login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Castlevania: az 1. évad

2017. 07. 18. 20:55 - Írta: human

10 comments | kategória: animáció,anime,kritika,pilot-mustra

Szokott mellényúlni a Netflix, ez egyáltalán nem vitás, az egyik borzasztó húzásukról szerintem lesz a napokban szó, viszont előtte még mindenki pozitívan kell nyilatkoznom róluk, hiszen szállítottak egy jó játékadaptációt. Mostantól nemcsak a Silent Hill, hanem a Castlevania is a jól sikerült “videójátékfilmek” közé tartozik.

Persze nem volt igazán nehéz dolguk, mivel a Castlevania első évadjában egyszerűen alig vállaltak kockázatot. Konkrétan azt tudom mondani, hogy ez inkább csak “évad” (így, idézőjelben), mivel összesen nincs 2 óra, és pilotnak is nevezhetnénk, hiszen csak felvezeti a főbb problémákat és szálakat, alig old meg belőlük valamit.

Gondolom a képekből látjátok, hogy egy animéről van szó, ennek minden sajátosságával. Bevallom, néha próbára tette a türelmemet a sok lassú zenére kitartott jelenet, főleg, hogy akkoriban elég sokszor volt hőemelkedésem éppen, tekintve a nyári “programom”.

Viszont azt is el kell ismernem, hogy nem fogták vissza magukat a karakterépítéssel, akármennyire is veszélyes volt így az első rész, hiszen az arra koncentrált, hogy Vlad Tepesből miképp lett Dracula, aki démoni seregeket idézett meg az emberek ellen. Mondjuk itt a sok túlhúzott jelenetbe elfért volna a csávó családi élete is, hogy átérezhessük a döntései mögötti súlyt.

Most jön a ‘de’, mivel mindenképp érdemes a második részt is bepróbálni, hiszen a tényleges főszereplő ott mutatkozik be, méghozzá rögtön megkedvelhetően. Persze tipikus karakter, olyan figura akinek a családja harcolt már pokoli teremtmények ellen, de aztán az emberek ellenük fordultak, szóval most nem túl szívesen akar segíteni nekünk Dracula mesterkedése ellen.

Az felszínen levő akciók ellenében a Castlevania erőssége a vallási kérdések, és emberei döntések kezelése. Mindezt egy viszonylag egyszerű (bocs, rajongók), de klasszikus videójáték alapjaira építették ügyesen.

Mondjuk ha keménykezűen akarom pontozni, akkor csak 6/10, a fent említett dolgok miatt. Mármint az általam kedvelt animékben is vannak túlhúzott jelenetek, de itt valahogy kevésbé működtek számomra. Folytatás természetesen lesz, 8 további rész biztosra vehető.

Pilot-mustra: Salvation – 1×01

2017. 07. 14. 21:15 - Írta: winnie

11 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Armageddon megvan? Deep Impact megvan? Esetleg a 2012? Akkor képzeljük el mindezt sorozat formájában, de úgy, hogy még összeesküvéssel is nyakon öntjük a sztorit. A Salvation a CBS nyári popcorn sorozata, és pontosan azt hozza, amit ígér, bár a pilot inkább csak alapozásra ment el. De legalább kottázható volt és nem okozott semmilyen kellemetlen meglepetés.

SALVATION – 1×01 – 6,5/10

Előre kell bocsátanom, hogy ez az a sorozat, ami nem fog soha semmilyen elismerést kapni, amit a kritikusok nem fognak dicsérni, és ami lazán el fogja szórakoztatni azokat, akiket nem irritálnak az összetevői. Ki tudja, idővel talán meglepetéseket is fog hozni, nem csak ismerős húzásokat és paneleket.

Aki viszont nem bírja, vagy nem veszi komolyan azt, amikor pár ember a világ megmentésén fáradozik, az nyilván határtalanul viccesnek fogja találni a gyereke diplomázásának kulcsjelenete közben könnyező anyukát, amint azon mereng, hogy csak 186 nap van hátra az életéből, és nincs jövőre. Nagyjából ezek, a komolyabbra hangszerelt jelenetek fogják eldönteni, hogy átérezzük-e a karakterek helyzetét, vagy sem.

A Salvation pilotja arra szolgál, hogy összehozza a három főszereplőt: egy egyetemista srácot (aki egy kutatása közben abba az infóba botlik, hogy egy aszteroida tart a Föld felé, és jó eséllyel bolygógyilkos kődarabról van szó) egy milliárdos techzsenit (akihez a srác fordul, és tele van forrással), valamint egy Pentagonos tisztségviselőt (akit belső emberként akarnak használni).

Oh, we’re not gonna wait for the government to save us. We’re gonna save ourselves.

Persze a kormánynak is tudomása van a világvége közeledtéről, hatalmas erőket mozgósítanak, hogy megvalósítsák az ennek kapcsán kifundált terveket, és mellékszálként ki tudja, miért, egyesek elhallgattatásra kerülnek, mintha valaki valamiért nem szeretné, hogy illetéktelenek terjesszék az információkat.

Alapvetően elég sterilnek tűnik a sorozat, semmi nem emelkedik ki benne, megvalósításilag minden szolid, karakterizálás és háttértörténet nincs túl sok, de azért erősek és világosak a vázlatok, és a szereplők sem vetődnek rá rögtön a világ megmentésére, inkább kiélveznék azt a fél évet, ami még hátra van nekik. Viszont mivel csak egy pilotnyi játékidő van az alapozásra, idővel mégiscsak átbillenti valami őket, és küldetéstudattal áldja meg, hogy aztán előkerüljenek az olyan cheesy dumák, mint az alábbi.

Try not to spill any wine or any national security secrets.

Mázli, hogy a Salvation (egyelőre) azért nem akar komolytalankodni vagy menőzni, a sorozatnak eleve az lehet az erőssége, hogy mégiscsak olyan eseménnyel foglalkozik, ami előfordulhat, vagy legalábbis sokakat foglalkoztat, hogy vajon miképp reagálna a hatalom egy efféle krízis esetén. Egy variációt most megismerünk, és ki tudja, talán az is kiderül, hogy a sorozat sokkal többről szól, mint számítógépes tervezésről. Mert a részeket nem az fogja mozgalmassá tenni.

Semmi extra nem volt a pilot, de mivel nem nagyon volt benne (számomra) negatívum, visszafogottan élveztem, és simán ledaráltam volna az első szezont, már persze, ha nem hajlik el valami elvetemült irányba. Azt persze tapasztalatból tudom, hogy az efféle high concept sorozatok rossz esetben 5-6 részig tartanak meg (The Event, Extant), jó esetben a 2. évad közepéig (Zoo), több általában nincs bennük, de mivel a műfaj, ez a zsáner nincs túlreprezentálva, ezért szívesen nézek hasonlót.

A pilot megnézése előtt egyébként az volt a nagy kérdőjel bennem, hogy mire megy ki a játék? Arra, hogy valamiképp elkerüljék az ütközést, mint az Armageddon-ban (ekkor eléggé véges lenne a sorozat élettartama), vagy beletörődve az elkerülhetetlenbe, alternatív megoldást találnak ki, mint a 2012-ben. A pilotból csak az derül ki, hogy mindkét szcenárió valós lehet, de ha esetleg utóbbit húzzák meg, akkor egy második vagy harmadik szezont totálisan eltérő, érdekes irányokba is el lehetne vinni.

Pilot-mustra: Will – 1×01

2017. 07. 10. 18:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Nagyon, nagyon hamar leírtam a TNT új sorozatát, amely William Shakespeare “eredettörténetét” hivatott bemutatni, mert pont úgy kezdődött, mint a legutóbbi pár kosztümös dráma, amit láttam, és azok egyszerűen képtelen voltak felkelteni az érdeklődésemet – mintha csak be lennék oltva a műfaj ellen (be vagyok, ez tény). De azt már korábban, a Still Star-Crossed esetében megtanultam, hogy ez a zsáner is bejöhet olykor ideig-óráig, csak türelmesnek kell lennem.

S lám, a Will is sikerrel elérte, hogy a kezdeti totális apátiám mérsékelt érdeklődéssé változzon. Persze még mindig az a helyzet, hogy egy, a középkori műfajt kedvelő nézőnek nem feltétlenül kell azt hinni, hogy menthetetlenül közepes darabbal van dolgunk.

WILL – 1×01 – 5,5/10

Szóval Shakespeare, mindezt némileg modern megközelítésben kell elképzelnünk, mind vizuális megoldások (ezeknek nem nagyon éreztem létjogosultságát), mind külsőségek (haj, jelmez – oké!), mind pedig zenei választék terén (jó a modern zene, de ütősebb is lehetett volna – viszont legalább nem elcsépelt).

A sztori elején a színész/író elbúcsúzik családjától és London-ba indul, hogy szerencsét próbáljon, illetve, hogy megkeressen valakit. A szerencséjéből először csak balszerencse lesz egy utcagyereknek köszönhetően, azonban mégiscsak úgy alakulnak a dolgok, hogy az egyik darabját egyik napról a másikra műsorra tűzik a színházba, így belecsöppen a művészélet forgatagában, ami bizonyos dolgokban nem különbözik a maitól, egyéb tekintetben viszont totálisan más világ.

Na most, ezt az eredettörténetet egy olyan korba helyezik, amely kimondottan katolikusellenes, legalábbis a nyilvános belezésekből erre a következtetésre jutottam, s a Királynő egyik kiemelt verőembere a katolikus Shakespeare nyomába is veti magát, aki eleve azzal a küldetéssel is érkezett, hogy megtalálja London egyik legkeresettebb papját.

Will tehát megvetni látszik a lábát, gond mindössze annyi van, hogy most dől el, hogy mennyire érdekes lesz a sorozat az alapozást követően. Tudjuk, hogy az író előtt ott a titkos küldetése, mint ahogy ő is célkeresztben van ismeretlenül, de minden más csak lóg a levegőben, ugyanis túlságosan a sztori és a külsőségek uralták a pilotot, karakterizálásra szinte alig jutott idő.

Egyelőre gőzünk sincs arról, hogy a megismert mellékszereplőkkel, a társulattal mennyire használható figurákat kapunk, és milyen sztorikat fognak mesélni, hiszen nem lehet mindig művek színpadra állítását és próbafolyamatot (tripla idézőjellel – viccesen ábrázolták a dolgokat) mutogatni, azok nélkül viszont marad a szappan, vagy a komédia – a folytatásban majd kiderül, milyen irányt vesznek fel.

Nemcsak azért volt zsúfolt a kezdés, mert jó pár tömegjelenet volt benne, hanem tényleg megszórtak minket olyan vázlatos figurákkal, akiknek felére egy hét múlva emlékezni sem fogunk (darálók előnyben!), bár nyilván a másik két író (az egyikük Christopher ‘Kit’ Marlowe) kapott annyi anyagot, hogy emlékezetes maradjon. Oké, az utcagyerek is az volt, de ő egy fikarcnyit sem izgat a mellékszálával.

Ihletetlennek találtam a Will kezdését, de eskü, hogy idővel belemelegedtem, és a végén már kifejezetten egy hullámhosszra kerültem ezzel a sajátos, némiképp abszurd és tiritarka világgal, ami nem hiszem, hogy komolyan vehető, de szerintem elég jól lefektette az alapjait Shekhar Kapur, aki az egyik kedvenc filmemet, az Elizabeth-et is rendezte. (A világ nyolcadik csodája, hogy anno ez, és a Shakespeare in Love is nagy kedvencem lett – mondjuk utóbbi azért, mert elég meta volt.)

Pilot-mustra: White Gold – 1×01

2017. 07. 07. 19:52 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Excluding the literal sense, there are three types of wanker in this world.

Á, van egy stílus, aminek nagyon nehezen állok ellen sorozatokban. Ez az, amikor a főhős a néző és a közte lévő “negyedik falat” úgy bontja le, hogy sima, éteri narrálás helyett a kamerába beszél, mint a House of Lies vagy a House of Cards.

A White Gold tökéletesebben nem is kezdődhetett volna. Na, nem arra gondolok, hogy Ed Westwick alsónadrágban vonaglik a tükör előtt, hanem hogy meghalljuk, hogy a Laura Brannigan-féle Gloria-ra rázza magát (rögtön leesik, hogy a 80-as években járunk), illetve, hogy alig egy perc elteltével felénk fordul és elkezd magyarázni. Innen már nehéz lett volna elrontani.

WHITE GOLD – 1×01 – 7,5/10

Szerencsére a kibeszélés a folytatásban is megmaradt (ráadásul úgy beszél hozzánk, hogy tudja, hogy a “jövőből” figyeljük őt), de még véletlenül sem csak ez adja el a komédiát, ami pár házakhoz kijáró ügynökként is melózó ablakkereskedőről szólez a rövid részlet mutatja be őket. Igen, elég röhejesen hangzik, de ez volt akkortájt a menő, és jól is keresnek vele, köszönhetően pióca természetüknek, mely révén a leendő vevők bepalizása sem áll távol tőlük.

Nyilván lesznek, akik csuklóból (és logikusan) a The Inbetweeners-hez hasonlítják majd a sorozatot (adja magát a készítő és a 3-ból 2 főszereplő miatt), de a White Gold azért több annál, mintha csak a 80-as évekbe helyezték volna az egykori nagy kedvencet, bár tény, hogy a munkahelyi szál mellett a haver-, a bro-komédia dominál benne. (És talán egy családi szál révén még pár mélyebb gondolat magvát is elvetik.)

Sosem hittem volna, hogy a Gossip Girl után ezt mondom, de Ed Westwick hengerel (lehet, hogy ehhez csak haza kellett mennie Angliába?), rámenős, magabiztos, tapló, bullshitel, ami kell (még a múltját is megismerjük), de a partnerei sem rosszabbak nála, az egészet számomra mégis a sorozat kettőssége adja el, miszerint mai szemmel elég cikinek tűnik az, ami harminc éve nagyon menő volt.

One more thing, salesmen are like vampires. Never invite one into your home. Once you do, we won’t leave your side until we taste blood. Not even for a piss.

Természetesen a 80-as évek a tipikus öltözékekkel, tárgyakkal, stílussal és kísérő zenei anyaggal is együtt jár, így lesz a White Gold fél órára tökéletes kikapcsolódás – vagy éppen arra a 3 órás darára, amit a BBC is pártolt, hiszen egy adagban kiadta az összes epizódot.

Remek volt a kezdés, és lelövöm, hogy a folytatás is hasonló jóra sikerült. Nem azt mondom, hogy teli szájjal röhögős poénok vannak a White Gold-ban, nem poénokra akarták kihegyezni, inkább csak nagyon szellemesen van megírva, kifejezetten találóak benne a beszólások, alázások, illetve üzleti praktikák.

Pilot-mustra: The Bold Type – 1×01

2017. 07. 06. 14:50 - Írta: winnie

4 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Amikor prekoncepciókkal telve indítok el egy Freeform-sorozatot, főleg olyat, ami “csajos”-nak tűnik, mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy alapvetően nem a csatorna készíti a sorozatokat, hanem produkciós cégek, így egy-egy adó által vásárolt darabok eléggé eltérhetnek egymástól. De persze épp elég az is, ha eszembe jut, hogy a Freeform mutatta be a hasonló, fals skatulyába illő Bunheads-et vagy Jane By Design-t – és azok kifejezetten bejöttek nekem is.

Szóval a The Bold Type-tól tartottam egy kicsit, arról nem is beszélve, hogy sem a női magazinos megközelítés, sem a divattematika nem a kedvencem, de kizáró okok nincsenek, hiszen a Good Girls Revolt is bejött, és a Project Runway-t is nézem az ősidők óta.

THE BOLD TYPE – 1×01 – 6,5/10

Kifejezetten meglepett tehát, hogy összességében bejött ez a kezdés, pedig a pilot első negyed-harmada után még nem vettem volna rá mérget. Illetve inkább azt mondom, hogy kellemesen szórakozva elnézegettem az első részt, amivel igazából csak az volt a gondom, hogy a világon semmi sem tartana ott a folytatásra, így simán lehet, hogy a jövő heti folytatásig el is feledkezem a The Bold Type létezéséről…

A valós tapasztalatokon alapuló sorozat (nevezzük dramedy-nek, elég könnyed volt) három fiatal nőről szól, akik egy női magazinnál dolgoznak és próbálnak előre lépni: az egyikük frissen újságíróvá avanzsált, a másikuk a közösségi médiás felületeket irányítja, a harmadik pedig az egyik nagykutya asszisztense. Persze emellett a magánéletüket is élni akarják, igaz ebből nagyon keveset láttunk, azt is csak az egyikük részéről.

Valami sokkal harsányabb darabot vártam, főleg az elején a kiabálás és a folyamatos zenei aláfestés miatt, de meglepően visszafogott momentumai is voltak a startnak, és a sok aláfestő szám is sikeresen beleolvadt a háttérbe. És az sem nagyon vált be, hogy egy The Devil Wears Prada-t kapunk pepitában, mert teljesen más a főszerkesztő, mint a filmben Meryl Streep karaktere, de ez lehet, hogy csak a kezdet.

A kicsit döcögős kezdés után kifejezetten szépen összeállt az első rész (a flashforwardos indítást eléggé feleslegesnek tartottam, főleg, hogy az volt az ember érzése, hogy csoportos öngyilkosságot készülnek elkövetni a lányok), főleg annak köszönhetően, hogy jó volt a hangulata, elég pozitív – ritka az olyan sorozat, ahol nem kiemelt szál az áskálódás, a fúrás. Nyilván itt is lesz, de a pilot mentes volt ettől.

Persze az sem volt hátrány, hogy szimpatikusra sikeredtek a szereplők (azért a komolyabb karakterizálás még rájuk fér), a gondom tényleg csak az volt, hogy nem kaptunk különösebb előre mutató szálat, hogy mi várható a folytatásban, pedig az ilyen sorozatokat a konfliktusok tartják életben, maga a karrierizmus nem elég. De végülis egy havilap szerkesztőségéről szóló, fiatalos, szappanos dramedy is érdekes lehet, de hangulat ide vagy oda, nem biztos, hogy beneveznék rá.

A pilot egyébként próbál egy fokkal mélyebb lenni annál, mint amit megengedne ez a műfaj, és ez nem biztos, hogy jól áll neki (mégiscsak elég felületes, közösségi oldalakat dicsőítő világban játszódik a sorozat), de annyi baj legyen, ha közben könnyed és szórakoztató marad.

Pilot-mustra: Date My Dad – 1×01

2017. 07. 04. 19:42 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Miért van az, hogy a kisebb csatornákra érkező sorozatok a legtöbbször esetlenebbnek tűnnek, mint nagycsoportos társaik? Nyilván egy apró kábeladó jóval kisebb költségvetésből kell, hogy dolgozzon, de ennek nem kellene feltűnnie a színészi játékon vagy a rendezésen. A Date My Dad a koncepció és a stábfotó alapján aranyosnak tűnt és várós volt számomra, de összességében inkább csalódás lett.

DATE MY DAD – 1×01 – 4/10

Az UP sorozata afféle komikus dráma egy három lányát egyedül, illetve elhunyt felesége anyja segítségével nevelő volt baseball sztár, most edzőterem-tulaj apáról, aki a pilot elején tölti be a negyvenet, és akit lányai megpróbálnak meggyőzni arról, hogy ideje megint elkezdenie randizni.

Sok család, némi barátság és munka, pofonegyszerű az alapállás, és ebbe csap bele ménkűként… Szóval, ha nem néztem volna meg a 2. részt a kritika írása közben, akkor azt írtam volna, hogy “ebben csap bele ménkűként egy csavar, miszerint a főhős elkezdi hallucinálni halott feleségét, aki tanácsokat osztogat neki.” De míg a pilotban ez a szál kiemelt szerepet kapott mind érzelmi, mind komikus téren, addig az 1×02-ből (az csak 2/10 volt) totál hiányzott. WTF.

Ez elég fura volt, hiszen valamennyire a feleség szála adta a komolyságát a sorozatnak, de enélkül egy totál könnyed valamit kapunk, ami ugyan ennivalóan cuki, remek guilty pleasure alapanyag, de annyira félszeg, és tele van nagyon gyenge dialógokkal és még gyengébb alakításokkal – még Barry Watson is esetlenkedik, pedig ő tényleg több, mint egy évtizedet nyomta országos csatornás főszerepben.

Komolyan nem értem, hogy egy ennyire hálás alapanyagot miért kell rémületesen erőltetett, gyerek szájából sosem elhangzó, mesterkélt párbeszédekkel megszórni, minden, ami történik tipikusan tévésorozatos, szinte semmi valóságszagú nincs benne.

A központi szál egyébként a 2. részben is apu becsajoztatása volt, de aranyosság ide vagy oda, az egész Date My Dad mentes minden fantáziától, mint ahogy a munkatársak, valamint a szomszédhaver részenként egy-két jelenete sem tesz szinte semmit az összképhez. Lehet, hogy van szív a végeredményben, de nem túl tehetséges emberek készítik a sorozatot. Vagy csak nem voltak jó passzban.

Pilot-mustra: Gypsy – 1×01

2017. 06. 30. 18:20 - Írta: winnie

18 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

(Mivel Netflix-es a sorozat, ezért az egész szezon felkerült egyszerre. Lehet, hogy lesz majd évadkritika (ha kapunk vendégírást, akkor biztosan), de addig kommentben, ha lehet vagy spoiler nélkül fogalmazzatok, vagy jelöljétek a spoilert, és azt is, hogy honnan való.) UPDATE: Az évadkritika itt olvasható.

A Netflix mai premierje tipikusan az a sorozat, amit az évadzáró után visszatekintve lehet, hogy korrektnek vagy nem rossznak fogunk megítélni, de megint csak olyan darabról van szó, aminek bizalmat kell szavazni. A gond az, hogy egyszerűen nem lehet mire alapozni a bizalmat, így jó eséllyel az fog kitartani, aki azt mondja, hogy kíváncsi, hova fut ki a sztori. (Ami, mivel Netflix-es a sorozat, egy klikkel is kideríthető. Csak mondom.)

(Rögtön ellövök egy hivatkozási pontot, a Hugh Laurie-s Chance-et, mert számtalan hasonlóságot fedeztem fel vele, de némiképp az idei Apple Tree Yard-ot is megidézte a Gypsy.)

GYPSY – 1×01 – 4,5/10
GYPSY – 1×02 – 5,5/10

A Gypsy az első részben igazából csak felvázolja az alapszituációt, ami túlságosan is átlátszónak és magától értetődőnek tűnik: adott egy terapeuta, egy látszólag ideális házasságban élő családanya, aki (valamiért) elkezdi magát túlságosan is beleártani magát a páciensei életébe. Eleinte csak úgy tűnik, hogy az infószerzés miatt, de később jobban elkapja őt az ékszíj, és azon kapja magát, hogy egy fiatal srác exbarátnője kifejezetten elkezdi őt izgatni.

A gond csak az, hogy nemcsak ártalmatlan szemlélődő, vagy esetleg stalker Naomi Watts karaktere, hanem meg is ismerkedik a páciensei életében fontos szerepet játszó figurákkal, s nem elég, hogy megszállottja lesz némelyiknek, hanem igen erős kísértés is hatalmába keríti, hogy a hűvöskéssé váló kispolgári életét feldobja valamivel. Kérdés, hogy meddig szabad elmerészkedni.

Lehet, hogy tévedek, de ez a sorozat ezúttal valóban inkább egy filmre hajaz, de nem a szerkezete miatt, hanem mert folyton az az érzésem, hogy a 10 rész 500 percét feszesebb történetmeséléssel simán össze lehetne tömöríteni egy játékfilmmé. Történet, de még karakterek szempontjából egyelőre biztosan, pedig itt tényleg igazán fontos lenne a lélektani tanulmány.

Persze, tudom, hogy sok készítő azért szereti a sorozatos műfajt, mert sokkal alaposabban be lehet mutatni a szereplőket és a történéseket, az apróbb rezdülésekre is oda lehet figyelni, a főhős lelkének mélyére lehet nézni, de egyelőre a Gypsy, bár valóban szívesen időz el a részleteken, nem adott sok pluszt, és egyelőre túlságosan kiszámítható volt. (Lehet tippelni, hogy a Naomi Watts és a lány kapcsolata merre indul el, vagy az, hogy a “kettős élet” fenntartható-e, vagy hogy miért kap szerepet a férj titkárnője.)

A gond az ilyen szerkezetű sorozatokkal tényleg az, hogy mire igazán izgalmassá vagy érdekfeszítővé válnának, a néző elveszti az érdeklődését. A Gypsy az első két részben építkezik, de hiába mutat be pár karaktert (család, páciensek, barát), hiába vezet fel mellékszálakat (férj munkahelye, iskola), minden túlságosan hétköznapi ahhoz, hogy igazán megragadja az ember figyelmét. Nem azt mondom, hogy a realistább megközelítés baj lenne, de ez esetben több kell ahhoz, hogy megtartsa a nézőt.

Az elején csak kimérten csordogál a sorozat, olyan, mint bármelyikünk nem túl érdekes élete, amibe egy csöpp izgalmat csempész valami titkos gyümölcs. De ha van benne valami, ami kitartásra késztethet, az az, hogy műfajként thrillert emlegetnek. Nyilván lehet baljós előérzete a nézőnek, de az első két rész inkább családi drámára, vagy romantikus sorozatra utal, pedig tudjuk, hogy a készítő nem véletlenül akarta megcsinálni ezt a projektet, kell lennie benne valaminek.

Nem utáltam a kezdést, és a második rész a kísértés erősödésével, valamint a lebukás veszélye miatt egy fokkal jobban bejött, mint a pilot (értsd: nem tízszer, hanem csak ötször állítottam meg), azonban, mint írtam, egyszerűen nincs mire alapoznom a bizalmat, hogy a végére kifejezetten jó dolog kerekedik ki az egészből, koppanni pedig nem szeret az ember, már csak a Chance-ből kiindulva sem, pedig az nagyon jól kezdett.

Azonban a Netflix-jelenség miatt (ha már itt van előtte, akkor megnézem) lehet, hogy mégis le fogom nyomni a Gypsy-t, és utána levonom a következtetéseket a döntésem kapcsán. Az eddigi tapasztalataim viszont valamiért azt súgják, hogy miután a fináléra “felpörög”, olyan ponton fog véget érni, hogy megállapíthassam, hogy “na, most lenne csak igazán érdekes”. Egy kihagyható, a lényeget felvezető szezont meg minek megnézni?

Pilot-mustra: The Mist – 1×01

2017. 06. 27. 18:20 - Írta: winnie

53 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Kezdem azzal, hogy nem olvastam a Stephen King-féle novellát, ami itthon A köd címen jelent meg, és a 2007-es Frank Darabont-filmet sem láttam. Sőt, gőzöm sem volt eddig, hogy mi a sztori, az alapfelállás (pedig a film kábé 10 éve már érdekel…), hiszen nem nézek előzeteseket. Ergó nekem a pilotban minden új volt, meglepetést okozott, de valaki, aki ismeri a sztorit, az közel sem biztos, hogy ezt fogja érezni.

Ami egyébként a könyvet vagy a filmet illeti, azok ismerete sem kell, hogy bárkit zavarjon, hiszen az alaphelyzet azonos lesz (egy kisvárosra furcsa köd ereszkedik, mely hatására szörnyűségek történnek azzal, aki belekerül), s a Spike sorozatának bizonyos motívumai is ismerősek lehetnek az előzményeket ismerőknek, a The Mist sok mindenben el fog térni. Karakterekben, mitológiában – és, ha kap 2. évadot, akkor a sztorit is tovább fogják mesélni. (Kommentben azért mellőzzük a filmes/könyves spoilereket – kapnak külön posztot.)

THE MIST – 1×01 – 4/10
THE MIST – 1×02 – 6,5/10
THE MIST – 1×03 – 6/10

Ezer szerencséje a Spike-nak, hogy a pilot után leadta a következő két részt, mert azok már jobban tetszettek. Nem voltak kiemelkedőek, de eddig a The Mist-ben látom a legnagyobb potenciált arra, hogy a nyár popcorn sorozata lehessen. Persze látva a részeket, van miért aggódnom, hiszen a sorozat azokat biztosan ki fogja akasztani, akik könnyebben ugranak a “hülyeségekre”, a karakterek által megcselekedett butaságokra, vagy arra hogy nem képesek kommunikálni.

Az első rész egy amnéziás katonával és a közelgő köddel kezd, hogy utána egy kisvárosi szappanoperává váljon (aminek a középpontjában egy egygyerekes család és egy középiskolás balhé van), és ez volt az a pont, amikor azt hittem, hogy a köd majd csak az évad végén fog leszállni a városra, és részenként mindössze pár percet kapunk belőle – /me dummy.

Szerencsére nem így történt, az alapozás után (remélem, nem spoiler, aki ismeri a film alapjait, annak ez egyértelmű) a rész végére leszáll a köd a városra és beindulhat a sorozat – nem szeretem használni a kifejezést, de itt mindenképp megállja a helyét. A gond csak az ezzel, hogy a CGI nagyon közepes, mind a köd, mind annak hatásai csalódást okoznak, érthető módon a jelenetek zöme nem is a szabadban, hanem pár zárt térben játszódik.

Szóval a pilot tipikusan az a fajta volt, mely nem mutatja meg, hogy milyen lesz a sorozat, csak előkészíti azt. Én is lógva maradtam volna a “Na, és most mi lesz?”-kérdésemmel, ha nem pakolják ki előre a folytatást. A folytatás értelemszerűen már jóval kevesebb drámázást tartalmazott és több akciót, de az egyértelmű, hogy a sorozat csak úgy működik, ha megvannak benne a személyes konfliktusok és működnek a karakterek is.

A karakterek viszont eléggé színtelenek. Kapunk pár archetípust, de igazából csak ketten tűnnek érdekesnek – ők is leginkább azért, mert egyelőre elég rejtélyesek, nem tudunk semmit róluk. És ez eléggé sajnálatos, hiszen sok minden múlna a figurákon. Az összképen szerencsére a színészek javítanak. Sajnos nem annyira a játékukkal (az olykor döcög), hanem azzal, hogy több arc sem tipikus választás – némi változatosság az egyengárdák után.

Természetesen horrorsorozatról van szó (van benne vér és egyéb finomság), de persze a középpontban az emberi kapcsolatok állnak, az egymásra utaltság, a krízishelyzetben való viselkedés, az ismeretlentől való rettegés, és az, hogy kiből mit vált ki a páni félelem. Más kérdés, hogy amikor megtörténik a baj, akkor a készítők inkább a cselekményre koncentrálnak és kapkodni kezdenek, szinte mindent egymásra dobálnak.

Semmi kiemelkedő nem volt a The Mist-ben, de a karakterek még így sem zavarnak (majd megbarátkozom velük), összességében szórakoztattak az epizódok, és érdekel, hogy mire megy ki a játék, miben áll a köd természete. A készítők már rögtön az elején elkezdték építeni a mitológiát, melynek egy része a jelenbe, másik része a múltba nyúlik

Hasonló alaphelyzetet egyébként nemrég a Hulu ifjúsági horrorsorozatában, a Freakish-ben (pilotkritika, évadkritika) láthattunk – nyilván ez a korábbi alapanyag, de gondoltam, megemlítem, hátha valakinek gyengéje az efféle megközelítés.

Pilot: El Chapo

2017. 06. 24. 17:00 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A drogterjesztésről szóló sorozatok rajongói nagyon el vannak kényeztetve mostanában. Ott a Narcos, jön a Snowfall, és ezek mellé még kapnak egyet Joaquín “El Chapo” Guzmán életéről is. A mexikói Univision és a Netflix közös sorozata már bemutatásra került májusban, de az utóbbi kínálatába csak nemrég érkezett. Be is vizsgáltam.

Az probléma az El Chapóval, hogy szar. Oké, szinte biztos ennek is akad védője, de míg a Narcos esetében megértem, hogy miért lett ennyi rajongója, még ha nekem nem is tetszett, itt maga a képanyag is borzasztó. Semmi drámai hatás nincs benne, ennél még az is érdekesebb lenne, ha egy újságíró kimegy terepre, hogy elmutogassa, hogy ez meg az történt.

A történet röviden annyi, hogy El Chapo kishalból nagyhal lesz. A sorozat elején szinte egy senki a Guadalajara-kartellen belül, már persze a konkrét hatalommal rendelkező figurák között, hiszen azért nemcsak egy zsoldos, de a becsvágya segítségével meglátja hogy tud előre tolakodni.

Eskü ebből simán lehetne jó sorozat. De nem lett. Konkrétan dramaturgiailag egy nulla az egész. Pedig jó ötletre fűzték fel a pilotot, mivel Chapo első nagyobb kokainszállítmányát időre kell eljuttassa Amerikába, különben Escobar kinyírja, más kérdés, hogy ennek ellenére egy másodpercre sem lesz ettől izgalmas az első rész.

Most azt félretéve, hogy oké, nem kell bemutatni Escobar kegyetlenségét, hiszen ismert figura, elfogadjuk, hogy a szava milyen sokat ér. Viszont a szállítmány útjába kerülő összes akadály felvezetése siralmas. Egy másodpercre sem lehet érezni, hogy Chapo el fog akadni. “Persze, a hős mindig túléli, human”, igen ám, de nem mindegy miképp, és mit kell beáldoznia érte.

A lényeg, hogy nem elég a forgatókönyv gyengesége, amit nem is mertek csak a szállítmányra leminimalizálni, hanem a többi szálat is random felvezették, de azt megfejelték a borzasztóan játszó színészekkel. Bár a főszereplőt alakító Marco de la O még rendben lenne, viszont akik körülveszik… Persze az sem nagy segítség nekik, hogy olyan jelenetekben keménykednek, amik mögött semmi tényleges feszültség nincs.

Hogy a tényleges rendezésről és vágásról már ne is beszéljünk. Mintha valami amatőr vizsgafilm lett volna a pilot. Egy random példa: mutatják az egyik hőst közelről a kocsijában, aztán tök más kocsikat mutatnak távolról, amint behajtanak valahova. Egyszerűen nem tudták lekezelni a sok szereplős szállítást még logisztikailag sem. Szinte sosem érezni hol tartanak benne, kivéve amikor ténylegesen a határon viszik át.

Nincs felvezetve, hogy merre visz majd az út 9 részen keresztük, hol kell megállni, mik lehetnek a buktatók, így a néző elveszik a sok adatban, amik szinte a semmiben lebegnek. Komolyan rég láttam ilyen rossz pilotot. Ellenben aki oda van a témáért az lehet, hogy ezt is lenyeli, nyilatkozzon nyugodtan, mert lehet, hogy csak én vagyok beoltva a Netflix-es dél-amerikai drogos sztorik ellen.

Részemről 3/10, de hat pont alatt úgyis mindegy, egyáltalán nem javaslom megnézésre.

Pilot-mustra: Riviera – 1×01

2017. 06. 19. 18:22 - Írta: winnie

4 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Arról volt szó, hogy a Riviera első szezonját egyszerre teszi elérhető a Sky, amire lehet, hogy sor is került, mi viszont még csak az első részt láthattuk, és ez alapján azt kell mondanom, hogy talán még várnom kellett volna, mert a pilot hihetetlenül vékony volt. Persze, ha a folytatás sem jobb, akkor legalább nem lesz előttem a szezon darára csábítva.

RIVIERA – 1×01 – 5/10

Átívelős krimivel nyilván tele már a padlás (nagyon helyes, támogatom!), de most nem kisvárosi vagy lepukkant a környezet, hanem luxussal teli és…, nevezzük nagyvárosinak, bár a francia Riviérára nem feltétlenül a felhőkarcolók jellemzők. (Főleg azért, mert az első percekben Monte-Carlo-ból még London-ba és New York-ba is elugrunk, hogy globális álcát kapjon a sorozat és komplexebbnek tűnjön.)

Főhősünket Julia Stiles alakítja (elég jól), egy gazdagember felesége, aki éppen egy aukción szeretne 30 millió dollárért festményt venni, amikor a tilosban járó férjét felrobbantják yacht fedélzetén. A gyászban a feleséggel a volt asszony és három gyermeke osztozik, miközben az a gyanú kezd körvonalazódni, hogy az áldozat nem feltétlenül tiszta módon tett szert a vagyonára.

Nyilván a profi sorozatnézőt az összeégett holttest elgondolkodtatja, és az üggyel kapcsolatban egy rejtélyes nőt is találnak, aki talán tudhat valamit, de olyannyira nem történik semmi a pilotban sem cselekményt, sem karakterizálást illetően, hogy még a “bábuk felrakása a sakktáblára”-kifogás is erős túlzásnak hangzik a látottak kapcsán, amik semmi újdonságot nem tartalmaznak.

Tartalom híján pedig nem egyszerű értékelni, maximum annyit tudok megjegyezni, hogy szappanosnak hat, kaptunk egy olcsó cliffhangert, a sorozat pedig remek kiállású, a luxus csak úgy sugárzik mindenhonnan, kapunk remek légifelvételeket, igazi helikopteres jeleneteket, még egy kastélyszerű villát is kibérelt a stáb a forgatáshoz, azonban minden rémisztően üres maradt. Ennél többet érdemelnének ezek a színészek.

Nyilván idővel a család többi tagjáról is többet fogunk tudni annál, hogy az egyik szívesen vagdossa magát, a másik az előadásai helyszínen szexel, a harmadik pedig nem véletlenül lett Iwan Rheon, mint ahogy Julia Stiles is el fog merülni néhai férjének világában – vagy átvéve a helyét, vagy menekülésre kényszerülve, de bevallom, egyik eshetőség sem tűnik túl érdekfeszítőnek.

A lényeg, hogy elég nagy csalódás volt, még akkor is, ha mostanság már nem elvárás, hogy bizonyos platformokon rögtön a pilot terítse ki az összes lapot. Nem elvárás, de nem hátrány, ha valamennyire érdekes, amit látunk. (A hullaházas jelenetnél amúgy glitch volt a kórházas flashforward vagy koncepció?) Ja, és azt benéztem, hogy Neil Jordan a rendező – csupán a készítő, nem mintha ez bármit is számítana.

Pilot: Blood Drive

2017. 06. 15. 21:30 - Írta: human

22 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

– These cars run on human blood?
– Bingo.

Ez az a sorozat, aminek már az egysoros leírásában is minden benne van. Tényleg, a stílus és nagyjából a kidolgozás is levonható az alapok ismerete után.

A Blood Drive egy olyan jövőbeli, többnapos autóversenyről szól, ahol a kocsik vérrel mennek benzin helyett, mivel utóbbi hiánycikk, ahogy a víz is, amiért komoly harcok folynak. Tenni kellett volna a globális felmelegedés ellen, társadalomkritika ebben a Grindhouse-sorozatban?

Hands up, turn around, drop the leg!

Mivel a pilótáknak kell felhajtani az áldozatokat, így természetesen megizzadtak az írók, hogy valahogy kedvelhető maradjon az őrült versenyben résztvevő főszereplő páros: egyikük a húgának akar segíteni a nyereményből, a másik pedig az egyetlen őszinte zsaru a korrupt világban, aki csak belekeveredett az egészbe, és végül le akarja majd buktatni a szervezőket.

Mindezt nagyon feszes tempóra fűzték rá a pilotban, mivel a nap végén az utolsó mindig meghal, szóval folyamatosan erős késztetés van a haladásra, és a sebességre. Persze a pilóták igyekeznek egymásnak is keresztbe tenni. Plusz ott a fő összeesküvés, ami az évadnak szolgáltat alapanyagot.

Nem meglepő, hogy mindez a Syfy-on érkezik, többek között a Sharknado, a Killjoys és a The Expanse (WTF??) csatornáján. Az utolsó csak azért tettem be, hogy jelezzem: azért igyekeznek igazi sci-fit is csinálni, de közben a trash-ben is otthon vannak. A Blood Drive nyilván oda való, a szemétbe. Valamennyire.

Nem tudom, hogy sok részen át mennyire lesz jó, de basszus, a pilot alapján most eltaláltak szinte mindent. A digitális kamera kicsit zavart, inkább 8 vagy 16mm-rel kellett volna nekiesniük, de a gagyi trükkök olyan ötletekkel lettek megtöltve, hogy ez a 44 perc iszonyat könnyen lecsúszott.

Nyugi, nem úgy gagyi, mint az Aftermath, hanem egyelőre okosan.

Pontozni nem tudom, még a kategóriájában sem, hiszen nem sok grindhouse-filmet láttam az eddigi életem során. Az biztos, hogy a “modernek” közül ez inkább Planet Terror, mint Death Proof. A lényeg, hogy baromi jól szórakoztam és jöhet a folytatás, pár részt még tuti kap. Ha nem lesz benne sok időhúzás, akkor meg örülni fogunk.

Pilot: Ackley Bridge

2017. 06. 13. 19:30 - Írta: human

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Akármit is sugallt a trailer, ez baromira nem az új Skins. Ettől még az Ackley Bridge érdekes sorozat a tinikről, de mindenképp tisztázni kellett az alapokat rögtön itt az elején, főleg, hogy az angol E4 csatornára érkezett ez is.

A történet az Ackley Bridge nevű iskolában játszódik, ami így a neve alapján igyekszik a közösségeket jobban összekötni. Ezt úgy teszi, hogy egy fehér és egy muszlim iskolát vegyítenek benne, így muszáj a diákoknak más kultúrákkal is találkozniuk. Persze a jelenség elfogadását megkívánó gondolkodás tizenévesek számára eléggé távolinak tetszik.

Ha az nem lenne elég, hogy a konfliktusok jelentős része a kultúrák találkozásából adódik, még tipikus tini témákat is kapunk, csak éppen kis csavarral. Most nem a menő csoporthoz való tartozás miatt utasítja el a kicsit ciki barátját a lány, hanem mert a vallásabeliek elismerésére vágyik. A recept ugyanaz, mint eddig, csak a hozzávalókkal variáltak kicsit.

Gondolom az eddigiekből lejön, hogy az Ackley Bridge komolyabb társadalmi kérdésekkel akar foglalkozni. Nem csak a rasszizmushoz nyúl így, hanem esetleg segíthet a nehéz családból származóknak is elfogadni a helyzetét. Mindemellett bemutatja, hogy a tisztán PC-gondolatoknak a gyakorlatban sok akadállyal kell szembenéznie.

Viszont a fontosabb, nem is annyira szájba rágott üzenethez az kéne, hogy elérje a célközönségét, ami szerintem nem sikerül a pilotnak. Egyszerűen a fiatal szereplők, a díszletek és a helyzetek túl sterilek benne. Ismét csak azt tudom mondani, hogy nem gördül előre igazán a sorozat, inkább csak mondvacsinált konfliktusokba rángatja bele a karaktereit.

A hibák egy része a pilotbetegség számlájára is írható, hiszen annyi mindent akarnak felvezetni benne (a diákok mellett még a tanári kart is), hogy nincs is ideje jobb kidolgozással nyúlni az előhozott problémákhoz. Viszont így csak egy 6/10-est tudok adni a kezdésre.

Previous Posts