login |

Valóságshow? Nanehogymár…

2006. 01. 24. 11:56 - Írta: Joe-ker

Szólj hozzá | kategória: bulvár, kritika, reality

Pedig de.

Tudom, tényleg nehéz lehet elhinni, hogy ilyenből lehet jót is csinálni, hiszen a hazai példák egészen mást mutatnak. Bár nagyon (még?) nem mélyedtem el a műfajban, de azt biztosan kijelenthetem, a reality NEM EGYENLŐ azzal, hogy Stohlbuci keze összeér a papírral…

Az első reality-élményem a Survivor volt (az első évadot a Viasat3-on is lehetett látni). Akkor ez nagyon megtetszett, mert érdekes, újszerű, izgalmas és szórakoztató volt. Emlékszem, hogy drukkoltam a favoritomnak, utáltam a többieket, és hogy Colleen-ról mindig olyan gondolatok jutottak eszembe, amiért még Daniel atya is legalább tíz miatyánkot rovott volna ki rám… Persze akkora rajongója nem lettem, hogy megvegyem dvd-n (majd csak elkérem egyszer, hehe), de felkerült a “szivesen megnézem, mert szórakoztató” listára.

Aztán megérkezett a honosított változat, és már az előzetesekből tudtam, hogy ez valami egész más. Igazam lett. Az eredetiből licenszelés után alig maradt valami, és ami mégis, az tényleg csak a “maradék” (gyk.: moslék) szóval illethető. Persze ismét megkaptuk Stohl Andrást, aki amúgy színész, és évek óta az “ismert-médiaszereplő-ámde-tehetségtelen-műsorvezető” szerepét játssza, mérsékelt sikerrel, viszont rendkívül ripacs módon. De vissza a műsorhoz.

A szerethető vagy utálható, de mindenképpen érdekes, hús-vér szereplők helyett kaptunk pár kilúgozott, formára gyúrt izompalit, és a hozzájuk illő, sablon alapján szabott melleket hordozó nőket. A mellekkel amúgy nincs semmi bajom, az egyik legjobb találmány a világon, de egy olyan műsorban, ami nagyrészt a szereplők különböző jelleméből eredő konfliktusokra, a közöttük lévő interakciókra épít, nem biztos, hogy prioritásként kezelendő. Kivéve, ha pornóról van szó, persze. Nota bene, pornó. A csatorna illetékesei valószínűleg azt hiszik a reality-re, hogy ez valami szoft-baszós műfaj, mivel minden ilyenfajta próbálkozásukban szép számmal fordulnak elő a szaklapokból és ismeretterjesztő filmekből ismerős arcok (vagy egyéb testrészek).

Egyébként a magyar Survivor x adását valójában négy nap alatt vették fel, és amikor nem forgattak, akkor a szereplők és a stáb egy sokcsillagos szállodában pihenték ki a nap fáradalmait. Jó nem? Ott persze tényleg túl lehetett élni még Stohl-t is… De ezt már tényleg csak rosszindulatból írtam le, és majd valaki biztos jól megmondja, hogy ez a sok összehordott akármi nem is igaz.

Pedig de.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz