login |

The Lost Room – Elsőosztályú minisorozat a SciFi Channeltől

2006. 12. 25. 12:28 - Írta: zsellerm

40 hozzászólás | kategória: kritika, minisorozat,

Tévéfilmnek hosszú, sorozatnak rövid. A SciFi Channel minisorozatai mindig különleges csemegék, különösen a műfaj szerelmesei számára.

winnie a múltkor már megpendítette az érkezést, és december 11-én valójában útjára indult a dolog. A csatorna egymást követő napokon tűzte műsorra a 3 részből, egyenként szűk kilencven percből (gondolom kábé 2x42perc) álló minijét, a “The Key and the Clock”, the “Comb and the Box” és a “The Eye and the Prime Object” címmel. Agyalásos-természetfeletti-rejtély-suckerként már a címek is teljesen lázba hoztak, így mondanom sem kell, hogy egy szuszra (na jó, aludni ledőltem egy kicsit, de hajnalban folytattam, becsszó) daráltam le a The Lost Room szűk 4,5 óráját.

Emberek, aki teheti, uccuneki!

lostroompart3.jpg

Noha nagyjából egyetértek winnie hozzáállásával, mely szerint a primer sorozat-élmény (az aktuális sorozatrész élvezete) is képes elegendő élményt szállítani az embernek, de azért valljuk meg, nyolc csillió percnyi masszív körömrágás és hajtépés után nem bánjuk, ha az adott sorozat révbe is ér, a rejtély feloldódik, mi pedig választ kapunk a kérdéseinkre.

Nem kezdek hosszasan a minisorozatok előnyeinek ecsetelésébe, de már előzetesben se vitassuk el a The Lost Room-tól se az érdemet, hogy itt van egy történetünk, ami szép, kerek, és tartalmaz egy rejtélyt, ami eredeti szándék szerint megoldásra kerül. Úgyhogy aki erősen fontolgatja, hogy öngyilkos merényletet követ el valamelyik tévétársaság ellen, amiért képtelenek voltak rajtatartani a szájkosarat a rejtélygyilkos kenszölmanón (lol, kééész!!) kedvenc sorozatuk vonatkozásában, azok néhány Xanax után csapjanak a lecsóba és essenek neki a The Lost Room-nak. Egy bőséges karácsonyi ebéd utáni álmos délután jobb időtöltést vágyni se vágyhat az ember.

A spoilerektől és egyéb mellékhatásoktól kímélnék most is mindenkit. Legyen elég annyi, hogy a The Lost Room természetfeletti alapötlete elsőrangú sztorit sejtet. Van benne összeesküvés-elmélet, vannak kabalista szekták, világból kivett dimenziók, istenelméletek, egyszóval néhány olyan dzsókert sikerül bedobni az asztalra, ami a sztori beindulása után (kábé fél óra) garantált maradásra késztet. Egész végig az járt a fejemben, hogy ha elkezdenénk gazdagon kibontani az alapötletet, simán lehetne belőle egy Heroes-szintű bonyolult, néhány ember életén keresztül az egész világra kiható viszonyrendszert kiépíteni – s mégis mennyire örülök, hogy az 4,5 óra alatt megoldják az egészet.

A szálakban egyáltalán nincs hiány, de időnk nincs arra, hogy mindent végletekig kiaknázzunk, minden viszonyt és történést szájba rágjunk. Egyes vonalak természetszerűen inkább a háttérben maradnak, feladatuk, hogy – amennyire lehet – beárnyalják, tágabb kontextusba helyezzék a főhős sztoriját a “big picture”-ben. Amellett azonban, hogy a mesélés kevésbé multi-channeles, mint inkább főhős-központú, így is meglepően jól sikerül kidolgozni a mellékágakat is.

A színészek terén nem volt semmi gond, bár személyes véleményem szerint Peter Krause-nál kevesebb tápos b-kategóriás főhősfej létezik, de ez legyen az én gondom. A felhozatal egyébként meglepően jó, valódi kis tévé-allstars, a megfelelő helyen felbukkanó megfelelő karakterszínészekkel. A megvalósítás meg olyan, hogy lehet szeretni és nem szeretni a SciFi Channel kissé trash-es tipikus tévéprodukciós stílusát, nekem mindig felüdülés az általuk nyújtott, középgyenge CGI-vel megspékelt film/sorozatcsokor (Mammoth forever, Tremors-sorozat RIP) hisz van egy sajátos, utánozhatatlan íze, ami nagyon szerethetővé teszi minden produktumukat.

Végezetül itt az al-site, a SciFi Channelen belül. A sorozat kötelező megtekintése után lehet rágyógyulni, rejtély-elmerülni, fórumozni ezerrel. A remek alapötletével, a maga szerethető esetlenségével, a tévés költségvetés ellenére látható határtalan igyekvésével a The Lost Room minden elismerésre teljes mértékben rászolgál.

40 hozzászólás Ne habozz!

Dragee - 2006. 12. 25. 15:38

Na egy érdekődő kvázi-rajongója már biztosan van a sorozatnak …. egy kérdés, milyen sci-fi mini-sorozatai vannak még a SFC-nek?

zero - 2006. 12. 25. 15:54

én a The Triangle-ről tudok, de sztem az nem volt nagy szám.

Bala - 2006. 12. 25. 16:37

Triangle nekem tetszett

P. A. - 2006. 12. 25. 18:43

SciFi minisorozatai a közelmúltban: The Triangle, Legend of Earthsea, Battlestar Galactica (ebből végül sorozat lett) Taken.

pilu - 2006. 12. 25. 19:01

Nem merem elkezdeni a nézését, amíg nincs felirat mindháromra. Amin megvan nézem 1000-el.

rhynn - 2006. 12. 25. 20:45

Most nekiálltam én is, a második részt most kezdem el, hát ez eszméletlen jó. Már megvan, mit mesélek a februártól a srácoknak. Mage világába nagyon beleillik ez.

twelvetrees - 2006. 12. 25. 20:57

En voltam olyan ostoba, es ket felirat birtokaban nekilattam megnezni… Most itt allok a harmadik elott, es azon filozom, hogy angol felirattal nezzem-e (nehezkesen menne, de megolnem a feelinget :). Nagy a kisertes…
Amugy mindenkinek csak ajanlani tudom, mert zsenialis.

Human Insect - 2006. 12. 25. 21:12

ezt a mondatod nem értem ám tisztán:
“Peter Krause-nál kevesebb tápos b kategóriás főhősfej létezik, de ez legyen az én gondom”
tápos=pozitív jelző. Szal miért gond az neked, hoyg a B filmes sorozatban a legjobb B filmes színészek egyike főszerepel?

winnie - 2006. 12. 25. 22:05

szerintem az a gond, hogy béfeje van, nem az, hogy hol szerepel. pk, ugye sírhant művek, ami nem bé, plusz gondolom zsellerm leírásából, a többieknek nem volt béfeje, de őt vizuálisan valamiért nem komálja.

peter krause egy alomból származik, mint a hasonló arcszerkezetű joel gretsch (4400) vagy colin ferguson (eureka)

Human Insect - 2006. 12. 25. 22:17

de akkor miért “tápos” a többieknek is B feje van. A harmadik műszakos meg Drótos csávó, az Er nővér…

Imurai - 2006. 12. 25. 22:52

Há mifelínk tápos csirkének szokás hínni aztat a embert, aki, ugye, tápon nevelkedett, oszt gizda.

Drótot meg nembántod, mer villany vanik benne, oszt megbasz! (értsd: drót jó)

Imurai - 2006. 12. 25. 22:53

Főleg az S4, gyááá!

(vkinek arról is kéne már írnia, embarz!)

winnie - 2006. 12. 25. 22:54

én nem fogok,m ert messze vagyok, várjuk a vendgbloggereket:)

winnie - 2006. 12. 25. 22:56

human: tápos, mert durván béfej. nálam, legalábbis. aztán majd zsellerm megmagyarázza. a többieknek miért lenne béfeje? vannak normális fejek, a sorozatokban és filmekben, meg van pár béfej:) ők hárman, mondjuk. és van gary busey.

Human Insect - 2006. 12. 25. 23:09

ki bántotta a drótot? olvass filmbuzin hehe

Human Insect - 2006. 12. 25. 23:10

winnie: nekem játékokból jön a tápos. felvett minden powerupot, nagyon tolja le a többieket. szal nyerő.

millAh - 2006. 12. 26. 00:17

gondoltam alvás előtt megnézem az első részt, de (az első) három rész lett belőle :D nagggyonnnagyon ütős, bár van benne egy-két elcsépelt “nem akarok semmit, csak megmenteni a lányom, de megmentem a végén a világot” és néhány “ne menj oda, tuti meghalsz – de oda kell mennem” cliché, de ettől függetlenül tényleg odaszegezett a fotelhez

kaito - 2006. 12. 26. 22:56

Zenéje is odavág, le is rippeltem magamnak . (csengőhangnak sem rossz telóra…)

Clone - 2006. 12. 27. 09:40

Sziasztok, érekelne a film, tudnátok segíteni honnan tudnám letölteni????

Kössz

twelvetrees - 2006. 12. 27. 10:19

Link elvileg lezarva…

kaito - 2006. 12. 27. 14:56

my bad, kicsit álmos voltam…

Bala - 2006. 12. 28. 09:13

Tegnap este elkezdtem, ma kettőkor végeztem :D nagyon jó kis mini.

Kriszwells - 2007. 01. 02. 12:42

Hi! Nekem nagy kedvencem volt a Taken, mind a mai napig szívesen nézem újra. Bár a The lost room-ot még nem láttam, de a sztori és egyebek amit olvastam róla hát eléggé felcsigáztak, és a zene is tetszik, kösz Kaito, nah meg persze kedvenc Elle Fanning is (Taken6.), a többi szereplőt annyira nem ismerem. Amint tudom megnézem. Légyszi mondjatok címet hogy feliratot honnan lehet hozzá szerezni.
Szinkronosan nálunk vajon meg fog jelenni? (Taken is kb 2 évre a Sci-fi channel után ért ide)

hackle - 2007. 01. 23. 02:20

Szuper, de nem bánnám, ha lenne folytatás, sok a nyitott kérdés, mit miért?

djhady - 2007. 02. 17. 02:20

Most neztem az elso reszt! Odavag, nekem is bejon nagyon ez a mini, ajanlom mindenkinek!

Lielly - 2007. 02. 25. 19:06

Sziasztok!

Szeretném valahogyan megnézni a filmet magyar felirattal…hogyan juthatok hozzá.??
Neten keresztül vagy máshogyan…
Tudnátok ebben nekem segíteni..:!

Előre is köszönöm

oleg - 2007. 02. 26. 16:30

Utobbi idők legjobb sorozata…talán még a Dextert említeném…

Mumus - 2007. 04. 11. 15:52

Aloha!Sztem ez 1 naon kir sorozat;)imádom!!!

SpockCooper - 2007. 04. 14. 20:32

Érdekes, hogy az év eddigi legjobb sorozatainak a két főszereplője testvérek voltak a Sírhant művekben. Er csaj =Margolis nagyon szép a Maffiózók 6. évadjában.

Rave - 2007. 05. 23. 01:39

Ez előttem szólókhoz tudok csatlakozni csak… Rendkívül elmés sztori… Szerencsére sör és melegszendó volt bőven, így maximális volt az élmény! :D Ha valaki meg akarja szerezni, javaslom, hogy használja a google-t! ;) Jó szórakozást!

teiborn - 2007. 05. 25. 18:01

szerintem nagyon izgalmas kis filmecske lett belőle……..én hatalmas érdeklődéssel siettem haza a sulibol a nagy “eseményre” és egy kicsit csalódással zártam le a tv-t amikor már vége volt. Összeségében nagyon jó film!!!!! :P

Swarley - 2007. 06. 14. 21:08

Nekem is nagyon bejött. Remélem lesz folytatás, mert maradt még megválaszolatlan kérdés…

Mindenesetre ez a mini az idei egyik legjobb!

protech - 2007. 06. 30. 18:45

MIKÓR LESSZ NEXT E………?????????
vki plíííízzzzz :S:S:D:D

winnie - 2007. 06. 30. 20:25

nem lesz, ez minisorozat volt.

SEBI - 2007. 08. 02. 19:36

Ne már, menjünk mi is tüntetni mint a Jericho-nál, hogy folytassák, és csináljanak belőle sorozatot! :PP

Human Insect - 2007. 08. 02. 19:40

Küldjünk kulcsokat

SEBI - 2007. 08. 02. 20:00

Amúgy milyen hasonló kategóriás sorozatokat tudtok még ami ilyesmi mondjuk mint a Lost Room, Heroes vagy 4400?
Olyan érdekelne, ami olyan “varázslatosabb”, vagy tele van megoldandó rejtélyekkel szóval értitek :D

djjmatexxe - 2007. 08. 11. 22:46

Lesz következő széria? Mert hagytak egy-két elvarratlan szálat.

SEBI - 2007. 08. 14. 21:17

Én már nemangyon reménykedem a sci-fi channel-ben… :(

erix - 2008. 07. 01. 17:41

Ez tényleg nem semmi ez a pici sorozat.

Megnéztem az eslő 2 részt a 6-ból, fúúúú….

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz