login |

Pilot-mustra: White Gold – 1×01

2017. 07. 07. 19:52 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Excluding the literal sense, there are three types of wanker in this world.

Á, van egy stílus, aminek nagyon nehezen állok ellen sorozatokban. Ez az, amikor a főhős a néző és a közte lévő “negyedik falat” úgy bontja le, hogy sima, éteri narrálás helyett a kamerába beszél, mint a House of Lies vagy a House of Cards.

A White Gold tökéletesebben nem is kezdődhetett volna. Na, nem arra gondolok, hogy Ed Westwick alsónadrágban vonaglik a tükör előtt, hanem hogy meghalljuk, hogy a Laura Brannigan-féle Gloria-ra rázza magát (rögtön leesik, hogy a 80-as években járunk), illetve, hogy alig egy perc elteltével felénk fordul és elkezd magyarázni. Innen már nehéz lett volna elrontani.

WHITE GOLD – 1×01 – 7,5/10

Szerencsére a kibeszélés a folytatásban is megmaradt (ráadásul úgy beszél hozzánk, hogy tudja, hogy a “jövőből” figyeljük őt), de még véletlenül sem csak ez adja el a komédiát, ami pár házakhoz kijáró ügynökként is melózó ablakkereskedőről szólez a rövid részlet mutatja be őket. Igen, elég röhejesen hangzik, de ez volt akkortájt a menő, és jól is keresnek vele, köszönhetően pióca természetüknek, mely révén a leendő vevők bepalizása sem áll távol tőlük.

Nyilván lesznek, akik csuklóból (és logikusan) a The Inbetweeners-hez hasonlítják majd a sorozatot (adja magát a készítő és a 3-ból 2 főszereplő miatt), de a White Gold azért több annál, mintha csak a 80-as évekbe helyezték volna az egykori nagy kedvencet, bár tény, hogy a munkahelyi szál mellett a haver-, a bro-komédia dominál benne. (És talán egy családi szál révén még pár mélyebb gondolat magvát is elvetik.)

Sosem hittem volna, hogy a Gossip Girl után ezt mondom, de Ed Westwick hengerel (lehet, hogy ehhez csak haza kellett mennie Angliába?), rámenős, magabiztos, tapló, bullshitel, ami kell (még a múltját is megismerjük), de a partnerei sem rosszabbak nála, az egészet számomra mégis a sorozat kettőssége adja el, miszerint mai szemmel elég cikinek tűnik az, ami harminc éve nagyon menő volt.

One more thing, salesmen are like vampires. Never invite one into your home. Once you do, we won’t leave your side until we taste blood. Not even for a piss.

Természetesen a 80-as évek a tipikus öltözékekkel, tárgyakkal, stílussal és kísérő zenei anyaggal is együtt jár, így lesz a White Gold fél órára tökéletes kikapcsolódás – vagy éppen arra a 3 órás darára, amit a BBC is pártolt, hiszen egy adagban kiadta az összes epizódot.

Remek volt a kezdés, és lelövöm, hogy a folytatás is hasonló jóra sikerült. Nem azt mondom, hogy teli szájjal röhögős poénok vannak a White Gold-ban, nem poénokra akarták kihegyezni, inkább csak nagyon szellemesen van megírva, kifejezetten találóak benne a beszólások, alázások, illetve üzleti praktikák.

Hírcsütörtök – White Gold 2. évad! F Is For Family 3. évad!

2017. 06. 29. 09:35 - Írta: winnie

16 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Preacher 2. évad + lesz Virágbolti rejtélyek: A Fekete rózsa esete (UPDATE: ehh, csak volt, reggel)
  • Premier: Younger S4 (vendégblogger?), Cleverman S2 (vendégblogger?), The Windsors S2, Offspring S7, Baroness Von Sketch Show S2, Hood Adjacent with James Davis S1, Big Brother US S19 (dupla! – vendégblogger?), Jay Leno’s Garage S3, Hair Goddess S1, Spa Wars S1, Docked Out S1, Huang’s World S2, Landscape Artist of The Year S1 + Finálé: Amazing Monkeys S1, Reasonable Doubt S1, Little Women Atlanta S1
  • Magyar premier – HBO GO: 08.21 Sikersorozat (Episodes) 5. évad
  • Magyar premier – HBO3: 08.22 A viszony (The Affair) 2. évad
  • Magyar feliratot kapott a Netflix-en: Stranger Things S1, Luke Cage S1,
  • A Preacher mai hazai premierje az AMC-n feliratos lesz, és a teljes szezon eredeti nyelven megy majd le, a szinkronos változat csak azután fogja követni.
  • Új sorozat: The Witcher – Netflix, lengyel (angol nyelvű), Andrzej Sapkowski regényei alapján (itthon: A vajákitt a tartalma) az ún. witcher-ekről, akik fiatal korukban halálos szörnyek elleni harchoz természetfeletti képességeket fejlesztő vadászok. A regények szerzője konzultáns lesz. Készítőt nem látok, inkább csak producereket, de talán Tomek Baginski fogja jegyezni.
  • Dan Harmon Twitteren hosszasan értekezett arról, hogy miért késik a Rick and Morty 3. évadja.
  • No fene, újabb passzolt országos pilot menekülhet meg, mégpedig az ABC-s Doomsdayitt írtunk a sztorijáról. A hírek szerint elég nagy az érdeklődés a projekt iránt Amerikán kívül, és a Sony stúdió meghosszabbította a színészek (Claire Holt, Jack Davenport, Rachelle Lefevre, Dan Byrd, Taye Diggs, Justin Chatwin, Rochelle Aytes) szerződéseit, s fontolgatják, hogy elkészítik a teljes, 13 részes szezont, hogy ezt eladják a globális piacra, és persze Amerikába is – az AXN például adná magát otthonnak.
  • A Code Black 3. évadjában Rob Lowe karaktere terepre kerül, javarészt mentőautózni vagy helikopterezni fog.
  • A Once Upon a Time 7. évados nyitórészének címe Hyperion Heights lesz.
  • A Lifetime elvileg passzolta az A Midsummer’s Nightmare pilotját, de 07.28-án le fogják adni.
  • Jill Solloway, a Transparent készítője musicalt fontolgat készíteni sorozatából.
  • A Netflix berendelt egy bűvészes reality-t Justin Willman főszereplésével. A komikus dokusorozat hat 30 perces részben követné a bűvészt, amint szakmáját furcsa és félreértett szubkultúrák számára mutatja be.
  • Christine Lavaf fogja írni a The Twilight Zone-mozifilmet. A film nem antológia lesz, de állítólag kölcsönvesz különböző elemeket a korábbi sorozatokból.
  • A BBC2 berendelte a White Gold 2. évadját.
  • A Netflix berendelte az F Is For Family 3. évadját.
  • Graeme Manson és John Fawcett, az Orphan Black készítői beszélnek az 5×02-ről. És az 5×03-ról.
  • David Mandel, a Veep showrunnerje beszél a 6×09-ről és a szezonzáró részrőlitt is meg itt is.
  • Showrunnerök szerint az évad legjobb sorozata.
  • Interjú: Liz Flahive és Carly Mensch + még egy (a GLOW készítői), Jessica St. Clair (a Playing House egyik készítője), Tracey Wigfield (a Great News készítője), David Nevins (a Showtime főnöke), a Big Brother US S19 játékosai, David Crane és Jeffrey Klarik (az Episodes készítői),
