login |

Pilot: The Bill Engvall Show

2008. 02. 21. 16:50 - Írta: human

2 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Most néztek, hogy mi van, nem? Elkezdtem a felgyűlt pilotokon átrágni magam, így lesz majd még pár ilyen semmiből előtűnő, már több mint fél éve premierelt sorozat pilotjáról írás. Mint például most Bill Engvall sorozatáról, amit azért vizsgáltam be, mert a My Boys-szal a TBS elég jó saját gyártású műsort alkotott, és ez is az ő gyártmányuk.

the-bill-show.jpg

Sajnos ez nem ért fel az említett My Boys-hoz. Ha valamihez hasonlítani akarnám, akkor olyasmi családi sitcom mint a 8 Simple Rules. Csak még annál is kevesebb poénnal? Az első részben Bill fia épp irányító lesz a suli focicsapatában 1 hétre, mivel a profi irányító valami miatt nem tud jelen lenni a meccsen. A fiúnak ebből a helyzetből anyni előnye származik, hogy tapadnak rá egy picit a csajok. Poénos helyzet pedig semmi.

A sok csaj miatt a szexuális felvilágosítással viccelnek, előtte meg azzal, hogy az apuka teljesen felpörög és együtt gyakorol a fiával. Csak hát sajnos valahogy az unalmat érzi aki nézi. Erről jut eszembe, hogy tavaly nyári sorozat, és szerintem senki sem nézte. Én is csak a hordozható masinán, amikor a BKV-nak “hála” volt egy szabad 20 percem. Több betűt nem pazarolnék rá, nem kell rohannotok pótolni.

2 hozzászólás Ne habozz!

friendsfan - 2008. 02. 21. 17:32

Valamikor nagyon régen csodálkoztam hogy miért nem esett még szó a junkien a Bill Engvall Showról. Engvall jó volt a Foxvorthy showban is, de a legnagyobb pozitívum Nancy Travis (Becker) és Tim Meadows, azt az embert nem is tudom honnan ismerem…

JBG - 2008. 02. 21. 19:00

ok, nem rohanok

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz