“Let’s go find some Japs!”

Az istenkirály Elit alakulat producerei úgy érezték, hogy lehet még mesélni a második világháborúról, csak épp az európai hadszínteret kell elhagyni hozzá. Mit lehet még mondani? Hát mondjuk a csendes-óceáni csatákat lehet felemlegetni. A Pacific így végül rögtön egy kis történelemleckével indít, a Pearl Harbor utáni helyzetet ismertetve.

Igazából tényleg csak azért működhet a sorozat, mert ezen a terepen másfajta a harcmodor. A legszebben az mutatja be, amikor a tengerészgyalogosok partra szállnák azokból a tipikus csónakokból, amit a sok D-Day feldolgozásban már láthattunk, a parton pedig semmiféle harc nem fogadja őket, visszább vonult az ellenség. Utána pedig csak bolyonganak a dzsungelben, kicsit elveszve, hogy mi a fene van. És ezt kell majd ismételgetniük a sok szigeten, egyenként? A japánok harcmodora itt elég érdekes.

A megvalósítás gyönyörű. Persze beleöntöttek egy csomó pénzt, így annyira nem meglepő. Mintha nagyvászonra termett volna, teljesen filmes az egész. Mondhatnánk, hogy persze, minden HBO sorozatnál így van, de nem, mert a Big Love, de még a How To Make It in America is inkább a kisképernyőre illik, ez viszont nem annyira. Persze pont ettől “ez nem tévé, ez HBO”. Jó lehetett moziban látni az újságíróknak.

Hogy a szereplőgárdáról ne is beszéljünk. Nyilván nem A-listás sztárok, de egyszerűen mindenki jó volt. Még a kemény apukák is, akik feltűntek egy percre, a srácok bevonulása környékén a búcsúzkodáskor, aztán két tekintettel kellett kimutatniuk az érzéseiket fiaik felé, hiszen akkoriban igazi férfi még nem beszélhetett nyíltan.

Maga a csapat, amit követünk, meg szinte csak kedvelhető karakterekből áll, fájni fog egy-két halál, azt hiszem. Mindezt úgy mondom, hogy bőven akad itt dicsőséges felhang, ami egy kicsit sok is lehetne, de ezt felróni nem tudom, az átlagosnál nem túlozták el jobban.

A minisorozatok előnyeit és hátrányait is tökéletesen lehet érezni a Pacific első részén.

Mondom azért: a kezdéskor nem kell akkora csali. Már a forgatókönyv írásakor tudják, hogy körülbelül mennyi rész lesz, szép nyugisan el lehet mesélni a történetet. Ha ez a Foxon indult volna, akkor tuti, hogy egy brutál csata közepén kezdenek, cold openként, aztán főcím és flashback, ehelyett most megkapjuk a nem kapkodós kibontást, ami remek.

Természetesen nem kerülhetjük el az Őrület határánhoz való hasonlítást. Vagyis hát amennyire emlékszünk a filmből. Konrkétan itt is megpróbálnak filozofálni; a Pacific is behozott egy gondolkodó, merengő embert, hogy az ész is kaphasson teret a katonák közötti bajtársiasság és az ellenség furcsa viselkedése miatti fokozott érzelmi állapot mellett. Mit ér egy háborús film önmarcangolás nélkül manapság?

Mint kezdőrész, szerintem 8/10 simán. Az ilyenek miatt imádom a minisorozatokat, hogy szépen felépítve a karaktereket, 8 órában el lehet mesélni egy történetet. Nem kell kapkodni, nem kell folyamatosan hatásvadásznak lenni. Ez egy nagy film, és ebből a szempontból is kiválónak tűnik.

A durva promózáson látszik, hogy az HBO újraéledésének egyik zászlóshajójáról van szó. Itthon pedig még inkább, 1 nappal Amerika után vetítik, tele volt minden plakátozva és a moziban is láttam az előzetest szinte minden film, amire mentem.

You googled my sperm.

A sorozat azzal kezdődik, hogy Peter Krause (Sírhant Művek) fut, mivel ő edz. Kacsintás? Tök mindegy, mert innen még rengeteg esélye van a sorozatnak. Például itt a másik rögtön a képen.

Pontosan, az ott Lauren Graham (Gilmore Girls). A sorozat pedig arról szól, hogy semmiről, a mindennapokról. Vagyis hát egy nagyobb családról, 4 testvérről (a felosztás: 2-2), akik elég közel laknak egymáshoz ahhoz, hogy mindennap közösen lógjanak, támogassák a másikat, ha épp megbotlana. Tipikus családi drámával állunk szembe, amiben vannak jó és, hát, rossz pillanatok is.

A pilot konkrétan csak a színészeken múlott. Mármint ha belegondolunk, akkor bizony az írók nem túlzottan remekeltek, a rendezés bár profi volt, de kicsit unalmas, semmi kiemelkedő, a fényképezés dettó, ilyesmik. Szóval nagy súly nehezedett a szereplőgárdára, hogy a szürkeséget kiszínezze kicsit, és szerintem sikerült nekik. Ebből bizony egy kedvelhető család lesz.

Ami zavaró a kezdőrészben, hogy összedobottak voltak a történések, mindenki kereste benne a helyét. Talán egy jó karakterbemutatás volt a több mint 10-ből. Rendben, szóval ennyi fontos szereplőnél nehéz jól indítani, baromi kemény meló mindenkit rendesen felvezetni, nem is sikerült tökéletesen. Az viszont biztos, hogy a potenciált érezni, a további esélyek kuponjai kiutalva.

Külön figyelnivaló lehet a pilotban, hogy Lauren Graham helyén eredetileg Maura Tierney (Abby a Vészhelyzetből) lett volna, csak ez utóbbi betegsége miatt ugrott be Graham. És basszus, ezt mintha érezni is lehetne, persze lehet csak belemagyarázom. Graham olyasmi mint a Gilmore-ban, nem nagy színésznő továbbra sem, de kedvelem, viszont pár jelenete simán jobban működne Tierney-vel.

Összesen 7/10, nekem felemelkedett az 5-6-os középszerről, de pár szálért kicsit mérges vagyok az írókra. Nem akarom elspoilerezni, de baszki, akkora klisé lesz az egyik, és olyan mondvacsinált problémákat hozhat a jövőben, hogy brrr, ha valamin elvérzik a sorozat az ez lesz.

3 rész ide vagy oda, simán lehet csak pilotmustra, mert az látszik, hogy az epizódok szerkezete teljesen megegyezik. Szóval. Mindenki emlékszik, hogy az Undercover Boss-t pakolta be a CBS a Super Bowl utánra, s az is meglehet, hogy ezt sikerrel tették, hiszen a sorozatnál nem sok sikeresebb újonc van eddig. A gond az, hogy egy második évadot készíteni nehéz lenne belőle. De, aki szereti a feelgood reality-ket, mint az Extreme Makeover: Home Edition, annak lett még egy heti kötelező programja.

Az EM: HE-ről már nagyon régóta tervezek írni, főleg, hogy Nagy házalakítás címen már elég sokan ismerik a Viasat3-ról, de most az Undercover Boss kurrensebb. Miről is szól? Kicsit a Secret Millionaire-hez hasonlít, ahol milliomosok élik koldusok életét: itt nagy cégek vezetői vállalnak munkát a legalsó szinten. Az ő tapasztalataikat láthatjuk viszont. (Ugyebár kamerák kísérik őket, így az a fedősztorijuk, hogy ők a randomjózsik, akiket dokumentumfilmesek követnek, amint alapmunkákat próbálnak be egy napra.) Az első részben egy hulladékfeldolgozós főnök volt az alany, a második a Hooters, a harmadikban pedig a 7-11 egyik főnöke. Ők azok, akik 4-5 melót kipróbálnak, majd leszűrik a tapasztalatokat és megpróbálnak javítani a cégen.

A feelgood-faktor pedig ott jön be a képbe, hogy a főnök minden egyes meló során becsületes, jómunkásemberekkel dolgozik, akik előtt a végén felfedi magát és megjutalmazza őket. Vagy, ha negatív tapasztalatokkal lett gazdagabb, akkor megmondja a magáét. De persze jórészt az előbbiről van szó, vagyis a néző könnybe lábadt szemekkel nézhet pár inspiráló átlagembert, akik ráadásul még méltó jutalmukat is elnyerik a végén.

Ennyi. Ha valaki annyira könnyezős és meghatódós, mint én, ha más szerencséjétől jól tudja érezni magát és nem irigykedik, akkor neki tuti telitalálat az Undercover Boss. Elég nézni, nem gondolkodni és jól érezni magunkat. Persze, ha belegondolunk, akkor látszik, hogy minden epizód látványosan ugyanúgy épül fel kezdve a bemutatkozástól az átlagemberek megjelenésén át a Nagy Problémáig, aminek ügyében telefonálni is kell. És az is nyilvánvaló, hogy a “szereplőket” nem random választják, hiszen kell a műsor, hanem a készítők pontosan tudják a sok előinterjú és szondázás után, hogy kik fogják inspirálni a Cégvezetőt, aki dettó meghatódik és rádöbben, hogy vállalata miféle olyan kihívásokkal küszködik, melyekről neki fogalma sem volt.

Persze jól tudom, hogy ez a műfaj sokaknak megfekszi a gyomrát, hiszen van, aki elemez és mögé akar látni. Más, mint én, inkább csak nézi, élvezi és nem gondolkodik el azon, hogy az Extreme Makeover: Home Edition-ben miképp fogja kigazdálkodni a rászoruló család új, 500 négyzetméteres házának rezsijét? (Sehogy. Aztán megírják a lapok, hogy újabb átalakított házat adtak el.) Vagy, hogy mikor lopják el a Pimp My Ride-ban feltuningolt kocsikat?  Értitek, mire gondolok. A műélvezeti határ nagyon vékony és mindenki a maga látásmódja szerint kezeli ezeket a műsorokat. Nekem nincs bajom a célzott szívhez szólással és az egyértelmű manipulációval.

Nálam, hiába tartom minimum 7/10-re az Undercover Boss-t, mint ahogy az Extreme Makeover: Home Edition is gyakran megindít az emberi történeteivel, nem a műfaj képviselői nem tartoznak a nézősek közé. És nem azért, mert rosszak vagy repetitívek. Manapság az ember lehet, hogy inkább néz kőkemény fikciót (drámával, csavarokkal, WTF-rajzással) vagy jó komédiát, mintsem kvázi ajándékozást, megható sztorikat. Én legalábbis most, amikor annyi minden néznivalóm van, biztos nem Undercover Boss-t vennék elő. Viszont, mivel nem igényel 100%-os koncentrációt, tömegközlekedésre tökéletes, azonban a babázás közbeni fél szemmel való nézést passzolnám.

(A sorozat eredetije egyébként, minként a Secret Millaionaire-é is, angol.)

Ez a sorozat most bemutatja nekünk az amerikai álom elérésének módját. Először is, áruljunk hamisítvány ruhákat, aztán ne várjunk 4-ig azzal, hogy ráhajtsunk a csajra, és persze kérjünk kétes alakoktól kölcsön pénzt. Várjatok, van még jó tanácsuk számunkra, de előbb egy kép a részből.

A fő tanácsuk amúgy egyértelműen az, hogy pénz, pénz, pénz. Már a marha jól sikerült főcím is ezt szajkózzák, miközben teljesen hipsteresen helveticáznak egyet a jó képekre. Mert a helvetica jó, meg a képek is. Szóval az első 30 másodperccel meg is vettek legalább két részre, aztán a többi történéssel talán háromra is.

A történet annyi, hogy két jó barát, vagyis három, két férfi és egy nő, pénzt akar keresni, csillogó életet elérni, mindezt különböző módon. Az egyikőjük természetesen nem befutott művész, mert az kell. A másik úgy tűnik az a srác, aki minden apróságot el tud intézni, vagy legalábbis ezt hiszi. A lány pedig saját galériát akar talán, de legalábbis képek eladásából fenntartani magát.

Az egész úgy van fűszerezve, hogy rengeteg ismerősük már be is futott, olyanok akikkel középiskolában haverkodtak most ezer dolláros (nemtom pontosan mennyi, de A Művészen levő ing+farmer kombónál klasszisokkal többe kerülő) öltönyben feszítenek, meg befutott fotóművészek, és hasonlóak, szóval ők már “made it”, főszereplőink pedig még nem.

Amire semmiképp nincs panasz, az az összegereblyézett színészcsapat. Tök jó volt úgy leülni, hogy az egyik kedvelt színésznőm szerepléséről nem is tudtam, erre a főcímnél látom kiírva a nevét. (Sossamonról van szó.) A többiek is jók, legalábbis teljesen illenek a szerepre, az egyedüli baj, hogy Lake Bell állandónak volt kiírva köztük, így tudjuk kábé merre fog alakulni az a szál.

Összességben olyan 7/10 a pilot, mert nagy kiemelkedést nem tudok mondani, haveros rész pedig még nem elég erős, de nagyon profi kezdés mégis, érdekel hova építkeznek. Az külön kellemes csalódás volt, hogy az előzetesben mintha nem lett volna annyira filmes hatás kamerailag, sima videónak tűnt, mint mondjuk a Curb, de nem, ilyen téren is teljesen minőségi a How To Make It, nem spórolnak.

Az Entourage-hoz való hasonlítgatás amúgy elkerülhetetlen, hiszen nézzünk már a producerek listájára, az adóra ahol megy, a hosszára, az egy soros történetre. Szerintem illik is rá, haveros bulizós, csak ezek a srácok itt lentebbről indulnak, mint Vince, akinél ugye egy sikerfilm, vagyis az áttörés után után csatlakoztunk be; itt pedig még kell a nagy termék, amivel híresek lesznek. Azért ne csak erről szóljanak a kommentek.

Ezekkel a nőkkel mindig gond van. Ennyit kell tudni a sorozatról? Valójában pedig annyit, hogy megérkezett A CGI-sorozat, véresen és szőrösen (mindenhol), borban fürödve. Fuck the Romans.

A történet, nos hát a címből kitalálható, Spartacus-ról szól, aki gladiátorkodása után holmi felkelést fog vezetni. Ilyen az, ha valaki beleun a munkájába, vagy rabszolgának adják a nejét. A kezdőrészben az mutatják be, hogy miképp kerül először az arénába, a kilógó mellel éljenző nézők elé.

Nem nehéz kitalálni, hogy melyik piaci résre vetődött rá a Starz csatorna ezzel a sorozattal: azokra a férfiakra és nőkre, akik a Rómán lógtak, de mivel annak már vége, így anyag nélkül maradtak. Mostanáig.

Azt ki kell emelni, hogy a Spartacus nem a realizmus kategóriában lesz emlegetve, hiszen a készítők nem csak technológiában, hanem szellemiségben is a 300-at követik. Erről azt hiszem a fentebbi kép is eléggé szépen árulkodott. Durva, hogy legalábbis egy pilotnyira, de sokkal kevesebb zséből majdnem hozták egy 2 éves mozifilm látványát. Várj, mondom érthetőbben. Tehát a sorozat ugyanazzal a technikával készül, mint anno a 300 és a Sin City (vagy a sorozatok közül a Sanctuary). Végig zöld háttér előtt veszik fel minimáldíszletekkel és minden amit a szereplők közvetlen közelén kívül látunk, az grafika sőt, még a szereplők környékén fröcsögő vér is az természetesen. Mindez teljesen képregényessé teszi az egészet, amit a rengeteg vizuális túlzással meg is erősítenek.

Nem kertelek, ez nagyon durván véres popcorn lett. Értéket nem itt kell keresni, de a pilot alapján rohadt szórakoztató kardos-b*szós időtöltésről van itt szó. Hát igen, a Starz fizetős kábelcsatorna, így nem tökölnek: káromkodások, mellek és egyéb, többnyire levágott testrészek tengere tűnik fel a képernyőn, takargatás és finomkodás nélkül. Mint említettem, képregényes a megvalósítás, így bizony itt is túloznak, de úgy, hogy vigyorogni fogsz rajta. Konkrétan a káromkodást értettem most ez alatt, mivel néha csak úgy a semmiért teszik, over-the-top baromságként, de szórakoztatóan.

Mindezek mellett azt is megtudhattuk, hogy Róma az orvostudománnyal is durván előrehaladott volt, hiszen az orgiák során a plasztikázott mellek is feltűnnek, legalábbis a mellbimbó helyezkedése alapján ez valószínűleg az. Na mindegy, nem a hitelességre mentek, ez mindenhol látszik.

Pontszám? Nos, a pilot valahol 7/10 körül, nem szaroztak benne. Ha tartanák az erőszak/cicik/diplomáciai kavarás arányát az tök jó lenne, mert általában az ármánykodás túlzása miatt szoktak unalomba fulladni a hasonló művek. Visszakanyarodva posztom elejéhez, Spartacus kálváriáját bizony egy szőke nő indítja el, aki a férje fülét rágja, mielőtt felfedi az aduászait, ezzel mindenféle folyamatot elindítva.

- Come on, you owe me!
- For what?
- For fingering Vicky underneath the bleachers.
- That was in middle school. Get over it.
- I’m sorry. I didn’t realize there was a time limit on broken hearts.

Nem, nem teszek úgy, mintha nem tudnám az okokat, de az Amerikai Pite-sorozat óta valamiért a tini szexkomédiákat sokan alantas műfajnak tartják, pedig akad jó és rossz is közülük, már, ha a filmeket nézzük. Sorozatban nem volt eddig túl gyakori a műfaj, s a Blue Mountain State sem tinikről szól, hanem már egyetemista huszonévesekről, viszont az nem meglepő, hogy a BMS nem a tantermekben játszódik, hanem a focipályán és a koleszszobákban. Igen. Haverok, buli, szex és persze pár, a pisikaki vígjátékokra jellemző altesti megoldás – meztelenség nélkül, melltartókkal és egy-két fenékkel, mint a lányolvasóknak kedveskedő képen is látszik.)

BLUE MOUNTAIN STATE – 1×01 – 6/10

Nem kell megijedni, nincs benne (egyelőre) amerikai focimeccs, mindössze a csapat adja a sorozat magját (a köcsög cséká, az új fiú futójátékos, a csereirányító és a kabalaállat pozíciójára ácsingózó lúzer, meg a kiképzőtiszt edző), s láthatunk némi beavatást meg edzést. Meg tusolást. És persze, mivel a focistáknak jó, 10/10-es lányokat végkimerülésig, akik az eyecandy faktort hivatottak emelni.

A BMS nem akar több lenni, mint ami, egy szórakoztató, fiatalos agymenés, amiben felesleges értéket keresni, hiszen a cél csak az ökörködés és nem a minőségi humor prezentálása. Tipikus haverokkal röhögős sorozatról van szó, aminek a pilotja abszolút feelgood, vérmérséklettől függően végig mosolyogja vagy röhögi az ember, esetleg undorodva elfordul, behány a sarokba, majd a száját óvatosan megtörölve a fájlt is törli a shift+F8-kombinációval.

A műfaj előzetes ismeretében tehát a pilot hozta a kellemes időtöltést, utána reppent is a 2. rész a playlist-be, ami jelent valamit, a nagy kérdés, hogy mennyire sikerül majd egyensúlyt tartani az alpári poénok és a feelgood-faktor között, illetve, hogy a karaktereket nem áldozzák-e fel a humor oltárán. Egyelőre ugyanis (naná!) a mellékalakok emlékezetesebbek, mint főhősök.

(Azóta megvolt a második rész is, ami egy fokkal gyengébb lett és amiben a maszturbáció és a pisi után a kaki került terítékre, valamint egy vaginában felejtett gyűrű.)

A sorozat, amitől a WB-s minőség, az Everwood és Gilmore Girls hangulatának visszatérését vártuk. Hát, mondjuk ki, nehéz feladat megközelíteni is a két emltett nevet, így sajnos a Life Unexpectednek sem sikerült, viszont még így is a jelenlegi The CW csatorna legjobb műsora a dráma műfajban, csak hogy a SupNatosok ne üssenek le.

A történet röviden annyi, hogy a szalagavató éjszakáján kufircolt ez a két fiatal, csak b*sztak védekezni, így bizony teherbe esett a lány. Hopp előre ugrunk 16 évet és majdnem 9 hónapot, az örökbe adott lány megjelenik, hogy ő hivatalosan, bíróságilag is felnőtt akar lenni, írják már alá a papírt a bohó, most már 32 éve körüli szülők. Csak az én elmondásomban bonyolult.

A lényeg, hogy a srác azt hitte, abortusza volt a teherbe esett lánynak, de természetesen ez nem így történt, hanem inkább megszülte és utána örökbe adta, bízva abban, hogy egy újszülött kisbaba kelleni fog rendes embereknek. Sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ezért is akarja 16 évesen felnőttnek nyilváníttatni magát a lány, mivel nem a legjobb nevelőszülőkhöz került az évek során. Természetesen nem jön be a számítása, így végül a két vér szerinti szülő gondnoksága alá kerül ideiglenesen (már látok egy részt amikor ez lesz támadva, és majd izgulhatunk, hogy elveszik-e tőlük?).

Most már tényleg a sorozat erősségére térek, ami természetesen nem a történetben leledzik, hanem a karakterekben. Ha a CW újoncfelhozatalát nézzük, akkor egyszerűen meglepő, hogy ezúttal mindenki első látásra kedvelhető. A fiatalon hibázó pár, akik erőteljesen gyerekesek, de most kénytelen lesznek felnőni picit, a haverok, na és persze a lány, Lux, akinek a neve a sorozat nevéből ered, ha jól megnézitek. Itt nyilván semmit nem bíztak a véletlenre, rajta simán elvérezhetne az egész, de a 19 évesen 16-ot játszó Brittany Robertson tényleg tündér.

Tényleg van benne valami a csatorna dicső múltjából, amikor még mertek igazi érzelmeket normálisan képernyőre vinni, viszont a rész végén egy olyan borzasztó kavarást csináltak az írók, ami miatt nem tudom teljesen felhúzni, csak 7/10 pontig az értékelést. Nem akarom teljesen leírni, majd meglátjátok, de tipikusan előrevetít pár szokásos kavarást, klisét, amikre már nem vagyunk kíváncsiak a pilot láttán.

Na, nem fogok poénkodni a nickemmel. A lényeg, hogy Kanada úgy döntött ideje megint előzni az USA-t kicsit, így pár nappal előbb tolták le a premiert. A másik fontos dolgot pedig az, hogy akciósorozatról van szó, így friss levegő a tévében, vagy valami ilyesmi.

A sorozat arról szól, hogy van egy magáncsapat, áll jelenleg két emberből, akik előcsalogatják a rád vadászó merénylőt. A csapatot úgy kell elképzelni, hogy Chi McBride, a Pushing Daisies afroamerikaija ül az irodában, míg a Boston Legalből és Fringe első részből megismert szőke csávó beveti magát az akcióba. Ha fenyegetést kapsz és a zsaruk nem érnek semmit, akkor hozzájuk kell fordulni. Olyan testőrfélék, elősegítik, hogy előbújjon a merénylő, aztán megoldják a helyzetet.

Sajnos nem lehet annyira éltetni a sorozatot, hiába volt a cold open remek. Csak néztem, hogy “wow, mi lesz itt?”, aztán jött a főcím és a langyosabb ügy. Eléggé a tékában alsó polcon levő filmek történetére hajazott, és a megvalósítás sem múlta őket felül annyira.

Konkrétabban: látszott a pénz, de ennél később tuti kevesebb lesz, így nem remélek sok jót. Volt benne remek akció is, amikor egy szellőzőben bunyóztak az odavágott, de aztán majdnem negálták is a pozitív élményt, amikor nem sokkal később (1 perc) felgyorsítottak egy verekedést, hogy izgalmasabb legyen. Hiába na, nem volt idő a végtelenségig gyakorolni a koreográfiát.

Amit mindenképp említeni akartam még, hogy Jackie Earle Haley (Watchmen, Freddy) is állandó szereplőnek volt beírva. Basszus, ezen tökre meglepődtem, mert már nem emlékeztem, hogy ő is lesz benne. Az a helyzet, hogy ő kapta a legjobb figurát a pilotban, a sötét oldalról érkező csapattagot. Ez azt jelenti, hogy régebben tőle kellett volna megvédeni a csapatnak az ügyfeleit, de már nincs gond, mert szerencsére átállt. És mint említettem, a pilot legjobb pillanatait szállította is, pedig senkit nem lőtt le.

Részemről 7/10. Azt kérded miért? Hát mert akciósorozatok között helyezzük el és ha jól megnézzük, a 24-nél azért kevesebb, de rengeteg régebbi próbálkozást simán üt.

Ezt sem hittem volna, hogy 2020 előtt megérem. Na nem a pilot bemutatójának az idejét, hanem azt, hogy a TNT olyan sorozattal érkezik, ami kifejezetten tetszik. Mint tudjátok, szakítottam a csatornával, annyira nem nekem való sorozataik vannak, de a könyvek és CD-k miatt (ez a pilot most rám esett) össze kellett futnunk még egyszer, erre az ágyban kötöttünk ki.

A sorozat alapját igazából csak összefoglalni lehet, mert nagy átívelő szál vagy ilyesmi az nincs, hiába összefüggő részek, nem pedig heti nyomozás-eset-vagy hasonló. Tehát annyi az egész, hogy pár 45 fölötti csávó életébe tekinthetünk bele, napról napra. Az egyikük elvált és szerencsejáték függő, a másik lecsúszott színész, a harmadik pedig várja, hogy az apja átadja neki a családi vállalkozást, de ez valószínűleg nem fog megtörténni.

Azért tetszett leginkább, mert olyan illiúziónélküli. Igazából nem végletekig lehúzó dráma, bár most nem akarnék 48 lenni, de közben meg vannak vidám pillanatai is. Konkrétan az utóbbi hetek leghangosabb röhögését produkáltam a rész elején. Akkor még azt hittem, hogy vígjátékos lesz végig, de nem, a szar helyzetekben való helytállásról lesz itt főleg szó.

A szereplőválasztás abszolút jó lett. Mármint a Szeretünk, Raymond!-os csávó itt tök normális, míg abban nézhetetlen, Scott Bakulával sincs gond (legutóbb Chuck apja volt a sorozatban, hogy az ismert közelmúltját említsem) és hát Andre Braugherrel meg aztán főleg nincs baj, hiszen szinte mindenben remekelt eddig, még a Poseidonban is.

Amit nagyon remélek, hogy a szerencsejátékos csávóból nem lesz az a klisé, amikor túl nagyot fogad aztán behajtás meg hasonló – a pilotban ügyesen játszottak ezzel, elkerülve a kínos húzást. Részemről ez bizony 7/10-es kezdőrész lett, tuti nézem a második részt (a sorozat jelenleg valahol 5 körült tart).

Ma már másodjára csap le Anglia? WTF? És ez még csak a kezdet, de ne rohanjunk előre. Egyelőre itt a Paradox, ami scifi és már előre utálom az 5 részes angol évadokat, azt azért jelezném, hogy akinek nem jött be a FlashForward, az most válthat, hiszen a Paradox-ban is bepillanthatunk a jövőbe. Vagy nem. Vagy…, de csitt!

PARADOX – 1×01 – 7/10

A pilot-nak úgy ültem neki, hogy semmit sem tudtam a sorozatról, mert még előzetest sem nagyon találtam, így nincs is szándékomban túl sokat elárulni róla, legyen elég annyi, hogy egy, a Napfelszínt, napkitöréseket vizsgáló tudós (a szöszölőknek itt a “sci” is “fi” mellé:) gépére letöltődik pár furcsa kép, mindegyik azonos időkóddal, melyek azt jelzik előre, hogy ezek bizony a jövő egy időpillanatából származó képek. (Kész, innentől sucker vagyok. Elfogult.)

Lehet, hogy már ez is sok infó, mindenesetre mit tegyen ilyenkor az ember? Hinni kezd, szól valakinek vagy kételkedik, hogy valami ronda átverésről szól? Bármennyire fejvakarásra készteti az embert a felütés, a Paradox pilot-jának kezdete azért döcög, de szerencsére idővel beindul a dolog, főleg, ahogy egyre inkább fogyni kezd az idő, amikor oldódnak meg a rejtélyek, amikor a helyére kerülnek a mozaikdarabkák. S a végén, miközben görögnek a feliratok, azon kapja a magát az ember, hogy jól szórakozott.

Ez utóbbi a lényeg, de más kérdés, hogy utólag, ha elemezgetni akarunk, akkor eszünkbe juthat, hogy alapjába véve nem sok értelme volt a pilot-nak, a történéseknek, köszönhetően annak, hogy <nem árulom el, mert spoiler lenne>.

De remélem, hogy mindez csak azért volt így, mert mégiscsak egy alapozó első részről van szó, ráadásul, amikor az ember várja a szokásos cliffhanger-t, azokat a befejező képsorokat, amiket nagyjából a 20. percben előre lehetett sejteni, akkor csak sikerül az utolsó másodpercben akkorát csavarintani egyet a sztorin, hogy az ember várja a december 1-jét, amikor is a 2. rész adásba kerül. Várja, mert kíváncsi, hogy mivel állnak elő a folytatásban.

A Paradox egyébként Manchester környékén játszódik és szerencsére a szereplők nem valami brutális angol nyelvjárást beszélnek, azt viszont még nem sikerült eldöntenem, hogy a főhősnőt hova tegyem: olykor jó volt, olykor nem éreztem elég karizmatikusnak. (Angol sorozatról van szó ráadásul, szóval szerencsére nem csak modellalkatú szereplők vannak benne.)

A pilot 58 perces, a sorozat keddenként megy a BBC-n, a 2. rész december elsején kerül adásba.

Na végre, újra egy olyan angol sorozat, amire illik a lecsap jelző. Nyilván gyártanak sok elfogadhatót, valaki úgyis kiakad, de lényegtelen, mert kiemelni most mindenképp a Misfits-et akarom a kínálatukból. Képzeljük el amint a Heroes-t átértelmezik normális tini/fiatalfelnőtt sorozattá, bár észrevehetően kevesebb pénzből.

Tehát akkor, van egy csapat fiatalkorú bűnöző valami lerobbant angol kisvárosban, akiknek közösségi munkát kell végezni és egy nap jön valami vihar, amitől szuperképességeik lesznek. Hogy ne legyen egyszerű, mindenki érzi, hogy a vihar változást hozott, de nagyon lassan ébrednek rá arra, hogy szuperképességeket, és abból is milyet szereztek.

Természetesen mivel angol sorozatról van szó, ráadásul kábelre készültről, így, basszus, töménytelen mennyiségű káromkodást eresztenek el a főszereplők, hogy a második részben feltűnő cicikről ne is beszéljek. Bizony, valóságközelibbé hozták a “hős” témát. Főleg ugye csínytevőkről van szó, így nyilván az sem biztos, hogy jó kezekben vannak ezek a képességek.

Mellesleg nem csak szórakozós vígjátékos a Misfits, némi thriller/horror beütése is van. Konkrétan a felügyelőtisztjük is ott volt a vihar idején, csak ő éppen bekattant, így aztán az alábbi tekintettel és egy fejszével rohangált egy darabig összevissza.

Mindehhez vegyük hozzá a marha jó castingot, és már rendben is vagyunk. A főszereplő nagydumás kihúzza a gyengébb tudású társait is a szarból és jó néhány jelenetet meg tud menteni. Szerencsére azért tinisorozat szinten a csapat többi részével sincsenek nagy gondok.

Persze ne menjünk el szó nélkül a negatívumok mellett sem, így meg kell említenem, hogy sokszor látszik a kevés pénz a sorozaton. Nem is a szuperképességek bemutatásánál, hiszen oda pont olyanokat választottak, amiket olcsón meg tudnak csinálni, hanem egyszerűen kevés helyszínen játszódik, néha sok az ismétlődés. De ez belefér, csak gondoltam azért nem hallgatom el.

Ja, és ezen kívül: a főcím talán a legjobb amit láttam idén. Míg az amerikai sorozatok 5-10 másodperces akármiznek, addig itt valami eszméletlen jó cucc lett összerakva. Posztolni is fogjuk egyik nap, bár addigra mindegyikőtök látja, hiszen most rohantok a videóhoz, vúúúú. Minden hibája ellenére ez bizony 8/10-es élmény.

(A sorozat jelenleg a 3. rész után tart, és hozott a pilot után meglepiket, de ne lője el kommentben az a pár ember aki már látta. Most maradjunk csak az első résznél.)

Ejha, ezt nevezem! Mint derült égből a villámcsapás. human kritikája után csak kötelességből álltam neki a The League című szitkom pilot-jának, mert azért illik tisztában lennem az újonc sorozatokkal, erre talán az egyik legkellemesebb idei meglepetést szállította. (Nagyjából úgy, mint az év másik sportról is szóló komédiája, az Eastbound & Down.)

THE LEAGUE – 1×01 – 8/10

Igen, a bal szélen Jon Lajoie vigyorog. Jobb oldalon meg a Worst Week Villám Géza hasonmása.

Simán, simán 8/10. Eszméletlen jó volt. Annyira elkapott, hogy újra is néztem a pilot-ot. Legszívesebben kivágnám az első 10 percet és feltölteném a YouTube-ra vagy valahova, hogy aki kíváncsi, legalább azt csekkolja (hátha más is kattan, mint én), mert van egy olyan érzésem, hogy egyébként kis rétegsorozatként el lesz feledve a The League.

It’s Matt Friedman, the Oracle. He’s a fantasy football genius. No wife, no job, just pure football knowledge.

Ugyanis teljesen igaza van human-nek, ez nem lesz mindenki teáscsészéje, és nem csak azért, mert a történet magját egy baráti társaság Fantasy Football-bajnoksága jelenti, ami már eleve pár amerikai focis poént elsikkaszt sok embernél. (Ki fog röhögni azon, hogy az egyik srác bedraftolja Keyshawn Johnson-t?)

Tim Brady, motherfuckers!

Tény, hogy a focis beszólások mindent visznek, de szerencsére nem csak a focira van kihegyezve a pilot, azokat a poénokat pedig mindenki megérti, ahol az álomcsapatos focijáték felhasználásával, előcitálásával a való életben, valós problémákat próbálnak megoldani a szereplők, kezdve a munkától (anyám…!) egészen a magánéletig.

Az FX az otthona a szitkomnak, így természetesen csúnya szavak és altesti poénok előfordulhatnak, de ettől még a pilot alapján a The League afféle egymást szívatós, egymáson röhögős haveri szitkom lett 5 pasival, pár feleséggel és barátnővel, vagy 20 hét idézetével és amerikai focival nyakon öntve. Fanatizmusról fanatikusoknak – mi a sorozatos junkie-ságunkkal azt hiszem, át tudjuk érezni a dolgot.

I’m the commissioner of this league, not the stickerbitch.

Előbb a Secret Girlfriend, majd a The League – máris elkezdek más szemmel nézni a kritikusokra, hiszen nagy hype-ot egyik sem kapott, sőt. Ezért nem szabad rájuk hallgatni. Meg ránk sem.

Az évad általatok legjobban és általunk második legjobban várt sorozata megérkezett, s mivel már mindenki véleményt nyilvánított az 1. részről, így én sem maradhatok le. Maga az idegenes-megszállós műfaj annyira nem vonz, általában csak a filmet látom benne, viszont a testrablós, embernek álcázós történetek mindig is bejöttek mozgóképen, így a V-re is kíváncsi voltam. Főleg arra, hogy hogyan fogják sorozatosítani, mennyire lesz epizodikus és mennyire szerializált.

V – 1×01 – 7/10

Az alapsztorival nem foglalkozom, az ID4-et sokan látták, sőt, a fanatikusoknak az eredeti, 80-as évekbeli kibővített minisorozat is megvolt – utóbbit én kihagytam, mint ahogy nagyon sok tévés scifis próbálkozás elkerült. A pilot-ban felskiccelték nekünk az állandó szereplőket, a tévés műsorvezetőt, az FBI-ügynököt, a papot ás társaikat, majd szép lassan elindították egymás felé hőseinket, hogy találkozzanak, miközben baljós árnyak (kik ezek és mit akarnak) vetülnek a segítségüket felajánló, békével érkező idegenekre.

A kezdés már csak azért is pozitív volt, mert a legtöbb szereplőt sikerült megkedveltetnie velünk/velem az íróknak, egyedül a lázadó kamasz irritál, de őt ugyebár megölik a 2. részben a története nyilván elég fontos lesz a sorozat egészét tekintve, így egyelőre kénytelenek vagyunk lenyelni a békét békát.

A sztoriról és a megvalósításról bár nem tudok szuperlatívuszokban (értsd 10/10) beszélni, , nincs szó hajletevésről, de minden abszolút a helyén volt, vizuálisan jól nézett ki a sorozat, a negyvenegynéhány perc alatt üresjárat nem nagyon volt, huss elröppent az idő és ahogy megszokhattuk, csavartak párat az eleinte mindenképpen lineárisnak tűnő sztorin. Bár minden pilot ilyen lenne. Viszont…

A nagy a kérdés a folytatás, a hogyan tovább? Hol lesznek a fő hangsúlyok, hány főszál lesz (egyelőre úgy 3 van), lesznek-e újonnan jövő szálak, illetve mekkora hangsúlyt fog kapni az összeesküvéses sztori, az idegenek eljövetelének politikai, vallási vonatkozása, valamint, hogy mennyiben fog a V az emberekre, azok cselekedeteire koncentrálni és mennyiben az idegenekre, az ő taktikájukra, szándékaikra és hátterükre (ld. kultúra, történelem)?

A V-ből ugyanis egy nagyon szerteágazó sztorit lehet összehozni, kérdés, hogy mi az alkotói szándék – a biztosabb, sokszor látott/olvasott történet interpretálása vagy valami újdonságnak számító? A 2-3. részre ez is ki fog derülni.

Tudom, hogy human azt írta, hogy remek a pilot, tudom, hogy sixx személyre szabottan is ajánlotta nekem, tudom, hogy a kommentek is pozitívak voltak, de valamiért nehezen kezdtem neki a pilot-nak. Még egy átverős, sármos bűnözős sorozat? Kell ez nekünk? HÜLYE KÉRDÉS!!! Naná, hogy kell. Főleg, ha ilyen jó.

WHITE COLLAR – 1×01 – 8/10

Kell ragozni? Nem hiszem. Szélhámosos krimisorozat, benne az FBI ügynök, az általa elkapott okossármoslazabűnöző, az FBI-tanonclány és az ügynökfeleség (Tim DeKay, Matt Bomer, Marsha Thomason és Tiffani Thiessen), igaz Marsha Thomason csak a pilot-ban szerepel, a továbbiakban lecserélték Natalie Morales-re (Wendy Watson – The Middleman), de a felhozatalra csak csettinthetünk, nem csak színészek, de karakterek terén is.

- So you tear off the filter?
- Yeah. But I’m hardcore.

Közhely, de egy ilyen sorozatnál, ha valakinek bejönnek a karakterek, akkor minden más másodlagos, épp ezért a remek pilot után annyira nem félek a 2. résztől – még akkor sem, ha a Royal Pains pilot-ja csúnyán átvert minket. A White Collar karakterei meg teljesen jók, a köztük lévő kölcsönhatás perfekt, az pedig, hogy a műfaj heist-szerű, átverős, számomra tényleg csak hab a tortán. A hangvétel abszolút laza, látszik a színészeken, hogy élvezik a játékot és még a rendező is stílust szabott a pilot-nak. Tipikusan mosolygós, olykor felkacagósra sikeredett ez a majd egy óra, abszolút jó hangulatot teremt.

Ami meglepett, hogy az évad végi cliffhanger-t már most megalapozták azzal, hogy átívelő, egyszerre magánéleti és rejtélyes szálat csempésztek a White Collar-be (a cím a fehérgalléros bűnözésre utal), így egyedül azt sajnálhatjuk, hogy már sosem derül ki, hogy Marsha Thomason leszbikus karakterét vajon meghódította volna-e okossármosszélhámosunk. Szerintem simán. Szóval röppen a 8/10 és nem azért, mert a White Collar feltalálná a spanyolviaszt, nem fogjuk emlegetni a klasszikusok között (egyelőre), de nincs túl sok olyan sorozat, mely feltétel nélkül így szórakoztatja az embert.

Azaz amikor öntik a pénzt. Igazából furcsa, hogy a remake-eknél a reklámokat úgy kezelik, mintha mindenki ismerné az eredeti sorozatot, így ami a V pilotjában a 35. perc körül derül ki, az a plakátokon simán látható volt. Nem mondom meg pontosan, mire gondolok. Amúgy tetszett a kezdés, de.

Először is, a pénzöntést úgy értettem, hogy a pilot kidolgozása marha jó volt, konkrétan ütötte az ABC másik nagy őszi sorozatának, a FlashForwardnak a minőségét. Nyilván nem tökéletes, de ahhoz képest, hogy 1996-ban mennyibe kerülhetett a Függetlenség napja, most kevesebb pénzből simán jobb minőséget hoztak tévén. És még csak nem is Windows-t futtatnak az alienek.

Igen, idegenek jönnek az űrből, ez a sorozat kezdőállása a sakkjátszmában. Nyugis reggelnek indul, mindenki nekikészül az átlagos napjának, erre hatalmas űrhajók jelennek meg a világ fővárosai fölött, a hajók alja átalakul képernyővé és egy bombázó csaj azt mondja, hogy békével jöttek. Mi mással jöttek volna? Utána nem robbantanak fel mindent, hanem egy nagy összeesküvés fog kibontakozni. Ezt már lelőtte az előzetes, meg hát sorozattá csak ezen a módon lehet húzni az alapfelállást.

A pilot legjobb pillanatai, amikor az idegenek társadalmi rendjéről tudunk meg dolgokat, na meg hát maga az alap, hogy “helló, megjöttünk, nem lövünk”. Igazából pont ezért csalódás picit, hogy tipikus összeesküvéses dolog lesz belőle villámgyorsan. Kár, hogy nem élhetne meg egy olyan sorozat a tévében, ahol az intelligensebb faj már belátta, hogy nem érdemes harcolni és tényleg segíteni akarna az emberiségnek. Itt is meg lenne az alap hozzá, hiszen valami 65 ismert, de általunk kezelhetetlen betegség gyógymódjával érkeznek, viszont a céljaik miatt ugye ez is csak fegyver a kezükben kvázi.

Amit mindenképp pozitívumként kell még megemlítenem, hogy a szereplőgárdában egy annyira antipatikus arc sincs, mint a FlashForwardban a főnyomozó. De tényleg, a V ezzel már nekem durván előzte a másik országos scifit. A trükkök is jobbak, a nők is jobbak, minden jobb, csak a felvázolt folytatás nem.

Hogy pontot is aggassak rá, szerintem 7/10, viszont a rész végére kibontakozott helyzet miatt annyira nem város a folytatása. A nézettség amúgy kiemelkedő, szóval meglátjuk hogy alakul.

A folyatás mindenképp érdekes lesz olyan szempontból, hogy most novemberben lemegy 4 rész, aztán szünet, és csak jóval később folytatják. Plusz lehet tényleg nem a legjobb irányba haladt a V készítése, hiszen a showrunnert lecserélte a csatorna, lehet ezerrel vitte a mocsárba a történéseket az általunk még nem látott részekben.