login |

Alapvető fogalmak – A nemlétező téli szünet

2006. 11. 27. 12:23 - Írta: winnie

15 hozzászólás | kategória: fogalmak

Amerikában, mármint. Igen, ilyesmi nem létezik, csak új találmány. Nyári szünet van, májustól augusztus végéig az országos tévék (ismételjük át: ABC, FOX, NBC, CBS, CW – és a My NetworkTV, de erről majd később) elvonulnak pihenni, és nyári műsorrendre váltanak, ahol reality-ket, egy-két sehova sem beférő sorozatot és ismétléseket adnak. Az új nyári produkciók nagy része megy a süllyesztőbe, egy-kettő kinövi magát és siker lesz (Dancing With Stars) és egy egy-kettőt megvesz lemásol a TV2, mert valaki azt mondta nekik, hogy sikeresek. (Megatánc, vagyis a So You Think You Can Dance). De lényeg, hogy a nyár arra való, hogy a kábelcsatornák virgonckodjanak.

Nos, a tél is arra való, hiszen bár az országos sorozatok nem alszanak jórészt téli álmot, de decemberben és januárban tényleg csak hébehóba akad új epizód a sorozatokból, az ismétlések között csurran-cseppen nekünk valami. Mostanában lett csak egyre gyakoribb, hogy egyes sorozatok, főleg a szerializáltak hosszabb, egységes szünetet tartanak, mert való igaz, egy szerializált drámát nem biztos, hogy jó úgy adni, hogy: két ismétlés – egy új rész – két ismétlés, míg egy nyomozós sorozatnál ez tök mindegy.

Örüljünk-e vagy sem ennek (a nem létező) téli szünetnek? Egyrészt ne, mert ugye elég sok sorozatot nem tudunk heti rendszerességgel adagolni magunknak. Másrészt igen, mert jönnek az új kábeles finomságok (SciFi Channel: Dresden Files, USA: folytatódik a Monk és a Psych, stb.) és harmadrészt… No, igen.

Én ezért szeretem a téli szünetet. Harmadrészt végre lehet szusszanni. Fel lehet lélegezni. Végre kiszállni a heti taposómalomból, végre több időnk lesz az elmaradt sorozatokat bepótolni, darálgatni és… Á, ahogy azt winnie elképzeli. Szó sincs erről. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én mindig azon kapom magam, hogy örülök, hogy végre a hanyagolt sorozatokra is jut időm ebben a két hónapban és február elején hirtelen azon kapom magam, hogy már megint baromira nem jutott rá idő, hogy baromira szinte ugyanott állok, ahol november végén is. A fene tudja, hogy miért, de amint kevesebb lesz a heti sorozatesszencia, akkor nekem is valahogy elállítódik ez a belső “sorozatos” órám és ígérgetések ide, fogadalmak oda, hiába mondom, hogy végre ezt és ezt és ezt a sorozatot is felhozom szintre, végre megnézek egy régi DVD-t – általában sosem valósul meg a dolog…

15 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2006. 11. 27. 12:41

Harmadrészt végre lehet szusszanni.

word! :) a terv itt is az, hogy december-januarban csomo mindent kivegzek – aztan majd meglatjuk, hogy semmi nem lesz belole…

szb - 2006. 11. 27. 12:41

Uj fogalom?! :) En is orulok a teli szunetnek, azt tervezem, hogy par eddig csak leszedett, de meg nem nezett sorozatot egybe meglesem…persze, lehet ez nalam sem fog majd mukodni, de jo lenne, mert van egy ket sorozat azert amire kivnacsi vagyok! :)

Lewis - 2006. 11. 27. 12:49

Ha én Amerikában laknék, akkor este 6-kor neki állnék Tvzni, este 11-ig. 6-tól 8-ig nézném a videót ( amit előző nap felvettem ) 8-tól 11-ig meg ami a Tv-ben van. De ez még így is kevés, ezért szombat és vasárnap bepótolnám a lemaradásomat olyan napi 6-7 órában.

evenor - 2006. 11. 27. 12:58

Ez olyan, mint az angol foci, bármennyire is tudjuk, hogy fáradtak lesznek a játékosok a szezon végére, örülünk, hogy nem maradunk a télen sem foci nélkül.
Én annyira nem örülök a szünetnek (nekem nincsen bepótolni való sorozataim, csak azokat nézem, amit tényleg szeretek, meg van is rá időm), de valamelyest megértem a dolgot.

“Egyrészt ne, mert ugye elég sok sorozatot nem tudunk heti rendszerességgel adagolni magunknak.”

Mindenki arra fordít időt amire akar, szóval csak akarat kérdése, hogy nézed őket vagy nem. :)

api - 2006. 11. 27. 14:15

en birom a szuneteket, es nem vagyok rest ledaralni a restanciat. igy hoztam be magam par het alatt 4400ilag, potoltam be mufurc doki 2 szezonos munkassagat, vagy eppen shieldbol zarkoztatom fel magam. persze vannak orok kimaradok, amik mar evek ota tervben vannak valahogy megse kerulnek kepernyore (carnivale, bsg, maffiozok, west wing)

isti89 - 2006. 11. 27. 16:06

Ma lesz Megatánc vs. BK,Lost,Odaát nézettsége?Mert már kíváncsian várom.

Gordon - 2006. 11. 27. 16:09

Hát most hogy nem votl 1 hétig BSG, elkezdtem megnézni azokat a sorozatokat, amikkel nagyon le vagyok maradva. Tegnap (vasárnap) például 8 Végtelen határok epizódot néztem meg, azelőtt meg Boston Legal (decemberre terveztem, belenéztem és nem tudok leállni) és már ott tartok, hogy egy papírra jegyzem a havi ütemtervet.
Még 4 DVD-t meg kell néznem a téli szünetig és azt hiszem, hogy menni fog.

api - 2006. 11. 27. 17:05

nekem egy excel sheetem van (nem rohogni!) 4 oszloppal: befejezett, folyamatban, elkezdett/felbehagyott, depo. ennyi sorozatnal mar fejbol meg nem mondom hogy pl az amazing race 7-es vagy 8-as szezont hagytam el valahol, vagy hol hagytam felbe tavaly a scrubsot

ogRemanO - 2006. 11. 27. 17:22

azért jó a téli szünet, mert akor van vizsgaidőszak és úgyis meg kell írni a vizsgadolgozatot a Rescue Me-ből^^

Gordon - 2006. 11. 27. 17:22

Nem is rossz ötlet.
Asszem Accessben csinálok egy adatbázist hozzá :D
Értékelem fontosság szerint és hogy mennyi időm van rá és majd idob egy sorozatot :D
De lehet, hogy Pascalban csinálom.

fodi91 - 2006. 11. 27. 17:26

Megatánc és Lost nézettséget mára ígértél winnie.Lesz még ma vagy nem?Mert nem otthon vagyok és ha nem akkor már nem jövök fel ma, de légyszi legyen már mert azt a pillanatot vártam ebben a napban amikor felteszed.

winnie - 2006. 11. 27. 18:14

nem lesz, sajnos. nem vagyok otthon dettó:(

sry, ahogy lesz rá lehetőségem, tolom fel. én is kíváncsi vagyok, elhiheted.

isti89 - 2006. 11. 27. 21:27

Köszönjük winnie!Te vagy a legkirályabb!Boccsi a sietetésért, mert egy pár hsz-el ezelőtt én is sietettelek.

Thusor - 2006. 11. 27. 22:21

Én azért szeretem a szünetet, mert pont december-január nálunk a vizsgaidőszak az egyetemen, így nem kell hanyagolnom a tanulást néhány nagyon jó sorozatért. Illetve a fordító-csapat is be tudja hozni a lemaradásait, főleg ami a Veronica Mars esetében igen jó lenne…

Bence - 2007. 01. 02. 10:03

Én szeretem a szünetete csak nagy szemétség a kormánytól hogy ilyen keveset ad! :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz