(Előzmény: human pilot-kritikája.) Ez egy ilyen ősz, ki tudja miért, de a hype-os komédiák első része valamiért nem jönnek be. Persze bízom én továbbra is a Community-ben, a Modern Family-ben és (most már) a Cougar Town-ban, de ettől még utóbbitól, az új Bill Lawrence-sorozattól nagyobb tetszési indexet várt volna a kommersz lelkem.

COUGAR TOWN – 1×01 – 4/10

Nem azt mondom, hogy nem voltak jó poénok, mosolygós poénok és nevetős poénok, de valahogy az alaphelyzet annyira nem keltette fel a figyelmemet. És nyilván nem azért, mert itt sem életszerű, hogy Courteney Cox karaktere krízisben van, mert nem talál pasit, hanem a randizós, szerelmetes műfaj szitkomban, mint az az Accidentally on Purpose esetében is bebizonyosodott, nem nyerő nálam mostanság.

Gondolom nem “fiatal pasi of the week” lesz a Cougar Town, nem minden rész arról fog szólni, hogy CC felszed valakit minden héten (és közben szegény fia fokozatosan leépül), de akkor muszáj lesz pár részre megállapodni valaki mellett, míg a sorozat végén össze nem jön  jóképű, elvált szomszéd férfival – ettől a vonaltól pedig mr eleve irtózom.

Oké, hülye vagyok, kit érdekel a sztori, ha a poénok és/vagy a karakterek a fontosak egy szitkomnál, de én azon kevesek közé tartozom, akit az Aliens in America-s fiún és a kopasz szomszéd férjen kívül senki nem fogott meg, s ami még rosszabb, inkább idegesített, vagy inkább zavart: mind a barátnők, mind a tróger volt férj. Egy szó mint száz: ez egyelőre nekem csak közepes, s a csalódás foka miatt vontam le még egy jegyet az összétékből. Mindenesetre látva pozitív kommentjeitek hadát, azt hiszem megnézem újra a pilot-ot. (Cox-nak meg minden elismerés a merészségéért.)

A FOX úgy döntött, hogy nehogy már legyen sorozatévad fekete szitkomok nélkül, s mivel a CW a volt UPN kedvelt műfajának két utolsó mohikánját (The Game, Everybody Hates Chris) is megszüntette, így a Brothers képviseli jelenleg egyedül a műfajt, mely korábban mindig is igen jellemző volt a főműsoridőre. (Az, hogy kinek az ötlete volt a Brothers-t éppen arra az időpontra tenni, ahonnan a két tavalyi sorozat kihalt, mindmáig rejtély.)

BROTHERS – 1×01 – 3/10

Na, nem mintha csak a pénteki napon múlna a bukás, de a tipikus sztori (tékozló focista gazdagfiú hazatér apuhoz, anyuhoz, tolószékes öcsihez a liftes palotába, amit ő ajándékozott nekik) sajnos tipikus humort is takar, az összes fekete klisével, miszerint a négerek harsányak, jó a beszélőkéjük és szívesen szórnak el szexuális utalásokat.

Ettől még lehetne nézős a Brothers, de a humort zárójelbe is tehettem volna, mert sajnos már a pilot-ban felcsattanó első röhögés is jelzi, hogy a helyszínen lévő közönség igényszintje nem túl magas. Ha pedig hozzájuk mérték a poénok erősségét, akkor nem csodálkozom azon, hogy pár kósza mosolyon kívül nem sok mindent csikartak ki belőlem.

Pedig a két nagyon különböző testvér miatt humorforrás lenne bőven, csak a megfelelő író nincs meg hozzá. Így hiába van ott Michael Strahan, mint volt NFL-es (hány poén lesz még a fogréséről?), Daryl Chill Mitchell az Ed-ből (mondtam már, hogy mennyire nem vagyok oda azért, ha a szitkomszereplők karakterének ugyanaz a neve, mint a színésznek? Lásd itt: Mike és Chill) vagy CCH Pounder, ha nincs meg a jó alapanyag…

Mivel duplarész ment le pénteken, így nyilván van, aki már mindkettőt látta, s így én sem kaszálom el, kap még egy esélyt a sorozat, de nem bizakodom. (Hmm, ilyet nem szoktam észrevenni, de ahhoz képest, hogy többkamerás a Brothers, a kajálós jelenet vágásai elég bénák voltak: a kenyérkenésre és a hát mögé osonásra gondolok.)

Jelentem, ziccer maradt ki. Az egy dolog, hogy az eredeti pilotból távozott két nagy név (Rupert Penry-Jones és Reiko Aylesworth), s helyükre csak egy került (Christian Slater), de ettől még a Without a Trace és a Cold Case nyomdokaiba lépő, flashback-ekkel és erős érzelmi töltettel megbolondított sorozatot vártam volna Jerry Bruckheimer-től, amit nem lehet nem nézni. De nem…, még az “áldozat narrál” csavar is csak a maga kedvéért van, felesleges. Ha beszélő áldozatok, akkor már inkább a Raines.

THE FORGOTTEN – 1×01 – 3,5/10

Fontos: a sorozat élvezetéhez muszáj túltennünk magunkat az alapszituáción, ami úgy ahogy van, hülyeség, még akkor is, ha létezik Forgotten Network, olyan civilek Amerika-szerte alakított csoportjai, akik személyazonosság nélküli áldozatok identitását próbálják kutatni. (Jaj, Jerry, Jerry. Network, mi? Ha sikert, akkor 2011-ben jöhetne a The Forgotten: Seattle? Ez egyébként Chicago-ban játszódik, de csak elméletben, egyébként LA-ben készül.)

Szóval, ha a rendőrség megbicsaklik, ha már jönnek az új melók, akkor lepasszolják a civil csoportnak, akik munkaidőn kívül nyomoznak és kábé 5 napot adnak maguknak. Igazából semmi különöset nem tesznek, csak annyit, amit egy eszes nyomozónak meg kellett volna tennie (de a rendőrség kvázi semeddig nem jutott), van pár ötletük – amiken, ha az első nap mondják meg a rendőröknek, akkor azok nyomozhatnának is az adott irányba, de inkább várnak és saját szakállra nyomoznak. Mondom, meló mellett.

Mindegy, nem ez a lényeg, nem is zavart. Írhatnám, hogy a pilot a semmilyen karaktereken csúszik el, de ez már csak procedural krimi sajátosság, sem fent említett Without a Trace-Cold Case duó, sem a többi Bruckheimer-krimi nem karakterizál. Tehát ez sem lenne gond, de sajnos a színészek is elég szürkék (az újonc különösen irritáló), nem hogy a neveikre nem emlékszem, arra sem, hogy miért tartják karaktereiket, hogy azok miért jók, persze a szobrász srácot kivéve. (Ez a női karakterekre igaz leginkább.)

Ha pedig ennyi minden szürke, akkor kéne valami, ami üt.  A rendezés? Nem. Danny Cannon két Dark Blue-epizód között leforgatta a pilot-ot, s sajnos a szétesett Bruckheimer flashback-ek sem hozzák azt, amit elvártam. A történetet ugyan próbálta az író ellátni némi csavarral, de sajnos látszik, hogy az ismeretlen áldozatos vonal csak annak elfedésére szolgál, hogy tipikus krimisorozatot látunk: addig újszerű(-ish), amíg az ismeretlen nevét keresik, de ha az megvan, akkor szimpla, tanúkkal beszélgetős, visszaemlékezős krimi lesz a The Forgotten, s olyat láttunk már párat.

Nem volt emlékezetes a pilot, persze ettől még egy esélyt kap a sorozat, de remélem, hogy az 1×02 leleplezése, vagyis a gyilkos lebuktatása nem sikerül ennyire snasszra, mint most. Kár lenne a The Forgotten-ért, mert mind az amatőr nyomozók, mind név nélküli áldozatok koncepciója bejön, de ideje lenne a többi aspektusra is gyúrni. (Átívelő szálakat kedvelőknek is jár valami: a főhős zsaru kislánya két éve eltűnt, s az 5. részben az exfelesége is megjelenik, visszatérő szereplővé válik.)

Megérkezett a Lost utódja. Megérkezett a Lost utódja? A pilot alapján sajnos nem. Ez persze nem zárja ki azt, hogy izgalmas 3-4 évnek nézzünk elébe, már ha a nézettség esetleg valami csoda folytán megmarad. Emlékeztek, hogy a Lost sikere után hirtelen mennyi high concept sorozat érkezett? Most nézzük meg, hogy mennyi maradt életben. Pontosan. Remélem így pár évvel később, lehiggadt kedélyekkel talán van esély hasonlóra. De most már a tényekre térek.

A FlashForward alapfelállását szerintem muszáj lesz itt elárulni. A trailereknél nyilván nem mondok többet, hiszen biztos sokan nem látták még a részt. Tehát arra épül a sorozat, hogy egy békés napon egyszercsak mindenki (értsd: mindenki) elveszti az eszméletét megközelítőleg 2 percre. Ez is érdekes lenne, de ha hozzávesszük, hogy mindenki a saját, fél évvel későbbi jövőjébe tekinthet be erre a pár percre, máris érdekesebbé vált a sorozat. Mit tennél, ha ismernéd a jövőd egy darabját.?

Az alapkoncepcióhoz persze rengeteg negatívum kapcsolódik rögtön, hiszen hasonló témáknál biztos csinálnak olyan hülyeséget a résztvevők, amikkel mi, nézők nem tudunk egyetérteni. Lehet, hogy később még visszatérnek erre, de én nem értem, hogy miért nem próbálnak tenni a jövőjük ellen, főleg apróságokban. Mert hát miért ne? Például valakinek a látomásában van a kezén egy kötött barátságkarlánc, majd később a jelenben megkapja, s erre felveszi. Minek?

Viszont egy másik klisét tök jól elkerültek. Konkrétan: amikor elkezdene zavarni minket, hogy mindenki valami fontos dolgot látott a jövőben, jön valaki, aki a WC-n ült és újságot olvasott. Mekkora ciki már, belekukkanthatnál a jövődbe, erre így ütöd el azt a két percet.

A megvalósítás, hát so-so, de az igyekezetet muszáj lesz dicsérnem. Hiába nem nő fel még egy 35 milliós scifihez sem a pilotban található CGI, azért hatalmas dolgot vállaltak magukra. Mert hát brutál katasztrófát és felfordulást okoz ám az, hogy az úton levőkből mindenki elveszti az emlékezetét, közben meg a kocsik meg repülők mennek ám tovább “fuck it, nem kell nekem holmi ember, hogy irányítson.”

Sajnos a szereplőgárda nem lett a legjobb. Konkrétan a főszereplő nyomozó gáz szerintem, a pilot legrosszabb jelenetét is neki írták meg. Ő jön rá, hogy a jövőt látták, de nagyon borzasztó módon, a fejemet fogtam, hogy milyen szar. Értem, hogy ez a felvázoló rész, de mintha túl sokat akartak volna belezsúfolni, hogy megragadja a nézőket, pedig kicsit jobban széthúzva lehet, jobban ütött volna. Tehát visszatérve a szereplőkkel, a főnyomozón kívül nincs gond, de arra kíváncsi leszek, hogy a Lost-ban Penny-t játszó színésznő itteni szereplésre ott mit fog jelenteni. Ja és igen. Mindig vicces John Chót látni, amint épp keménykedik, és itt nem keveset fog.

Szóval érdekes lesz látni, kik ölnek időt ebbe odakinn, mert hát akármilyen az út, egy ilyen sorozatnál a vége is számít. A sok, brutál cancel által ejtett sebek vajon még mindig sajognak? Nálam 7/10 volt a pilot, nézem tovább. Amúgy a rész végén volt egy 3 perces évadelőzetes, amit a feléig néztem, és bizony a drámára is nagyon akarnak gyúrni a rejtély mellé, remélem nem b*szarintják el az arányokat.

(Előzmény: human pilotkritikája.) Azt hiszem, sokan már Jenna Elfman alapján eldöntik, hogy nézik-e a CBS új, felkoppintós szitkomját, mellyel a How I Met Your Mother nézőit vette célba elsősorban a csatorna. Anno szerettem Elfman-t a Dharma és Greg-ben, most sincs semmi bajom vele, viszont az új sorozata, az Accidentally on Purpose legjobb esetben is csak közepes. Egyelőre.

ACCIDENTALLY ON PURPOSE – 1×01 – 5/10

A szitkom elején gyorsan felállítják a sorozat alapjait egy nő 2 baráttal, egy fiú 3 baráttal, előbbi 35 fölött, utóbbi mínusz 10-15 év, kész is a fura páros, amint összeköltözik és várja a megszülető gyereket, amire kíváncsi vagyok, hogy mikor születik meg.

Igen, az ilyenekre mondom, hogy tipikus írói csapda, zsákutca, hiszen vagy elhúzzák hihetetlenül sokáig az alapkoncepciót, kvázi állandósítják azt, hogy a hősnő 2-3 hónapos terhes (felőlem), vagy a sorozat nemsokára átvált terheses, nagyhasú szitkommá (jajj, feltolulnak a Notes From The Underbelly rémisztő emlékei…), majd pedig csecsemőssé. Egyik sem tűnik biztatónak, az meg külön pikantéria, hogy Jenna Elfman-ről nemrég derült ki, hogy gyereket vár.

Az AoP egyébként mindettől függetlenül tipikus, többkamerás szitkom, állandó díszletekkel, élő közönséggel, alánevetésekkel, sokszor látott poénokkal, melyek között a korkülönbségből fakadóak ütnek inkább, no meg persze az éretlenségből adódóak (ld. néni kisettenkedik a szobából kontra a 3 barát vagy az urna kontra az egyik barát), viszont érdekes módon a jobb pillanatokat inkább szállítják a barátok, mintsem az anyu- és apujelölt két főszereplő egymás között, s ez utóbbin csiszolni kéne.

Az az igazság, hogy az AoP akár még nézős is lehetne, csak a romantikát és a bonyodalmakat szívesen kiirtanám a sorozatból – legyen együtt a fő duó és kész. Status quo. Főszereplő: oké, bár jó lenne, ha szerepet kapna az, hogy filmkritikus. Apujelölt: oké. Tróger, éretlen barátok: oké és még egy barátnő vagy a hugi (elég az egyik is) is elfér a hősnő mellett (csak ne romantikázzanak az apa haverjaival), de baromira nincs szükségem a Grant Show által alakított volt pasira, mert mindenféle romantikus bonyodalmat, light drámát vetít előre. Még akkor is ezt mondom, ha a Krav Magás poén valóban a legjobb volt a pilot-ban. Sokat kérnék?

Érdemes tudni előre, hogy a Mercy pilot-ját újra akarták forgatni, csak Maura Tierney betegsége miatt előre került midseason-ről, s így nem volt idő megint megcsinálni, sőt, a további részeket is rohamléptekben kell legyártani a készítőknek. Hogy a sietség mit fog jelenteni, nem tudom, de az tény és való, hogy valahogy nem áll össze a pilot, tényleg semmilyen a rendezés, olykor csak csüngnek egymáson a jelentek, pedig…

MERCY – 1×01 – 4,5/10

Á, nem tudom. Szóval nem olyan rossz a Mercy. Kórházsorozat, igen, ráadásul főleg nővérekről szól, de van benne jóképű orvos, meg gonosz orvos meg hozzá nem értő orvos is, a főszerepben pedig egy Irakból hazatért kemény csaj nővér, akit nem igazán tudunk hová tenni hősként, hiszen a Nurse Jackie főhőséhez hasonlóan nem biztos, hogy megszeretteti magát azzal, hogy félrelép.

Apropó, Nurse Jackie: ennyi a különbség országos és kábeles sorozat között, mert egyébként döbbenetesen hasonlít a kettő, legyen szó félred*gásról, újonc nővérkéről (ott Nyuszikás, itt Hello Kitty-s köpenyben), meleg ápolóról, nővérre nem hallgató, betegeket ölő orvosról. Sok minden hasonlít a két sorozatban, de a megvalósítás azért más.

Persze, hogy az irányvonal inkább szappanos, a Grey’s Anatomy nyomdokaiba lépni kívánó, kapunk azonnal szerelmeket (huhh, a báros találkozás és a következmény milyen valószínűtlen, rosszul felépített volt…), megkapjuk a főhősnő (nagyon) problémás családját,  persze a munkahelyi megpróbáltatásokat, kiegészítve a gőzkieresztéssel a kórház melletti bárban. (Milyen trikóban volt már Veronica?)

Klisé klisé hátán a Mercy, mégis van benne valami. Vagy valaki. Először is a kara…, nem, a színészek. A karakterek semmi extrák, de a színészek, főleg a főszereplő, abszolút új arcnak számító, nagyon sokat gesztikuláló, olykor neccesen alakító, mégis érdekesnek tűnő Taylor Schilling, izgalmasak.

Bejött a kikapós fekete nővér (nem mondjátok, hogy ilyen gyorsan lehet egyik frizurából a másikat megcsinálni!), bejött az újonc, naív, mindenre kerek szemekkel bámuló Michelle Trachtenberg, mint ahogy az orvosok is, kivéve persze az Alaszkából szalajtott McDreamy-klónt, aki túl nagy előnnyel bír “ellenfelével” szemben a sorozat szerelmi háromszögének egyik tagjaként. (Sőt, alkoholista anyu és apu is rendben van, bár fura egy Star Trek-es Janeway kapitányt így, lepukkantan látni, valamint Delroy Lindo is kapott kórházigazgatóként egy vendégszerepet.)

Biztos, hogy maradni fogok a Mercy második részére, mert kíváncsi vagyok, hogy sikerül kiaknázni azt a “valami”-t, a “van benne valami” kitételből, vagy megmarad felszínesnek a sorozat. Mert hiába klisétenger valami, ha az ember rá tud kattanni egy-két karakterre, vagy egy történetszálra, akkor lehet, hogy végleg lehorgonyoz a sorozat mellett.

(Persze a horgonyzáshoz az is kéne, hogy ne szálljanak el a készítők: az utolsó snitt, az a mosolygós jelent übergáz volt.)

Most van az a helyzet, hogy kezd sok lenni az átlagos sorozatokból, így nyilván nagyon kevésnek adatik majd meg a folytatás esélye sokunknál. Az NCIS Los Angeles-i különítményével nálam teljesen ez a helyzet, akármekkora nézettséggel is nyitott.

Mielőtt valaki felhozná, fogalmam sincs, hogy milyen az eredeti NCIS, vagyis belenéztem fél résznyit és nem kötött le. Ellenben egy spinoff mindenképp újoncoknak is készül, és így sem működött nálam. Konkrétan zavart, hogy úgy kezelik a nézőt, mintha mindent tudna, a premier inkább amolyan 3-4. rész hangulatot árasztott. Fogalmam sincs, miért kell titkos helyen lenniük, miért nem mászkálhatnak kvázi zsaruként, meg ilyesmi. Mi ez a csoport? Ezeket nem mondta el a nyitórész.

A másik dolog, amit zavart, hogy a reklámok előtt meg után villognak ilyen fekete-fehér fotók, de basszus, azok nem sima vágóképek ám, hanem kvázi spoileresek, legalábbis előre jelezték mindig, hogy mikor lesz akció, hogy mikor fognak lőni a főszereplők.

Ezeken kívül nyilván rendesen összerakták a részt, elég jól van fényképezve, viszonylag pörgős volt, szóval van benne pénz, de valahogy összeségében olyan semmilyen, mert hogy érdekessé igazából egyik karaktert sem sikerült tenniük. A főszereplő G. nevű nyomozó meg szerintem teljesen fura választás, hiszen Chris O’Donnell nem elég ehhez a szerephez, vagy nem illik oda egyszerűen. Valahol fura, hogy a legnormálisabb színész a két főszereplőből pont a rapper, LL Cool J lett.

Bár látom, hogy ebben, szerethető karakterekben akar eltérni például a CSI-tól, de mégis ugyanolyan steril ez az NCIS-spinoff, mint a modern nyomozós sorozatok legnézettebbike. Részemről 5/10, ennyire közepesnek éreztem, tizenkettőegytucat. Bármikor megnézhetsz egy részt, bármikor kihagyhatsz egy részt, nem fog hiányozni.

El nem tudom képzelni, hogy ki várhatja a sorozatot, mely egy ügyvédnek szegődő feleségről szól a CBS-en? Manapság a Lost-korszakban az effélék nem nagyon mozgatják meg a junkie-kat, pedig a The Good Wife kifejezetten jól sikerült pilot lett, bár félek, hogy beleesik a “jó a pilot, de a sorozat nem hiszem, hogy be fog jönni”-kategóriában.

THE GOOD WIFE – 1×01 – 7/10

Jogi sorozat, az alapsztorit már leírtuk korábban, de tessék: korrupciós vádak és szexvideók miatt lemondott államügyész felesége két gyerek mellett visszamegy ügyvédnek, ergó a másik oldalra, egy olyan világba, ahol szinte mindenki ismerte a munka révén a férjét. Ennyi, se több, se kevesebb, mondhatni tipikus ügyvédes-nyomozós sorozat az első blikkre, a CBS profiljába illik, kérdés, hogy a mi profilunkba mennyire.

A pilot-nak baromi nehéz dolga van, hiszen az ügyvédes műfajban kell valami újat hoznia, megcsavarnia kicsit a klasszikus felállást. És ez sikerül is, a kérdés, hogy a The Good Wife-ot 22 részben is ki tudják-e úgy aknázni, mint ebben a 45 percben. (Megvallom, nekem is nehéz dolgom van, hiszen hiába jó a pilot, ha nem tudok olyan dolgokat isteníteni, amik olvastán az olvasó azonnal rávetődne. Egész egyszerűen egy teljesen jól összerakott, tisztességes felvezetésről van szó, ami nem túl gyakori. És az, hogy “tisztességes”, nem olyan nagy horog.)

Nagyon jó szereplőgárdát trombitáltak össze a sorozatra, az élükön Julianne Margulies-szal, aki egy éve még kemény ügyvédcsaj volt a Canterbury’s Law-ban, most viszont totálisan ellenkező előjelű figurát kap, akit simán hoz, nagyon hamar eléri, hogy a néző azonosuljon vele. És milyen jó döntés, hogy egy nyomozónőt kap maga mellé, akit pár korábbi keleti filmben (Csavard be, mint Beckham, A kelet az kelet) már látott Archie Panjabi alakít fene belevalóan.

A mellékalakok közül az irodában itt van még mentorként Christine Baranski, volt egyetemi cimboraként Josh Charles, férjként Chris Noth, vetélytársként Matt Czuchry. Sőt, a mellékalakok között is ott volt Titus Welliver és David Paymer. A többség a bemutatkozás miatt 1-2 jelenettel kénytelen beérni, de szinte mindegyik karakter jó, kedvelhető lesz, leginkább a színészeknek köszönhetően.

Ja, és hogy mi a véleményem? Tetszett. Jó volt. De félek. Tetszett, mert tele volt apróságokkal, jó ötletekkel. Gondolok itt a nyomozásra, az ügy feltérképezésére (az esküdtek utóinterjújára), a tárgyalótermi jelenetekre – odafigyeltek a részletekre, amik hihetetlenül megdobták az élvezeti faktort. Maga az alapszituáció is jó, emberi, nem egy szuperképességekkel megáldott ügyvédről van szó, hanem egy jó munkásemberről, akit ráadásul keményen behajítanak a mélyvízbe és a munkahelyén is állnia kell az ütéseket, hiszen nem igazán tartják sokra, hisz ő csak “a korrupt nagykutya felesége”.

A nagy kérdés azonban a hogyan tovább? Nyilvánvalóan jelen lesz a sorozatban a családi szál (a pilot-ban még a gyerekek is segítettek a megoldásban, meg amúgy is állandó szereplők), de a lényeg a jogi, bűnügyi részen lesz, viszont abban nagyon bízom, hogy sikerül egy üggyel kitölteni az epizódokat, ugyanis ha az első részben kvázi egy jelenetben szereplő Matt Czuchry karakterének ügyeit is a sztorihoz csapják, akkor én távozom. (Mert ezzel az “ügyvéd és nyomozója tevékenykedik” felállással nincs gondom, de ne váljon nagyon tipikussá a The Good Wife.)

Szóval, mint írtam: a pilot nagyon kellemes meglepetés, de valahogy szkeptikus vagyok magával a sorozattal kapcsolatban, valamiért nem bízom túlságosan abban, hogy az én szám íze szerint tudják formálni. De ez legyen az én bajom. Meg aztán, ha a karakterek okésak lesznek, akkor az irány sem fog számítani.

(A sorozatban eredetileg visszatérőnek szánták az asszisztens karakterét, viszont Gillian Jacobs a Community-ben állandó szereplő lett, így el fog tűnni. Viszont az 1. részben ettől még szerepelt. Kár érte.)

Az a helyzet, hogy ez a sitcom pilot baromi nehéz helyzetben volt, talán ezért nem sikerült igazán jól. Vagy csak tényleg ennyire közepes lesz a sorozat később is?

El is mondom, miért volt nehéz helyzetben, nyugi. Az a fő probléma, hogy a sorozat alapfelállását, terhes nő két lovaggal, el kellett mesélniük, nem lehetett azt csinálni, hogy “csak úgy benne vannak” a főszereplők. Főleg, hogy a kor és hasonló különbségekre később rengeteg poén épül majd valószínűleg.

Na tehát, szépen bemutatták, ahogy a 37 éves nő felszed egy fiatal srácot, kalandoznak is vagy egy hónapig, aztán nem jön, aminek jönni kéne — úgy tűnik a gumi csak akkor véd, ha kiveszed a táskádból és használod* –, a nő pedig úgy dönt, hogy megtartja. Ellenben a srácot elhagyta fiatalon az apja, így ő nem akar olyan lenni, ezért részt akar venni a jövendő gyerek életében, így mondat mondatot követ, és költözik is a nőhöz. A másik lovag pedig félt az elkötelezettségtől, nem kérte meg a nő kezét, de amikor nélküle volt hosszú hetekig, akkor rájött, hogy ez baromság. Csak közben ugye történtek ezek a dolgok. Hát ennyi az alap.

- Am I gonna have to call security?
- Why, you can’t handle me yourself, Grandpa?
- You should know that I know krav maga.
- Fine, call him, I beat him up too.

Igazából a kapkodós történetmesélés mellett marhára nem volt idejük rendes poénokra, kivéve ez a párbeszéd, amin tényleg tudtam röhögni. Itt rónám meg a közönséget (aláröhögős sitcom), mert olyan borzasztó béna poénokon nevetnek természetellenesen, amiknél egyszerűen nem értem a reagálásukat. Ritkán van ilyen, hogy ennyire felfoghatatlan, biztos leitatták őket.

Igazából, így utólag, ez egy teljesen átlagos sitcom, sajnos. Nem jobb és nem rosszabb mint az átlag, de pont így tűnik el a tömegben. Akármennyire is elviselhető Jenna Elfman, mint főszereplő, a többiekről annyira sok jót már nem lehet mondani. Szerintem egy 5/10, csak keménykezűen. Simán kinézem belőle, hogy javul, de mint pilot, ez bizony katasztrófa volt.

* ezt a főszereplőnő állapítja meg, így 37 évnyi tapasztalat után.

Nem akarom sokat tépni a számat a sorozatról, főleg, hogy alig történik benne valami, meg sok minden mégis (”I can do both“), de az újoncokon kívül a nagyon kevés Frisky Dingo és a még kevesebb Sealab 2021-rajongónak azért gondoltam megemlítem, hogy az említettek készítője ezúttal az FX csatornának dobott össze animációs sorozatot, méghozzá egy jóképű kémről, de nyilván kifordítva, aztán visszafordítva, aztán újra kifordítva.

Tehát van ez a kém, teljesen Bondos, azaz bomlanak utána a csajok, ha meg épp nem, akkor luxuskurvákat fizet, szórja A Cég pénzét, ami pedig a kifordítás, hogy anyukapicifia. Merthogy Anyu irányítja a szervezetet (a titkárnő természetesen Archer rajongója), ezért kerülhetett a szuperkém pozícióba a csávó. Nem biztos, hogy puhány, vannak sebhelyei is, de hogy a premierben butaságokat csinál, plusz az akcióban is béna, az tuti. A bemutatás ezzel meg is volt.

- Stop, shut up. I have to go, but if I find one single dog here when I get back I’ll rub sand in your dead little eyes.
- Very good, sir.
- I also need you to go buy sand.
- Yes, sir.

Egyszerűen tény, hogy akinek a minimalista “flashanimáció” nem fekszik, az nézzen rá a fenti képre, aztán ne nézze meg a sorozatot. Annyi sírást hallani emiatt, hogy nem is értem, pedig az írásra kell figyelni, ami egyszerűen kurva jó. Ugyanaz a kínos szünetes, elmeroggyant ötletes, amit már megszoktunk a Frisky Dingótól, de meg még nem untuk. Legalábbis én biztosan nem. A szuperügynökség sem annyira szuper természetesen, hiszen emberekből áll (az egyikőjük hangja Dr. Spaceman a 30 Rockból!), így csak egy átlagos iroda, ahol a dolgozók — most azt akartam írni, hogy kémkednek is, de basszus, azt nem is láttuk.

Amúgy a hangokra nagyon durva csapatot rántottak össze. Konkrétan az előbb említett Spaceman, de azért Judy Greer vagy Jessica Walter (Arrested Development) sem kis fegyvertény. Ba-bam. Azért lőnek is, mármint a részben, miután a főszereplőnek merevedése van, ami mindent megváltoztat.

Amit még tudnotok kell, hogy ez csak amolyan preview volt a héten az FX-en, ténylegesen januárban indul a sorozat. Pontszámilag 8/10, már kétszer láttam, hiszen újra kellett néznem az írás előtt, a folytatásnál meg ott leszek.

Bizony, a teljes címében a rövidítés is benne van, mert a CW azt akarta, hogy mindenképp TBL-nek emlegessük, ezért a főcímbe is belekarcolta. A másik, amit ide az elejére kell kanyarítani, hogy ez a pilot teljesen kész volt, néhol (ahhhaha) átcsap a gagyiba, de érezni benne a guilty pleasure potenciált. Ha kevés jó újonc lesz, akkor nézős. Atyaég, leírtam.

Miről van itt szó? Modellekről. Most képzeljetek el minden klisét (kivéve a bulimiát, legalábbis egyelőre), és akkor már sejtitek, hogy mit tárt elénk a sorozat kezdőrésze. Van itt titokzatos újonc lány, aki megkapja a nagy esélyét. Van itt naiv srác a farmról, akit felfedeznek csak úgy egy kajáldában. Van itt karrierért szex, mert miért ne lenne. Van drog, hiszen tuti drogoznak. És még csak a felét soroltam fel? Háromnegyedét?

Hogy miért élveztem? Mert egyszerűen ez az az a cucc, ami a Melrose kezdőrészéből hiányzott. Plusz az amatörizmus. Mondom, várj. Tehát vannak olyan jelenetek, amiket mintha 4-5 másodperccel tovább vettek volna. Ezt úgy kell érteni, hogy a csávó elmondja a dumáját, aztán nem tudja mit kezdjen magával, de még mindig őt mutatja a kamera, amint tanácstalan. Egyszerűen hihetetlen. Az esélyt kapott befutó csaj meg egyelőre antitalentum, pont ezért nem lehet utálni. Minden jelenete remek, amikor színészkedni próbál, és közben olyan mintha csak úgy megfigyelné a forgatást és véletlen a képre került volna, annyira kinn van néha az egész jelenet tervezett hangulatából.

Ami viszont tényleg rossz volt, (nem jól rossz, hanem teljesen rossz), az a soundtrack, ami ugyanúgy gáz, mint a Vampire Diariesnél, nem érzik az egyensúlyt a CW-nál (vajon mennyire szól bele a csatorna ebbe?). A másik bénaság pedig Mischa Barton. Ilyen, hogy is mondjam, beképzelt erőszakos hangú libát alakít, aki épp pofára esik az életben. Valamennyire így van megírva nyilván, de közben sajnálnivalónak is próbálták kerekíteni a képet, csak a színésznő nem bírt azzal a résszel.

A pontszám? Hát úgy 4/10. A második rész? Nézős. Amikor ennek vége lett, akkor indítottam volna a folytatást. Reggel rájuk találnak és azt hiszik lefeküdtek? Vagy melyik klisé lesz előhúzva? Rágom a körmöm. Ez szarkazmus is volt. Végre valami agymosó soap, ami nézhető, esős napokra. Már csak valami ivós játékot kell kitalálni mellé.

Bár eddig is nyilvánvaló volt, hogy az HBO lassan visszatalál a helyes útra a Sopranos meg Wire finálék után, hiszen már az Eastbound and Down is érdekesen minőségi volt, még ha nem is mindenkinek való, a Hung is okés, a True Blood pedig ízletes véres popcorn, ezek után a Bored To Death meg körülbelül a legjobb cucc amit mostanában láttam — egyelőre még nem tévében, hanem az US iTunes boltba feltett ingyenes pilotot gépen.

- Do you think we drink too much?
- No, we don’t drink too much. Men face reality, women don’t, that’s why men need to drink.

Ott kezdeném, hogy noir hangulatú komédiasorozat, vagy noirt kihumorizáló? Érdekes kettősség, de mindjárt látjátok, hogy miért alakult így. Tehát van az író csávó, aki falba ütközött, ezért csomó füvet szív és fehér bort iszik, a nője meg ezek miatt elhagyja. Írónk kicsit szomorkodik miatta, közben pedig kiolvas egy Raymond Chandler-regényt, ami felbuzdítja arra, hogy craigslisten meghirdesse magát not licensed magánnyomozóként, hogy abból a munkából merítsen ihletet a következő könyvéhez. Erre be is esik az első ügy, amit elvállal. Még tudni kell emellé, hogy elég sznob, direkt használ nem annyira köznapi szavakat néhol.

A legtöbb poént a pilotban azok a jelenetek hozták, amikor próbálta utánozni Marlowe-t (ha valaki nem tudná, ááá, akkor ő a nyomozó Raymond Chandler regényeiben). Bemegy a bárba, és először fehér bort kér, aztán kapcsol, hogy információszerzéshez whisky kéne, ami nyilván túl erős lesz neki. Kenőpénzzel mindenki tök rendes vele nyilván, és ami ugye az alap, hogy az első ügye barmi piti, a megfejtése is teljesen komédiába csap át. Ja igen, van még: a cigit nem bírja, meg áll a noiros esőben című alapvetés.

- Why your relationships are so short?
- Well, I don’t lie as well as I used to.

A vicces jelenetek mellé még társul a marha jó megvalósítás is. Általában a vágás meg operatőri munka a tévésorozatoknál megüti a jó szintet, de itt külön remek volt mindkettő. A taxiajtós (majd meglátjátok) szerű apróságok baromira feldobták az egészet.

A szereplőgárdát meg elég csak felsorolni: Jason Schwartzman, Ted Danson (második képen), Zach Galifianakis (The Hangover, baromi jó standupos). Én bírom Jasont, amikor a szokásos arcait hozza azzal nincs semmi baj, erre feltűnik Zach, aki eszméletlen itt is, utána meg Ted a hatalmas dumáival, és teljesen kész is az egész. Ilyen csapat ritkán jön össze, meg kell becsülni.

Részemről 8/10 simán, csak hogy ha tudják növelni a minőséget, akkor arra is lehessen adni valamit. Teljesen filmes volt a pilot, bár úgy tűnik, hogy nem ilyen rész végén elvágós nagy történet, hanem heti egy ügyes lesz a felállás. Még noir-komédiát!

Én és Jay Leno így vagyunk, a Tonight Show fináléja kapcsán sok mindent leírtam a volt standuposról, mint talkshow-vezérről, így kívéncsian várom a jóval nagyobb rajongók véleményét is kommentben. Mint (remélem) mindenki tudja, idén elhagyta Jay Leno a 23.35-ös Tonight Show-t, hogy naponta 22.00-tól jelentkezzen a The Jay Leno Show-val. Az NBC kétségbeesett, dupla vagy semmi próbálkozásáról van szó – a csatorna azt állítja, hogy a 22.00-től tévézőknek is kell a komédia.

THE JAY LENO SHOW – 1×01 – 3/10

Hát, a komédia lehet, hogy kell, de inkább nézek meg egy szitkomot (felvételről), minthogy egypoénos jeleneteken unatkozzak. Még, ha végig standup lenne… De a Leno-féle politizálós monológ nekem itthon unalmas és klisés volt, már akkor éreztem, hogy gond lesz, amikor a nézőket az elején kizavarták hozzá, hogy lepacsizzanak.

Jerry Seinfeld volt a nyitóvendég (interjú, kemény 7-8 perc), sosem voltam rajongója, nem is lettem az, a beszélgetés fénypontja az volt, amikor Leno önmaga lehetett egy improvizálással (”Maiiil!”), egyébként minden kínosan megszervezett volt. Leno a Kanye West-interjú kapcsán utalt is arra, hogy arra “nem készültek”, jelezvén, hogy itt most tévés bravúrt fog bemutatni, egy interjút, amire nem készültek. Duuurva. (A Kanye-féle 10 másodperces csend az anyukás kérdésre egyébként az összes The Office-os csendnél kínosabb volt. Hogy ez jó vagy sem, nem tudom, nem biztos, hogy lélekbúvárkodás érdekel, ha Leno-t nézem, más kérdés, hogy nem kicsit volt vicces a kérdés, miszerint “Anyukád mit szólna a tegnapi eseményekhez?”)

Minden részben lesznek “egyéb” komikus szegmensek, a mostani, Carwash-éneklésnél csak az volt fájdalmasabb, hogy mikor az ember azt hitte vége van, kiderült, hogy szó sincs arról. Sőt, még a stúdióban is rázendítettek… Mellette még egy reality-paródia is volt so-so színvonalon, amolyan jelenlegi Gálvölgyi Show- színvonalon. A végén a Tücsök és Bogár persze, hogy jó, de hát azt bárki fel tudja olvasni.

Megjegyzem ez az egész műsort áthatja: hiszem, hogy a hazaiak is tudnak ilyen, általában közepesen gyenge poénokat hozni, amiket Leno-nak írnak 70-es a monológba – ő csak annyit tesz hozzá, hogy mindegyik poént szokása szerint magyarázza, meg azt mondja, hogy “Exactly”, ami ez esetben, “Ha mondom!” vagy “Eskü.” jelentéssel bírhat. Nem ütnek a poénok, a profizmus inkább a tálalásban jelentkezik.

A The Jay Leno Show olyan, mint a Tonight Show with Jay Leno. Oké, nincs Leno-nak asztala, ami ütős az a végén lesz, hogy maradjon a néző a helyi hírekre (eddig az elejét nyomták meg, hogy megtartsák a nézőket) és több lesz benne az egyéb jelenet, de utóbbiak nélkül nagyon jól megvagyok. (Sajnos Kevin Eubanks is maradt. Illetve a bepofázásai: “Ja, ja, szerintem is.” meg “Azt kihagytam.” Semmi értelme.)

A kérdés: nézne Leno-t egy újonc csak azért, mert 22.00-től van? Olyan, aki nem tudott fennmaradni, most viszont ezen alszik el? Nemsokára nézettség és kiderül.

(Előzmény: human kritikája.) Rég húztam elő farzsebből a Mr. Spigott-os idézetet, de most megteszem. Beugrik valakinek, ki volt Mr. Spigott? Mondom: “Semmi sincs a jobb lába ellen. Az a baj, hogy mellette sem.” Ez áll esetemben a The Vampire Diaries-re is. Igazából nem nagyon tudok olyat mondani, ami miatt nem nézném tovább, de a sorozat folytatása mellett sem biztos, hogy érvelni tudnék.

THE VAMPIRE DIARIES – 1×01 – 5/10

A sztorival és előzményekkel nem érdemes vesződni, százszor olvashattátok már, hogy vámpírtesók, jó és gonosz, középiskola, meg a WB, vagyis a CW sokadik Katie Holmes utánérzése, a járási KH-hasonmás versenyen elődöntős, ott Shiri Appleby-től csak nagy csatában kikapó, rém bájos Nina Dobrev. Igen, könyvadaptáció, igen, még az Alkonyat előttről, igen, de a film népszerűségét lovagolja meg. Nekem persze a lényeg Kevin Williamson volt, aki a Sikolyt és a Dawson és a haverokat írta. Vagyis ÍRTA, mert a filmben és a sorozatban is remek párbeszédek voltak.

Sajnos a Vampire Diaries-ben inkább készítőtársa, Julie Plec foghatta a pennát, mert nem emlékezetesek a dialógok, de persze ez nem is alapkövetelmény egy sorozatnál. Főleg egy ilyen sorozatnál nem. A gond az, hogy a történet sem emlékezetes. Oké, elkapnak benne pár ember, akad 2+1 kvázi haláleset is, de elvártam volna egy csavart a sztoritól, egy előreutalást, valaminek a sejtetését, hogy érdekeljen is a folytatás. (Az nem csavar, hogy megjön az állandó szereplő másik vámpír. A fénykép sem.)

Szóval azzal, hogy nincs rejtély, nincs semmilyen fenyegetés (egyelőre!), nem tudták felkelteni az érdeklődésemet, s ezek hiánya inkább a szappanhabzású vonalra való rágyúrást sejtetik számomra, pár részre leigazolt visszatérő szereplőkkel, 4-5 részes minisztorikkal. S, ami nagyobb gáz, hogy a “kampó” mellett a karakterek is hiányoznak. Illetve az érdekes karakterek.

Lehet, hogy én vagyok sekélyes, de a 3 főszereplőn kívül sem a feje, sem a neve nem jut eszembe a többieknek. Öcsi, volt barát, barátnő, nagy tesó-anyu, az iskola kurvája és tsai, senki nem volt érdekes elsőre. Egy pilot-nak pedig dolga lenne az ő “elmélyítésük” is. (A főhősnő ugyan érdekes lehet, de egyelőre a vámpírok sem túl színesek, csak tipikusak.)

Nézhető volt a pilot, de ennyi alapján bármikor abba tudnám hagyni, nem hullatnék könnyet a sorozatért, De persze folytatni fogom, hiszen 3 részt azért szoktam adni a legtöbb jelentkezőnek, bár így könnyen előfordulhat, hogy a sok újonc társaságában elfelejtem a The Vampire Diaries-t és azon kapom magam, hogy a ti évad közbeni kommentjeitek alapján értesülök arról, hogy jó irányba tart-e a sorozat.

ui1.: Adta magát a poén, utólag tudom, de a nagy semlegességben üde fényfolt és részemről hét idézete volt a “Please, Uncle Stefan.” Okos.

ui2.: A zene. Mennyivel hangulatosabb volt a pilot, amikor írt zene szólt és mennyire semmilyen, amikor a Greatest Hits válogatás szólt a háttérben. Sok, sok, sok. Sok volt a popzene, olykor szinte szünet nélkül váltogatva. Nem vagyok profi, a Placebo-t ismertem fel az énekes hangjáról, de akit érdekel, őket hallhattuk: All American Rejects, Bat For Lashes, Fefe Dobson, MGMT, Katy Perry, The Fray, Matt Kearney, OneRepublic, Stars, White Lies, Silversun Pickups és The Raconteurs.

ui3.: Csak engem zavar, hogy vámpírunk szeme között folyton ráncban áll a homloka? Nem Angel-ösen, hanem cseppet sem természetesen.

A vámpírláz elérte az országos tévéket is, ez van. Az biztos, hogy a The Vampire Diaries nem veszi el a koronát a True Bloodtól, hiszen sokkal tinibb az egész, de annyira nem lett szar, mint amire számítani lehetett. Konkrétan, ha csak a CW másik újoncához, a Melrose Place-hez viszonyítjuk, akkor teljesen nézhető.

Nem tökölök, a legnagyobb negatívummal kezdem: mi a fenének szól folyamatosan valami abszolút közepes, lift-rock? Jaj, tinisorozat, kell a zaj vagy akármi. Tudom, öregemberes ez a beszólás, pedig még nem is vagyok az, plusz egy jól eltalált darab még ebben a pilotban is akadt (Placebo), de egyszerűen a jó elvész a zajban. Olyan mint egy blogban a túl sok kiemelés, aminek az eredménye az, hogy semmi nincs kiemelve. A fele számot kiszórták volna, akkor most semmi gond nem lenne.

Amúgy egy jó kis átlagos vámpírtámadással indul az egész (már amennyire a tv-14 besorolás engedi), aztán feltűnik az új fiú a suliban, van lány aki ráhajt, plusz van lány, aki nem hajt rá, és persze ő kell a srácnak. Az újfiú persze vámpír, a napon pedig nem azért tud mászkálni, mert az UV sugarak nem jutnak át a felhőkön vagy ilyesmi, hanem van egy varázsgyűrűje. Meg egy gonosz testvére. A lényeg, hogy az újfiú, vagy nevezzük nevén mostantól, Stefan, jó útra tért, állatokat eszeget meg küzd a sötétsége ellen, de a tesó gondoskodik arról, hogy ne legyen nyugi a kisvárosban.

Ami viszont tuti, hogy a modern vámpírok már ködgéppel mászkálnak, nem szaroznak. Vicces volt, ahogy üldögél a lány a temetőben, mert ott tud igazán naplót írni és amúgy is szomorú (:(), erre megjelenik egy holló plusz még hirtelen el is kezd ködösödni a talaj. Úúú. Igazából ez már szerintem a túlzás kategória, de valahogy mégis rendben van.

A szereplőgárdáról annyit, hogy a naplót író vámpírt, tudjátok, az újfiút, Paul Wesley alakítja, aki tökre hasonlít Ivan Sergeire a Jack és Jillből. Legutóbb a 24-ben láthattuk, 27 éves, szóval simán elmegy még középiskolai tanulónak. Da valójában a hölgyeknek szóló eyecandy-nek mégiscsak Ian Somerhaldert szánhatták. Ráadásul gonoszat is alakít, igazi rosszfiút.

Rajtuk kívül természetesen a lányok is szépek, csak ott nincs nagyon ismertebb név, esetleg a Degrassiból ide főszereplőnek érkező Nina Dobrev, aki 20 éves, szóval senki sem pedo akinek tetszik. Áh, hagyjuk is a neveket már. Néhol túljátsszák, néhol meg abszolút klisés dolgokat kell mondaniuk, szóval a megszokott középszert kapjuk színészileg.

Pontozni kéne? Hát, a Vampire Diaries eddig egy egész nézhető tinisorozat, de összességében a sok merengős naplóírás (első érzelmi kapcsolódás közöttük “húú neked is van blo naplód”) miközben szól az érzelmes zene, picit betette a kaput és az ajtót is. 5/10, de bevizsgálom a második részt, mert hiába írtam esetleg nagyon rosszakat is, a pilot elment.