  • Vendégszerep: Birgundi Baker, Cameron Gellman – Heathers (visszatérők), Bethany Hamilton, DeMarcus Ware, Jack Griffo – The Dude Perfect Show, Andrew ‘Freddie’ Flintoff – Love, Lies & Records,
  • Állandó szerep: Amy Pietz, Natalie Sharp, Nick Marini, Tim Johnson Jr., Maddie Dixon-Poirer – Hit The Road (Audience Network), Eddie Shin, Jolie Jenkins, Emery Kelly – Alexa & Katie (Netflix),
  • Pilotszkript: Brown Girls – HBO, komédia, készítő: Fatimah Asghar és Samantha Bailey (utóbbi rendez) – saját websorozatuk alapján. Egy meleg pakisztáni-amerikai írónőről, és egy magát elkötelezni nem akaró, legalábbis attól rettegő fekete zenészcsajról, akik barátságukra támaszkodnak, és megpróbálnak felülemelkedni zűrös életükön, hogy megvalósíthassák álmaikat.
  • 8-10 részes sorozatot terveznek Giuseppe Tomasi di Lampedusa regénye, a The Leopard (itthon: A párduchivatalos tartalom itt) alapján olasz koprodukcióban, angol nyelvű írókkal. A történet a 19. századi Szicíliában játszik az olasz egyesítés, a Risorgimento során, és az ottani változásokat mutatja be.
  • Tudjuk le gyorsan az RTL Gold induló programszerkezetét, hiszen nem sorozatos csatorna lesz, hanem vetélkedős (YAY!) és talkshow-s (BOO!)
    Hétköznap: 15:00: Balázs Show, 16:00: Mónika – A kibeszélőshow, 17:00: Anikó Show, 18:00: 1 perc és nyersz!, 19:00: A Kód, 20:00: Legyen Ön is Milliomos!, 21:00: A Széf, 22:00: 1 perc és nyersz!, 23:00: Dr. Tóth, 00:00: Portré, 00:30: Filmek – majd ezek ismétlései: 04:30: Portré, 05:00: A Széf, 05:50: Dr. Tóth, 06:45: Televíziós vásárlás, 10:00: Anikó Show, 11:00: Mónika – A kibeszélőshow, 12:00: Legyen Ön is Milliomos!, 13:00: A Kód, 14:00: Anikó Show.
    Hétvégén a heti műsorok ismétlése mellett lesz 21:00-ról dupla Kalandra fal! – bár lehet, hogy a 19:00-tól adott dupla Legyen Ön is Milliomos! is újdonság. (Bővebben a műsorról itt.)
  • A Comedy Central International megvásárolta a Smosh-tól az Every ___ Ever-sorozat epizódjainak nemzetközi változatát, valamint a ScreenJunkies-féle Honest Trailers jogait.
  • Folytatódik a Bachelor in Paradise 4. évadjának folytatása, természetesen a botrányban érintett felek (DeMario Jackson, Corinne Olympios) nélkül, de a premierre jó eséllyel nem fog sor kerülni 08.08-án. Ja, és két résszel rövidebb is lesz a szezon.
  • A Spike Joe Berlinger dokufilmessel összeállt és elkészítette a Gone: The Forgotten Women of Ohio-t, ami 07.22-én mutatkozik be, 8 részes dokusorozat lesz és hat nőről szól, akik Dél-Ohio-ban tűntek el. (Négynek azóta meglett a holtteste.)

Délelőtti videók 3.: White Gold

2017. 05. 28. 12:10 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Anglia lecsap,video

Még mindig folyik magunk szintre hozása az országos finálék után, így a BBC2-s White Gold-ról sem írtam még, pedig pár napja már elindult. (A fájdalmasabb, hogy valamiért hírben sem került említésre, hogy lesz egy ilyen. Pedig lesz. Vagyis van.)

Legutóbb a New Order-től a Blue Monday a Deutschland 83 és a Brief Encounters előzetesében szólt, és mindkét sorozat elég jól sült el, nem? Ezúttal egy 80-as években játszódó komédiáról van szó, ami egy karizmatikus, a szabályokat ez eladások érdekében olykor megszegő ablakkereskedőkről szól.

Előzetes a tovább mögött. Szereplők: Ed Westwick, Joe Thomas, James Buckley és Lauren O’Rourke – igen, Chuck Bass és két The Inbetweeners-guy. És a készítő is The Inbetweeners-ös, Damon Beesley. Tovább…