login |

Pilot: Viva Laughlin

2007. 10. 19. 19:13 - Írta: human

16 hozzászólás | kategória: pilot-mustra,

Holy shit, nem világmegváltó a sorozat, de talán a CBS leglazábbja eddig. Mondjuk magasan Hugh Jackman szerepe volt a legerősebb a pilotban. El tudom képzelni, ahogy ült otthon mondjuk a sorozatötlettel (executive producer a csávó!) és “Áhá, hát itt lazán lipsync-elhetek menő számokra? Írjatok fel, hol a kassza!?” Hogy tetszett-e a pilot? Hát volt benne valami olyan hülyülés faktor az énekeknél, amit csak lehúzni sikerült a sorozat történettel foglalkozó részeiben.

viva-watap.jpg

De tényleg, egy teljesen átlagos CBS sorozat lenne a Viva Laughlin az “énekes” részek nélkül. Ezeket a dalolásokat úgy kell elképzelni, hogy megy valami k*rvajó régi zene, a főhősök meg táncolnak és mozgatják a szájukat. Nem hiszem hogy ez musicalnak számít, mert hát nem énekelnek. Persze itt felmerül a kérdés, hogy bírják-e a marha jó zenék finanszírozását. Vagyis a felhasználási jogokat.

Azért nehogy azt higgyétek, hogy agyletevős a cucc, mert nem az. Először is akad rögtön egy gyilkosság, mint a második részre mindenképp átívelő szál. Erre fel kapunk egy szépfiú nyomozót, akik a kocsiban ülve óvodás IQ szintűeknek is kibeszélik a gyilkossági ügyet. Bár inkább úgy mondanám, hogy az írók csak ilyen gagyi módon voltak képesek a tudomásunkra hozna pár alapvető tényt. Elég furcsa volt a kocsiban kidumálós jelenet, na.

Az alapasztori annyi, hogy emberünk most nyitná a kaszinót, de az egyik partner kihátrál a pénzével együtt, így hirtelen 1 millió mínuszba kerül. A nagy pénz utáni kavarás pedig egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Emellé jön némi szappan beütés, hiszen a főszereplő családja mint magánéleti szál, hát elég gyenge.

A színészek? Mint mondtam Hugh Jackman vitte a prímet a pilotban, kár hogy később max. pár cameora fog korlátozódni a szerepe. Sajnos a főszereplőnek a drámai helyzetek egyáltalán nem mennek, mondhatni miatta vérzik el az egész. A többiekkel komolyabb gond nincs, még a főnyomozót tartottam túl tenyérbemászónak.

A lényeg, hogy a jó zenék miatt ez 6/10 lett pontozásilag. Mondom, hogy nem agyletevős. Tény, hogy nem ez az új Las Vegas.

16 hozzászólás Ne habozz!

FZoli - 2007. 10. 19. 19:56

A fülhallgatós srác a képen véletlenül nem a Surface Miles-a?

Shawn - 2007. 10. 19. 20:30

en is azon tunodtem…

Annatar - 2007. 10. 19. 21:12

Na, erre kíváncsi vagyok. Az eredetije (Blackpool, brit hatrészes sori) nagy kult lett, az nekem bejött (bár lehet, hogy csak David Tennant miatt :P), de szívesen röhögök az amcsikon, ha ebbe belebuknak :D

Shawn - 2007. 10. 19. 21:24

A nezettsege sz*r volt, azaz ha lejjeb megy, tuti Cancel!

B0BBY - 2007. 10. 19. 21:26

nemazér de Hugh Jackman musical énekes, nem is egyben tolta már ausztráliában meg az usaban is…
de ha itt lipsyncel akkor bizony a k****annyát nem nézzük

Leeney - 2007. 10. 19. 21:28

Istenem ha Hugh Jackman játszik benne akkor meg kell nézni:)

Annatar - 2007. 10. 19. 21:44

Nem tudom (még :D) ebben hogy oldották meg, de a Blackpoolban lehetett hallani a színészek hangját is a daloknál. Ott működött. Igaz, a folytatása viszont minősíthetetlen lett…

kaito - 2007. 10. 19. 21:48

Csak kis helyesbítés: Viva Laughlin a címe. (béna keresők így nem is adtak találatot)

mANdY - 2007. 10. 19. 21:49

itt is lehet hallani.
úgy tűnik, asszonykás szál marad, de a hullás részt kicsit megcsavarták.

Human Insect - 2007. 10. 19. 22:21

hát 1 dalnál lehetett nagyon hallani, amikor a csajjal énekel. a többinél nem nagyon, leglaábbis elvis dalnál én alig

Annatar - 2007. 10. 19. 22:37

Nézzétek meg a Blackpoolt. Az sokkal hangulatosabb. A sztori és a színészek is jobbak.

Annatar - 2007. 10. 19. 23:47

Csak ízelítőnek, a szupermarket jelenet:
http://www.youtube.com/watch?v=egkOuF2e19U
De keressetek rá a Youtube-on, fent van több zenés klip is belőle, meg ha jól láttam , az egész sorozat is, kis darabokban. Na, mindjárt előszedem a DVD-t, megint kedvet kaptam hozzá :D

Aribeth - 2007. 10. 20. 13:43

Az első részt Hugh Jackman miatt meg fogom nézni, de nagy-nagy valószínűséggel maradok az eredetinél.

ccrisis - 2007. 10. 20. 23:17

Húúú, ez nekem sajnos nagyon nem jött be. Mondjuk mind1, m így is nézek már elég sorozatot, de azért adtam neki egy esélyt.

Annatar - 2007. 10. 23. 01:19

No, megvolt a második rész is. Fura az eredeti párbeszédeket és jeleneteket teljesen kicsavarva látni, totál semmi értelmük. Csak az működik ebben a sorozatban valamennyire, ami független az eredeti sztoritól, de az is csöpögős.

Ez a baj az amcsi remake-ekkel. Van egy európai cucc, ami jó, sikeres, működik. Az amcsik azt gondolják, tudják, mitől működik – jelen esetben a tátogós ráéneklés a számokra – és azt gondolják, hogy ők is meg tudják csinálni, sőt, jobban. Csakhogy a Blackpool nem csak a zenei betétek miatt működött, hanem a karakterek, a párbeszédek, a jellemfejlődés (vagy éppen -leépülés), valamint az emberi lépték, ami az amcsi változatból teljesen hiányzik. De még a dalbetétek sem érnek fel az eredeti minőségével, ahol látni és hallani lehet, hogy a színészek tényleg énekelnek, és hogy egy-egy dal egy konkrét, különálló kis klip, nem csak ilyen tessék-lássék danolászás… szánalmas. Csak azért fogom megnézni, mert kíváncsi vagyok most már, hogy mit hoznak ki belőle.

Ezek után félek, hogy a Life On Mars-t milyen szörnyűséges módon fogják megcsinálni…..

szucsitg - 2007. 10. 23. 01:27

nézhetnéd, de nem fogod. lelőtték.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz