login |

Anglia lecsap: Skins

2007. 02. 11. 19:01 - Írta: human

133 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Más néven az amerikai tinisorozatok bekaphatják. Muszáj volt ezzel a mondattal kezdenem a Skins kritikáját, mert annyira különbözik a 25 éves tökéletes kinézetűek játszák a tinédzsereket világtól, ott kezdve, hogy itt tényleg fiatalok a főszereplők. Az egyik srác imdb szerint most lett 18. Oké, az nem 16, mint amit játszik, de nem is 25.

Amúgy nem kell megijedni a tinisorozat jelzőtől, hiszen nem csak a szereplők korában különbözik az amcsiktól, hanem itt bizony káromkodnak ezerrel, és a meztelenséget is teljesen természetesen kezelik. Például ül a srác a dealernél – ja igen, kábszer is van benne, de nem távolról meg hú de rossz a kábszer, és csak rossz sülhet ki belőle módon kezelve, hanem itt használják is nyugisan – mellette meg egy kurva, és amikor a nő feláll, akkor jól megnézi az átlátszó bugyin át a punciját. Kép alatt folytatom.

Skins kép, amin egy party meg egy csók látszódik

Azért itt sem maradhatott ki, hogy az egyik főszereplő még szűz, a másik srác meg olyan Ferris-esen éli az életét. Hihetetlen helyzetekben is nyugodt marad, főleg ha nem az ő segge van szarban. De például ilyen jelenet, hogy egy lánykollégiumba megy a kórusmeghallgatásra, és hát igen, ő az egyedüli fiú a környéken akkor. Ezen kívül még van pár fontosabb mellékszereplő, mivel egy jól összeszokott baráti társaság a sorozat központja.

Nem szabad elfelejteni, hogy angol sorozat lévén, ez valahogy sokkal földközelibb, és nem gyönyörű szép mindenki. Ez utóbbi, ha szar a sori akkor zavaró, mert még eyecandy sincs, de ebben a helyzetben ez nem áll fenn, azaz a sori jó, amihez a kinézetük pont megfelelő végül, és a furcsa főcím is ütős másodikra.

Az egészet természetesen megfejelik marha jó zenékkel, például az első rész végén az a Roots Manuva (A Witness the Fitness féle well well well behümmögés), hát elő is kaptam a lemezt, és betoltam kicsit. De ez most olyan, hogy sorolhatnék csomó jelenetet, amikor telibetalálták a zenét. Meg amúgy is sorolhatnám a jeleneteket, amiket a zene nélkül kaptak telibe.

Igazából egy negatívumot tudok megjegyezni, az anorexiás csajt. Nincs vele különösebb gond, csak a második részben túl sokat szerepel, pedig nem főszereplőnek való a karakter. Még jó, hogy minden részben más valakin van a hangsúly, így ezen is túl vagyunk gyorsan.

Belenéztem mostanában pár angol soriba, és valahogy nem ragadtak meg, de amikor az angolok beletalálnak, akkor az bizony szinte csont nélkül történik, például ez esetben is. Bár a második rész annyira nem ütött, mint az első, de az értékelés átlagban egy hetes fölé, amit szerintem az évad végén majd 8-ra lehet kerekíteni.

133 hozzászólás Ne habozz!

Razor - 2007. 02. 11. 19:09

Leírás alapján jöhet. Asszem 3 rész már kint van, nem?

winnie - 2007. 02. 11. 19:33

igen. már a 3. rész is lement adásban.

Valaki a nagyvilágból - 2007. 02. 11. 19:37

Minisori? Vagy rendes lesz?
Angoloknál egy évad az 6-8 rész. Ez is annyi lesz?

eXilEEe - 2007. 02. 11. 19:41

adok neki egy esélyt, engem is érdekelne amugy hány részes lesz az évad

winnie - 2007. 02. 11. 19:44

kilenc részes, talán. annyi biztosan lesz.

johndoe - 2007. 02. 11. 19:44

Már vártam, mikor írtok végre róla.
Az első rész első tíz perce alatt végig lúdbőr. Nagyon jól összerakott, és nagyon ütős sori. Abból a részből a fürdőszobás rész az ami atomkirály. De a többi is nagyon jó.
Amúgy furi látni a “Ferris-es” srácot, hogy milyen menő lett az Egy Fiúról beli anti-menő szerepéből.

Human Insect - 2007. 02. 11. 19:45

9 rész lesz az évad ha jól látom.

Human Insect - 2007. 02. 11. 19:53

john: tényleg olyan. alig hittem el én is :)

Mor Tuadh - 2007. 02. 11. 21:03

egészen meghoztátok hozzá a kedvemet
majd belenézek

TorrenteXY - 2007. 02. 11. 21:25

Belenézénk, de sajnos nem találok hozzá sub-ot.
Angol sorozat felirat nélkül, olyan mint a net sorozatjunkiek nélkül. :D

Human Insect - 2007. 02. 11. 21:31

légyszíves ne offoljatok már felirattal. hét idezétenél is ez van.

gyuri - 2007. 02. 11. 21:53

mondjuk én is meg akartam kérdezni, hogy van-e hozzá felirat, elkerülte-e a figyelmemet. de akkor nem kérdezem!

winnie - 2007. 02. 11. 21:55

off. angol sorozatokhoz nagyon ritka, hogy legyen angol felirat. jóval ritkább.

bukta - 2007. 02. 11. 23:41

most hogy így írtátok megnéztem az első részt. Hát..
szét szakadtam rajta magam :D
ez nagyon jonak igérkezik
“4 óra buszozás és 2 vodka után végre megtaláltuk” :D:D:D:D

rhynn - 2007. 02. 12. 10:56

fasza ez a sorozat, nagyon tetszik, köszi az ajánlást! Hasonlót tudtok?:)

Domcsi - 2007. 02. 15. 15:12

megnéztem az első részt, de sztem nem egy nagy szám
nem rossz, de nem lesz favorit

ibenny - 2007. 02. 27. 18:50

nekem nagyon tetszik a sorozat, egybol be is kerult a kedvencek koze!

Fao - 2007. 04. 01. 13:11

Most értem a sorozat végére…tudja vki mikorra várható a 2.évad?-enyhén ütött mellesleg..persze ilyen sablonok azért vannak benne, pl a buzi gyerek, vagy az anorexiás csaj :)). De alapvetően jól összerakott sori igényes zenei aláfestéssel…Látni kell!

Human Insect - 2007. 04. 01. 13:21

keress rá a skins dvd hírre. amúgy jövő év eleje kb.

Fao - 2007. 04. 01. 22:19

http://www.youtube.com/watch?v=lMxiyhD8V-c -állítom ez minden idők egyik legjobb évadzáró 4 perce :))

Human Insect - 2007. 04. 01. 22:33

spoileres azért, cska szólok.

Freak - 2007. 09. 05. 08:19

sori, bazmeg…. a hideg kiráz

winnie - 2007. 09. 05. 08:58

valakit meg az olyan szavaktól, mint a “bazmeg”. (a szalonképesség egy dolog, pláne, ha helyesen lenne leírva, de ez a trendi, fonetikus írásmód nagyon…)

tolerancia, vagy mi.

Josh - 2007. 09. 07. 20:11

Hát nem tom, ezt a sorozatot még OZ92 mutatta youtubon, de nagyon nem fogott meg, mert csak kb. 2 mpet néztem emg és a’nyomi fejű sapkás gyerk’ után le is kapcsoltam…

baker - 2007. 09. 28. 21:58

Nem tudom szerintem igy a 6. resznel abba is hagyom. Elcseszett szereplok, meg elcseszettebb helyzetek es reagalasok. Neha mar nekem cikibb a helyzet, mint annak aki ott szerencsetlenkedik a kepernyon. Tobbsegeben gaz, korantsem olyan jo, mint ahogy a kritika irja, persze hozza kell tennem, hogy szerintem.

Human Insect - 2007. 09. 28. 22:29

hány éves vagy? csak a statisztikához, emrt 25 fölöttiek nem szokták kedvelni + szokni kell az angol arcokat, nem amcsi mindenki szépek

baker - 2007. 09. 29. 10:43

Akkor erositem a szabalyt, mert 20 vagyok. Az is lehet, hogy en vagyok elcseszve de ez valahogy nem talalt el, egyebkent vegigneztem az elso evadot, erot vettem magamon. Van par frusztralo karakter azt meg kell hagyni, de azert nem veszes. Szokni az angol arcokat? Ennek nem tudom mi koze ehhez, jo nyilvan arra akarsz utalni, hogy az amcsi (tomeg)sorozatokban altalaban mindenki tokeletes, ez meg kicsit testkozelibb lett. Amcsik is tudnak komolyat meg az angolok is szart (ez a ritkabb). Nem igazan ertem ennek az ilyenek az angol arcok dologgot, nem errol van szo. De ha mar angol arcok akkor football factory btw. Szal nem annyira az “angol arcokkal” van a bajom. Bar az is lehet, hogy kicsit szo szerint vettem a szavaidat. Inkabb a cselekmeny lett gyengus, sok ertelmetlen, bena helyzetfelismeres. De a sztori felepitese, az esemenyek kovetkezetessege sem egy zseni muve, a vegere meg ugy gondolom tulzasba vittek a mindenkinek milyen szar az elete es depizzunk egyutt erzest. Kozepes lett ez erosen. De nem kell leszolni ezert, en igy gondolom es ennyi, ez hely meg azert van, hogy leirjam. De szeretek vitatkozni.

Pr0d16Y - 2007. 10. 07. 22:29

most tartok utolso resznel, nemtom mar miert is szedtem le, de kurvara megfogott.
ami vicces pl h nekem az anorexias csaj az 1ik kedvenc karaktrem.
mind1, odabasz.

thhommy - 2007. 10. 08. 20:53

Übersorozat…Ugyan nekem 2 rész kellett, hogy beleszokjak és mégegy, hogy beleszeressek de egyszerüen letehetetlen és még a végét is nagyon eltalálták ezzel az unrealisztikus befejezéssel eggyütt. Csak ilyenkor jön a tipikus félelem, hogy vajon a következő évad lehet-e olyan jó. Bármennyire is szeretném, hogy legyen még, ez így egy egész (attól a “kis” cliffhangertől eltekintve persze).

Ben - 2007. 10. 21. 20:10

Énis végignéztem, még amikor ez a cikk megjelent elkezdtem letöltögetni és egyszerűen kedvenc sorozatom lett, remélem a 2. évadban nem cserélnek ki sok szereplőt… Tony, Sid , valaamint a Maxxie és Anwar os rész ütött mindent, de a többi se volt semmi élükön Chrissel. kösz h megmutattátok

Zoo - 2008. 01. 12. 22:42

Hello!

Nagyon jó..egymásután megnéztem a 9 részt, mert nem tudtam abbahagyni…
És egyébként nekem is a negatívmként emlegetett Cassie (az anorexiás csaj) a kedvencem:P

Mikor lesz 2. évad?

thenine02 - 2008. 01. 12. 22:54

Hi!
Én is egymás útán egy nap alatt ledaráltam az összes részt:D Nagyon bejött:D felkerült a kedvencek listára… Lehet h megnézem mégegyszer:D az utolsó rész végén ahogy énekeltek az nagyon ütött… mikor lesz már a 2. évad? :O

geo - 2008. 01. 15. 19:36

Szintén zenész. Pár nap alatt néztem meg, ma a végét, nagyon bejött. Oltári poénok, nagyrészt jó fiatal színészek. A főcím mióta megnéztem az első részt, nem megy ki a fejemből.

(Spoiler Alert a továbbiakban)
Nekem Chris része tetszett talán legjobban, a teljes lecsúszás, aztán pedig, hogy miért. A temetős jelenete nagyon nagy alakítás. Meg amúgy is a mellékszereplők közül az ő kapcsolata tetszett legjobban és jól is választott, dögös az a tanárnő. :)

Még ami egy kis közös sajátosság a részekben, egyrészt a szemekre közelítéssel való kezdés (álá Lost évad premierek), az epizódok nagy részének végén pedig ahogy leküzdik a kihívásukat, egy hatásos kép, aztán snitt. Tetszik.

Az utolsó résznek nem értem miért Abigail volt a címe, mikor ő nem is szerepelt?

asdkeke - 2008. 03. 11. 22:09

1-2 hónapja már végig néztem az első évadot, de valamiért csak most gondoltam, hogy írok róla.

szóval a sorozat csillagos 5ös. egyszerűen minden részt élveztem. azok a szituációk amikbe keverednek, ahogy kikerülnek belőlük, közbe amilyen poénokat lenyomnak és persze a mimika ( leginkább Chris-nél, ő a fav). lehet egy picit elfogult a kommentem mivel angol embereket imádom az igazi angol jókis akcentusukkal együtt. nekem az első évad jobban tetszik mint a második, talán a komolyodásuk miatt vagy pedig mert másodikat hetente nézem és nem egy-két nap alatt az évadot. :)

szóval merem mindenkinek ajánlani, ha valaki szeretne magának egy kis felüdülést.

bewitched - 2008. 03. 14. 16:39

A második évad sokkal jobb, komolyabb témákkal foglalkozik. Én most fedeztem fel magamnak a sorozatot, nekem nagyon bejön, a filmezés módja, főleg a partikon, a züllöttség, meg jó zenéket is nyomnak. Néhány szereplő kicsit közhelyes, meg a színészi teljesítményen lenne mit javítani. Amúgy imádom az akcentusukat, bár elég nehéz néha érteni mit mondanak. Szerintem is kiemelkedő az amcsi sorozatokhoz képest, abszolút nem zavaró, hogy nincs tökéletes külsőjük. Mindenesetre a drogkérdést sokkal realistábban kezelik, mint általában. Az egész sokkal hétköznapibb, emberközelibb mint a szokásos tinisorozatok.

roli - 2008. 05. 12. 00:00

nem lattam 1reszt sem, de a kritikat sem ertem.. namivan??

Robee - 2008. 05. 27. 23:28

Kevés drámaibb sorozattal (filmmel?) találkoztam, ami ennyire őszintén mutatja meg a mai városi fiatalság napjait. Kihagyhatatlan.

cz - 2008. 06. 02. 22:51

nem gondoltam volna hogy valaha is találok ilyen reális sorozatot kicsit emlékeztet arra amikor én voltam 17 éves, régi szép idők, néha szomorúság, sok vad buli, naés a kötelező penelés a havernál amikor elutaznak nyaralni a szülei :)

Német Zsófia Judt - 2008. 06. 12. 09:15

Én végignéztem 2 nap alatt az egész évadot, és azt kell mondjam, hogy nem bírom elfelejteni. Ezen nem lehet egykönnyen túllépni.. pláne a vége.. az nagyon brutális, bár most nem lövöm le itt a poént azoknak akik még nem látták… Majdnem elbőgtem magam.
Qrajó film! (sorozat)
Imádom! Nem tűr kritikát!
Aki még nem látta gyorsan csapjon le rá!
Páratlan alakítás!

starckz - 2008. 06. 13. 23:38

Én nem tudom egyesek hogy tudták egy nap alatt végignézni az egészet. Nekem valahogy mindig kell legalább egy nap, amíg “kiheverem” a részeket. Férfi létemre, nekem egy napra kettő ilyen érzelembomba sok lenne.

Mindazonáltal nagyon jó sorozat, megint odarakták magukat az angolok. És arra mondjuk mekkora az esély, hogy pl a Showtime leadja az eredetit az USAban, csak hogy meglássák az amerikaiak, hogy milyen egy igazi “tinisorozat”. Ezután biztos nem kellene nekik az OC meg a Gossip Girl.

$ys@k - 2008. 06. 27. 19:10

Sziasztok!

Nagyon szeretek ilyen pozitív kritikákat,élménybeszámolókat olvasni,úgy,hogy még egy részt sem láttam,de tudom,hogy hamarosan elkezdem.(Egész pontosan ma éjszaka)
Valamint micsoda előny ilyenkor,hogy csak nemrégen hallottam először a sorozatról,és már elérhető egyben az első két évad,HURRÁ:-)
Starczkal egyétértek az ügyben,hogy elképesztő egybe megnézni 9 részt,azért a darának is van határa:-X
Meg jó dolog gondolkodni utána a részeken kicsit,főleg ha lehet is rajta.Nagyon sokat várok ettől a sorozattól,szinte biztos vagyok benne,hogy bejövős lesz,próbálom majd apránként nézni,lényeg,hogy megvan az egész (első 2 évad),és ez szenzációs érzés egy jó sorinál!

Ronin - 2008. 07. 12. 14:45

Akkor ez a sorozat olyan, mint egy Trainspotting feldolgozás.

yaman - 2008. 07. 12. 16:39

egyszerűen szuperjó.semmi rosszat nem tudnék rá mondani.annyira angol, annyira európai.egy 16-17 éves gyerek annyira azt érezheti hogy egy cipőben jár a szereplőkkel.cseppet sem irritáló mint az amerikai sorozatoknál.nem mindenki piszok gazdag és gyönyörű és tökéletes…kliséktől és szétunt motívumoktól mentes színtiszta valóság…MINDENKI NÉZZE MEG!mert ezt tutira nem fogják leadni főműsoridőben az rtl klubon vagy a tv2őn.

ThomYerk - 2008. 08. 01. 17:20

marhára tetszik a sorozat
egyedül sid bénázása idegesít néha, meg egy két ilyen “nemár baszki, ilyen nincsen”, pl SPOILER mikor egymás felé mennek vonattal, na ezeknél a részeknél kicsit húzom a szám, am abszolút rendben van, az első évad záródala pedig vmi zseniális…

sirkey - 2008. 08. 05. 05:37

wow,safe! :)
istenkirály sorozat…zsírpisztoly zenékkel..most néztem meg az eddigi utolsó részt,igazából 5 nap alatt néztem végig az elso 2 szériát (nagyon várom a kovetkezot is,gondolom Effi lesz a mérvadó:) ) …
szal mindenkinek ajánlom,foleg a fiataloknak…az egész egyszeruen annyira életszeru, teljesen átéled a filmet..szorítasz a szereploknek,és élvezed a széles palettán mozgó zenéket,amik tokéletesen passzolnak mind hangulatban,mind pedig mondanivalójukkal az adott jelenetekhez..zseniális!

Ilnóm - 2008. 08. 15. 23:26

Fúúúú….. Én csak az első két részt néztem meg és már bánom is . hogy kihagytam a többit! De azt megköszönném ha megmondaná valaki honnan tölthetem le mert nagyon érdekel hogyan folytatódott!!!Előre is köszi!!!!!!!

teddike - 2008. 09. 03. 17:30

huhuu….én is csak valami hasonlóval tudnám ezt kezdeni. Anno, amikor ez a bejegyzés íródott, biztos, hogy elolvastam, de valami miatt kimaradt a sori, egészen mostanáig.

A Cool-nak köszönhetően elkezdtem nézni a szinkronos változatot, aztán jó szokás szerint, mivel megtetszett az egész, jöhetett a többi…

Most raktam le az első évadot, a vége szerintem baromi jó lett, ezzel a zenével, meg minden. Nagyon jók a karakterek, kb a második rész után értettem meg csak, hogy minden rész egy karakter, így viszont pl vártam előre részeket. Sid és Michelle talán a két nagy kedvenc, nem tudom miért, Michelle nekem egyértelműen eyecandy, és Cass a gyenge pont nálam is, valahogy nem kellene ide.

Egyébként azért jó ez most, mert hatalmas ellentétek vannak itt, mármint tegnap néztem a GG második évadának kezdését, ma belenéztem a 90210 kezdésbe, és hol vannak ezek a Skins-hez? Ég és föld a kettő (három), folytatom a második évaddal, biztos hogy dara lesz ebből is, de így szép a sorozatos élet.

Corvin - 2008. 09. 04. 19:31

Eddig az összes részt láttam, amit a Cool nevű csatornán sugároznak. Tetszik a néhol szürreális történet, a néha áttekinthetetlen szerelmi szál, és a már említett különbség az amerikai nyálas tinisorozatok között. Ez nem egy szombat esti “popcorn-sorozat”, amit a családdal nézhetsz, hanem egy néhol komoly tartalommal rendelkező alternatív szemelvény a mai fiatalságról.

CsillagLány - 2008. 09. 05. 16:16

annyira jó volt a tegnapi rész!!!! :DDDDDD

Corvin - 2008. 09. 05. 18:48

Igen, nekem is nagyon tetszett. Nagyon más nem jut az eszembe… :)

grétu - 2008. 09. 17. 18:16

imáádom a skinset.<3
kedvenc sorozatom.<33

Vikesz - 2008. 09. 21. 23:59

Sziasztok!
Nekem nemrég emlitették csak, hogy megjelent Mo.-n ez a sorozat de egyből letöltöttük és végignéztem! Az elsö évadot nagyjából 1.5hónapja egyhuzamban, a második évadot pedig ma délelött/délután! Egyszerűen imádom és nem birom kivárni a következő részeket:)
nekem Chris,Jal és Effy a nagy kedvenceim!:)

Mike - 2008. 09. 22. 19:47

Hello!

Csatlakozom egy két előttem szólóhoz, ugyanis szerintem kommersz kategórián belül ez a legrealisztikusabb “tini” sorozat amit valaha láttam, de mint mindennek ennek is vannak gyenge oldalai, DE abszolút látom benne a fiatalságom egy-két részletét pl amikor durran egy két joe vagy pl az őrszoba sem ismeretlen :D:D. Ajánlom mindenkinek aki egy kicsit élt a nagyvilágba 15-20év között… néha lehet magára fog ismerni.

mongzoli - 2008. 09. 23. 10:56

Szerintem is király a sorozat. Én talán egy hete néztem meg az első részt. Most járok a 2. évad 7. részénél. Írjátok, hogy mennyivel másabbak az angol sorozatok. Teljesen egyet értek. Felfogásában, az élet bemutatásában nagyon hasonlít az Adrian Mole sorozatra, ami szintén elég realisztikusan mutatta be a szereplőkre jellemző életkori sajátosságokat, élményeket, és hasonlóan lekötötte az embert.

Viszont olvastam a wikipedián, hogy a 3. évadban szinte teljesen ki fog cserélődni a szereplőgárda. Nehéz lesz a mstani karakterek pótlás, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Krisz - 2008. 09. 24. 16:06

Nekem qvára bejön ez a sorozat ajánlom nektek is:P

teleki - 2008. 09. 24. 21:33

sztem nagyon nagy sori…nemtom nem kell hasonlitgatni…mindenkinek más jön be…nekem ezis(nagyon!) azis…:) szevasztok

egy nagy fan:D bEsT OfF

teleki - 2008. 09. 24. 21:35

most olvasom h karakter váltááááás hát ez nem szép…mert ez igy a nagy:(:(:(:(:(

zsu - 2008. 09. 27. 19:36

Hi!

Én a múlt héten, illetve ezen a héten néztem végig 2 évadot. Végigolvastam a hozzászólásokat. Én 25 vagyok, de nagyon nagyon bejött a sorozat! Imádok mindenkit, mindennek van benne értelme, és szerintem nagyon üt!!!! Tinisorozatot még nem néztem végig ezelőtt! Csatlakozom azokhoz, akik ajánlották, és 10-est adok. Az angolok bolondok, jófejek, eredetiek! Ez kell!!!!!

Ja, és szerintem a magyar nagyon nagyon “lájtos” fordítás, veszít is az értékéből :D

(Ha többször megnéztek egy-egy részt szerintem más lesz a véleményetek a szereplőkről. Nekem ez volt Tonyval meg Cassievel, először nem csíptem őket, másodjára viszont teljesen más véleménnyel csuktam be a mediaplayert!)

norbi - 2008. 10. 04. 17:39

bocs de mar a masodik evad megy a coolon

Gabi - 2008. 10. 05. 22:35

Három évig éltem kint Angliában, szerintem elég realisztikusan mutatja be az ottani fiatalságot!

bazsi - 2008. 10. 06. 13:11

nem tudja valaki honnan tudom letölteni a második évadot? mert nem találom:S

Pati - 2008. 10. 12. 10:42

Hatalmas skins fan vagyok.. A Cool TV-n adják már a 2. évadot, eddig minden réxét láttam :) Nekem is az tetszik, hogy eltér a szokásostól és “megmondja a frankót” tehát nem kertel és úgy mutatja be a világot, amilyen valójában. És ez a lényege. A zenék is nagyon jók benne :)

pff - 2008. 10. 17. 10:06

fuck the future dude lets go and have a laugh in london

Kata - 2008. 10. 17. 10:17

Egyszerűen imádom(:
elmondhatatlanul:P
Az elmult kettő hétben nem volt tv adás mert uj szolgáltatora tértünk át, de megkérdtem a barátnömet h vegye fel és felvette(:
de sajnaaz elözö hetit nem(:
nagyon sirtam miatta…
mert ez az életem kb..

bazsi - 2008. 10. 23. 18:14

Én most értem a második évad végére. Nagyon jóó ez a sorozat, nagy kár hogy le fogják cserélni a szereplőket a harmadik évadra:(

Kata - 2008. 10. 30. 12:56

micsoda?:O:O
lecserélik?:S:S
ezt monst nem mobdod komolyan?:S
az összeset?
neeee az nem lehet nem akarom:(

bazsi - 2008. 11. 12. 17:31

sajnos csak Effy marad :S

row - 2008. 11. 13. 00:41

Szerintem üt ez a sorozat, 3dik évadot várom már, remélem a szereplől lecserélése után is megmarad az egésznek az atmoszférája. Sztem a legjobb rész az volt amikor második évadba Tony elutazott, és miket élt át h visszakaphassan a régi énjét. Az a csaj se volt rossz bőr:P

pepa - 2008. 11. 13. 19:40

áhh iszonyat jó sorozat. egyetértek h a legjobb h nem szégyel semmit és úgy mutat be mindent ahogy van és nem tökéletességre törekszik. a szereplők is jol össze vannak válogatva. nekem is csak Cassievel van a bajom de csak a 2. évadba…
a magyar hang nekem nagyon nem jön be… sokat veszít tényleg az értékéből így a sorozat és a szöveg.
én 9est adnék a sorozatnak. :)

basti - 2008. 12. 06. 02:40

Az eddigiek alapján úgy vettem ki, hogy ez a legtöbbe embernek valami szórakoztató lightos tinifilm szexről és drogról. nekem viszont az élet végső kérdéseit feszegető filosz. Akkor most bennem a hiba??? :)

btw: Cassie karaktere, a klasszikus mániás depresszióval kitánőre sikeredett. De a kedvencem a goth csaj…

Hajnóca - 2008. 12. 06. 18:47

Én imádom ezt a filmet hiába vannak benne durva részek. Ez az egyik legnagyobb kedvencem.

Viki - 2008. 12. 08. 20:29

A legjobb!!!Mind a 2 évadot láttam!!!Maxxieever!! … :)

dava - 2008. 12. 11. 13:44

persze, hogy sokat szerepel, hiszen minden rész az egyik tag szemén keresztül viszi tovább a történetet, ezért a második rész címe is: Cassie :) egyébként nagyon jó sorozat szerintem is

kittike - 2008. 12. 11. 23:13

most lett wége a coolon…
imádom… legjobb sorozat wolt, amit életemben láttam…
amúgy az első éwad 9 a második 10 részes…
és most wolt a 2. éwadzáró…:'(

basti - 2008. 12. 13. 20:15

“imádom… legjobb sorozat wolt, amit életemben láttam…”

egyetértek

agi - 2008. 12. 13. 23:12

szerintem is nagyon jó ez a sorozat. valamelyik héten kaptam el egy részt belőle a cool-on aztán most kezdtem el nézni az első évadot. valami nagyon megfogott benne, pedig utálom az ilyen sorozatokat (eddig kb. a szomszédok volt a kedvenc :D meg a háziorvos). de ez valamiért nagyon üt. chris a kedvenc…

Annamari - 2008. 12. 14. 12:38

Ímádom ezt a sorozatott…egyszerűen megbabonázott…főled a szeműveges gyerek:)

icsi - 2008. 12. 16. 12:12

szerintem az ev tized sorozata de csak 2 evada van? mer most neztem meg es mindenki elmentlondontol nagyon mesze levö suliba szet oszlot a banda pl keti new y ba krisz meghall a gyereket elveteti … szerintetek?

Yuu - 2008. 12. 16. 22:24

Nemtom, asszem az első szezon negyedik részétől kezdtem el nézni, vagy valahogy úgy, baromira bejött, főleg Maxxie meg Chris. Mondjuk volt egy csomó szar rész, amikor mindenki csak baszakodott, de amblok elég kira.

mike bailey's fan - 2008. 12. 22. 23:31

sajnos az 1. évadot nem láttam, de tudtommal a másodikból az összeset. aminek kifejezetten örülök, hiszen hihetetlen jó egy sorozat…igazán a mai világ fiatalok napjait mutatja be. nem szépek a szereplők, de így hiteles. és a Wild World amit Sid énekel, az is csodásan jó…:D nagyon szeretem. Sid a favourite
SKINS 4 ever (L)

mike bailey's fan - 2008. 12. 22. 23:33

és annamari. a szemüveges gyerek a Sid. :’D

edu - 2008. 12. 29. 04:08

wáááóó! csak azért is cassie! kedvenc jelenet,NY ,almaevés és aztán futás ki a világból…na ott szétrázott a hideg de kurvára..

Dávid - 2008. 12. 29. 23:11

Imádom. Ennyi. :)
Most daráltam le a 2 évadot. Alig bírok megmozdulni, az utolsó 2 rész után főleg. Zseniális. Ennyi.

Az aranyhalam egyet teljesíthet: dvd-n hozzák ki itthon. Köszönöm. :)

Kelly - 2009. 01. 05. 14:57

Sy.
Két nap alatt végeztem ki a két évadot, de még most is a zenéken lógok, kedvenc zeném:Sid (Mike Bailey) – Wild World, nagyon odavágott, ha meghallom, végigfut a hátamon a hideg. A legjobb pedig az volt, hogy tényleg élethű. Egyszerűen JÓ
:én

Nikolka - 2009. 01. 08. 16:11

Legeslegnagyobb sorozat a világon.Olyan “aztaaaa”:O:DTotál a hatása alatt vagyok.nézem dvdn,most Coolon újrakezdék kedden,ott is nézem,egyszerűen nem lehet megunni.
Minden szereplő úgy tökéletes ahogy van,igazi egyéniségek.Nem is tudnék kedvencet mondani.
Sid és Chriss hatalmas formák.Én Cassiet imádom.Nem tudom miért szidjátok sokan,annyira bejön az az egész ami vele történik. (edu az a futós jelenete nekem is nagyon tetszett)
Nah azt hiszem nem kell tovább ragozni.Köszönjük,h egy ilyen tökéletes sorozatot megalkottak nekünk:)

Dió - 2009. 01. 10. 11:22

A sorozat remek, ez nem kétséges. Inkább az írást kommentálnám. Szóval nem nagyon kéne neked ezt a dolgot erőltetni barátom! 1. a sorozat Skóciábna játszódik… 2. itt nincs olyan, hogy főszereplő, a kb. 10 csaj, meg srác közül, ami már csak abból is könnyen kiderül, hogy mindegyik rész egy-egy szereplő köré épül föl. 3. a sorozat nem attól lesz jó, hogy bevállalja a szex, drog, (rock’n’roll) témát, hanem ahogyan teszi ezt. 4. jóhogy nem sorCSInak “becézed” a sorozatokat (nem tudom egyáltalán minek kell…) 5. én még csak egy másodéves újságíró hallgató vagyok, de ha ilyet adnék ki a kezemből…

mike bailey's fan - 2009. 01. 21. 18:39

Dió!
Te magyarán szidod a sorozatot, és nem tetszik?
mert kb úgy esik le..de ahogy látod, a kommentárokban csak pozitív hozzászólás van..
Lehet, h neked nem tetszik..és kitérdekel, h újságíró vagy? attól függetlenül tudhatnád, hogy ki mit szeret, mert ha így folytatod olyan leszel mint a többi k*****tt újságíró, akik a sztárok életében kutakodnak, és teljesen mást írnak róluk, mint a valóság…sorry, ez csak saját vélemény…
És most én is nézem keddtől az 1. évadot..és várom a csütörtököt, mert azt hisezm, akkor énekli el SID a wild world-öt…ami amúgy Cat Stevens szerzeménye.:D…de az eredeti szörnyű..mike a kirááály!!!!!

mike bailey's fan - 2009. 01. 21. 18:40

hoppá..kicsit lefagytam és többször elküldtem a kelleténél..:D bocsiiii :’D

Nikolka - 2009. 01. 21. 22:01

Jesszus..Ugye ez most nem komoly??Totál nem érted amit Dió írt vagy csak nem akarod érteni?Még jó,hogy így kezdte”A sorozat remek, ez nem kétséges.”
Meg hát amúgy is…

randomra pro - 2009. 01. 31. 12:52

Sztem remek sorozat…nem rég kezdtem el nézni a harmadik évadot…sztem nem fog csalodni benne senki:D csak máshogy kell hozzá állni nem ugy kell felfogni hogy skins season 3 hanem mint egy uj sorozat:D de télleg nagyon jok az uj castok is …igaz csak effy maradt meg az elözöböl meg a bolond csaj:D de ettöl fügetlenü qrva jóóóó!
SKINS rulez

Human Insect - 2009. 02. 04. 23:27

lol, én meg nem vagyok újságíró kedves dió, nem is tartom magam annak.

winnie - 2009. 02. 05. 07:16

“én még csak egy másodéves újságíró hallgató vagyok, de ha ilyet adnék ki a kezemből…”

szerintem erre ment ki a játék, hogy elmondhassa:)

milyen az a hely, ahol több mint egy évig képzik az újságírókat? (valamit nagyon elronthatott a kollega) elvégzi a 3-4-5 évet, aztán állni fog a semmivel, ahelyett, hogy elment volna valami gyorstalpaló suliba, szerez egy csomó gyakorlatot, nem tanul tűzvédelmet meg más butaságokat, egy csomó kapcsolatra tesz szert és az év végén már dolgozik is valahol.

de ha még a blog és a hírlap megkülönböztetése sem megy…:)

cb - 2009. 02. 07. 09:03

“Igazából egy negatívumot tudok megjegyezni, az anorexiás csajt. Nincs vele különösebb gond, csak a második részben túl sokat szerepel, pedig nem főszereplőnek való a karakter. Még jó, hogy minden részben más valakin van a hangsúly, így ezen is túl vagyunk gyorsan.”
szerintem ő is főszereplő, és jó, hogy róla is van egy rész

Bebi - 2009. 02. 07. 23:41

A világ legjobb sorozata kár hogy csak 2 évados és hogy chris meghal a végén de azért tudnám még nézni!
Amúgy meg az angol arcokról annyit hogy a meleg srácot játszó gyereknél jobbat amcsi filmekben se látni!!!

VR6 - 2009. 02. 17. 15:42

Nem 2 évados, most ment az S03E05, javaslom, hogy nézzétek, új szereplők, Effy kivételével, de 5 rész alatt már az új szereplőgárda is beindult :)

monika - 2009. 02. 17. 23:13

Dio: szerintem jobban utanna kellene nezned mert a film angol es Angliaban jatszodik,pontosabban Bristolban ami legkevesbe sem Skocia. Egyebkent en itt nezem Angliaban az angol csatornan.

Kabi - 2009. 02. 23. 13:51

Egyetértek Mónikával. It amúgy már a harmadik évad megy. Ami nekem annyira már nem jon be. Hozzáteszem, hogy a sorozatot fiatalok készítik.
De ha tobbet megakartok tudni, akkor érdemes csatlakozni a facebook groupjukhoz.

Ta-taaa

Conny28 - 2009. 02. 24. 01:12

http://www.youtube.com/watch?gl=FR&hl=fr&v=edKV99s2g14
Senki nem tudja megmondani hogy mi ez a zene,amire táncolnak?
És ne gyertek S01E05 – Tricky – Hell Is Around The Corner.mp3 ezzel a számcímmel,mert a DVDRip változaton az a zene megy amit fentebb belinkeltem!
Aki Tud Segítsen!!!!!!
Skins – S01E05 végefele,mikor Sid és Michelle táncolnak.

milaaan - 2009. 02. 28. 23:41

Sziasztok!
Egy zenével kapcsolatos kérdésem lenne, mégpedig hogy valaki megtudná-e mondani, hogy a 2. Évad 5. Részében 45:31-től a legvégéig a MAGYAR epizódban mi a zene címe.
Azért írtam ki mert az Angol és a Magyarnál holt eltérő zene van!
Aki tudja legyenszíves írja meg!
Köszönöm előre is!

eszti - 2009. 03. 04. 23:40

“1. a sorozat Skóciábna játszódik… ”
szerintem bristol angliában van.

jozso - 2009. 03. 08. 22:31

Én január vége felé láttam vagy 3-4 részt a Cool-on..és nagyon bejött.Nagyon el találták ezt a sorozatot,mert tényleg életszerű,nem olyan,mint az amerikai tinisorozatok.A kedvenc részem a 2.évad 4.része.Címe:Michelle….sztem ez a rész nagyon üt.Nemrég töltöttem le mind2 évadot,csak sajna nem nagyon van időm nézni,de ez a kedvencem:)

Nikolka - 2009. 03. 10. 12:40

Az Abigélt alakító színésznő tényleg Magyarországon nőtt fel?Olvastam valahol asszem..

Lily - 2009. 03. 16. 07:39

ez a sorozat egyszerűen zseniális. a szereplők, a történtevezetés – a néha összegabalyodó szálak, amik igazából csak még életszerűbbé teszik az egészet. és a zenék óriásiak.
(szerintem pl nagyon beteg a második évad utolsó részében az autósüldözés alatt bevágott Oops I did it again.) :D
nagyon megszerettem az első két évad alatt a szereplőgárdát (kedvenc? Tony, Cass, Effy, de tényleg mindenki), és én is féltem kicsit “az újaktól” de most alig várom, hogy csütörtökön már lehessen tölteni a következő részt (keddenként van adásban odakint)
Nem kell félni tőle, bár drámásabb lett, mint az előző. egyre megrázóbbak a részek, de a szereplők megint nagyon el lettek találva.
van itt rosszfiú, egy nyugisabb deszkássráccal, és egy kicsit zakkant csodabogár gyerekkel az oldalán. gyerekkori barátok, ami kb mindent megmagyaráz. Effy a méhkaptár királynője. Természetesen marad mellette Panda (akit nagyon megszerettem). vannak iker lányok, akik mint a tűz és a víz, és egy öntudatos szőke hölgyemény, aki talán azért akar valamit annyira elérni, mert a neve Naomi Campbell. ó igen.
szóval bátran vágjatok neki, ne úgy, mintha skins 3 évad lenne, hanem mintha új kezdet. de aki teheti, nézze angolul. SOKKAL többet ad, a szinkron kifilézi az egészet, annyit finomítanak rajta. és van fenn agnol felirat – az új részekhez is, kevesebb mint egy héten belül, dalszövegestül, mindenestül, úgyhogy akit csak ez tart vissza, annak hajrá, tessék megkeresni, mert VAN :D (de többnyire kell is, mert Cook néha teljességgel érthetetlen nélküle)
hát… mindenkinek csak ajánlani tudom…

Saddict - 2009. 04. 04. 23:33

Ennek a sorozatnak a dobogón a helye!
http://www.skins-spanok.blogspot.com

ghb - 2009. 04. 06. 23:27

huu én 2. évadot láttam aztán igy azota kiesrtt meg tölötegettem inkább nem nézegettem tv be 3. évad az már van vagy lessz ? elöre köszi :)

adam - 2009. 04. 08. 21:30

Hello!

Igen, már van 3. évad. Én végignéztem nyáron az első, és második évadot. Nagyon tetszett. Aztán a bátyám mondta, hogy a 3. évadban a teljes szereplőgárdát lecserélik. Emiatt nem volt kedvem elkezdeni a 3. évadot, pedig a bátyám már letöltötte. 3 nappal ezelőtt elkezdtem, mert unatkoztam, és iszonyatosan meglepődtem, mert szerintem a harmadik évad veri az első kettőt!!! Nem kicsit!

kötelező - 2009. 04. 10. 15:12

Az anorexiás csak ugyanannyira főszereplő karakter, mint bármelyik másik.

kötelező - 2009. 04. 10. 18:52

Az az anorexiás, lelki beteg karakterű lány Magyarországon az életben is sok ember számára terhelő, kerülendő talán ezért tűnik a cikk írójának soknak a csaj. Nekem ő, meg a szemüveges pasija a kedvencem. Ízlések és pofonok.

Saddict - 2009. 04. 11. 13:11
ghb - 2009. 04. 13. 15:57

valaki nem tudnál megmondnai honnna lehet már tölteni skins 3. évadját magyarul ?:) elöre 1000 thx :D

Nikolka - 2009. 04. 14. 09:52

Magyarul sehonnan :)

cucc - 2009. 04. 14. 11:49

az anorexiás csajt cassie-nek hívják… amúgy szerintem a 3. évad nem nagy szám… nincs benne az hogy kötődjek a szereplőkhöz. sztem az 1. volt a legjobb aztán 2. 3. ahogy haladtak előre úgy lett rosszabb, de akkor is nagyon tetszett mind a 3

GT - 2009. 04. 14. 12:10

Hello!

Én mindhárom évadot nagyon bírtam, bár nekem egy kis vidámság hiányzott a 2. végéből és a 3.ból is. De amúgy zseniális. Azt szeretném megtudni hogy mikor lesz 4. évad angliában? Előre is köszi

Lily - 2009. 04. 14. 15:19

4. évad: majd jövőre :)
most várunk…

ghb - 2009. 04. 17. 00:06

és mikrotol nyomják coolon ?:)

Saddict - 2009. 04. 18. 11:54

A coolra még várhatsz, am is lehet h nem adja le a cool, mert úgy gondolják más magyar adóhoz szerződtetik. és a 4. évad nem jövőre lesz, ez eléggé tévedés, bővebb infó amint már nelinkeltem az előző kommentben: http://www.skinsfan.eoldal.hu

Raven Seldon - 2009. 05. 07. 14:01

Már 10 perc után éreztem, hogy ez rémes, de a 4. részig még kihúztam, addig úgy voltam vele ha már megvan mind a 9 rész, végignézem az első évadot, hátha… de a 4. rész után nem bírtam, letöröltem a halálba az egészet. És nem, Human, nem múltam 25. És az angol arcokat sem kell feltétlenül szoknom mert pl az IT Crowd-ot bírom.
Ha manapság ez a realisztikus képe a 16-17 éveseknek, akkor very very sad vagyok.
Tony egy backstabbing kis szarházi, Cassie hát ugye…, Sid még úgy ahogy jó arc a maga kis lúzerségével, Michelle egy ribanc, Chris meg egy orbitális addikt lúzer. Tényleg olyan szórakoztató ilyen söpredéket nézni? Mi lesz a következő? Győzike show? Ja igen, itt jó a zene, wow.
Már előre látom a kommenteket utánam, hogy fú biztos valami begyepesedett geek vagyok… Nem kezdem el bizonygatni az ellenkezőjét, legyen elég annyi hogy megérem a pénzem én is…

Egyetlen vicces figura Mad Twatter volt, de azt a színészt amúgy is bírom. Ellentétben a Tony-t játszó sráccal, hát őt az Egy Fiúrólban is rühelltem, pedig a könyv az egyik kedvencem…

No offense :)

tamarakedves. - 2009. 05. 14. 13:16

héhéhé.
Látod Raven, biztos vagyok benne, hogy sokkolt a látványa az első évadnak, mert ilyen az élet. Nem vagy te rossz ember, csak nem vagy nyitott semmire, úgy meg ne írjál kritikát. Kész, slussz passz. A szereplőket meg ha így jellemezted 2-3 szóban, te nagyon művelt lehetsz meg értelmiségi, főleg dús fantáziájú.
Ja? Kinek mi a söpredék. Szerintem nemvéltelen BAFTA díjas a Skins, és nem véletlen van annyi rajongója, hiszenmindenki találkozik önmagával valamelyik szereplőben, aki átélt egyet s mást.
Lehetsz te is depis, de a depi meg a sok magánprobléma nem mindig ugyanaz, ezért senki ne kezdje el mondani: jajj voltam már én is szakítófélben. Mert olyanban nem.
Na lényeg a lényeg, vigyázni hogy mitmeg hogyan kritizáljunk.
rákenrol.

Lillue - 2009. 07. 09. 10:33

Hú tegnap néztem végig az első évadot és nagyon nagyon tetszett. Ez lett az új kedvencem.

Fiirc - 2009. 07. 16. 17:38

Én is pár nap alatt lerágtam a 3 évadot,a 4.-ben elvileg több dráma lesz.

Juhász Roland - 2009. 09. 05. 19:43

Bakker. Most fejeztem be az 1. évadot. Istenkirály sorozat. Oscart érdemelne… Az uj kedvencem.

DaVincze - 2009. 09. 14. 21:44

Én is láttam mind a három évadot. nekem a második a kedvencem, de a harmadikat is szerettem, bár más volt, de nem volt rossz. Azt mondják, drámaibb lesz a negyedik, viszont az 5-6. évadban megint új szereplők lesznek: http://www.tvtonight.com.au/2009/07/skins-cast-facing-axe-again.html
Már nagyon várom a negyedik évadot, de addig is ki kell bírni valahogy…

Fantasy - 2009. 11. 03. 00:53

Én is megnéztem az első két évadot,amik nagyon tetszettek, annak ellenére, hogy szerintem egyre és gyere nyomasztóbbá vált a sorozat. A harmadikat nemrég kezdtem el, de csak az 5. részig jutottam el úgy-ahogy. Hatalmas csalódás volt az első két évad után!!! Nekem úgy tűnik, hogy a sorozat készítői azt hiszik, rájöttek mi kell a fiataloknak (szex, pia, drogok) és megpróbálnek ezekből minél többet belesűríteni a sorozatba. Csak az a baj, hogy míg az első két évad cselekményének volt értelme, és a szereplők szerethetőek voltak, addig a harmadikban ez már teljesen eltűnt. A történet egyáltalán nem realisztikus a karakterek pedig vagy egyszerűen kurvák vagy seggfejek.

Katakata - 2009. 11. 13. 23:20

2 nap alatt néztem meg az első 2 évadot. A többi nem érdekel a szereplőgárda változása miatt.
23 vagyok és a sorozatból 1 részt láttam, ami tetszett, majd később egy velem egykorú ismerősöm ajánlotta, hogy nézzem meg mert nagyon jó. Az. Nagyon jó és tényleg életszerű. Az ember rengeteg közös szálat talál a szereplőkkel.
Ezt eltalálták nagyon. A végére kisírtam a szemem.

Répalaki Edömér - 2009. 12. 21. 07:25

Én már a jézusi kort taposom, de minden bizonnyal egy érzelgős vén b’zeráns lehetek, mert tetszett. Az elsőhöz képest a második nem annyira agykikapcsolós – csak nézem és élvezem az “earcandy” betéteket- mint sem elgondolkodtató, sötétebb vonulatú, de szerencsére a végére (szintén a 9. epizódban) itt is befigyelt egy kellemes, napokig csak ezt hallgatom nóta.
Az első évad kiváló fináléjának zenéje, a Wild World 5 napig ment egy huzamban, most Timothy Victor – This is my city számát nyúzom.
A fentebbiekből jól látom, hogy aki egy helyben ülve nézte végig, arra komolyabb hatást gyakorolt? Hát, aki utánam kezdi nézni az vigyázzon erre…! 8)
Ja, és az s01e10 (?) “Chris’ Secret Party” epizód üdítő szinfoltja a “tinikbe oltott Trainspotting”-nak…

brigi - 2011. 05. 26. 16:01

ez a sorozat a kedvenceim közé tartozik meég csak két részt láttam és ngyon tetszet föleg tonny a legjobb,leghelyesebb benne

Réka - 2011. 06. 25. 15:30

No,hátén megnéztem az első 5 évadot egyhuzamban. A 3.-ig magyarul aztán angolul felirat nélkül. Hát cookot nem nagyn értettem meg mindig főleg amikor a rendőrnek magyarázott de amúgy a többieket egsz jól érteni. Szóval az első 4 évad egyszerűen szuper, bár elég dúrva hogy mindkét generációból megölnek valakit a végén, ráadásul pont a kedvenceimet.:( Az ötödik évad kicsit fura, de az első után ezen röhögtem a legtöbbet. Mondjuk kicsit úgy éreztem az első két rész után, hogy egy pöppet elamerikaisodott de szerencsére Alo epizódjától újra angolos lesz. Egyébként egyet kell értsek azzal,hogy tényleg magadra ismerhetsz egy-egy szereplőben. Szóval nekem is ez lett a kedvenc sorozatom. (: ennyi

Réka - 2011. 06. 25. 15:37

ja és még annyit, hogy az amcsik mért nem tudják elviselni, hogy van egy király angol sorozat? Látják, hogy sikeres aztán nemhogy leadnák neeem rohannak remaket csinálni, ráadásul ugyanazzal a sztorival karakterekkel, akiknek a nevük és sok esetben ugyanaz. A shamelessnél még elment de itt borzalmas.

winnie - 2011. 06. 25. 17:22

“ja és még annyit, hogy az amcsik mért nem tudják elviselni, hogy van egy király angol sorozat?”

épp ez az, hogy tudják, hogy akkora király, hogy azzal tisztelik meg a sorozatot, hogy feldolgozzák. a nézőket meg azzal tisztelik meg, hogy az erdeti készítőkkel dolgoztatják fel.

” Látják, hogy sikeres aztán nemhogy leadnák neeem rohannak remaket csinálni,”

egyrészt sajnos olyan kevés a remake, , hogy nem rohannak sehova, nagyon ritka. másrészt a skins jó esetben 1M-s nézettségére nem fognak beindulni, van angliában 10 milliós nézettségű sorozat is. másrészt hihetetlen sokan félreértik a dolgokat. egy csatorna megveheti a skins, leadhatja. mint ahogy meg is vette és le is adta. innentől kezdve egy másik csatorna már nem adhatja le, ráadásul egy magára valamit is adó tévé sajátgyártáú műsorokkal tud nézőket szerezni, nem konzerv anyagokkal. amerikában az angol skins-t láthatták, amikor leadták mondjuk 300 ezren, így viszont több mint egymillióan nézték. innentől kezdve jó volt a döntés.

“ráadásul ugyanazzal a sztorival karakterekkel, akiknek a nevük és sok esetben ugyanaz.”

ezt nevezik feldolgozásnak. más kérdés, hogy az amerikai skins-nek és az angol skins-nek nem ugyanaz a sztorija.

” A shamelessnél még elment de itt borzalmas.”

hát, igen, a kettős mérce. ez nem úgy működik, hogy valahol felháborodik az ember, máshol meg tapsol. hidd el, ha idejön valaki, akinek nagy kedvence az angol shameless, az lehet, hogy be fog hányni az amerikai verziótól. másnak meg nagyon tetszik.

nem kell túlmisztifikálni a remake-eket – az is csak egy sorozat. jó vagy rossz – a közönségnek csak ez számít. a különbség, hogy az alapokat nem kell megírni, hanem azok már egyszer leteszteltettek. de a remake sosem azt jelenti, hogy utána minden ugyanolyan lenne, szinte mindig más úton indul el az új sorozat. köszönhetően a más íróknak és annak, hogy míg angliában sokszor 6, amerikában 22 rész egy évad.

a sok letöltő abból indul ki, hogy azok nekik készülnek és nincs szükségük rájuk, mert el tudják érni az eredetit. nekik mondom, hogy nem így van. a remake-ek az adott csatorna törzsközönségének készülnek, valamint az új nézőknek, hiszen a csatornák célja a bázisközönség növelése.

eleve nincs értelme a remake-ek létén bánkódni, mert 1.) aki akarja nézi, aki nem akarja, az nem nézi és 2.) túl sok jó remake van, hogy azt a következtetést vonjuk le, hogy az rossz dolog. ha valami levonható, az inkább az, hogy a remake jó. naná, hiszen mint írtam, az alap már egyszer bevált. ld. the office, shameless, the killing, in treatment – megannyi elismert sorozat csak az elmúlt évekből.

(azt már el sem kezdem sorolni, hogy amerikán kívül mekkora sikertörténetek születnek a feldolgozásokból. oroszországban az orosz rém rendes család már túl van az amerikai epizódszámon, így saját részeket írnak. de például anglia is készített amerikai remake-et, ld. a law & order: uk)

mm - 2011. 08. 30. 16:27

imádom a sorozatot ..:) most a sorozat+ on megy hétvégente 23 órakor most a 3 évad eleje megy ..:D

inSay - 2014. 07. 22. 13:04

Re @milaaan – 2009. 02. 28. 23:41 ha még olvasod :)
Floxit – This is my beginning https://www.youtube.com/watch?v=CEVeACOsfJQ

Kristóf - 2016. 06. 10. 19:59

Én csak most kezdtem neki, mindig is ajánlotta mindenki nekem de sose kerűlt rá sor, hát igy 2016 -ra sikerült letölteni és megnézni az első évadot és hiába 2007 -es, egyszerűen fantasztikus… Imádom…de nagyon…. annyira átélhető helyzeteket tesz elénk és a karakterek valami fantasztikusok, de tényleg :O nekem is megvan a baráti köröm de mikor nézem ezeket közbe elgondolkozok hogy szivesen részt vennék egy pár hétre ennyi hűlyeségben ezekkel a csávókkal xD Amúgy is készülök angliába egyetemre, igy meghozta a kedvemet a bulizáshoz meg a sok hűlyeséghez :D mivel itthon kis városban lakok és baromi unalmas tud néha lenni, félre értés ne essen, a drogot nem pártolom de minden mást igen! De lehet 2 hét után nem birnám tovább szóval mindent csak mértékkel… de mindenkinek ajánlom nagyon, az a jó hogy 10 részből áll az első évad igy könnyen mindenki belenézhet és eldöntheti hogy tetszik-e vagy nem…szerintem valami fantasztikus hangulatot ad, ami nekem más sorozat nem adott vissza, már meguntam a sok Marvel meg nem tudom milyen superhero -s agymenést, nagyon jó látni ilyen sorozatokat is, bánom hamarább nem kaptam meg :O :D

Salomon Speedcross 3 CS - 2017. 06. 30. 15:28

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz