login |

Life on Mars – 1×01

2006. 01. 15. 22:21 - Írta: human

5 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, pilot-mustra,

Egy a héten indult új sorozat Angliából, amit első blikkre nem tartottam annyira jónak, de most mielőtt írtam ezt a pár sort róla, bele-belenéztem és az a helyzet, hogy van egy bizonyos hangulata, ami miatt mindenképp kap még egy esélyt.

Az alap annyi, hogy egy nyomozó sorozatgyilkost akar elkapni a jelenben (igen igen, lesz időutazás, vagy valami olyasmi), de nem sikerül neki. A társa a feltételezett gyilkos után megy, és eltűnik, nyomozó haverunkat meg elüti egy kocsi és a múltban találja magát. Ami miatt ez jó az az említett hangulat. Szólnak a 70-es évekbeli rockszámok, viselik a nem is olyan rossz ruhákat. Örülök, hogy nem a 80-as évekbe próbálták helyezni a sorozatot, az biztos nem ment volna nekik így.

Amit tudni kell az angolokról az az, hogy csúnyák. Sorry, de ez van, legalábbis akiket általában bepakolnak a sorozataikba, azok nem nyernének semmilyen szépségversenyt (Hyperdrive, LOL). Itt a Life on Marsban meg konkrétan azok. Tudjátok, ha sorozat akkor kell bele jó nő, ebbe nem jutott.

Na mindegy, látok benne lehetőséget, hogy ez jó lesz, de az első részre akkor is csak egy 6/10-et tudok kiosztani, és reménykedni, hogy a második rész majd elkap teljesen. (van még ilyen sorozatuk aminek gyenge az első része, de arról majd legközelebb)

5 hozzászólás Ne habozz!

kisszo - 2008. 08. 29. 23:56

Hahaha, “Örülök, hogy nem a 80-as évekbe próbálták helyezni a sorozatot” – hát ne örülj korán, mert a folytatás, Ashes to Ashes címmel, 1981-ben játszódik. :)

Megy itthon valahol ez a show, vagy csak letöltögetve lehet nézni? Mondjuk akkor legalább eredeti a hangsáv.

winnie - 2008. 08. 30. 10:07

nem megy, de meg is lehet venni, nem kell letölteni.

t0mMy - 2009. 03. 06. 00:15

Időutazós? Akkor nézős. Amugy a sorozatnak van egy amerikai változata is? Ahogy olvastam most kaszálták. Van vmi különbség a két sori között? Vagy csak a szereplők mások? Bocs a sok kérdésért, remélem vki olvassa és válaszol majd. :)

hopper - 2011. 03. 27. 19:58

Most már megy itthon is (Duna) és néha kult szaga van az egésznek. Néha meg röhejes. Az első szett után talán kiderül melyik :)

zagloba - 2011. 10. 10. 01:50

Az utóbbi idők legzseniálisabb sorozatainak egyike, kimagasló színészi játékkal, óriási feelinggel.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz