Érdemes tudni előre, hogy a Mercy pilot-ját újra akarták forgatni, csak Maura Tierney betegsége miatt előre került midseason-ről, s így nem volt idő megint megcsinálni, sőt, a további részeket is rohamléptekben kell legyártani a készítőknek. Hogy a sietség mit fog jelenteni, nem tudom, de az tény és való, hogy valahogy nem áll össze a pilot, tényleg semmilyen a rendezés, olykor csak csüngnek egymáson a jelentek, pedig…

MERCY – 1×01 – 4,5/10

Á, nem tudom. Szóval nem olyan rossz a Mercy. Kórházsorozat, igen, ráadásul főleg nővérekről szól, de van benne jóképű orvos, meg gonosz orvos meg hozzá nem értő orvos is, a főszerepben pedig egy Irakból hazatért kemény csaj nővér, akit nem igazán tudunk hová tenni hősként, hiszen a Nurse Jackie főhőséhez hasonlóan nem biztos, hogy megszeretteti magát azzal, hogy félrelép.

Apropó, Nurse Jackie: ennyi a különbség országos és kábeles sorozat között, mert egyébként döbbenetesen hasonlít a kettő, legyen szó félred*gásról, újonc nővérkéről (ott Nyuszikás, itt Hello Kitty-s köpenyben), meleg ápolóról, nővérre nem hallgató, betegeket ölő orvosról. Sok minden hasonlít a két sorozatban, de a megvalósítás azért más.

Persze, hogy az irányvonal inkább szappanos, a Grey’s Anatomy nyomdokaiba lépni kívánó, kapunk azonnal szerelmeket (huhh, a báros találkozás és a következmény milyen valószínűtlen, rosszul felépített volt…), megkapjuk a főhősnő (nagyon) problémás családját,  persze a munkahelyi megpróbáltatásokat, kiegészítve a gőzkieresztéssel a kórház melletti bárban. (Milyen trikóban volt már Veronica?)

Klisé klisé hátán a Mercy, mégis van benne valami. Vagy valaki. Először is a kara…, nem, a színészek. A karakterek semmi extrák, de a színészek, főleg a főszereplő, abszolút új arcnak számító, nagyon sokat gesztikuláló, olykor neccesen alakító, mégis érdekesnek tűnő Taylor Schilling, izgalmasak.

Bejött a kikapós fekete nővér (nem mondjátok, hogy ilyen gyorsan lehet egyik frizurából a másikat megcsinálni!), bejött az újonc, naív, mindenre kerek szemekkel bámuló Michelle Trachtenberg, mint ahogy az orvosok is, kivéve persze az Alaszkából szalajtott McDreamy-klónt, aki túl nagy előnnyel bír “ellenfelével” szemben a sorozat szerelmi háromszögének egyik tagjaként. (Sőt, alkoholista anyu és apu is rendben van, bár fura egy Star Trek-es Janeway kapitányt így, lepukkantan látni, valamint Delroy Lindo is kapott kórházigazgatóként egy vendégszerepet.)

Biztos, hogy maradni fogok a Mercy második részére, mert kíváncsi vagyok, hogy sikerül kiaknázni azt a “valami”-t, a “van benne valami” kitételből, vagy megmarad felszínesnek a sorozat. Mert hiába klisétenger valami, ha az ember rá tud kattanni egy-két karakterre, vagy egy történetszálra, akkor lehet, hogy végleg lehorgonyoz a sorozat mellett.

(Persze a horgonyzáshoz az is kéne, hogy ne szálljanak el a készítők: az utolsó snitt, az a mosolygós jelent übergáz volt.)

Most van az a helyzet, hogy kezd sok lenni az átlagos sorozatokból, így nyilván nagyon kevésnek adatik majd meg a folytatás esélye sokunknál. Az NCIS Los Angeles-i különítményével nálam teljesen ez a helyzet, akármekkora nézettséggel is nyitott.

Mielőtt valaki felhozná, fogalmam sincs, hogy milyen az eredeti NCIS, vagyis belenéztem fél résznyit és nem kötött le. Ellenben egy spinoff mindenképp újoncoknak is készül, és így sem működött nálam. Konkrétan zavart, hogy úgy kezelik a nézőt, mintha mindent tudna, a premier inkább amolyan 3-4. rész hangulatot árasztott. Fogalmam sincs, miért kell titkos helyen lenniük, miért nem mászkálhatnak kvázi zsaruként, meg ilyesmi. Mi ez a csoport? Ezeket nem mondta el a nyitórész.

A másik dolog, amit zavart, hogy a reklámok előtt meg után villognak ilyen fekete-fehér fotók, de basszus, azok nem sima vágóképek ám, hanem kvázi spoileresek, legalábbis előre jelezték mindig, hogy mikor lesz akció, hogy mikor fognak lőni a főszereplők.

Ezeken kívül nyilván rendesen összerakták a részt, elég jól van fényképezve, viszonylag pörgős volt, szóval van benne pénz, de valahogy összeségében olyan semmilyen, mert hogy érdekessé igazából egyik karaktert sem sikerült tenniük. A főszereplő G. nevű nyomozó meg szerintem teljesen fura választás, hiszen Chris O’Donnell nem elég ehhez a szerephez, vagy nem illik oda egyszerűen. Valahol fura, hogy a legnormálisabb színész a két főszereplőből pont a rapper, LL Cool J lett.

Bár látom, hogy ebben, szerethető karakterekben akar eltérni például a CSI-tól, de mégis ugyanolyan steril ez az NCIS-spinoff, mint a modern nyomozós sorozatok legnézettebbike. Részemről 5/10, ennyire közepesnek éreztem, tizenkettőegytucat. Bármikor megnézhetsz egy részt, bármikor kihagyhatsz egy részt, nem fog hiányozni.

El nem tudom képzelni, hogy ki várhatja a sorozatot, mely egy ügyvédnek szegődő feleségről szól a CBS-en? Manapság a Lost-korszakban az effélék nem nagyon mozgatják meg a junkie-kat, pedig a The Good Wife kifejezetten jól sikerült pilot lett, bár félek, hogy beleesik a “jó a pilot, de a sorozat nem hiszem, hogy be fog jönni”-kategóriában.

THE GOOD WIFE – 1×01 – 7/10

Jogi sorozat, az alapsztorit már leírtuk korábban, de tessék: korrupciós vádak és szexvideók miatt lemondott államügyész felesége két gyerek mellett visszamegy ügyvédnek, ergó a másik oldalra, egy olyan világba, ahol szinte mindenki ismerte a munka révén a férjét. Ennyi, se több, se kevesebb, mondhatni tipikus ügyvédes-nyomozós sorozat az első blikkre, a CBS profiljába illik, kérdés, hogy a mi profilunkba mennyire.

A pilot-nak baromi nehéz dolga van, hiszen az ügyvédes műfajban kell valami újat hoznia, megcsavarnia kicsit a klasszikus felállást. És ez sikerül is, a kérdés, hogy a The Good Wife-ot 22 részben is ki tudják-e úgy aknázni, mint ebben a 45 percben. (Megvallom, nekem is nehéz dolgom van, hiszen hiába jó a pilot, ha nem tudok olyan dolgokat isteníteni, amik olvastán az olvasó azonnal rávetődne. Egész egyszerűen egy teljesen jól összerakott, tisztességes felvezetésről van szó, ami nem túl gyakori. És az, hogy “tisztességes”, nem olyan nagy horog.)

Nagyon jó szereplőgárdát trombitáltak össze a sorozatra, az élükön Julianne Margulies-szal, aki egy éve még kemény ügyvédcsaj volt a Canterbury’s Law-ban, most viszont totálisan ellenkező előjelű figurát kap, akit simán hoz, nagyon hamar eléri, hogy a néző azonosuljon vele. És milyen jó döntés, hogy egy nyomozónőt kap maga mellé, akit pár korábbi keleti filmben (Csavard be, mint Beckham, A kelet az kelet) már látott Archie Panjabi alakít fene belevalóan.

A mellékalakok közül az irodában itt van még mentorként Christine Baranski, volt egyetemi cimboraként Josh Charles, férjként Chris Noth, vetélytársként Matt Czuchry. Sőt, a mellékalakok között is ott volt Titus Welliver és David Paymer. A többség a bemutatkozás miatt 1-2 jelenettel kénytelen beérni, de szinte mindegyik karakter jó, kedvelhető lesz, leginkább a színészeknek köszönhetően.

Ja, és hogy mi a véleményem? Tetszett. Jó volt. De félek. Tetszett, mert tele volt apróságokkal, jó ötletekkel. Gondolok itt a nyomozásra, az ügy feltérképezésére (az esküdtek utóinterjújára), a tárgyalótermi jelenetekre – odafigyeltek a részletekre, amik hihetetlenül megdobták az élvezeti faktort. Maga az alapszituáció is jó, emberi, nem egy szuperképességekkel megáldott ügyvédről van szó, hanem egy jó munkásemberről, akit ráadásul keményen behajítanak a mélyvízbe és a munkahelyén is állnia kell az ütéseket, hiszen nem igazán tartják sokra, hisz ő csak “a korrupt nagykutya felesége”.

A nagy kérdés azonban a hogyan tovább? Nyilvánvalóan jelen lesz a sorozatban a családi szál (a pilot-ban még a gyerekek is segítettek a megoldásban, meg amúgy is állandó szereplők), de a lényeg a jogi, bűnügyi részen lesz, viszont abban nagyon bízom, hogy sikerül egy üggyel kitölteni az epizódokat, ugyanis ha az első részben kvázi egy jelenetben szereplő Matt Czuchry karakterének ügyeit is a sztorihoz csapják, akkor én távozom. (Mert ezzel az “ügyvéd és nyomozója tevékenykedik” felállással nincs gondom, de ne váljon nagyon tipikussá a The Good Wife.)

Szóval, mint írtam: a pilot nagyon kellemes meglepetés, de valahogy szkeptikus vagyok magával a sorozattal kapcsolatban, valamiért nem bízom túlságosan abban, hogy az én szám íze szerint tudják formálni. De ez legyen az én bajom. Meg aztán, ha a karakterek okésak lesznek, akkor az irány sem fog számítani.

(A sorozatban eredetileg visszatérőnek szánták az asszisztens karakterét, viszont Gillian Jacobs a Community-ben állandó szereplő lett, így el fog tűnni. Viszont az 1. részben ettől még szerepelt. Kár érte.)

Az a helyzet, hogy ez a sitcom pilot baromi nehéz helyzetben volt, talán ezért nem sikerült igazán jól. Vagy csak tényleg ennyire közepes lesz a sorozat később is?

El is mondom, miért volt nehéz helyzetben, nyugi. Az a fő probléma, hogy a sorozat alapfelállását, terhes nő két lovaggal, el kellett mesélniük, nem lehetett azt csinálni, hogy “csak úgy benne vannak” a főszereplők. Főleg, hogy a kor és hasonló különbségekre később rengeteg poén épül majd valószínűleg.

Na tehát, szépen bemutatták, ahogy a 37 éves nő felszed egy fiatal srácot, kalandoznak is vagy egy hónapig, aztán nem jön, aminek jönni kéne — úgy tűnik a gumi csak akkor véd, ha kiveszed a táskádból és használod* –, a nő pedig úgy dönt, hogy megtartja. Ellenben a srácot elhagyta fiatalon az apja, így ő nem akar olyan lenni, ezért részt akar venni a jövendő gyerek életében, így mondat mondatot követ, és költözik is a nőhöz. A másik lovag pedig félt az elkötelezettségtől, nem kérte meg a nő kezét, de amikor nélküle volt hosszú hetekig, akkor rájött, hogy ez baromság. Csak közben ugye történtek ezek a dolgok. Hát ennyi az alap.

- Am I gonna have to call security?
- Why, you can’t handle me yourself, Grandpa?
- You should know that I know krav maga.
- Fine, call him, I beat him up too.

Igazából a kapkodós történetmesélés mellett marhára nem volt idejük rendes poénokra, kivéve ez a párbeszéd, amin tényleg tudtam röhögni. Itt rónám meg a közönséget (aláröhögős sitcom), mert olyan borzasztó béna poénokon nevetnek természetellenesen, amiknél egyszerűen nem értem a reagálásukat. Ritkán van ilyen, hogy ennyire felfoghatatlan, biztos leitatták őket.

Igazából, így utólag, ez egy teljesen átlagos sitcom, sajnos. Nem jobb és nem rosszabb mint az átlag, de pont így tűnik el a tömegben. Akármennyire is elviselhető Jenna Elfman, mint főszereplő, a többiekről annyira sok jót már nem lehet mondani. Szerintem egy 5/10, csak keménykezűen. Simán kinézem belőle, hogy javul, de mint pilot, ez bizony katasztrófa volt.

* ezt a főszereplőnő állapítja meg, így 37 évnyi tapasztalat után.

Nem akarom sokat tépni a számat a sorozatról, főleg, hogy alig történik benne valami, meg sok minden mégis (”I can do both“), de az újoncokon kívül a nagyon kevés Frisky Dingo és a még kevesebb Sealab 2021-rajongónak azért gondoltam megemlítem, hogy az említettek készítője ezúttal az FX csatornának dobott össze animációs sorozatot, méghozzá egy jóképű kémről, de nyilván kifordítva, aztán visszafordítva, aztán újra kifordítva.

Tehát van ez a kém, teljesen Bondos, azaz bomlanak utána a csajok, ha meg épp nem, akkor luxuskurvákat fizet, szórja A Cég pénzét, ami pedig a kifordítás, hogy anyukapicifia. Merthogy Anyu irányítja a szervezetet (a titkárnő természetesen Archer rajongója), ezért kerülhetett a szuperkém pozícióba a csávó. Nem biztos, hogy puhány, vannak sebhelyei is, de hogy a premierben butaságokat csinál, plusz az akcióban is béna, az tuti. A bemutatás ezzel meg is volt.

- Stop, shut up. I have to go, but if I find one single dog here when I get back I’ll rub sand in your dead little eyes.
- Very good, sir.
- I also need you to go buy sand.
- Yes, sir.

Egyszerűen tény, hogy akinek a minimalista “flashanimáció” nem fekszik, az nézzen rá a fenti képre, aztán ne nézze meg a sorozatot. Annyi sírást hallani emiatt, hogy nem is értem, pedig az írásra kell figyelni, ami egyszerűen kurva jó. Ugyanaz a kínos szünetes, elmeroggyant ötletes, amit már megszoktunk a Frisky Dingótól, de meg még nem untuk. Legalábbis én biztosan nem. A szuperügynökség sem annyira szuper természetesen, hiszen emberekből áll (az egyikőjük hangja Dr. Spaceman a 30 Rockból!), így csak egy átlagos iroda, ahol a dolgozók — most azt akartam írni, hogy kémkednek is, de basszus, azt nem is láttuk.

Amúgy a hangokra nagyon durva csapatot rántottak össze. Konkrétan az előbb említett Spaceman, de azért Judy Greer vagy Jessica Walter (Arrested Development) sem kis fegyvertény. Ba-bam. Azért lőnek is, mármint a részben, miután a főszereplőnek merevedése van, ami mindent megváltoztat.

Amit még tudnotok kell, hogy ez csak amolyan preview volt a héten az FX-en, ténylegesen januárban indul a sorozat. Pontszámilag 8/10, már kétszer láttam, hiszen újra kellett néznem az írás előtt, a folytatásnál meg ott leszek.

Bizony, a teljes címében a rövidítés is benne van, mert a CW azt akarta, hogy mindenképp TBL-nek emlegessük, ezért a főcímbe is belekarcolta. A másik, amit ide az elejére kell kanyarítani, hogy ez a pilot teljesen kész volt, néhol (ahhhaha) átcsap a gagyiba, de érezni benne a guilty pleasure potenciált. Ha kevés jó újonc lesz, akkor nézős. Atyaég, leírtam.

Miről van itt szó? Modellekről. Most képzeljetek el minden klisét (kivéve a bulimiát, legalábbis egyelőre), és akkor már sejtitek, hogy mit tárt elénk a sorozat kezdőrésze. Van itt titokzatos újonc lány, aki megkapja a nagy esélyét. Van itt naiv srác a farmról, akit felfedeznek csak úgy egy kajáldában. Van itt karrierért szex, mert miért ne lenne. Van drog, hiszen tuti drogoznak. És még csak a felét soroltam fel? Háromnegyedét?

Hogy miért élveztem? Mert egyszerűen ez az az a cucc, ami a Melrose kezdőrészéből hiányzott. Plusz az amatörizmus. Mondom, várj. Tehát vannak olyan jelenetek, amiket mintha 4-5 másodperccel tovább vettek volna. Ezt úgy kell érteni, hogy a csávó elmondja a dumáját, aztán nem tudja mit kezdjen magával, de még mindig őt mutatja a kamera, amint tanácstalan. Egyszerűen hihetetlen. Az esélyt kapott befutó csaj meg egyelőre antitalentum, pont ezért nem lehet utálni. Minden jelenete remek, amikor színészkedni próbál, és közben olyan mintha csak úgy megfigyelné a forgatást és véletlen a képre került volna, annyira kinn van néha az egész jelenet tervezett hangulatából.

Ami viszont tényleg rossz volt, (nem jól rossz, hanem teljesen rossz), az a soundtrack, ami ugyanúgy gáz, mint a Vampire Diariesnél, nem érzik az egyensúlyt a CW-nál (vajon mennyire szól bele a csatorna ebbe?). A másik bénaság pedig Mischa Barton. Ilyen, hogy is mondjam, beképzelt erőszakos hangú libát alakít, aki épp pofára esik az életben. Valamennyire így van megírva nyilván, de közben sajnálnivalónak is próbálták kerekíteni a képet, csak a színésznő nem bírt azzal a résszel.

A pontszám? Hát úgy 4/10. A második rész? Nézős. Amikor ennek vége lett, akkor indítottam volna a folytatást. Reggel rájuk találnak és azt hiszik lefeküdtek? Vagy melyik klisé lesz előhúzva? Rágom a körmöm. Ez szarkazmus is volt. Végre valami agymosó soap, ami nézhető, esős napokra. Már csak valami ivós játékot kell kitalálni mellé.

Bár eddig is nyilvánvaló volt, hogy az HBO lassan visszatalál a helyes útra a Sopranos meg Wire finálék után, hiszen már az Eastbound and Down is érdekesen minőségi volt, még ha nem is mindenkinek való, a Hung is okés, a True Blood pedig ízletes véres popcorn, ezek után a Bored To Death meg körülbelül a legjobb cucc amit mostanában láttam — egyelőre még nem tévében, hanem az US iTunes boltba feltett ingyenes pilotot gépen.

- Do you think we drink too much?
- No, we don’t drink too much. Men face reality, women don’t, that’s why men need to drink.

Ott kezdeném, hogy noir hangulatú komédiasorozat, vagy noirt kihumorizáló? Érdekes kettősség, de mindjárt látjátok, hogy miért alakult így. Tehát van az író csávó, aki falba ütközött, ezért csomó füvet szív és fehér bort iszik, a nője meg ezek miatt elhagyja. Írónk kicsit szomorkodik miatta, közben pedig kiolvas egy Raymond Chandler-regényt, ami felbuzdítja arra, hogy craigslisten meghirdesse magát not licensed magánnyomozóként, hogy abból a munkából merítsen ihletet a következő könyvéhez. Erre be is esik az első ügy, amit elvállal. Még tudni kell emellé, hogy elég sznob, direkt használ nem annyira köznapi szavakat néhol.

A legtöbb poént a pilotban azok a jelenetek hozták, amikor próbálta utánozni Marlowe-t (ha valaki nem tudná, ááá, akkor ő a nyomozó Raymond Chandler regényeiben). Bemegy a bárba, és először fehér bort kér, aztán kapcsol, hogy információszerzéshez whisky kéne, ami nyilván túl erős lesz neki. Kenőpénzzel mindenki tök rendes vele nyilván, és ami ugye az alap, hogy az első ügye barmi piti, a megfejtése is teljesen komédiába csap át. Ja igen, van még: a cigit nem bírja, meg áll a noiros esőben című alapvetés.

- Why your relationships are so short?
- Well, I don’t lie as well as I used to.

A vicces jelenetek mellé még társul a marha jó megvalósítás is. Általában a vágás meg operatőri munka a tévésorozatoknál megüti a jó szintet, de itt külön remek volt mindkettő. A taxiajtós (majd meglátjátok) szerű apróságok baromira feldobták az egészet.

A szereplőgárdát meg elég csak felsorolni: Jason Schwartzman, Ted Danson (második képen), Zach Galifianakis (The Hangover, baromi jó standupos). Én bírom Jasont, amikor a szokásos arcait hozza azzal nincs semmi baj, erre feltűnik Zach, aki eszméletlen itt is, utána meg Ted a hatalmas dumáival, és teljesen kész is az egész. Ilyen csapat ritkán jön össze, meg kell becsülni.

Részemről 8/10 simán, csak hogy ha tudják növelni a minőséget, akkor arra is lehessen adni valamit. Teljesen filmes volt a pilot, bár úgy tűnik, hogy nem ilyen rész végén elvágós nagy történet, hanem heti egy ügyes lesz a felállás. Még noir-komédiát!

Én és Jay Leno így vagyunk, a Tonight Show fináléja kapcsán sok mindent leírtam a volt standuposról, mint talkshow-vezérről, így kívéncsian várom a jóval nagyobb rajongók véleményét is kommentben. Mint (remélem) mindenki tudja, idén elhagyta Jay Leno a 23.35-ös Tonight Show-t, hogy naponta 22.00-tól jelentkezzen a The Jay Leno Show-val. Az NBC kétségbeesett, dupla vagy semmi próbálkozásáról van szó – a csatorna azt állítja, hogy a 22.00-től tévézőknek is kell a komédia.

THE JAY LENO SHOW – 1×01 – 3/10

Hát, a komédia lehet, hogy kell, de inkább nézek meg egy szitkomot (felvételről), minthogy egypoénos jeleneteken unatkozzak. Még, ha végig standup lenne… De a Leno-féle politizálós monológ nekem itthon unalmas és klisés volt, már akkor éreztem, hogy gond lesz, amikor a nézőket az elején kizavarták hozzá, hogy lepacsizzanak.

Jerry Seinfeld volt a nyitóvendég (interjú, kemény 7-8 perc), sosem voltam rajongója, nem is lettem az, a beszélgetés fénypontja az volt, amikor Leno önmaga lehetett egy improvizálással (”Maiiil!”), egyébként minden kínosan megszervezett volt. Leno a Kanye West-interjú kapcsán utalt is arra, hogy arra “nem készültek”, jelezvén, hogy itt most tévés bravúrt fog bemutatni, egy interjút, amire nem készültek. Duuurva. (A Kanye-féle 10 másodperces csend az anyukás kérdésre egyébként az összes The Office-os csendnél kínosabb volt. Hogy ez jó vagy sem, nem tudom, nem biztos, hogy lélekbúvárkodás érdekel, ha Leno-t nézem, más kérdés, hogy nem kicsit volt vicces a kérdés, miszerint “Anyukád mit szólna a tegnapi eseményekhez?”)

Minden részben lesznek “egyéb” komikus szegmensek, a mostani, Carwash-éneklésnél csak az volt fájdalmasabb, hogy mikor az ember azt hitte vége van, kiderült, hogy szó sincs arról. Sőt, még a stúdióban is rázendítettek… Mellette még egy reality-paródia is volt so-so színvonalon, amolyan jelenlegi Gálvölgyi Show- színvonalon. A végén a Tücsök és Bogár persze, hogy jó, de hát azt bárki fel tudja olvasni.

Megjegyzem ez az egész műsort áthatja: hiszem, hogy a hazaiak is tudnak ilyen, általában közepesen gyenge poénokat hozni, amiket Leno-nak írnak 70-es a monológba – ő csak annyit tesz hozzá, hogy mindegyik poént szokása szerint magyarázza, meg azt mondja, hogy “Exactly”, ami ez esetben, “Ha mondom!” vagy “Eskü.” jelentéssel bírhat. Nem ütnek a poénok, a profizmus inkább a tálalásban jelentkezik.

A The Jay Leno Show olyan, mint a Tonight Show with Jay Leno. Oké, nincs Leno-nak asztala, ami ütős az a végén lesz, hogy maradjon a néző a helyi hírekre (eddig az elejét nyomták meg, hogy megtartsák a nézőket) és több lesz benne az egyéb jelenet, de utóbbiak nélkül nagyon jól megvagyok. (Sajnos Kevin Eubanks is maradt. Illetve a bepofázásai: “Ja, ja, szerintem is.” meg “Azt kihagytam.” Semmi értelme.)

A kérdés: nézne Leno-t egy újonc csak azért, mert 22.00-től van? Olyan, aki nem tudott fennmaradni, most viszont ezen alszik el? Nemsokára nézettség és kiderül.

(Előzmény: human kritikája.) Rég húztam elő farzsebből a Mr. Spigott-os idézetet, de most megteszem. Beugrik valakinek, ki volt Mr. Spigott? Mondom: “Semmi sincs a jobb lába ellen. Az a baj, hogy mellette sem.” Ez áll esetemben a The Vampire Diaries-re is. Igazából nem nagyon tudok olyat mondani, ami miatt nem nézném tovább, de a sorozat folytatása mellett sem biztos, hogy érvelni tudnék.

THE VAMPIRE DIARIES – 1×01 – 5/10

A sztorival és előzményekkel nem érdemes vesződni, százszor olvashattátok már, hogy vámpírtesók, jó és gonosz, középiskola, meg a WB, vagyis a CW sokadik Katie Holmes utánérzése, a járási KH-hasonmás versenyen elődöntős, ott Shiri Appleby-től csak nagy csatában kikapó, rém bájos Nina Dobrev. Igen, könyvadaptáció, igen, még az Alkonyat előttről, igen, de a film népszerűségét lovagolja meg. Nekem persze a lényeg Kevin Williamson volt, aki a Sikolyt és a Dawson és a haverokat írta. Vagyis ÍRTA, mert a filmben és a sorozatban is remek párbeszédek voltak.

Sajnos a Vampire Diaries-ben inkább készítőtársa, Julie Plec foghatta a pennát, mert nem emlékezetesek a dialógok, de persze ez nem is alapkövetelmény egy sorozatnál. Főleg egy ilyen sorozatnál nem. A gond az, hogy a történet sem emlékezetes. Oké, elkapnak benne pár ember, akad 2+1 kvázi haláleset is, de elvártam volna egy csavart a sztoritól, egy előreutalást, valaminek a sejtetését, hogy érdekeljen is a folytatás. (Az nem csavar, hogy megjön az állandó szereplő másik vámpír. A fénykép sem.)

Szóval azzal, hogy nincs rejtély, nincs semmilyen fenyegetés (egyelőre!), nem tudták felkelteni az érdeklődésemet, s ezek hiánya inkább a szappanhabzású vonalra való rágyúrást sejtetik számomra, pár részre leigazolt visszatérő szereplőkkel, 4-5 részes minisztorikkal. S, ami nagyobb gáz, hogy a “kampó” mellett a karakterek is hiányoznak. Illetve az érdekes karakterek.

Lehet, hogy én vagyok sekélyes, de a 3 főszereplőn kívül sem a feje, sem a neve nem jut eszembe a többieknek. Öcsi, volt barát, barátnő, nagy tesó-anyu, az iskola kurvája és tsai, senki nem volt érdekes elsőre. Egy pilot-nak pedig dolga lenne az ő “elmélyítésük” is. (A főhősnő ugyan érdekes lehet, de egyelőre a vámpírok sem túl színesek, csak tipikusak.)

Nézhető volt a pilot, de ennyi alapján bármikor abba tudnám hagyni, nem hullatnék könnyet a sorozatért, De persze folytatni fogom, hiszen 3 részt azért szoktam adni a legtöbb jelentkezőnek, bár így könnyen előfordulhat, hogy a sok újonc társaságában elfelejtem a The Vampire Diaries-t és azon kapom magam, hogy a ti évad közbeni kommentjeitek alapján értesülök arról, hogy jó irányba tart-e a sorozat.

ui1.: Adta magát a poén, utólag tudom, de a nagy semlegességben üde fényfolt és részemről hét idézete volt a “Please, Uncle Stefan.” Okos.

ui2.: A zene. Mennyivel hangulatosabb volt a pilot, amikor írt zene szólt és mennyire semmilyen, amikor a Greatest Hits válogatás szólt a háttérben. Sok, sok, sok. Sok volt a popzene, olykor szinte szünet nélkül váltogatva. Nem vagyok profi, a Placebo-t ismertem fel az énekes hangjáról, de akit érdekel, őket hallhattuk: All American Rejects, Bat For Lashes, Fefe Dobson, MGMT, Katy Perry, The Fray, Matt Kearney, OneRepublic, Stars, White Lies, Silversun Pickups és The Raconteurs.

ui3.: Csak engem zavar, hogy vámpírunk szeme között folyton ráncban áll a homloka? Nem Angel-ösen, hanem cseppet sem természetesen.

A vámpírláz elérte az országos tévéket is, ez van. Az biztos, hogy a The Vampire Diaries nem veszi el a koronát a True Bloodtól, hiszen sokkal tinibb az egész, de annyira nem lett szar, mint amire számítani lehetett. Konkrétan, ha csak a CW másik újoncához, a Melrose Place-hez viszonyítjuk, akkor teljesen nézhető.

Nem tökölök, a legnagyobb negatívummal kezdem: mi a fenének szól folyamatosan valami abszolút közepes, lift-rock? Jaj, tinisorozat, kell a zaj vagy akármi. Tudom, öregemberes ez a beszólás, pedig még nem is vagyok az, plusz egy jól eltalált darab még ebben a pilotban is akadt (Placebo), de egyszerűen a jó elvész a zajban. Olyan mint egy blogban a túl sok kiemelés, aminek az eredménye az, hogy semmi nincs kiemelve. A fele számot kiszórták volna, akkor most semmi gond nem lenne.

Amúgy egy jó kis átlagos vámpírtámadással indul az egész (már amennyire a tv-14 besorolás engedi), aztán feltűnik az új fiú a suliban, van lány aki ráhajt, plusz van lány, aki nem hajt rá, és persze ő kell a srácnak. Az újfiú persze vámpír, a napon pedig nem azért tud mászkálni, mert az UV sugarak nem jutnak át a felhőkön vagy ilyesmi, hanem van egy varázsgyűrűje. Meg egy gonosz testvére. A lényeg, hogy az újfiú, vagy nevezzük nevén mostantól, Stefan, jó útra tért, állatokat eszeget meg küzd a sötétsége ellen, de a tesó gondoskodik arról, hogy ne legyen nyugi a kisvárosban.

Ami viszont tuti, hogy a modern vámpírok már ködgéppel mászkálnak, nem szaroznak. Vicces volt, ahogy üldögél a lány a temetőben, mert ott tud igazán naplót írni és amúgy is szomorú (:(), erre megjelenik egy holló plusz még hirtelen el is kezd ködösödni a talaj. Úúú. Igazából ez már szerintem a túlzás kategória, de valahogy mégis rendben van.

A szereplőgárdáról annyit, hogy a naplót író vámpírt, tudjátok, az újfiút, Paul Wesley alakítja, aki tökre hasonlít Ivan Sergeire a Jack és Jillből. Legutóbb a 24-ben láthattuk, 27 éves, szóval simán elmegy még középiskolai tanulónak. Da valójában a hölgyeknek szóló eyecandy-nek mégiscsak Ian Somerhaldert szánhatták. Ráadásul gonoszat is alakít, igazi rosszfiút.

Rajtuk kívül természetesen a lányok is szépek, csak ott nincs nagyon ismertebb név, esetleg a Degrassiból ide főszereplőnek érkező Nina Dobrev, aki 20 éves, szóval senki sem pedo akinek tetszik. Áh, hagyjuk is a neveket már. Néhol túljátsszák, néhol meg abszolút klisés dolgokat kell mondaniuk, szóval a megszokott középszert kapjuk színészileg.

Pontozni kéne? Hát, a Vampire Diaries eddig egy egész nézhető tinisorozat, de összességében a sok merengős naplóírás (első érzelmi kapcsolódás közöttük “húú neked is van blo naplód”) miközben szól az érzelmes zene, picit betette a kaput és az ajtót is. 5/10, de bevizsgálom a második részt, mert hiába írtam esetleg nagyon rosszakat is, a pilot elment.

Talán az egyik legvártabb szitkom részemről, s a Community mellett a leginkább hype-oltabb, de… Nem tudom. A Community legalább human-nek bejött, de nálam mindkettő csalódás volt. Egy dolog, hogy mindkét szitkom eredeti hangvételű, nem az unalmas, többkamerás formulát használják, mégis maradt hiányérzetem. Bőven.

MODERN FAMILY – 1×01 – 5/10

Azt hiszem, a Modern Family csak pilot alapján remekül beskatulyázható a legutóbbi hét kérdésére adható válaszként, hiszen a Community főhősével ellentétben, itt minden karakter kedvelhető, sőt, nekem szinte mindegyik bejött. Ez 10 embert jelent, mindegyiket sikerült bemutatni, hiányérzetem egy deka sincs, mindenkiről tudom, hogy mire számíthatok tőle a jövőben, s talán a sorozat vázlatának felrajzolása, ez az “alaposság” az, ami kicsit visszafogta a sztorit.

A sztorit, mely kamerák előtt játszódik, ugyanis dokumentumfilmesek forgatnak a Modern Family 3 családjánál, de itt nem The Office-os forgatásra kell gondolni, hiszen amellett, hogy van (viszonylag kevés) kamerába beszélős interjú, minimális a kamerarángatás és a kamerának való játék. A The Office-ban ugyebár az operatőr is kvázi főszereplő, a Modern Family-ben viszont pár aranyos gesztust kapunk a szereplőktől arra utalva, hogy tudják, hogy most filmezik őket, és moderálják magukat, de ennyi.

Eddig a pozitívumok és most kéne sorolni a negatívumokat, de nem nagyon fog menni, hiszen nem rossz volt, csak inkább sótlan a pilot. Lehet, hogy nem a nagy röhögésekre mennek rá (oké, kicsi sem volt), de ez így elég visszafogottra sikeredett, pedig volt okos és gonosz poénok is, amiket látva elismerően bólogattam, de jó lenne, ha egy szitkom nem csak bólogatást váltana ki belőlem. (Lásd mondjuk az időpontkeresés a lövésnek, ami tök jó, elborult ötlet, és mégis…)

A bólogatás kísérte elismeréssel persze nincs gond, a potenciál bőven megvan a Modern Family-ben, s ha másért nem, a karakterek miatt 1000%, hogy maradok, s valahogy érzem, hogy ha sikerül ráérezni az ízére (a Community-nál is ez kéne), akkor hosszan tartó barátság alakulhat ki közöttünk. Azonban a pilot ötös értékelés ide vagy oda, csalódás volt.

Ja, azt sajnálom, hogy már a marketing során ellőtték a pilot csavarját. Kár érte. (Másodvéleménynek human pilot-kritikája itt. Én meg elhatározom, hogy nem fogom szeretni az idény előtti hype-ot. A nulla hírveréssel érkezett Better Off Ted első része sokkal nagyobbat ütött. Amit hype-olnak, annak illene ütnie.)

You are finally legal now and you know what that means: it’s time to partyyy!

Egy vallomással kezdeném: sosem néztem Melrose Place-t. Ezzel az egyik főszereplő, Ashlee Simpson-Wentz is hasonlóan van, viszont a múlthoz így tuti nem fogom viszonyítani. Ami biztos, hogy ennyi műhibával összezárt huszonévest összeírni nem kis munka lehetett.

Azt hiszem én még nem állok készen a high-class szappanoperákra, mert ez bizony nem tetszett, pedig még bűnügyet is tettek bele. Konkrétan nem sokkal a kezdés után Sydney holttestét láthatjuk, aki a drága épület házinénije, amint épp dolgozik az izmain, hiszen mi másért lenne a medencében. Innen csak pár pillanat, hogy az írók felfedjék a hatalmas fordulatot: csomó embernek oka volt hozzásegíteni ezen véres vizesben való edzéséhez. Na de mégis ki tette?

Amúgy csak egy sima főszereplőket bemutató rész, mondom, hogy szappanopera. Oké, van ez a bonyodalom, meg elindítanak még pár szálat, de akár a Barátok köztbe is illene a többségük, csak ott 20 részben mesélnék el amit itt 40 percben tettek meg. És ha már karaktereket bemutató, akkor el is jutottunk oda, hogy szimpatikus az nem igazán van közöttük. Törtető szőke publicista (fenn a képen), meg orvos aki úgy néz ki kurválkodásra adja a fejét, hogy kifizesse az egyetemet — ez utóbbi külön vicces volt, úgy viselkedett mintha nem kaphatna sok év alatt letudható normális kölcsönt, olyat amivel sok orvos él, hanem tényleg csak a kurválkodás lehetne az egyetlen kiút — a jókislány aki épp most érkezett A Városba, meg még páran, köztük az indie filmes, aki befutásáig események levideózásából él a párjával. És egyikük sorsa sem érdekel ennél a pilotnál tovább.

Hogy pozitívumot is írjak, a tavalyi 90210-premierhez képest ez feleolyan hosszú volt csak. De a béna és klisés karakterek mellé még a megvalósítás is hasonlóan közepes, semmilyen. Hogy a félévvel ezelőtti popzenékről ne is beszéljünk, főleg, hogy szinte végig szólnak és már most növelik az elavult állapotot.

Végtére is valahol retro hangulatot áraszt az egész, nem illik 2009-ben ez így képernyőre már, amikor mind a Desperate Housewives, mind pedig a Grey’s Anatomy simán bemutatta mostanra, hogy mivel kell feldobni egy vázában szappanoperát. Nagyon pontozni nem akarnám, a 90210-nél picit jobb, de tök mindegy, ugyanúgy nem maradok a folytatásra az biztos.

Az a baj amúgy, hogy szerintem lehetne fasza hasonló sorozatot csinálni. A minap egy talkshow-ban a beszélgetés alatt felmerült a régi Melrose pár elszállt történetszála, és olyan over the top baromságokkal tökre nézhető lenne. Viszont annál komolyabban gondolja ezt a sorozatot a csatorna, így a készítői is, de sajnos nem a viccesen rossz, hanem csak a simán rossz kategóriát tudják erősíteni végül.

Haragszom az idei nyárra, hogy senki nem szivárogtatott semmi pilotot, így a szeptember-október időszak nagyon durva lesz. Pont ezért kell minden alkalmat megragadni még most, amíg nincs semmi komoly a tévében, hogy jobban szétszórodjon a sok első rész, eldönthesse az ember, érdemes-e áldozni a folytatásra. Hát, röviden, a Modern Family nem győzött meg arról, hogy ez nekem kell. Mivel sitcom-sucker vagyok, így tuti nézek második részt, de lehet csak télen. Mondom is, miért.

Könnyen lehet, hogy egész egyszerűen nem én vagyok a célcsoport. Három családot látunk, azt, hogy mi köti össze őket, és mindenkinek gyereke van meg hasonló problémák. Maga a Modern Family azt jelenti jelen esetben, hogy az egyik párban a férfi sokkal idősebb, a másik pár meleg, a harmadik meg a babyboom generáció végéről szivárgott a képernyőre, és a gyerekeit azoktól a hibáktól félti, amiket ő is elkövetett. Például a 15 éves lányát a 18 éves sráccal való kamatytól.

Egyszerűen egyik család sem lett elég érdekes és/vagy beleélést kiváltó, ezen úszik el nálam az egész. Hiába a remek szereplőgárda, mert azért azt simán elismerem, hogy Julie Bowen meg Ed O’Neill jó választás volt, nagyon kevés az élvezhető poén. Többnyire csak olyasmi, hogy: ja, oké, rendben, ez is közepes hangulatú volt, félmosoly. Az egyedüli aki tényleg vicces néhol, az a babyboomos pár apukája, aki a gyerekek haverja akar lenni, és saját bevallása szerint érti a csíziót, a modern tinibeszédet, textel meg minden. Használja a LOL-t, tudja mit jelent, használja a WTF-et, tudja, hogy ennek a rövidítése: why the face. Itt vigyorodtam el egyedül, meg a pisztolyos jeleneten.

Lehet, nem mondtam, de az általános történések mellé, ami single camera comedy módban készül rendesen, interjús részeket is kapunk, ahol a párok beszélnek a párságukról a lencsébe bámulva. Sajnos ez sem ad sokat az élményhez.

Pontozni? Hát, mondjuk adok neki egy 5/10-et, de nagyjából hidegen hagy, semmi extra nincs benne igazán. Főleg így, hogy rengeteg családos komédia jön ősszel meg midseasonben, elég csak azt a napot megnézni amin a Modern Family van. Négyből három… Itt nagy kaszálások lesznek, ennyi hasonló téma nem élhet meg, ugye?

Mellesleg bárki megnézheti féllegálisan, tegyetétek meg amíg lehet.

Igen, az NCIS dupla részéről van szó, mely a 6. évad vége fele került adásba, s mely felvezette az NCIS: Los Angeles-t, nagyjából úgy, mint anno a JAG az NCIS-t vagy a CSI: Miami a CSI: NY-t, vagyis pár ismert karakter átrándul a megismertetendő új közegbe.

Nos, mivel is érdemes kezdeni egy ilyen kritikát? Mondjuk azzal, hogy a rész élvezetéhez nem szükséges előtudás, de aki tervez az NCIS: Los Angeles-szel, annak nyilván nem árt az NCIS – 6×22-23-at csekkolni. Még akkor is érdemes, ha, mint utólag kiderült, a Macy-t alakító Louise Lombard repül a sorozatból (nem hullatok könnyeket) és jön Linda Hunt.

Én, mint az NCIS-t nem különösebben kedvelő kocanéző ezért az epizódért sem volt oda, de nem azért, mert annyira NCIS-es lett volna, hanem egyszerűen mert unalmas volt. Nagyon. A történet egy meggyilkolt tengerészről szól, az ügy szálai Los Angeles-be vezetnek, mire Gibbs és McGee felpakolnak, hogy találkozzanak az ottani kollegákkal, akiknek a látókörébe korábban bekerült a halott.

A találkozás során megismerjük az új sorozat fő karaktereit, a Gibbs-szel közös múlttal bíró morcos főnöknőt (ő távozott), a csapat alfahímjét (Chris O’Donnell, dettó közös múlt Gibbs-szel, de baromira nem hiszem el neki a kölyökképe miatt, hogy 18 évvel ezelőtt volt egy közös bevetésük), még három terepen dolgozó ügynököt, a szokásos geek-et (teljesen háttérbe szorulva), plusz  az emberekben remekül olvasó pszichomókust.

Első blikkre soknak tűnik ez a hét karakter, de ami a legfontosabb, azt fentebb már említettem. A tengerészeken (és a személyes kapcsolatokon) kívül az NCIS: Los Angeles-nek nincs sok köze az NCIS-hez. Az NCIS: LA hivatalosan NCIS: OSP, vagyis Office of Special Projects, s sokkal kevesebb volt benne a karakterizálás, viszont több az akció és még több a hitech kütyü és gizmó. Utóbbiakra nagyon ráfeküdtek a készítők, s el is mondták, hogy az NCIS: Los Angeles nem (csak) arról fog szólni, hogy gyilkosság-nyomozás, hanem sokkal inkább a megfigyelésről és a beépülésről.

A “nulladik rész” nálam csak 4/10 lett, viszont azért jár a pacsi, hogy nem teljesen külső ügy volt benne, hanem a történések az eredeti NCIS-be simultak bele. Mint ahogy korrekt volt a tessék-lássék felépített cliffhanger is, más kérdés, hogy annak végkimenetelét mindenki tudja. Kérdés, hogy az NCIS-nézők mennyire voltak oda az újakért. (Az viszont az év bombameglepetése lenne, ha az NCIS: LA nem lenne nagy siker.)

Ja. Az nem érdekel, hogy nem voltam oda az epizódért, hiszen ez NCIS-rész volt hivatalosan. Ki tudja, lehet, hogy az NCIS: Los Angeles – 1×01 csont nélkül bejön.

Gondolkoztam, hogy kis kritikát kapjon-e a Reality Hell, de megérdemli a nagyot. Nem azért, mert annyira jó, hanem mert szeretem a koncepcióját. Hoax-reality-ről van szó (még ma megírom az alapfogalmat), átverős valóságshow-ról, ahol egy embert bepaliznak azzal, hogy reality-ben fog részt venni – és bár részt is vesz, de mindenki színész körülötte, így hajszolva őt képtelen helyzetekbe.

REALITY HELL – 1×01 – 5,5/10

A Reality Hell alapjába véve semmi extra műsor, olyan mintha valami kandi kamerás szitkomféleséget nézne az ember, olykor vannak poénok, melyeket egy mit sem sejtő ember produkál. Lehet, hogy csak ennyi van a formátumban, talán a megvalósítás is lehetett volna jobb, de egynek elmegy, heti 20 percet rá lehet szánni.

Az első részben egy tipikus szőkét hívtak egy modelles reality-re (a’la America’s Next Top Model), s őszőkesége miatt simán túl lehetett játszani mindent, csak bólogatott a kamu “világhírű modellre” és fotósra,a sok reality-panelre, simán lement (szó szerint) kutyába és észre sem vette, hogy szívatják (sőt, még meg is ideologizálta), és persze neki is ment társainak.

Mondom, olyan mint egy kevésbé érdekes szitkom, amit az ember poéntól poénig néz, kettő között meg unja magát, szóval mindig várja, hogy mikor nevethet legközelebb – és az 5,5/10 is ezért érvényes, mert bár vannak hihetetlen nagy pillanatok a pilot-ban (LJ vagy a villamosszék), de azok csak addig ütnek igazán, amíg először “megjelennek”, utána 1-2 percig csak túráztatják a poént, több-kevesebb sikerrel.

Persze, az ember szokás szerint gondolkozik, hogy nincs-e megjátszva a dolog, hogy az utolsó részben nem derül-e ki, hogy minden átverés a néző átverése volt és még a játékos is színész, de ez szokás szerint nem érdekes. A lényeg a szórakozás, plusz hiszem, hogy az emberi butaság sokkal kreatívabb, mint a forgatókönyvírók.

Egyébként az 1×02-ben a feleségcserés reality kapja meg a paródiáját (itthon: Anyacsavar, odakint: Wife Swap), de lesz minden, párválasztástól kezdve főzőcskés valóságshow-ig.