login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Tin Star

2017. 09. 19. 21:30 - Írta: human

6 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Abban akkor megegyezhetünk, hogy Tim Roth manapság már nem jó színész? Mindentől elvonatkoztatva a Tin Star premierjébe mintha a Lie To Me főszereplője állt volna zsarunak.

Az angol Sky sorozatának története röviden annyi lenne, hogy egy kanadai kisváros közelébe olajfinomítót telepítenek, aminek kapcsán megjelenik a bűnözés a helyen. Eddig kóborló medvék jelentették a legnagyobb gondod, most majd a kábítószer, a prostitúció és a szervezett bűnözés fogja. Mármint ezek követik az álláslehetőségek miatt odaérkező munkásokat.

Emellett még a finomítót üzemeltetők is machinálnak valamivel, de ez komolyabban szerintem nem derül ki a pilotból, mivel a készítők mindent feláldoznak a sokkoló gyilkosság oltárán. Konkrétan az első percekben látjuk, hogy a helyi seriff ellen merényletet követnek el, aminek során elég sok vér fröccsen szerte.

A legnagyobb bajom az első résszel, hogy bátóan közepes a végeredmény. Persze innen egyszerű lenne lehúzni, de nem tudom igazán. A premierben elég sok mindennek megalapoztak, és ezzel csak az a tényleges baj, hogy kicsit ugrálnak az információk között, mivel a sokkoló kezdőjelenettel keretbe akarják foglalni a történéseket, és elhinteni a komolyabb drámát, vagyis a főszereplő haragját.

Mindezt a sorozat kezdő idézetének megfeleltetve, miszerint a bűnöző és a bűnüldöző személyiséget sokszor ugyanaz mozgatja, csak a törvény ellenkező oldalán állnak. Így lesz a seriff karaktere kicsit kettős, és rejti el a saját hadjáratát és önös érdekeit a munkája védelmébe. Erre amúgy már a kezdő részben is sokszor utalnak, amikor “kibújik” az igazi személyisége, vagyis a viselkedése, ha bűnözőnek állt volna és nem tartaná be a civilizáció szabályait.

Amúgy a helyszín nagyon szép, konkrétan akadnak lélegzetállító jelenetek, de valahogy semmi sem volt igazán maradandó. Szerintem most ősszel sokszor fog elhangzani, de tényleg csak azt tudom a technikai kivitelezésre mondani, hogy tisztességes iparosmunka. Sajnos a történet is, ami a Tin Star teljes középszerűségéhez vezet, legalábbis az első részben.

Olyan 6/10 körül adok a kezdésre, ennyi alapján egyszerűen nem tudnám tényleg ajánlani, mert nem olyan megosztó darabnak tűnik, ami sokaknak tényleg bejöhetne a sok “utáló” szerzése mellett, hanem tényleg semmilyen. Egy szokás szerint kedvelhető, de nem annyira kiemelkedő Roth-tal.

Pilot-mustra: The Orville – 1×01

2017. 09. 17. 15:50 - Írta: winnie

9 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Pont azzal fogom kezdeni, amivel az (egyébként marha jó) American Vandal esetében is kezdtem: annak ellenére, hogy korábban ekképp harangozták be, ez a sorozat nem paródia. Nagyon távol áll attól, kifigurázni pedig végképp nem figurázza ki a Star Treket, inkább tiszteleg előtte, amolyan békebeli módon.

THE ORVILLE – 1×01 – 2/10

2418-ban járunk a Földön, főhősünk egy…, nem tudom, szürke valaki, aki korábbi ballépései után kap egy utolsó esélyt arra, hogy egy űrhajó kapitánya lehessen. Egy régi haverjával össze is verbuválja a legénységét, és bele is vágnak az első küldetésükbe, ami sima szállítmányozási feladat egy másik bolygóra, de persze nem alakulnak simán a dolgok.

ST-módra elég diverz a csapat, nem csak földiek vannak benne, hanem mindenféle idegen lények, akik köré később lehet majd mitológiát is építeni – kár, hogy ebből semmit sem villantottak a pilotban, mindössze egy random, ellenséges fajt hoztak be, akiket halomra lehet ölni. (Gáz volt, hogy minden alapozás nélkül rögtön ilyen konfliktust írtak az elejére.)

A készítő Seth MacFarlane, amivel nincs gond, hiszen a Cosmos-t is elég jól elkormányozza, képes komoly dolgokra is. A nagyobb gond az, hogy az egója, vagyis ő maga a főszereplő is, márpedig a színészi képességeiről szerintem a rajongói sincsenek meggyőződve.

A FOX a kezdeti, humort hangsúlyozó promók után gyorsan visszakozott, és nyár végi kampánya során már az űrkaland jellegre koncentrált, ami egyrészt nem csoda, mert humorra való törekvés helyenként előfordul az első részben (elég random, de cserébe váratlanok a poénok), viszont a space adventure jelleg elég zsenge lett így elsőre. (És azt sem győzik egyébként hangsúlyozni, hogy klasszikus módon epizodikus a sorozat, vagyis minden rész másmilyen lesz, másféle hangulatú, más kérdésekkel és szereplőkkel foglalkozhatnak majd hetente.)

Az első nagy problémám a The Orville műanyag kinézete volt. Nyilván sok pénzt költöttek rá, és még azzal is lehet menteni a külsőségeket, hogy szándékosak retrósan futurisztikus a stílus, de engem lehangolt, hogy a Földön játszódó részek úgy néztek ki, mintha egy modern Jetson-családot néznék. Oké, mindez légypiszok, mert az első évadban már nem nagyon fogunk visszatérni a bolygónkra, de ettől még nem volt jó első benyomásnak.

Sajnos a második benyomásom sem volt túl kedvező, mert unalmas volt, de ezt betudom annak, hogy nem lüktet benne scifi-véna. Haladtam volna ugyanis a sorozattal, néztem volna a kibontakozó történetet, erre azt kellett figyelnem, hogy pátoszt sugárzó, valódi nagyzenekari kíséret mellett egy percen át dokkol vagy elindul egy CGI-űrhajó. Talán valami ütős sztori, vagy csúcspont után ez rendben lett volna, de amikor még sem a főhős, sem maga a hajó (az Orville) nem jelent nekem semmit, ez végtelenül untatott.

Az nyilván jópofa, ahogy a The Orville tudomást vesz önmagáról és kikacsint (a pofátlan expozíció tipikus esete volt, ahogy minden legénységi tag egyesével bemutatta magát a kapitánynak, vagyis a nézőnek), viszont ezeket a jeleneteket máskor épp túlzottan komolykodó hangulatúnak tűnők váltják, amiket végképp nem tudni, hogy mennyire kell “szó szerint” venni, és mennyire idézőjelesnek.

És bár természetesen a komédia és a dráma sokszor megfér egymással, itt előbbi inkább viccek, pár idióta poén formájában volt jelen, ezek pedig, bármilyen kevés is szuperált belőlük, túlságosan is oldották a hangulatot, és képtelen voltam komolyan venni a feszültnek szánt részeket, pedig a teljes élvezethez azoknak is működniük kéne. A fegyverrel való sakkban tartás, majd a lövöldözés így csak filler, “ugorjunk” jelenet volt, nulla téttel.

Összességében a The Orville pilotja valami döbbenetesen hidegen hagyott. Eleinte azért, mert nem értettem, hogy ez mi akar lenni, de a helyzet még azt követően sem változott, hogy leesett, hogy hommage-ban gondolkodnak. Néztem és közben nem tudtam elhinni, hogy valaki a szkript olvasása vagy a pilot megnézése után nem mondta azt, hogy “ezt nem kéne”, hogy “ez nem fogja érdekelni a népet”. Tök jó lenne, ha ma egy ilyen stílusú, ártalmatlan sorozat sikeres lehetne, de egyelőre nem látom erre az esélyt. (A premiernézettség erős volt, holnap kiderül a folytatásé.)

A fenti pontszám értelemszerűen azt tükrözi, hogy mennyire volt érdekfeszítő ez a kísérlet számomra, ha kilépek magamból, akkor talán a közepest is megadnám arra, hogy végülis azt nyújtották, amit tervbe vettek. De ma, hogy érvényesülni lehessen, sokkal, de sokkal érdekesebb vagy gondolatébresztőbb sztori és körítés kell, csak azzal nem lehet eladni egy gyenge alaphelyzetet, hogy klasszikusokat idéznek meg vele mindenféle erőfeszítés nélkül. És ebből hiányzott a kreativitás és az ambíció. Meg a téma iránti személyes kötődés.

Sok nem nekem való sorozat esetében érzem, hogy nagyon ott van a szeren, hogy mindenki a maximumot nyújtja, de a pilotból nem éreztem, hogy Seth MacFarlane két évet dolgozott a The Orville-en egy csomó profi scifi-íróval és a Family Guy korábbi showrunnerjével. Totál érdektelen volt a végeredmény, mintha egy valóban a 90-es években készült, elfeledett ST-klónt ástak volna elő valahonnan.

Pilot-mustra: The Good Doctor – 1×01

2017. 09. 14. 21:50 - Írta: winnie

15 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

He’s not Rainman. He’s high-functioning.

Igen, megint egy orvosos sorozat. Na, nem mintha annyira sok lenne, mármint egyfőszereplős. Viszont, ha azt mondom, hogy a főhős autista (jól funkcionáló, mint az Atypical-ben) és savant-szindrómás, a főszereplő Freddie Highmore, a készítő pedig a House-t is jegyző David Shore, akkor máris másnak tűnik a leányzó fekvése. (A The Good Doctor egyébként egy koreai sorozat alapján készült.)

THE GOOD DOCTOR – 1×01 – 7,5/10

A sztorit is el lehetne intézni azzal, hogy egy autista orvosról szól, aki nem mellesleg még savant-szindrómás is, szóval rém okos, mert minden megmarad benne, amit olvasott, és ez rengeteget segít neki a szakmában. A másik oldalról viszont szociálisan nulla, képtelen normálisan kapcsolatot teremteni más emberekkel, ami nem szerencsés egy orvos esetében, és éppen ezért akarják megvétózni a rezidensi munkakörét, amikor vidékről San Jose városába költözik.

Szerencsére Shaun Murphy-nek vannak támogatói is, de biztos, hogy úgy kell majd dolgoznia, hogy mindvégig fölötte lebeg Damoklész kardja: fentről is figyelik, hogy mikor szúr el valamit, és nyilván a kollégái között is lesz olyan, akivel nem lesz egyszerű kijönnie. (Megvannak a tipikus kórházi figurák ebben a sorozatban is.)

A pilotban elég jól lefektetésre kerülnek a sorozat alapjai. Oké, a giccses (nyálas?) kezdeti flashback furán veszi ki magát, de később tovább viszik a visszaemlékezéseket, és kirajzolódik hősünk, nem éppen pozitív hangulatú eredettörténete, ráadásul, ahogy kell, rögtön egy utcai vészhelyzetnél bizonyíthatja macgyver-i mivoltát. A jelenet ugyan jó, csak éppen kissé hamis látszatot kelt, hiszen a sorozat nem ilyen lesz.

Egyeseknél szerintem ott csúszhat el a sorozat, hogy kissé (nagyon) idealista, illetve igen erősen alapoz az érzelmekre. Nálam ez utóbbi simán be szokott válni, szokásom elérzékenyülni random sorozatokon (még pilotokon is). Lehet ezt jól sikerült manipulációra való fogékonyságnak is felfogni, de abszolút nem bántam, hogy hol a dráma hatott rám, hol pedig maga a főhős karakterének a tisztasága, a segíteni akarása, illetve a jó értelemben vett pofátlansága – imádtam az ebédlős visszakérdezést és az utolsó, műtős jelenetet.

Nyilván minden magán a főhős figuráján áll vagy bukik, ez (egyelőre) inkább egyszemélyes sorozat, mintsem ensemble (egyenrangú szereplős), és ha az ő karaktere bejön, akkor hiszem, hogy minden egyéb, a mellékszereplők által keltett zajt el lehet nézni. Az mondjuk érdekelne, hogy mennyire lesznek sematikusak az epizódok (ld. House).

És persze az i magától értetődő, hogy a főhős hiába tud kvázi mindent, nem lehet tévedhetetlen, de az sem lenne szerencsés, ha minden orvosi eset house-osan épülne fel, hogy két-három tévút után rálelnek a gyógyításhoz vezetőre.

Mindig is szerettem azokat a sorozatokat, amik nyújtanak valami vizuális pluszt, már persze a fényképezésen kívül. Szóval itt is örültem, hogy rögtön az elején elkezdtek “rajzolni” a képernyőre, de a fene gondolta volna, hogy idővel túlzásnak fogom tartani a dolgot. Ugyanis míg az útvonal jelölése jópofa volt, addig az orvosi infókat hirtelen nem tudtam, hogy kezeljem: olvassam el az utolsó szóig, amit a képernyőre írnak a betegségről? Vagy nem maradok le semmiről, ha passzolom?

Gőzöm sincs, hogy ezt a lexikális tudást, vagy mellékinfó-görgeteget tovább akarják-e vinni, mert hiába üdvözítő és lehet akár hasznos is, mégiscsak szórakozni akarok, és nem tananyagot befecskendezni magamnak.

Nyilván lesz, aki azt mondja, hogy a Bates Motel-ben is hasonló karaktert kellett hoznia, de Freddie Highmore egyszerűen kimagaslóan jó. Egyszerre ártatlan és (akaratán kívül) kíméletlen, elesett és magabiztos, szánni való és csodálatra méltó. Simán viszi a hátán a sorozatot – talán túlságosan is simán, nélküle nem lenne semmi sem belőle. És ezt szó szerint értem: amikor ő képernyőn van, akkor 10/10 a sorozat, amikor nincs, akkor semmi extra. A fenti érdemjegyben nagyon, nagyon vastagon benne van, de képtelen voltam alulpontozni, annyira élvezetes volt őt nézni.

Éppen ezért nem volt annyira szerencsés, hogy miközben ezerrel néztem volna, hogy mihez kezd Shaun a reptéren, bevágták a kórházban zajló, természetesen szükséges, de egyébként érdektelen eseményeket, hogy egy kicsit alapozzák a karaktereket. (Kaptunk pár viszonyt, naná, hogy két romantikusat is, de csak Richard Schiff adta el magát (de ő nagyon), igaz a végén a latino doki is végre érdekes lett. (Cserébe az egykori House-pszichopata Beau Garrett nem sokat mutatott, Antonia Thomas viszont még mindig aranyos.)

És az előző bekezdésben említett ‘szükséges’ jelző az egyetlen egyébként, amit még némiképp negatívumként említenék. Mert David Shore pontosan tudja, hogy mi kell egy pilotba. Sok a főszereplőből, egy kevés a mellékszereplőkből, egy kis rejtély (ha orvosos sorozatról van szó, akkor eleinte félrediagnosztizálás) és komoly érzelmi történet. Ha pedig még van hely, akkor egy csipet flashback is elfér. Meg egy “rosszfiú” sem árt. Ennyi. Bekaptam a horgot.

Pipa, pipa, pipa, pipa, a checklist 100%-os, most jöhet a kreativitás. Bár félek attól, hogy Highmore is bőven elég lesz ahhoz, hogy maradjon nálam a sorozat.

(A tévés premier szeptember 25-én lesz.)

Pilot: The Mayor

2017. 09. 14. 14:50 - Írta: human

4 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Mit tehet a rapper, aki mit se sejt? Vagyis aki népszerűséget akar elérni a 21. században. Az ABC komédiája szerint indulhat a polgármester-választáson.

Bár az ismert Eddie Murphy-film ugrott be elsőre az alapsztoriról, de simán benne van egy jó sitcomra esély. A történet tényleg annyi, hogy egy ismeretlen rapper indul a választáson, hogy ezzel futtassa fel magát. Aztán véletlenül nyer is. A pilot csak ezt a részt mutatja be, szóval akár kisfilmként is megnézhető, hiszen a heti rutinból egy percet sem kapunk, vagy legalábbis keveset.

Mielőtt sorolnám a negatívumokat, azt leszögezném, hogy így is tetszett az első rész, mármint a karakterek miatt tuti belenézek a folytatásba, hátha a Trumpos poénkodás mellett valami értelmes keveredik ki ebből. Többek között azért, mert mindenki megkedvelhető elsőre, kivéve talán a srác anyja, szóval érdekes lehet látni, hogy boldogulnak a politika világában.

Viszont a fő gond az, hogy csak a tavalyi amerikai elnökválasztással poénkodott a pilot. Bár ezzel is inkább az a baj, hogy rosszul. Egyrészt a rapper kapcsán többször elhangzott, hogy lehetetlen a megválasztása, csak vicc az indulása…, viszont ha ő képviselte Trump ámokfutását, akkor azzal meg nem fér össze a karakter idealizmusa.

Másrészt, ha az ellenfele volt a mostanra elnökké vált milliomos, akit David Spade alakít a tökéletesen rá illő szerepben, akkor pedig nem stimmel az egész jelölt. Az egésszel az a bajom, hogy láthatóan a tavalyi dolgokat kommentálja, ezért gond írásilag, hogy nem tudták jobban összetenni a karakterekkel.

Amúgy tipikus sitcom pilot az 1×01, és ha eltekintek a fenti negatívumtól, akkor egész jól mutatta be a szereplőket, és ahogy említettem is, érdekel mi lesz velük. Szóval a 6/10 után meglátjuk, mi sül ki belőle.

(A pilotot pár héttel a tévés premier előtt elérhetővé tették a neten. A tévés premier október harmadikán lesz.)

Pilot-mustra: Rellik – 1×01

2017. 09. 13. 21:45 - Írta: winnie

17 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

If we could go back far enough, if we could understand why people do what they do, if we could understand the motive, maybe we wouldn’t have spent so much time chasing our own tails.

Ha tegnap a Liar pilotját 8-asra értékeltem, akkor az ugyancsak Henry és Jack Williams által jegyzett Rellik-et “muszáj” magasabbra kihoznom. Azonban míg előbbiben a sztori, vagyis az alaphelyzet és a színészek viszik a pálmát, a Rellik a sorozat szerkezete miatt érdemli ki nálam ezt az érdemjegyet, mert határtalanul élveztem, hogy időben visszafele haladva ismerjük meg a történetet.

RELLIK – 1×01 – 8,5/10

Értelemszerűen, aki az efféle kunsztra nem indul be, az kezelje helyén az osztályzatot, mert alapból elsőre nem kapna tőlem kiemelést sem a történet, sem a karakterek, sem pedig a színészek. Na, nem mintha gond lenne velük (sőt!), csak éppen egyrészt az idővel való trükközés teljesen leköti az ember figyelmét, másrészt a sztorinak mondhatni a lecsengését látjuk, azzal pedig nehéz alapozni. Azért megpróbálnak.

Mondjuk a felfedezés örömre és a puzzle jelleg miatt érdemes minél kevesebbet tudni a sztoriról, de annyit talán elárulhatok, hogy egy áldozatait savval leöntő sorozatgyilkos elkapásával kapcsolódunk be a sorozatba, és innen haladunk visszafele, s ismerjük meg az eset részleteit, hogy a rendőrség miként jutott a nyomára, illetve, hogy ő mi mindent csinált. Nyilván nem a kiléte a kérdéses (hmm…), hanem az indíték és sok minden más.

A Rellik szerkezete a pár hete a Netflix-en bemutatott Shimmer Lake-ére hasonlít. Abban mondjuk a napokat láttuk visszafele, a pénteki után a csütörtöki, majd a szerdai eseményeket, itt pedig egy bizonyos eseménysor, pár jelenet után kapunk egy visszatekerést, és egy néhány órával korábbi időpontot, melytől induló új jelenetek nagyjából azon a ponton fognak véget érni (és újabb visszatekerést kapni), ahol az előző jelenetfüzér elkezdődött.

Nem tudom, mennyire tiszta így leírva – nézve egyértelmű a dolog. Illetve…, egy ideig elég egyértelmű volt, de amikor egyszer a “visszatekerés” során nem csak a már mutatott jeleneteket láttuk pörgetve, hanem új snitteket is kaptunk, akkor hirtelen nem tudtam, mit gondoljak, annyira tele lett információval fejem, és még jobban próbáltam odafigyelni.

Az efféle idővel trükköző alkotások esetében mindig nagyon fontos kérdés, hogy van-e funkciója magának a kunsztnak. Itt látszólag van, legalábbis azt már most meg lehet állapítani, hogy nagyon működik az, ahogy idővel (az időben hátrahaladva) kezd összeállni a kép, kapunk nagy felfedezéseket, ráadásul nem csak az esettel kapcsolatban, hanem nagyon ügyes megoldás, ahogy apróságok tűnnek fel teljesen más fényben, mint először.

Az pedig mindenképp érdekes agytorna, ahogy újabb és újabb karaktereket kell befogadnunk, de nem ám úgy, hogy kvázi bemutatkoznak nekünk (lőttek a tankönyvszagú expozícióknak), hanem mondhatni az elköszönésük, az idővonal szerinti utolsó jelenetük révén.

A poén egyébként az az egészben, hogy szinte biztosra veszem, hogy nem az (időben) első jelenettel fog zárulni a sorozat, hiszen már a pilotban is történtek magyarázat nélkül hagyott dolgok, olyasmik, amiket visszafele haladva nem fognak megmagyarázni. Szóval csak ara tudok gondolni, hogy valamikor el fogunk indulni előre is, esetleg egy másikat szálat követve.

A szerkezete miatt a Rellik (számomra) mindenképpen újranézősnek tűnik – mármint nem a teljes évadra célzok (az ki tudja, jól sikerül-e?), hanem arra, hogy egy epizódot nem hátrány többször is megnézni, hogy korábbi, a fülünk mellett elsőre elsuhanó célzások meglegyenek, illetve, hogy bizonyos emlegetett nevekhez tudjak később bemutatásra kerülő személyeket kapcsolni.

Ezzel kapcsolatban egyébként van egy fura dilemmám is, a fenti ellenére sem tudom, mennyire érdemes visszanézni mondjuk az 1×01-et. Ugyanis így biztos, hogy elkezdek agyalni azon, hogy mi a legelső jelenetek másodlagos értelme (a benzinkútnak és a sörnek, a temetőnek és a doboznak, a főhős hangulatának), és félek, hogy idő előtt összeáll bennem a kép, holott szeretnék benevezni az utazásra és végig menni a Rellik által felkínált úton.

Persze az én belső vívódásom mit sem változtat azon a tényen, hogy nagyon élveztem ezt a pilotot. És megismétlem, hogy egyelőre nem (csak) a sztori miatt, hanem mindenképp a szerkezetnek köszönhetően. Azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy a hasonló megoldással elmesélt Memento nálam minden idők egyik legjobb filmje. Nem bénkódnék, ha a Rellik ott lenne az idei legjobb újonc sorozatok között.

ui: Annyira elmerültem a szerkezetben és a technikai kérdésekben, hogy a megvalósításról nem is írtam. Csak a zenét hadd emeljem ki, vagyis a “zenét”. Nem tudom, minek tituláljam, de nagyon jó, disszonáns, feszült, felkavaró.

Pilot-mustra: Liar – 1×01

2017. 09. 12. 19:28 - Írta: winnie

18 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

A Liar-nek pofonegyszerű a koncepciója, igazából az alapján eldöntheti az ember, hogy mennyire érdekli őt a sorozat, mert egyébként csak annyit tudok hozzátenni, hogy szerintem nagyon jó volt a pilot, és nézném tovább ezerrel, de ettől még más egyáltalán nem biztos, hogy rá fog kapni erre a “megerőszakolta-e vagy sem?”-sztorira.

LIAR – 1×01 – 8/10

A Férfi találkozik a Nővel. Együtt vacsoráznak. Majd az egyikük lakásán kötnek ki, mert úgy hozza a sors. Utána pedig már a másnap reggeli eseményeknek vagyunk szemtanúi, amikor is a Férfi SMS-ben megköszöni a csodálatos éjszakát, a Nő pedig közli a testvérével, hogy őt megerőszakolták.

És, hogy hol van ebben a történet? Ott, hogy a Nő közel sem emlékszik mindenre az éjszaka eseményeiből (ettől még tudja, amit tud), a Férfit pedig megdöbbenti a dolog, hiszen ő meg van győződve arról, hogy ami közöttük történt, annak semmi köze nem volt a kényszerhez. Valaki tehát hazudik, mégpedig piszok jól. A kérdés, hogy miért?

Ennyi alapján kezdődhet is az össznépi találgatás, hogy vajon melyikük mond igazat, de azért elég nagy csalódás lenne, ha egy sima bináris megoldásról lenne szó, meg aztán akkor sorozat sem lenne. Nem véletlen, hogy már az első részben több réteget is pakolnak az alapsztorira.

Például a két főhős alapból ismeri egymást (tehát nem vadidegenekről van szó), mindkettejük életének része pár hozzátartozó, barát, akik ugyancsak fontos szerepet kap(hat)nak a történetükben, illetve mindkettejük múltjában van valami, ami gyanakvásra adhat okot – majd a folytatásban kiderül, hogy ezek mennyire red herring-ek, és mennyire van sokkal több a háttérben, mint ami elsőre látszik.

Tippre csak a pilotban dominál a flashback-es szerkezet, de ez a megközelítés számomra mindig nyerőnek szokott bizonyulni. Mármint arra gondolok, hogy nagyon hatásos (és elég éles kontrasztot ad) az, amikor az egyik jelenetben még a felhőtlen örömöt sugárzó randevúról láthatunk képeket, majd pedig látjuk a (mindkét szereplő számára) kilátástalannak tűnő jelent. Ez elég sokat elárul a karakterekről is.

Komoly téma ide vagy oda, papírom megvan az esély arra, hogy a Liar súlytalan melodrámába menjen át, de emiatt azért nem aggódom, mert a készítők két rejtélyközpontú sorozatot jegyeztek legutóbb, a The Missing-et és a Rellik-et, így nyilván itt is dominálni fog a bűn szála.

Nyilván a megvalósítás kifogástalan, amit még tetéznek azzal is, hogy szép környezetbe helyezték ezt a mocsok témát körüljáró sorozatot, és az meg alapból nem merült fel, hogy a nemrég még más sorozatokban vitézkedő Ioan Guffudd vagy Joanna Frogatt ne legyen nagyon meggyőző – már csak ezért sem egyszerű eldönteni azt, hogy kinek akarunk hinni.

Oké, igazából nehezen tudom elképzelni, hogy az legyen a megoldás, hogy nem történt erőszak, szóval semmiképp sem azért néztem volna tovább azonnal a folytatást, mert érdekel, hogy ki hazudik. Engem inkább az egész helyzetnek a pszichológiája fogott meg, illetve az, hogy miért hazudik az, aki hazudik – ha ugyan hazudik… És hiszem, hogy ennek kiderítése, illetve kibontása egy nagyon érdekes sztorit eredményezhet.

Pilot: The Orville

2017. 09. 11. 21:10 - Írta: human

57 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Ha nehezen aludnék el esténként, akkor tuti, hogy újranézném ezt a pilotot, és még jobban is hatna napról-napra, főleg, hogy már most majdnem kiütött a FOX sorozata.

Ha Star Trekre vágynék, akkor azt néznék. Persze lehetne hasonló sorozatot is csinálni akár, csak a The Orville-nek nem sikerült, helyette inkább egy baromi furcsa Trek-másolat, Trek-szerűség lett az egész, nem pedig jóindulatú hommage.

Mielőtt folytatnám, gyorsan elhadarnám a sorozat alapjait: a főszereplő kapitány nem a legalkalmasabb arra, hogy űrhajót vezessen, de emberhiány miatt mégis megkapja a lehetőséget. Az egyik bonyodalom, mármint a felkészületlenségén kívül, hogy a volt feleségével kell együtt dolgoznia a küldetések alatt.

Az első feladata ellátmány szállítása egy bolygóra, ami természetesen valami nagyobb konfliktusba torkollik. És akkor el is jutottam a negatívumokhoz: konkrétan olyan az egész, mintha valaki megírta volna a 20 perces sitcomját, abból sem a legerősebbet, és után kénytelen volt a 40 perces formátum maradékát kitölteni valamivel. Mármint a felemelő zenés komoly részek egyáltalán nem illenek össze a poénokkal.

Nyilván idővel ezt össze lehet csiszolni, mert az, hogy az izgalmas és drámai bevetés közben elhangzó beszólások nem működnek, az nem jó hír. Mondjuk ha megnézzük, hogy a főszereplő és a készítő is Seth MacFarlane, akkor már nem is annyira meglepő ez az egész: a viccek Family Guy-osak (vagyis inkább A Million Ways to Die in The West-esek), a történet meg régi Star Trekes.

Amúgy a ‘régi’ a díszletekre, jelmezekre, rendezésre és trükkökre is érhető. Az egész olyan, mintha sok évvel korábban készült volna, méghozzá az optimista sci-fi korszakában, amikor a jövő csillogott-villogott. Mondjuk lehet, pont ezzel nyernek majd meg nézőket, ezt megtudjuk pár héten belül, de az biztos, hogy én gyorsan lekopok a The Orville-ről, lehet, hogy 3 részes esélyt sem kap tőlem.

Részemről ez a pilot tipikus 4/10. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert ez így az első őszi fecskének rohadt lehangoló volt.

 

American Horror Story: kezdett a 7. évad (American Horror Story: Cult)

2017. 09. 07. 14:50 - Írta: winnie

39 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Every day  we are choosing fear over freedom.

Megelőzve a kérdést: igen, még mindig évados antológia az AHS, még mindig nincs összefüggés a szezonok történetei és karakterei között (pár random kacsintás kivételével), szóval, akit érdekel egy aktuálpolitikai töltettel rendelkező, (elvileg) szektákkal is foglalkozó horrortörténet, annak érdemes belenéznie a Cult-ba. Főleg, hogy ez eddig talán a legkönnyebben befogadható sztori.

Az amerikai elnökválasztás éjszakájával kezdünk, amikor kiderül, hogy Donald Trump legyőzte Hillary Clinton-t, majd pedig ugrunk pár hónapot, de időközben bemutatásra kerül a két főhős, egy iszonyat labilis, fóbiákkal teli, megszállott Clinton-drukker (Sarah Paulson), valamint egy látszólag szemeit őrületben forgató Trump-hívő (Evan Peters), aki mégis hidegen és racionálisan gondolkodik.

Nem tudom, hogy a folytatásra mennyire nyomja rá a bélyegét a politika, de az első részben kicsit zavaró volt, hogy úgy mutatták be a két főszereplőt, hogy totálisan a politikai hovatartozásuk határozza meg őket. (Aki hajlamos az efféléből általánosítani, az el is felejtheti a Cult-ot, a két karaktert érdemes két random egyénként kezelni. Plusz nyilván valamilyen szinten érdemes tolerálni a politikai témát az élvezethez…)

De hagyjuk most a politikát (úgy tűnik, hogy ezúttal a Horror Story hatványozottan AMERIKAI lesz), hiszen ezúttal egy abszolút földhözragadt történetet kapunk, semmi természetfeletti nem lesz benne, bár látomásokban még így is bőven lesz részünk (ez nálam elég nagy mínusz…, ehh): a középpontban egy 3 fős család és egy gyilkosság van.

A rész végére kikristályosodik, hogy a 7×01-es trip nagyjából hová vezet, hogy jön a képbe a “horror”, de persze még véletlenül sem egyértelmű a dolog, hiszen pár korábbi gondolatot erősen megkérdőjelez. Ja, azt jelezném, hogy az említett fóbiák közül a bohócfóbia és a tripofóbia (apró lyukak!) kap kiemelt szerepet, szóval az ezektől rettegők kerüljék a szezont

Na, a tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Pilot: Manhunt: Unabomber

2017. 09. 05. 21:20 - Írta: human

8 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

A Discovery nyári antológia sorozatáról már rég tartoztunk egy írással, szóval végül csak letudtam ezt a pilotot, és nem is olyan rossz. Sőt! Elvileg minden évad egy nagyobb, igaz történeten alapuló nyomozást mutathat majd be egy zseniális bűnöző után. Az első szezon így a levélbombás Unabomber elkapását és kihallgatását teszi elénk.

Nyugi, nem spoilereztem el a történetet, mivel a pilot is gyorsan felvezeti, hogy elkapták a postán feladott küldeményekben bombákat küldözgető sorozatgyilkost. Aztán szépen flashback-ekkel bemutatják, hogy erre miképp került sor, miközben a “jelenben”, avagy 1997-ben megpróbálnak belőle egy beismerő vallomást is kicsikarni.

A kérdés természetesen az, hogy miképp sikerült a nyomára akadniuk, és végül elkapniuk. Így kerül a képbe a főszereplő, Sam Worthington karaktere, aki egy újonc profilalkotót alakít. Persze nem kell őt 25 évesnek lenyelnünk, mivel a korát elismerik, szóval akit alakít, az a valóságban is késve kezdett az FBI-nál.

A profilalkotót elvileg azért vonják be, mert kicsit másképp gondolkozik, mint társai. Mondjuk pont ezért is lázad fel villámgyorsan a rábízott feladat ellen, ami az eddigi feltételezésekre alapulna, és indul el a saját nyomain a profil felépítésében.

Ha már eljutottam a megvalósításig, akkor tényleg csak azt tudom mondani, hogy az Unabomber is csak egy jó példa a PeakTV-re. Már az igaz történetes, valójában nem teljesen ezzel foglalkozó adóknak is komoly pénzeket kell beletolni a projektekbe, hogy feltűnjenek – ez az American Crime Story-nak össze is jött.

Ráadásul beszédes, hogy pár éve még Klondike-ot néztünk a Discovery-től, most pedig technikailag jó pár szinttel feljebb léptek. Ha nem is Fincher-szintű a sorozat, akkor is jó ránézni, ami nem véletlen, hiszen Greg Yaitanes (Banshee, Quarry) rendezi.

Amibe tényleg bele tudnék kötni, az mondjuk pont nem a főszereplő Sam Worthington, aki eléggé igyekszik, hanem inkább a vágás és ezáltal a ritmus a necces. A történet 2 fő idősíkon játszódik, és ezek összefésülése nem mindig a legjobban sikerül. Mondjuk írásilag rendben vannak, a pilotban egyszer sem fordult elő, hogy valamit előbb tudtunk, mert a másik szálon már elhangzott.

A végeredmény nyilván egy lassú lefolyású sorozat, ami egész korrekten van fényképezve, és tényleg filmesen néz ki. A pilotra simán szórok egy 8/10-et, kár, hogy most épp más néznivalóim vannak, ezekről nemsokára.

Inhumans, a mozifilm (vagyis a 75 perces pilot) – írta Spyblat

2017. 09. 04. 21:15 - Írta: vendegblogger

21 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Egyes országokban már előfordult már, hogy egy-egy sorozatepizódot, általában nyitórészt moziban is leadnak, de itthon erre még nem nagyon volt példa. Most viszont megtörtént, hiszen az ABC új Marvel-sorozatának a majdani tévés hossznál 10 perccel rövidebbre vágott dupla pilotját mi is megnézhettük. (Fura, nem mondom. Valahogy adná magát, hogy ez fordítva legyen.)

Az Inhumans – 1×01-1×02-t teljes egészében IMAX-kamerákkal forgatták és a Fórum Hungary bizony bevállalta, hogy limitált előadás számban, de itthon is meg lehet nézni a produkciót a legnagyobb magyar vásznon.

Most függetlenül attól, hogy a kezdeményezés üdvözítő és reméljük lesz még rá példa, erős túlzás lenne azt állítani, hogy olyan baromi nagy várakozás előzte volna meg az Inhumans indulását nálam.

Eleve nem olyan ismert figurákról van szó, aztán az állandó kavarással sikerült letornászni az ember elvárásait. Előbb Inhumans-mozifilmről volt szó, dátum is volt hozzá, majd fogták és behozták az emberteleneket az Agents of SHIELD második évadjába, hogy aztán diszkréten áthúzzák a naptárban az önálló alkotás bemutatóját. Aztán most itt vagyunk, hogy jött egy különálló sorozat.

Vannak azok a fajta filmek, melyről már a megtekintés közben tudjuk, hogy ez bizony rossz. Ennek ellenére valamiért mégis szeretjük. Na, a mezei Marvel-fanatikusnak valami ilyesmi érzés lesz az Inhumans. Ugyanis ez minden, csak nem jó. Rettenetesen össze van csapva sorozat kezdése. Akkorát csapnak bele a lecsóba, hogy minden maszatos lett tőle. De durván.

A sztori szerint az Inhuman-ek egy része valamikor elhagyták bolygónkat és békésen a Holdra költöztek, ahol megalapítottak egy rejtett várost, Attilant. Itt a királyi család uralkodik. Spoileresen a tovább után folytatom. Tovább…

Pilot-mustra: 21 Thunder – 1×01

2017. 08. 30. 19:15 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

Á, van, amit képtelen vagyok elviselni, és magam sem tudom, hogy miért akadok fenn ilyesmin. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ha egy bizonyos témát vagy szegmenst elég jól ismerek (például az orosz nyelv vagy a sakk), akkor nagyon szokott irritálni, ha sorozatokban bénán mutatják be azt. Nyilván az avatatlan szemnek/fülnek sok minden nem tűnik fel, nekem például a katonai vagy technikai részletek sosem jelentenek gondot, de vannak, amik igen.

És a gond az, hogy ilyenkor a kérdéses dolgokat tartalmazó jelenetek sokszorosukra nagyítódnak fel, és sokkal negatívabban csapódnak le bennem, mint ami egyébként a jelentőségük vagy szerepük lenne. A 21 Thunder egy utánpótlás focicsapatról szól, s ennek megfelelően focis jeleneteket is mutatnak benne, edzést és meccset is, amik láttán a fejemet fogtam…

21 THUNDER – 1×01 – 2,5/10

 

Tudom, hogy nem szimulációt kéne várnom, hiszen le kell egyszerűsíteni a dolgokat, mondhatni a foci csak illusztráció, de amit itt műveltek, azt fájdalmas volt nézni. Már pár éve a Matador sem brillírozott, ha fociról volt szó (lehet, hogy rosszabb is volt, nem tudom), a Netflix-es Club de Cuervos már közel sem volt gáz, de tényleg nem értem, hogy miért nem lehet szakértőket bevonni vagy kicsit életszerűvé tenni a dolgokat.

A történet egy kanadai (montreal-i), kutyaütő státuszú, junior, U21-es focicsapatról szól. A felnőtt csapat előszobájában toporgó labdarúgókat nem tudom, hogy reálisan kezelik-e, de az egész olyan volt, mint egy amerikai focicsapatnál, kezdőkkel és tartalékokkal, 15 meccs bajnokságra felkészítő edzőtáborral, ami során eldöntik, hogy ki a (fix) kezdő, stb. A lényeg, hogy éppen a bajnoki rajt előtt állunk.

Nyilván a teljes focikeretet nem ismerhetjük meg, de pár kiemelt arcot kapunk: egy régi kezdőjátékost, aki kezd kiesni az argentin edző kegyeiből, egy sokat önzőző, bandamúlttal rendelkező sztárjátékost, egy Afrikából frissen lenyúlt elefántcsontparti csodagyereket, aki mintha direkt Kanadát választotta volna a többi kérője ellenében (miért?, adja magát a kérdés), valamint egy friss újoncot, aki mintha az ifik közül került volna fel.

Plusz nyilván edzők és vezetők, sőt, még az ő magánéletük is kiemelésre kerül, mindez kábé nulla karakterizálással, csakis a történet pörgetésével, jó pár kérdőjel meghagyásával, szóval úgy, ahogy az a szappanoperák esetében szokás. És ez is volt a legnagyobb gondom, hogy a 21 Thunder olyan, mint egy dél-amerikai sorozat. Pörög, de nagyon felületes, ráadásul a karakterek olykor tök értelmetlenül cselekednek, csak azért, hogy a történet úgy haladhasson, ahogy az írók gondolják.

Már a pilotba belenyomtak szexet, gyilkosságot, fogadási csalást, csapaton belüli verekedést, rejtélyes sérülést, nemek közti egyenlőtlenséget, mindent előkészítenek a kavarásokra és a kiszámítható akadályoknak is megágyaztak, csakhogy mindez akkora összevisszasággal párosult, amit rossz volt nézni (pár rész, és eloszlik a köd, gondolom). És mindezt tetézték még a focis jelenetekkel.

Azt terveztem, hogy felsorolok pár példát, de rájöttem, hogy senkit nem érdekelne, így maradjunk annál, hogy volt, akit kvázi egy rossz csel miatt lecserélnek (nem mintha nem jöhetne be neki bármikor egy szóló…), a meccsre tippelő egy random, első félidős szabadrúgásnál már érezte, hogy jó napja lesz (mert az gólhelyzet, és akkor nyilván megvan a meccs), az egyik edző pedig meccs közben adott egy tanácsot, amit az egyik játékos megfogadott, és rögtön gólt is lőtt. Mert az így megy. (Utána miért nem csinálta meg akkor még tízszer?)

Ha a focit nem éreztem volna ennyire fájdalmasnak (nem hangsúlyos, nem kell rajongónak lenni hozzá, és az egész csak pár perc, de mondom, számomra felnagyítódott – a leggázabb az a cselezős kunszt volt a skót játékosedzővel), akkor a közepesnél gyengébbre hoztam volna ki, ami 2-3 rész után be is szippanthat, de így esélytelen volt nálam a 21 Thunder.

Nyilván ez is egy olyan sorozat, ami esetleg guilty pleasure-ként működhetne, de csak olyannál, aki nincs minimálisan képben a sporttal, mert amit a meccsek ábrázolásával műveltek, abban semmi pleasure nem volt…

Pilot: The Deuce

2017. 08. 29. 21:00 - Írta: human

14 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Az HBO elérhetővé tette az első részt az online felületein, így a magyar HBO GO-ba is felkerült a The Wire készítőjétől, David Simon-tól érkező újonc. A probléma? Hogy tipikusan nem olyan sorozat, amit egy pilot eladhat.

Nyilván olvastam, hogy miről fog szólni a sorozat, de a premierben ebből semmi nem látszik! Ezt írtuk róla régebben: a 70-es és 80-as években milliárdos üzletté váló legalizált pornóiparról szól. Középpontjában New York szexiparának csúcsra törése, aminek élén egy pornókirály ikerpár van. Legalizáció, kokain, prostitúció, korrupció, HIV és persze maffia.”

Hogy ebből pontosan mit kaptunk? Hát, annyit, hogy feltűnt egy ikerpár, aminek mindkét tagját James Franco alakítja. Ezen kívül rengeteg örömlányt mutat még be a pilot, akik a stricijeikkel élnek szimbiózisban a 70-es évek New York City-jében.

Remélem, nem voltam félreérhető: ez nem olyan probléma, amin fel kell akadni, hiszen a The Wire is lassú égésű volt. Így gondolom nem meglepő, hogy a 80 perces pilot eszméletlenül könnyen lecsúszott nekem. Nem is tudom hogy foglaljam jól össze ennek az okát.

Talán a tökéletes korrajz mivolta játszik közre abban, hogy a The Deuce egyelőre eszméletlen. Komolyan mondom, szinte ott vagyunk az utcán a stricikkel és örömlányokkal. Persze nem szépséggel teli ez a világ, és a 80. perchez közelítve egyre jobban látszik a sötétség is, ha a lepusztult hotelben levő “rendelés” közben nem esett volna le a dolog.

Nyilván a kidolgozás tipikusan HBO-s, van pár gyönyörű jelenet is, értve ez alatt a régi Times Square-en való sétát, de amit mégis kiemelnék technikai szinten, az a hangvágás és -keverés. Az egy dolog, hogy nincs aláfestő zene, de emellett még a folyamatos zajok, a kocsik duruzsolása, a kiabáló emberek totálisan megtöltik élettel a jeleneteket.

Tényleg ezt lehet a legnagyobb pozitívumnak kiemelni: a The Dueuce-nak élettel teli minden pillanata, nem érezni benne semmiféle műviséget. Ez az írásra is igaz, mert a nyugis tempó mellé minden karakter is hihető, a legkisebb jelenetük is normálisnak tűnik, vagyis valóságosnak. A sorozat révén belenézhetünk egy rendszerbe, amiről semmit nem tudtunk.

Fura egy ilyen “lassú” sorozatnál effélét érezni, de jöhetne a 2. rész. Sima 9/10 eddig. Az én stílusom.

Az HBO premier előtt tette elérhetővé az első részt, aminek a tévés premierje 09.10-én lesz, tehát a folytatás 09.17-én érkezik.

Previous Posts