login |

I’m Lost (4×05), brother

2008. 02. 29. 15:26 - Írta: human

433 hozzászólás | kategória: kritika

A-tya-úr-isten. Ez most mi a fene volt? És mit lehet róla írni? Mert hogy ha a 3-4. rész egy kicsit belassított, akkor ez meg rajt-cél győzelemmel lenyomta őket, mint a taxiórát a villámgyors ló. Hihetetlen mit kaptunk az arcunkba és itt mutatkozik meg a high profile sorozatok előnye. Merthogy egy filmben nem vezetnek fel több órán át egy ilyen ütős etapot, a heti “egy rész egy ügy” sorozatokban sincs efféle. Csak az átívelő történettel rendelkezők tudnak ilyen katarzist okozni.

A múlt héten egy Lost szinten közepes résszel bealtattak minket, most meg rághatjuk a kefét a jövő hétig. Mert hogy ez atyaég, mekkora rész volt. A 3. évad fináléjától letettük a hajunkat, itt meg 45 percben hoztak még egy ugyanakkora WTF-ot. Na, lássuk spoilerekkel a tovább mögött.

lost-imadat.jpg

Most itt komolyan mi történt? A szigeten szerencsére semmi, és összefoglalva sem túl sok, de Desmond része uralkodott! A szigetet elhagyva kettévált a tudata, és az egyik fele visszautazott 1996-ba, vazze. Bár most láttuk, hogy a külvilág is 2004-ben van, szóval nem pörgött el a nagyvilág a szigetlakóktól, viszont a burok, vagy mi, ami körbeveszi, súlyosan befolyásol dolgokat.

Amikor Desmondot érte a nagy elektromagnetikus sugárzás, akkor is durva flashbackjei voltak, ha jól emlékszem. És ott is valami érdekes időhurok alakulhatott ki, de úgy tűnik a sziget megóvta az elméjét. Vagy most valami nagy hülyeséget mondtam. Viszont akkor miért kellett a bunkerban ütögetni a számokat? Melyik kísérlethez kellett. Mert hogyha mondjuk azt feltételezem, hogy ez a bunker zárja el a külvilágtól a szigetet, akkor tévedek, mivel előtte is elhagyták már sokan.

Visszatérve a kirepüléshez, és a sziget meg a külvilág különbségéhez. Mikor is szállt el a rádiós agya? Lehet, hogy a külvilágba akkor jutott ki a felrobbanó bunker energiája? Összevissza beszélek, de láthattátok, felrobbant az agyam! Viszont arra gondolok, hogy simán a sziget burkon való áthaladás nem zakkantott ki senkit, Sayid meg a pilóta is rendben volt, és viszont, a berepülők is mintha rendben lennének. Csak a bunkert felrobbantó Desmond kattant ki, aki már előtte is érdekes dolgokat tett az időben.

Mi ez a sziget? Még két évad mire megtudjuk? Bárcsak előre utazhatna a tudatom és megnézhetné a finálét, aztán elolvashatná a Junkie-n az írást róla. Van egy olyan érzésem, hogy az utolsó évad kezdése előtt kénytelen leszek újranézni a Lostot, addig meg élvezzük a hullámvasútat. Most pedig meg se álljunk 400 kommentig, ha a múlt heti “uncsibb” rész 300 fölött hozott.

433 hozzászólás Ne habozz!

Dr. Fünke - 2008. 02. 29. 15:27

A 96os professzor tiszta olyan volt mint Jack Sparrow:)

a - 2008. 02. 29. 15:28

brutál volt… pont én is azon gondolkodtam hogy a vége előtt nagyon újra kell ezt nézni…:)

Pepper - 2008. 02. 29. 15:31

kurvajó volt.

m - 2008. 02. 29. 15:31

oriasi resz volt, na.

sixx - 2008. 02. 29. 15:32

elmélyét???? ne már.

MicaHiro - 2008. 02. 29. 15:32

-Nem lehet, hogy a számok beütése a Hattyúba a Sziget constant-jaként működött?
Huhh, hát ez baromi jó volt.10/10 simán.

-Ugye még régen volt szó valami fertőzésről, többek között Rousseau -ék kapcsán.Szerintem a fertőzés=ez a fura hatás, és ez támadta
meg Rousseau csapatát.Nyilván hozzátéve, hogy ha volt fertőzés, de szerintem igen.

-A felhő, amibe belementek a helikopterrel, gyanúsan emlékeztetett a füstre.Abban villannak fel emlékképek….

Daniel füzetét meg oldalanként lehet majd elemezni.

seven - 2008. 02. 29. 15:33

Asszem megvan az új kedvenc epizódom.. 10/10 de olyan simán..

fúú.. eszméletlen. Desmond és Penny telefonos jelenete… hát. Én bevallom elérzékenyültem. Nagyon szépen megvolt csinálva.

Meg úgy az egész… ááá, durva volt. Milyen volt már hogy összekapcsolódott 1996 és 2004? Lehajol a pénzért erre hirtelen ott van a hajón, kurvajól volt megszerkesztve!

A black rock hajónapló elárverezésénél erősen libabőr volt… bazz ezek az írók istenek. Tudják ők pontosan mi lesz a sorozat vége.

Hmm,én se tudok semmi értelmeset írni az a helyzet. Lost rox.

Amúgy egy(haha) dolog eszembejutott: Minkowsky és Des megzakkanása… kicsit olyan mint a “sickness” amiről Rousseau az 1. évadban beszélt. Persze lehet hogy most csak túlkombinálom, de…

sixx - 2008. 02. 29. 15:34

és a hajónapló? a Black Rock kapitánya Hanso ükapja? az első tiszt szintén rokon? ez smafu? beszarás mekkora rész volt.
csak azt nem értem én, hogy akkor miért is mondta Peny a hobbitnak, hogy “nem az én hajóm”, ha állandóan hívogatta őket? így elég felesleges a halála.

AdM - 2008. 02. 29. 15:34

Szerintem is ez lehet a “fertőzés”…

Bruzsy - 2008. 02. 29. 15:35

áhh, ez a rész nálam is vitt mindent. asszem megyek is megnézem még egyszer, mert ebből sosem elég. :-D

MicaHiro - 2008. 02. 29. 15:40

Human
“Mikor is szállt el a rádiós agya? Lehet, hogy a külvilágba akkor jutott ki a felrobbanó bunker energiája?”
Ekkora eltérés azért nincs.Az a 3. évad elején volt (szvsz. a hajó még ott sem volt), a rádiós,Minkowski
pedig az évad elején még telefonhoz tudott jönni.

ALIEN - 2008. 02. 29. 15:53

Azért nem teljessen vágom az időutazás részt. a lényegét értem, miszerint csak az elméje utazott az időben, de hogy tudta a udóst megkeresni? Akkor most megváltoztatta a multját, vagy az egész csak Des agyában zajlott?
Ha hülyeségeket írok, az csak annak az oka, hogy még a hatása alatt vagyok.

varecza - 2008. 02. 29. 15:54

szerintem nagyon rossz volt ez a rész, nagy csalódás. De inkább nem írok többet mert jönnek az okos emberek, akik megmagyarázzák, hogy igenis jó volt.

asdfgh - 2008. 02. 29. 15:58

Én azt nem értem, hogy most ezek a helivel 2 napig repültek?? Mert előző részben ugye este felhívják hajót jekék, és mondja Charlotte, hogy előző este elmentek helivel a hajóra! Hajóról mondják nem ért oda senki!

seven - 2008. 02. 29. 15:58

ne, inkább magyarázd meg hogy 3 évad feketefüst, robbanástúlélés, láthatlan ember, faxomtudja miután miért okoz gondot elfogadni egy pszeudo-tudományos magyarázatot:)

Waldi - 2008. 02. 29. 15:59

Te jo eg, mekkora egy resz volt!

1. Aki elektromagneses sugarzasnak volt kiteve, (berobbano hatch, hajoradio) annak ugy tunik a sziget esemenyhorizontjan athaladva (vagy legalabbis a kozeleben) a tudata elkezd ugralni az idoben. A francia hajo legenysege is ebbe halhatott bele. Vajon Faraday is ugral? Csak miota a szigetre jott? De akkor mit jelent az, hogy Faraday meg magan se tud segiteni?
2. Mi is a baja Jacobnak? A tudata ugral ossze vissza az idoben, mint Desmond vagy Minkowski. Egyszerre mindenhol van es sehol sincs. Lost in time. Vajon Jacob miert nem halt bele a sicknessbe? Ben is ugral?
3. Az megvolt, hogy ahol talalkozik Desmond es Minkowski az azaz arkad Oxfordban, ahol az apat es Ms. Hawking kozos fenykepe keszult? A mult megvaltoztathato!
4. Penny 3 eve kutat a sziget utan? Honnan tud rola, az apjatol? Aki lehet, hogy megsem akkora geci? Miert nem lephettek kapcsolatba a hajon levok Pennyvel?
5. Faraday jegyzeteiben imaginarus terrol es idorol van szo. Az imaginarius ido egyebkent Stephen Hawking kedvenc jatekszere :)
6. Ha egy halott jon vagy van a szigeten, akkor bele tud-e ugorni a korabbi tudata a testebe? Pl. Christian Shepard, Bakunin, stb.

Sixx: Penny valoszinuleg csak azutan hivogatta a hajot, miutan Charlie-tol tudomast szerzett rola.

ALIEN - 2008. 02. 29. 16:00

varecza: légyszíve fejtsed ki mért nem tetszett, akkor nem hinném, hogy neked esnének.

asdfgh: úgy néz ki, hogy a sziget elhagyásával az idő tényező másként jelentkezik. Azt ne kérdezd, hogy volt annyi üzemanyag, meg akkor most mi is van:)

Benjamin - 2008. 02. 29. 16:03

Én minden új évad előtt újranézem az eddigi évadokat a LOST-ból!

Fasza rész volt… én csak ennyit mondok!!! :)

[ross] - 2008. 02. 29. 16:03

nekem viszont nem tetszett. ez az időutazás számomra túl van a határon. túlságosan fantasztikus. persze nem azt mondom, hogy abbahagyom, de remélem nem fogják túlhangsúlyozni ezt a vonalat.

Blackadder - 2008. 02. 29. 16:04

Én hajnalban néztem még meg, elég álmos voltam már, de egy dolog furcsa volt. Elkezdett “haluzni” Des, mondta neki Dan, hogy keresse meg Oxfordban. Ez oké, csak éppen amíg otthagyja a sereget átöltözik, megszárad stb, felszáll a vonatra elmegy Oxfordba elég sok idő telik el. Szóval, ha ilyen ciklikusan jönnek ezek az időugrások, akkor a sereg-Oxford között is lennie kellett volna jópárnak. Ráadásul Dan ’96 valamilyen exponenciális időtartamokról beszélt, szóval egy szigorúan monoton növekvő dologról, ezért nem illik ide az, hogy semmilyen időugrása nem volt amíg elért Oxfordba. Lehet nehéz kihámozni ebből azt amire gondoltam, lehet hogy csak én nem értek valamit. Mind1 all-time best rész volt, megnézem még párszor :)

Slugger - 2008. 02. 29. 16:05

Kicsit egyet kell hogy értsek vareczával – ettől a résztől én is többet vártam. A legvége meg nem “wtf?!” volt, hanem “aha, és akkor mi van?”.

seven - 2008. 02. 29. 16:08

nemtom nézi-e valaki a tvcomos ratingeket, én mindig, és eléggé álleejtős most

400 szavazat után 9.9 és 9.8 között
http://www.tv.com/lost/the-constant/episode/1154866/summary.html

de az ign is 10-et adott rá ( http://tv.ign.com/articles/855/855889p1.html ) pedig ők a jacobos részt is lehúzták.

mostmár csak a twopot várom, de szerintem meglesz az A + :)

varecza - 2008. 02. 29. 16:09

Slugger, felesleges itt bármit is mondanunk, legtöbbeknek best episode ever, meg ilyenek..én amíg néztem , csak végig fogtam a fejem, hogy na neee! Eddig is sok meredek dolog volt a Lostban, de nekem most léptek át a határaiman.

De sztem nem is vagyok olyan rossz:)
Van aki 3×5 végén (EKo füst), van aki a 3×8-on, van akia láthatalnan szellememberen akiadt ki, hiába, mindenkinek más a tűrőképessége.

Benjamin - 2008. 02. 29. 16:14

Én nem akadtam ki semmin… lehet valami baj van velem?

Solmyr - 2008. 02. 29. 16:14

WOW! Nekem már a 3. évadból is az egyik kedvencem a 3×08 (Flashes before vour eyes), úgyh ez a rész is nagyon tetszett. És végre kapunk magyarázatokat! 10/10. 4. évad rulez

ALIEN - 2008. 02. 29. 16:15

varecza: ha a realitás érzeket ki tudod kapcsolni és sodrodni a sorozattal, akkor élvezheted. Ha nem, akkor nagy hülyeségnek hat a sorozat. Nekem sikerült.

seven: nem nézek rétingeket, imdb-ről is leszoktam;)

CsMisi - 2008. 02. 29. 16:22

igen … a szamko szerintem is konstansok … s sztem Jacob is egy olyan tudat aki annyira osszevankotve a szigettel h ugrik ide az emlekezete vagy valami … taln azert is keri a segitseget … allat resz volt … igaz nagyot dobott a sorin a Sci-Fi fele, a realitas ellen … de nem zavar. Imadtam … es a Pennys jelenet tenyleg szep volt … le a kalapokkal a rendezok elott … hat nekem lassan az abszolut kedvencem kezd lenni Desmond … brother :)

ALIEN - 2008. 02. 29. 16:23

És vajon ki, mi lehet Jacob konstansa?

hirnalon - 2008. 02. 29. 16:24

“És ott is valami érdekes időhurok alakulhatott ki, de úgy tűnik a sziget megóvta az elmélyét. Vagy most valami nagy hülyeséget mondtam.”
Igen… elméjét kellett volna :P

Human Insect - 2008. 02. 29. 16:29

Igen, ELMÉLYÉT, legalább megnézhetnétek hoyg más is írta-e, merthogy harmadszorra már marha idegesítő, hogy ugyanazt írjátok be amit más is. A nagy helyesírásba a visszaolvasás már nem megy?

Peter - 2008. 02. 29. 16:30

ekkora agymosó értelmetlen szar sorozatot istenem:D

Első évadból ha láttam 6-7 részt,meg a 2-3-ból is párat(de azokért is nagy kár volt:D),de majd remélem 5 év múlva újraolvasva ezeket a sorokat te is rájössz,hogy egy “mi ez a sziget” “minek kell a számokat ütögetni” “mit csinál a burok” nagyon rejtélyes és megválaszolatlan kérdésekkel még a világon nem adtak el 4 évadig egy sorozatot:D Meg persze ha egy kérdésre válasz születik,akkor az egy újabb kérdés,a sornak ott lesz vége,ha majd szólnak a stábnak,hogy be kéne fejezni,mert kifutott a sorozat.

megvagytok etetve és vagy egyáltalán nem kaptok választ egyetlen kérdésre sem vagy olyan szar megoldás lesz (mert ennyi baromságra értelmes válasz nem létezik),hogy már csak azért fogjátok isteníteni a lostot,hogy saját hülyeségeteket leplezzétek,hogy több hetet elvesztegettetek erre az életetekből.

szóval le a LOST-tal!!!
szabadítsunk fel minél több tudatot

Human Insect - 2008. 02. 29. 16:31

de jó, még egy flamelő, aki még személyeskedést is belevitt “már csak azért fogjátok isteníteni a lostot,hogy saját hülyeségeteket leplezzétek”. Aki válaszol rá azt törlöm.

Peter: Ne nézd, ilyen k*rva egyszerű. Általánosítani mi is tudunk, figyelj “Aki nem tudja felfogni az egy tömpörödött agyú senki”. Tök felesleges beírnod, hogy mindenki fasz aki nézi, mert mi meg mondhatjuk hogy mindenki fasz aki nem nézi. Ilyen egyszerű, parttalan személyeskedés.

Aminek itt vége.

MicaHiro - 2008. 02. 29. 16:36

“És vajon ki, mi lehet Jacob konstansa?”
Megkockáztatom, maga a Sziget.

ALIEN - 2008. 02. 29. 16:39

MicaHiro: aham, de akkor neki meg kéne gyógyulnia, mert megtalálta a konstansát…Nem kötözködök, csak gondolkodom.

Slugger - 2008. 02. 29. 16:39

varecza – 2008. 02. 29. 16:09
:D

Megpróbálom összefoglalni röviden, hogy mi nem jött be, hátha attól jobban leszek.
Itt van ez a misztikum-dolog, ami egyébként a sorozat alapeleme, de itt mégis valahogy olyan irányba kezdenek menni, amit nekem nem tudnának megmagyarázni a készítők sehogysem. Mert hát ki volt jelentve, hogy mindenre lesz ám “tudományos” magyarázat. Az még rendben volt hogy annak idején hullákkal/nem létező személyekkel dumcsiztak; gyorsabban gyógyultak; valami féregjárattal/időgéppel/teleporttal/stb. kísérletezgettek DHARMÁék; Jacob és Smokey jelenséggel találkoztak. Ezekre mind rá lehet húzni egy-egy “tudományos” magyarázatot. De ami mostanában történik Dezzel meg ezzel a Miles gyerekkel – aki szellemirtó főállásban -, ez az egész kezd elmenni a vallás irányába. Ez alatt értem a halál utáni életet meg azt, hogy Deznek kellett egy “állandó” a jelenében és a flash-ében, mint valami megváltó, aki által biztosítva van neki az örök élet (vagyis itt az életben maradás). Ezek a dolgok viszont nem magyarázhatóak “tudományosan”, csak dogmákkal, én meg ezt nem igazán komálom. Már a Flashes Before Your Eyes-ban sem tetszett az, hogy az emberi élet végét valamilyen felsőrendűbb eseménynek állították be, amin nem lehetett változtatni.
Persze az is lehet, hogy ezzel a résszel valami rejtett politikai üzenetet akartak elmondani: a jövő állandó, de a múlton lehet változtatni. Tiszta 1984!

Human Insect - 2008. 02. 29. 16:42

a negatív vélemény miért lenne nem kívánatos? Az a nem kívánatos, hogy “agymosott mindenki aki nézi, mert ez a sorozat baromság, és csak azért élteti bárki is, mer tnem akarja beismeri hogy megetették”

Ez nem negatív vélemény, fel kéne fogni. Az a negatív vélemény, hogy az időutazás túl sok, hogy Valami azért nevetséges mert EZ ÉS EZ ellentmond neki. A tényeket említő negatív véleményt senki nem fogja törölni.

MicaHiro - 2008. 02. 29. 16:43

ALIEN
Passz.Igaziból semmit nem tudunk a “betegség” lefolyásáról, hogy mi történik, ha mondjuk, nem gyógyul meg elég hamar, mint Des, hanem a betegség elkapásától számított (külső szemlélő által mért) sok idő telik el.Lehet, hogy vannak “szövődményei”.

Waldi - 2008. 02. 29. 16:46

Jacob konstansa esetleg Aaron? Az biztos, hogy olyan aki (meg) nem mentette meg, mert kulonben nem lenne elveszve.

De valoszinubb, hogy Jacob megolte a konstansat, hogy orokke mindenhato/mindentudo legyen, a sziget pedig nem hagyja meghalni. Csak nem ugy sult el a dolog, ahogy szerette volna.
Egyebkent lehet, hogy Bennek esze agaban sincs megmenteni Jacobot, jo neki ugy ahogy van. Lehet, hogy eppen a csapdaba kerulese veget munkalkodik? Kulonben miert kert volna segitseget Locke-tol?

Lehet, hogy a terhes nok/magzatok is a tudat bekoltozese miatt halnak meg?

varecza - 2008. 02. 29. 16:47

Slugger:erre az a válasz , hogy ez ediggi jeleneségeket sem lehet tudományosan magyarázni, vagy ha lehet, akkor a mostani részt is lehet.Tehát a felháborodásod nem jogos:D

MicaHiro - 2008. 02. 29. 16:49

Tényleg, esetleg jár valami különlegességgel konstansnak lenni?Gondolok itt olyasmire, hogy valami különleges képesség jár-e vele?

Waldi
Miért lenne valaki mindenható, ha megöli a konstansát?

Human Insect - 2008. 02. 29. 16:50

miért járna? Penny a konstans és semmie xtrája nincs, meg a konstansnak alapból valmai tárgyat javasolt a szakállas.

Ha valaki megöli konstansát az annyit jelent hogy az elméje végképp elveszik, gondolom. Nem minden konstans élőlény, nem azt javasolta faraday elsőre!

Maala - 2008. 02. 29. 16:51

én élveztem (értsd: jól szórakoztam, izgultam, stb. közben) a részt, a lostot, és nekem speciel csak ez számít. :-) akinek nem tetszik, hagyjon békén és ne nézze, kthxbai.

best rész nálam eddig kár, hogy a 10es skálán nincs 11. :-( ah, nem is tudom, hol kezdjem, inkább hagyom a fenébe. a rész közbeni reakció: VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!111oneoneone

MicaHiro - 2008. 02. 29. 16:54

“Penny a konstans és semmie xtrája nincs”
Vagy nem mutatták.De én sem hiszem, hogy lenne, de kizárni nem hiszem, hogy ki lehet:D

Waldi - 2008. 02. 29. 16:56

MicaHiro:

Ha nincs konstansa akkor orokke ugralni fog, orokke modosithatja az ido folyasat, tehet mindenhato. Nem biztos, hogy megolte, de beleillene a tortenetbe.

Konstans nem onmagaban van, hanem valakinek a konstansa. Olyan szemely aki letezik a ugrasok idejeben es valamilyen kapcsolata is van vele, hozza kepes tud “lecsillapodni” az ugralas.

http://lostforum.blogspot.com/2008/02/oxford-location-same.html

Human Insect - 2008. 02. 29. 16:57

viszont a napló akkor lehet hogy pont segíteni fogja Penny-t, ha már a posztból kihagytam akkor ide kommentbe.

Lehet ez alapján tudja merre kell keresnie.

Slugger - 2008. 02. 29. 16:58

varecza – 2008. 02. 29. 16:47

Én csak attól tartok, hogy a sorozat legvégén, amikor kiderül minden akkor az egész töténetet valamilyen isten létezésével, és annak ügyködéseivel kezdik magyarázni. Ha engem ilyen dolgok érdekelnének akkor hittanra járnék, nem Lost-ot néznék.

Human Insect - 2008. 02. 29. 16:58

Waldi: de nem tud örökké ugrálni, mert meghal. És konsans nem biztos hoyg valaki. Hányszor kell beírni? Desmondnál most pont az, de egy átlagembernek lehet hogy a szabadságszobrot kell látni hozzá, hogy leálljon az ugrálás.

Te, Ő választja ki mit a konstansa, biztos több dolgo is lehet, olyasmi ami elérhető. Egy tárgyat nemt udsz megölni és akkor örökké ugrálni.

ALIEN - 2008. 02. 29. 17:03

Napló nem hinném, szvsz azt apuka jól elrejtette. Penny emberei észlelték a robbanást, talán már úton is vannak a sziget irányában. Az állandót Faraday is találgatta, Desnek és tudós barátunknak épp személy.

Human Insect - 2008. 02. 29. 17:05

Alien: de a naplót 96-ban vette az apuka, penny 2001-től keresi desmondod valami alapján. simán lehet a napló, főleg ha már így behozták. Penny emberei 2004-ben észlelik a robbanást.

Egyelőre az az értelmes válasz Penny a napló alapján dolgozik, az nem ellenérv, hoyg “szerintem jól eldugta” :)

MicaHiro - 2008. 02. 29. 17:08

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a számok konstansai valaminek.Még az is lehet, hogy a világé.

Human Insect - 2008. 02. 29. 17:10

vagy ha nem is a világnak, akkor a szigetnek. Bár ennyir enem szaladnék el ennyi infóból, hiszen erre semmi nem utalt. Most mindenre a konstans elmélet lesz húzva? :)

ALIEN - 2008. 02. 29. 17:12

Erről van szó: látott infók alapján csak találgathatunk.

vargatom - 2008. 02. 29. 17:13

Sztem meg sokkal érdekesebb kérdések, hogy Penny ennyi év után is keresi Desmondot és nem adta fel; hogy a lány apja 96-ban még segített neki, de amikor kijött a börtönből (ahova valószínűleg pont a mostaniak miatt került) akkor már nem; hogy Ben tud-e erről a jelenségről és ha igen, miért nem beszélt róla a többi Othernek.

Azt elég nehéz kitalálni előre, hogy a szerzők miylen elméleteket alkottak az események megmagyarázására, csak az elmúlt két hét ötleteléséből mennyit hazavágott ez az egy rész is. Nem mondom hogy érdektelen az időutazás téma, sőt, de továbbra is inkább eszköz amivel a szereplőket terelgetik mindenféle konfliktushelyzetekbe…

mindns - 2008. 02. 29. 17:15

Mintha egy markoló pofán csapott volna! Az egyész rész alatt picit féltem, hogy túl lőnek a célon és átmegy egy “csak álmodtam” típusú dallasos megoldásba, de szerencsére a világ legjobb forgatókönyv íróival van dolgunk ezért tökéletesen a földön tartották a részt! Elnézést is kérek tőlük, hogy ilyeneket gondoltam!
Ha most itt tartunk, mi vár még ránk????????
Szerintem is már meg kell lennie a teljes történetnek, mert anélkül lehetetlen ilyen részeket csinálni, hogy pl 15 résszel ezelőtt utalnak a mostani részben történtekre…

MicaHiro - 2008. 02. 29. 17:17

Human Insect
Nyilván igazad van, csak tippelhetünk, hogy mi minek a konstansa.Csak nekem a konstansról mindjárt a számok ugrottak bee, és összekombináltam.Meg eléggé adja magát, és jobb válasz nagyon nincs…
De mondom, igazad van, gyakorlatilag tipp.Hagyom is akkor:)

Dwimorberg - 2008. 02. 29. 17:23

Csak csatlakozni tudok azokhoz, akik azt mondják: s legjobb rész volt ez :) Desmond a kedvenc karakterem, ez kétségtelen, a színész (Henry Ian Cusick) alakítása pedig kiváló :) Hihetetlenül összeszedetten és alaposan találták ki az írók ezt a részt (is). A már említett váltások mellett, bizony én is elérzékenyültem Des és Penny beszélgetésénél, az egyik legfelkavaróbb jelenet nálam a Lost-ból. Mivel nem valami nagy az angol tudásom, így a felét nem értettem a tudományos jellegű dolgoknak, de persze azért nagy vonalakban értettem, de a telefon beszélgetésnél “eltörött” a mécses, féltem, hogy Des Minkowski sorsára jut utána, de most már értem, hogy miért kellett felhívnia :)

Tudományosan nem tudok mit hozzászólni, de annyit megjegyeznék, elvileg a Lost: Via Domus játékban választ adtak arra, miért kellett nyomogatni a gombot 108 percenként :) Pont ma akasztottam ki (tegnap és ma játszottam vele, kb. 7×45 perc alatt, szóval 7 “részt” láttam :P) Kissé elcsépelt már, de messze a legjobb sorozat a Lost, amit eddig láttam. Nem mintha bármit is számítana nálam, de azért jó lenne, ha megint tarolna az Emmy-n és a Golden Globe-on, igazán megérdemelnék, ennyire ütös sorozatot nem találni. Örülök, hogy láthatom s majd egyszer elmesélhetem, hogy én bizony viszonylag “frissen” láttam a sorozatot :)

Qwertre - 2008. 02. 29. 17:24

Kicsit tulmisztifikaljatok itt szerintem ezt a konstans dolgot.
En ertelmezesemben a konstans egy olyan dolog/eloleny, amit az idoutazo valaszt maganak, amivel a sajat agyat meg tudja gyozni, hogy nem hulyul meg, hanem idoutazik (az elme). A ket idosikot az agy egyre nehezebben kepes kezelni, egyre nagyobb a kaosz, es elobb utobb meghal, “rovidre zar” az agy. A konstans pedig emlekezteti az idoutazo agyat, hogy mind a ketto valosag, csak idoben maskor tortenik, es ez rendbeteszi, osszefuzi az agyban a ket, idoben maskor tortent valosagot. Amolyan “reality check” Sajna nem tudom ertelmesen elmagyarazni.

mas:
Minkowski amugy csak siman unatkozott a haverjaval es kihajozott a szigetre, es a behatolaskor hulyult meg mind a ketto, azota a masik ficko meghalt. Nem figyeltek.

Obi1 - 2008. 02. 29. 17:28

Jacobnak miért kéne állandó?Csak annak kell aki így meghülyül és az időbe utazgat.

CsMisi - 2008. 02. 29. 17:30

Az idaig megjelent Lost miszteriumok legtobbjenek van magyarazata a valosagban. Azaz nagyon sok teoriat mutatnak be, ami elmeleti szinten van de gyakorlatban nem letezik (es hamarosan lesz meg egy ilyen, azt hiszem pont a jovo heti reszben). Szerintem erre epit a sorozat: hogy gyakorlatban mutat be elmeleteket. Ezert magyarazhato az irok szemszogebol minden tudmannyal. Csak nem gyakorlati tudomannyal hanem elmeleti tudomannyal … Oszinten eleg teoriat hallottam arrol, hogyha kiszakadunk a 3 dimenzios felfogasbol, es az idot is bevesszuk mind negyedik dimenzios manipulalhato faktor, akkor az ember elmeletben, a sajat eleten belul mozoghat eloe hatra … Nos a mai resz pont ezt mutatja be: nem fizikai idogeppel megy valaki a multban hanem az elmeje segitsegevel. Az az ugymond 4 dimenzios. Igaz, hogy ez nem konkretan iranyitott idoutazas, de belefer az elmeletben, hogy igy talan lehetseges az idoutazas. Szamomra van erre tudomanyos magyarazat. Es szerintem a nullpont energiat is hamarosan behozzak … ennyi az egesz. A Lost miszteriumok tudomanyos elmeletekre vannak epitve … Nem azt mondtak, hogy a tudomanyos magyarazat az alkalmazott tudomanyos magyarazat lesz … Csak annyit h tudomanyos magyarazat. Tudjatok h a Star Trek Warp meghajtasanak van abszolut tudomanyos magyarazata es lehetosege, csak tehnikailag nem vagyunk meg ott? Nos ez is pont errol szol szerintem … Es ez igy jo :)

