login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: The Mick – 1×01

2017. 01. 06. 14:50 - Írta: winnie

8 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Van, amikor valakinél az elejétől a végéig beszippant egy komédiapilot. Azért, mert jót röhög a poénokon, mert bejönnek neki a karakterek, mert valahogy betalál nála a stílus. A FOX-on bemutatott The Mick két It’s Always Sunny in Philadelphia-író munkája (sok éves veteránok, de máson nem is dolgoztak még), és a főszereplős is az It’s Alway Sunny-ból érkezett. A stílus pedig? White trash, tapló humor. Egyelőre.

THE MICK – 1×01 – 8,5/10

 

Az alapsztori tényleg egymondatos: a tróger, semmirekellő, felelőtlen nagynéni megörökli multimilliomos testvére három elkényeztetett gyerekét, házát és háztartását, hogy pótanyaként álljon helyet. Amihez természetesen rohadtul nem fűlik a foga. Mickey inkább csak élvezni akarja a gazdagságot és az előtte hirtelen feltárulkozó lehetőségeket, a csemeték csak a nyűgöt jelentik. Főleg, hogy némelyik elég kiállhatatlan.

– I was half your age when I settled down.
– Settle down? You got knocked up by some rich guy when you were working as a stripper.
– I was waitress at a strip club.
– You were a topless waitress. Okay. And that’s even worse; it just means you couldn’t dance.

Lehet, hogy a folytatás már feleennyire sem lesz jó, vagy előfordulhat, hogy oda lesz az újdonság varázsa (nem mintha annyira újszerű lenne a The Mick, bár ez a stílus inkább kábelen őshonos), de ez a pilot tényleg rohadt jó volt, egy másodpercig nem unatkoztam rajta.

Persze tudom, hogy alapvetően ez az a stílus, amit a részenkénti egy-két kunszt, nagy röhögés fog eladni, amikor valamelyik karakter nagyon durván pórul jár (vagy hasonló ennek a mintájára), és nem kíván meg különösebb írói teljesítmény, de annyi hasonló próbálkozás sült már be (Cooper Barrett’s, valaki?), hogy épp itt az ideje annak, hogy valamelyiknek összejöjjön.

Ehhez pedig tényleg az kell, hogy működjenek a kiegészítő elemek, mint például a mellékszereplők. Ennek elérése érdekében a The Mick tényleg csak egy-két ecsetvonást és jó színészválasztást használ fel. Nem hiszem ugyanis, hogy a pimasz nagylány, a tudálékos és szívatható középső fiú, a fura kisöcsi, a tróger pasi vagy testes, latina szobalány annyira eredeti figura lenne, de kivétel nélkül mindegyik (nagyon jól) működött, mert okosan nyúltak hozzájuk.

Mivel családi a körítés, elkerülhetetlen, hogy egymásra találjanak a karakterek, és olykor az is, hogy érzelgős legyen, de ha van eszük az íróknak, akkor ezt nem viszik túlzásba, nem hagyják, hogy úgymond fejlődjön az együtt lakók helyzete, hiszen ami ennyire működik, azon kár lenne változtatni. (Én nem bánném, ha a többkamerás komédiák mintájára minden rész resetet jelentene a kapcsolatok tekintetében, és a pilot utáni helyzetet vennél mindig alapul.)

Vicces megnézni a The Mick mellett az ABC nyári újoncát, az Uncle Buck-ot, melynek hasonló az alaphelyzete (ott egy piti fekete szélhámos lesz a bébiszitter, a különbség annyi, hogy apuék csak sokat dolgoznak és olykor elutaznak), mégis ég és föld a végeredmény. Ebből látszik, hogy milyen sokat számít a humor stílusa, a karakterek, illetve a színészek. (Olson-nak például simán elhiszem, hogy ilyen.)

Chain yourself to a redwood, light yourself on fire. Just not tonight, understood?

Természetesen csak annak érdemes belekezdenie a sorozatnak, akinek nincs ellenére az olykor agresszív, fizikai humor (esések, kelések, testnedvek – de nem öv alatt, legalábbis egyelőre nem), a másik szívatása, a helyenként azért elég tapló stílus. Tudom, nem szép dolog ilyesmin röhögni, de ha valami kreatív (mármint a főhős részéről), akkor az pacsit érdemel, mint a csirkevacsora a pilot végén.

Ja, megnéztem az 1×02-t is. Az is meghökkentő és elvetemült volt helyenként, de szerethető is, simán 7-7,5 pont. Remélem, kitart a lendület.

Pilot-mustra: Beyond – 1×01

2017. 01. 05. 19:43 - Írta: winnie

15 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

(A Freeform az egész szezont elérhetővé tette, de az írás csak az első részről szól. Ha eljutok a végére, akkor lesz évadkritika is, de addig is kommentben vagy kerüljétek a spoileres infókat, vagy jelezzétek azokat.)

There could still be unforeseen complications. At this point, it’s critical that we begin to understand what happened to Holden and why.

Ha a Ransom tipikus CBS-krimi, akkor a Beyond tipikus rejtélyes, összeesküvős, természetfölötti sorozat, ami jó eséllyel valami nagyon tipikus végeredményt fog hozni, de a kezdés alapján természetesen arra is megvan a sansz, hogy jól sül el a dolog – most légy okos, Domokos! Az alapokat ugyanis korrekt módon lefektették, miközben nem okozott fizikai fájdalmat a nézése. Márpedig a Freeform-tól ez nagy szó, ld. Shadowhunters.

BEYOND – 1×01 – 6/10

  

Kezdjük azzal, hogy az első pár perc nagyon megfogott, kicsit Stranger Things-esen retró volt (kisváros, gyerekek, (motor)bicikli), még akkor is, ha nem is olyan régen játszódtak a fura események amik egy tizenéves srác kómájához vezettek. Annak ellenére, hogy ezt egy elég hatásos jelenet követi, a sorozat belövéséhez el kell árulni a csavart: tini hősünk 10 évvel később tér magához, immáron egy huszonéves testben.

Ez az az alapszituáció, mely minden hozadékával együtt (gyereküket visszakapó szülők, sokkal érettebb kisöccs, rég nem látott legjobb barát) nagyon bejött, és még akár valamennyire eredetinek is mondható. Ami ezt követte (fura helyen való ébredés, furcsa képesség, fura jó- és rosszszándékú idegenek és persze a “SENKIBEN SE BÍZZ!“), arra azonban már semmiképpen sem mondható el.

Tim Kring keze is benne van a sorozatban, bár nem ő a készítő, így talán nem meglepő, hogy mielőtt még furcsaságok kezdenének történni, hősünket még látomások is jól meggyötrik, amik egyelőre megfejthetetlenek, de nyilván értelmet fognak nyerni, és nem lesz annyira elvont a magyarázat, mint a The OA esetében, ami azért bír néhány párhuzammal a Beyond-dal összehasonlítva. (De az amnéziás vonal miatt a Blindspot is említhető, egyébként meg sok más minden miatt a Kyle XY – emlékeztek még?)

Egyelőre nem nagyon emelkedik ki a szürkeségből sem a főhős, sem a többiek karaktere, habár előbbi kapcsolatai, főleg a testvérével és a legjobb barátjával, számomra azért elég izgalmasak. Cserébe, bármennyire is a rejtélyre van kihegyezve a sztori, egyelőre biztos, hogy nem kaparnám a falat azt a kérdést hörögve, hogy “mi a franc történt Holden-nel?”, és hogy mire képes?

Bármennyire is reális volt, annyira nem segített a piloton, hogy a főhős igencsak szkeptikus magával (és nem mindennapiságával) kapcsolatban, ami egy ponton túl idegesítővé vált. Persze ő sem hülye, tudja, hogy valami nincs rendben, de azért remélem, hogy az elkövetkező pár rész nem a vívódásaival fog eltelni.

Korrekt volt a Beyond kezdése, csak tartok attól, hogy a tipikusabb irányba fog elmenni a sorozat. Sokat fog számítani az, amikor kijjebb tárul majd a világ és több szereplőt ismerünk meg, illetve konkrétabban körvonalazódik az, hogy mi lesz az első szezon fő csapása azon kívül, hogy felderítik a kómás tíz év rejtélyét és a kiváltó okot.

Az első 40 perc ugyanis csak az alapokat tette le, és azt tudtuk meg, hogy történt valami furcsa a főhőssel, és hogy valaki el akarja kapni őt. Jöhet a… menekülés, az emlékezés és az önmegismerés? Remélhetőleg azért ennél több is.

Pilot: Ransom

2017. 01. 05. 15:50 - Írta: human

5 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

We left the textbooks behind a long time ago.

Ha valaki röhögni akar, az nézze meg a cold opent, a főcím előtti részt. A macska rám nézett, olyan hangosan nevettem rajta. Pedig ő aztán mindent át tud aludni.

Mi volt a vicces? Nem az, hogy minden bevált módszert hátrahagynak, amit a fenti idézetben láthattok, hanem az, hogy az egyik szereplő egy névjegykártyával bemegy egy túsztárgyalás rendőrség által lezárt részére. Nem csak megvillantja a logót, a kékruhás meg is nézi a névjegyet. Még csak nem is a túsztárgyaló cégtől lenyúlt beléptetőkártyáról van szó, csak egy sima névjegyről.

Lehet, hogy apróságnak tűnik, de szerintem tökéletesen megalapozta, hogy itt még a Bull-nál is nagyobb bullshit várható, pedig mindkettő valós személy munkáján alapszik. Kicsit előreszaladtam, szóval röviden: egy túsztárgyalós sorozat a Ransom. Mivel láttunk már pár sorozatot, így az senkit nem lep meg, hogy egy külsős tanácsadó cégről van szó.

A pilot egy rendőrségnek segítős jelenettel indít, amikor a főszereplő nagyon okos férfi megold egy nehéz helyzetet a zsaruknak. De rögtön utána jön a fő ügy, amiben csak egy család nevében tárgyal gyerekrablókkal, mégpedig a rendőrök kihagyásával.

Ebbe a pilotba aztán tényleg mindent beletettek. Nem csak arra gondolok, hogy két fajta ügyet is mutattak, hanem a kliséáradatra. Ott van az a textbook-idézet, de természetesen egy új csapattag szemén keresztül mutatják be nekünk a karaktereket, és amit a gyerekrablásnál művelnek az írók… áh, nem akarok spoilerezni, de szinte pipálják a tipikus dolgokat. Mondjuk a fő megcsavarás egész jó, szóval egy pontot kapnak érte, de mindez nem ellensúlyozza a tipikusságot.

Igazából a közepes és annál rosszabb jelenetek sorában a szereplőkről és a rendezésről semmi sem mondható el. Bár a főhős kicsit túljátszott, de amúgy teljesen tipikus az egész sorozat, halálunalmas párbeszédekkel, tipikus képekkel, drámai töltéssel. Na jó, volt vagy 2 egész jó beállítás, talán egy jobb forgatókönyvvel egész nézhető lett volna a végeredmény.

Abba még bele sem mentem, hogy a 40 percen át épített “ki ez az új lány?”-kérdés tetőpontja mennyire nulla érzelmi töltéssel bírt. Tipikus munkadarab az egész, legyen 5/10, de ajánlani még újoncoknak sem tudom. Nézzetek helyette inkább Standoffot.

Pilot: The Mick

2017. 01. 02. 17:33 - Írta: human

36 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Ez előtt a sorozat előtt két út áll: vagy gyors kasza a FOX-on, vagy a karakterei túl jó útra térnek és emiatt unalmassá válik. Még előfordulhat az is, hogy önismétlésbe torkollik. Kimaradt valami? Ja igen: az, hogy végig jó lesz.

A The Mick alapja annyi, hogy a lecsúszott white trash főszereplő meglátogatja a gazdag pasihoz feleségül ment testvérét. Pont akkortájt teszi ezt, amikor az FBI rajtaüt a páron és lecsukja. A tesó megkéri, hogy vigyázzon a gyerekekre egy estén át, de ha másnapra minden rendeződne a tervek szerint, akkor valami teljesen más családi sorozat keveredne ki ebből.

Szerencsére nem tisztáznak semmit, a tesó dobbant az országból, és a gyereknevelésre alkalmatlan önző főszereplőnőre maradnak a kölkök.

A legmeglepőbb, hogy mennyire telitalálatok a gyerekek. Nem egy massza az egész, mind külön egyéniség remek castinggal. A főszereplő Kaitlin Olson pedig az It’s Always Sunny in Philadelphia-val a háta mögött nem meglepő módon simán hozza a bunkó, önző, de talpraesett nőt.

Amitől viszont tartok, hogy a magukra hagyott gyerekek témájában tipikusan benne van egy érzelmi hullámvasút. Viszont a pilotban nem ez volt a jó, hanem az erőszakos, de jól megvalósított humor. Az a dinamika működik, hogy nem anyjukként tekintenek a nagynénire, hanem egy megbízhatatlan idegen nőszemélyként, akire mégis hallgatnak valamennyire, mivel a saját neveltetésük sem volt a topon.

Őszintén szólva ebbe a 20 percbe is rengeteg remek apróság van, ami miatt mégis merek bízni a készítőkben. Egyszerűen gondoltak a karakterekre (egyelőre legalábbis), és mindenkit rendesen megalapoztak.

Tényleg csak olyan kis jeleneteket értek ezen, például, hogy sír a kisgyerek és az anyja rátolja a cselédre, ahelyett hogy foglalkozna vele. 10 másodperc az egész, mégis így nem lesz olyan meglepő, ha esetleg nem hiányzik majd annyira a kissrácnak a távol levő szülő.

Sima 8/10 volt a pilot. Mivel minden őszi országos sitcom kuka mára, és a teljesen hagyományos Kevin Can Wait tartott ki a legtovább, így készen állok a kicsit bevállalósabb midseason felhozatalra.

Pilot-mustra: Star – 1×01

2016. 12. 22. 22:00 - Írta: winnie

10 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Lee Daniels a FOX Shonda Rhimes-a? Fogjuk rá, mindenesetre mind az Empire, mind pedig a Star kapcsán őt emlegetik apuként, holott ugye egyik sorozat sem a sajátja – előbbit például, ebbe mindig furcsa belegondolni, a Buffy The Vampire Slayer három hülyéjének egyikét, Jonathan-t (vagy a Gilmore Girls-ös Doyle-t) alakító Danny Strong készítette. Persze ettől még Daniels rendezői kéznyoma nagyon érezhető ezen az újoncon is.

Az alapsztori rém egyszerű: három nagyon különböző lány együttest alkot és megpróbál befutni ebben a kegyetlen világban. A helyszín Atlanta, ahol meg is kapják a segítséget, de persze a sok leselkedő veszélyt nem egyszerű kikerülni. Közhelyes? Az. Akkor marad a megvalósítás. Ja, a sorozat természetesen zenés. Mármint éneklős.

STAR – 1×01 – 6,5/10

A főhősünk Star, egy hátrányos helyzetű, de belevaló, jó hangú, és a szexualitását zavarba ejtően kihasználó 17 éves fehér lány, aki lelép nevelőszüleitől, hogy egy Instagram-on beújított dalszövegíró baráttal (a csaj titokban egy menő énekes lánya) közös karrierbe kezdjen, s útközben hozzájuk csapódik előbbi féltesója is, aki, ha lehet, még hátrányosabb helyzetű. Olyannyira, hogy már az első percekben bedobnak valami kemény, szappanoperás csavart.

A szappant (szerencsére) a pilot tempója miatt elhagyják egyelőre, és a sok, nyilván később kifejtésre kerülő mellékkarakter helyett is csak a három lányra koncentrálnak, akiknek a személyiségük elég hamar kikristályosodik – elég jól közel hozzák őket a nézőkhöz, pedig nem feltétlenül szimpatikusak.

Ha valaki egy új Empire-t vár a Star-tól, akkor az nem biztos, hogy jó helyen keresgél. A Star főszereplői csórók, nincsenek tele fukszokkal, mint a Lyon-família sarjai, a fő díszlet egy fodrász szalon, ami a lányokat felkaroló, zenei múlttal rendelkező keresztanyué. Idővel persze felfele fog ívelni az a bizonyos karrier, de a sorozat egyelőre nem száll el, és nincs is túlhúzva a szélsőségek irányába. (Oké, egy kivétellel.)

A Star menthetetlenül cool. És szerintem nem csak akar lenni, hanem az is. Oké, ez akár modorosságnak is felfogható, de ahogy Lenny Kravitz lépdel a kamerába, ahogy a főszereplő Jude Demorest gesztikulál, és ahogy Queen Latifah bármit csinál, az előtt fejet kell hajtanom. Nem biztos, hogy azt mondanám, hogy remek színészileg a sorozat (lehet, hogy az), de nagyon magabiztosan és hihetően hozzák ezeket az olykor eltúlzott karaktereket.

És ezek között a karakterek között elég jól működik a dinamika, legyen szó a szakmáról vagy a szalonról, olykor a párbeszédeket sem egyszerű követni a tempójuk és a nyelvezetük miatt (de legalább megtudtam, mit jelent a ‘finna’, amit Leodis McKelvin is használt az Eagles-Falcons NFL-meccsen, amikor benézett egy nagy játékot)

Azonban hiába volt tetszetős a kezdés, azért valljuk meg, nem sok minden volt a pilotban, ami a továbbnézésre kényszerítené az embert. Oké, kíváncsiak vagyunk rá, hogy a Star és a csajok befutnak-e (hmm, vajon…?), de ezen kívül szinte semmit sem vezettek fel, csupán minimális konfliktust, inkább a karriersztori lett kiemelve. (Na jó, volt egy ócska cliff, amit mindenki látott előre, eltekintve egy félrevezető snittől.)

És lehet, hogy egy karriersztori elég is, lehet, hogy nekem is elég lesz 3 rész után, főleg, ha jó zenékkel párosul. És a pilotban tényleg jók voltak a dalok, de én mindig is szkeptikus voltam az éneklős sorozatokkal, a vesszőparipám az, hogy ne vegyék el a számok a sztoritól az időt. De jól integrálni nem egyszerű őket. A Star – 1×01-ben is volt random áloméneklés (minek?), de legalább a stúdiózást megúsztuk. Egyelőre.

Ha már dalok, akkor egyébként én nem vagyok oda a kvázi rögtönzött előadás közben stúdióhangzásért. Nyilván jobban szól, jobb az összhatás, de így végképp lőttek a hitelességnek, főleg, ha már torzítást is beletolnak a mikrofon nélküli házi dalolásba. Engem az efféle eléggé ki tud zökkenteni.

Összességében azért, mint a pontszám is mutatja, bejött a Star, eladták a színészek (és fő karakterek, a három lány). De ez a felfelé tartott hüvelykujj csak ennek a 45 percnek szól. Az évadelőzetes már frankó melodrámát és klisésnek ható szálakat lebegtet be, amik nem tudom, mennyire fognak érdekelni.

Ja, ha valaki lemaradt erről a videóról, az csekkolja, a bizonyíték, hogy a sorozat az Empire univerzumában játszódik. Lucious találkozik Alexandra apjával, vagyis Terrence Howard Lennyi Kravitz-szel.

Pilot-mustra: Trailer Park Boys: Out of The Park – 1×01

2016. 12. 19. 14:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

Nyilván nem sok értelme van írnom a Trailer Park Boys spinoffjáról, ha magáról az anyasorozatról nem írok (süldőkoromban nagyon utáltam, mert nem értettem), kevesen kezdenek neki csak úgy egy leágazásnak az eredeti ismerete nélkül, de én megtettem, és ilyen alapon lehet, hogy volt, van vagy lesz követőm.

A 10. és a 11. Trailer Park Boys-évad között készült el ez a 8 részes szezon a Netflix-re, amiben a 3 főhős kiszabadul kanadai lakókocsi-parkjából és elindul világot látni. A célpont pedig Európa. Az első részben Anglia, majd Németország, Hollandia és Skandinávia is kap részt. És mindezt ismét csak áldokus, olykor gerilla módszerekkel forgatott stílusban prezentálva.

TRAILER PARK BOYS: OUT OF THE PARK – 1×01 – 5/10

A TPB három idióta hőse tehát elindul világot látni, hogy közben forgassanak róluk valamit (máris adja magát a kamerába tekintgetés és olykor a kibeszélés). Az egész persze az élet élvezetéről, egymás anyázásáról és jóleső trollkodásról szólna, de elég hamar kiderül, hogy a tét a túlélés, hiszen a szervezőktől nem kaptak pénzt, így mindenféle hülye feladatokat kell végrehajtaniuk, hogy megkapják az apanázst, és egyáltalán egyenek vagy szívjanak valamit.

Megindul tehát a szenvedés, amit csak súlyosbít a kultúrsokk, aminek a mértékét el lehet képzelni, hiszen igen surmó kanadaiakról van szó, akik nem elég, hogy képtelenek külföldiekkel megértetni magukat, de még az adott országokról sem tudnak semmit, csak pár marhaságot, ami beugrik nekik az agyuk eldugott zugaiból.

A történet motorja tehát az, hogy olykor ötletes, de egyszerű feladatokra építene. Valójában nincs is szkript, csak egy afféle sztorikeret, amit improvizálással töltenek ki a “színészek” – például akkor kaphatnak pénzt a németeknél, ha bőrnadrágban bohóckodnak vagy elindulnak a berlin-i görkorcsolya maratonon. (Utóbbinál az egyikük kitalálja, hogy ezt hokifelszerelésben akarja megtenni, így hát azt is le kell nyúlni valahonnan.) Vagy szereznek autogramot Noel Fielding-től, vagy rekreálják a Beatles Abbey Road-os fotóját.

Az a baj, hogy az első két rész túlságosan is egyenetlen. Akadnak remek megoldások bennük, de ezeket nem is rossz részek, hanem inkább érdektelenek váltják olykor. Nyilván marha nehéz a műfaj, és ha nincs elég anyag, akkor abból kell dolgozni, ami van, és utazgatás közben pláne necces teljességre törekedni.

