– You wanna ride rusty in the field, your weapon goes in the trunk.
– You got an arsenal all laid out back there like Sam and Dean?
A Syfy új és igencsak várós premierje, a Happy! előtt tegnap letudtuk a csatorna egyik őszi újoncát, a Ghost Wars-t, most pedig itt a másik, a Superstition. Míg előbbi szellemes volt, ez utóbbi inkább démonos, bár azt nem tudom, hogy a Supernatural rajongóinak ajánljam, mert szeretik a műfajt, vagy épp nekik ne, mert mégiscsak ugyanaz a családi vállalkozós démonvadászos az alapkoncepció.
SUPERSTITION – 1×01 – 3/10
Előrebocsátom, hogy az efféle hetidémon-elkapós sorozatok sosem voltak a szívem csücskei, pedig jó párat vártam előzetesen, azonban sokszor koppantam. Igazából nem is nagyon értem, hogy miért annyira népszerű a műfaj, hiszen az elmúlt években rengeteg variációt láthattunk a témára más és más alapfelállással a Stephen Kinges Haven-től a Wynonna Earp-ön át a vicces(nek szánt) Stan Against Evil-ig, hogy nagyon nehéz dolga van annak, aki epizodikus sztorik terén újat akar mutatni.
A Superstition tényleg legjobban a fekete Supernatural-ként közelíthető meg, a road movie-s aspektus nélkül. Adott egy kvázi családi vállalkozás, mely ártó lényekkel és jelenségekkel foglalkozik a főállásként fenntartott temetkezési biznisz mellett, és ide tér haza 16 évvel öccse halála után a tékozló fiú Afganisztánból látszólag azért, hogy besegítsen, de valójában, mert mintha egy látomás gyötörné, melyben apját holtan látja.
Szép lassan kiderül, hogy mivel is foglalkozik a Hastings család, illetve, hogy nem véletlenül konvergálnak a lények (a sorozatban ‘infernal’-ok) La Rochelle városkája felé, szóval adja magát az epizodikus réteg, melyet persze felöntenek némi régmúltban, illetve a főhős közeli múltjában gyökerező átíveléssel, magánéletbeli csavarokkal (és lelkizéssel…), valamint családi mitológiával, illetve a település történetével.
Kár, hogy ehhez nem kapunk olyan hangulatot, ami maradandó lehetne. Hiába tűnik úgy, hogy az epizódok többségét Mario Van Peebles rendezi, és hiába van egyfajta stílusa a sorozatnak, mindez nem nagyon tesz hozzá az olykor humorral oldott horroros hangulathoz. Ráadásul sok újdonságot sem kapunk.
Nyilván a megvalósítás a gagyi felé tart, a trükkök kifejezetten gyengék, ami egy démonos sorozatnál sosem szerencsés, a közelharcok kapcsán viszont egyelőre ingadozok, hiszen például az 1×02 elején elég korrekt volt a bunyó, viszont a pilotban Van Peebles forgórúgása több, mint vicces volt. Remélem, a későbbiekben a családi fegyverraktár darabjait fogják inkább preferálni, mert az jó ötletnek tűnik.
Amit mindenképp a pilot javára írok, az a befejezése, na az WTF lett, nem láttam jönni, de utána megnéztem a második részt és…, szóval no komment. Oké, az egészet belefoglalták a mitológiába, ráadásul az 1×02 zárása mindezek fényében duplán vicces volt. (A közös, később ugyancsak visszatérő rosszfiú miatt az 1×01-1×02 dupla pilotként kezelhető.)
Maga a második rész, mivel az első “kígyódémonos” sztoriját vitték tovább, már kevésbé jött be, a nyitó trióból leginkább az 1×03 jött be, hiszen ott kapott egy (idővel nyilván visszatérő) társat a főhős, de persze ennyi sem volt elég ahhoz, hogy maradjak a sorozat mellett, egy-egy jobb heti sztori esetenként ennyit nem ér meg.
Pedig igazából szimpatikusak a karakterek (oké, nincs negatív véleményem róluk), a családi szál kiemelése is pozitívum, a végére pedig biztos ki fog kerekedni körülöttük a történet, azonban a gyenge és nem túl érdekes kezdés miatt búcsút intek a Superstition-nek.
I guess black do crack.
