login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: Powerless – 1×01

2017. 02. 07. 17:41 - Írta: winnie

8 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

human pilotkritikáját olvasva azt mondtam, hogy majd én megmondom a magamét, hiszen (és ez egy kis deja vu a Santa Clarita Diet után) kizárt, hogy ilyen koncepciót (DC-s komédia) ilyen írókkal (a Surviving Jack és a Shit My Dad Says készítői), ilyen színészekkel (Hudgens, Tudyk, Pudi, Funches, Kirk) el lehessen rontani. Oké, hosszabb távon talán nem is rontják majd el, de hogy ez a pilot annyira szürke és csontközepes volt, hogy majdnem elvette a kedvemet a folytatás nézésétől.

POWERLESS – 1×01 – 5/10

 

A DC képregény univerzumában játszódó komédia (valójában ez egy harmadik, a mozifilmestől és a CW-tévésorozatostól is elkülönülő világ) helyszíne egy biztonsági cég (ergó munkahelyi a szitkom), azon belül is a K+F, szóval kutatnak-fejlesztenek, és mindenféle hülye, reményeik szerint praktikus kütyüvel állnak elő.

Ide csöppen be egy naiv, vidéki lány, az ő újonc szemén át (ahogy azt kell) ismerjük meg a suttyó főnököt, aki Bruce Wayne unokaöccse (ej, ha tudná, hogy mi a rokon másodállása…!), valamint a beosztottakat, akik nem fogadják lelkesen. Arról nem is beszélve, hogy már a pilotban arról van szó, hogy mindenkit kirúgnak, ha nem sikerült előállni valami cuccal, amiben van fantázia.

Annyira bántóan semmilyen volt a pilot, hogy tényleg csak Vanessa Hudgens karakterének ragadós lelkesedését tudom kiemelni (ó, a végén, amikor ölelkezni próbál…!) belőle.

Pedig ezt a műfajt már egy-két vicces mellékszereplővel is be lehetne lökni. De míg Danny Pudi a Community, Christina Kirk pedig az A to Z első részét rögtön eladta a pár sorral megírt mellékkarakterével, itt főleg előbbi teljesen szürkére sikerült. Márpedig olyan nincs, hogy ne legyenek képesek neki valami röhögős poént írni… (Oké, a (még) nem állandó szerepló tudós csaj eladta a karakterét, ő jó volt.)

We all know that the number one cause of workplace accidents is Superman crashing through office windows mid-fight. That’s a simple fact. But now… this glass is made of Kryptonite.

Az a bosszantó, hogy a Powerless-ben nagyon benne van a potenciál, és tudom, hogy sokan már attól elalélnának, ha minél többször emlegetnék benne Batman-t és a többi szuperhőst, akik nem szerepelhetnek a sorozatban. De nem erre gondolok, hanem tényleg arra, hogy egy ilyen szuperhős-világ kisembereinek a mindennapi életének és problémáinak bemutatásában mennyi lehetőség van.

A pilotból pedig ez hiányzott. A kezdésben láttuk Charm City néhány lakóját (jó is volt), de utána szinte minden a négy fal között, a munkahelyen játszódott, nem mutattak be kuncsaftot. Persze ez érthető, hiszen a dolgozókra akartak koncentrálni, őket szerették volna megalapozni, bár ez nagyon nem sikerült… A lényeg, hogy a folytatásban, amint bejönnek a képbe az ügyfelek és a magánéleti szálak, sokkal jobb lehet a sorozat, mert csak nincsenek beoltva humor ellen a készítők.

Abban viszont egyetértek, hogy a főcím állat. Azt pedig mindenkinek ajánlom, hogy érdekességként csekkolja az eredeti pilot előzetesét, ami még teljesen más koncepcióval és karakterekkel rendelkezett, de újraírták és újraforgatták.

Pilot: 24: Legacy

2017. 02. 06. 20:14 - Írta: human

29 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Támadjanak fel az akciósorozatok! A nagy számok törvénye alapján minél több van belőlük, annál valószínűbb egy jó születése is. A minap nézhettünk gépfegyveres Training Day-t, erre rögtön itt van rá egy terroristaelhárítós történet. Itt is egy régi brandet használnak fel, vagyis a valós idejű történetmesélés koncepcióját hozták az új szereplőkhöz.

A történet egy hős katonáról szól, aki 5 társával levadászott egy terroristavezért, amivel megakadályozott egy épp tervezgetett támadást. Mondjuk ez már a múlt, a 6 volt katona azóta tanúvédelmi programban bujkál, de már az első percben kiderül, hogy hiába, hiszen épp lelőnek egyet közülük. Na itt csöppenünk a real time történetbe.

Mivel a 24-ról van szó, így természetesen nemcsak egy sima bosszúról van szó, de több fordulatot nem akarnék ellőni, hiába kitalálhatóak. És igazából ez a sorozat legnagyobb baja: tovább folytatja a 24 leszálló ágát. Nincs itt semmi megújulás, csak a szereplőket cserélték le.

Mellesleg nem gond, hogy Kiefer nem ért rá, sőt, a The Walking Deadből érkezett Corey Hawkins nagyjából a legjobb casting a sorozatban. Ki merem mondani, hogy nem hiányzik a 24 vége felé látott Jack Bauer (az első 3-4 évadban levő viszont igen:). Nem a srác a probléma, nem miatta döcög a pilot, hanem az írógárda miatt.

Komolyan mondom, némelyik fordulatnál a fejemet fogtam, hogy “már megint!?” Értem, hogy a feszült helyzetekben való hirtelen döntések fontossága alaptartozéka a sorozatnak, de egyszerűen nem volt kellően megalapozva pár merészebb húzás. Sőt, pont azt éreztem rajtuk, hogy “tipikus 24”, csak épp negatív előjellel értve. Semmi megújulás nem történt.

Viszont pont az előbbiek valamennyire pozitívumként is értendőek, hiszen valamiért mégis kitartottunk sok éven át, és egyelőre ez nagyon hasonlít arra. És ebből a szempontból a tipikus 24 nemcsak negatív felhangot ér. Csak valahogy el kellene érnie a készítőnek, hogy a halálok érdekeljenek minket, hiszen a sorozat erejéhez sokat adott, hogy egy ideig mindenki feláldozhatónak tűnt a főszereplőn kívül.

A Legacy-ban elég szomorú, hogy sok karakter csak ült és elmondta a múltját, ami meghatározza őt, teljesen szárazan tolva az expozíciót (aki látta: a katona és a felesége korrekt, a két technikus borzasztó). Míg anno még a borzasztó gyáva CTU-főnök önfeláldozása is durva volt, mivel a cselekedetei és parancsai miatt a sorozat képzelt világában élő ember volt, akiért kár. Itt egyelőre ilyesmiről szó sincs.

Összességében a kezdésre csak 6/10-et tudok adni, és igazából egy pontot a volt katonatárs miatt vontam le. Értem, hogy kattant és/vagy drogos akármi, de annyira civilként mozgott stresszhelyzetben, hogy rossz volt nézni. Na, az ő castingja katasztrofális.

Pilot: Training Day

2017. 02. 05. 20:00 - Írta: human

3 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Jó film a Training Day, Oscar bácsit is meghozta Denzel Washingtonnak, de a sorozatot igyekszem nem annak a fényében (lásd. az első képet) értékelni. A probléma, hogy még úgyis rossz lett a CBS újoncának pilotja.

Tisztában vagyok vele, hogy csak egy név az egész, de már a pilot is vagy két napot ölel fel, avagy Days kéne legyen a cím. Na, áthasítottam ezt a szőrszálat, kicsit hamisan, hiszen a sorozat igazából folytatás, ami vissza is utal Alonzo Harris-re. Lássuk inkább a tényeket és véleményeket.

A történet egy utcai zsaruról szól, akit egy tapasztalt nyomozó mellé helyeznek. N,a nem azért, mert ez a logikus lépése a pályájának, bár elkövet egy hőstettet, hanem mert a rendőrfőnök azt feltételezi, hogy kemény sáros zsaru az öreg, aki a barátaival lecsap, félig angolosan strike-ot mér a gonoszokra néha. Mint egy csapat, avagy team. Strike Team?

Félretéve a The Shield-utalásokat, egy teljesen hagyományos beépült zsarus sorozatról van szó. A pilot leginkább arról szólt, hogy a kemény módszereket alkalmazó, nem teljesen tisztességes zsaru jó szándékait és tulajdonságait is lássuk, na meg hogy felvezessék a fő ügyet, ami valamennyire összekovácsolja majd ezt a duót. Hiába a fekete-fehér felállás, egyelőre nem haverzsarus végeredményre törekedtek.

Amiben a Training Day eltér egy sima nyomozós sorozattól, legalábbis a kezdő rész alapján, hogy itt tényleg több lesz az akció. Már ez a 45 perc is tele van lövöldözéssel és verekedéssel. A probléma, hogy nem igazán organikusan függnek ezek össze. Néha csak úgy belebotlanak a konfliktusba a szereplők. Oké, ez kicsit túlzás, de annyira pont azt az információt árulja el mindig mindenki, ami éppen kell, pedig az illető érdeke pont az ellenkezőjét diktálná, hogy összehánytnak tűnik a végeredmény.

Sajnos a színészekről sem tudok sok jót mondani. A dörzsölt veterán szerepében Bill Paxton tuti jó lesz, nincs az az isten, hogy ne legyen az, viszont egyelőre csak iszonyat klisés mondatokat kapott, amiből nem tudott nagyot alkotni. Justin Cornwell pedig kellően ártatlan képű – ennyit tudtam hozzá felírni.

Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de sajnos az akciójelenetek sem sikerültek jól, pedig az lenne a lényeg, ha már a rendőri eljárást magasról és ívben… Szóval az eksön semmilyen, csak agyonvágott, tipikus zenés massza. Egyszerűen nem értem, hogy ezt ki élvezi az ilyet.


Hova lett a sárga szűrő?

A sorozat nézői a főszereplők miatt fognak maradni, akkor nem kell 20 emberes standoffot csinálni, ahol még a geometriát sem tudják tartani miközben össze-vissza vágnak, mert attól “izgalmasabb”. Komolyan, 5 ember három irányban lövöldözik és két papíron megtervezhető jelenet is elég izgalmas tud lenni, ha a benne résztvevők sorsa érdekel minket. Ha nem, akkor azon nem segít +15 ember és pár gépfegyver.

Lehet, hogy nagyon lehúztam ezt a kezdést, de igazából egyelőre csak annyira nézhető, mint a Rush Hour tévés változata volt. Csak kevésbé fun, viszont szerintem itt van esély a javulásra. Egyelőre kábé 5/10-nél járunk, mert a túlzsúfoltság mellett alig volt benne jó pillanat.

Pilot-mustra: A mi kis falunk – 1×01

2017. 02. 03. 20:49 - Írta: winnie

73 comments | kategória: hazai termék,kritika,pilot-mustra

Általában a hazai sorozatok sorsa nem a pilottól függ, azonban A mi kis falunk azért kerülhetett az RTL Klub műsorára, mert az RTL-esek (gondolom, más csatornák képviselőivel együtt) látták a független forrásból készített pilotot és berendelték belőle az első évadot. A döntés jó volt, hiszen jókora nézettséget szakítottak, és ez nyilván azt is feltételezi, hogy a pilotnak jónak kell lennie, és/vagy el kell tudnia adni a sorozatot, illetve annak a koncepcióját.

Nos, A mi kis falunk pilotja valóban jó lett. Sőt, amikor egy éve láttam, akkor, miután a második felén többször is őszintén felröhögtem, azt mondtam ez már majdnem 8/10-es szint volt. Most, hogy megnéztem másodjára ennél lejjebb lőttem be (pont oda, ahova a Csak színház és más semmi-t), talán azért, mert nem volt új, de még így is abszolút pozitív a véleményem.

A MI KIS FALUNK – 1×01 – 6,5/10 (8/10)

A szlovák alapokra építkező sorozat komédia (csak éppen hosszú formátumú, 40+ perces), így alapvetően nincs komolyabb története, inkább karakterei vannak, és persze egy helyszíne, egy Pajkaszeg nevű falu.

Persze én naivan azt hittem, hogy a pilotban bedobott polgármester-választásos (a regnáló öreg motorost a falu kvázi bolondja hívja ki és szorongatja meg) sztori lesz az egész szezonra kihúzva (eskü, érdekelt volna), meg is lepődtem kicsit, mikor a rész végére elrendezték a dolgokat. Éppen ezért abban sem vagyok biztos, hogy van a sorozatnak központi figurája (a pilotnak leginkább Laci), vagy hogy több egyenrangú szereplő van – utóbbi fele hajlok,

Hosszabb formátumú komédiát nem egyszerű csinálni. Amerika ezt úgy oldotta meg, hogy inkább drámaibb történeteket álcáz komédiának, itthon (és KKEU-ban) viszont valahogy meg kellett oldani azt, hogy történetmesélés is legyen egy részben, illetve viccmesélés, konkrét, fizikai és verbális poénokra kihegyezett (mini)jelenetek – A mi kis falunkban a sztori, illetve a sztoriból fakadó vicces pillanatok nálam magasan verték a poénokat a poénok kedvéért.

Persze ez utóbbiakkal sem volt gond, hiszen másodlagos funkciójuk alapján javarészt karakterizáltak a polgármestertől a kihívóig, a hely menő csávótól az ütődött rendőrig, a kikapós kocsmárosnőtől a vénlányságtól rettegő asszisztens és a jópasi papig. És minderre nagyon is szükség volt, mert A mi kis falunkat egyértelműen a szereplői adhatják el, akiket egy vagy két kivétellel sikerült elég gyorsan megkedvelnem.

És ha ezeket a karaktereket jól kezelik, nem mennek át feltétlenül börleszkbe vagy idiotizmusba, hanem megtalálják azt a vékony határvonalat, mely mentén még sikerül hús-vér figurákká tenni őket karikatúrák helyett, akkor nagyon működhet a sorozat, akár olyan jirimenzel-i, nagyon szerethető háztáji komédia szintjén. (Részemről Lovas Rozi és Lengyel Tamás vitte a prímet – külön-kölön is, hát még párként!)

Ehhez kellene megtalálni azokat a történeteket (oké, tudom, hogy ha az eredetit vesszük, ezek már adottak), amikben nem csak vicc van, hanem szív és némi mélység is. Ha sikerül, akkor nálam simán nézős lesz A mi kis falunk.

A kezdés tehát engem kifejezetten meglepetésként ért, hogy ennyire bejött, mert ez a műfaj sokszor nem működik nálam. Lehet, hogy ehhez tényleg csak annyi kellett, hogy pár tipikusan magyaros figura, magyaros probléma tűnjön fel (persze nem dokumentarista hitelességről van szó, hanem komédiáról), amiket viccesen lehet tálalni, hogy utána kvázi magunkon mosolyoghassunk. (Ami nem ugyanaz, mintha kiröhögnénk magunkat.)

Pilot: Powerless

2017. 02. 03. 18:23 - Írta: human

45 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Milyen az élet egy olyan városban, ahol mindennaposak a szuperhősök közötti csaták? És milyen egy ebből az ötletből készített közepes sitcom? A Powerless-ből talán megtudjuk mindkettőt.

A történet főszereplője egy hurrápozitív lány, aki Charm városba költözik, hogy ott a Wayne Security-nél dolgozzon. A céget Bruce Wayne… unokatestvére vezeti, akinek egy ambíciója van: felkerülni Gothambe. Mindegy hogy, egy új forradalmi termékkel, vagy a cég földbe állításával, a lényeg, hogy elszabaduljon végre innen. De ennyi elég is róla.

A lényeg, hogy a lány a fejlesztési osztály feje lesz, ami azt jelenti, hogy rengeteg bogaras tudóst és hasonló figurát kell majd irányítania. A cél mindenképp olyan termékek kifejlesztése, amik segítenek az embereknek megúszni a szuperhősök összecsapását.

A fentiekből szerintem egyértelmű, hogy a végeredmény egy munkahelyi komédia lesz, ahol a letört tudósok, a hurráoptimista vezető és Mr. Wayne közötti súrlódások lehetnek a poénok alapjai. Meg pár szuperhős.

A problémám leginkább az, hogy a sorozat teljesen olyan, mintha a Superstore lenne, csak rosszabb megvalósítás mellett. Ezt úgy értem, hogy az egész teljesen közepszerű. Semmi bevállalás nincs benne, a díszlet unalmas, a kameraállások unalmasak, a karakterek klisék, hiába a szuperhősös háttér. Semmi sem emelkedik ki egy pillanatra sem.

A pilot túlzsúfoltságát nem akarom felróni, az tipikus sitcom betegség, viszont végig az sugárzott belőle, hogy itt csak mosolygás lesz, ahol esetleg meg lehet kedvelni a karaktereket, amint többet kapnak az alapozó kliséknél.

A lényeg: csalódás a Powerless. Persze ez csak 6/10-et jelent, és bőven elhiszem, hogy van aki simán végignézi majd. Nyilván kap még esélyt, ennyire középről csak elmozdulni lehet, nem? Nem???

Pilot: Detroiters

2017. 02. 01. 14:53 - Írta: human

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

That’s one murder that had a happy ending.

Ilyen egy pozitív meglepetés? A Detoriters előzetese borzasztó volt, nem csak poénügyileg, de még technikailag is egy olcsó gagyit árult. Erre a végeredmény egy közepes jó?

De tényleg, még a kezdő képsorok is teljesen olcsó digitáliskamerás kinézetet sugalltak, de utána kibújt a szög a zsákból, vagyis felvették az operatőrt és a color gradert. De előreszaladtam.

A sorozat két jóbarátról szól. Az egyik apja híres reklámszakember volt, de amikor egy betegség miatt visszavonult, akkor a srácok voltak kénytelenek átvenni az ügynökségét. Persze az összes kliens lelépett, ahogy a kapcsolati háló is eltűnt, szóval kis helyi cégeknek kezdtek reklámokat gyártani a szakembereink. Már, ha szakembernek lehet nevezni őket.

Igazából ez a sorozat lelke, a boldogulni akaró helyi kisemberek. Ehhez ugye azt is hozzá kell venni, hogy Detriot, az iparváros borzasztó állapotban van jelenleg, a RoboCop a jövőbe látott, de azért még ott is élnek jó emberek, és róluk szól a sorozat. Nem igazán munkahelyi komédia a Detroiters, bár azért van szlogenkitalálásos montázs, ha már reklámszakemberek, hanem pillanatok az emberek életéből. Legalábbis a pilot alapján.

Most kanyarodnék vissza a kinézetre, mert láthatóan Detroit szépségének kiemelése is a sorozat céljai között van. Jó pár gyönyörű kinti felvétel akad. Lehet csak a B-stáb ment ki és vette fel a kocsit különböző helyszíneken, de a végeredmény szép lett. Kicsit a Private Eyes ugrott be, csak itt a belső jelenetek is szebbek.

A problémám, hogy nem egy Atlanta-szint a végeredmény. Látom, hogy ez sokkal inkább komédia, és még ajánlani is tudom, olyan 7/10-et kap a kezdő rész, mert mosolyogni lehet rajta, ha épp hangosan nevetni nem is (na jó, egy jelenet volt!), viszont most nem ilyesmire vágyom.

A sorozat első részét a Comedy Central a premier előtt elérhetővé tette. A tévés bemutató 02.07-én lesz.

Pilot: Riverdale

2017. 01. 29. 15:50 - Írta: human

35 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Két fiatal kimegy a közeli folyóra csónakázni a CW idei újoncában, de csak az egyik tér vissza. Ez kiborítja a kisváros bilijét. Ennyiből még bármi lehetett volna, de a pilot annyira nem segít belőni a végleges minőséget. Vagyis…

Szóval a történet tényleg ennyi, egy eltűnt 17 év körüli gyerek felrázza a kisvárost. Az eset rengeteg sötét titok felszínre kerülésének lesz katalizátora. Na jó, azért van itt újonc gyerek az iskolában, aki épp igyekszik ribiből normális emberré válni, meg a nyáron szexivé váló fiú, meg fiú-lány barátság, ahol az egyik többet akar, meg meleg legjobb barát, meg minden ami még kellhet egy tinisorozathoz.

A szereplőgárdára csak azt tudom mondani, hogy szép. Mármint kinézetileg. Még a legutolsó geek gyerek is. És ezt nem is negatívan értem, mert a képi világ alapján ez a koncepció, mivel a sorozatra is a szép jelző illik. Gondolom azért ez a megközelítés, hogy a tökéletes külsőségek között így még durvábbak lehessenek a kiderülő sötét titkok.

Nem is tudom mihez hasonlítsam a képi megvalósítást. Sorozatilag olyasmi, mint egy Ryan Murphy agymenés, például a Glee első évadja volt. Olyan meseszerű, nem a tényleges valóságban játszódó. Szappanopera, de kicsit mégis több. Mondjuk ez már a történetre is érthető.

Azért ragadtam le a külsőségeknél, mert szerintem az az egyetlen, ami miatt esetleg előtte ragadhat a néző. Legalábbis a pilot nagyon az alapozásra ment el, szinte minden karaktert felvillantottak, elhelyezték őket a sakktáblán, de egyéniség senkiben nincs egyelőre, szóval más nem nagyon fog marasztalni minket.

Azért a technikai megvalósítás sem tökéletes, mert a vágás és írás néha iszonyat mélységekbe tud lesüllyedni. Komolyan, a karakter csak áll és “te azért csinálod ezt mert ez és az” módon magyaráz egy percen át. Szinte kínos volt nézni, hiába szánták laza és mégis kemény jeleneteknek ezeket, amik jóvá teszik az őket elsütő karaktereket.

A vágás pedig… néha a párbeszédeknél nem is értettem, hogy mennyire elcseszték a ritmust. Tippre ez is direkt történt, de nagyon zavaró volt.

Rendben, nem kerülgetem tovább: néhol a Friday Night Lights ugrott be a post rock miatt, kár, hogy egyáltalán nem illett a pilotba. Sajnos a Veronica Mars is felrémlett sokszor, főleg a tinik szüleinél, viszont teljesen negatívan, mert itt valahogy nem találták el az arányt a túlzás-szórakoztatás között.

A képregényt nem ismerem, nem tudom mennyire köpi szembe a sorozat (elvileg az Archie Comics karaktereit használják), viszont számomra pont azért nem működött a Riverdale, mondjuk 5/10, mert nem merték a túlzásokat teljesen magukévá tenni. Mindezt egy olyan sorozatban, ahol egy helyszínelés közben pont az a karakter áll a kordonon kívül, aki hangosan el is mondja a semmibe a “megérdemelte” mondatát, mert ő csak ennyi építést kap a történetben.

És tele van hasonló pillanatokkal a pilot.

Pilot: Cardinal

2017. 01. 27. 20:11 - Írta: human

9 comments | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

Újabb kanadai sorozat kerül terítékre, viszont úgy tűnik ezt presztízs kriminek szánták, szóval a Pure-hoz viszonyítva elég sok pénzt toltak bele, ami képileg mindenképp látszik a könyves alapra építkező sorozaton.

Hogy miről szól? Egy kanadai nyomozóról, ő lenne Cardinal, aki sok évvel ezelőtt minden határt átlépett, amikor egy eltűnt kislány ügyén dolgozott.

A sorozat azzal kezd, hogy végre előkerül a fagyott tetem, így újra felmelegszik az ügy. Míg a rendőrfőnök magában akarja kezelni a dolgot, addig Cardinalnak az a véleménye, hogy egy sorozatgyilkosról van szó, aki csak most kezd ráérezni a tettei ízére.

Ennyi alapján a sorozat simán beáll az “1 évad – 1 nyomozás” módon felépülő, jelenleg reneszánszát élő stílusba. A helyszín csodálatos, a befagyott, hó borította tájakat jó nézni még a jelenlegi kinti hőmérséklet mellett is. És igazából ez a hideg a sorozat minden részébe beszivárog, az emberek viselkedésébe is.

Viszont van valami plusz is! Nem csak a gyerekek, esetleges sorozatgyilkos ügye zajlik, hanem valami más is. Direkt fogalmazok ködösen, mert szerintem feldobja már a pilotot is, viszont csak a végén fedik fel a lényegét. Mondjuk akkor eléggé információöntős módon, így nem annyira erős a cliffhanger, viszont mégis hat.

Tényleg csak ez ad valami pluszt a Cardinalnak, hogy két ügy zajlik párhuzamosan, különben a lassúsága sokkal zavaróbb lenne. Persze még így is van pár tényleges nyomozós pillanat, amiket jó volt látni.

Nem is tudom, mennyit adjak rá, olyan épphogy 7/10 volt a pilot. A vége húzta oda, előtte nagyon kiszámított, jó munka volt, de mégsem ragadott meg, hiszen még hiányzott a tényleges fenyegetettség belőle.

Pilot-mustra: Mary Kills People – 1×01

2017. 01. 26. 15:03 - Írta: winnie

13 comments | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

We’re not hit men, we’re doctors.

Ez egy nagyon gonosz sorozat. Mondjuk a Mary Kills People-nek már a címe is fejvakarásra adhat okot, hát még a koncepciója. De oké, láttunk már sorozatot gyilkosokról – itt a főhős asszisztált öngyilkosságban utazik, vagyis halálos betegségben szenvedőkkel végez, természetesen pénzért és azok kérésére. Az első jelenet láttán viszont nem volt tiszta, hogy ez dráma akar lenni, vagy valami nagyon fekete komédia.

MARY KILLS PEOPLE – 1×01 – 7/10

Ahogy az lenni szokott sok sorozatnál, az elején bemutatják a két főszereplőt (egy orvosnőt és plasztikai sebész végzettséggel rendelkező segítőjét), meg az éppen aktuális esetet (halálra vágyó halálos beteg sportoló), hogy legyen fogalmunk a Mary Kills People koncepciójáról. A különbség a megszokotthoz képest, hogy a vérprofi végrehajtás helyett egészen mást látunk, ami elég jól megteremti az alaphangot.

Persze egyáltalán nem arról van szó, hogy heti (halálos) betegeket láthatunk a sorozatban, hiszen az átívelő történet elég hamar thrilleres fordulatot vesz és Mary lába alatt forróvá válni a talaj, nemcsak másodállása miatt, hanem mert a családi élete sem túl egyszerű egyedülálló, kétgyerekes anyaként.

Provokatív és twisted (erre mi a jó magyar szó?) a Mary Kills People, ami nagyon könnyen félrecsúszhat, és csak akkor fog működni, ha jó kezekben van. Színészileg nem hiszem, hogy probléma lenne, Caroline Dhavernas már többször bizonyított (Wonderfalls, Hannibal), a szerep igazi jutalomjáték – az efféle karakterre szokták ráaggatni a ‘komplex’ jelzőt, nem?

Szóval maradnak a készítők, de ők, ha már belevágtak a sorozatba, hiszem, hogy tudják, mit csinálnak. Úgyhogy a cliffhanger után mindenképpen érdekel, mire megy ki a játék.

Elég sokáig csak a korrekt sávban volt nálam ez a pilot, de a vége felhúzta Casper és a csavar, illetve a folytatásban lévő potenciál miatt. Nagyon remélem, hogy ez a gonosz(kás) hangvétel megmarad, jó olykor az ilyen bizarr sorozat, amikor nem nagyon tudjuk, hogy mire számítsunk, illetve mit érezzünk a nézése közben.

Pilot-mustra: Michael: Every Day – 2×01

2017. 01. 25. 16:53 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

Wow. Even after five years I feel like I’m the only patient.

Második évad és mégis pilot? Igen. Nem tudom, hogy van-e olyan olvasó, aki látta 2011-ben a Michael: Tuesdays and Thursdays című kanadai komédiát, de ha igen, akkor ő valamennyire vághatja, hogy miről van szó. Ugyanis a Michael: Every Day annak a folytatása – az eredeti kaszája után valamiért most fel lett élesztve ez a pszichiáteres/pácienses sorozat.

MICHAEL: EVERY DAY – 2×01-02 – 6/10

 

Rögtön két rész jött ki múlt héten, és erre szükség is volt, hiszen a 2×01 csak arra szolgált, hogy az egykoron egymással terapeuta/páciens-viszonyban lévő duót (akik a régi cím alapján keddenként és csütörtökönként találkoztak) egymás mellé tereljék, a valódi sorozat csak a második 20 percben kezdődött el, amikor is egymásra talált a két régi ismerős, hogy ezúttal minden nap beszélgessenek, mert szorítja Michael-t az idő.

A Michael: Every Day afféle vicces In Treatment-nek (azaz Terápiának) is felfogható, hiszen a részek egy jelentősebb részét a rendelőben töltjük beszélgetéssel, ráadásul a (nem túl jó) pszichiáter is jár egy pszichiáterhez, ugyanis elég durva depresszió gyötri, aminek épp egykor volt betege feltűnése vethet véget. (Szegény Michael kilábalni látszott a bajaiból, amikor egy utazás előtt pánikrohamot kapott a reptéren.)

Persze mivel nemcsak egy helyszínes és két szereplős a sorozat, ezért a fenti összehasonlítás csak részben állja meg a helyét, sőt, Michael terápiája hiszem, hogy nem is lenne elegendő ahhoz, hogy eladja a sorozatot, így (nyilván a régi sorozatból) visszatérő szereplőkkel beleleshetünk mindkét főkarakter magánéletébe is.

Összességében kellemesen awkward (ööö, fura, feszengős) a végeredmény, nem visszafogott, a durvább és harsányabb poénoktól sem riad vissza. Nyilván a 2×02 sokkal jobban tetszett, elég sok infót közölt a karakterekről nekem, mint új nézőnek, bár azt sajnálom, hogy Matt Watts (ő a páciens) karakterének személyisége egyelőre részben még mindig talány. Cserébe Bob Martin nagyon él annak ellenére, hogy az évad elején már megölt valakit, majd a lakását is sikeresen felgyújtotta.

Azt mondjuk egyelőre nem érzem, hogy mennyire lesz nézős, de korrekt volt a kezdés, és ha egy fokkal jobban bejöttek volna a mellékszereplők (talán csak a titkárnő volt, aki tetszett), akkor nem lenne gond a végső ítéletemmel.

Pilot-mustra: Throwing Shade – 1×01 / The Beaverton – 1×01

2017. 01. 23. 18:20 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

Tudom, hogy a hírkommentálós műfaj nem klasszikus, fiktív sorozat, de mégiscsak komédia valahol – például sokan szeretik itthon is a dolgokba mélyebben belemenő Last Week Tonight with John Oliver-t. Rajta én is tudok mulatni. Azonban van a műfajnak egy olyan szegmense, amit egyszer régen, nagyon régen még szerettem, de manapság már elmosolyodni sem tudok rajta – ezt újabb két pilot bizonyította.

Szóval akár kérdéssel is kezdhetném a posztot, miszerint van-e manapság olyan, nem egyszemélyes hírkommentes sorozat, ami figyelemre érdemes? Nyilván egyszemélyes, ülök/állok és beszél(get)ek-stílusban az éjszakai talkshow-k vonatkozó szegmensei mellett ott a The Daily Show, a Last Week Tonight vagy a Full Frontal with Samantha Bee (esetleg szexes tematikában a Not Safe with Nikki Glaser), és talán az angoloknál előfordul ez-az, de Amerikában manapság nem nagyon találok.

Múlt héten a podcast-ből kinőtt Throwing Shade indult el a TvLand-en, tavaly év végén pedig a szatírikus, paródia újságból továbblépő kanadai The Beaverton. Előbbiben élő közönség előtt trumpozott és popkult híreket kommentált meleg, illetve női szemszögből Bryan Safi és Erin Gibson, utóbbi meg simán kamu híradóként funkcionált, olykor külső tudósítókat kapcsolva.

(Még 2011-ben írtam két Onion-ös tévésorozatról, amik ugyancsak ebbe a műfajba tartoznak, bár azok (mivel az Onion-ről volt szó) kamuhírekkel foglalkoztak: pár villámtréfa, némelyik anyagba kicsit jobban is belementek és ennyi. Akkor még a “vagy bejön, vagy nem jön be”-kategóriába tartoztak ezek. Ma már nem.)

Nyilván nem nőttem ki a műfajból, hiszen a korosztályom lehet a célcsoport (mondjuk a hírérzékenyebb része, én sportot űzök a napi aktualitások kerüléséből), de valamiért hiába nyomják tele jó poénokkal ezeket a sorozatokkal, olyanokkal, amik papíron működnek, amik olvastán elismerően bólogatnék, semmi reakciót nem váltanak ki belőlem.

Lyukas a fejem, de gondolom, hasonló itthon is volt, vagy önálló műsorként, vagy valamelyik szórakoztató magazin részeként. És akkor még jókat röhögtem rajta, pedig nem hiszem, hogy jobban lett volna megírva, mint a mostaniak. Csakhogy mindkettő címben említett próbálkozást (a többivel együtt) tök fájdalmas volt nézni (0/10?)  mert egyik sem csalt mosolyt az arcomra. Talán majd másnak bejönnek.

Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy egy csomó, nullköltségvetésű kábeles komédia hogyan szerez meg folyton olyan színészeket vendégszereplésre, mint Will Ferrell, miközben országos csatornán ez marha nagy szó lenne. Oké, nyilván pár órás forgatás volt, és szívesség, de akkor is.

Pilot-mustra: Urban Myths – 1×01

2017. 01. 20. 20:29 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Hát, ez valami roppant aranyos és szórakoztató volt. És talán még jobban tetszett volna, ha kicsit is ismerem Bob Dylan-t. Vagy épp akkor nem tetszett volna?

A Sky Arts új komédiája az elmúlt hetekben elég nagy visszhangot kapott negatív előjellel, pedig jó eséllyel nem volt semmi ártó szándék bennük, mindössze pár hírességről szóló mulatságos anekdotát akarnak elmesélni nekünk. A pilotban például azt a sztorit, amikor Bob Dylan Dave Stewart-hoz érkezett London-ba és… (De nem akarom lelőni a poént. Akit érdekel a sztori, elolvashatja egy 20 évvel ezelőtti újságcikkben.)

URBAN MYTHS – 1×01 – 8/10

A címből (urbánus mítoszok – kvázi városi legendák, bár sosem tetszett az elnevezésben a ‘városi’ szó) kiderülhet, hogy epizodikus antológiáról van szó: minden 20 perces rész különálló sztori, más és más karakterekkel és színészekkel. Sőt, más írókkal és rendezőkkel, hogy még véletlenül se tűnjön kívülről koherenciára esélyesnek az Urban Myths, de persze kíváncsi vagyok, hogy végül mit hoznak össze.

Az biztos, hogy kábé púp volt a hátamon a pilot, amit nem feltétlenül akartam megnézni, és csak azért szuszakoltam bele az estémbe, mert 20 perces. Nem a koncepció nem érdekelt, hanem az volt a gondom, hogy Bob Dylan-ről és Dave Stewart-ról is nagyjából annyit tudok, hogy zenélnek (ez kábé minden zenészre igaz). Szerencsére a rész úgyis aranyos volt, hogy laikusként fogyasztottam.

Az egész sztori és az előadásmód annyira poétikus és abszurd volt, hogy eskü, néztem volna tovább. Pedig nem csavarra futtatják ki az anekdotát, vagy ilyesmi (oké, van egy jó húzás a legvégén), egyszerűen csak…, nem tudom, megfogott.

Igazából mondhatnám azt is, hogy a készítőknek nem sokat kellett tenni, csupán az volt a feladatuk, hogy elmeséljék a történetet, ami ha jó, akkor a rész is jó. Azonban az epizódot egyértelműen Eddie Marsan viszi el Bob Dylan-ként, aki (gondolom, ilyen a való életben is?) kvázi Yoda mesterként beszél folyton rébuszokban, megfoghatatlan módon.

Az 1×02 kizárt, hogy ilyen jópofa legyen, de hátha rám cáfolnak. (Akkor Samuel Beckett és Andre The Giant történetét kapjuk meg, de jön még a szezon folyamán Iwan Rheon, mint Hitler, vagy Ben Chaplin, mint Cary Grant.)

Next Posts Previous Posts