login |

The McCarthys: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2015. 07. 15. 18:24 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2014/15 finálék,kritika

Mint a sicc! Persze ez nem újdonság, hiszen a CBS már februárban lekapta műsoráról idei többkamerás családi szitkomját, mely egy sportfanatikus boston-i családról szólt (papa, mama, gyerekek – utóbbiak szerencsére nem tinik, hanem 4 felnőtt). Azonban az elmúlt két szombaton végre adásba került a le nem adott 4 epizód is, így pontot lehet tenni a sorozat végére, aminek 15 rész adatott így meg.

A The McCarthys-nak már a pilot idején meglepett (kritika itt), hogy többkamerás mivolta ellenére nem irritált, képes voltam nézni, s a kezdeti 4/10-es értékelésem szép lassan feljebb lépdelt közepes szintre, aminek örültem, mert végre megint akadt nézős “klasszikus”, élő közönség előtt felvett komédiám. (Az országos újoncok közül ez meg a Cristela csatázott nálam ezért a címért.)

Egy-két nagyon jól sikerült rész mellett inkább csak mérsékelten volt szórakoztató a végeredmény, de túlzott negatívumokat sem találtam benne. A pilotkritikában utaltam arra, hogy mellékszereplőkkel lehetne feldobni a nagyon családi, sokszor egyszobás felállást (olykor kimozdultak a kocsmába vagy egy kosármeccsre), de nagy meglepetésemre nem volt ilyen. Oké, jópofa vendég akadt (Alyson Hannigan, Jane Kaczmarek, Brent Marin), de egyik sem kiemelkedő karakterként.

Oké, érkezett Jessica St. Clair visszatérőnek, mint az egyik testvér menyasszonya, de az ő jelenléte sem a figurája miatt volt vicces, hanem mert folyton verbális párbajokat vívott az anyósjelöltjével.

A The McCarthys olyannyira ensemble komédia lett, hogy a hat McCarthy között sem volt olyan karakter, aki  hivatkozási alap lehetett volna. A legtöbbjüket már a pilotban megfestették egy-két jellemvonással, és az egész szezon során arra karakterisztikájukra játszottak rá. Még szerencse, hogy a fiatalok mellett két veterán, Laurie Metcalf és Jack McGee kormányozta a hajót, és ütötte le gyakran a kissé repetitív poénokat.

Kellemes volt a ez a komédia, de sosem volt elöl a nézősök között. Mondjuk úgy, hogy elnézegettem, akadtak benne remek epizódok (így hirtelen az 1×06 és az 1×08 ugrik be – utóbbi a karácsonyi volt), amiket nagyon élveztem, s bár ha az utolsó 3-4 rész, közepesre hanyatló színvonalából indulok ki, akkor nem mondom, hogy megérte volna nálam az 1×22-t, de összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy megint néztem egy többkamerás szitkomot.

Persze, ha a csont nélküli bukásból indulok ki és abból, hogy human lazán belőtte két rész alapján 2/10-re, akkor nem biztos, hogy sokan láttuk így.

Ha valakit érdekel a részek forgatási sorrendje, íme: 1 (=1×01) – 4 (=1×02) – 2 – 7 – 5 – 3 – 10 – 11 – 12 – 6 – 9 – 13 – 14 – 15.

Általában nem szokott számítani a többkamerásoknál, itt viszont elég bénán jött ki egymás után a 12-es és a 6-os rész (vagyis az 1×09 és 1×10). Egyrészt mivel az egyik karakter gyereket vár, az eltűnő has vicces volt. Másrészt pedig pont az 1×09-ben emlegetik egyetlen alkalommal, hogy Hall of Fame-es az egyik fiú, majd az 1×10-ben látható az, ahogy bekerült oda. Fura, hogy még ekkor is számított a CBS-nek, hogy más sorrendbe adja a részeket.

Berendelések és kaszák (folyamatosan frissül)

2015. 05. 08. 21:28 - Írta: winnie

107 comments | kategória: hírek

Na, ki éjszakázik velünk? Vagy inkább reggel, stresszmentesen, egyszerre zúdítjátok majd magatokra a hírözönt? Remélem, lesznek hírek.

Talán ez az utolsó ilyen napunk, de azt beszélik, hogy a FOX csak hétfőn, az újoncok hivatalos bejelentésekor hirdeti ki a kaszáit (UPDATE: Nem is.). Mindegy, az NBC- és a CBS- sorozatok elvileg sorra fognak kerülni, és bőven akad kétesélyes. Időrendben a hírek:

  • A FOX berendelte a Bones 11. évadját (új showrunnerrel, a régi fizetesével próbálnak többek között faragni a költségvetésen)
  • A FOX elkaszálta a The Following-ot.
  • Az NBC elkaszálta a Constantine-t. (A gyártó stúdió megpróbál másik csatornát keresni.)
  • Az NBC elkaszálta a State of Affairs-t.
  • Az NBC elkaszálta a Marry Me-t.
  • Az NBC elkaszálta az About a Boy-t.
  • A FOX elkaszálta a Backstrom-öt.
  • Az NBC elkaszálta a One Big Happy-t.
  • A CBS elkaszálta a Battle Creek-et. (Elvileg nem hivatalos, de több forrásos.)
  • A CBS elkaszálta a The McCarthys-t.
  • A CBS elkaszálta a Stalker-t.
  • Az NBC berendelte a The Mysteries of Laura 2. évadját. (Csak 13 rész, és kap egy kis átalakítást a sorozat, krimisebb lesz, a családi életet elfelejtik.)
  • Az NBC berendelte a The Night Shift 3. évadját.
  • Az NBC berendelte az Undateable 3. évadját. (Mindegyik epizód élőben lesz leadva)

UPDATE: A CBS hivatalosan csak szerdán jelenti be a többit, a fentiek sem hivatalosak elvileg. De hátha hamarabb kiszivárog ez-az. És elvileg az NBC-s lista sem teljes még.

Hírkedd – My Mad Fat Diary-kasza! The Musketeers 3. évad! Last Tango in Halifax 4. évad! The McCarthys-kasza?

2015. 02. 03. 08:46 - Írta: winnie

22 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Modern család 6. évad, Jackson Brodie esetei 2. évad + ma lesz a Vámpírnaplók – 4×20, ami felvezeti a The Originals-t.
  • Premier: Kids Baking Championship S1, Swamp People S6, Appalachian Outlaws S2, Unwrapped 2.0 S1 + megvolt a Mike & Molly 100. része
  • Magyar premier – Universal Channel: 03.13 Haven (Haven) 5. évad
  • Magyar premier – VIASAT6: 03.25 Grimm – 3×06 – ha addig a TV2 nem folytatja.
  • Az E4 elkaszálta a My Mad Fat Diary-t, vagyis a már berendelt 3. évad lesz az utolsó – de legalább kap lezárást a sorozat. Egyébként a nyáron érkező szezon 3 részes lesz.
  • A BBC berendelte a The Musketeers 3. évadját.
  • A BBC berendelte a Last Tango in Halifax 4. évadját.
  • A CBS végleg lekapta műsoráról a The McCarthys-t, mely még ment volna február első két hetében. Helyette The Big Bang Theory-ismétlések lesznek, utána pedig jön a The Odd Couple, mely 21:30-ra löki a Mom-ot. Magyarán szólva pont kár volt azt a plusz két részt berendelni. Bár már múltkor is elmaradt egy vagy kettő, szóval összesen 4 marad dobozban.
  • Állandó szerep: Carrie Ann-Moss – Marvel’s AKA Jessica Jones (Netflix), Lee Tergesen, Conrad Coates, Nichole Galicia – Defiance S3
  • Az NBC már 2015/16-re tervez, ugyanis egy új, szkriptfázisban lévő szitkom főszerepére megszerezték Idina Menzel-t. A Happy Time egyik executive producere Ellen DeGeneres lenne, a készítő Randi Barnes, a történet pedig egy olyan nőről szólna, aki megelégeli azt, hogy folyton boldognak mutatja magát mások előtt.
  • Csak sírnom kellett pár napja, hogy már másfél hete nincs hír a Quarry című Cinemax-pilotról, erre: Sorozatberendelés: Quarry – Cinemax, 8 rész, készítő: Michael D. Fuller és Graham Gordy, a sztori Max Allen Collins regényein alapul, a 70-es években játszódik és egy, a vietnami háborúból hazatérő mesterlövészről szól, akit nem fogadnak túl jó szívvel és kisvártatva egy bérgyilkos hálózatban találja magát. Szereplők: Logan Marshall-Green, Niki Amuka-Bird, Jamie Hector, Edoardo Ballerini, Skip Sudduth.
    Az eredeti pilotos gárdából nem maradt meg a három nagyobb név: Mary Elizabeth Winstead, Noah Taylor és Stellan Skarsgard, helyettük Jodi Balfour, Damon Herriman és Peter Mullan érkezik. Ami pedig azt jelenti, hogy vagy részben vagy teljes egészében újraforgatják a John Hillcoat által rendezett pilotot (nem is jelzik már executive producerként). A sorozat mellé rendezőnek Greg Yaitanes lett kijelölve, aki azért remélhetőleg marad a Banshee-ben is.
  • Interjú: Matt Olmstead (a Chicago Fire és Chicago PD showrunnerje), Nancy Pimental (a Shameless egyik írója), Jensen Ackles (Dean – Supernatural), Emmy Rossum (Fiona – Shameless)
  • Vendégszerep: Garret Dillahunt – Brooklyn Nine-Nine, Justin Hartley – Mistresses (2 rész), James Cromwell – Halt and Catch Fire (visszatérő), Nathan Fillion – The Big Bang Theory (02.19 – sajátmagát alakíthatja), Rebecca Mader – Once Upon a Time, Sandra Bernhard – 2 Broke Girls,
  • Pilotberendelés: The Advocate – ABC, készítő: Sheldon Turner, az író ügynökének élete alapján egy kemény, találékony, alfanőstény üzletasszonyról, akit félrediagnosztizálnak (halálos betegséget állapítanak meg nála) és így tapasztalja meg az eü. rendszer kockázatait. Ezért pályát vált és ügyvédként azokat kezdi el védeni, akik belekeverednek a modern orvostudomány folyton változó útvesztőjébe.
  • Pilotberendelés: Boom – ABC, készítő: Josh Pate és Rodes Fishburne,az amerikai történelem legnagyobb olajlelőhelyének felfedezéséről, ami geopolitikai átrendeződést idéz elő és egy, az aranyláz óta nem tapasztalt közgazdasági robbanást egy észak-dakotai városkában. A középpontban egy fiatal, ambiciózus pár lesz, akik a vagyon és a jobb élet reményében érkeznek oda.
  • Pilotberendelés: The Adversaries – ABC, készítő: David Zabel, egy New York-i jogi dinasztia fejéről, aki egy komoly per vádlottja lesz és szövetségi ügyész lányának el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll.
  • Pilotberendelés: Kingmakers – ABC, készítő: Sallie Patrick, egy fiatal férfiról, akinek elsőéves húgát holtan találják egy elit egyetemen. Hősünk új személyazonosságot felvéve bejut az egyetemre és annak évszázados titkos társaságába, hogy kinyomozza mi történt.
  • Pilotberendelés: cím nélküli egykamerás NBA-komédia – ABC, készítő: Casey Johnson és David Windsor, haverkomédia az NBA, a profi kosárlabdázás világában egy újoncról, aki nem beszél angolul és a tolmácsáról, aki nem ért a kosárlabdához. Afféle Furcsa páros a kosárlabdázás világában.

The McCarthys: 2 rész után

2014. 11. 09. 15:55 - Írta: human

3 comments | kategória: 2014/15,kritika,pilot-mustra

(előzmény: winnie pilotkritikája) Úristen, az őszi/téli katasztrófaturizmus folytatódik. És a CBS ezt nem is midseasonre szánta az elbaltázottak közé?

Évekig igaz volt az a kijelentés, hogy a jobb drámák kábelre költöztek, de szerencsére legalább komédiában erősek maradtak az országos adó. Azonban az idei őszi felhozatal erőteljesen aláássa az előbbi állítás igazságtartalmát. Ha valaki minden újonc sitcomot bepróbál az egy időre leteszi a stílust szerintem, és csak bután néz amikor szóba hozzuk, hogy pár éve jobb volt a helyzet.

A The McCarthys egyértelműen a 90-es évekből érkezett. Sok aláröhögéssel és kevés poénnal egy család mindennapjait kapjuk. Mindannyian kemény sportrajongók, kivéve a fekete bárányt, a meleg gyereket, aki igazából az összes változás és vicces helyzet katalizátora. Ennyi az egész.

A probléma, hogy ilyet már tényleg marha sokat láttunk. Ha valakinek klappolnak a karakterek, az talán jól fog szórakozni, viszont ha nem, akkor kinyomható és felejthető az egész 10 perc alatt. Mivel a 90-es évekből érkezett a sorozat, így nem meglepő módon a meleg karaktert nem tudták szerintem igazán jól lekezelni, és mivel szinte minden rá épül, így részemről ennyi volt. 2/10.

Tényleg nem tudom mi oka lenne egy nem tévés oldalra írónak arra, hogy belenézzen. 40 perc alatt két mosoly egy sitcom közben az elég rossz arány, és a feelgood faktor is nagyon messze áll tőle, annyira lelakottnak tűnik az egész.

Pilot-mustra: The McCarthys – 1×01

2014. 10. 31. 15:28 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2014/15,kritika,pilot-mustra

Nyilván amíg él az ember, addig remél, de ha valami a CBS-re érkezik (értsd: nyugdíjas adó) és többkamerás komédia (értsd: elaggott formátum), akkor az általában nem az én sorozatom lesz. Persze mindig vannak és lesznek kivételek, szóval a remény hal meg utoljára, emlékszem, hogy a 2 Broke Girls pilotja kifejezetten bejött anno (többkamerásoknál nálam ez azt jelenti, hogy a közepesnél egy fokkal jobb volt), még a 9. részéről is írtam, de utána belesüllyedt az 1-2/10-es tartományba. A The McCarthys is biztatóan kezdett.

THE MCCARTHYS – 1×01 – 4/10

De persze nem hiszem, hogy fenyegetne a veszély, hogy megragad a nézős komédiáim között. Főleg, hogy rettenet pocsékul és tipikusan kezdett, de, ahogy a Cristela-nál is, mintha féltávon történt volna valami és hirtelen egyre több értékelhető megszólalást találtam benne. Nem mondom, hogy poénokat (biztos az is akadt), de valami megenyhített. És mivel a végén jobb lett a szám íze, így kicsit talán, a sorozatot is rózsaszínűbben értékelem. Na, majd a második rész visszaránt a realitások talajára.

A The McCarthys egy ír családról szól. Boston-i írekről, akik ezúttal nem együtt laknak, hanem egymás szomszédságában, így a szülői házban gyűlnek össze folyton, főleg azért, hogy sportközvetítéseket nézzenek. A kosáredző apuka és anyuka mellett van három nagyfiú (két másik sportos, kosaras, meg a legkisebb fiú, akinek köze nincs a sportokhoz) és egy lány.

És ezzel le is tudtuk az alapfelállást, fullos családi szitkommal van dolgunk, többkamerás műfajra fazonírozott poénokkal, nulla eredetiséggel vagy újdonsággal. Tudjátok, nagyjából erre a szintre kell gondolni.

– You told us he was a psychopath.
– Once again, you’re mixing up the words “psychopath” and “architect”.

Mivel a felállás és a poénok tipikusak, ezért a karakterek menthetik meg a sorozatot. Egyelőre róluk nem lehet sokat mondani. Igaz, jelen van a “hülye sportoló” típus, de azon kívül, hogy volt sportimádó meg sorozatkedvelő szereplő, sokat nem lehetett elmondani róluk – például a Kelen Coleman által alakított lány érdekelt volna, hogy milyen, de volt egy jelenet, ahol hosszú percekig látszott, ült a főhős mellett és egy darab szöveget nem kapott.

Kénytelen vagyok tehát arra fogni a változást a megítélésemben, hogy valamikor a pilot harmadánál kiderül, hogy a főszereplő, a legkisebb fiú meleg (mármint számunkra, a családtagok tudják) és hirtelen előkerültek a meleg poénok. Ezek ugyan dettó tipikusak voltak, de egyrészt mindig ziccernek számítanak, ráadásul ettől kapott egy plusz, elég vékonyka réteget a pilot, ami kapcsán pozitív volt, hogy nem az unalomig ismer sztereotípiát használták fel.

Amikor az elején béna volt a pilot, akkor sem az volt a baj, hogy irritált, szóval ebbe idővel talán tudok majd kapaszkodni, igazából senki nem zavart a képernyőn, ami manapság azért nagy szó. De szerintem ezt az alapfelállást nagyon hamar fel kell majd dobni mellékkarakterekkel.

(Persze lehet, hogy csak a folytonos sorozatos utalások (The Good Wife, The Closer) miatt vagyok ennyire légyszívű, és tűzre való az egész ír bagázs.)

The McCarthys: minden, amit tudni kell a sorozatról

2014. 10. 30. 13:15 - Írta: winnie

13 comments | kategória: 2014/15,ajánló,kampány,video

Nem kell sokat tudni. CBS. Családi szitkom. Munkásosztály. És persze, hogy többkamerás. Tavaly a The Millers nem aratott nagy tetszést, de a TBBT életben tartotta, idén már nem fogja, szóval elkél egy utód. Ez eddig persze olyan, mint a Cristela, csak éppen a The McCarthys természetesen egy ír családot mutat be. Éljen?

Eddigi posztok a sorozatról:

Ja, és a sportos aspektusról se feledkezzünk meg. Azt még érdemes megjegyezni, hogy a CBS-nek valamiért nagyon kellett a sorozat, ugyanis már tavaly is nekifutottak egyszer, de akkor nem került berendelésre a pilot, amit mostanra átszerkesztettek, újraforgattak, s íme az eredmény. Poén volt egyébként, hogy a tavalyi verzió mindegyik állandó szereplőjének J-vel kezdődött a keresztneve – az ideire hárman maradtak: Jacki Weaver, Jake Lacy és Jessica Chaffin helyére jött Laurie Metcalf, Tyler Ritter és Kelen Coleman.

Fura, hogy a CBS ennyire nem nyomta meg a sorozatot, még normális tévés spot sincs belőle a YouTube-os hivatalos csatornán, de a plakátkép alatt, a tovább mögött pár megnézhető két rémes promó, két részlet és két hosszabb, interjús videó.

Tovább…

2014/15: CBS-szavazás

2014. 05. 21. 16:11 - Írta: human

20 comments | kategória: 2014/15,szavazás

A CBS-en fut pár sitcom, nem is nagyon bolygatták őket, így ebben az évben nem választjuk szét azt a párat a drámáktól, legalábbis ezen szavazáshoz. Emlékeztetőnek a CBS-sorozatok: NCIS: New Orleans, CSI: Cyber, Scorpion, Stalker, Madam Secretary, Battle Creek, The McCarthys, The Odd Couple.

2014/15: CBS-szavazás

  • Battle Creek (24%, 258 Votes)
  • Scorpion (19%, 205 Votes)
  • Stalker (17%, 179 Votes)
  • The Odd Couple (14%, 153 Votes)
  • NCIS: New Orleans (12%, 132 Votes)
  • CSI: Cyber (6%, 66 Votes)
  • Madam Secretary (5%, 53 Votes)
  • The McCarthys (1%, 14 Votes)

Total Voters: 1,060

Loading ... Loading ...

CBS-előzetesek 2.: Madam Secretary + The McCarthys

2014. 05. 15. 11:00 - Írta: winnie

7 comments | kategória: 2014/15,video

Jöjjön a női külügyminiszter és a sportos ír család – a tovább mögött 2 hosszabb trailer, a Madam Secretary-é és a The McCarthys-é. A sorozatokról infók a poszt címére, majd az alatta lévő címkére kattintva érhetőek el.

Tovább...

2014/15 – A CBS újoncai (7.) – The McCarthys

2014. 05. 14. 22:20 - Írta: winnie

7 comments | kategória: 2014/15

THE MCCARTHYS

Készítő: Brian Gallivan
Szereplők: Jack McGee (Rescue Me, Common Law), Kelen Coleman, Laurie Metcalf (Go On, Easy Money), Jimmy Dunn, Joey McIntyre, Tyler Ritter
Várható indulás: 2014. ősz, csütörtök 21:30

Sztori: A CBS tavaly besült pilotjának újraforgatása. Többkamerás komédia egy sportőrült, katolikus ír családról, akik együtt élnek egy 3 szintes házban. Boston-ban.

winnie szerint látatlanban: Többkamera, családi, írek és Boston. Ez hihetetlen sok klisét kínál. Cseppet sem. 10%. (Emlékszem, tavaly ennek a pilotnak volt mind a 6 főszereplője J-betűs keresztnevű. Most 3-at lecseréltek.)

human szerint látatlanban: Mivel többkamerás, így alapból negatívan indul, amit a téma nem dobott fel. 10%