Akkor most ők a sorozat arcai, akik a lenti promóképen vannak? Tény, hogy változott a szereposztás az évek során (elvileg majdnem mindenki vissza fog térni rövidebb-hosszabb időre), de azért vannak, akik még kitartanak. Kérdés, hogy a nézők kitartanak-e, hogy A mi kis falunk marad-e a legnézettebb heti szkriptelt itthon? Nem mintha sok vetélytárs lenne.
A kép alatt a hivatalos leírás:
Pajkaszeg lakói az új évadban is mulatságos és izgalmas történetekkel mutatják be életük mindennapjait a kis faluban.
Rögtön az első epizódban Szifon és Baki elhatározzák, hogy csocsóasztalt szereznek a kocsmába, a Polgármester hátfájdalmai pedig egyre elviselhetetlenebbé válnak.
A folytatásban Laci és Saci kapcsolata ismét tartogat izgalmas meglepetéseket, Kati diétára fogja a Polgármestert és egy titokzatos személy érkezik a faluba, aki több férfit is boldoggá tesz majd. Laci egy szerelmes levelet talál az utcán, amiről azonnal megindulnak a találgatások és végre az is kiderül, hogyan zajlanak a karácsonyi ünnepek Pajkaszegen, ahova Gyuri is visszatér, természetesen Erikával, aki azonnal beleveti magát az ünnepi készülődésbe.
Legutóbb a Miért nem szóltak Evansnek? című Agatha Christie-adaptációról írva említettem meg, hogy van egy “gyengém”, ami a sorozatos címeket illeti, amikor az expozíciós, azaz rávezető kijelentést vagy kérdést tartalmaz, amik leírják egyben a mű lényegét, sztoriját, ld. még Ki ölte meg Sarát?, Valakinek meg kell halnia, Egyikünk hazudik, akár még a Tudom, mit tettél tavaly nyáron is.
A Viaplay most indult észt sorozatának a címe csak annyi, hogy Ki lőtte le Otto Muellert? (Kes tappis Otto Mülleri?)- itthonra egyelőre nem várnám, mert a skandináv platform lassan terjeszkedik és egyelőre a nagyobb európai piacokra gyúr, de szerencsére a netre, mint más Viaplay-sorozatok, angol felirattal felkerült. Persze csak a cím alapján nem biztos, hogy rögtön rávetődtem volna, azonban amikor olvastam, hogy klasszikus whodunit, azaz ki tette?-krimiről van szó (mi másról!), akkor nem volt apelláta.
WHO SHOT OTTO MUELLER – 1×01 – 6,5/10
Magával a gyilkosság utáni jelenettel kezdünk, egy rumlis szobával, a képbe lassan beúsztatott halottal, akinek a fejét lőtt seb díszíti, amiből szivárog a vér. És első csavarként látunk mellette valakit, amint térdel egy pisztollyal a kezében. Oké, ez nyilván nem lesz ilyen egyszerű, és ahogy az lenni szokott, vissza is ugrunk két héttel az időben, de nem úgy, ahogy az előre gondolnánk.
A sorozat fő szála ugyanis megmarad a jelenben, a múlt képeit, jeleneteit mindössze visszaemlékezések formájában kapjuk, konkrétan egy rendőrségi kihallgatás keretében. És az első kihallgatott természetesen az, aki a pisztolyt szorongatta, és ő meséli el a gyilkosságig vezető eseményeket a saját szemszögéből. Az első rész végére elérünk a halálesetig, és nagyjából kialakul a történekről egy képünk.
Az események a kihallgatás mellett egy vidéki birtokon játszódnak, ahova egy (nem túl jófej) gazdagember két fia érkezik feleségestül annak 65. születésnapját megünnepelni – jelen van még előbbi, azaz Otto Mueller, tehát a leendő áldozat felesége, valamint még aznap, a történések előtt három váratlan vendég (nem lövöm el, hogy kik, de fontos a szerepük) is érkezik, hogy megkavarja a viszonyokat és dinamikákat. Ilyenkor kéne mondanunk, hogy meg is van a 8 részre a 8 személyünk, mindenkinek van indítéka a gyilkosságra, de… valójában nincs, max pár homályosabb, nem feltétlenül gyilkosságot kiváltó, inkább morgást előidéző aspektust ismerünk.
A rendőrségi kihallgatások során tehát nem csak az eseményeket bontakoznak ki előttünk (nyilván lehetnek megbízhatatlan, esetleg konkrétan hazug narrátorok), hanem az épp kihallgatott karaktere és potenciális motivációi is (sőt, a rendőröket is!). Ebben persze nincs semmi újdonság, az sem lepett meg, hogy a jelek szerint minden részre fog jutni egy kihallgatott, de pont ez a legvonzóbb a Who Shot Otto Mueller?-ben, ahogy nézés közben lehet fejben játszani, ami a kedvenc tevékenységem, rakosgatni össze a kirakóst, abban bízva, hogy pont annyit tudunk, mint a nyomozók, és akár még lehetőségünk is nyílik arra, hogy rájöjjünk a megoldásra, és ne csak egy random párbeszéd során feltett kérdés szállítsa azt.
Bármennyire is imádom a műfajt, túl magasra nem tudom pontozni a kezdést, mert bár teljesen korrekt volt, semmi csavart nem hozott, mindössze egy ember elmesélte egy gyilkosságba torkolló családi összejövetel eseményeit, és ennyi. Viszont eleve a koncepció, a szerkezet, a potenciál simán max pontos*, szóval ez olyan középutas kompromisszum, természetesen azonnal indítottam el a következő epizódot.
(*Tudom, hogy a mostanság történő reneszánsz (ld. Knives Out, Agatha Christie a moziban) ellenére ez még mindig sokakat nem hoz lázba, de nem tehetek róla, nekem ez a tikkem, én ezen nőttem fel, általános iskolában krimiket olvastam a pad alatt, imádtam antikváriumban a fekete és sárga (Albatrosz!) könyveket beszerezni, kimaxolni a Perry Mason-gyűjteményemet, stb.)
Nyilván ez az a műfaj, ami annyira plotközpontú, hogy az adott alkotásról tényleg csak a legvégén lehet sommás véleményt mondani, akkor derül ki, hogy mire megy ki a játék, hogy mennyire jó a sztori, ilyenkor tudom elfogadni azt az érvelést leginkább, hogy egy jó zárás nagyon fel tud húzni valamit (és fordítva, ha nagyon snassz a végjáték, akkor keserűbb lesz a szájíz), egyelőre csak annyi biztos, hogy a premisszáját eddig maradéktalanul beváltja az Otto Mueller, szóval az a réteg, akit érdekes egy egyhelyszínes klasszikus krimi, amiben a kikérdezések során bomlik ki az összkép, annak ott a helye a sorozat előtt, mert ennyire lecsupaszított módon ritkán kapunk évados whodunitokat.
Sok true crime dokusorozattal ellentétben a Vatican Girl: The Disappearance of Emanuela Orlandi nem volt annyira bepromózva a Netflix-en, mégis nagyon korrekt siker lett, itthon is top10-be került, szóval… lehet, hogy van benne valami? Vagy csak a címe? A sorozat egy 1983-as esetet dolgoz fel, egy 15 éves lány eltűnését, ami csak a jéghegy csúcsa, mert más rejtélyekre is fény derül ennek kapcsán. (Ahogy olvasom az IMDb-s véleményeket, azok eléggé megoszlanak, szóval nem lehet előre biztosra menni.
Jó ezeket a beszélgetéseket, kommentárokat látni. Az HBO derekasan adja ki A Fehér Lótuszhoz a tovább mögötti videókat, melyek mindegyikében két-két színész beszél röviden az adott részben történtekről, és karaktereikről: Jennifer Coolidge és Haley Lu Richardson, Aubrey Plaza és Will Sharpe, Michael Imperioli és F. Murray Abraham, valamint Lee Woodall és Adam DiMarco.
A Better Call Saul és a House of the Dragon után idén harmadjára írok olyan népszerű franchise-hoz tartozó előzménysorozatról, mely számomra hatalmas meglepetésként ért el óriási magasságokat. A másik két sorozattal ellentétben itt még azt sem tudom mondani, hogy odavagyok minden ehhez a világhoz tartozó tartalomért, hiszen a Star Wars-filmekkel nagyjából elvagyok, a sorozatok közül csak az élőszereplőseket követem (pont én nem tudtam belehabarodni a messzi-messzi galaxisos animációs történetekbe, miközben éjjel-nappal animéket és egyéb animált szériákat nézek), s azok is általánosan számomra fele-fele arányban osztozkodnak a gyenge és a kifejezetten jó élmények között.
Az Andorral viszont megint más a helyzet. A Rogue One számomra emlékezetesen jóra sikerült, de az a koncepció sehogy sem tudott bennem izgalmakat kiváltani a kezdetekben, hogy az egyik főbb karakterből legalább egy egész évadnyi történetet kövessek a továbbiakban. Viszont, a korábbi filmhez hasonlóan itt is egy alapvetően nem szükséges, vagy akár kifejezetten vágyakozott megközelítés egy ismert univerzum irányába szállított olyan minőségi és tartalmas szórakozást, hogy hétről-hétre lélegzetelállva izgultam amúgy ismert végkifejlettel rendelkező szereplők kész sora iránt. Röviden szívdobbantóan izgalmas és baromira „forradalmi” hangulatú sorozat lett a végeredmény.
S ez legfőképpen azért is alakult így, mert hiába Andor a Disney+-os széria címe, nem is annyira a Rogue One-os karakter eredettörténetéről szólt mindez. Legalábbis nem csak róla, s úgy fest szerencsés módon nem csak azért, hogy fanservice-t szállítson nekünk Mickey egér túlburjánzó médiabirodalma (gondolok itt rád, Obi-Wan Kenobi). Ez a készítői szabadság, pedig lehetőséget adott arra, hogy Tony Gilroy-ék egy eszméletlenül jó, a Star Wars élőszereplős pátoszon belül mindenképpen újító, s egy kifejezetten aktuális üzenetet kibontó történetet prezentáljanak nekünk. Méghozzá annyira időtálló módon, hogy nehéz lenne bárkinek is ráhúznia az Andor-ra, hogy valamelyik aktuálpolitikai irány befolyásolta volna a történetet.
Miközben ki kell jelentenünk, ideológiai tekintetben iszonyatosan túlfűtött sorozatról van itt szó, mely egyértelműen vesz végig egy bizonyos irányvonalhoz tartozó számos alapvető gondolatot. Teszi ezt úgy, hogy az ilyen eszmefuttatások tartalmi elemeit nyugodt szívvel háttérbe lehet szorítani, hiszen a lényegi üzenetét a sorozat az érzelmeken keresztül közvetíti rendkívül kompetens módon. Az évad vége felé Andor-hoz (Diego Luna) hasonlóan bármely empatikus néző képes átérezni, hogy miért rossz az elnyomottaknak, s miért jutnak el sokan arra a pontra, hogy elegük van mindebből, ezáltal eljutva a lázadás momentumához. Gondoljon mindenki, amit akar a valóéletben, a sokszor elnagyoltan autoriter Birodalommal való szembenállás akár csak a sorozat világán belül egy olyan tett, mellyel nehéz nem együtt érezni. A tovább mögött, pedig spoilermentesen folytatom többek között ezt is miképpen is sikerült elérni.
Ma. 21:35. HBO3. Los Epookys – 2×01-02 (pilotkritika + eredeti előzetes) – az HBO Max-os világpremier után a tévében is, magyar szinkronnal.
Visszatér a mexikói horrorrajongó banda, akiknek lehet, hogy kéne adnom egy második esélyt, hátha most rájuk hangolódom, mert pont ez a horroros alapkoncepció kéne, hogy eladja nekem a sorozatot. Na, majd kiderül.
Az új rész hivatalos leírása a kép alatt:
A Los Espookys csapata kis időre félreteszi az életüket érintő változásokat, hogy szellemnek adják ki magukat egy alkalmatlan parkőr kérésére, aki szeretné távol tartani magától a gyászoló családokat.
A múlt heti visszatekintő adás után elindul az idei verseny, továbbra is fiatalokkal, továbbra is komolyzenével. A zsűriben Miklósa Erika, Balázs János, Batta András, Bogányi Gergely, Káel Norbert és Keller András, ők választják ki, hogy 40-ből ki az a 4, aki a nemzetközi mezőnybe bekerül. És akik között lesznek olyanok, akik már korábban is indultak? Hmm.
A Virtuózok V4+ válogató Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia 4-4 versenyzőjét juttatja döntőbe, és ezt három nemzetközi adás követi, melyekben a zsűri tagjai: HAUSER, Harvey Goldsmith, Pablo Sainz Villegas, Steven Mercurio, valamint a döntőben Plácido Domingo.
(Az előző heti toplista – a Netflixes napi sorozatos toplistái kapcsán itt írtam bővebben, a poszt szerintem elég sok kérdést megválaszol és segít pár tévhit eloszlatásában, érdemes csekkolni.)
Ejnye, no, hát senki nem szólt, hogy erről elfeledkeztem hétfőn, miután vasárnap nem tudtam kirakni!
Lássuk, hogy a MÚLT csütörtökkel véget ért Netflix-es hét mit hozott!
Uralkodott továbbra is a The Crown, ami nem meglepő, hiszen csak 2 napja volt az élen erre a hétre érkezve. A Warrior Nun nálunk a 3. helyen nyitott, majd rögtön előre lépett a 2.-ra és ezt tartotta is egy ideig az ereszkedésének megkezdése előtt, a harmadik helyen pedig az itthon kifejezetten sikeres Inside Man tartott vele együtt. A csütörtöki listára lépése után a FIFA Uncovered is sikerrel húzott ki egy hetet a top10-ben, már túl magasra nem került.
Az újoncok közül az Ancient Apocalypse hatalmas sikere nem szorul magyarázatra (hiszem, hogy ez nem azt jelenti, hogy itthon sok a “szkeptikus”, de azért érdekes látni, mely országokban hogy szerepel), több dobogót is elért, és élbolyban nyitott a One Of Us Is Lying új szezonja, az 1899 és a Dead To Me is – a német sorozatnál kicsit talán csalódás, hogy a nyitónapján még az előtte említett megelőzte.
A régebbi listások közül ki lassabban, ki gyorsabban megindult lefelé az újoncok miatt (is), a DAHMER, a Manifest és a From Scratch még megkapaszkodott. de búcsúzott a Love Is Blind, a The Watcher és a Cabinet of Curiosities is.
A mostani premierek közül nem lett top10 – a Zac Efron-sorozat globális szereplése némiképp csapódást, többet vártam, az viszont nem, hogy a japán celebes menekülés csak három nagyon távolkeleti országban listás, a babasorozat feltámasztása pedig eléggé dudva, csak pár latin-amerikai országban és Új-Zélandon lett ideig-óráig top10, de persze nem is ez volt a cél, ráadásul a műfaj nem megnézős-kipipálós, hanem háttérbe rakós, folyamatosan egyenletes szintet hozós. A Pepsi-doku kis fáziskéséssel, de itthon és több tucat másik országban is top10 természetesen:
11.11: Zac Efronnal a Föld körül (Down To Earth with Zac Efron) 2. évad
11.14: Teletabik (Teletubbies) 1. évad
11.15: Fuss a pénz után (Run For The Money) 1. évad
11.16: Viselkedj rendesen (Mind Your Manners) 1. évad
11.17: Pepsi, hol van a vadászgépem? (Pepsi, Where’s My Jet?) 1. évad
A tegnapi kritikámból kiderült, hogy nagy sajnálatomra nem jött be a Wednesday, de jó volt látni, hogy azért jó pár junkie-nak tetszett. A poszthoz képekből kiderül azért, hogy az egy megnézett epizód mellett azért gyorsan csekkoltam, hogy milyen különlegesebb “megjelenési formát” kapott Jenna Ortega karaktere, és nem csak részenként egy új jelmez jutott neki, hanem talán az 1×04-ben egy táncjelenet. Amit ezzel a karakterrel nem egyszerű elképzelni. A tovább mögött a videó arról, hogy mi lett az eredménye a táncra “perdülésnek”.
Az Üvöltés azApple TV+ epizodikus antológiája volt tavasszal, ami Cecelia Ahern könyvének adaptációja: nyolc 30 perces epizódan mesél a női létezés különös formáiról.
A sorozat alapjául szolgáló könyvet gyorsan elolvastam a megnézése előtt, így elmondhatom, hogy az alapanyag sem volt meggyőző: a rövid, 4-5 oldalas történetek igen változatos, különféle etnikumú, életkorú és társadalmi hátterű nők furcsa élethelyzetébe nyújtanak betekintést, és a szerző igencsak szájbarágósan vonja le a tanulságot a novellák végén. Sok történetnél nem igazán számított a főhős női mivolta, hiszen bármilyen nemi identitású emberrel megtörténhetett volna a leírt esemény.
Összességében úgy érzem, hogy az Apple TV+ a Roar-ral elkészítette legrosszabb sorozatát: nem igazán volt meghökkentő, mint ahogy az előzetese sugallta, de legalább rendkívül felszínes lett. Szó se róla, pozitívuma, hogy akadt egy-két érdekes, sőt, WTF, kiindulópont (fotóevéstől férjvisszaváltáson át polcon, trófeaként tárolt trófeafeleségig), valamint a színészi alakítások és néhány vizuális megjelenítés is betalált, de ettől még csak 5/10 lett számomra a végeredmény.
A tovább mögött először azt a néhány epizódot ismertetem röviden, amire szerintem érdemes időt szánni, és amiket érdemes kihagyni. Némiképp lehet, hogy spoileres lesz, hiszen teljesen különálló, nagyon rövid sztorikról van szó, így már a pár soros tartalmuk is ellőhet bizonyos dolgokat valakinek, de az egy mondatos főszálat, ami rögtön az elején kiderül, mindnél kivastagítottam, így akit az alapszituációk érdekelnek, csak azokat is elolvashatja.
