login |

Le Chalet / The Chalet

2018. 08. 04. 15:31 - Írta: winnie

12 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

Amikor a francia Le Chalet felkerült a Netflix-re (alapból nem az övék, egy francia csatornán ment le ez a 6 rész), azonnal felvéstem a nézősök közé a rövid egy mondatos blurb alapján, ami a francia Alpokban egy elszigetelt nyaralóban ragadó barátokat említett, halálos csapdát és múltbéli titkok napvilágra kerülését. Na, mondom, ez a kedvenc műfajon és el is képzeltem magam előtt egy mészárlós horrort, mint a Slasher 2. évadja (aminek nagyjából ugyanez az alapsztorija).

De nem. A Le Chalet még véletlenül sem Slasher, inkább az Agatha Christie-féle Tíz kicsi négerre hajaz (tucat szereplő, elvágva a külvilágtól és valaki ritkítani kezdi őket) vagy, ha sorozatos példa kell, akkor a Harper’s Island-re, de azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy semmi horror nincs benne. A sok gyilkosság zöme nem grafikus, nem a trancsírra és iijesztgetésre mentek rá, bár némelyik holttest biztos, hogy nem kellemes látvány.

A sorozat egy kikérdezéssel indít, amiből kiderül, hogy valami ronda dolog történt egy kis, pár ember által lakott francia hegyi faluban lévő vendégházban, és egy túlélő emlékeit próbálják összerakni – ez a szál még párszor vissza fog térni. Ezt követően visszaugrunk az időben, és láthatjuk, amint egy házasodni készülő ifjú pár megérkezik a nyaralóba, másnap pedig a haverok és egyéb meghívottak is megjönnek. A gond csak az, hogy a vonatról leszállva az első rész végére totál elszigetelődnek a külvilágtól, majd pedig a kiutat keresve egyiküket csúnya “baleset” éri.

Persze mire elérünk eddig, már tudjuk, hogy valami nem stimmel, hiszen az első percekben is láthatunk egy megkötözött, véres embert a környékén akkor még gőzünk nincs arról, hogy kit), később pedig történik egy csúnya gyilkosság (nem mindenki fogja tudni, hogy ki hal meg – az elején ezek a randomnak tűnő dolgok elég zavaróak), ami elhinti azt, hogy a folytatásban is arra kell számítani, hogy egy gyilkos garázdálkodik a barátok között. Sőt, lehet, hogy a barátok egyike a tettes.

De miért az öldösés? Valaki pszichopata, vagy okkal történik mindez? Erre a kérdésre hivatott választ adni egy 20 évvel korábbi, ugyancsak a faluban, Valmoline-ban játszódó szál, amikor is a nyaralóban egy család költözik (papa, mama, kislány, kisfiú) abban a reményben, hogy az író családfő ihletet tud meríteni a környezetből. Ő azonban a helyi kocsmárosnővel foglalkozik inkább.

Twitter-en is írtam, hogy kezd az az érzésem lenni, hogy túlcsordulok a múltbeli disznóságok jelenben tapasztalt következményeivel foglalkozó sorozatokból – ilyen ugye mostanság a Sharp Objects, ilyen volt nemrég a Safe, és a már említett Slasher első és második szezonja is. Ez nem panasz, a “műfajt” nagyon szeretem, csak sokadjára már látványosabbak a panelek, és mondhatni itt is arra csupaszítható le a múltbéli történet, hogy milyen rossz dolog történt anno – és mi váltotta ezt ki?

Aki bele akar kezdeni a Le Chalet-ba, annak egyrészt azt érdemes tudnia, hogy a rövid évad ellenére sem pörgős a sorozat, bár kapunk erős cliffhanger-öket, de filmszerű a felépítése, vagyis az első harmad (1×01-02) csak lassan csordogálva alapozza a karaktereket, és nem lesz olyan benne, hogy “beindul” a sorozat, bár értelemszerűen a finálé a legmozgalmasabb. (Sokáig még az sem egyértelmű, hogy gyilkosságok lesznek, de a dinamikusan változó, vérfolyós főcím azért sunyi módon utal erre.)

Másrészt pedig ez egy olyan sorozat, amit érdemes nem hetiben vagy hosszabb kihagyásokkal nézni, mert rengeteg benne a karakter. Anno írtam a Dark-nál, hogy vezetnek kellett a neveket és a szereplők családfáját, s bár itt erre nem volt szükség, de amellett, hogy van több, mint egy tucat karakter, a másik idősávban még ugyanennyi szerepel legalább – némelyik fiatalabb változata a jelenkori éneknek (vagy más színésszel, vagy ugyanazzal), mások pedig a jelenben nem jelen lévők.) Arról nem is beszélve, hogy már az első percekben, a kikérdezésnél bedobnak neveket, akikről akkor még fogalmunk sincs…

Fent már írtam párhuzamként a Sharp Objects-et, amit csakis azért hozok elő, mert szerkezetileg hasonlítanak (egyébként totál más a műfaj és a sztori), és mert jó példát ad számomra, hogy mi érdemel nálam kaszát és mi nem.

Mindkét sorozatnál egyértelmű, hogy a jelen történéseivel párhuzamosan szép fokozatosan kibontják a múltat, mindkét sorozatnál lassan történik mindez, egyre többet mutatnak meg és pontosan tudjuk azt is, hogy mindkettőnél a finálé fogja feltárni a nagy disznóságot, akkor fog görcsbe rándulni a gyomrunk. Egyik sorozat sem tempósabb a másiknál, mégis az egyiket végignéztem, míg a másikból kiszálltam az 1×02-nél, pedig az HBO krimije igényesebb és a színészek is kiemelkedőek benne. Mi ennek az oka?

Egyszerűen az engagement, amit hirtelen nem is tudom, hogy írjak körül. A Le Chalet-ban is voltak unalmasabb és “mi történik most, mi van?”-részek, azonban jobban szerettem nézni. Talán a festőibb környezet miatt (bár mindkét sorozatban kihalt város van), de szerintem sokkal fontosabb tényező volt, hogy az itteni karakterek valamivel jobban érdekeltek (az ottaniak a főhősön kívül semennyire…), az egésznek a hangulatát pedig egyszerűen imádtam.

A hangulatot egyrészt a festői környezet alapozza meg, nem csak a hegyek, hanem maga a hegyi falucska is nagyon aranyos, de nálam az aduász Samuel Hercule zenéje volt, amibe azonnal beleszerettem az első főcímnél (nyilván, mert a Clawfinger-féle Do What I Say óta szeretem a gyerekek által énekelt baljóslatú dalokat), és később is voltak zseniális és érzelmes zongorás témái.

Ami a rejtélyt illeti, kicsit ambivalens érzéseim vannak. Alapvetően nem hiszem, hogy a Le Chalet akkora meglepetésekkel szolgálna a gyilkos személyét vagy motivációját illetően, de spoiler nélkül azért van olyan komponense a kriminek, amin meg fogunk lepődni. De az biztos, hogy aki az elején is figyel, az egyes snittek, illetve némelyik karakter viselkedése alapján pár fontos dologra simán rájöhet. De mintha a készítők is ezt akarták volna, legalábbis nem nagyon rejtegették.

Kifejezetten szerettem a Le Chalet-t, és ez simán újranézhető sorozat abban a tekintetben, hogy a teljes képet ismerve korábbi jelenetek egy része már pontosabban értelmezhető lesz. Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy odaszögezett a székhez. Nagyon hangulatos volt, a zenéje napok óta loop-on megy a fülemben, de az biztos, hogy a kábé hat órás hosszt a darálás ellenére is majdnem kétszer annyi idő alatt tudtam le.

Mint írtam, ez is azon sorozatok közé tartozik, amik lassú építkezést követően a végére payoff-ot adnak, összeállnak, de ha valakinek a kezdés vagy a stílus nem jön be, nem hiszem, hogy megérné kitartani, akkora WTF vagy reveláció még a gonosz zárás ellenére sincs a záró részben, ami feledtetné az esetleges korábbi szenvedést. De esetemben szerencsére nem volt szó ilyesmiről, elmerültem a világban, és szokás szerint szembesültem a végére az emberi gyarlósággal.

Amellett, hogy a lassúság némi türelmet kíván, kritikaként talán azt említeném, hogy gőzöm nem volt arról, hogy egyes szereplők mit csinálnak, amikor épp nem velük történnek a dolgok. Ha nincsenek képernyőn, egy részük mintha nem is létezne, és csak akkor kapják elő őket, ha épp szükség van rájuk. Lehet, hogy az írók pontosan követték mindenki útját egy grafikonon, de nekem abszolút az az érzésem, mintha képen kívül vákuumban lenne a zömük, annyira nem részei a cselekménynek.

Délelőtti videó 3: Le Chalet

2018. 05. 20. 12:10 - Írta: human

2 comments | kategória: Európa is létezik,minisorozat,video

Bár már felkerült a Netflixre, de nem tudom, mikor írunk majd róla. Viszont ajánlani mindenképp akarjuk kicsit a Le Chalet-t, ami egy francia thriller. A főszereplői az Alpokban rendeznek találkozót, ahol egy katasztrófa elvágja őket a külvilágtól, és az életben maradásuk is kétséges lesz, amikor egy 20 éves sötét titkuk felszínre kerül.

A tovább mögötti 2 előzetes alapján szerintem belőhető, hogy mennyire izgalmas – angol feliratosat nem találtam. A főbb szerepekben Chloé Lambert, Philippe Dusseau, Blanche Veisberg.

Tovább…