Ez van, de az biztos, hogy már közel sem olyan rossz a véleményem a Trailer Park Boys-ról, mint 10 éve. És gondolom, hogy aki eleve ismeri a karaktereket, még jobban fogja élvezni az egészet.

The OA: az 1. évad

2016. 12. 16. 22:41 - Írta: winnie

43 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A Netflix már a berendeléskor sem árult el sokat Zal Batmanglij és Brit Marling sorozatáról, de az kifejezetten meglepő volt, hogy minden előzetes kampány és infó nélkül hét elején közölték velünk, hogy ma kerül fel a kínálatba a sorozat, s úgy mellesleg kiadtak egy rejtélyes előzetest és plakátot hozzá. A kérdés, hogy a mai sorozatkínálat mellett az ember belevág-e a totális ismeretlenbe?

Támpontot csak a két készítő korábbi munkássága jelenthetett, de nem hiszem, hogy a Sound of My Voice vagy a The East annyira ismert film lenne széles körben. Azt viszont már ennyiből is sejteni lehetett, hogy elég szerzői darab lesz a The OA. Nos, az lett. Szerzői és szerintem nagyon rétegcucc, de aki nyitott és nem zavarja az elvontabb, transzcendensebb téma, az lehet, hogy élvezni fogja.

Pilotkritikával (6,5/10) nem is szenvedtem, mert ez is egy olyan Netflix-sorozat, ami rétegekben tárul fel a néző előtt – egy rész után sehol sem vagyunk. Adott egy kezdőszituáció, ami az 55. perc környékén vesz egy fordulatot és azt sejteti az emberrel, hogy végre kiderül, hogy miről fog szólni. Csak azért, hogy az 1×02 végén fény derüljön arra, hogy van benne egy még hangsúlyosabb sztori – s végül persze a 3-4. rész végére derül ki az, hogy mire megy ki a játék. Homályosan. Hogy az 5. rész végén…

There’s nothing more isolating than not being able to feel time. To not feel the distance between hours, days.

Ez a réteges történetmesélés azért helyenként nem kevés bizalmat követel meg a nézőtől (meta módon az első részben a főhős is ezt a bizalmas kéri a körülötte lévőktől), s további kihívásokat is támaszt.

A sztoriról spoilerek nélkül nem sokat lehet mondani: egy évekkel korábban eltűnt fiatal nő felbukkan idős szülei nagy örömére, azonban mind eltűnése, mind megkerülése körülményeiről nem tudni semmit (trauma érte és sebhelyei vannak), sőt a család egymásra találása közepette kiderül róla egy igen nagy WTF is. A The OA (az utolsó két betű a lány “új”neve) alapvetően az ő története, illetve pár, hozzá igen közel kerülő kívülálló és vele rokon vonásokat mutató illető.

(Persze, hogy ne csak rébuszokban beszéljek, bedobom ezt meg ezt és ezt, vagy ezt a sorozatot (vagy akár ezt és ezt a filmet) – már a címük is spoileres lehet a sorozat sztorijára vonatkozóan, szóval óvatosan a klikkekkel, és a The OA mindtől eléggé eltér, de bizonyos vonásaikkal párhuzamot mutat, szóval ingatag mankónak azért megteszi annak, aki nem akar fejest ugrani a sötétségbe. De azt nem garantálom, hogy ha szezont 2-3 mondatban konkrétan leírnám, senki nevetné el magát.)

Az az igazság, hogy a The OA sokkal izgalmasabban indul, mint ahogy befejeződik. Az, amit a pilot majd egy óránál érkező főcímével bedobnak, határtalan lelkesedéssel töltött el, többek között, mert a helyszín iránt elfogult vagyok – és annak ellenére mondom, hogy idővel a sztori sokkal banálisabbá vált, hogy akkor kezdtek el érkezni a rejtélyek és az élet nagy kérdéseinek felvetései, az egzisztencialista bolyongások.

Abban biztos vagyok, hogy akik nyitott (vagy éppen kellő suspension of disbelief lakozik benne), abban sok kérdést felvet majd a téma, a bennfentesek a sorozat kapcsán nagyon sok mindenről el tudnak majd beszélgetni, ha heti széria lenne, akkor egy keménymag a két rész közti időt lazán ki tudná tölteni elmélkedéssel, de épp ez a látszat-bennfentességre való hajtás sokak el is taszíthat.

A The OA problémafelvetéseit és megoldáskereséseit izgalmas volt nézni, főleg, hogy nagyon érzékeny és hangulatos megvalósítással párosult, de a témája sajnos eléggé távol állt tőlem. És annak ellenére, hogy a fenntartásaimat félreraktam, sajnos pont a lényeget, a “mozgásos motívumokat” (aki nézi, érti) és hatásaikat képtelen volt megemészteni (röhejesnek találtam?), így a szezon második felének egy részével sokkal kevésbé tudtam rezonálni. Tudtam mibe kapaszkodni, de…

A sorozat egyediségéhez azonban nem férhet kétség, ez az, amivel sokakat megfoghat. Meg talán a karaktereivel, csak éppen az a gond, hogy annyira egyszereplős a sztori, hogy az Ötökre egyenként nem jut sok idő. Azzal a kevéssel mondjuk nem sáfárkodtak rosszul a készítők, de pár ecsetvonás jut csak ezeknek a figuráknak (érdekel minket a sorsuk?), akik között hiába lenne izgalmasabb, sok nem derül ki róla. (A totális elfogadást kiváltó motivációikról pedig végképp minimális.)

Nagyon érdekes élmény volt a The OA, de az biztos, hogy nem lesz ott az év végi kedvenc újoncaim között.

De ettől még élmény szempontjából mindenképp a jobb darabok közül való (jó volt látni, hogy mennyire határozott benne a készítői szándék), és biztos, hogy sokaknak örömet fog okozni, hogy létezik egy olyan szolgáltató, mint a Netflix, amely ilyen sorozatokat is bevállal, amiket pár éve még biztos, hogy senki nem pénzelt volna. De látva a teljes szezont, úgy érzem, hogy közel sem lesz akkora durranás, mint némelyik másik sajátjuk.

Persze remélem, hogy tévedek, de az biztos, hogy rossz lóra tesz, aki valami hatalmas durranást vár a sorozat végén. A The OA sokkal kísérletibb és személyesebb annál, hogy mindenféle bombasztikus elemet aggassanak rá. És hiszem, hogy csak a rejtélyekért, illetve azok megoldásáért felesleges kitartani 8 részen át. (Vicces egyébként, hogy a részek hossza 31 és 71 perc között váltakozik.)

Kevin Hart Presents: Hart of The City: az 1. évad

2016. 12. 16. 19:20 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra,standup

Erről a műfajról lehetetlen korrekt módon nyilatkozni bepróbálás alapján. Még akkor sem egyszerű, ha az ember végignézi a sorozatot, hiszen a standupos humor iszonyú szubjektív. Épp ezért ezt a posztot felhasználom arra, hogy megkérdezzem, tud-e ajánlani valaki olyan tévésorozatokat, amikben különféle standuposokat mutatnak be. Kizárt, hogy itthon pár embernél többen ilyet nézzenek, de hátha ők erre járnak.

A Comedy Central-on a Kevin Hart Presents: Hart of The City előtt is ott volt az ismertebb nevekre koncentráló, tematikus The Meltdown with Jonah and Kumail, illetve a részenként egy-egy humoristával foglalkozó The Half Hour és a This Is Not Happening. Ez a sorozat azonban járja Amerikát és minden városból bemutat pár ismeretlenebb arcot.

Amellett, hogy van az epizódoknak egy megírt kerete, amiben először Kevin Hart valami vicceskedős jelenetben feltűnik, majd pedig elbeszélget röviden az adott rész vendégeivel, az egész csak annyiból áll, hogy a humoristák egymás után felvonulnak a színpadra és dumálnak, standupolnak. Nyilván erősen megvágva, a legjobb vagy legjellemzőbb anyagot meghagyva az  hosszabb szettből.

Mindez tehát azt jelenti, hogy részenként látunk 4-5 új arcot. Ergó teljesen megítélhetetlen, hogy kinek melyik epizód lesz az erősebb, az 1×04 vagy az 1×07, és azokon belül is totálisan a személyes preferencia dönt arról, hogy egy, kettő vagy három fellépő zseniális, a többi pedig nagy nulla. A kérdés, hogy ki nézne ilyesmit egy hype-os standup különkiadás helyett? Egyáltalán miért jó, hogy van, azon kívül, hogy ugródeszkának tökéletes a humoristák számára.

Néztem volna én a Hart of The City-t, mert vagyok annyira perverz, hogy érdekeljen, hol áll most egy amerikai város humorista világa, de igazából értelmét sem láttam, hiszen az ismeretlenségük miatt a legtöbb fellépőnek még a többi anyagára sem tudok rákeresni, max annyi jut nekem, hogy pár év múlva, ha befutnak, bólogatok, hogy én pár 2016-ban felfigyeltem x-re vagy y-ra, mint anno a Last Comic Standing című standupos kereső NBC-reality-ben Iliza Shlesinger-re. (Amy Schumer is volt benne, de ő nem nyert és én sem emlékeztem rá, hmm.)

Nyilván egy Showder Klubot, ahol ismert arcok vannak általában, lehet célirányosan nézni, de egy ilyen sorozatot nem. Így marad az, hogy megbízunk a készítőkben, többek között az egyébként stadionokat megtöltő Kevin Hart-ban és az ízlésében, hogy vicces figurákat válogatnak össze. De még akkor is lutri az egész, és szinte kizárt, hogy ne legyenek benne luftok.

Pilot: The Deleted

2016. 12. 16. 14:50 - Írta: human

10 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ha gyönyörű testű szereplőket akarsz látni mindkét nemből, akkor ez a te sorozatod. Szinte mindenki modellként néz ki, de ez nem meglepő a készítő, Bret Easton Ellis eddigi munkásságát ismerve.

A The Deleted egy streaming szolgáltatóra, a Fullscreen-re készült. Ez egyben azt is jelenti, hogy a költségvetés nincs az egekben. Ugyanott főleg YouTube-sztárokkal készülnek sorozatok, és ez az első nagy dobás drámájuk, amiben… a legnagyobb név Amanda Cerny. A csaj Vine-os, de előtte a Playboy-ban is láthattuk.

Igazából a költségvetés nekem csak abból a szempontból zavaró, hogy Ellis könyveiben a tárgyak mindig fontosak voltak, mivel sokszor azok, és a társadalmi helyzetük határozták meg az üres szereplőket. Viszont itt nincs pénz a csillogásra, amit a forgatókönyvvel kerültek ki. Viszont ha nem is a legdrágább kamerákkal lett felvéve, a The Deleted egész korrekt rendezésileg, kicsit művészfilmes.

Eljutottunk a történethez, amiről a pilot nem sokat árul el, csak felfesti az alaphelyzetet. Ez annyi lenne, hogy ezek a fiatalok bujkálnak valami szekta, vagy a kormány egyik titkos, tökéletes embereket “termelő” programja elől. És a szexétvágyuk sosem lankad. Szóval üres lakásokban drogoznak, vágják magukat, szexelnek, és valaki keresi őket. Ennyi.

Gondolom, a későbbiekben tisztul majd a kép, de az első részben szinte csak a hangulatra mentek rá egy-két rejtélyes pillanattal. Szóval szólt a szintizene (az It Follows ugrott be), amikor csak lehetett minimális ruhában mászkáltak a szereplők, és nem túl okosan próbáltak a radar alatt maradni. Miközben a neten pasiztak, meg hasonló dolgok…

Az egyetlen nagyobb gond a The Deleted-ben, hogy a színészpalánták lehetnének valamivel jobbak, a többségük borzasztó, amikor megszólal. Pontozni nem tudom, de eskü kíváncsi lettem a folytatásra. A trailerrel ellentétben a tizenegynéhány perces első rész a maga módján tényleg kicsit Ellis-es volt.

Pilot-mustra: Milo Murphy’s Law – 1×01

2016. 12. 15. 14:51 - Írta: winnie

5 comments | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

Nem is tudom, hogy merjek-e írni a Disney XD új (animációs) sorozatáról, hiszen az alapokon kívül véleménynek csak annyit tudnék idebiggyeszteni jópofa, arról nem is beszélve, hogy hiába szállítja az első sorban gyerekeket megcélzó Cartoon Network az idősebbek számára is élvezetes szériákat, a csatornára ez eddig nem nagyon volt jellemző.

Oké, a Star Wars Rebels meg a Marvel-sorozatok egy dolog, de a Milo-t lehet, hogy csak fiatalok fogják szeretni. Meg én? (Utánanézve látom, hogy a Star vs. the Forces of Evil is itt megy, amiről ugyancsak olvastam jókat, a Pickle and Peanut meg eléggé bizarr. Meg…, nem is olyan rossz ez a kínálat.)

MILO MURPHY’S LAW – 1×01 – 7/10

Akárhogy is, az biztos, hogy ezt az animációt inkább a fiataloknak készítették (legalábbis ők könnyebben rácuppannak), de van annyira kreatív, hogy találjak benne bőven élveznivalót. Persze ez nem véletlen, mert a készítők legutóbbi munkája a kvázi kultikus Phineas and Ferb volt.

A Milo Murphy’s Law Milo-ról szól (és dolgos mindennapjairól). A srác 13 éves és a világ legbalszerencsésebb embere, csak úgy vonzza magához a bajt (Murphy és a törvénye?), jobban járunk, ha távolt tartjuk magunkat tőle, mert nem igazán életbiztosítás a közelében tartózkodni. A poén az egészben, hogy ő mindezt totál természetesnek veszi, nem stresszel miatta, jó képet vág a dologhoz és (túl)éli az életét.

Milo-ról a fentieket mindenki tudja, tartják is tőle a távolságot az iskolában (hmm, a családját az elején nem is ismerjük, csak a kutyáját, aki zseniálisan ász), csak egy barátja van, Melissa, aki azonban tűzön-vízen kiáll mellett. És persze ott az új fiú, Zack, aki, szegény, semmit sem tud Milo-ról, mellékeveredik, és ott is marad, hogy együtt éljenek meg mindenféle kalandot egy random amerikai kisvárosban – hol focimeccsen, hol iskolában, hol pedig egy elszabadult metrószerelvényen.

Az egész sorozat sodró lendületű komikus kaland, kiszámíthatatlan, rettenetesen jó hangulatú és…, azt akartam írni, hogy gyerekes, de nem a tipikus jelentése szerint, hanem telve van gyermeki bájjal. Ez igaz Milo karakterére, a kapcsolatára a barátaival, és eleve arra a sok szerencsétlen eseményre és katasztrófára is, ami körülötte történik.

Komolyan nem tudom, hogy meddig fogják bírni a készítők ötletekkel (persze nem hiszem, hogy aggódni kellene emiatt), de az eddigi pár rész annyira tömve volt ötlettel, hogy az máshol egy évadot kitenne. Szóval már csak az olykor elborult ötletek, a készítői fantázia szárnyalása miatt is szívesen nézem. (És akkor az utalásokról és a szójátékokról nem is beszéltem.)

They tried selling German sausages but they were the worst.

A sorozat részei egyébként 10 percesek és kettesével kerülnek adásba. Érdekesség még, hogy Milo szinkronhangja nem más, mint ‘Weird Al’ Yankovic, a híres énekes-parodista aki a főcímdalt is énekli, meg egyébként is van, hogy dalra fakad.

Pilot-mustra: White Rabbit Project – 1×01

2016. 12. 14. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: doku,kritika,pilot-mustra

Hát, ennyi a Peak TV korában nem biztos, hogy elég lesz. Pedig alapból jó ötletnek tűnt, hogy az utolsó Mythbusters-szezonból kihajított “tanoncok” (Grant Imahara, Kary Byron és Tory Belleci) közreműködésével a Netflix készít egy afféle tudományos alapokra építő sorozatot. Ebben azonban nem mítoszrombolnak, hanem inkább tematikusan vizsgálnak jelenségeket.

WHITE RABBIT PROJECT – 1×01 – 4/10

 

A szinopszis szerint Imahara-ék “a popkultúra, tudomány és történelem furcsa és csodálatos eseményeit derítik fel, illetve vizsgálják meg kísérletekkel”. Ennek pedig keretet is adnak: összeülnek dumálni egy témáról, majd mindegyikük “prezentál” 2-2 példát, hogy a végén ezeket a példákat pontozzák és győztest hirdessenek.

Az első adásban egy kínos jelenet után választanak 6 szuperképességet és való világbeli megvalósításukat járják körbe (hogy lehetséges szert tenni szupererőre vagy láthatatlanná válni), és a folytatásban is 6-6, a szerkesztők által választott példát prezentálnak számunkra, általában a legérdekesebbet jobban kiemelve. Ha szerencsénk van, a főszereplők nem csak mesélnek, hanem részt is vesznek a bemutatásban.

Sajnos a szuperképességes rész még a laikus énem számára is tipikus lett. Amellett, hogy a egypoénos “telekinézis” tényleg vicces volt egy ideig (huszadjára ugyanaz a poén már necces), a többi inkább csak bólogatósan érdekes vagy hümmögős (ú, villám! ú, fagyasztás! ú, repülés, aka random extém sport!), illetve alig pár perces kuriózum (láthatatlanság). A cyber csótány meg szimpla állatkínzás.

Ekkor azt hittem, hogy csak azért nem voltam elégedett, mert rossz résszel kezdtem. A sorrend nyilván mindegy, de mivel az 1×02 nagy börtönszökésekről szólt, ezért gondoltam, hogy az majd megfog. Hát, nem. A hőlégballonos sztori lenyűgöző volt, de a többiben eléggé nulla volt a tudományos faktor, csak közhelyes, dokumentarista stílusban rekreáltak vagy régi felvételekkel bemutattak 5 szökést, miközben a házigazdáknak alig volt szerepük, csak meséltek. (Oké, Imahara szerepelt Negyedik Falként az egyikben.)

A három mítoszépítőt jó együtt látni, hármasban nagyon jól működnek, külön-külön viszont túljátszanak mindent, és bár jó őket lelkesnek látni, az egészről süt, hogy olykor csak kamu a sok ujjongás. A pontozás a részek végén tök felesleges, semmi tétje nincs, és már az első részben is voltak érthetetlen értékelések. Azok nélkül is ugyanez lenne a végeredmény.

Az viszont nagyon gáz, hogy itt nem voltak képesek sorrendben mutogatni a jeleneteket, némelyiket szétkapták több részre, hogy “majd visszatérünk rá”. Ennek a tévében van értelme, hogy maradjon a néző, de a Netflix-en mi a frászért csinálnak ilyesmit?

Persze a tematikus felosztás azt is jelenti, hogy a részek minősége vagy izgalmassága erősen ingadozhat. A szuperképességes kezdés és a börtönszökéses második rész után az 1×03 őrült II. világháborús fegyverekkel foglalkozik (a témához hülye vagyok, akár meg is nézhetném), majd jön egy szélhámosos rész (szeretem a “műfajt”), az 1×05 heist (a kedvencem műfajom), utána sorban: gyorsulás, irritáló kütyük, scifi találmányok, új találmányok régi formái és a gyorsaság.

Igazából a White Rabbit Project-nek esélye sincs, hogy direktben tovább nézzem – megtehetném, de minek? A Mythbusters utolsó pár szezonjáról is lemaradtam, pedig a sorozattal semmi bajom nem volt, így inkább azokat az évadokat pótolnám, mint a WRP-t.

Más kérdés, hogy ha lenne más dolgom és elém kerülne a tévében az új sorozat valamelyik epizódja, akkor “miért ne?”-alapon simán meg tudnám nézni, mert jó látni a srácokat. A White Rabbit Project ártalmatlan, de inkább csak érdekesség, amivel elüti az ember az idejét vagy a fiktív sorozatok közé változatosságot hozhat, még véletlenül sem kihagyhatatlan. Csalódás.

Pilot: The Hindenburg Explodes

2016. 12. 08. 18:10 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

WTF. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy ez pontosan mi volt. Talán ez a jó? Az Adult Swim egyik új sorozata, illetve pilotja szokás szerint meglepett, mivel ők eléggé elszállt darabokat tudnak szállítani.

hidenburgg1

A hivatalos leírás ez volt: a sorozat a hírhedt Hindenburg léghajóról szól. Pontosabban annak utolsó, 1937-es útjáról Németországból New Jersey felé, ahol felrobbant anno. A középpontban a léghajó elég szokatlan legénysége és utasai lennének.

Na most, nem elég, hogy már a pilotban odaérnek, de vagy 5 történetet mutatnak be nekünk a 10 perces játékidő alatt. Komolyan, van itt időutazó, Hitler életére törő merénylő, elszabadult múmia, a léghajóra féltékeny Wright-testvérek. Maguk a poénok nem annyira erősek, de olyan mennyiség van belőlük, hogy az Angie Tribeca ugrott be a nézése közben, arra hasonlít a leginkább.

hidenburgg2

A fentieken kívül olyan mennyiségű cameo-t kapunk, hogy már csak amiatt érdemes megnézni. Rengeteg komikus tűnik fel pár pillanatra, szóval sokszor csak az feldobja a jelenetet, hogy “jééé, ő is??”. Pár lelőttem képben, de ez semmi. Minden komédia rajongó nézzen bele, csak 15 perc az egész.

hidenburgg3

Pontozni nem tudnám, mert ez egy tömör massza volt, nem pedig igazi pilot. A folytatás? Fogalmam sincs, ezek után mennyire érdekel, de ezt a pár percet nem bántam meg kicsit sem.

A pilot megnézhető az Adult Swim oldalán is, ahol értékelni is lehet, és az értékelések összegzése után kerül majd sor az esetleges berendelésre.

Next Posts Previous Posts