login |

Pilot mustra: Standoff

2006. 09. 06. 11:01 - Írta: human

4 hozzászólás | kategória: pilot-mustra,

És még mindig csak a FOX nyomatja a premiereket, így tegnap este a Standoffnak sem volt igazán ellenfele, méghozzá az adó egyik leginkább nézett sorozata, a House vezette fel. Kiváncsi leszek majd a nézettségi adatokra (mondjuk mikor nem), mivel szerintem ez a pilot jól sikerült.

Igen, a kritikusok temetik, de ezzel a pilottal nincsen igazából semmi gond, sőt. Egyrészt a két főszereplő rögtön hatalmas plusznak bizonyul, és a köztük levő viszony meg a munka által megkívánt profeszzionizmus ellentétje is érdekes volt, meg lesz is idővel. Aztán ott van a kommandóscsapat vezetője, szintén piros pont, mert jól választottak, és a szövegei is jók. A sorozat amúgy a túsztárgyalókról szól. Ennyi a nagy alapötlet. A képet kicsit megbolondítja a már említett viszony a két tárgyaló között, és mellesleg a készítők kb. ezt gondolták a fűszernek, ami miatt jó lesz. Egy kicsit amúgy azt éreztem, hogy a két főszereplőn kívül van még mondjuk 2 jó szereplő, a többiekben semmi extra, a showban semmi extra.

Valahogy nem hiszem, hogy ebben van 22 résznyi, vagy több évadnyi. Túsztárgyalós filmet ritkán nézek, olyankor jók (évente kétszer), de tényleg működhet ez sorozatban? Mint ahogy az is kérdés, hogy hány klisét sikerül belepakolni, és mennyire lesznek kiszámíthatóak a részek egy idő után. Még az is kérdés, hogy indult most pár akciósorozat és melyik marad talpon?

Szóval a pilot jó volt, de igazából könnyű szívvel csak egy 6/10-et adok rá, talán hetet, ha eleget aludnék. Igazából hetet mégsem, hiszen az már Black Donellys, Friday Night Lightos magasság lenne, annyira meg nem volt jó. Mellesleg egyre elszomorítóbb, hogy hanyagolják a főcímeket az adók. Igen, a Standoffnak sincs.

4 hozzászólás Ne habozz!

Donnie - 2006. 09. 07. 16:42

Még elvileg lehet főcíme, a pilotokból gyakran lespórolják, vagy csak egy feliratot/képet raknak be, tavaly a Night Stalker ilyen volt például.
És ha már témánál vagyunk: csak szerintem borzasztó a Justice főcíme? Nagyon irritáló és nagyon nem illik a sorozathoz.

sliderz - 2006. 09. 07. 17:18

Egész jó volt ez a pilot. Azért főcímet tényleg kreálhattak volna. Pár effektet is becsempésztek amik jól bejöttek. Remélem megmarad sorozatnak mert nincs vele semmi baj. Észrevettétek, hogy Tim Story a Fantasztikus négyes rendezője rendezte?

etiop - 2006. 09. 08. 04:41

A Prison Breaknek sem volt főcíme, és általában sem szokott a pilotoknak főcíme lenni. Nincs is hozzá még akkor anyag, de ezt ti tudjátok a legjobban, nem?

sadsas - 2006. 09. 09. 01:18

DE

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz