login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Cloak & Dagger

2018. 06. 14. 21:55 - Írta: human

12 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ez most lehet, hogy váratlan lesz, de minden tinisorozatos húzása ellenére is simán lekötött a Freeformra érkezett Marvel-sorozat. Ennyi alapján még közel sem biztos, hogy új kötelezőt avatunk, de jó pár CW-darabot szénné vert. Egyelőre.

A történet középpontjában két fiatal áll, akiket egy tragikus esemény összeköt. Mindketten elvesztették a szerettüket egy robbanás kíséretében, és utána a közeli tóban megérintette őket valami. Vagy felébresztett bennük egy különleges képességet.

Évekkel később még mindig nem közösen róják New Orleans utcáit, továbbra is a hátukon cipelve tragikus gyerekkorukat. Aztán a múlt emlékeinek erősödése újra előhozza belőlük azt a “valamit”. Lehet, hogy kicsit közösen fogalmazok, szóval konkrétabban: egyikőjük elkezd nyomozni a testvére halálának ügyében, a másik pedig az utcán él piti tolvajként, mivel az anyja teljesen összeomlott.

Amúgy nagyon keményen kezdett a pilot, és ez alatt a mélypontot értem, mivel 15 perc alatt 3 érzelmi csúcspontot is zenével oldottak meg a készítők. De aztán szerencsére ez az alapozás jobb pillanatokhoz vezetett. Persze az elején is meg lehetett hatódni, de az csak sima hatásvadászat volt, szerencsére később már nem ez a helyzet.

Hosszan áradozni nem tudok egyelőre a Cloak and Daggerről, ahhoz valami hiányzott belőle, de mégis úgy éreztem, hogy a nyugis építgetésből remek érzelmi csúcspontokhoz jutottak el. És a flashback szerkezet, amit a színészek miatt lehet tudni, hogy aktívan fognak használni, nagyon ügyesen erősíti a drámát a történetben.

Mondjuk akció nem sok van az első részben, de igazából nem is hiányzott. És tudom, hogy még mi ugrott be nézés közben: New Orleans karakteres városnak tűnik, nem véletlenül tehették a képregényhez képest ide a cselekményt, de valahogy mégsem jött át egyelőre, ennyiből szinte bármelyik nagyváros lehetett volna.

A folytatás “ma” érkezik, és szerintem még pár epizódra itt tartottak. Azért 7/10-nél mégsem tudok többet adni.

Pilot: The Hollow – írta jonnyka

2018. 06. 11. 14:50 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

– Put the fists down, dude. We’re all in the same boat.
– We’re in a boat?

A Netflix múlt heti premierje volt ez az animációs sorozat, amiben három tini egy furcsa fantasy világban tér magához, konkrétan egy cellában, aminek a kiútját egy fejtörő rejti. A csavar, hogy a gyerekek nem tudnak semmit magukról, és arra sem emlékeznek, hogy kerültek oda. Nyilván a céljuk valahogy megmenekülni a rájuk leselkedő veszélyek elől és hazajutni. Először valami szörnyekkel teli erdő lesz a helyszín, később (az epizódcímek alapján) további világok.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam az animációs sorozatok esetében elég sokat számít a grafika, vagyis a stílus, a színvilág, amiben készült a sorozat. A The Hollow ilyen szempontból pont jó. Egyszerű, praktikus, szép, modern, a karakterekkel lehet azonosulni, a kinézetük visszaadja a stílusukat, szóval működik. A tájak, a lények is a helyükön vannak, igazi fantasy fílinget sugároz a végeredmény.

Másik fontos összetevőnek természetesen maguk a karakterek számítanak. Azt kell mondjam, az első pillanattól kezdve érdekeltek a srácok külön-külön is, és egyben is. Rögtön lett kedvencem hármuk közül, utoljára az Archerben tudtam ilyen gyorsan megszeretni egy szereplőt. A köztük lévő interakciókban van bőven humor, jó pár hét idézete gyanús megszólalás volt.

A harmadik sarokpont pedig a világ, illetve a történet. Aki szereti a fantasy-t, annak jó eséllyel be fog jönni The Hollow világa: izgalmas, beleélős és titokzatos, a pilot során végig az volt az érzésem, hogy a főszereplő trióval együtt fedezem fel az ismeretlent, szóval beszippantott.

Hőseink kapnak bizonyos képességeket, amik az első részben még nincsenek igazán kibontva, inkább csak belebegtetésre kerülnek, így adva némi Misfits-es feelinget az egésznek.

– You’re Mira, you’re good at puzzles, and apparently, you speak owl.
– I’m starting to think I’m pretty cool.

Mellékszereplőknek egyelőre eléggé híján vagyunk, a 20 perc leginkább a trióról szólt, illetve a világ, a környezet bemutatásáról. Mivel a Netflix, mint minden sorozatát, a The Hollow-t is darálásra szánta, így nem meglepő módon a játékidőt elég kevésnek éreztem, ami mindenképp arra utal, hogy bejött annyira a pilot, hogy érdekeljen a folytatás.

A The Hollow célközönsége egyértelműen a fiatalok és a gyermeklelkű felnőttek. Pontszámokban sosem volt jó, de mivel kellemesen szórakoztam, idegesítő részei pedig (eddig) nem nagyon voltak a pilotnak (potenciál viszont bőven van benne), így egy 8/10-zel indítanék a kategóriájában.

Pilot: Steins;Gate 0 – írta Scat

2018. 06. 05. 18:25 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: anime,Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Korábban már írtam a Steins;Gate-ről, aminek a végén megemlítettem, hogy elkészült az utolsó előtti rész újraértelmezése, és várhatóan spinoff lesz belőle. Nos, tavasszal már kezdetét is vette ez a sorozat.

Bár ez itt egy spinoff, ami alapesetben azt jelentené, hogy nem fontos ismerni az eredeti animét hozzá, de most ez nem igaz. Látni kell a Steins;Gate-et, mert egyrészt egy gyöngyszem, másrészt anélkül nehezen érthető, hogy miért is olyan drámai ez a széria.

A tovább mögött folytatom az alapsorozatból származó spoilerekkel, ennek tudatában érdemes csak tovább olvasni.

Tovább…

The Break with Michelle Wolf

2018. 06. 05. 14:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: kritika,pilot-mustra,talkshow

A Netflix új, heti talkshow-ja kapcsán lehet, hogy meg kéne várnom a második részt is, hogy nagyobb minta alapján ítélhessek, de nem feltétlenül van kedvem újabb fél órát rá szánnom a Michelle Wolf-féle The Break-re. Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy a Wolf-ot nem ismerős kísérletezők egy része hanyatt homlok menekülni fog akkor, amikor meghallja a komikus hangját. (Még a feleségem is felfigyelt rá, amikor iPad-en néztem a premiert, hogy WTF, de az ilyet sosem értettem, fő a tartalom, nem?)

Szóval. A Netflix beindult talkshow-k terén is. Miután elkaszálták Chelsea Handler heti többször, majd egyszer jelentkező Chelsea-jét két évad után, úgy döntöttek, hogy inkább a nem hagyományos beszélgetős műsorok irányába nyitnak.

David Letterman a My Next Guest Needs No Introduction-ben csak ül és beszél egy színpadon a vendégével (oké, ezt-azt hozzá is forgatnak), Joel McHale a The Joel McHale Show with Joel McHale-ben a The Soup 2.0-t valósította meg, ahol aktuális tévés idiotizmusokat kommentál (olykor egy vicceskedő vendéggel), és nemsokára érkezik Hasan Minhaj és Norm Macdonald is egy saját műsorral, de előtte itt van Michelle Wolf.

Az a Michelle Wolf, aki alapból standupos (bónusz videó), akit a The Daily Show-ból és a Seth Meyers-féle Late Night-ból is ismerhetünk – és aki pár hete a Fehér Házas sajtóvacsorán okozott elég nagy visszhangot a szettjével mindkét oldalon, mert “túl durva” volt. Ezt a Michelle Wolf-ot én is szívesen elnézném hetente, és lehet, hogy el is fogom nézni vasárnaponként 8-10 percre, mert a premier alapján tovább nem érdemes.

Az a 8-10 perc pedig a nyitómonológot jelenti, ami lehet, hogy nem több, mint egy random késő éjszakai talkshow-s nyitómonológ, hiszen aktualitásokra épít, de legalább nem a szokásos nézőpontot jeleníti meg, és az is valami. Meg egyébként is, Wolf jó, nekem a stílusa is bejön, bár tele van (szerintem természetes) manírokkal és vihorászásokkal, amik másokat zavarhatnak. Ez persze szubjektív, de a fenti két linket mindenki csekkolhatja – nekem bőven elég az, hogy lerombolja a prekoncepcióimat, miszerint egy ilyen aranyos csajtól sokkal visszafogottabb poénokat várnék el, és ez tök jó, mert a francokért ne mondogathatna valaki oda külsejétől függetlenül?!

Kár, hogy utána az asztalhoz leülve már elég tipikus, engem sosem szórakoztató late night-os poénokat szedett elő (a feminizmus témáját látszólag sportos körítéssel adta elő, majd kiderült, hogy nem is, de a lényeg, hogy felejtős volt), utána pedig jött a kanapé, ahol az ugyancsak Seth Meyers-közel Amber Ruffin volt a vendége, azonban beszélgetés helyett (nem mintha azokat manapság nézném…) megírt “poénokkal” a női gyerekvállalás erőltetéséről beszéltek, ami témában ugyan voltak jó ötletek, de az egész inkább volt mesterkélt, mint vicces. (Pedig sokakkal ellentétben ezt a lelkendezős stílust sem találtam annyira idegesítőnek.)

Szóval ez 1/3 oké, 2/3 felejtős, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2/3-ban még benne volt egy három változatban is ellőtt, mélypont Amazon Alexa-reklámparódia, valamint a Strong Female Lead című film kamuelőzetese, ami viszont már jó lett – kár, hogy kiadták előre. (Azóta az 1×02-t is megnéztem, ami gyengébb volt és hasonló szerkezetű, megint volt egy 3 részes reklám és random havervendég érdektelen beszélgetéssel.)

Pilot: Succession

2018. 06. 04. 21:54 - Írta: human

10 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Gazdagnak lenni sem egy leányálom, főleg ha csak beleszülettél, és a semmiből feltört apád miatt van csak vagyonod. Elsőre ez jött le az HBO új sorozatának a pilotjából.

Hogy is foglaljam össze a történetet? Mondjuk a cím tényleg eléggé árulkodó, főleg a magyar, mivel egy öregedő, talán Alzheimeres vállalatvezető pótlásáról van szó. A csavar, hogy egy hatalmas médiabirodalom élén áll az öreg, és a helyét már beígérte a valamennyire bele szaró, de tipikus Wall Street-i fiának.

De a legesélyesebben kívül még három gyereke van, és az öreg mégiscsak úgy dönt, hogy inkább marad még az élen pár évet, és addig összeugrasztja a fiatalokat, hogy az igazi vezérfarkas kerüljön az élre. Az üzletben nincs kegyelem, még a családon belül sem.

A pilotot ez repíti előre, mármint a családi dinamika bemutatása. Ki-hogy kezeli a másikat, mi van a múltjában, és hogy milyen embernek néz ki elsőre. Hogy aztán kivillanjon sokuk foga fehérje is, miután kiderül, hogy az örökséghez és a vezetői pozícióhoz nem csak egy út létezett.

Igazából rohadtul letört ez a sorozatnyitó. Nem úgy, mint a Patrick Melrose, de konkrétan elborzasztó volt látni ezeket az embereket. Ennek megfelelően persze az is egyértelmű, hogy az alakítások és az írás szinte tökéletes munka, hiszen ez a készítői szándék. Egymással sem bánnak kesztyűs kézzel, de ők tudják milyen játékban vesznek részt, viszont ahogy a körükön kívülieket kezelik, azt rossz nézni.

A Succession elsőre tipikusan a nézői kíváncsiságra alapozó sorozatnak tűnik. Hiába látom az erősségeit és tűnik minőségi, sőt kiemelkedő munkának mindenki részéről, valahogy egyelőre mégsem tudom igazán ajánlani. Nem olyan, mint egy Madame Secretary, vagy más középszerű, de profik által jól megcsinált sorozat, és van benne valami plusz, mégis nagyon nehéz ráhangolódni. Talán majd a folytatásban?

Pilot-mustra: Reverie – 1×01

2018. 05. 31. 21:30 - Írta: winnie

27 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Általában, ha kritikát is akarok írni valamiről, akkor a nézés közben kiírok pár hívószót, mondatot, gondolatot, amit mindenképp meg szeretnék említeni a posztban, nehogy elfelejtsem. Ezt csak azért írom most le, mert az NBC új sorozatának nézése közben egyszer sem kellett felemelnem a tollat. Ez persze azt is jelenthetné, hogy beszippantott és lekötött a Reverie, de sajnos nem erről van szó.

Valami iszonyatosan snassz volt ez a kezdés, ami felvázolta egy működőképes alapötlet koncepcióját és bemutatta a szereplőket, valamint pár lehetséges történetszálat, de ezen kívül szinte semmit sem csinált, érdekeset legalábbis biztos nem. Gyorsan meg is néztem két külföldi, premierekről szavazós oldalon, hogy a nézők miképp értékelték a pilotot, és mindkét helyen (szokás szerint) 40-50%-nyi néző 5/5-ösre hozta ki. Jól van.

REVERIE – 1×01 – 4/10

Ha nem lenne folyton szómenésem, akkor tényleg nagyon röviden le lehetne rendezni ezt a kritikát, hiszen csak azt kéne elmondanom, hogy a heti motorja a sorozatnak az, hogy a főhős (kábé, mint a Stitchers-ben) bemegy olyan emberek saját virtuális világába, akik nem akarnak kijönni onnan, és “kihozza” őket. A pilotban is ezt teszi. Kideríti, hogy miért is akar a VR-ben maradni a heti alany, majd rábeszéli, hogy “ugyan, jöjjön már ki.” Ennyi.

Erre mondom, hogy valami rémisztően snassz volt a kezdés – azt meg sem említem, hogy mivel győzte meg őt Mara, az egykori túsztárgyaló, mert bárki képes lett volna ilyesmire, nem kellett volna ehhez speciális embert keresni. Ennél csak jobb lehet a folytatás, és ezért sem fogok lemondani a sorozatról, főleg, hogy az 1×02-ben már nem fog a fél epizód arra elmenni, hogy az alaphelyzetet lefektessék és a karaktereket bemutassák.

Bővebbre fogva még annyit érdemes elmondani a sorozatról, hogy a Reverie egy virtuális világ szimulátor, melyben az ember kialakíthat saját magának egy világot, újra élhet emlékeket, találkozhat emberekkel az életéből. Azonban a Reverie kezelői azt veszik észre, hogy egyre többen ragadnak bent (önszántukból) a VR-ben, miközben a valóságban bekómáznak, ezért próbálják meg kihozni őket. (Ugyebár nem vet jó fényt a dolog a cégre.)

A főhőst egykori rendőrségi felettese szervezi be, aki már a cégnél dolgozik, mellette még a fejlesztőt és egy programozót ismerünk meg, valamint egy lehetséges vevőt, hogy legyen a karakterdráma mellett is átívelés – a drámát a Sarah Shahi által alakított Mara tragikus múltja szolgáltatja, akit ez a múlt a Reverie-nek köszönhetően még kísérteni is kezd, hogy elültesse a bogarat fülünkbe és kételkedni kezdjünk abban, hogy mi a valóság és mi szimuláció. (Remélem, nem arra megy ki a játék, hogy a pilottól kezdve Sarah Shahi a VR-ben van.)

A sorozat egyértelműen a koncepciója miatt lehet érdekes, ha izgalmasan mutatják be a Reverie-ben, mint szimulátorban rejlő lehetőségeket, hiszen azok kapcsán a kőkemény expozíciónak használt pilot csak némiképp megkapirgálta a felszínt. Nyilván a hangsúly a heti ügyeken lesz, amiket a személyes szálak lassú pödörgetésével fognak kiegészíteni, bár az efféle koncepciók szoktak a 2. évadtól full high concept-be átmenni.

Azonban potenciál ide vagy oda, ez a kezdés annak ellenére nem jött be, hogy szeretem az “emberek segítős” sorozatokat. Nem találtam rossznak, csak totál érdektelen esettel operált (az érzelmi háttér abszolút nem jött át), és meglepett, hogy mindössze ennyit akartak megvalósítani benne, hogy ezzel akartak nézőt fogni. A 3. rész után szerintem újra fogok jelentkezni, remélem, hogy az “ügyek” érdekesebbé válnak.

Pilot: Bulletproof

2018. 05. 28. 21:30 - Írta: human

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Hiába, néha még egy tapasztalt sorozatjunkie is koppanhat. Bár azt, hogy “angol Bad Boys” csak winnie írta az előzeteshez, ennél én sokkal óvatosabb vagyok, de azért a Bulletproof még így is egy viszonylag nézhető haverzsarus akciókomédiának tűnt. Hát nem az. Vagyis csak közepesen az.

Hogy akkor micsoda? Egy akció-nyomozós sorozat, nagyon kevés tényleges humorral. A főszereplője két különböző környékről, társadalmi közegből érkező zsaru, akik egy párosként igyekeznek rendet rakni a városban. Csak hát a közöttük levő dinamika a pilot alapján nulla kémiával van megfűszerezve, és az írók sem igyekeztek túl sok poént adni nekik.

Ehelyett a pilot egy halálunalmas nyomozásba öli az időt, néhol a főszereplők magánéletével megfűszerezve, ami eszembe juttatta, hogy miért is nem nézek ilyesmi sorozatokat. Egyszerűen, ha valami ennyire tipikusan nyomozós, akkor azt már tuti láttam. És a Bulletproofot túl komolyan veszik, hogy a stílussal tényleg játszani tudjanak.

Ha már hasonlítás: az “angol Bad Boys” nem illik rá, viszont az “angol Hawaii Five-O” az egyértelműen. Tipikusan az ugrott be, csak nyilván a multikulti angoloknál fekete főszereplőkkel. Bár talán a Cobra 11-et is emlegethetném. Mindkettő hasonlításnak ugyanaz a vége: a Bulletproof nem kiemelkedő.

Magukkal a színészekkel nincs gondom, és jobb írókkal, meg talán sorozatkészítőkkel simán működhetne egy buddy copos alap közöttük, van 1-2 pillanat, ahol ezt látni. Ezen kívül még megemlíteném, hogy az akciójelenetek is korrektek voltak, bár azért ott sem leptek meg semmiféle kreativitással, de annyira nem tudnék beléjük kötni.

De akkor is, a kezdés alapján ez csak egy jólfésült nyomozós sorozat némi akcióval. Lehet, hogy később beindul, de nincs sok bizodalmam benne, hiszen a lendületet eléggé letörő drámát alapoztak meg az egyik karakter körül, na meg mivel angol, így csak 6 rész a szezon.

Az értékelés legyen 6/10, ami a nézhetőt jelent, de azért inkább a közepes sorozatkezdéseknek szokott járni. Ahogy említettem, talán a Hawaii Five-O nézőknek tudnám csak ajánlani, a Shane Black és a The Good Guys rajongóinak semmiképp sem. Igen, muszáj volt ez a lezárás, hogy újra linkelhessem az alapsorozatot a műfajból. Akinek kimaradt, annak nem teljes az élete.

Pilot: Patrick Melrose

2018. 05. 25. 21:20 - Írta: human

38 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat,pilot-mustra

Szóval a Patrick Melrose többek között a gyerekbántalmazásról és a drogfüggőségről szól? Gondoltam, belenézek, az eddig kijött két rész simán lecsúszott, de ezt a sorozatot csak darálva nézném végig, hetiben már esélye sincs.

Ezt úgy értem, hogy ebben a pillanatban még nézném tovább, de a lehúzó hangulata miatt esélytelen, hogy minden héten rá tudjak hangolódni. Ez ugye a The Handmaid’s Tale kapcsán is aktuális téma, sok helyen olvastam, hogy a túl sötét tónus a kárára van. Mondjuk a Patrick Melrose-ban van humor is bőven, bár éjfekete, de a túlszaturáltan fényképezett csillogás árnyékai is olyanok, akár a korom.

A történet középpontjában egy drogfüggő író áll, aki az apja hamvaiért New Yorkba utazik, ami még a szokásosnál is erősebben előhozza a gyerekkori traumáit. A folytatás pedig egy flashback formájában el is repít minket azokba az időkbe, amikor az apja minden elképzlhet rosszat megtett vele 5 évesen. És az életében levő összes emberrel is szadistaként bánt.

Úgysem számít, ami a gyerekkorban történik velünk.

Az előbbiek a tényleges történtek, de ezek mellett még rengeteg mindenről szól a Patrick Melrose, például az osztályok közötti különbségről, a bántalmazó párkapcsolatokról, és még lehetne sorolni párat. Pont ezek miatt nem is gördül olyan gyorsan előre, nem ragad el sztori, hiszen a karakterek mélyére merülésről van itt szó.

Ami külön gyomrost visz be a látottak mellett, hogy a sorozat alapján jelentő könyvek írója, Edward St Aubyn a saját élményeit idézte fel bennük. Amit látunk, az nagyjából megtörtént a valóságban. Így még nehezebb a szörnyű karaktereket elnézni a képernyőn.

Mondjuk a castingosok igyekeztek javítani a helyzeten, hiszen az első részt Benedict Cumberbatch viszi a hátán, teljesen átadva a mélyen sérült karaktert, sokszor a Fear And Loathing in Las Vegas-ból merítve a drogozós részekhez, míg a másodikban Jennifer Jason Leigh és Hugo Weaving brillírozik.

Még kiemelhetném a rendezést, fényképezést, igazi peak tv, mondjuk a minisorozat volta miatt ez azért várható volt, de valahogy mégis inkább érdekes a végeredmény, mint magával ragadó. Azért egy 7/10-et simán megadok a kezdésre, mert mint említettem, most végignéztem volna, de ide visszamerülni nem biztos, hogy lesz kedvem, szemben a rá valamiért nagyon hasonlító Trust-tal, ami sokszor beugrott a nézése közben.

Pilot-mustra: Miss Sherlock – 1×01

2018. 05. 15. 13:20 - Írta: winnie

8 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Oké, engem jól bepaliztak. Mi köze is van ennek az HBO Asia és a Hulu közös, japán krimisorozatnak a Sherlock Holmes-hoz? Azon kívül, hogy így nevezik a főszereplőt, és a pilot végére mellécsapnak egy orvosnőt is, egy bizonyos Wato Tachibana-t (alias Wato san). Nem mondom, hogy ha ettől eltekintek, akkor megütötte a gyenge közepes szintet a kezdés, de így végképp semmi értelme belekezdenem egy távolkeleti nyomozósba.

A poén egyébként az, hogy az 1×01-ben kétszer is rákérdeznek a főhősnél, hogy miért nevezik így, de egyszer sem válaszol. Szóval maradjunk annál, hogy “mert csak”. A magánnyomozós aspektus végülis stimmel.

MISS SHERLOCK – 1×01 – 3,5/10

Kicsit tettetetten fennhéjazónak tűnhet az értetlenkedésem az elején, de ebben a pilotban tényleg semmi nem volt a sherlockholmes-i szellemből. Oké, csak minimális, mert a főhős kétszer elsütött valami roppant triviális személyiségelemzést ránézve a vele szemben állóra. De ezen kívül semmi. Sem a nyomozás stílusa, sem a szereplők személyisége nem conandoyle-i.

Pedig a bűntény érdekes volt: Wato san hazaérkezett repülővel, a bácsikája ment ki őt köszönteni, és a nagy ölelkezés előtt közvetlenül utóbbi belülről felrobban. WTF. Sherlock el is kezd dolgozni az ügyön, és eljut más, hasonló gyilkosságokig, és a végén a megoldásig, ami talán átívelést is jelent.

A sorozat tempójával nincs gond, ugyan kissé random az egész, de elég dinamikus, amire rásegít a humoros, teátrális játék is, főleg a főhős részéről, akinek a jelleme annyira nem amerikai, hogy leírni sem tudom ezt a nem túl szimpatikus, pökhendi, saját maga számára funfaktort biztosító figurát – ugráltat mindenkit, magasan hordja az orrát, de mégis mindezt jópofa módon, komikusan teszi. (Watson pedig aranyosan teper mellette, ő már sokkal inkább tipikusan szorongó sidekick-nek tűnik.)

A gond csak az, hogy elmés nyomolvasások és logikázások helyett csak nem túl érdekes kikérdezések vannak (igaz, azokat olykor színjátékkal dobják fel), és itt elég nagy ziccert hagynak ki a készítők, hogy SH-sra fazonírozzák a Miss Sherlock-ot. És a japán stílus itt érhető tetten a karakterek viselkedésén, hozzáállásán – például, amikor légből előkapják a bűnügy megoldását és montázst prezentálnak, az egy más sorozatban kifejezetten gagyinak hatna.

Amellett, hogy a Miss Sherlock nem átlátszóan amerikai volt, és nem feltétlenül levezethető a rejtély megoldása, sajnos a készítők itt sem erőltették meg magukat, ugyanis a nyomozáshoz szükséges jeleneteken kívül volt egy, kábé semmi konkréthoz nem köthető töltelék jelenet is, amiről lerítt, hogy valamit meg akarnak alapozni vele – s, lőn! Ergó a gyilkos személye könnyen kitalálható.

(Komolyan nem tudom, mi van velem egyébként. Lehet, hogy én romlottam el, hogy folyton leleplezek (holott még bűvészeket sem úgy nézek, hogy agyalok, mi a rejtély kulcsa, hanem hagyom elvarázsolni magam), pedig sosem néztem így korábban krimit, de szeretném hinni, hogy egyes nyomozós sorozatok írói lettek hanyagabbak, vagy felhígult a szakma, hogy ilyesmiket kiszúrok…)

A második rész, a festményre rajzolt bajusszal már egy fokkal jobb volt (és stílusában sherlockholmes-osabb), de alapjába véve a japán megközelítést nem nekem találták ki. Jópofa, helyenként aranyos, viszont túljátszott, még ha nem is annyira, mint mondjuk a koreai sorozatoknál.

Pilot: Before We Die

2018. 05. 05. 17:00 - Írta: gromit

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

A svéd Before We Die (eredeti címén Innan vi dör) nem illeszkedik teljesen szorosan az északi noir krimik sorába. Bűnügyi thrillerként elég sok olyan elemet tartalmaz, amit már láttunk máshol, de ezeket ügyesen kombinálja, és rendesen átitatja a skandináv sorozatokra oly jellemző borongós hangulattal. Szóval igazából nem is lóg ki.

Az idősödő, munkájában lelkiismeretes, de frusztrált Hanna Svensson nyomozó karrierje leszállóágban van. Gyakorlatilag parkolópályára került, amikor áthelyezték a stockholmi rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztályára, főnöke már korkedvezményes nyugdíjba akarja küldeni.

Elvált, fiával is megromlott a kapcsolata (a nyitó jelenet alapján ez nem meglepő). Egyetlen öröme kollégája, az amúgy nős Sven, akinek egy együtt töltött éjszaka után munkába menet hirtelen nyoma vész.

A telefonbeszélgetés hirtelen megszakadásakor Hanna aggódni kezd, hogy valami baj történt Svennel, főleg mert a férfi épp egy informátorral készült találkozni.

Sven a szervezett bűnözés elleni ügyosztály tagjaként épp egy erőszakos motoros banda után nyomozott. Gyilkossági ügy, megfigyelés, konkurens banda, sőt, bandaháború a láthatáron – csupa nyalánkság. Sven kollégái viszont az Inez fedőnevű informátorról nem is tudnak, így kénytelen-kelletlen elfogadják Hanna ajánlatát, hogy együttműködésével segítsen megtalálni a hiányzó nyomozót.

A sorozat lassan, elég messziről kezdi el az építkezést, és nem is arra gondolok, hogy a kezdő jelenet egy 2 évvel korábbi eseményt mutat felvezetésként. Az első rész majdnem 1 órás játékidejében sok minden történik ugyan, de valójában csak elindítja a cselekményt.

Pár fontos szereplő még csak színre se lép ekkor, de már kezd körvonalazódni, hogy a nyomozás nem fog pusztán a motoros bandákra szorítkozni. Még autós üldözést is kapunk, de igaziból a rész utolsó jelenete az, ami berántott, és rögtön akartam nézni a folytatást. (És rögtön néztem is – de arról majd később, egy külön évadösszegzős írásban.)

Pilot: Cobra Kai

2018. 05. 03. 14:50 - Írta: human

18 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Have a nice day… I guess.

Ha őszinte akarok lenni, akkor elképzelni sem tudtam, hogy a Cobra Kai tényleg jó lesz. Minden ellene szólt, így még kellemesebb meglepetés lett.

A sorozat a Karate Kid folytatása. Daniel-san és Johnny 40-50 közeli felnőttként újra rivalizálni kezd. Az az igazság, hogy a Karate kölyök fun film, de azért közel sem akkora klasszikus, mint mondjuk a Halálos fegyver, így igazából a folytatás ténye egyáltalán nem tűnt negatívnak előzetesen.

Ami inkább a sorozat ellen szólt, hogy Ralph Macchio azért nem az a főszereplő alkat, bár mellék és epizódszerepekben volt karrierje még mostanában is. Keményebb diónak tűnt viszont a Johnny-t alakító William Zabka. Elnézve az utóbbi 10 évét nem az jutna eszembe, hogy rábízzak egy főszerepet. Na, ő teljesen rám cáfolt a sorozat készítőinek segítségével.

El sem hiszem, hogy ez mondom, de társadalmilag releváns kérdésekkel foglalkozik a Cobra Kai, méghozzá jól. Azért nem kell elfordulni, nem oktatni próbál minket, de Johnny-n keresztül a jelenlegi férfiszerepekről is beszél kicsit. Hiába egy felnőtt, kisiklott életű bully, aki még mindig azt a bizonyos rúgást okolja, de közben olyan árnyalást kap a karaktere, hogy csak pislogunk…, és van amikor együttérzünk vele.

A Cobra Kai elég sok mindent átvesz a Karate Kid-ből, viszont rendesen beszürkítik az ottani fordulatokat. Konkrétan az ingyen elérhető két rész egyike Johnny szemszögét mutatja be, aki pont úgy talál magának tanítványt, hogy megvédi pár bully-tól, mint anno Danielt védte az öreg, és végül elkezdi felkészíteni az életre és a küzdelemre a maga módján.

STRIKE FIRST.
SRIKE HARD.

A második viszont Daniel világába merül el. A pilot alapján azt hittem, hogy teljesen megfordították a szerepeket, és a kapitalizmusért mindent eladó Daniel lesz a történet gonosza, de végül őt is árnyalják. Megvan még benne a tisztaság, de majd rá kell találnia az igaz útra újra.

Konkrétan két komplex karakter története várható az első szezonban, ami elég komoly helyzet egy tinifilm folytatásának. Mindezt azon a YouTube Red-en, akik eddig sosem tudtak igazán feltörni, bár már volt fogyasztható sorozatuk, de azt a meta vitte a hátán. Hát, a Cobra Kai-t nem, sima 8/10.

Pilot: Kiss Me First

2018. 04. 20. 21:02 - Írta: human

7 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Hagyjuk az angolokra, hogy morálisan földbe döngöljék a nosztalgiát éltető Ready Player One-t. Bár lehet egyszerűen csak a Black Mirrorhoz kéne hasonlítanom a Skins készítőjének, Bryan Elsley-nek az új sorozatát.

Elsőre azért az RPO ugrott be, mivel itt is VR-ben, virtuális valóságban játszódik a cselekmény egy része. És hiába gyengébb a grafika, mint Spielberg filmjében, valahogy mégis jobban hasonlít arra, ahogy jelenleg használják az emberek az online teret. Oké, kevesebb a meme, viszont amikor amikor itt felcsatlakozik a fiatal akkor nem a 80-as években lubickol, hanem saját utat keres magának.

A sorozat alapszituációja röviden annyi, hogy a főszereplő lány elveszti az édesanyját és a szociális rendszer cserbenhagyja. Ennek hatására az online barátaihoz menekül, ahol egy Red Pill (azért itt is vannak utalások, csak nem tolják túl őket) nevű szervezet kinézi magának. A normális VR-ben semminek nincs súlya, de a Red Pill tagjai egy olyan szeletén élnek a virtuális téren, ahol már vannak következményei is az ember tettének.

Nyilván, ha hátrébb lépünk, akkor rájöhetünk, hogy valójában nem is VR veszélyeire próbál ez a misztikus sci-fi figyelmeztetni minket, hanem simán értelmezhető a jelenlegi közösségi hálózatok emberiségre tett hatásának veszélyeire való felhívásnak is. Ahogy azt egy jó stílusdarabnak kell. Igenis, amit online teszünk, annak van hatása másokra, erre már a pilotban is van egy durva példa.

A kérdés, hogy a fontosabb témák mellett képes-e szórakoztató is lenni a végeredmény? Erre viszont egyelőre még nem tudok annyira válaszolni. A főszereplő sötét titkának a felépítése remek volt, de mellette a csoportdinamika, a VR világ és a többi mellé kevés igazi dráma, magával ragadó jelenet fért el.

Így bajban vagyok a pontozással is. Szerintem mindenki nézzen bele ,akinek innen fentebbről bármi érdekesnek tűnt, hiszen a Kiss Me First eléggé különleges sorozat ezzel a félig élőszereplős, félig renderelt megoldással.

Previous Posts