Hétfőn befejeződött Anglia a világ legjobb rablós-csalós-átverős (magyarul heist) sorozatának aktuális évadja. Ha valaki még mindig nem tudná, miről van szó: itthon Vagányok – Öt sikkes sittes címmel ment a tévében többször is, és amúgy az itthon is rendkívül népszerű, Svindlerek című dokumentumsorozat anyaszériájáról van szó. Ajánlott mindenkinek legalább bepróbálni (annak pedig főleg, aki szereti a Leverage-t), hiszen 6×6 = 36 egy órás, remek epizódról van csupán szó, ha daráig fajulna a dolog. De most térjünk inkább rá a hatodik évadra.

Egy dolog biztos: a Hustle már messze nem olyan erős, mint fénykorában. Pár éve még egy akkora világgazdasági válságot, mint ez a mostani, könyörtelenül kihasználtak volna, most pedig csak megemlítették egy-két részben. Érezhető, hogy egyszerűen kifogytak az ötletek. Sejthették ezt az írók is, hiszen idén már meg se erőltették volna magukat, hogy hatalmas mindfuckokkal szolgáljanak minden rész végére.

Ennek volt köszönhető az, hogy a 6 epizódból háromban még csavar se nagyon volt, ami azért eléggé fura egy ilyen műfajú sorozatnál. Ugyanakkor az így felszabadult írói kapacitást máshová fektették: a karakterekbe, s ez nagyon jó ötlet volt. Ami nem megy, nem kell erőltetni, helyette keresni kell egy másik erősséget. És ők megtalálták. Ennek köszönhetően azt kell mondjam, hogy a tavalyi mélypont után mintha kicsit magára talált volna a sorozat. A tovább után folytatom, spoilerekkel.

Tovább…

Ne ijedjetek meg, nem a reality-ről írok, annak a címének végén nincs is s betű, hanem az angol posztapok sorozatról, amiben pár túlélő Angliában kolbászol, miután az influenza letarolta a népességet.

Bizony, a főtéma egy mindent elsöprő influenza. És ezt még csak nem is a sertés kapcsán írták, hanem a madárinfluenzakor születhetett a forgatókönyv. Valójában egy remake, a 70-es években készült el először, de nem véletlenül mostanában került elő újra. A sorozat már a második évadját kezdte, pont most a héten, arról egyelőre ne spoilerezzen az a pár ember aki követi, de közvetve amiatt került a radarunkra.

Amit még tudni kell, hogy kinn országos adón megy, így tömegízlés van megcélozva vele, plusz az erőszak része is nulla, szerintem még az amerikai megszorításoknál is komolyabban szabályozzák a BBC1 műsorát. Legalábbis elnézve a sorozatokat, amik ott mennek.

A pilot konkrétan bemutatja a járványt, ahogy ágynak esik az egész ország, pedig először mindenki csak egy kicsit erősebb influenzának véli mindazt. Itt amúgy nagyon közel jártam a stopgombhoz, el is mondom miért: szinte mindenki egy este hal meg. Előtte is vannak hullák, de nem annyira tömegesen, aztán az egyik éjjel tetőzik a kór és másnap már üresek az utcák. Ez ugye minimális gondolkozással is belátható, hogy miért nem lehet így: egyszerűen nem mindenki ugyanaznap kapta meg a vírust. A fenti képen az látható, hogy a kórházban mindenki kidőlt, szerencsére az utakon senki nem maradt, hiszen minden tök üres. Na, ez volt hirtelen az utolsó negatívum.

Igazából szerintem jobban jártak volna, ha úgy oldják meg mindezt, hogy csak a járvány után vagyunk, cakkumpakk. A 28 nappal később mintájára. Pont ezért néztem meg a második részt, hogy lássam, miként lesz sorozat ebből, hiszen a pilot amolyan egybefüggő film volt, összejött a szereplőcsapat és láthattuk, ahogy kipusztul Anglia.

Tehát a sorozattá alakulás. Először is azt kell mondanom, hogy az első rész végére betettek egy hatalmas WTF pillanatot, nagy átívelő szálat. Ez remek húzás volt, kár, hogy csak 1 percet kapott a majdnem másfél órából. Másodszor pedig: olyan üres az egész.

A túlélőket úgy kell elképzelni, hogy egy iskolányi jut mondjuk egy városra. Szóval mindenkinek van hely, de természetesen az erőforrások felosztásánál már be kellett jönnie az erősebb kutya filozófiának. Konkrétan a második részre mindenki rádöbbent, hogy idővel elfogynak a készletek, ideje területet foglalni. Akiket mi követünk, azok a békésebbek, de akadnak olyanok, akik puskákkal tesznek rendet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a levegőbe lőttek egyet.

Pont ez a baj a sorozattal számomra. Olyan békés, miközben látom, hogy drámát meg izgalmakat akartak épp a képernyőre vinni. Egy másodpercre sem izgulsz semmiért, csak nézed a kliséfolyót, amint békésen hömpölyög. Néha még az oktatás faktor is bejön, de azt kell mondanom, hogy az életvitelünk problémáira nem ezen sorozat kapcsán fogunk rádöbbenni, főleg ha szánkba rágják, ezt marhára nem kéne erőltetniük.

Valahol olyan, mint amikor a zombifilmekben a nézők nem láttak még zombifilmet. Arra gondolok, hogy legalább minimális elképzelése kéne legyen az embernek az újrakezdésről, nem pedig nehezen rájönni, hogy “jé, készletekre szükség lesz”, “jé, van olyan aki erőszakot alkalmaz”. Nyilván egy átlagember nem fog 2 nappal a civilizáció pusztulása után csak úgy embereket ölni, nem is ezt vártam, csak hogy egy picit ésszerűbben álljanak neki.

Részemről ez olyan 5/10 lett. Ennél a B-film monsztre Jericho sokkal jobban ragadta meg a túlélést, pedig ott is kisvárosban jártunk főleg. Ami korrekt, hogy megmagyarázzák miért mentek vidékre: mivel a városokban sok a temetetlen hulla, ez meg ugye mindenféle jó mókát jelentene, mármint betegségügyileg.

Mint látjátok, nem véletlenül nem írtam az Anglia lecsap mottót a címbe, mivel épp nem teszik. Megvolt a Survivors-ben a lehetőség, de sajnos nem éltek vele, szemben a Misfits-szel.

Ha valakit meghallok, hogy a Misfits 6 részes évadja miatt panaszkodik…! Csak viccelek, de sajnos a Paradox egyelőre ennyi volt, ki tudja, hogy lesz-e folytatás, egy biztos, a cliffhanger-t megkaptuk az arcunkba. A pilot-kritikánál nagyjából már sejtettem, hogy új idei kedvenc fog születni (a téma miatt), s a jövőbe látós, eseményeket megakadályozós/megakadályozni próbálós sorozat valóban nagyon betalált nálam. 7,5/10. Lehet, hogy azért, mert nem vagyok scifi-fanatikus? Nem tudom. Hmm, spoilermentesen mit is írhatnék még? Sokat.

A tematika tehát nagyjából FlashForward, az alap szerint egy nyomozócsoport egy tudós segítségével, “valahonnan fentről” kapott fényképek, képtöredékek alapján próbálja kideríteni, hogy mi történhet a jövőben (csúnya, rossz dolgok…), majd mindezt megpróbálják megakadályozni, miközben az óra egyre csak ketyeg, hol 4, hol 16 órájuk van a feladatra.

A felütés miatt alapból adja magát a dinamizmus, s bevallom engem ez vett meg, no meg az is, hogy mennyire nem amerikai sorozat, mennyire a földön járó, valamint, hogy 5 rész alatt hogy sikerült a “megakadályozzák vagy sem?” és az “egyáltalán mi fog történni?” sztorit csavarintgatni. Persze most kéne egy jó nagy “tovább” jel, ahol a tudományos magyarázatokra és következtetésekre térnék ki az események és az elmondottak kapcsán, de ez az a rész, amit passzolok.

Mert igen, a Paradox-ban próbálják a tudományos oldalról is megközelíteni a jelenséget, kérdés, hogy erre a néző elismerően bólint-e vagy csak “bullshit!” felkiáltással elkaszálja a sorozatot. Passz, nem vagyok tudós, elmerültem, élveztem a versenyfutást, de azért pozitívum volt, hogy nem akarták lógva hagyni a történéseket, valamint hogy kitértek sok olyan kérdésre is, ami a FlashForward-dal kapcsolatban kommentekben is megfogalmazódott részünkről.

Persze ettől még a Paradox nem akar több lenni, mint egy pörgős, baromi feszült puzzle-thriller, amibe szerencsére sikerült kellemes átíveléseket és erős karakterizálást is belecsmpészni, az ember csak nézett, hogy a képek által elindított láncreakciók következtében hol kötöttek ki a karakterek, miközben ott villog fényes neonvillogókkal a fejük fölött az örök kérdés: az események maguktól is megtörténtek volna vagy épp az katalizálta őket, hogy megpróbálják megakadályozni? Szerencsére érkezik válasz. Vagyis…

Nem feltétlenül, aki nagy megoldásokat, lezárásokat vár, mindenképp koppanni fog, de itt indul meg a reménykedés és a bizakodás, hátha lesz 2. évad.

Hát, Anglia megint csak nem hazudtolta meg önmagát: ezúttal a Channel 4 állt elő egy olyan sorozattal, melyre a “zavarba ejtő” a legjobb jelző. A Cast Offs ugyanis egy áldokumentum-sorozat, mely egy (kitalált) valóságshow-ról szól, melyben hat fogyatékkal élő embert kiraknak egy szigeten, hogy próbáljanak meg együtt élni, boldogulni, miközben kamerákkal veszik őket.

CAST OFFS – 1×01 – 4/10

A koncepció alapját képező karakterek között van vak, siket, kerekesszékes, törpe, egy Thalidomide gyógyszer hatására “végtaghiányos” és egy kerubizmusban szenvedő (a színészek valóban rendelkeznek ezen “fogyatékokkal”). A sorozat pedig egyrészről az ő szigetelésük krónikája, másrészről pedig az évad minden részében középpontba kerül egyikük, hogy megismerhessük a történetét flashback-ek formájában.

Ennyi a koncepció, a műfajra talán a dramedy jelzőt lehetne ráhúzni, poénok és drámai(nak szánt) jelenetek váltják egymást, miközben a néző (jelen esetben én) nem tudja, hogy mit gondoljon. Mondom, zavarba ejtő, nem is tudtam, hová tenni a Cast Offs-ot, de mivel a szigetes események annyira nem hoztak lázba, a pilotban bemutatott kerekes székes srác története pedig bár korrekt volt, de inkább klisés, ezért a közepesnél gyengébb pontszám és a továbbnézés hanyagolása mellett döntöttem elsőre.

Pedig a téma érdekes, de a pilot középpontjába állított karakteren kívül nem ismertük meg annyira a többieket és a kezdő 42 perc nem nyújtott semmit, amiért kíváncsi lennék a sorozatra. Illetve hazudok, mert érdekelnek az előtörténetek, kíváncsi vagyok, hogy túllépnek-e a sablonokon (na, nem mintha ismerném a kerubizmus sablonjait…), de a Cast Offs is azon sorozatok közé tartozik, amit csak akkor folytatnék, ha valaki látva a 6 részes első évadot (vagy pár további részt) azt mondaná, hogy érdemes az időt beleinvesztálni, hogy van payoff a végén.

Az időbefektetés mellett van egyébként az, hogy az írók a Skins, a Shameless és a The Thick of Itt gárdájából kerülnek ki, de, ha a pilot nem győzött meg, akkor nincs értelme erőltetnem addig, míg valaki irányba nem állít és közli velem, hogy butaságot követek el a Cast Offs kihagyásával. A többieknek meg: aki nem tipikus, mondhatni eredeti sorozatra vágyna, annak nem kell tovább mennie.

Ha valakit a képek győznek meg és a szöveg, akkor a tovább mögött csekkolhatja a lent tárgyalt Paradox promóját. Nem különösebben spoileres.

Tovább...

Ma már másodjára csap le Anglia? WTF? És ez még csak a kezdet, de ne rohanjunk előre. Egyelőre itt a Paradox, ami scifi és már előre utálom az 5 részes angol évadokat, azt azért jelezném, hogy akinek nem jött be a FlashForward, az most válthat, hiszen a Paradox-ban is bepillanthatunk a jövőbe. Vagy nem. Vagy…, de csitt!

PARADOX – 1×01 – 7/10

A pilot-nak úgy ültem neki, hogy semmit sem tudtam a sorozatról, mert még előzetest sem nagyon találtam, így nincs is szándékomban túl sokat elárulni róla, legyen elég annyi, hogy egy, a Napfelszínt, napkitöréseket vizsgáló tudós (a szöszölőknek itt a “sci” is “fi” mellé:) gépére letöltődik pár furcsa kép, mindegyik azonos időkóddal, melyek azt jelzik előre, hogy ezek bizony a jövő egy időpillanatából származó képek. (Kész, innentől sucker vagyok. Elfogult.)

Lehet, hogy már ez is sok infó, mindenesetre mit tegyen ilyenkor az ember? Hinni kezd, szól valakinek vagy kételkedik, hogy valami ronda átverésről szól? Bármennyire fejvakarásra készteti az embert a felütés, a Paradox pilot-jának kezdete azért döcög, de szerencsére idővel beindul a dolog, főleg, ahogy egyre inkább fogyni kezd az idő, amikor oldódnak meg a rejtélyek, amikor a helyére kerülnek a mozaikdarabkák. S a végén, miközben görögnek a feliratok, azon kapja a magát az ember, hogy jól szórakozott.

Ez utóbbi a lényeg, de más kérdés, hogy utólag, ha elemezgetni akarunk, akkor eszünkbe juthat, hogy alapjába véve nem sok értelme volt a pilot-nak, a történéseknek, köszönhetően annak, hogy <nem árulom el, mert spoiler lenne>.

De remélem, hogy mindez csak azért volt így, mert mégiscsak egy alapozó első részről van szó, ráadásul, amikor az ember várja a szokásos cliffhanger-t, azokat a befejező képsorokat, amiket nagyjából a 20. percben előre lehetett sejteni, akkor csak sikerül az utolsó másodpercben akkorát csavarintani egyet a sztorin, hogy az ember várja a december 1-jét, amikor is a 2. rész adásba kerül. Várja, mert kíváncsi, hogy mivel állnak elő a folytatásban.

A Paradox egyébként Manchester környékén játszódik és szerencsére a szereplők nem valami brutális angol nyelvjárást beszélnek, azt viszont még nem sikerült eldöntenem, hogy a főhősnőt hova tegyem: olykor jó volt, olykor nem éreztem elég karizmatikusnak. (Angol sorozatról van szó ráadásul, szóval szerencsére nem csak modellalkatú szereplők vannak benne.)

A pilot 58 perces, a sorozat keddenként megy a BBC-n, a 2. rész december elsején kerül adásba.

Na végre, újra egy olyan angol sorozat, amire illik a lecsap jelző. Nyilván gyártanak sok elfogadhatót, valaki úgyis kiakad, de lényegtelen, mert kiemelni most mindenképp a Misfits-et akarom a kínálatukból. Képzeljük el amint a Heroes-t átértelmezik normális tini/fiatalfelnőtt sorozattá, bár észrevehetően kevesebb pénzből.

Tehát akkor, van egy csapat fiatalkorú bűnöző valami lerobbant angol kisvárosban, akiknek közösségi munkát kell végezni és egy nap jön valami vihar, amitől szuperképességeik lesznek. Hogy ne legyen egyszerű, mindenki érzi, hogy a vihar változást hozott, de nagyon lassan ébrednek rá arra, hogy szuperképességeket, és abból is milyet szereztek.

Természetesen mivel angol sorozatról van szó, ráadásul kábelre készültről, így, basszus, töménytelen mennyiségű káromkodást eresztenek el a főszereplők, hogy a második részben feltűnő cicikről ne is beszéljek. Bizony, valóságközelibbé hozták a “hős” témát. Főleg ugye csínytevőkről van szó, így nyilván az sem biztos, hogy jó kezekben vannak ezek a képességek.

Mellesleg nem csak szórakozós vígjátékos a Misfits, némi thriller/horror beütése is van. Konkrétan a felügyelőtisztjük is ott volt a vihar idején, csak ő éppen bekattant, így aztán az alábbi tekintettel és egy fejszével rohangált egy darabig összevissza.

Mindehhez vegyük hozzá a marha jó castingot, és már rendben is vagyunk. A főszereplő nagydumás kihúzza a gyengébb tudású társait is a szarból és jó néhány jelenetet meg tud menteni. Szerencsére azért tinisorozat szinten a csapat többi részével sincsenek nagy gondok.

Persze ne menjünk el szó nélkül a negatívumok mellett sem, így meg kell említenem, hogy sokszor látszik a kevés pénz a sorozaton. Nem is a szuperképességek bemutatásánál, hiszen oda pont olyanokat választottak, amiket olcsón meg tudnak csinálni, hanem egyszerűen kevés helyszínen játszódik, néha sok az ismétlődés. De ez belefér, csak gondoltam azért nem hallgatom el.

Ja, és ezen kívül: a főcím talán a legjobb amit láttam idén. Míg az amerikai sorozatok 5-10 másodperces akármiznek, addig itt valami eszméletlen jó cucc lett összerakva. Posztolni is fogjuk egyik nap, bár addigra mindegyikőtök látja, hiszen most rohantok a videóhoz, vúúúú. Minden hibája ellenére ez bizony 8/10-es élmény.

(A sorozat jelenleg a 3. rész után tart, és hozott a pilot után meglepiket, de ne lője el kommentben az a pár ember aki már látta. Most maradjunk csak az első résznél.)

Amióta az eszemet tudom, rajongok a horrorfilmekért. Itt hangsúlyoznám a horror szót. Nem a trash vagy slasher fog meg, hanem az igazi, csontig hatoló, látom-a-leheletem-a-fűtött-szobában horror.

A tévécsatornák ritkán vállalják fel a korhatáros horrort (itt nem gondolnék az amúgy kiváló Dead Set-re, mert az vérbeli trash). Buffy vagy Angel? Azt mondom, hogy azok inkább jól megírt drámák, mintsem horrorok. De amit nemrégiben lerakott az asztalra a BBC, attól eláll a lélegzetem (nemhogy látom). Rettegés, vér, még több rettegés és vér. No meg egy jól kigondolt történet. Ez az Apparitions, magyarul Jelenések.

A történetet összefoglalni szinte lehetetlen anélkül, hogy valaki ne legyintene, hogy ez így übergagyi (az angol közönségnek is megfeküdte a gyomrát, mert a kiváló kezdés után drasztikusan csökkent a nézettség, pedig van még pár évad a sorozatban). Főhős papunk felveszi a küzdelmet a sátáni sereggel, amely katonái pont az ő lelkét kívánják megszerezni ügyük érdekében, s közben boldog-boldogtalan meghal. Fertelmesen hangzik, nem?

Akkor folytatom. A pap megmenti az egyik megszállott embert, s magához veszi a neveldébe. Egy kislány apja lelki üdvét akarja megmenti. Szegény Jacob atyának, a főhősünknek, még saját egyháza is keresztbe tesz (ez nem akar szóvicc lenni) ott, ahol tud. Ez borzalmasan sablonosan hangzik, ugye? S bevallom: ez tényleg középszerű így. De akkor mitől lesz az Apparitions az egyik legkiválóbb horrorsorozat?

Mert nem akar olcsó eszközökkel ijesztgetni. A történet és a karakterek fejlődése a legfontosabb. Ahogy a szereplők elvesztik vagy megtalálják hitüket, vagy éppen tudatosan vállalják az elbukást a Sátánnal szemben. Mert szereplőink esendő emberek: vannak hithű katolikusak, ateisták, hitüket vesztettek, zsidók, muszlimok, nők és férfiak. Olyan döntéseket hoznak, amiket te vagy én hoznánk meg abban a helyzetben, amibe ők kerülnek a sors vagy Isten kifürkészhetetlen akarata folytán. S mikor egy kereszteződéshez érnek, akkor kérdéseket tesznek fel. Isten valóban ezt akarja és így? Isten jó? Miért engedi Isten ezt?

S ezeket a kérdéseket mi is feltesszük, miközben nézzük az egyre durvuló és véresebb részeket. Jacob atya pedig igyekszik válaszolni. Csakhogy nem mindig tud. De akkor ott van a hite, ami annyi borzalmon keresztül átsegíti. A tovább után folytatom spoilermentesen.

Tovább…

Nekem 4 rész kellett, hogy rádöbbenjek mi a gond. Az első rész ugye bizakodásra adott okot, amit aztán a második résszel gyorsan el is hessentettek, hogy utána a harmadik résszel javítsanak, szóval nem kicsit hullámzott az évad eddig. Ha jobban belegondolok, akkor az első évadban sem tetszett a második rész, szóval annyira nagy gond nincs, a nézés felfüggesztésének még csak a gondolata sem merült fel bennem. Na, a tényleges gond viszont az, hogy most be kell tenni egy képet.

Tehát, most már ténylegesen rátérve, egyszerűen megvalósításában gyegébb a sorozat, mint eddig. Arra gondolok, hogy baromi sokszor ritmustalan a vágás, de komolyan, és ezzel olyan lesz, mintha összevissza egymásra lenne dobálva pár ötlet, közben csak elcseszték a felvezetés vágását. Pedig írásilag a harmadik részben megtalálták az útjukat, és egyre jobban működik az új brigád, csak ne szabotálnák a sorozatot a vágók.

Tényleg, mostanra Cookon kívül szinte mindenkit megkedveltem, hiába szeleburdibbak (50 éves énem kibújt, haha), mint az előző sokaság, akik néha teljesen felnőttként viselkedtek, néha meg persze Oroszországban menekültek, meg anyagot csempésztek oda. Eddig a csapat női része az, akikbe több energiát fektettek, de remélem a fiúk is kapnak rendes bemutatást, amelyben Cook kicsit takarékabb lángon lesz állóf*sz ügyben. Oké, hogy tini, mindig áll neki, de ennél azért picit több vér maradhatna a fejében.

Ami viszont még mindig hibátlan, az a zenei válogatás. Aki csinálja az egyszerűen olyan munkát végez, hogy le a kalappal előtte. Ahogy pedig a régebbi számokat belekeveri, azért még külön riszpekt, hiszen a Sugar Town olyan tökéletesen klappolt a legutóbbi részben, hogy örömkönnyeket lehetett hullajtani.

Szóval, a lényeg, hogy más, mint 2 éven át volt, de most is jó, akármennyire ijesztő is volt a második rész. (Ha éppen nincs bejegyzés, a sorozat kibeszélője itt van.)

A kórházakról általában kétféle dolog jut az ember eszébe, ami a következő három: az átlagembereknek a gyomorforgató szagok, a sok-sok várakozás, a kellemetlen vizsgálatok, bentlakás esetén az ehetetlen kaja, és a szerencséseknek talán a szexi nővérkék. Az egyszeri tévénéző gyerekeknek a Vészhelyzet, a House, esetleg a Grey’s Anatomy, a Kórház a város szélén, vagy a Klinika ugrik be.

De nekem, és remélhetőleg még sokaknak pedig a Green Wing című britcom, avagy A Világ Egyetlen Betegek Nélküli Kórházsorozata™. Vagy nem, mindenesetre jól hangzik. Az viszont tény, hogy nem tipikus (kórházas vagy bármilyen) sorozatról van szó, ahogy az az alábbi promóképen is látszik.

Sorozatunk tehát az East Hampton kórházban játszódik, főszereplői pedig orvosok, illetve néhány aktatologató - beteget tényleg nem nagyon látni. Vannak ugyan műtőben játszódó jelenetek, de a betegekhez azoknak sincs köze, viszont eszméletlenül viccesek. Lásd például ezen a videón.

A két évadot és egy “különszámot” megért sorozatot a Smack the Pony című, szintén remek sketch-comedy sorozat kiagyalói követték el, és 2004-től 2007 elejéig futott a Channel 4-on, azóta pedig gondolom szorgalmasan ismétlik. Nálunk ezidáig sajnos nem került adásba és kiadásra sem. De lássuk, miről és kikről is szól a Green Wing – a tovább mögött.

Tovább...

Na, ez az amikor egy héten két ultrakirály sorozat elindul, mi meg túladagolva vigyorgunk kicsit. Tegnap a Lost, ma pedig a Skins kezdett, és mindkettő premier fantasztikus volt. Azt kell mondanom, hogy a sorozat készítőinek sikerült megközelíteni a lécet, még ha továbbra is hiányozni fognak a megszokott arcok.

Silence, SILENCE!

Hogy lehet felnőni az első két évadhoz? Sehogy. Hogy kell baromi vicces évadpremiert írni? Hát így. Remélem most pár részen át tartják még ezt a vidámságot, és nem támadnak be a drámával. Tudom, hogy a Skins lényege a dramedy, de az új csapat bemutatásához ez a hülyülés kell amit itt volt.

Amúgy ebben is valamennyire középső ujjat mutatnak az amerikai tinisorozatoknak (amellett, hogy alapból végig), hiszen az egész szereplőgárda lecserélése baromi merész dolog. A fiúkat nehéz megszokni picit, legalábbis az első jelenetük nem jött be, de aztán kellően belelendültek. Egyelőre csak a fogszabályzós srác az aki felesleges karakternek tűnik, de majd felnőhet ő is. A lányok között meg tombol a zsenialitás és a szépség. Úristen de öreg vagyok már.

És az is tetszett, ahogy a régi csapatra utaltak néhol. Ultracool bátyó, Sid az alábbi képen. Na, ezért is érdemes várni a jövő hetet. Részemről 8/10 volt.

Okay, fuckfuckfuck. Okay. Whatever.

Akárcsak a Cleaner, a Flashpoint, a Raising The Bar vagy a True Blood esetében, sajnos lemaradásom okán a Merlin esetében is kénytelen vagyok a finálékritika helyett nektek átadni a szót, aminek van, aki biztosan örül, a többieknek meg attól húzódhat mosolyra a szájuk, hogy megemlítem: a BBC berendelte a Merlin 2. szezonját, az újabb 13 epizódot – nem meglepő, korrekt volt a nézettség. (Az NBC-premierről továbbra sincs konkrétum.)

A sorozatról, amit tudtam, leírtam a pilot-kritikámban, s engem is meglepett, hogy mennyit hallottam, olvastam itthon a sorozatról, pedig a hazai sorozatfogyasztókra nem annyira jellemző az angol választékban való turkálás.

Szóval, kommentre fel, jöhetnek a vélemények, pozitívak, negatívak, milyen volt az évad, a pilot után csökkent vagy nőtt-e a színvonal – hátha lesz, aki a vélemények alapján kap ré a sorozatra. Ja, és persze a nagy kérdés, mire számíthatunk a 2. évadban – remélem volt cliffhanger. Itt Anthony Head nyilatkozik az elkövetkező szezonról.

Ez mostanság az angol módi, hogy lezavarják a minisorozatot és másnap már jön is a DVD, korrekt. A Dead Set ugyanis egy 5 részes minisorozat, melyet 5 nap alatt adott le az E4 és a sorozatok között egy meglehetősen rétegműfajt képvisel, a horrorsorozatét, azon belül is a zombisorozatét. A sztori röviden: adott egy Big Brother-ház, a kiszavazás estéje, pár izguló házlakó, maximális hőfokon égő tévés stáb, s mindeközben zombik törnek a stúdióra, a városra, s talán az országra is. WTF???

DEAD SET – 1×01 – 5/10

A filmben két (és fél) szál indul el, egyrészt a házlakók életét és tanácstalanságát követhetjük, másrészt a tévések rémületét figyelhetjük meg. S épp ezen kettősség miatt az 1. rész tempója elég egyenetlen volt, lévén a kinti, tempós (rázkodó kézikamera ALERT!) történések szöges ellentétben álltak a bentlakók elég unalmas torzsalkodásaival, s ez utóbbiaknak hiába volt az a feladatuk, hogy felvázolják a konfliktusokat és a karaktereket, rám egyik játékos sem gyakorolt túl nagy hatást – aggódni nem is fogok egyelőre értük, ami azért egy horrorban nem túl pozitív vonás.

Nehéz a kritika írása, még nehezebb a pontozás, hiszen minik esetében a pilot nem nyom olyan sokat latban, s a Dead Set is igazából egy 225 perces, vagyis majd 4 órás filmként kezelhető, aminek az első 3/4 órájából kellene ítéletet mondani. Mivel ez botorság lenne, így nem ítélkezem, fogjuk rá, hogy közepes a kezdés, de abszolút érdekel a folytatás, mert az ember kíváncsi rá, hogy az 1. rész végi patthelyzet hova vezet.

Magam, hiába vagyok horrorrajongó, a zombi zsánerben nem túlságosan merültem el, valahogy bennem van, hogy a stílusban nehéz újat alkotni, s még Romero korai zsengéi sem gyakoroltak rám olyan hatást, mint az elvárható lett volna. A Dead Set is a klasszikus alapokra építkezik, bár az oldschool rajongóknak előre jelezném, hogy ezek a zombi futnak, nem csak csoszognak előre a friss hús reményében. (Az efféle filmekkel kapcsolatban egyébként mindig is arra voltam kíváncsi, hogy a karakterek ismerik-e a zombi-jelenséget vagy újdonság számukra minden? A Dead Set-ben eddig a ‘zombi’ szót nem mondták ki.)

Ami eladhatja a filmet (és elrettenthet sokakat), az az angolsága és persze a gore (vér, belek és tsai). Tudjuk, az angolok eléggé másképpen tálalják sorozataikat, mint a hollywood-i rezidensek, így a Dead Set is tipikus jellemzőkkel bír, viszont aki ismeri/szereti a Danny Boyle féle 28 nappal később-et, vagy annak folytatását, a 28 héttel később-et, az úgyis be fogja próbálni a mustra tárgyát, írhatok én bármit.

A nagy kérdés, hogy mennyire éri meg, mennyire kamatozik a végignézés? (Erre jók a kommentek.) Egyelőre csak az biztos, hogy az alapszituációt sikerült felvázolni, s mivel az ismert volt, ezért nem sok meglepetés éri a nézőt (ezért sem pontozom az egekbe), a nemulass nyilván csak most fog jönni. Remélhetőleg.

Mint már jeleztük korábban (és láttuk az előzetesben), szükségtelen várni az amerikai premierre azoknak, akik kíváncsiak Merlin kalandjaira, a nagy kérdés, hogy az angol BBC sorozata hasonló reakciókat fog szülni, mint a Robin Hood-széria, vagy az elismerőbb hangok is feltűnnek majd? Én az előzőre szavaznék, bár semmi bajom nem volt a pilot-tal (sőt!), de nem fantasy-ként, hanem inkább ifjúsági (tini?) kalandsorozatként kezelném a Merlin-t.

MERLIN – 1×01 – 5.5/10

Most, hogy belegondolok, igazából nem is tudom, hogy mire számítottam egy ismert legendára épülő kardozós-varázslós-sárkányos sorozat esetében, amit az olvasottabbak meglehetősen jól ismernek. Mivel tévés (és angol) a sztori, ezért tudtam, hogy a képi világ valamilyen szinten limitált lesz, meg aztán a sorozatformátum fantasy esetén a 40 perces sztorikkal nem fog hajletételre késztetni, hiszen valószínűleg már szinte mindent megírtak jó munkásemberek.

A történetet nem is érdemes részletezni, max pár sorban, hiszen a lényeg ismert: a csodás módon varázsolni képes Merlin-t anyja elküldi Camelot-ba tanulni, ahol Uther uralkodik és a mágia minden formáját pallossal üldözi. Hősünk kisvártatva összeismerkedik a király Arthur nevű fiával, egy Gwen nevű szolgálólánnyal (khm…), miközben bekvártélyozza magát az udvari orvoshoz.

De a lényeg, az 5.5/10 mellé (ismétlem, fenntartásokkal tessék kezelni a pontszámot, sokan gagyizni fognak), hogy nem véletlen Angliában a 18.00-s kezdési időpont, a célközönség nem feltétlenül a high fantasy rajongóiból tevődik össze, hanem a fiatalokból és azon gyermeklelkűekből, akik képesek szemet hunyni a Merlin-sztori tévés mivolta felett. Én képes voltam és viszonylag kellemesnek tartottam a premiert, s bár semmi meghökkentő vagy újító törekvés nem volt benne, kíváncsian tekintek a jövőbe.

Ja, történelmi hűség biztos volt a pilot-ban, de az arra érzékenyek (értsd: én nem) inkább kerüljék, mert hűtlenségből még többet találni és őket még Eve Myles részvégi dalolása (ő énekelt?) sem fogja jobb belátásra téríteni. Az meg, hogy a Merlin Amerikában siker legyen, számomra egyszerűen elképzelhetetlen.

Á, ez human reszortja kellene hogy legyen, de addig is, hogy más is kifejthesse a véleményét, írok én a sorozatról. Az előzetest mindenki látta, kellőképp feltüzelte az elvárásokat (kit ne érdekelne egy szuperhős-paródia?), én pedig azon filózok, hogy azért nem jött be annyira, mert nem jó a No Heroics, vagy azért, mert úgy vagyok vele, mint a dettó angol The IT Crowd-dal: rengetegen imádják, mégsem tudom nézni, mert egyszerűen nincs benne meg a 20 percnyi anyag. Majd kiderül, hogy kiben van a hiba.

NO HEROICS – 1×01 – 4/10

Ezt úgy kell érteni, hogy voltak a pilot-ban jó poénok, voltak benne rossz poénok és olyan remek ötletek/poénok is, amelyektől leestem a székről. Ez igaz volt nálam az IT Crowd-ra, de például a 30 Rock-ra is, mégsem nézem ezen sorozatokat, mert számomra hiányzik a jó töltelék a poénok között. Kellőképpen ködös vagyok? Helyes.

Ha valaki kivágná nekem a lényeget, röhögnék gurgulázva, de ez a hullámvasút, ami a remek percekből a rém unalmasokba csap át, megfekszi a gyomrom és, ha 20 perc alatt többször is úgy érzem, hogy “ezt most miért is nézem?”, akkor az nem az én sorozatom, hiába a pár/sok poén. És itt nem az a gondom, hogy nonstop röhögcsélést akarok, hanem azt, hogy ne aludjak be rajta…

Ettől még egyáltalán nem volt rossz a No Heroics, mérföldes potenciállal rendelkezik (hmm, micsoda szuperképesség lenne…:), kíváncsi is vagyok a “nép szavára”, de azt kell mondanom, hogy hiába a remek alapsztori (miszerint a szuperhősök köztünk élnek, jelmezt viselnek, kvázi sztárok és esténként egy csak részükre fenntartott kocsmában, civilben kibeszélik a napjukat és nézik, hogy melyikük került bele a híradóba), ha nem vágja a számba a horgot és akaszt be egy laza csuklómozdulattal, hogy a foglya maradjak. Nem viccmesélést akarok, na, de azért mégis…

A humor kissé elvont, de mondom, remek ötleteket szőnek bele, mégsem tudom ajánlani mindenkinek tiszta szívvel. Pedig érdemes megnézni minimum egy részt annak, aki kedveli a paródiákat. 4/10 ide vagy oda, tuti nézem a második részt is.