login |

Pilot: The Wedding Bells

2007. 03. 18. 18:50 - Írta: human

27 hozzászólás | kategória: pilot-mustra,

Azt hiszem ez a sorozat nálam olyan guilty pleasure lesz, mint a ház (na nem a Dr Ház, hanem a mondás, tudjátok). Onnantól vettek meg kilóra, hogy Sammy fut lassítva és a mellei hullámzanak. Ennyi. Tudom, felszínes, de mivel most márciusban elég kevés sorozatból van új rész, így azt hiszem megvetheti lábát könnyedén a sorozatnéző hetemben. Na igen, a Las Vegas évadfinálé után kéne valami feelgood, bár nem ez lesz az sajnos.

Sammy

A készítőkről és a szereplőkről annyit, hogy bizonyos szinten dream team van itt, mert a Boston Legal jó pár részének írója, meg kreátora alkotta ezt a sorozatot, olyan szereplőkkel körülvéve magát, akiktől nem mászunk rögtön falra, sőt, a filmsztárral járós sorozat óta kedvelt Teri Polo is szerepel és talán ő a legcsúnyább, ja nem. De például a második részben a Sliders Rembrandt-ja tesz látogatást.

A sorozat alapfelállását viszont nagyon könnyen képernyőre lehet vetni: 3 Bell lány-testvér viszi a szülők (feltételezem) halála után az esküvő rendezés bizniszt. Az egyik lány kb szexmániás (igen, a bevezetőben említett Sammy), a másiknak előre tervezett a szexuális élete a férjével, a harmadiknak meg a sármőr fotóssal van valami régi ügye. No igen, semmi világmegváltás, de ez még nem is lenne gond, hiszen a Boston Legal is egy ügyvéd cégről szól, mégis várjuk minden részét (már aki, de én igen).

A helyszín szerintem nem kerülhetett sokba. Mármint egy Long Island-i ház, ahol tartják az esküvőket, ezt a díszletet egyszer kellett felépíteni és annyi. Mennyit láttunk eddig, 10 helységet? Bár akkor a Studio 60 is olcsó kéne legyen. Viszont az tény, hogy sok statisztával dolgoznak itt is, hiszen esküvőket tartanak.

És itt vérzik kicsit nagyon a sorozat számomra, rég ásítottam ekkorát, mint amikor a nagy esküket mondta a második részben a pár az oltár előtt. De előtte azért akadt egy-két poén. Oké, a fotós is halálunalmas, túl sokat van fókuszban (haha, micsoda szót találtam rá), többet kéne Sammy-nek. Na jó, azért elismerem, főleg a lány-testvéreken van a hangsúly.

Nem, nem fogok neki nagy pontot adni, egy 5/10 talán, de én még pár részt mindenképp nézek, amíg a többi sorozat lazsál. Ja igen a zene, hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de néha nagyon betalált.

És most azoknak akik végigolvasták, az említett lassított jelenet.

27 hozzászólás Ne habozz!

Venusz - 2007. 03. 18. 19:53

Oké, a férfiakat megfogtad a hullámzással. Tudsz nekünk is vmi bíztató jelenetet említeni? Gondolom férfi-hullámzást nem mutatnak lassítva ;)

Human Insect - 2007. 03. 18. 19:56

a lányoknak gondolom az esküvő téma. Csekkold a részt és áruld el, mi az ami megfoghat egy lányt ebben, remélem nem a gyík fotós.

winnie - 2007. 03. 18. 19:59

a lányokat maga a téma.

ez egy full csajos sorozat, hihetetlen módon szét lehetne szedni, de az 1×01 alapján nekem is fílgúd volt.

Mammut - 2007. 03. 18. 20:00

na jó, belenézünk, bár ha vhol lenne csak az a jelenet….. :P

Lyan - 2007. 03. 18. 20:07

na, ezt is csekkoljuk!

friendsfan - 2007. 03. 18. 20:10

Sliders Síró emberje nem Cleavant Derricks? Csak úgy megjegyeztem… Bele kéne nézni, bár nem hiszem, hogy túl tartalmas…

Venusz - 2007. 03. 18. 20:22

Human: Szóval nekünk szánod a habos-babos, rózsaszín csipkés, sírjuk tele a zsepit, és sóhajtozzunk az eskü szövegén -részt? :)

Mindegy, belenézek, aztán kiderül.

Human Insect - 2007. 03. 18. 20:32

mammut: ott a jelenet link.

Before - 2007. 03. 18. 20:48

Nekem is van ilyen guilty pleasure a gépemen:
Boobsvilles.Working.Girls
Oszt nem keverem a szezont a faszommal… ;D

Dohi - 2007. 03. 18. 21:02

nem semmi, volt vagy 1 mp a ‘lenyeg’, es ez mar lassitva :)

Mammut - 2007. 03. 18. 21:17

human : köszi, észre se vettem :O

bár most tuti, nem regelgetek be, hogy meg tudjam nézni, és különben is, before filmje jobban hangzik :D

Human Insect - 2007. 03. 18. 21:33

Hihetetlen, tévében lement TV14 jelzéssel, háromf elöltözött csja fut, erre explicit contentnek van jelölve. (itt megnézhetitek)

dohi: sztem a zene meg a többi is a hangulathoz tartozik, nyilván nem 1 percig mutatják amint sammy fut..

btw: nem tudom egy porno hogy jön ide, főleg annyira, hogy még kontrázni is kell rá. Nyilván nem primetime televízió sorozatot kapsz előt ha pornót akarsz nézni. Ha az hangzik izginek, akkor nézd azt. Enyhén veronica mars komment érzésem van.

Dohi - 2007. 03. 18. 22:11

rendben van, csak azt hittem, valamivel tartalmasabb lesz. egyszer majd lehet, hogy teszek vele egy probat, vegulis a my boys is hirtelen felindulasbol (es az itteni pilot kritika utan) landolt a kedvenceim kozott :)

Mammut - 2007. 03. 18. 22:24

ez mókás
még mókásabb, hogy először nem is láttam sammyt, mert a russelles boruláson röhögtem éppen :D
ha élőben nézem, tuti ki is marad :)

Bruti - 2007. 03. 18. 22:31

A képen látható, utoljára futó csaj, arcra szép, de nem debella kicsit? :P

Human Insect - 2007. 03. 18. 22:33

nem csontkollekció az tény.

Before - 2007. 03. 19. 10:16

Human: csak úgy jön ide (szerintem), hogy nyilván nem egy prime time tévésorzatot kapok elő, ha lengedező csöcsöket akarok nézni. Ezenfelül kicsit kevésnek érzem, mint indokot, hogy egy amúgy szar sorozatra rácuppanjon az ember, főleg, ha “profi”. Ez persze csak az én véleményem, aminek ilyen sajátos stílusban adtam hangot…

maLakai - 2007. 03. 19. 12:24

Before: Human írta, hogy ez neki olyan guilty pleasure lesz, ezzel elmondta az egészet, hogy nincs különösebb ésszerű indoka rá, hogy nézze, és minden bizonnyal a többség nem is fogja. :)

Road Lee - 2007. 03. 19. 12:39

A fotós Michael Landes lenne a Special Unit 2 -ból? Ahogy elnézem…
És ne legyél önző, Human, nyilván azért van túl sokat “fókuszban”, mert a női nézőkre is gondolnak az alkotók, nekik is kell egy kis “guilty pleasure”… ;)

Human Insect - 2007. 03. 19. 13:22

kösz malakai. pontosan az, nem mondtam, hogy mindenki nézze meg mert atomdurván jó a sorozat :)

Before - 2007. 03. 19. 14:30

De ki állította az ellenkezőjét? Nem csak a magam számára érzem gyenge érvnek a sorozat mellett, hanem bárki más számára is…

Venusz - 2007. 03. 19. 15:20

Nos, én belenéztem, nem jött be. A fotós pedig kevés a guilty pleasure-höz :)
De mivel uborkaszezon lesz, meg egy csomó ismétlés, lehet, hogy háttérzajként odakapcsolnak majd néhányan. Arra jó.

Human Insect - 2007. 03. 19. 16:08

before: most komolyan, szerinted egy 2 másodperces jelenet miatt néztem meg 90 percet? ne viccelj már. egyszerűen _nekem_ jó nézni a sorozatot többnyire. Ennyi (és nem egy újjabb zsarus/ügyvédes/orvosos sorozat, ez sem hátrány).

Tipikus Guily pleasure tünet, amihez társul Sammy.

Az említett jelenet egyben tetszik, a zene, meg russel nagy védése + a csajok futnak.

blek - 2007. 03. 19. 16:20

mi az a FOX 19 jelzés???

blek - 2007. 03. 19. 16:20

talán 19 évesek?

Before - 2007. 03. 19. 16:23

Human: most komolyan, honnan tudjam? Te azt írtad, én írtam rá egy vicceset, azóta meg megy a vergődés. Szerintem már réges rég túlszaladt a dolog a jelentőségén, erre jön valaki, aki nekiáll megmagyarázni, amit felesleges. De nyugodj meg: ezennel kijelentem, nem gondolom, hogy cicifüggő lennél és nem hiszem, hogy csak azért fogod nézni a sorozatot, hátha megint meglebben 1-2 kebelcsoda. Így oké?

Human Insect - 2007. 03. 19. 16:37

az az adókörzetre (vagy sugárzó műholdra?) vonatkozik asszem. Mintha mondjuk RTLklub-Pécs meg RTLklub budapest lenne, vagy ilyesmi. Utána kéne nézni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz