz spoilermentesen írni… A tovább mögött folytatom.

Tovább…

Fred Willard vendégszereplése elég gázosan apróra sikeredett, de Edward Norton azért bőven jelen volt, mint a Spandau Ballet basszusgitárosa a Modern Family – 1×08-ban. Mellette egyébként Elizabeth Banks is kapott egy mellékfigurát.

Ha valaki be akarna próbálni egy random részt, hogy bejön-e neki az idei legnépszerűbb szitkom, akkor ezt az epizódot is ajánlhatom, vagy az ugyancsak kínos humorral is operáló karácsonyi 1×10-et, de nagyjából mindegyiket, mert a színvonal egyenletes. (Hogy egyenletesen jó vagy rossz, azt személye válogatja, én maradok a jónál.)

Két dolog miatt nehéz írni a Being Erica második évadjáról: egyrészt annyi gondolat kering a fejemben vele kapcsolatban, hogy esélytelen szépen felépíteni a mondandómat, így bocsássátok meg, ha kicsit csapongó leszek. A másrészt pedig, hogy most már nem csak maréknyi nézőnek írok, hiszen Erica története egyre több rajongót szerez magának itthon is.

Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy ugyan megmaradt minden, amit az első évadban annyira szerettünk, de ez a 12 rész gyökeresen más volt, mint az előző szezon, és ezzel nem is volt semmi baj. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy eléggé vegyes érzéseim vannak. Egyrészt volt benne egy nagy mélypont az első felében (a babás résszel kezdődött, amiből 3 hétig tartott nekik kilábalni), ugyanakkor a közepétől rendre hozták a kiemelkedő részeket.

Azonban a leginkább az volt feltűnő, amit már néhányan említettek az első évadban is: Erica jelene és életének alakulása jóval fontosabbá és érdekesebbé vált, mint a múltjába való visszatérések. Mivel ezt a posztot most nem ajánlónak (az itt van), hanem tényleg kritikának írtam, így inkább spoileresen fogom folytatni a tovább után.

Tovább…

It’s like as if High School Musical had been punched in the stomach and had its lunch money stolen.

Ha valaki félvállról vette volna winnie vagy human szezon eleji kritikáját, akkor én lennék a harmadik, aki leírja: a Glee nem musical. Nem fakad senki se dalra spontán a menzán, nem kezdenek el táncolni a konyhás nénik a tálcákkal, és nem fordulnak át a szereplők giccses klisékbe. A Glee egy feelgood tinisorozat némi drámával, sok poénnal és természetesen zenével. (Feltűnt nektek is, hogy a ’glee’ szó fordítva megtalálható a ’feelgood’-ban?).

Nem lehet igazán beskatulyázni, meg más sorozatokhoz hasonlítani, mert nagyjából annyira jellemzőek rá a tinisorozat sablonok, mint egy Veronica Mars-ra vagy egy Skins-re, de azért spoilermentesen egy kicsit körülírnám azok számára, akik eddig bizalmatlan távolságtartással viszonyultak hozzá.

Előre szögezzük le, hogy zene, éneklés és tánc van a sorozatban, részenként általában 3-5 darab, ami a játékidő egy negyedét szokta kitenni. Nem kell azonban megijedni, hiszen ezek vagy természetes környezetükben (a próbákon és előadásokon) villannak elő, vagy klipszerű montázsként mutatják be egy-egy szereplő lelkivilágát, érzéseit, stb.

Mindkét verzió esetében jellemző, hogy a számok nem lógnak csak úgy a levegőben, hanem dalszövegük kapcsolódik az eseményekhez, előre lendítik a történetet, funkciójuk van. Zeneileg elég széles skálát sikerült bejárniuk az első 13 rész során felvonultatva például Queen, Madonna, Beyoncé, Lily Allen, Rihanna, Kanye West, John Lennon, Billy Idol, Van Halen vagy Bon Jovi számokat, valamint néhány musical témát is a Grease-ből, Hair-ből vagy a Wicked-ből.

A sorozat sokoldalúsága nem csak a zenéken, de a karaktereken is kiütközik, hiszen a 13 rész alatt szépen 12 fősre duzzadt a kórustagok száma, és legalább 6-8 meghatározó felnőtt is csatlakozik hozzájuk a tanárok és szülők alkasztjaiból. A karakterekhez nagyon jó érzékkel nyúltak Ryan Murphy-ék, így nem kapunk az arcunkba fekete-fehér meg jó-gonosz szereplőket, hanem – ahogyan azt a promóciós anyagaik is sugallják – mindenki sokszínű, pozitív és negatív jellemvonásokkal, más-más háttérrel és motivációval, így mindenki bőven találhat magának kedvelhető karaktereket.

Leírnám ide is, hogy a sorozat szerintem az év legjobb és legfrissebb újonca, ami simán produkált egy 8/10-es őszi turnust számomra, és mivel cirka 4 hónap van még a folytatásig, így kényelmesen felzárkózhat mindenki, aki szeretne, bár ha igazán elkap a sorozat feelingje, akkor erre 1-2 nap is elég lesz. Aki látta a 13. részt, a Sectionals-t, az lapozzon tovább bátran a spoiler-zónába.

Tovább…

Mint tudjátok, az előző pénteki rész után szünetre vonult a Stargate Universe, és az utolsó 3 perc miatt kit kell megverni? Részeket nem tudnak jól írni, de ez a cliffhanger, ez basszus ütött. Sajnos a sorozat minősége a béka segge alatt van alapból, szóval ajánlani nem fogom, de, de, de… Innentől spoilerek.

Tovább…