Hozzá sem kéne fűznünk ehhez a képhez, hogy az Amazon Prime Video-ra érkező Lord of the Rings-sorozat (mi lesz a címe?) dátuma, és hát első betekintése, amiről szó van? A címkén természetesen követtük az utat, amivel ide jutottunk, nem biztos, hogy mindenki emlékszik, miről fog szólni a széria.
Konkrét információnak azt lehet tudni a fenti promóképről, hogy az első részből van. Rajongói elméletek szerint Valinor városa lehet, de nyilván kommentekben lesz több ötlet lesz is magyarul, hiszen sok Gyűrűk ura-rajongó van kicsiny országunkban is.
I mean, would Netflix have gone outand spent money on a third season of your weird show without being certain that people were gonna watch it?
Nem is tudtam, hogy mi hiányzott az idei nyaramból! Reménykedtem abban, hogy a Biohackers lesz a visszatérő jó német Netflix-sorozat ebben a hőségben, de míg annak folytatására a biztatónak mondható kezdés után totális ötlettelenség volt jellemző, addig a Hogyan adjunk el drogot a neten (villámgyorsan) ismét csak hozta magát, és azt a kreativitást, ami mindig is jellemző volt a sorozatra.
Vegyük például Moritz-ot, aki továbbra is a Netflix kamerái előtt narrálja saját történetét. Ő ugye, ahogy a kép is jelzi, tipikusan szerethető és szimpatikus Hollywood-kompatibilis lúzer geek, ugye?
Igazából nem is tudom eldönteni, hogy annak szurkoljak-e, hogy megússza a holland drogkereskedőkkel való összetűzést, vagy inkább, hogy minél többet szenvedjen (valljuk meg, ezúttal sem kímélték), főleg most, hogy a valóban szimpatikus karakterek a 2. évados eseményeik miatt elsodródtak mellőle.
A készítők az S3 startját egy ketyegő órával és egy iskolai kirándulással/táborral turbózták fel, teljesen kirántva a srácokat a megszokott környezetükből, és a helyzetet még további karakterekkel és komplikációkkal is súlyosbították. És közben emlékeztettek minket arra, hogy valóban gyerekekről, vagy legalábbis diákokról szól a sorozat, nem “igazi” felnőttek kereskednek droggal és viszik vásárra a bőrüket – szegény Lenny és a cliffhanger!
A frissítés kellemesen izgalmassá és viccessé tette a nyitányt, ami után érzem, hogy nagyon gyorsan le fog szaladni ez a szezon. Moritz természetesen megpróbálta visszaszerezni Lenny-t (ami most még nehezebb lesz), és értelemszerűen megint olyan megoldás révén, ami visszafele sült el (tipikus!), szóval adva van előtte a feladat, hogy esetleg végre felülkerekedjen önmagán és gyarlóságain, és megmutassa, hogy tud, ha akar társasági kapcsolatok terén is.
Kicsit ódzkodtam a kezdéstől, mert nem nagyon emlékeztem arra, hogy miként zárult az előző évad (ezúttal nem volt emlékeztető a kezdés előtt), mivel nem én írtam a kritikát róla, megfordult a fejemben, hogy nem is értem a végére, de utána megláttam a poszt alatt a kommentemet és a Netflix is jelezte, hogy végignéztem mind a hat részt. De szerencsére minden aggodalmam felesleges volt, abszolút bejött a start, és remélem, hogy a folytatásban sem adják alább a kreativitás (azok a képi lelemények!) és a történet előre fele görgetése terén.
Ja, és nem feledni, a holnap felkerül a Netflix-re a Shiny_Flakes: The Teenage Drug Lord című dokumentumfilm, ami arról a srácról szól, akiről az itteni főhőst mintázták, aki valóban tinédzserként nőtte ki magát a drogvilág tényezőjévé, miután 2013-ban a saját hálószobájából építette ki birodalmát.
Vagyis amolyan előadás, hiszen nem melóból csinálták, de a lényeg, hogy nagyon jó lett a tovább mögötti videó, amiben nem csak előadnak a szereplők egy epizódot, de azt még fel is dobják szkriptrészletekkel és a sorozat megfelelő snittjeivel. Természetesen mindez a készítők jelenlétével történik, szóval Justin Roiland-et is lehet látni, ahogy a Rick & Morty-s hangján beszél.
Olyanoknak is érdemes, akik nem nézik a sorozatot. Egyébként Mary Mack! Amikor írtam, hogy szerepel benne, még nem is ismertem őt. Bezzeg most.
A The Crown 2 évadonként újabb és újabb színész révén kelti életre II. Erzsébetet. Claire Foy és Olivia Colman után, ahogy az tavalyelőtt kiderült, Imelda Staunton lesz a főszereplő, aki mostanság a Trying-ban látható, de nemrég kiemelt szereplő volt a Flesh & Blood-ban és az A Confession-ben. Nemrég hivatalos képen meg is mutatták miképp néz majd ki az 5. évadban.
Négy évvel a második évad vége után tért vissza Aziz Ansari és Alan Yang kritikuskedvenc dramedy-je, a Majdnem elég jó a Netflixre, ám már a szezon teljes címéből is sejthető, hogy sokkal inkább egy spinoffot kaptunk, semmint Dev történetének a folytatását. Egész pontosan az 5 részt rendező Ansari nagyjából kétszer bukkan fel pár percre a szezon során, a sztori teljes egészében a korábban megismert Denise és felesége, Alicia körül bonyolódik. Ami változatlan, az a személyes, egyedi hangvétel és magas minőségű filmes megvalósítás.
Hogy min bukott mégis el nálam az évad?Az íráson.
A Master of None az előző évtized egyik legkülönlegesebb darabja volt, többszöréltettükmiis itt a blogon, kiemelve, hogy azért biztosan nem mindenki kenyere, de aki rákap az ízére, az bizony nagyon fogja szeretni. Ansari és Yang szívvel-lélekkel dolgozott fel teljesen hétköznapi témákat, miközben a karakterizálásról sem feledkeztek meg, és nem lehetett nem szurkolni ennek a 30-as indiai srácnak a romantikus kapcsolatainak útvesztőiben sem, melyek az átívelő szálat szolgáltatták az epizódok között. Mindezekhez gyönyörű fényképezés és kreatív rendezés társult, így nem csak azért volt jó nézni a sorozatot, mert feelgood volt, hanem mert technikai szempontból szép is.
Ebből a harmadik évadra csak a szép snittek maradtak, ám a feelgoodság teljes egészében kiveszett a látottakból. Idén egy mélabús párkapcsolati drámát kaptunk, ami ugyan jól passzol egy esős délutánhoz, de jobb kedvre biztos nem derül tőle az ember. A fő történet szál annyi, hogy a mostanra sikeres íróvá váló Denise és felesége Alicia boldognak tűnő házassága megroppanni látszik, amikor felmerül a gyerekvállalás kérdése, ami más konfliktusokat is felszínre hoz.
Amit nem lehet elvitatni a készítőktől, az a személyes hangvételésérzékenység, amellyel feldolgozták a felmerülő témákat. Mindezek a korábbi évadokra is jellemzőek voltak, de ott Dev karaktere, illetve a legtöbb szituáció, amibe keveredett, sokkal harsányabb hangot ütött meg, aminek most nyoma sem volt. Az egész évadra jellemző a visszafogottság, ami olykor-olykor már szinte átcsapott öncélú művészieskedésbe.
A 16mm-re forgatott, sallangmentes, pasztell színek által dominált gyönyörűen beállított és kitartott totálok, amelyek sokszor teljesen hétköznapi pillanatokat kapnak el, csak fokozzák a történet intimitását. Thimios Bakatakis (The Lobster, The Killing of a Sacred Deer) igazán emlékezetes képeket szállított most is. Mint ahogy a díszletesek is oda tették magukat ezzel a mesebeli erdőszéli házikóval, ami szinte az évad harmadik főszereplőjévé is vált.
Ansari most épp 4:3-as képarányban álmodta meg a történetet, ami bennem azt a kellemetlen érzést erősítette, hogy kívülállóként leskelődök egy pár privát szférájában. Ráadásul a hosszan kitartott, statikus snittek, amelyek olykor nagyon őszinte pillanatokat is tudtak kreálni, sokszor lépték át azt a lélektani határt, ahol azt éreztem, hogy ez már túl sok.
Ám a fő problémám, ahogy az elején már említettem az írással volt. Azt most tegyük félre, hogy alapvetően nem egy beszédközontú évadot kaptunk, ami nem baj, hiszen a csönd sokszor többet mond ezer szónál. Ám a legtöbb párbeszédben, amelyeket a szereplők lefolytattak, nyoma sem volt azoknak az intelligens, szellemes, magával ragadó szövegeknek, amiket annyira szerettem korábban a Master of None-ban.
Mindezt tetőzte, hogy sem Denise, sem Alicia nem voltak szimpatikus karakterek, nálam nem sikerült elérni, hogy igazán érdekeljen az ő kapcsolatuk. Ez már csak azért is volt furcsa, mert a korábbi évadokban Denise kifejezetten érdekes karakter volt és a sorozat egyik legjobb része (2×08 – Thanksgiving) is ráfókuszált, ráadásul idén Lena Waithe együtt írta mindegyik részt Ansari-val. Itt azonban az önzőségük és a kommunikációra képtelen hozzáállásuk miatt nem tudtam együttérezni egyik féllel sem.
Az sem segített, hogy viszonylag kevés betekintést kaptunk az elvileg boldog kapcsolatukba, túl hamar jelentek meg a konfliktusok. Az összkép így elég aránytalanra sikerült a gyorsan haladó cselekménnyel és a lassú, elnyújtott jelenetekkel.
És akkor most jön a csavar! A fentiek ellenére a Master of None szállította az idei év egyik legjobb epizódját (3×04), ami kvázi egy különálló rövidfilmnek is megállja a helyét. Ez az epizód azt a baromi nehéz utat mutatja be, amit egy egyedülálló nőnek be kell járnia ahhoz, hogy gyermeke lehessen. Tanítanivalóan szinte tökéletes minden pillanata ennek az 50 percnek. Naomi Ackie a lelkének minden darabkáját beletette ebbe a részbe.
Pont emiatt vagyok csalódott az évad egészét tekintve. Ebből az epizódból világosan kiderült, hogy Ansari-ék még mindig tudnak csodát alkotni, főleg, ha egy konkrét tematikára kell felfűzni egy epizódot, de az összkép sajnos idén szétesett. Ezzel pedig hatalmas ziccer maradt ki, hiszen a körítés remek volt, csak a valódi tartalom hiányzott belőle.
Ettől függetlenül, ha pár év múlva felmerülne a folytatás lehetősége, én biztos újra bizalmat szavaznék nekik, mert szükség van az ilyen különleges, egyedi hangvételű, jobb művészfilmeket idéző darabokra is a sorozatos palettán. Még akkor is ha messze nem tökéletesek.
A Netflixen is elérhető itthon angol felirattal ez az orosz sorozat, amit a cyberpunk kategóriába is besoroltak, bár gondolom, csak azért, mert a nyomozás egy része virtuális reality játékban folyik. Látta már valaki?
Hivatalos leírás:
Az idősödő nyomozó egy tanár rejtélyes halálának ügyében nyomoz, de közben teljesen magába szippantja egy virtuális valóság, ahol nem babra megy a játék.
A plakát alatt, a tovább mögött előzetes. Szereplők: Alexander Petrov, Artyom Tkachenko, Valeria Shkirando.
A Sesame Street sztárjai, Jimmy Fallon és a Roots énekli a Count Me In-t osztott képernyőn, de a tovább mögötti videó nézettségét vizsgálva nem sok családi tévét vettek be vele egyelőre.
Az NFL-rajongók kezdhetnek hangolni, hiszen jövő heti premier lesz a Hard Knocks tizenvalahanyadik szezonja, melynek idei alanya a Dallas Cowboys. A tovább mögött teaser.
Jaj, hát én annyira szeretem ezt az ausztrál komédiát, hogy nem is írtam róla – ez elég gyakori a nagy kedvenceimnél, ld. Why Women Kill, Mythic Quest és még sorolhatnám…
Mindegy, egyébként is valahol a 2. évadnál lehet, most pedig az 5. szezon kezdődik, ami egyben az utolsó is lesz. A tovább mögött előzetes, én meg ki tudja, hogy milyen tempóban fogok felzárkózni. Ha lenne Netflix-en, akkor sokkal gyorsabban menne, az biztos.
