login |

Posts filed under 'régiség'

Régiségek: Will & Grace

2015. 09. 14. 14:50 - Írta: winnie

14 comments | kategória: kritika,régiség

Disclaimer: A elmúlt években rengeteg sorozatot összegyűjtöttem magamnak az elmúlt 15-20 esztendőből (majdnem az összes országosat), hogy idővel bepróbáljam őket a klasszikus “3 rész és majd kiderül”-módszer segítségével, és most végre elhatároztam, hogy leporolom ezt a kupacot, és elkezdem megnézni magamnak őket, hátha némelyiken nem fogott annyira az idő és nézőssé válik.
A sorozatok régiek, némelyik lehet, hogy klasszikus is vagy méltatlanul hanyagolt, azonban mivel csak 3 rész után fogok írni róluk afféle röpke ismertetőt/kritikát, ezért, hogy ne legyen zavar az Erőben, ‘régiség’ címszó alatt fognak futni. De persze, ha egy annyira bejön, hogy végignézem, akkor kap majd teljes kritikát is. Ja, és ha valaki ismeri valamelyiket, ne fogja vissza magát, ajánlja vagy beszélje le róla a népet!

Vicces. A posztot azzal a kitétellel akartam kezdeni, hogy ez a sorozat nem olyan régi, mint “régiség”-sorozatunk első tagja, a Becker, mégis helye van a rovatba. Erre kiderült, hogy a Will & Grace a Becker előtt indult két hónappal, szóval pláne itt a helye. A különbség csak annyi, hogy a W&G két szezonnal tovább élt. No meg az, hogy a Becker-rel ellentétben ezt ismertem. És utáltam. Tiszta szívből.

Will and Grace-5

Azonban a fentiek ellenére a sorozat megkapta az esélyt az első 3 részével, hiszen minden nemtetszésem a 6-7-8. évad random részeinek volt köszönhető, s a kezdését sosem láttam. Így azt sem tudtam, hogy egy esetleges rohamos minőségcsökkenésnek köszönhető a sorozatvégi színvonal, vagy egyszerűen csak azért nem jöttek be az epizódok, mert nem ismertem a karaktereket, s ezért nem tudtam értékelni az interakcióikat.

Nos, csak az első 3 rész után biztosan továbbra sem tudom megválaszolni a fő kérdést, azonban mindenképp revideálnám magam, miszerint a Will & Grace mégsem az a szitkom, aminek gondoltam, nem csak imádni és utálni lehet, van középút is. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre az 1×01-1×03 a neccesebb téma ellenére elég konzervatív volt, már-már visszafogott, ráadásul aranyos és mérsékelten szórakoztató.

Will and Grace-2

Gondolom annak idején a Will & Grace mindenképp úttörő volt abban, hogy a négy főszereplőből kettő meleg volt (a harmadik pedig zsidó), ráadásul a poénok, és olykor a történetek is erre épültek, szóval abszolút nem díszítésként voltak jelen ezen jellemzők. Ráadásul érdekes kontrasztként, hogy az egyik homoszexuális karakter tipikus sztereotípia volt (ezzel poénkodnak is a pilotban), addig főszereplő Will közel sem az, eleinte sokkal jobban az OCD-re vagy rendmániájára gyúrnak rá.

A történet egyébként két fiatalkori jóbarátról szól, az ügyvéd (és meleg) Will-ről, valamint egy (nem meleg) belső építészről (vagy lakberendezőről, passz), akik összeköltöznek. Plusz előbbinek képbe kerül az ugyancsak meleg színészhaverja, utóbbinak pedig van egy nagyon hozzánemértő és lusta asszisztense, akinek ital- és mindenféle gondjai vannak, plusz egy őt eltartó, kőgazdag férje. (Plusz a pilotban még mintha Will egyik ügyfele is állandó lenne, de őt pár rész után kiírták.)

Will and Grace-3

Alapból tehát adott két szegről-végről normális ember, plusz két tipikus karikatúra sidekick, de szerencsére a humor, legalábbis az elején, nem utóbbiak hülyeségeire koncentrál elsősorban. Mondjuk valószínűleg a készítők igen hamar rájöttek, hogy érdemes ráerősíteni főleg Karen (ld. fent) se istent, se embert nem ismerő karakterére, akinek ami a szívén, az a száján – megdöbbenve tapasztaltam ugyanis, hogy a pilotban még egyáltalán nem azon az idegesítő, csipogó hangon beszél, mint később (csak az 1×02-ben váltott át). Ez mondjuk a “szinkronosoknak” elvileg kimaradt.

Elnézve a sikert, nyilván nekik volt igazuk, de ettől még furcsa, hogy ennyire nem “bíztak” két főszereplőben, bár igaz, hogy eleinte velük inkább vagy egy Furcsa (vegyes) Pár-klón lett volna a Will & Grace. Később egyébként amellett, hogy Karen és Jack extrémebb karaktere középpontba került, futószalagon elkezdtek érkezni a neves vendégszereplők, hírességek, hogy tényleg úgy lehessen visszaemlékezni az adott epizódokra, hogy “az a rész, amiben XY játszott”.

Will and Grace-4

Félreértés ne essék, nem lettem Will & Grace-rajongó, nem lett nézős 3 rész után (az majd a következő “régiség” lesz), de e részek alapján közel sem annyira negatív a véleményem a sorozatról, mint eddig volt – eddig korrekt, na. Kérdés, hogy mikor vált át abba a harsány, extrém különcségekre és túlságosan a mellékszereplőire alapozó valamivé, aminek a későbbi epizódok alapján láttam.

És a végére némi lexikális adalék:

A Will & Grace az NBC-n futott 1998 és 2006 között, 8 évadon (194 részen) át, jobbára a legerősebb napon, csütörtökön, azon belül is 21:00-kor, szóval közvetve a Friends felvezetését élvezve. Az első két szezonja 12M körüli nézettséget hozott és összesítésben 40, helyet a nézettségi toplistán, viszont a 3. évadtól négy éven át 15-17M néző figyelte a sorozatot, ami a 10-15. helyre volt elég. A Friends befejezésével a Will & Grace-nek is kvázi befellegzett, felvezetés nélkül előbb 10, majd 8,5M-ra estek a számai, az utolsó szezonja már csak 61. volt az éves toplistán.

A “láthatósága” miatt ráadásul elég nagy Emmy-kedvenc is volt a sorozat. Az első évadja még csak egy rendezői jelölést hozott, de utána szezononként 10-15 leesett a sorozatnak. Az akadémia is imádta, hogy mindenféle neves vendégszereplők bukkannak fel a sorozatban, nem győzte jelölni őket, de persze a főszereplőket sem kímélte: Eric McCormack 4 Emmy-jelölést kapott (1 siker), Debra Messing 6-ot (1 siker), Sean Hayes 7-et (1 siker), míg Megan Mullally is 7-et (2 siker), vagyis utóbbi kettő minden szezonban, az elsőt kivéve.

Régiségek: Becker

2015. 09. 07. 15:20 - Írta: winnie

9 comments | kategória: kritika,régiség

Disclaimer: A elmúlt években rengeteg sorozatot összegyűjtöttem magamnak az elmúlt 15-20 esztendőből (majdnem az összes országosat), hogy idővel bepróbáljam őket a klasszikus “3 rész és majd kiderül”-módszer segítségével, és most végre elhatároztam, hogy leporolom ezt a kupacot, és elkezdem megnézni magamnak őket, hátha némelyiken nem fogott annyira az idő és nézőssé válik.
A sorozatok régiek, némelyik lehet, hogy klasszikus is vagy méltatlanul hanyagolt, azonban mivel csak 3 rész után fogok írni róluk afféle röpke ismertetőt/kritikát, ezért, hogy ne legyen zavar az Erőben, ‘régiség’ címszó alatt fognak futni. De persze, ha egy annyira bejön, hogy végignézem, akkor kap majd teljes kritikát is. Ja, és ha valaki ismeri valamelyiket, ne fogja vissza magát, ajánlja vagy beszélje le róla a népet!

Az első áldozatom az 1998-ban indult Becker volt, ami úgy klasszikus, hogy nem klasszikus, de az egyik első szitkom volt, amit megismertem, mert kábé akkor ért véget hat szezon után 2003/2004-ben, amikor én elkezdtem felfedezni a kinti sorozatokat, és nagyjából, mindent megnéztem.

Az akár a House előfutárának is tekinthető sorozat alapvetése pofonegyszerű: adott egy pokróc modorú, kvázi embergyűlölő orvos, aki a részek elején betér reggelizni a kedvenc vendéglátó egységébe, majd dolgozni indul, hogy rendelőjében diagnosztizálás és gyógyítás közben jól helyretegye az olykor idióta betegeit.

Becker-2

Basszus, a Becker pont olyan volt, mintha egy 90-es évekbeli szitkomot néznék, mert… ez egy 90-es évekbeli szitkom. Ez a kitétel ma már kvázi negatív jelzővé vált, s ez a sorozat szerintem remek példa arra, hogy nagyjából mire gondolunk akkor, amikor ilyesmit írunk.

De még véletlenül sincs sz arról, hogy a Becker gagyi lenne. Igaz, nagyon tipikus, nagyon kiszámítható, de alapvetően korrekt, tipikus esti comfort food, ami heti egy alkalommal beleférhetne. Mondom ezt annak ellenére, hogy fel sem merült bennem, hogy tovább nézzem (azért a 6. évadból megnéztem még két részt, hogy lássam, mennyi minden változott – a főhős kábé egy cseppet sem, csak kicsit szerelmes lett), hiszen bőven tudok ma jobbat is találni.

Becker-1

A tipikusság egyébként nemcsak a poénok milyenségében merült ki, hanem a mellékszereplőkben is. A kajáldás törzsvendég vak csávó természetesen nem látókhoz nem méltó dolgokat dobott be, a néger ápolónő tipikusan anyáskodó volt, az újonc nővérke pedig nagyon debil, szinte karikatúra (nem tudtam eldönteni, hogy Shawnee Smith idegesítő vagy nagyon aranyos…).

Írhatnám azt is, hogy egyszólamú karakterek, de 3 rész után mi másra számíthattam volna? (Mondjuk a kajáldás nő legalább nem ilyen volt.) Ja, és mivel Becker mindig mindenkit szapult, ezért eléggé kiabálós Danson stílusa, ami eléggé zavaró, de ezt kompenzálta azt, hogy (legalábbis eleinte) nem arról szólt a sorozat, hogy a negatív hozzáállás a részek végére csöpögős, érzelmes tanulságot szült volna – a Becker a giccset elkerülte.

Becker-4

A Becker abszolút főszereplője Ted Danson, s bár idővel nyilván tompul a one man show-jelleg, eleinte mindenképpen róla szól minden, és a sorozat kezdése egy apró kivételtől eltekintve tényleg csak a reggeli szentségelésről, illetve a heti betegekről szólt, semmi magánélet nem került képbe, max olykor hazament a főhős, hogy a Friends-es meztelen pasis poén mintájára egy folyton keleti zenét hallgató fantomra kiabáljon.)

Azt amúgy fura látni, hogy a Becker mennyire nem operált visszatérő szereplőkkel. A kajálda az 5. évadban tulajcserét kapott (Nancy Travis jött), az egyik fix vendég 100+ rész után eltűnt, plusz a 6. szezonban Jorge Garcia lett állandó, de mindenki más max 4-5 részben szerepelt, szóval eléggé fókuszált volt a sorozat.)

Becker-3

A Becker a CBS-en futott 1998 és 2004 között 6 évadon (129 részen) át, hétfő 21:30-kor, ennek megfelelően 4 évadon át 14-16M nézővel top20-as sorozat volt – hogy utána vasárnapra, majd szerdára kerüljön át és 10M nézővel az 50. helyen tudja le az utolsó két szezonját. És kőkemény 1 Emmy-jelölést kapott (vendégszerepért – Brad Garrett), plusz Danson azért kapott egy Golden Globe-jelölést. Szóval nem volt a legelismertebb.