login |

Showrunner 2.0 (1. rész)

2006. 10. 22. 17:47 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: fogalmak

A témáról, a creator-ről (készítő), az executive producerekről és a showrunner-ről már írtam korábban a magam hevenyészett módján (a tévedés lehetősége fent tartva, majd valaki csilingel, ha baromságot szóltam), és most kvázi azt folytatnám, mert talán nem mindenki tudja, hogy miképpen is készül egy sorozat.

Mondjuk az most sem fogom leírni (tessék sokat nézni a sorozat DVD-k írókkal foglalkozó extráit, témába vágó könyveket olvasni), de egy-két dologra azért kitérek – nézzétek el, ha oda-vissza csaponganék. Amiket leírok általánosságok, nyilván akadnak kivételt képező sorozatok. És arra nem térek ki, hogy a showrunner még mi mással is foglalkozhat (kapocs a gyártóhoz, anyagi kérdések).

Érdemes tudni, hogy az epizódok az ún. writers room-ban, vagyis az írói szobában készülnek, ahol egy fehér tábla mellett a sorozat executive és egyéb producerei ötletelnek, hogy miről is szóljon a soronkövetkező epizód, és azt szépen kőkorszaki módon felvezetik azt felvonásonként egy filctollal az előbb említett táblára.

Miután a sok ötletből eldől, hogy melyiket valósítják meg legközelebb (ez nyilván a nem szerializált sorozatokra jellemző), együtt az írói stáb felvázolja a történet vázát a táblára (erről szól a a napi munka), majd pedig kiadják az egyik írónak a sztori megírását, ami sokkal jobban tagozódik a párbeszédek megírására, mint a történeti vázra. Olykor az is előfordul, hogy egy sorozathoz egy külsős (értsd: nem executive producer) írót hívnak (vagy ő megy), hogy egy saját ötletet dolgozzon ki.

Az, hogy egy sorozatnak nem a készítője (creator) a showrunner-je, eléggé megszokott, főleg a sorozat előrehaladtával. Kár, hogy azt nem hozzák a creditekben a nézők tudomására, hogy ki a showrunner, csak a készítőt írják ki, míg a fő felelős neve ott lesz az executive producerek között. A készítők van, hogy csak beindítják a sorozatot, előfordul, hogy egy-két évadot húznak le a sorozattal, majd újabb sorozatra gyúrnak rá, míg a sorozatokkal kapcsolatos napi munkába a továbbiakban már nem szólnak bele (ld.ugye JJ Abrams sem Lost-ozik igazából, mint ahogy az Alias-t is dobta 2 évad után).

Viszonylag ritka, hogy egykészítő éveken át foglalkozzon a “sorozat futtatásával” (ezt jelenti szó szerint az, hogy showrunner). A Gilmore Girls és a Palladino-házaspár 6 évadon át bírta együtt s közben a részek többségét még ők is írták (ez sem jellemző). Aaron Sorkin is szinte egy személyben felelt Az elnök emberei első 4 évadáért és ugyancsak szinte példa nélküli módon vett részt majd minden epizód megírásában.

Na, innen folytatom majd. Például hányan tudták, hogy a 24 5. évadának a showrunner-je Howard Gordon volt (és nem mondjuk a készítő Joel Surnow) – vagyis ő felelt egyszemélyben azért, hogy ilyen jó vagy ennyire gáz lett (ti tudjátok) az eddigi utolsó évad. Vagy hányan vannak tisztában azzal, hogy David Zabel felügyeli napi szinten a Vészhelyzetet és (természetesen) nem a készítő Michael Crichton vagy John Wells, aki azóta Az elnök embereinek is volt a showrunner-je többek között? Vagy, hogy bár a Twin Peaks-et nagyon sokan David Lynch nevéhez kötik, mégis Mark Frost felelt az epizódokért, ő volt a showrunner és Lynch csak rendezett és írt egy-két részt?

9 hozzászólás Ne habozz!

Kenny - 2006. 10. 22. 21:53

Ez a Michael Crichton ez az a Michael Crichton, aki könyveket is ír(t)?
Csak azért, mert olvastam ilyen nevű szerzőtől már sci-fit :D. Vagy ez odaát olyan, mint nálunk a Kovács?

Gaines - 2006. 10. 22. 22:57

Crichton: Ugyanaz.

Dohi - 2006. 10. 22. 23:01

ez a crichton az a crichton :)

Kenny - 2006. 10. 23. 00:31

Jah, akkor ok.
Biztos jól “nyomja”, legalábbis ezt gondolom az Idővonal c. könyve alapján, ami nekem nagyon tetszett :D.

winnie - 2006. 10. 23. 00:38

crichton? jól nyomja.

miket is írt? amiből film lett: jurassic park, gömb, kongó, zaklatás, idővonal, androméda köd.

plusz összehozott egy vészhelyzetet is:)

mrgarris0n - 2006. 10. 23. 00:49

ööö nem androméda törzs? jóvan, jóvan, csak mondtam… :) meg a 13. harcos, bár ez most nekem is újdonság :) a westworldből meg lesz remake jövőre (de ez már tényleg nagyon off)

winnie - 2006. 10. 23. 01:19

mr: persze. törzs:)

Jani-B. - 2006. 10. 23. 14:49

Volt egy pár orvosos krimije is. Amiből film is készült az a Kóma.

winnie - 2006. 10. 23. 14:51

jaja, de a kómát rendezte, de az azért robin cook-könyv

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz