login |

A jó pap is szereti a fájdalomcsillapítót – The Book of Daniel

2006. 01. 08. 03:50 - Írta: Joe-ker

2 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Miért van az, hogy a viccesnek szánt sorozatok (Will és Grace) szinte kivétel nélkül szánalmasan gyengék? De annyira, hogy 25 perc eltelte után csak nézek ki a fejemből, próbálom összekaparni maradék agysejtjeimet? Ugyanakkor egy alapvetően családi drámasorozat majdnem végig képes szélesen tartani a számat?

A magyarázat persze egyértelmű. A legtöbb “vígjátéksorozatban” jó előre felvezetik a poént, hogy valamennyire üljön (hiszen önmagában gyenge ahhoz, hogy megállja a helyét), amiből valamilyen abszolút túlspilázott, pattanásig feszült helyzet alakul ki. A gond az, hogy a néző sajnos már azelőtt tudja, mi lesz, mielőtt még robbanna. Ráadásul jórészt ugyanazokat a sablonokat használják, így kis túlzással elmondható, hogy “ha egyet láttál, mindet láttad”. És persze ott vannak a karakterek. A főszereplő pedig hol egy tésztaképű, falánk, olasz származású színész, hol egy idegesítően affektáló homokos. Hát kösz, nekem ez nem kell. De akkor milyen egy jó sorozat?

Alapnak ott a műfaj, ami ugye jelen esetben dramedy, vagyis jellegzetesen egy teljesen átlagos ember/család abszurd és/vagy szokatlan életébe enged bepillantást. Kellenek az első pillantásra hétköznapi szereplők, itt éppen egy episzkopális pap és családja. A vikodinkedvelő apa, az anya és három gyerek, akik közül az egyik füvet árul postán, a másik japán, a harmadik meg történetesen meleg.

Aztán nem árt, ha ők határozott személyiséget is kapnak, ezáltal élővé válnak, és az egymáshoz való viszonyuk is hihetőbb lesz. Nem elhanyagolható még egy normáis alapszituáció, amiben aztán a szereplők a karakterük, személyiségünk szerint élnek, léteznek. Ha mindezt ügyesen kotyvasztják össze, csak jó sülhet ki belőle. A “The Book of Daniel”-nél ügyesen kavarták. A történetben amúgy tényleg semmi szokatlan nincs, például biztos mindannyian üldögéltünk már Jézussal a verandán, és nevettünk a róla szóló vicceken.

Ahogy fentebb írtam, a humor teljesen átszövi a sorozatot, de sosem tolakodó. Ha kell, megbújik a háttérben, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban jöjjön elő. A sorozat nagyon jól illeszkedik a Joan of Arcadia, Wonderfalls vagy akár a Dead Like Me által felvázolt egyenesre: vicces, néha komoly, nem álszent, és úgy hétköznapi, hogy egy pillanatra sem lesz unalmas.

Persze a The Book of Daniel tényleg nem váltja meg a világot (bár benne van Jézus, hm…), de az a fajta műsor, ami után elégedetten kelek fel, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy elpocsékoltam azt a 45 percet az életemből. Ugyan mindent felemésztő függőséget nem okoz, de bevallom, nekem hiányozna, ha nem lenne. Szóval érdemes belekóstolni,tényleg.

2 hozzászólás Ne habozz!

zyxn xjpuah - 2008. 02. 16. 13:31

kahdgb pbmraxngc zbmsk igamsd iqjprh xoekcrdzt otex

Krizi - 2010. 02. 16. 18:42

Én imádtam ezt a sorozatot. jó kis pihenés volt vasárnap ebéd után, kár hogy csak 8 részes.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz