login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Guerrilla

2017. 04. 20. 21:45 - Írta: human

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Bevallom, mostanában egy kicsit tele vagyok a fontos filmekkel és sorozatokkal. Mármint amik ezt az első betűtől teljesen komolyan tolják. Egy Atlanta sokkal jobban leköt, miközben foglalkozik például a faji kérdésekkel is, méghozzá teljesen őszintén. Ez alapján kitalálható, hogy milyen kedvvel ültem a Sky és Showtime (mini)sorozata elé, amire teljesen illik a komoly jelző.

A történet a 70-es évek Londonjában játszódik, ahol épp egy bevándorlók és feketék elleni kemény törvényt akarnak hozni, ami nem tetszik pár érintettnek. Mármint ez a sorozat nagyon leegyszerűsített alapja, ennél azért sokkal rétegesebb, ami nem meglepő, hiszen az egyik legkomolyabb, de alig ismert drámát, az American Crime-ot készítő John Ridley hozta tető alá.

Nyilván most kéne annak jönnie, hogy “de”…, de valamennyire tényleg tetszett. Teljesen értem, hogy miért volt ez a pilot szerkezete, és a lassú, kicsit művészieskedő részekre is szükség volt, hiszen pont azt mutatta be, ahogy egy helyben topog a feketék mozgalma. Viszont ettől még untam, vártam, hogy valami történjen már.

Aztán persze megkaptam a “történéseket”, amikor bevetették a a Scotland Yard direkt feketék ellen alakított részlegét, akik a tüntetés közben “véletlenül” halálra vernek valakit botokkal.

És innentől elég gyorsan eszkalálódik a cselekmény, hiszen a főszereplő páros (egyikük tanár a másik pedig ápolónő), elhatározza: kiszabadít egy politikai foglyot. Mindezt azért, mert szerintük ő a mozgalom mögé tud állni, cselekvésere inspirálni másokat. Elég a szavakból és a békés tüntetésekből. Így lesznek harcosok a sima aktivistákból.

Mindezt eszméletlenül jó szereplőgárdával teszik. Bár a plakáton Idris Elba az egyik nagy név, és jó látni, azonban a kezdésben csak 2 jelenete volt – mondjuk abból az egyik elég erős. Viszont Freida Pinto teljesen meglepett, akkorát húzott, ő mutatta be legjobban békésből harcosba való átváltozást.

A rendezés és a vágás eleinte nem győzött meg, ezek a bejátszott flashback emlékek rohadtul hatásvadászok voltak, még ha pár karakter kapcsolatát, múltját is építették velük gyorsított eljárással. Még pár apróság volt amit zavart, de igazából az építkezés után már helyrerázódott az egész.

Elvileg tényleg lezárt a sorozat, 6 részes, szóval miniként kezelhető. Akit jobban érdekel, az mindenképp nézzen bele. Pontozni nem igazán tudom, a fontoskodás után még tetszett is, de valahogy mégsem érdekel annyira a folytatás, hogy azonnal nézzem.

Pilot: Harlots

2017. 04. 16. 21:15 - Írta: human

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

– How can I relinquish my freedom to a man who thinks I’m a pineapple?
– Damn you for a stupid slut. You need to be his property. Men don’t respect whores; they respect property.

Aki többet akart megtudni a XVII. század örömlányairól, annak segít a Hulu és az ITV közös sorozata. Mivel kosztümös, így engem nem mozgatott annyira, hiszen a “stílust” nem kedvelem annyira, de végtére is lecsúszott a pilot, pedig meztelenség alig van benne.

A történet középpontjában egy madam és két lánya áll. Épp kitörnének a szar környékről, egy kicsit feljebb lépve a pénzszerzési ranglétrán, de akad pár akadály az úton. Az egyik lány dörzsölt, játszik a férfiakkal, a másik pedig még szűz, ami egy kupiban elég furcsa.

Már a sorozat alapjait meghallva is az a kérdés adja magát rögtön, hogy vajon mit tudnak tenni bele a szexualitáson kívül. Nem? Történet nélkül meztelen nőket bármikor nézhetnénk, azért nem kell a Hulu-hoz mennünk.

Történetileg az egyik extra a főszereplők ellen áskálódó konkurencia. Egy fennköltebb, elit lányokkal bíró madam mindent megtesz, hogy még mélyebbre taszítsa az általa lenézett szakmabelieket. Nem fél bevetni egy vallásos nőt sem, aki már a pilotban is boszorkányüldözési hangulatban festette alá a kupin történő rajtaütést.

De igazából még az a harc is kevés lenne, és itt hozták be azt, ami engem a legjobban lekötött: a különböző eszmék összecsapását. Most nem a vallásos dilisre gondolok, hanem tulajdonképpen a női utakra. A szabadságot a madam pénz által megvehetőnek gondolja, a dörzsölt lány az előbbi leküzdésében, az ártatlan pedig meg kell találja a sajátját valahol középen.

Bár a költségvetés nem botrányos, de sajnos elég kevés díszletre tellett, ez főleg az utcai jeleneteken látszik. Viszont a kosztümökkel igyekeztek, azt el kell ismernem. A lényeg: technikailag a sok közeliből tisztán látszik, hogy tévét nézünk, nem tudom “mozifilmes” hatással illetni sajnos.

Egy dolog biztos, egy 7/10-et simán adok rá, mert nálam a körítése ellenére is elérte, hogy még pár részt adjak neki. Ami azért nagy teljesítmény.

Pilot-mustra: Carters Get Rich – 1×01

2017. 04. 12. 19:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Anglia lecsap,pilot-mustra,video

A Cuckoo-nál már bejött az amerikai színészre építő családi komédia formula Angliában (ott előbb Andy Samberg, majd utóbbi B99-jának berendelése után Taylor Lautner idétlenkedett), most hasonlóval próbálkozott a Sky1, hiszen a Carters Get Rich-et James Van Der Beek-kel turbózzák fel, talán abban bízva, hogy így jobban el lehet külföldre adni a sorozatot.

CARTERS GET RICH – 1×01 – 3,5/10

A sorozat egy négy fős családról szól, akik 11 éves fiukkal megütik a főnyereményt. A szociálisan papíron nem túl erős gyerek (ebből a világon semmi sem látszik) kifejleszt valami randi alkalmazást, amit egy amerikai cég megvásárol 10 millió dollárért. És jöhet a habzsi-dőzsi, a munkásosztálybeli famíliát megcsapja a gazdagság szele, mi pedig láthatjuk, hogy ezt miképp dolgozzák fel. Például úgy, hogy anyu vesz 10 iPad-et. Komolyan.

A sorozat epizódjainak az esszenciája gondolom a családi összetartás lesz, bár a meglepően érdektelen fő karakterek (oké, apunak vannak jó pillanatai) mellé bejön a vállalat részéről egy idióta segítő (nehéz elképzelni, hogy vezető a fickó), illetve hol hologramként, hol élőben James Van Der Beek is megjelenik, hogy hozza a gazdag és rámenős techmágnást – ő legalább szórakoztató, de a karaktere megint csak nélkülözi a fantáziát, inkább paródia.

Ami a legfurább volt, hogy a pilot epizód elég bénán van összetákolva, előfordult, hogy egy teljesen random jelenetet toltak be pár másodpercre egyetlen poénért, meg egyébként is ahelyett, hogy a karakterekre vagy a sztorira koncentráltak volna, sokszor inkább csak viccmesélősen raktak egymásra snitteket

Olykor ugyan képes egy-egy jópofa, váratlan húzásra a Carters, de egyébként inkább a bárgyú humort nyomja, és ami még nagyobb bűn, nagyon repetitív: anyu költekezik, a szülők kínos helyzetbe sodorják a gyerekeket, illetve mindenki lejmolni akar, a nagy pénzre fáj a foga. Legalábbis pilotban ez volt a helyzet (az 1×02 is kijött már, az még nem volt meg), utóbbi ráadásul elég fantáziátlan megoldás.

Oké, én mondjuk a Cuckoo-ért sem voltam annyira oda, de abban legalább volt fantázia, a Carters Get Rich-ben viszont nem sok van, ugyanazokat a poéntípusokat variálják, így a pilot elég hamar unalmassá válik. Lehet, hogy a folytatásban kilépnek ebből a mederből, de pár jobb színészmomentumtól eltekintve tényleg nem sok mindent adott ez a 20 perc. Pedig lehetne belőle valami feelgood.

Pilot-mustra: Ingobernable – 1×01

2017. 04. 11. 19:10 - Írta: winnie

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Lehet, hogy ennél a Netflix-es sorozatnál évad végén lenne célravezetőbb kritikát írni, de nem akarom húzni az írást, ki tudja, mikor érek el addig. Mert ugyanaz volt az érzésem, mint amikor az Amazon-os You Are Wanted-et néztem – az egysoros alaptörténettel pontosan annyira lehet ajánlani a sorozatot, mint egy hosszabbal, és a kezdeti építkezésekből nem látni, hogy milyen előjelű lesz a végkövetkeztetés.

A német You Are Wanted-ben egy férfi életére szállnak rá hackerek, és ezért menekülni kényszerül a hatóságok elől, míg a mexikói Ingobernable-ben a mexikói elnök felesége ébred arra, hogy a férje kvázi mellette fekszik holtan, és ezért menekülni kényszerül a hatóságok elől.

INGOBERNABLE – 1×01 – 6/10

Oké, a képet árnyalja az, hogy az esetet egy elég kemény veszekedés előzte meg a két fél között, a feleség valamiért bujkált és le akart lépni, a férjnek meg habzott a szája, az pedig mondanom sem kell, hogy nem tudjuk, hogy a badass-nek eladott főhősnő bűnös-e vagy sem, mert egyrészt nem láttuk, hogy mi történt (csak az előzményt és a végeredményt), másrészt pedig a nő sem emlékszik rá.

A folytatásban van egy olyan érzésem, hogy a menekülés, a keresés, illetve az egyéb politikai (új elnök kapja meg a hatalmat), valamint családi szálak (befolyásos apu, aggódó gyerekek) mellé be fogják hozni a flashback-eket is, hiszen mégiscsak ki kell derülnie annak, hogy mi indukálta a kezdés konfliktusát, hogy miképp jutott el az elnök és a felesége, aki mondhatni hatalomra juttatta őt, hogy egymás torkának estek.

Akárcsak a You Are Wanted, az Ingobernable is (legalábbis a kezdetekben biztosan) egy nem túl mély, popcorn thriller látszatát kelti, egy elég erős főszereplővel (Kate Del Castillo), valamint a kiegészítő szálakat bonyolító, helyenként összeesküvő szereplőkkel.

Nyilván magát a menekülést, illetve a háttérben való machinálást nem nagyon lehet túl eredeti módon megközelíteni (majdnem elkapják, trükkösen meglép, random segítők, áruló), de az esély mindig megvan arra, hogy valami igen érdekes irányba futtassák ki a történetet. Ha pedig nem, a tempó és a közepesen izgalmas jelenetek akkor is le tudják kötni a nézőt.

Én az első 3 rész után még benevezek a folytatásra, mert bár rajongó nem lettem (még), de nincs ellenemre a sorozat, egyelőre érdekel a főhős. Az 1×03-ra pedig az is kiderül, hogy nem csak tehetetlen, passzív figura, nem egyszerűen egy bajban lévő nő, aki improvizál, hanem azért több annál.

Annak ellenére is maradok, hogy tudom, a nem amerikai sorozatoknál mindig megvan a veszély arra, hogy a nemzeti közönség számára ugyan újnak számító, de sok amerikai szériában már ellőtt, elcsépelt fordulatokkal töltsék meg a sztorit, és bizony az eddigiek alapján az Ingobernable tényleg inkább csak szórakoztatni akar, mintsem feltalálni a spanyolviaszt.

Ami fura volt, az az olykor pátosszal teli zenére mutatott érzelemkitörések, ez talán némiképp telenovellássá tette olykor a sorozatot. De ha már zene, akkor a kortárs mexikói muzsika nagyon jól feldobta az első részeket.

A sorozat a Netflix-en elérhető itthon is, az eredeti spanyol nyelv mellett egyelőre csak angol felirattal, valamint angol szinkronnal is. Az első évad 15 részes, az epizódok hossza 32-40 perc.

Pilot: The Marvelous Mrs. Maisel

2017. 04. 10. 21:28 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

It’s easier to be happy when you are pretty.

Amy Sherman-Palladino megcsinálta már megint. Sőt, a Gilmore Girls óta most dobta a legnagyobbat az új ötletei közül. Ugye ott volt a The Return of Jezebel James és a Bunheads, utóbbi nagyon nézhetőnek bizonyult, na meg persze a Gilmore felélesztése, de most pár bevált fogását félredobta igazán frisset szállított az 50-es évekből az Amazonnak.

A történet középpontjában egy háziasszony áll, aki élete első felében az elvártak szerint cselekszik. Választ magának egy férjet, mindenben támogatja, gyereket szül neki. A pilot első fele erre megy el, na nem a szülésre, hanem a támogatásra. Látjuk ahogy tökéletes életet teremt a családja számára.

A csavar ott jön, hogy a férje stand-up komikus akar lenni, de nem nagyon megy neki, így nyomásnak érzi a tökéletes felesége támogatását, ezért elhagyja. A csaj teljesen kiborulva, becsípve arra a helyre téved, ahol az ura fellépett, és ott önti ki a szívét az épp jelen levőknek. Nagyon viccesen.

Igen, a The Marvelous Mrs. Maisel az 50-es évek egyik női stand-up komikusáról szól. Nem volt váratlan a fordulat, hogy a nő vicces a színpadon, hiszen rengeteg aprósággal építették fel ezt a pillanatot a pilotban. Igazából ez mondható el az egészre, tele van vicces és érdekes apróságokkal.

Azért nem mindent dobott félre Sherman-Palladino, szóval a rész nézése közben simán észrevehető, hogy ő a készítő. Erős, de nem tökéletes női karakter, aki nemcsak talpraesett és találékony, de a szó is ömlik belőle. Viszont nem Loreai.

Természetesen a kor, az 50-es évek díszletei és kosztümjei, na meg a bevilágítás egy kicsit álomszerűvé teszi az egészet, de mégis azt éreztem közben, hogy valahogy érettebb ez a munka a készítőktől. Közben pedig mégis megvan benne az a játékosság, ami miatt szeretjük az általa készített sorozatokat.

A szereplőgárda nyilván parádés: Tony Shalhoub, Michael Zegen, Marin Hinkle és Alex Borstein is volt már jó máshol, de a főszereplő Rachel Brosnahan (House of Cards, Manhattan) lepett meg a legjobban. Nem véletlen, hogy a készítő hozzá ragaszkodott valami nagyobb név helyett, akit esetleg a szolgáltató akarhatott, mivel a nő lubickol a szerepben.

Nem gondoltam volna, hogy még egy stand-upos léttel foglakozó sorozat kell nekem, de igazából 15 perc alatt meg lettem győzve ennek az ellenkezőjéről. Rég nevettem ennyit dramedy-n.

A sorozat az Amazon 7. pilotszezonjában mutatkozott be, és pont ma jött a hír, hogy rögtön 2 évadot rendeltek be belőle. Szóval ezért a pilotért már nem kell aggódnunk, biztos, hogy láthatjuk a folytatást.

Pilot-mustra: Dimension 404 – 1×01 (+1×02 és 1×03)

2017. 04. 07. 14:50 - Írta: winnie

13 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Viccesen jött ki a lépés, mert pont tegnap írtam az év eddigi legjobb sorozatszezonjáról, az Inside No. 9 S3-ról, most pedig egy másik epizodikus antológia, a Dimension 404 kerül sorra. Persze ismét csak adja magát a kérdés, hogy egy ilyen, totál elkülönülő részekből álló sorozatról miképp lehet kritikát írni?

Egyrészt minden rész másféle. Jó esetben azonos a színvonal, de általában nem ez a helyzet (itt például két gyenge rész után jött egy jó). Másrészt a műfajok is eltérőek – mind zsáner, de scifitől horrorig minden előfordul. Harmadrészt pedig rövid, ezúttal 35-40 perces sztorikról van szó, amikről, ha pár sort írok, ellövöm a 70%-ukat. Mindegy, lássuk, hogy milyen a Hulu és a RocketJump Twilight Zone-ja vagy Outer Limits-e.

DIMENSION 404 – 1×01 – 3,5/10
DIMENSION 404 – 1×02 – 4/10
DIMENSION 404 – 1×03 – 6,5/10

Most légy okos, Domokos! És előre szólok, hogy a harmadik rész időutazós, szóval annak kapcsán lehet, hogy elfogult voltam. De még talán arra is igaz volt, ami az első kettőre, hogy egy érdekes alapötlet, valamint egy jó csavar után teljesen szétestek az epizódok. Mondhatni akkor, amikor hirtelen 2-3 karakternél több került egy jelenetbe.

A Dimension 404 narrációja (Mark Hamill elég creepy, és megidézi a régi klasszikus epizodikus antológiák szellemét) utal ugyan arra, hogy hasonló a tematika, illetve az univerzum, de valójában még ez sem köti össze a részeket, az azonos bennük tényleg csak az, hogy az Inside No. 9 mintájára felvillan mindegyik elején a 404-es számkombináció.

Az egyik részben egy tinilány és a nagybátyja moziba megy, ami a 3D-n túlmutató technológiás élményt ígér, a másikban egy bizonyos scifiért betegesen rajongó lány azon kapja magát, hogy kedvenc sorozata egyszerűen eltűnt a világból és senki sem emlékszik rá, míg a harmadikban minden ellenállása ellenére egy srác feliratkozik egy társkereső alkalmazásra, mely megkeresi számára a 100%-osan tökéletes társat.

Szemben más hasonló sorozatokkal, egyik rész sem valami slusszpoénra épül, mindegyik csavarjára már a részek első felében, harmadában sor kerül, és azokat gondolják tovább – és, ahogy írtam, számomra a részek itt estek szét, mintha itt fogyott volna el belőlük a kraft. Valójában a végeredmények teljesen felejthetőek, amolyan vállvonogatósak, és cseppet sem elgondolkodtatóak. Márpedig az gáz ennél a műfajnál.

Mivel egyik epizód sem volt olyan (még az időutazós sem), amit bántam volna, ha kihagyok, ezért nem hiszem, hogy az első évad maradékát bevállalom (a premierhéten 3 rész jött ki, ezt követően hetiben jön a többi), de ha esetleg valaki beírja kommentbe, hogy valamelyik nagyot ütött, akkor erőt veszek magamon. Valójában ugyanis egyik sem volt pocsék, inkább az jött le, hogy hiába lelkesek a készítők, egyelőre még csak ennyi van bennük, egy félig amatőr projekt.

Valójában a részeket nem is annyira a történések adták el, hanem a színészek – ők, ha nem is mindig jók, de legalább ismertek: az 1×01-ben Robert Buckley és Lea Michele, az 1×02-ben Sarah Hyland és Patton Oswalt (itt utóbbinak elég nagy az érdeme abban, hogy sokáig szórakoztató volt a sztori), az 1×03-ban pedig Ashley Rickards.

Pilot: Nobodies

2017. 04. 05. 14:50 - Írta: human

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ha valaki kíváncsi, hogy igazi senkik, akik látszólag tehetségtelenek is, miképp akarnak boldogulni Hollywoodban, az mindenképp nézzen bele a TvLand-es Nobodies-ba.

Tényleg ennyi a sztori. Három improvizációban utazó színész/író megpróbál összehozni egy Mr. First Lady című filmet. Ami a pilotot elnézve amúgy vicces a meta szinten, de erről mindjárt.

A lényeg, hogy mint mindenhol, úgy itt is kapcsolati háló kell a dolgok elintézéséhez, a stúdió csak akkor áll szóba velük, ha neves szereplőjük van, szóval megpróbálják Melissa McCarthy-t megszerezni, mivel régen ő is ugyanabban az imprótársulatban, a Groundlings-ban volt (csak azóta kitört). De ez elsőre nem sikerül. Utána más celebet is megkeresnek, mert a szobatársuk együtt kosarazik vele, így “ismerik”, és a játék közben megpróbálják beszervezni a szerepre.

A problémám leginkább az, hogy ez többnyire kínos. Pontosítok: nem is kínos humor, hanem csak simán kínos. Mármint egy The Office-t sem kedveltem túlzottan (neee), de azért láttam benne a viccet, ami itt nem áll fenn. Borzasztó mítingek és baráti beszélgetések, többnyire poén nélkül. Még csak elmosolyodni sem tudtam rajta soha.

Az egyetlen ami tényleg vicces volt benne nekem, az a már említett meta szint. Mivel a pilot borzasztó, de a készítői nagyjából amiatt kaptak berendelést, hogy mennyire nagyobb nevet szereztek meg rövid cameóra, ami elvileg feldobja az első részt. Van aki magát alakít, mint McCarthy, viszont van aki csak egy sikeresebb szakmabelit.

Részemről simán 3/10. Nem tudom az elfogadható kinézetet pontozni, amikor ennyire nem hatott a humor.

“Pilot-mustra”: Prison Break – 5×01

2017. 04. 04. 21:25 - Írta: winnie

161 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Ha van kritika, amit gyorsan el lehetne intézni, akkor az a Prison Break új pilotjáé, mivel annyira nem történik benne semmi, így inkább kérdezz-felelek formájában közelítek.

Jó volt a kezdés? Elfogulatlanul inkább azt mondanám, hogy elment, a funkcióját (csapatösszeszedés + némi random eksön) betöltötte. Aki rajongó, az érdeklődéssel fogja várni a folytatást, aki pedig ellendrukker, az már ezt is szétkaphatja és röhöghet bizonyos momentumokon.

PRISON BREAK – 5×01 – 6/10

Jó volt nézni a premiert? A sorozatot ismerőként és kedvelőként marha jó. Lehet, hogy, klasszikus példával élve, a telefonkönyv felolvasása is hasonló élményt okozott volna, ha látjuk és halljuk közben a T-Bag, Michael, Lincoln, Sucre, C-Note-kvintettet (és Sara-t, mert én őt mindig is kedveltem), de nyilván nem kell ecsetelnem, hogy mekkora nosztalgiafröccsöt okozott minden egyes momentumuk. (Természetesen az új főcím nyert. Full libabőr.)

Másnak valójában nem is nagyon lehetett örülni, hiszen csupán megalapozták a sztorit, amit a további 8 rész során ki fognak bontani: T-Bag éppen szabadul és egy titokzatos levéllel felkeresi Lincoln-t, és elkezdik gyanítani azt a képtelenséget, miszerint Michael Scofield él. Csak éppen nem virul, mert a jelek arra utalnak, hogy egy jemeni börtönben van.

Természetesen ilyen feltámadás nem létezik, így illik utánajárni a dolgoknak, s ennek kapcsán előbb megismerünk pár új “játékost” (többek között Sara Tancredi családját, néhány segítőt és rosszfiút), valamint a rész végén kapunk egy meglepő(nek szánt) csavart, ami ugyan alkalmas a szemöldökünk felhúzására, de valójában nem borítja annyira azokat az elképzeléseket, amik miatt belevágtunk a sorozatba.

A folytatásban tehát jöhet (gondolom) a szöktetés, majd pedig a múlt világossá tétele és bizonyos okok felgöngyölítése – ezekre talán 4-4 epizód fog jutni, mert abban már csak a környezet miatt is biztosak lehetünk, hogy a külső világ is szerephez jut, mint ahogy az otthoni és egyén mellékszálak is, ergó kell, hogy legyen valami összeesküvés is a képben.

Új nézők elkezdhetik itt a sorozatot? Persze, de csak, ha nem tervezik a régi évadokat megnézni. A készítők is többször nyilatkozták, újnéző-kompatibilissá akarták tenni a PB-t, de azt mondanom sem kell, hogy a “régiek” jobban fogják élvezni, hiszen már ismerik a karaktereket. Más kérdés, hogy szerintem egy újonc csak ezt a részt látva a világon semmit nem fog átérezni abból, ami a Prison Break-et anno Prison Break-ké tette. Majd talán a második résznél.

Van értelme a rebootnak, a sorozat ismételt elindításának? Na, ez az egymilliós kérdés. Remélhetőleg a válasz nemcsak a fináléra fog kiderülni. És abban is reménykedem, hogy lesz egy jó válasz, és nemcsak a nosztalgia mozgatta a résztvevőket?

Lesz folytatás? Az 5. évados sztori lezárt, de ha meg tudják oldani, és ha a FOX részéről lesz igény a sorozat 6. szezonjára (vagyis értékelhető nézettséget produkál), akkor minden bizonnyal lesz, hiszen sem a színészek, sem a készítő nem zárkózik el tőle. De egyelőre csak ebben az egy szezonban gondolkodnak.

A “pilotot” premier előtt papíron a FOX jóvoltából láttuk, de valójában csak belebotlottunk náluk a screenerbe, mert maga a sorozat a Prime-on fog menni itthon.

Pilot: 13 Reasons Why

2017. 04. 04. 14:50 - Írta: DennyKeh

23 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

(A Netflix-sorozatról a héten lesz évadkritika is, szóval érdemes spoilerek nélkül, általánosságban kommentelni, ha már végignéztétek – vagy jelezni az effélét. A könyves spoilereket (mi maradt, mi változott – itt egy lista), utalásokat is mellőzzétek, ha van rá igény vagy kapunk, rakunk ki holnap könyves kibeszélőt is. UPDATE: Itt az évadkritika.)

Mit tennél akkor, ha az iskoládban egy általad felületesen ismert lány öngyilkosságot követne el, te pedig a halála után egy héttel kapnál tőle pár magnókazettát, amiken őt hallod, amint azt mondja, hogy elmeséli a történetét, és, hogy te vagy az oka a halálának.

Számomra (és ezzel nyilván nem vagyok egyedül) az első félév egyik legnagyobb dobásának a 13 Reasons Why premierje számított, és a pilotot nézve megkönnyebbülve láttam, hogy megérte rá várni, hiszen az előzetesek alapján pont erre lehetett számítani, sőt, még talán jobb is lett a végeredmény azokhoz képest, de nem kiabálnám el, hiszen még csak az első epizódig jutottam el, bár a kritikák kiemelkedően jók.

Teljesen “tiszta lappal” indultam a sorozat kapcsán, hiszen a könyvet egyáltalán nem olvastam, így szerencsére(?) nincs viszonyítási alapom, nem tudom, hogy mit várjak a könyv alapján, valamint a végkimenetelt sem láthatom előre, már ha egyáltalán tartják magukat a könyvhöz, amire ugyebár sosincs teljesen garancia.

Az alapfelállással azonnal szembesülünk: a főszereplő lány, Hannah, öngyilkosságot követett el, amihez iskolatársai is jócskán hozzájárultak, és történetét kazettákra felvéve meséli el. Mindegyik oldala a kazettának más-más sztorit fog hordozni magában remélhetőleg.

A pilotban az eseményeket két szemszögből látjuk, Clay és Hannah szemszögéből, előbbivel a jelen pillanatait, utóbbival a múlt eseményeit követhetjük nyomon, hogy mi vezetett ehhez a végzetes döntéshez. A múlt pillanataiban kapunk hideget és meleget egyaránt, bár nyilván előbbiből többet, de azért a lány boldog pillanataiba is betekintést nyerünk.

Mint kiderült a részből, hogy a lány egyetlen barátnője elutazik a városból, majd annak a sportoló kiszemeltjébe esett bele, akivel kalandos, ámde annál rövidebb utat tesznek meg, hiszen előkerül egy bizonyos fotó, amit mindenki lát, ezzel megtörve Hannah-t.

A castingért mindenképp jár a taps, hiszen remek fiatalokat sikerült kiválasztaniuk, és persze felnőttek terén sincs okunk a panaszra, Kate Walsh előre érzem, hogy remekelni fog. Igaz, még nem tűnt fel mindenki, de ez ugyancsak pozitívum, hiszen sosem jó, ha az összes szereplőt ránk zúdítják az első részben, de gondolom, csak idő kérdése, míg mindenkit jobban megismerünk.

Az infókat jól adagolják, a rendezés stílusos (Tom McCarthy jegyzi az első két részt!), a karakterek első pillantásra szinte mind egy szálig érdekesek, látszólag mindenkinek van egy nagy titka, amit magában őriz, hozzákapcsolva ezt egy megrázó történethez. Mert azt mondanom sem kell, hogy a 13 Reasons Why nem túl vidám sorozatnak ígérkezik.

Összességében egy cseppet sem unalmas, nagyon jól funkcionáló pilotot kaptunk, ami végig mozgalmas volt, meg sem fordult közben a fejemben, hogy szusszanjak vagy netezni kezdjek pihenő gyanánt. Az események tehát pörögtek, viszont egyelőre válaszok nélkül, amikből remélem részről-részre egyre többet fogunk megkapni, és nemcsak a végén borítják ránk őket.

A lényeg, hogy mindenképp kíváncsi vagyok a továbbiakra, egy 9/10-es kezdés után biztosan maradok.u

Pilot-mustra: Imaginary Mary – 1×01

2017. 04. 03. 14:50 - Írta: winnie

6 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Az ABC-nek az elmúlt években nagyon bejött a családi szitkomos műfaj, mindenféle variációját kipróbálták, s miután kifutottak a lehetőségekből (not really) tavaly berendelt egy olyat, amiben (még) nincs család, de cserébe az egyik főszereplő animált. Szia, Son of Zorn, mondhatnánk, de ezúttal egy képzeletbeli barátról van szó, akit csakis a főhős lát.

IMAGINARY MARY – 1×01 – 3/10

Az alapsztori ennyi, a sorozat a képzelt barátos csavarra épít, de a kompletisták kedvéért: adott egy elég sikeres üzletasszony, aki munkája révén összejön egy elég félszegen (másokkal) ismerkedni próbáló pasival, aki egyedülálló apaként három gyereket nevel. Jól alakul a kapcsolat, de pár hónap után illene már találkozni a gyerekekkel. És hősünk (Jenna Elfman) ettől annyira fázik, hogy hirtelen visszatér mellé gyerekkori képzelt barátja.

Ha kiveszem a felállásból a képzelt barátot, akkor az Imaginary Mary egy ezerszer látott, klisés komédia – ami nekem tetszett. Aranyos volt, amit el tudtak adni a főszereplők (mert kedvelem Elfman-t, amikor hebrencs), és még a jellegtelen, de fura gyerekeket (egyik neurotikus, a másik távolságtartó, a harmadik koraérett – itt sincs újdonság) is elfogadtam. Ilyen sorozatot nincs sok értelme csinálni akkor, ha nincs benne pláne, de eskü, nézném. Egy ideig.

A gond csak, hogy jelen van a képzeletbeli barát, akit Mary elég rég látott utoljára, aki Rachel Dratch hangján szövegel, kábé 20 éves lemaradásban van és osztogatja a marharépa tanácsait: leegyszerűsítve keresztbe akar tenni az alakuló kapcsolatnak. Oké, nem feltétlenül akar ő rosszat (biztos?), de nekem már ez is bőven elég volt, hogy utáljam, és erre a jelenetekbe való folyamatos belepofázása is idegesített.

Persze vicces(nek kéne lennie), ahogy Elfman egyszerre próbál figyelni a való életre és a képzelt barátra úgy, hogy ne csináljon magából túl nagy hülyét (ideig-óráig az, főleg, ha fizikai a komédia), az viszont már kevésbé az, hogy egy teljesen normális egy látomás hatására, legyen köztük bármi kapcsolat is a múlt alapján, ennyire befolyásolhatóvá válik. Tudom, ez benne a komikus elem, el kéne fogadni, de inkább nem tettem.

Most akkor mit mondjak erre? Követeljem, hogy szüntessék meg Mary karakterét, hogy haljon kínokkal teli halált? Ha valami biztos, akkor az, hogy erre nem fog sor kerülni, mert akkor oda lenne a cím és a csavar. Így marad az, hogy szurkolok, hogy a folytatásra elviselhetővé váljon.

Erre van is némi remény, mert a készítők a pilot után kinézetileg “kedvesebbé” próbálták tenni (az eredeti előzetesben Mary elég ijesztő…), szóval bizakodom abban, hogy az 1×02-re szóban és gondolkodásmód terén is tolerálhatóbb lesz a kis lény. De ha nem, akkor nincs az az isten, hogy maradjak, mert annyira irritált. (Más kérdés, hogy ha Mary nem konfliktust generál, akkor nem sok értelmes szerepe lenne, szóval.)

Pilot: Brockmire

2017. 03. 30. 14:50 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ilyen az, amikor egy jelenettel megvesznek rögtön 2-3 résznyire? Az IFC új komédiája, a Brockmire annyira jól kezdett, hogy ha utána sima közepes lett volna, akkor is maradok egy darabig. Erre még jobb is volt az átlagnál.

A történet középpontjában egy sportkommentátor áll (meglepő módon Brockmire a neve), akit elég durván megcsal a felesége, ezért egy üveg viszki után kifakad egy meccs közben. Kirúgják, eltűnik 10 évre, amikor is egy kis csapat menedzsere visszarángatja Amerikába, hogy újra közvetítsen.

A visszatérése kapcsán szembesül azzal, hogy internetes meme lett, konkrétan az egyike ez elsőknek, akikről vírusvideó készült. Ez szíven üti, de Amanda Peet (ő hívja vissza) valahogy mégis meggyőzi arról, hogy elvállalja a munkát és ne legyen öngyilkos egy maréknyi bogyóval.

Az egyik nevet már elmondtam, Peet miatt is nézős lehetne, de a főszerepben Hank Azaria látható, akit valamiért főleg bírok. Lehet azért, mert általában nem okoz csalódást, mint ahogy most sem?

A szókimondás mellett, a már említett kifakadás eléggé részletesen történik, leginkább az fogott meg, ahogy leírja a történéseket a főszereplő. Mármint tényleg, szinte ott érzed magad a történetei közben.

És ha a részletezett péniszről való kokószippantás nem lenne elég, a kisváros underdog baseball csapatának feltörése tipikusan olyan téma, ami valószínűleg tele lesz mosolygós pillanatokkal. Ha nem tolják túl az érzelmi szintet, és nem megy át nyálasba a sorozat, akkor jó évadnak nézhetünk elébe.

Sima 8/10 a pilot. Lehet, hogy csak tökéletesen ráhangolódva néztem, de komédia ritkán kap el így. Pedig nem asztalcsapkodósan nevetős, de valahogy mégis. Leginkább a Bored To Death jutott eszembe róla.

A tévés premierre 04.05-én kerül sor, de a pilot mindent korlátozás nélkül már megtekinthető. Amúgy ez a régi Funny or Die-videó a sorozat alapja.

Pilot: Chicago Justice

2017. 03. 28. 15:06 - Írta: Casey Novak

8 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Megérkezett a töretlen sikernek és népszerűségnek örvendő Chicago-franchise (és egyben a Law & Order-univerzum) legújabb tagja az NBC-re. A chicagói tűzoltók, rendőrök és dokik mellett most már a jogászok munkás mindennapjait is figyelemmel kísérhetjük.

Korrektnek ígérkezik ez a cím is, beillik a sorba, de valahogy nekem döccenősnek tűnt az indulás.

Az volt az érzésem a pilot nézése közben, mintha a Justice nem akarná elengedni a PD kezét, még nem érezni a saját, önálló auráját a sorozatnak. Mondjuk az is igaz, hogy a Med sem fogott meg annyira eleinte, mint a másik két cím, de ott az első pillanattól élesen megrajzolt karaktereket sorakoztattak fel és kellően érdekes orvosi eseteket válogattak össze, így hamar bele lehetett szokni az új környezetbe.

Ügyészéknél pedig a maroknyi csapatban a backdoor pilot óta (ami ugye még a PD előző évadjában, a 3×21-ben esett meg) két szereplőt is kicseréltek, amiből Nazneen Contractor Monica Barbaro általi leváltása először fel sem tűnt, Ryan-James Hatanaka-nál pedig egyértelmű volt a helyzet, mert a helyére érkező Jon Seda–t a PD-ből „lopták”.

Persze a felvezető résztől nem vártam csodát, túl régen volt már az idei induláshoz képest, de azóta sem sikerült közelebb hozniuk a szereplőikhez.

Egyértelműen Peter Stone-ra (Philip Winchester) koncentrálnak, – ami végül is jó húzás, ígéretes karakter, jó színész – és egyben ő a legfontosabb kapcsolódási pont a korábban említett, a szintén Dick Wolf nevéhez fűződő L&O …ööö… ősanyasorozatokhoz, hiszen Stone mélyről gyökeredző megfelelési kényszeréért nem más felelős, mint a Law & Order-ben ügyészeskedő édesapja, Benjamin Stone (Michael Moriarty).

A címben nem véletlenül a ‘justice’ szó szerepel a ‘law’ helyett, Wolf atyánk az egyértelmű kapcsolat mellett el is akarta különíteni a Chicago-vonalat az L&O-től, mert kivitelezésben és hangulatban tényleg teljesen mások.

Szóval Stone be fog válni, de a többiekről egyelőre nehéz nyilatkozni: Mark Jefferies (Carl Weathers), az erőskezű, politikai vénával megáldott főnök ismerős karakter, de valakinek kell azt az ostort csattogtatni. Mellette ott van az embertelenül idegesítő, olyan-laza-hogy-szétesik szőke, meg… a másik. Majd egyszer megtanulom a nevét, ha csinál is valamit.

Antonio-t meg persze ismerjük, szeretjük, szuper, de míg egy hasonló sorozatugrást követően a tűzoltóból dokivá avanzsált Jeff Clarke simán beolvadt az új „otthonába”, addig Antonio még nagyon rendőr.

Bár valami oknál fogva ebben a sorozatban az ügyészek is legalább annyit nyomoznak, mint a PD-ben a zsaruk, ami picit nekem necces. Jó, van ilyen, nyomozó ügyészség, akkor nyomozzanak, ha akarnak, de azt hiszem, hogy ennél több jogi csűrés-csavarásra számítottam, és kevesebb ajtón való dörömbölésre meg kihallgatásra.

A másik, ami zavart, hogy a Justice bejelentése óta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy nehogy azzal húzzák az időt, hogy a rendőr-ügyész szembenállás lemezt teszik fel ismétlésre, erre de. Már a backdoor pilotban is egy rendőrt cibáltak bíróság elé, a második részben dettó, csak másikat.

A pilot egyébként gyakorlatilag egy hosszú PD-epizód volt, Fire-felvezetéssel. Mindez érdekes volt olyan szempontból is, hogy egy számomra meglepően erősen egymásra hagyatkozó tripla crossover-sztori harmadik láncszemeként mutatkozott be hivatalosan a Justice. Bár meginterjúvoltam pár, a másik két sorozatot nem követő nézőt, és nekik nem volt hiányérzetük, nekem mégis bátor lépésnek tűnt így kezdeni.

Ez is, és még sok apróság erősítette fel azt az érzetet, hogy a Justice egyelőre nem találja a hangját. Minőségében ez problémát nem okoz, annyira chicagós, amennyire lennie kell  dráma, szappan, izgalom, miegymás – , úgyhogy nálam a társaival együtt kötelező, de azért várom, hogy igazán saját lábára álljon. Mert ez eddig csak egy 6/10.

Kíváncsi vagyok, hogy önmagában mennyire élvezhető a sorozat annak, aki csak egy jogi sorozatra áhítozik, és a többi szakma nem dobja fel.

Previous Posts