A Vaják című Netflix sorozat valószínűleg sosem jött volna létre, ha nincs az a három remek videójáték, ami ezt a fantasy világot es szereplőit olyan népszerűvé tette. A sorozat azonban nem a játékokhoz, hanem az azok alapjául szolgáló regényfolyamhoz nyúl vissza, amit a lengyel Andrzej Sapkowski meg a 90-es években írt meg. A könyvek magyarul is elérhetőek és melegen tudom őket ajánlani, de kezdésnek álljon itt pár információ azoknak, akik nem rohannak most azonnal kiolvasni mindet.
A könyvsorozat hét kötetből áll (a sokkal később íródott előzmény regény Viharidőt nem számolom ide), ebből az első kettő novella gyűjtemény, a többi öt pedig klasszikus regény formátum. A Netflix sorozat első évadja nagyjából a két novelláskötet eseményeit dolgozza fel.
Előbbi alapján két fontos következtetésre hívnám fel a figyelmet: egyrészt, van még bőven alapanyag, és a cselekmény még csak most fog igazán beindulni. Aki még kételkedik az első szezon után (egy-két negatívumra én is kitérek mindjárt), adjon majd a másodiknak még esélyt, tippre koherensebb lesz.
Másrészt, ellentétben a Trónok harcával, itt az alapanyag egy lezárt egész, és a sztori sem annyira csűrcsavaros, hogy ne lehetne végig hűen adaptálni. Ha már tetszik, tetszeni fog később is – mondom ezt most, de mindenesetre kevesebb esélyét látom annak, hogy a készítők elrontsák.
Kitérésként még hozzátenném, hogy a videójátékok a lezárt történet után játszódnak, némileg erőszakkal kirángatva a karaktereket a szépen megírt végpontjukból. Emiatt sajnos a játékok, főleg a harmadik, szanaszét spoilerezik a regényeket, beleértve az utolsó legnagyobb fordulatait is. Mégis nehéz nem ajánlani a játékokat, mivel iszonyat jók a maguk nemében, de én pl. direkt csak azután indítottam el a Witcher 3-at, miután befejeztem az utolsó regényt, és örültem a döntésemnek.
Visszatérve a sorozat és a könyvek összehasonlításához, kezdjük is a címszereplővel. Igazából minden jelenet, amiben Geralt szerepel, egy meglepően hű adaptációja a sorozathoz szelektált novelláknak. Nem nagyon van mit kritizáljak, mert a sztorik jók, és úristen, Henry Cavill de rohadt jól lubickol a szerepben!
I know what it feels like now. To have a secret that you don’t want anybody to know, because if they find out it’ll change everything.
A CW idei természetfeletti jelenségekkel megspékelt nyomozós újonca két rész híján sok más sorozathoz hasonlóan kényszerű lezárást kapott májusban, de bátran ki merem jelenteni, hogy a Nancy Drew több egyszerű Riverdale-utánérzésnél, hiba lenne ezzel népszerűsíteni, mint ahogy a Riverdale sem szabad, hogy elrettentsen nézőket a bepróbálásától.
Annyit elöljáróban leszögeznék, hogy Nancy Drew-franchise-ról semmit nem tudok, csak a főhős nevéről hallottam elvétve, és arról, hogy nyomoz. Azonban nem is kell mélyen beleásni magunkat ebbe a világba, hiszen szinte bármit fel lehet építeni egy ilyen karakter köré.
Az alapszituáció adott: egy hangulatos kisváros tele rejtélyekkel és megmagyarázhatatlan dolgokkal, egy nem szokványos gyilkosság, ahol mindenki gyanúsított, és persze semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Az eredetileg 20 részesre tervezett évad számára nem kecsegtetett semmi jóval a járvány, így a finálé nem tudott maradandót alkotni, értelemszerűen nem kaptunk lezárást és megoldásokat – de szerencsére már jó ideje be lett rendelve a 2. évad.
Ma. 21:00. HBO. Penny Dreadful: City of Angels – 1×01 (kritika + magyar feliratos előzetes) – az HBO GO-s világpremier után a tévében is, elvileg magyar szinkronnal. UPDATE: csak feliratos volt.
A finálét követően megérkezett a tévébe is a köreitekben is ellentmondásosan fogadott Penny Dreadful-spinoff, ami ezúttal a 30-as évek Amerikájában játszódik (nincs kapcsolata a régi sorozattal, annak ismerete nem szükséges hozzá – sőt, olyan stílust sem érdemes várni), és jóval enyhébb benne a természetfölötti jelenléte is. De a készítőgárda nem változott, ahogy a sorozatok mögött lévő gondolatok sem, így az is biztos, hogy bőven fogják kedvelni.
Íme az HBO hivatalos leírása:
A viktoriánus Angliában játszódó Londoni rémtörténetek spirituális leszármazottja a 30-as évek Amerikájába helyezi át a cselekményt. A helyszín a társadalmi és politikai feszültségtől terhes Los Angeles. 1938-ban szörnyű gyilkosság rázza meg a várost, amelyben a mexikói-amerikai folklór hagyományai és a város első autópályájának építése egyaránt szerepet kap. Az ügyben nyomozó Tiago Vega detektív olyan hatalmas erőkkel találja magát szembe, melyek azzal fenyegetik, hogy elszakítják családjától.
Vagy legalábbis az újabb rebootig? Már írtunk a Hawaii Five-0 sorozatzárójáról, a CBS ugyanis meglepetésre elkaszálta a szériát, a tovább mögötti videóban a közreműködők búcsúznak a sorozattól. A bónuszvideóban pedig Alex O’Loughlin teszi ugyanezt.
Az az igazság, hogy a Királyság titkai című koreai zombis sorozatra teljesen véletlenül találtam rá. Böngésztem a Netflix kínálatában és elém tette. Persze később utánajártam, és láttam, volt róla pilotírás a Junkie-n.
Tekintve, hogy a második évad már március óta elérhető, nem látom értelmét egy évadkezdő írásnak, inkább egy összegzést írok. Ez azt jelenti, hogy egy idő után spoileres lesz, de ezt majd jelzem is.
Az évad pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első véget ért, azt is megkockáztatom, hogy ugyanabban a percben. Vonulnak a szörnyek (azaz zombik, de akárcsak a The Walking Deadben, itt sem fogja senki így hívni őket) és szereplőinknek mindenáron meg kell védeniük a gázlót.
Ugye az egész sorozat koncepciója az, hogy mi lett volna, ha egy zombiinvázió a középkori Koreában, avagy akkori nevén Csoszonban történne. Egész pontosan az 1600-as évek elején. Az évszám egyébként a sorozatból nem derül ki, csak a netről. Nekem tetszett az alapötlet, szeretem a történelmi sorozatokat, a zombis témát is, ráadásul az egész abban az ázsiai kultúrában játszódik, amit alig ismerek.
A pilotírásnál több panasz is volt erre, ezért meg kell jegyeznem, hogy a keleti mivoltát, a színészi játék terén továbbra sem vetkőzi le a sorozat. Én több animét láttam már, viszonylag sok ázsiai filmet is, ezért nekem már nem szúr szemet, ha egy karakter teátrálisabb a kelleténél, de sokaknak ez zavaró lehet. Bevallom, én ezekből az első évadban sem vettem észre semmit.
Az olyan dolgokat betudtam a kulturális háttérnek, hogy például a szereplők azon nyomban térdre borulva rimánkodnak az életükért az uralkodónak, vagy éppen senki nem akar elárulni semmit magáról. A karakterek tele vannak elfojtással. De arrafelé ez már csak így megy.
Ellenben a koreai származásnak van előnye is. Mert ilyen jó testkoreográfiákat, amik ezekben a keleti filmekben vannak, máshol nem láthatnánk. A Train to Busan óta figyelem már ezt, aminek a története hasonló, csak a 2010-es években játszódik. Elképesztően jól néznek ki ezek a jelenetek, sőt, talán még hátborzongatóbbá is teszik az egész átalakulást.
Ami még szintén köszönhető ennek, az a nyerseség. Bizony, ebben a sorozatban bárki meghalhat, és ha így lesz, akkor általában kegyetlen halált hal. De nem kell megijedni, nem megy át Kill Bill-féle tunkolós gore-ba a látvány, ellenben nem is finomkodik. Ha a cselekmény szerint elkerülhetetlen, akkor akár gyerekek is meghalhatnak, minden gond nélkül. Sőt, olykor kifejezetten szívbemarkoló módon.
Ez az évad, akárcsak az első, szintén hat részes, ugyanakkor pont elegendőnek éreztem a mennyiséget. Se nem elnyújtott, se nem összecsapott. Ennek ellenére sikerült elmélyíteni a világot. Míg a korábbi etapban főleg a betegekről és az előlük való menekülésen volt a hangsúly, meg az emberek meggyőzésén, hogy igenis léteznek szörnyek, a második már felfedi, hogy korábban is ismert volt a fertőzés néhányak előtt, illetve jobban elmélyed a politikai szálban is.
Az az igazság, hogy én ezt is élveztem. Nyilván közel sem olyan mélységű, mint egy Game of Thrones, és a karakterek sem rendelkeznek olyan szövevényes tervekkel, mint ott, de egyrészt érdekes, másrészt kicsit megismerteti velünk Csoszont. Plusz, szerintem a királynőt is sikerült nagyon jól megírni, mert őszintén meg tudtam gyűlölni ezalatt a pár rész alatt. Tehát betöltötte a sorozat által neki szánt szerepkört.
Emellett jobban megismerhetjük a többieket is, mint a herceget, a testőrét, illetve a rejtélyes katonát, akinek nem derült ki a neve, de ugye ő indította el a járványt. Nekem mindegyikük szimpatikus volt, és bár nyilván nem ismerem azt a kultúrkört, pláne nem a középkorit, de életszerűnek is merném nevezni őket. A kedvencem a testőr volt, mert talán ő a legkevésbé „keleti” közülük. Itt főleg arra gondolok, hogy általában tudjuk mit gondol, kimondja a véleményét, tehát könnyebben lehetett vele azonosulni.
Az akciójelenetek kiválóak voltak, ilyeneket tényleg csak ázsiai filmekben láthatunk, és ezek a gyengéim is. Úgy gondolom, hogy amerikai sorozatként közel sem lennének ilyen jók ezek a részek. Akit ennyi fel tudott csigázni, kezdjen bele, nem fogja megbánni, de a tovább mögött már áttérek spoileres vizekre.
HA-HA! Mekkora már, hogy a Creepshow pilotjában az egyik karakter mögötti hirdetőtábla tele van Stephen King-es állatokról szóló eltűnési/keresési hirdetésekkel. Ehhez hasonló easter egg-eket, utalásokat tartalmaz a tovább mögötti videó, ami a jól sikerült epizodikus horrorantológiához készült.
Idén igyekeztem a már rég bejelölt, de sosem elkezdett sorozataimat pótolni, melyek közül a Hormonokkal túlfűtve volt az egyik, ami ugye a Netflix gyerekekről szóló, de elég felnőttes animációs szériája. Azt már a a plakátokról lehetett látni, hogy feszegetni fog bizonyos határokat, ráadásul nem elég, hogy már három évadot megért, de már a hatodik szezonja és egy spinoffja is be van rendelve hozzá, így nagyon érdekelt, mi az, ami nem gusztustalanná, hanem szórakoztatóvá teszi. Vagy ez a kettő ugyanaz ebben az esetben?
Eleinte mondhatni, azt kaptam, amire számítottam, de ezt folyamatosan tudta fokozni. Könnyen meghökkenőknek nem ajánlott, de akik szeretik az efféle nagyon…, hmm, perverz, semmit sem kendőző, szókimondó humort, azoknál nagyon sikeres lehet a széria. Mondjuk a South Parkosoknak? Mivel még kritika sem volt a sorozatról a blogon (winnie-éknek ez nagyon nem a stílusa), így érdemes lenne betömködni ezt az égető fehér foltot.
Úgy tűnik, nem csak úgy lehet felnőtteknek animációt készíteni, ahogy a Bojack Horseman tette. A sorozat az ember életének azon szakaszát veszi elő, amin minden egyes gyerek átesik: a pubertást. Amit többek között hormonszörnyekkel fűszerez meg (később a Depresszió is életre kel!), akik a serdülőkben felmerülő új gondolatokat mondják vagy mondatják ki a főszereplőkkel.
Kérdés, hogy ezek mennyire undorítóak, vagy éppen humorosak? Nagyon merész a széria, mert tényleg papíron polgárpukkasztónak számító jelenetei vannak, erre mondjuk azt, hogy ez nagyon beteg, ugyanakkor egyrészt nem rugaszkodik el a valóságtól, és a jelek szerint sokaknak bejön a megközelítés, nem véletlen, hogy ekkora kritikuskedvenc. Van benne humor, ezt nem tagadom, de inkább a fent említett határfeszegetésből adódik számomra.
A főhőseink Andrew és Nick, akik legjobb barátok. Az egyiknek kicsi – a másik pedig még nem lépett be “abba” a korba. Igen, ezzel indít a történet. Andrew kapja meg először a hormonszörnyét, Maury-t, aki folyamatosan élő péniszekkel dobálózik, s olyan perverz dolgokat mondat ki Andrew-val és veszi rá olyan dolgokra a fiút, amiket előtte nem tett volna meg.
Van itt rajtuk kívül még minden élettelen tárggyal közösülő tinédzserfiú, meleg kissrác, elsőre átlagosnak tűnő lány, meg tipikus kantáros nadrágos, fogszabályzós is. Illetve a szüleik, akik mind nagyon egyedi figurák. Van köztük füves édesapa, másságára ráébredő anyuka, durván feminin apuka és folyamatosan ideges, pocakos férj. Ők azok, akiknél kevesebb perverziót használnak ahhoz, hogy megnevettessék a nézőiket, és náluk ez nagyon is jól működik.
A gyerekeknél pedig… hát, ilyenek a serdülő gyerekek, nem? Szeretnék megismerni a testüket, hogy milyen is járni valakivel, milyen a szex, milyen a szüleik élete. Ebből azonban elég torz világ kerekedik, ahol lassan mindenki mindenkivel csókolózott már vagy járt. Ja, meg gyerekesküvő is van. De na, azért csak 12 évesekről van szó, elég erős, amit bemutat.
Maury pedig olyan dolgokra veszi rá őket, amik tényleg, de tényleg (és szerintem nem csak számomra) túlzóan perverzek. Connie, a női hormonszörny azért visszafogottabb. De ott van az iskolai tesitanár, akinél megbotránkoztatóbb karakter nincs. A szellemi fogyatékossága lenne a karakter esetében humorforrás, de egyszerűen nem tud az lenni, csak szánnivaló és olykor igen visszataszító. Ő az, aki túl van tolva, de nagyon – kivétel az a rész, amikor a meleg férfiak átalakítják az életét, az egészen vicces lett.
Nagyjából az első évad felénél sikerült megfejteni, hogy a hormonszörnyet ki látja, ki nem, és mi történik, amikor velük beszélnek. A szabály az, hogy nincs szabály. Ha Maury akarja, akkor látják, ha nem, akkor megáll az idő a karaktereknél, s csak a gyerek és hormonszörnye kommunikálnak, majd amint befejezték, ott folytatódik minden, ahol Maury megjelent. Ilyen szitukban szoktak jönni az egysorosai és perverz tanácsai.
Mellette pedig néha életre kelnek tárgyak, vagy konkrét testrészek. Van, hogy Jesse a nemi szervével beszél, Nick a telefonjával, Jay a párnáival, Andrew pedig fanszőrzetével. Egy-két elszabadultabb részben pedig portálokon keresztül utaznak, vagy akár szuperhősökké válnak. Persze mindezt a sajátos stílusában adja elő a Big Mouth: Andrew például szellentésre lesz láthatatlan, Jay pedig idomítani tudja a spermáját. (Ja, meg van egy szellem Nickék padlásán, aki szintén elég sokat szerepel. Na, ő is azok közé tartozik, akinél kevesebb perverzió van jelen.)
