login |

Térjünk a tárgy(alás)ra – Standoff

2006. 09. 11. 21:37 - Írta: Joe-ker

5 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Bár már human és winnie is írt róla, mégsem mehetek el szó nélkül emellett a túsztárgyalós-magánéletes móka mellett, két okból sem. Egyrészt meg nagyon bejött (lásd a második bekezdéstől), másrészt meg mert ez az első új sorozat (meg úgy egyáltalán sorozat) amit az elmúlt hónapokban magamhoz vettem, és ez – javíthatatlan szentimentálisként – bizony nagy dolog (készültem ám egy újravisszatérés posttal is, de attól végülis megkíméllek benneteket).

Szóval Standoff. Azzal már nem mondok újat, hogy a sorozat alapötlete szerint van két túsztárgyalónk, akik a szabadnapokon és munka előtt/után/alatt egymáson is gyakorolják, hogy kell hatékonyan kibeszélni valakit az alsóneműjéből. Azt kell mondjam, a pilot egyszerűen remek volt mind technikai (vágás, beállítások, zene), mind kreatív (karakterek, dialógusok, dramaturgia) értelemben. Nyilván elemezgetve kitűnik, hogy sok-sok klisét és máshonnan visszaköszönő jelenetet láttunk, de mivel jól volt összerakva, abszolút nem zavart.

Ha nagyon akarom, azért bele tudok kötni – mondjuk a szereplőkbe. Ron Livingstone persze nagyon jó volt, azonban a társát alakító nem tudom hogy hívják néni párszor érdekesen mimikázott-gesztikulált, nagyjából az látszott az arcán, hogy mennyire örül, mert baki nélkül elmondta a jelenetetbeli szövegét. De lehet, hogy csak én láttam rosszul. És persze nem akarok belekötni.

Úgyhogy az újkeletű junkie-kifejezéssel élve “engem megvett kilóra”, és igazából már csak az a kérdés, hogy az elkövetkező részekben tudja-e tartani ezt a szintet, hiszen a világ ugyan veszélyes hely, de azért mégsem történnek kéthetente borzalmasan komoly túszejtések… Én a többiekkel ellentétben annyira nem aggódom, lehet ezt a témát akár több évadon keresztül is variálni. Legalábbis remélem.

5 hozzászólás Ne habozz!

Richie - 2006. 09. 12. 02:22

Hmm, ritkán fordul elő az ilyesmi, de ezzel a véleménnyel szóról szóra egyetértek. Standoff rulz! :)

Csak az a bibi, hogy ugyanolyan érzés fogott el a sorozattal kapcsolatban, mint tavaly a Reunionnál (azt is nagyon bejövős volt, már az első része után). Tudom nem kéne az ördögöt a falra festeni, de félek hogy a Fox ezt is ki fogja végezni.

Ja akit érdekel, az epizód végén az a király szám a Yesterday/Tomorrow a The Coral Sea együttestől. ;)

Imurai - 2006. 09. 12. 11:19

Szívesen látjuk a Comeback postot is :)

Ezt a Standoffot meg meg kéne már nézni…

twingers - 2006. 09. 12. 19:31

Nekem már itt “vár” a winchesteren egy ideje, hogy megnézzem, csakhát magyar felirat nélkül sajnos nem megy ..:) De láttam, hogy készül hozzá, úgyhogy türelmesen várom! Nagyon kíváncsi vagyok rá!

addiktus - 2006. 09. 14. 20:49

Nanehogy már ez jó sorozat legyen..Akkora unalom az egész, hogy kétszer aludtam el rajta.
csapnivaló színészi játék, gagyi ellenfelek, értelem 0.
A feszültség körülbelül akkora volt az első részben, mint egy átlagos gumimacik epizódban.
Lényegében egyhelyben álló, marhaságokat beszélő, realitástól évezredekre álló, élkamu-túszejtős sorozat.
CANCEL-t jósolok 5-6 rész után.

winnie - 2006. 09. 14. 20:53

ha a house-szal együtt marad, akkor még egy ideig nem lesz cancel, viszont te is tudod, hogy nem a te ízléseden múlik a ksza (szerintem is az lesz, szó se róla)

bár, mondom ezt annak ellenére is, hogy ritka módon mindhármunknak bejött a pilot.

na, megyek, csekkolom a 2. részt:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz