login |

Once Upon a Time in Wonderland: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Kajuska

2014. 05. 09. 18:36 - Írta: vendegblogger

19 comments | kategória: 2013/14 finálék,kritika

A mostanság divattá váló limitált, azaz nem 22 részes, évadonként lezárt sztorival rendelkező országos sorozatok egyike volt a Once Upon a Time in Wonderland, mely csakúgy, mint a Hostages, a Betrayal vagy a Crisis, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pocsék nézettséget produkált annak ellenére is, hogy egy sikeres sorozat spinoffjáról van szó.

Maga a sorozat Lewis Caroll klasszikusának szereplőit kölcsönvéve saját történetet mutat be, nem a könyv hű adaptációjáról van szó. Annak ellenére, hogy a címből arra következtetnénk, hogy a történet legfontosabb helyszíne Wonderland, vagyis Csodaország, a különböző flashbackek által gyakran járunk Agrabában, Londonban az Elvarázsolt Erdőben, sőt eljutunk Storybrookba is.

Személy szerint nagyon méltányoltam ezt, mivel a számítógépes Wonderland nem a legszebb. Idővel azonban megszokható és a néző inkább a történetre kezd figyelni, nem a tájra.

Az első két rész elég gyengére sikeredett, csak akkor vált igazán érdekessé a történet, amikor elkezdték bővíteni a sztorit a Wonderland kívüli visszaemlékezésekkel. A karakterek ezáltal kedvelhetőbbé váltak, a légérdekesebbé egyértelműen Knave/Bubi vált, ezért is jó hír, hogy ősztől az anyasorozatban viszont láthatom.

Alice és Cyrus karaktere nagyon hasonlít Snow-ra és Charming-ra, lényegében az a fő jellemvonásuk, hogy szerelmesek egymásba. Igaz bemutatják a múltjukat, de a jellemük nincsen különösebben elmélyítve, inkább csak tipikus mesehősök csupa jó tulajdonságokkal. Persze drukkolhatunk nekik, hogy mihamarabb újra egymásra találjanak, de ennél többet nem nagyon nyújtottak és közel sem olyan bájosak, mint Snow-ék voltak annak idején.

A már említett Knave-nek már érdekesebbre sikeredett a múltja, kevésbé kiszámítható mi fog vele történni és jócskán hoz rossz döntéseket is, sokkal emberközelibb, mint a két főhős.

A gonoszokat kezdetben Jafar és a Vörös királynő képviseli, kár, hogy ők a sorozat gyenge pontjai. De összességében ajánlom a sorozat bepróbálását mindazoknak, akik szeretik a Once Upon a Time-ot, azonban a Wonderlandre még nem szakítottak rá időt. Hibái ellenére is egész élvezhető lett a végeredmény. Egyáltalán nem bántam meg, hogy kitartottam a végéig. A tovább mögött folytatom pár spoilerrel. Tovább…

Finálé előtt: Once Upon a Time in Wonderland

2014. 03. 30. 15:54 - Írta: winnie

17 comments | kategória: video

Hát…, azt hiszem, a többség sokkal többet várt a Once Upon A Time spinoffjától, mind nézettségben, mind minőségben. Még akkor is, ha a kibeszélőt olvasva látható, hogy a maradók véleményei között akadnak pozitívabbak is.

Hátha van, aki még nem döntötte el, hogy a kaszát követően belevágjon-e ebbe a lezárt, ezért szokás szerint azt kérdezem, hogy miképp alakult számotokra a sorozat minősége a csalódást okozó pilot után? Van, aki később kaszált, vagy aki maradt, az végig is nézte? Hol hasalt el az OUaTiW? (Ott, hogy nem Wonderland, hanem az Agrabah-vonal dominált? Vagy ez csak jó volt?)

Az a durva számomra a bukásban és a fogadtatásban, hogy az írógárda első osztályú volt. Egyrészt ugye Jane Espenson és Zack Estrin volt a készítő, másrészt fő írók között ott volt Richard Hatem és Rina Mimoun is – mind rengeteg fanfavorit sorozatot jegyeztek korábban. Ja, a tovább mögött a finálé előzetese. Tovább…

Hírvasárnap – Once Upon a Time in Wonderland-kasza!

2014. 03. 30. 10:13 - Írta: winnie

22 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Mad Men – Reklámőrültek 4. évad
  • Most látom, hogy a STORY4 a héten elkezdte adni reggel 6-tól Hulk címen a Hulk and The Agents of S.M.A.S.H.-t.
  • Premier: Joan & Melissa: Joan Knows Best? S4 + Finálé: Helix S1 (vendégblogger?), Cold Justice S2 (tavaszi), When Calls The Heart S1 (vendégblogger?), Tattoo Ttans S1
  • A Hugh Laurie-s honlapról lekerült valamiért a budapesti koncert időpontja, de elvileg lehet rá jegyeket vásárolni. Csak azok már nem az Arénába szólnak, hanem a Kongresszusi Központba.
  • Az ABC elkaszálta a Once Upon a Time in Wonderland-et. Persze ettől még lehet a továbbiakban más OUAT-spinoff.
  • Michael Chiklis is bennelesz az American Horror Story 4. évadban, tippre állandó szereplőként.
  • Az ITV berendelt két 120 perces epizódot (az összesen 4 vagy 6 rész, ha sorozatként nézzük) a The Suspicions of Mr. Whicher-ből, melynek 2011-ben és 2013-ban volt már egy-egy filmje. (Nem láttam, semmit nem tudok róla. Milyen volt?) A viktoriánus Angliában játszódó krimi főszereplője Paddy Considine. Az első két film a The Murder at Road Hill House és a The Murder in Angel Lane volt, most jön a Beyond The Pale és a ‘Til Dead Do Us Part.
  • Pilotszerep: Dana Delany – Hand of God (Amazon)
  • GIF-gyűjtemény arról, hogy takargatták Kerry Washington terhességét a Scandal-ben.
  • Interjú: az eheti Survivor egyik kiesője, az eheti Survivor másik kiesője, a The Amazing Race legutóbbi kiesője,
  • Az egyik legtöbb figyelemmel kísért csatorna részetekről az AMC. Nem véletlenül, hiszen ritkán hibáznak: Mad Men, Breaking Bad, Rubicon, The Killing, The Walking Dead – csupa alapsorozat. Igaz, a Hell on Wheels és a Low Winter Sun már közel sem kapott ennyi szeretetet, de talán idén a Turn és a Halt and Catch Fire ismét fanfavorit lesz. Meg persze jön idén még a Better Call Saul, mint ahogy a The Walking Dead spinoffja is tervbe van véve.
    Nemsokára a a Preacher, a The Knifeman és a Galyntine pilotja foroghat le, de már készülnek 2015/2016-ra hiszen megint megrendeltek jó pár pilotszkriptet,melyek közül 2-3-ból pilotot is be fognak kérni. Előbb a drámák – köztük van az új Breaking Bad?:

    • Area 51, készítő: Chris Carter, Annie Jocobson Area 51: An Uncensored History of America’s Top Secret Military Base című könyve alapján egy összeesküvős thriller a hírhedt Area 51 valós történetéről.
    • Police State, készítő Michael Tolkin, sötét hangulatú, humoros dráma egy bolti biztonsági őrről, akit titokban beszervez egy nemzetbiztonsági hivatalszerű ügynökség, és aki mindent lát, mert képes manipulálni az elektromos szerkezeteket.
    • Kingmakers, készítő: Tom Kelly, a Les Hommes De L’Ombre című francia sorozat alapján egy kampánymenedzserről, aki visszatér a politikai életbe, amikor barátja, egy kormányzójelölt merénylet áldozata lesz.
    • Bombingham, készítő: Alexander Woo, az alabama-i Birmingham-ben játszódó sorozat, ahol a város nyugalma felbolydul, amikor “felfedeznek egy gyilkost 1963-vól és felszínre törnek a polgári jogi mozgalmak “démonai”.
    • The Sparrow, készítő:  Michael Perry, Mary Doria Russell regénye alapján (itthon: Verebecske címmel – bővebben itt). Egy jezsuiták által vezetett űrmisszióról, mely során megtörténik a kapcsolatfelvétel az első földönkívüli fajjal.
    • Jerry’s World, készítő: Jan Oxenberg, egy emberi kapcsolatoktól irtózó művész csajról, aki összeköltözik barátjával, annak lányával és saját, tőle eltávolodott, Alzheimeres apjával. Utóbbit akarja így megmenteni, de kiderül, hogy az apa menti meg őt nem mindennapi látásmódjával.
    • Paradise Lost, készítő: Amy Lippman, pár barátról, akik megpróbálnak kiszakadni a társadalomból, hogy egy új, sokkal pozitívabb szemléleű közösséget hozzanak létre, s abban neveljék fel gyermekeiket.

A Once Upon A Time in Wonderland folytatásában

2013. 10. 14. 21:40 - Írta: winnie

4 comments | kategória: video

A Once Upon a Time in Wonderland pilotkritikája itt, a tovább mögött pedig az 1×02 előzetese, mely nagyon a románcra van kihegyezve (most epic romance!). Igen, fogjuk látni bőven a szerelmeseket. Majd a végére biztosan kiderül, hogy a Dzsinn ördögi tervet szőtt és valójában rosszfiú. Tovább…

Pilot-mustra: Once Upon A Time in Wonderland – 1×01

2013. 10. 14. 21:03 - Írta: winnie

85 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Nem, így pilotnak nem ilyennek kellene lennie. Ha lenne “egy szavas kritika”-rovatunk (hmm, nem is rossz ötlet, és akkor kommentben is csak egy szóval lehetne jellemezni a sorozatot, hmm?), akkor a Once Upon A Time spinoffjának első részére azt írnám, hogy “Nem.” Ez elég beszédes? Nem az a bajom, hogy annyira rossz lett volna, inkább az, hogy nem nagyon árulta el, hogy milyen is lesz ez a sorozat, hogy mire számíthatok, márpedig az igencsak kéne ahhoz, hogy érdekeljen a folytatás.

ONCE UPON A TIME IN WONDERLAND – 1×01 – 4/10

Az eredeti OUAT első szezonját nagyon szerettem, ötletes volt és szörnyen bájos – utána a 2. évad közepén kukáztam a sorozatot, s a 3×01 sem győzött meg arról, hogy visszatérjek. De a Wonderland-spinoff tiszta lappal indult nálam, az előd híre miatt is megérdemelte az esélyt.

Azonban míg az OUAT – 1×01 remekül lerakta a sorozat alapjait, bemutatta az alapfelállást, addig az OUATIW felidézett egy kvézi eredettörténetet 20 percben és utána belekapott valamibe. Nem derült ki sok minden belőle, és annak ellenére nem látom, hogy merre akarnak haladni vele, hogy a karaktereknek vannak céljai, amik nyilván teljesülni fognak. (Ja, és például az OUAT-nek volt egy remek főgonosza, itt pedig kaptunk egy…, ehh, hagyjuk.)

De a kezdés legnagyobb baja az volt, hogy hiányzott belőle mindenféle báj, ami jellemezte a kezdetekben a Once Upon A Time-ot. Nyilván nem kéne az eredeti sorozathoz hasonlítgatnom, de ettől még nekem sokat számít ez a tényező, a mesés, szerethető hangvétel fogott meg anno. Ez a változat elszalasztotta ezt a lehetőséget.

A történet Alizról szól, vagy ha úgy tetszik, Alice-ről. És Csodaországról. Alice angol, kislányként egyszer elég sokáig nem tért haza, a szülei már elsiratták, mikor kopogott az ajtajukon és mindenféle sületlenséget összehordott pipázó hernyókról, folyton rohanó nyulakról és mindenféle francia kártyalapról. Az apja egy ideig nézett, hogy miket magyaráz, majd inkább elmegyógyintézetbe záratta.

Itt kezd a sztori: Alice már felnőtt és meghallgatáson vesz részt, mely során az orvosok eldöntik, hogy visszatérhet-e a társadalomba, hogy meg tudja-e különböztetni a kitalációt a valóságtól. Alice pedig, mivel a hazugságain átlátnak, belemegy egy olyan kezelésbe, amitől talán “rendbe jön”. Azonban az utolsó pillanatban történik valami és… Szóval irány Csodaország.

Ha akarom, akkor a pilot részben olyan szerkezetű volt, mint a Once Upon A Time, hiszen az első 20 percben (ezt a pilotprezentációt forgatták le májusra, a rész második felét később írták Jane Espenson-ék) látunk pár flashback-et Alice-ről és a történet folyását meghatározó elsöprő szerelméről a Dzsinnel. Hogy ilyen lesz-e a folytatás, azt nem tudom, de remélhetőleg igen, mert akkor talán az azt fogja jelenteni, hogy további, érdekesebb karaktereket is megismerhetünk.

Mert egyelőre a Once Upon A Time in Wonderland-nek ez a legnagyobb hibája: nincs benne sok olyan karakter, mely megmozgatná a fantáziánkat. Illetve helyesbítek, az én fantáziámat. Lehet, hogy az animált sorozatok iránti hozzáállásom miatt láttam így, de Csodaország számítógép által generált lakói, állatai nagyon nem érdekeltek, semmi pluszt nem adtak. A nyúl is, a macska is totálisan hidegen hagyott, arról nem is beszélve, hogy ezek a figurák, akárcsak az egész környezet roppant bénán idegenül nézett ki. (Remélem, hogy mást nem zökkentett ki a rengeteg, OUAT-ben már megszokott számítógépes háttér és figura.)

De az, hogy rosszul nézett ki az egész, még túlélhető lenne, mert a karakterekre visszatérve a 4 főszereplő közül 2 rémes volt (csak engem lepett meg, hogy mind a négyen angolok voltak?). Alice-nél a többség Sophie Lowe alapján fog ítélni (még nem vagyok meggyőzve, de van benne fantázia), a Kőr Bubi pedig be kell, hogy jöjjön, de a Vörös Királynőt játszó Emma Rigby-nél nagyobb rejtélyt nagyon régen láttam tévésorozatban. Ki gondolta őt komolyan? (Szegény Naveen Andrews pedig nagyon nem arab Jaffar benyomását keltett, bennem teljesen más asszociáció alakult ki vele kapcsolatban. A stílusa is falkaparó volt, de nyilván ez nem a színész hibája.)

Bár ebből a pilotból nem derült ki számomra, hogy milyen lesz a sorozat, a koncepció alapján mondhatom, hogy van benne potenciál, de kezdésnek már csak azért is nagyon gyenge volt, mert a “mitológiai” háttér, a mesevilág közel sem volt annyira megkapó.

Szerintem ez a spinoff tipikusan olyan próbálkozás, amit nem ajánlanék annak, aki nem ismeri az eredetit. Nem azért, mert ne lenne érthető, hanem mert ha egyiket sem látta, akkor az OUAT-t kéne néznie (egy ideig), ha pedig azt kaszálta, ez sem fogja feltétlenül megfogni. Maximum az a pár kikacsintás.

ui1.: Fura volt, hogy pár perc után bedobtak egy Nagy Sokkot, amit át kellett volna éreznünk, de csak egy vállrándítás volt csak, hiszen ekkor még nem is ismerjük a karaktereket.

ui2.: És azt sem tudtam eldönteni, hogy a bokszoló/karetézó/nemtommiző badass Alice lelombozó vagy menthetetlenül menő volt.

Once Upon A Time in Wonderland-plakátok

2013. 08. 04. 14:03 - Írta: winnie

10 comments | kategória: 2013/14,kampány

Once Upon A Time a Comic Con-on

2013. 07. 22. 20:00 - Írta: winnie

3 comments | kategória: video

A Once Upon A Time-rajongók örülhettek a Comic Con-on, hiszen rögtön három új 3. évados “előzetest” is kaptak – ezeket lehet megnézni a tovább mögött.

Mivel az egyik nagy tavalyi kedvencemet idén a második évad felénél kaszáltam, így nem tudom, hogy vannak-e új jelenetek, még nagyon az elején járnak a szezonnak. De az első videó egy szimpla előzetes, utána jön egy Hook-os előzetes és a harmadik egy, ami a Kis hableány karakterét lengeti be – olyan külön forgatott videó, mint a tavalyi, Hook-ot bemutató.

Természetesen panelek is voltak, a többi videón a Once Upon a Time és a Once Upon A Time in Wonderland paneljei nézhetőek (vagy hallgathatóak) meg.

Tovább…

2013/14: ABC-szavazás – Drámák

2013. 06. 04. 20:11 - Írta: human

17 comments | kategória: 2013/14,szavazás

Ilyenkor mindig eszembe jut, amikor az ABC bejelentéseit vártam a legjobban. Lássuk mivel próbálkoznak idén: Betrayal, Resurrection, Lucky 7, Mind Games, Once Upon a Time in Wonderland, Killer Women, Marvel’s Agents of SHIELD.

2013/14: ABC-szavazás – Drámák

  • Marvel’s Agents of SHIELD (54%, 512 Votes)
  • Once Upon a Time in Wonderland (18%, 174 Votes)
  • Mind Games (14%, 135 Votes)
  • Resurrection (6%, 59 Votes)
  • Betrayal (3%, 26 Votes)
  • Lucky 7 (2%, 22 Votes)
  • Killer Women (2%, 21 Votes)

Total Voters: 949

Loading ... Loading ...

ABC-előzetesek 1.: Marvel’s Agents of SHIELD és Once Upon A Time in Wonderland

2013. 05. 15. 10:00 - Írta: human

33 comments | kategória: 2013/14,video

A The Avengers tévére száműzött, ismert arcok nélküli része a Marvel’s Agents of SHIELD új előzetesében, és a Once Upon A Time in Wonderland vizsgálható be a tovább mögött. A látványra mentek rá. Mindkét pilot jóval több pénzből készült, mint amennyit egy sorozatepizódfog kapni. A sorozatokról infók a poszt címére, majd az alatta lévő címkére kattintva érhetőek el.

Tovább...

2013/14 – Az ABC újoncai (5.) – Once Upon A Time in Wonderland

2013. 05. 14. 21:20 - Írta: winnie

26 comments | kategória: 2013/14

ONCE UPON A TIME IN WONDERLAND

Készítő: Adam Horowitz & Edward Kitsis (Once Upon A Time)
Szereplők: Sophie Lowe (The Slap), Michael Socha (Being Human UK, This Is England), Peter Gadiot, Emma Rigby (Prisoners Wives, Hollyoaks)
Várható indulás: 2013. ősz, csütörtök 20.00

Sztori: Limitált sorozat (13 rész, egyszeri, elvileg lezárt sztori), a Once Upon A Time spinoffja, mely Csodaországban fog játszódni, amit már láthattunk a fő sorozatban. Főszerepben Alice-szel, vagy Alízzal, ahogy tetszik.

winnie szerint látatlanban: Háát… Az OUAT első szezonja nagyon kellemes volt, de a 2. évad közepén kaszáltam a sorozatot, így igazából nincs nagy kedvem új figurákba invesztálni, az pedig már nem villanyozna fel, ha ismert arcok tűnnének fel, vagy kapcsolódna a sztori. Azért a Csodavirág furasága és a Kalapos esetleges jelenléte nem hangzana rosszul, és azt is tudom, hogy az OUAT keretein belül sok sztorit nincs ideje elmesélni a készítőknek, de az is biztos, hogy erre a sorozatra a Horowitz & Kitsis-duó nem tud elég figyelmet fordítani, így részemről felejtős. 25%.

human szerint látatlanban: Mivel a Once Upon A Time sem a kedvencem, így a hasonlónak tűnő sorozat sem fogott meg túlzottan. 10%, de nem hiszem, hogy nekem készült volna.

Tervezik a Once Upon A Time-spinoffot

2013. 02. 25. 17:00 - Írta: winnie

33 comments | kategória: az év híre,hírek

Meglepő a hír, mit ne mondjak. Főleg ilyen korán, főleg a nézettségesés fázisában, de érthető a dolog, hiszen a CBS lehet, hogy egy harmadik NCIS-sorozattal foltozza be a két NCIS mögötti nézettségi vákuumot, a CW pedig egy új The Vampire Diaries-t tehet a TVD mögötti nihilbe. Talán az ABC is kvázi dupla Once Upon a Time-mal akarja megoldani a vasárnap 22:00-s problémát? (Hmm, 22:00… Az azt jelenti, hogy sötétebb tónust is lehet használni, ugye?)

Térjünk a tárgyra. Még mindig gyerekcipőben jár, de a terv létezik: az ABC spinoffot tervez a Once Upon A Time-nak. Mégpedig Jefferson, azaz az Őrült Kalapos (Mad Hatter) karaktere köré. Emésszük. Majd pedig azt, hogy olyannyira tervezik a spinoffot, hogy Jefferson-t nem Sebastian Stan játszaná, aki a sorozatban is, mivel ő most nem tudta vállalni az állandó szereppel járó elkötelezettséget ért rá színházi elfoglaltságai és az Amerikai kapitány 2 forgatása miatt.

Ez pedig arra enged következtetni, hogy még tavasszal el akarják készíteni a “pilotot”, mert különben megvárnák, nem? Nem meglepő, hogy sürgős a dolog az ABC-nek, de vajon megéri ilyen áron? Oké, a Kalapos karaktere a visszajelzések alapján abszolút közönségkedvenc, az 1×17, ahol feltűnt, el is nyerte a blogon a hét legjobb epizódja címet, s a készítőknek is bejött, hiszen terveikkel ellentétben azonnal vissza is hívták és forgattak vele új epizódokat.

A projektről egyelőre semmi konkrétum nincs, az viszont biztos, hogy az ötletben lenne potenciál, hiszen rengeteg mindent fel lehet tárni egy ilyen spinoff-ban – adja magát Csodaország és más egyéb is. (Az persze vicces, hogy az ABC eközben tervez saját Alice in Wonderland-pilotot.)

Értesülések szerint a karakterrel készülne egy rövidebb prezentáció, mely alapján első nekifutásra berendelhetnének 13 epizódot. (A másik verzió, hogy feltűnne a 2. évad egyik utolsó részében, mely afféle backdoor pilotként szolgálna.) A készítésben részt venne az OUAT készítő (és showrunner) duója, Adam Horowitz és Edward Kitsis, a showrunneri teendőket is vállalnák.

Oké, Stan kéne ide szerintem, de ha nem vele csinálják meg, akkor is nézni fogja az OUAT-rajongó, nem? Ha nem akarja, majd jól összekötik a két sztori.