A sorozat egyébként nem igazán átívelős, de nem is tisztán epizodikus. Mivel nem a történeten van a hangsúly, hanem a témákon és a poénokon (vagy a megbotránkoztatáson?), ezért ha van is olyan történeti elem, ami több részben is feltűnik, az nem a legfontosabb motívum, mondjuk a szülők válása vagy két fiatal rövid életű kapcsolata.
Alapesetben a sorozat a tinédzser korba belépő gyermekek történetét meséli el, néha igen poénosan, máskor tanulságosan, de sokszor túlzóan és inkább visszataszítóan, mint szórakoztatóan – ami nyilván relatív, de azért valljuk be, nagyon sok határon túlmegy a sorozat. Nyilván ez a legnagyobb muníciója, ezért esélytelen, hogy ezeket hanyagolják a folytatásban, pedig amúgy kicsit visszafogott stílusban talán kellemesebb szórakozást nyújtana. Legalábbis kevesebb fúj lenne, és több nevetés.
Azoknak, akiket nem taszít a sötétebb tónusú, altesti humor (és az animációs műfaj), simán bejöhet a Big Mouth, akiket ez viszont inkább megbotránkoztat, azok kerüljék el jó nagy ívben. A fiatalabb korosztálynak pedig, bár róluk szól, erősen ellenjavallott. Az eddigi három évadban a színvonal elég konstans volt (kinek konstansan magas, kinek konstansan a béka feneke alatti…), így gyanítom, a következő három is hasonló lesz.
A Netflixen magyar felirattal Páros küldetés címen elérhető belga sorozat egy beépülést dolgoz fel. Mivel nemsokára érkezik a második szezonja, a kritikánk után érdemes lehet még egy posztban megemlékezni róla, főleg, hogy nem is sikerült rosszul.
Korábban ezt írtuk róla:
A helyszín nagyjából ugyanaz a vidék, ahol a Beau Séjour is játszódott, és már ott is kiemeltem, hogy különösebben nincs ott semmi. Viszont közelben a holland határ, és élénk a drogkereskedelem. Illetve, mint azt az Undercover mutatja, maga az előállítás is. Nem füvet termesztenek, hanem pirulákat gyártanak illegális laborokban, nagyon nagy mennyiségekben.
A banda feje egy Belgiumban élő holland, Ferry Bouman, aki előszeretettel tölti idejét egy kempingben, nem sátorban vagy lakókocsiban, hanem egy bungalóban. A kempingben és azon kívül is ő a kiskirály, de elég óvatos, kerüli a különösebb feltűnést, a rendőrségnek nincs ellene semmi bizonyítéka.
Kritika: Undercover (gromit) Hazai hivatalos elérhetőség: Netflix Hazai tévés premier: – Magyar cím: Páros küldetés Státusz: 1 évad (10 rész)
Előzetesek a plakát alatt. Szereplők: Tom Waes, Anna Drijver, Frank Lammers, Elise Schaap, Raymond Thiry, Robbie Cleiren, Manou Kersting.
Tariq Trotter, Will Ferrell, Kristen Wiig szereplésével folytatódik Jimmy Fallon szappanoperája, amit webkamerákkal vesznek fel. A tovább mögött már a 4. rész nézhető.
Ma folytatódott a Hanna az Amazon Prime-on a 2. évaddal, az előzetes után pedig itt a plakát is, ami meglepően színesre sikerült, és nem nagyon szerepeltetik rajta a felnőtt színészeket.
A Netflix mai dokureality-s premierje, a Southern Survival: Túlélőláda a humoros végét fogja meg a túlélős műfajnak, méghozzá Amerika déli fertályából, hisz benne a BattlBox csapat mindenféle kütyüt és felszerelést tesztel sajátos stílusban. Előzetes a tovább mögött.
A múltkor írtunk Ann M. Martin Bébicsőszök klubja-könyveinek új adaptációjáról (ami ma érkezett a Netflix-re), de a tovább mögött immáron hosszú, magyar feliratos előzetes is van hozzá. Nem csak gyerek-felvigyázás kerül elő benne, hanem sok minden más.