kla - 2008. 02. 29. 17:38

10/10, egyértelmű, csak azért nem az eddigi legjobb rész, mert ahhoz azért kell valami plusz is, aminek semmi köze a rejtélyekhez. Egyszerűen hihetetlen,az évad eleje óta folyton azt érzem, hogy kezdenek összefolyni a szálak, most már szinte nem attól félek, hogy nem kapunk válaszokat, hanem hogy nem tudják mivel kitölteni a hátralevő 43 részt. (na jó, majd csak lesz valahogy :D)
Észrevételek:
1. Naomi úgy tűnik hazudott, bizots, hogy nem csak véletlenül zuhant a szigetre.
2. Ben embere segít a túlélőknek (már ha ő volt), szerintem 90%, hogy Michael
3. Még mindig 2004 van, tehát ezzel nincs kavar
4. A végén a wtf nem volt olyan nagy, valaki írta, hogy “na és akkor mi van?”, kb. én is így éreztem
Ezer dolog jár a fejemben, jó kis karácsonyi rész volt.
Human: mit raktál volna be képnek a posthoz a részből?

Dwimorberg - 2008. 02. 29. 17:39

Wow, köszi Qwertre és CsMisi, most már nagyjából értem is :) Ezt szeretem a Lost-ban, egy-egy rész után mindig tanul valamit az ember. Persze úgy is lehet tanulni ahogy tette nem rég egy amerikai (féltesóját a CSI alapján tette el láb alól, dvd-n meg is volt neki a sorozat). Nem csodálnám, ha Carlton Cuse és/vagy Damon Lindelof is olyan ember lenne a valóságban, mint Dan :)

EmThor - 2008. 02. 29. 17:42

B+

és Rousseau is nem azt mondta, hogy megzakkantak a társai partraérés után ??!!?!?!?!?!?!??!!?!

váááááááááááááááááááááááááááááá :D

Waldi - 2008. 02. 29. 17:49

Human Insect:

De ha Jacob ki tudja hasznalni a sziget gyogyito erejet, akkor nem hal meg. (Mint a highlander a viz alatt)

Faradaynek mint konstans, ha nem ugral? Ha ugral, mivel a fejet nem vedte a sugarzastol, akkor miert nem halt meg meg?

Eco es Locke tudata vajon miert nem ment vissza az idoben, mint Desmond-e?

Dwimorberg - 2008. 02. 29. 17:50

S jut eszembe, ha a francia legénységgel is ez a jelenség végzett, akkor tudjátok Rousseau-t mi menthette meg? Alex, aki még benne volt, ő Rousseau állandója.

EmThor - 2008. 02. 29. 17:52

Dwinmorberg, igazad van! :)

Dwimorberg - 2008. 02. 29. 17:53

Csak töröm a búrámat míg jön a felirat :) Minden új rész után meg kellene nézni az összes részt :))

zdawg - 2008. 02. 29. 17:58

A részhez meg csak nyomdafestéket nem tűrő hozzászólásaim vannak. Mint pl. a kurva életbe, basszameg, namennyéagecibe :) A pulzusom vagy 230 volt végig, úgy meg volt csinálva, úgy össze volt rakva az egész… elképesztő! 11/10!

EmThor - 2008. 02. 29. 17:59

és akkor BEN meg a többiek azért mentek tengeralattjáróval, hogy a víz alatt kikerüljék a cuccot és ne kattanjanak meg?!

CsMisi - 2008. 02. 29. 18:00

EmThor: a Desmon fele robbantastol eleg tavol voltak Benek is, ezert Ben is kimehet … a tengeralatjaronak is lehet mondjuk magyarazata … ki tudja.

seven - 2008. 02. 29. 18:01

mivan? aaron hogy jön ide?!

Dwimorberg - 2008. 02. 29. 18:01

EmThor, ez is jó meglátás, ez lehet a magyarázat a tengeralattjáróra :)) Látszik, hogy tényleg megmagyarázásra kerülnek az események :)

Human Insect - 2008. 02. 29. 18:03

mindenki kimehet. Sayid is kiment simán, minden szigetlakó kimehet simán, 1-2 kivételtől eltekintve. Locke Eko és Desmond volt közel a robbanáshoz, nem? A többiek nem kattannak be valszeg a kimenetelkor.

A sixet meg ne találgassuk, főleg hogy elvileg már csak 1 hely kiadó közöttük. Gondolom a fináléban fedik fel. Legalábbis én ott tenném.

justy - 2008. 02. 29. 18:04

Huh emberek, ez valami orbitálisan nagyot ütött, s örömmel látom, hogy nem csak nekem :D angolul nézem meg mindig mostanában, s bár nem értek meg mindent szóról szóra, de nincs türelmem kivárni a feliratot :D Hát igen, ezért nézem a Lostot, vmi embertelen mekkora drámát adnak itt nekünk. S örülök, hogy októberben felültem a hullámvasútra :D

EmThor - 2008. 02. 29. 18:05

a Hanso az emberekkel, emberi elmével kísérletezik, ez meg a játékból derül ki, szal az agymosógépre és az elektromágneses izére is ez lehet a magyarázat

Human Insect - 2008. 02. 29. 18:13

CSMISI: Mondom, a SIXRŐl annyi spoiler van, ezért törlöm. És már csak 1 hely kiadó, szal hiába tippelsz kettőt oda. MÁsrészt nem az határozza meg ki mehet ki, hogy mi volt a robbanásnál, mert ahhoz alig páran voltak közel!

kla - 2008. 02. 29. 18:14

EmThor: na a játékból való spoilerekkel nagyon gyorsan állj le légyszi
Az jutott be, hogy mi van, ha Ekonak is flashei voltak? És innen tudhatta, hogy 305 fok felé kell menni (bár nem tudom nmikor volt ideje ezt felvésni a botra), meg hogy “maguk következnek”, bármire is vonatkozzon. A baki ott van, hogy Locke-nak nincsenek flashei…még.

MicaHiro - 2008. 02. 29. 18:15

Persze, mert Hurley aztán annyira akar…

CsMisi - 2008. 02. 29. 18:15

Human Insect mennyiben fogadunk h 2 lesz … h Aaron nem szamit tulelonek? nem is az, hisz nem volt a repulon, utanna szuletett, s lehet h Kate fel sem fedi csak miutan kijutott vagy valami … szoval fogadunk? :D

Human Insect - 2008. 02. 29. 18:17

De ne találgassuk, mert úgyis jön valaki aki ovlasta a spoilert és elmondja hogy Ez meg Az az. Légyszíves ezt fejezd be.

Mondom, nem a robbanástól függ ki mehet ki, mert alig páran lézengtek arra. Ellenben mintha te is ovlastad volna a spoilert, és ha tényleg ők lesznek a kijutók akkor bevallom kurva ideges leszek itt pár erre járóra aki “én kitaláltam” azt közben csak a spoilert ovlasta.

És Aaron b+, akkor a készítők meg a trailerkészítők hazudtak, mert a Kate tárgyalása részre azt modnták, hogy kiderül az 5. túlélő, és hát egyedül aaron volt ÚJ szigetlakó abban a részben, aki feltűnt meglepően.

Malachi - 2008. 02. 29. 18:17

Aki az állítólagos vallási vagy túlvilági dolgok miatt fogja a fejét, azt nem igazán tudom érteni. Minden, de minden “tudományos” tények körül forog, teljesen realista – vagy annak akar tűnni adott esetben. Ez az időoszcilláció iszonyatosan komoly, kedvenc karakterek az őrült tudós és Dez, aki meg azt mondta csak kétségbeesett kapokodás az egész sorozat és ezért nem nézi… hát javaslom kezdje el az elejéről. Én tudi megnézem még egyszer, ilyen durván komplett és összetett dolgot még nem vittek se vászonra, de tv képernyőre. Tökéletes, basszus. GONDOLKODNOM kell rajta. Ilyet film még nem csinált velem. Eh.
Ja és hozzátenném, Winston Niles Rumfoord is hasonlóan járt egy másik történetben… :)

liliomfi - 2008. 02. 29. 18:22

Nekem tetszett a rész, izgalmas volt. Meg kell mondjam ugyanakkor, hogy a Lost kedvenceim közül az utolsó mégpedig mert hihetetlenül tudják nyújtani mint a rétestésztát. A karaktereket kedvelem a misztikumokon nem akadok fenn, de nem is hoznak lázba. Januárban daráltam az első 3 évadot és én a 3. évadtól sem voltam elájulva. A 4. évad első 3 része viszont fantasztikus volt, mert a megszokottthoz képest hatamas tempóban haladtak az események. Ehhez képest a mult heti és a mostani rész is újra a Lost kapcsán meglévő alapvető problémámra vezetnek vissza, nem haladtak előre egy tapodtat sem. Kaptunk egy új misztikumot, így érdekes volt az egész meg magában élvezhető, de semmi haladás.

Malachi - 2008. 02. 29. 18:23

Faraday-nek semmi baja, miért kéne neki egyelőre konstans? Ha gond lenne, ott lesz Dez, ennyi állt a naplóban.

seven - 2008. 02. 29. 18:32

liliomfi, hát ez nem alapvető probléma mert vazz ETTŐL JÓ!!!! és mi az hogy új msiztikum? 3x8ban mit vezettek fel?

geo - 2008. 02. 29. 18:35

Isteni rész volt, Desmond és Penny játéka mesés, csak jót tudok mondani, ami már elhangzott.
Egy-két dolog:

Human: picit kiegészíteném azért, amit a bejegyzésben írtál, mert senki nem írta még le rendesen, bár biztos nektek is így jött le: Desmond tudata nem kettévált, hanem a jövőbeni került a 96-os testébe, a múltbeli pedig a 2004-esbe és így ugrált egy darabig.

Konstans:ebben viszont egyetértek, sztem is túlspilázzátok, mindent nem a konstans magyaráz meg. Ha pedig Jacobnál mégis ez a helyzet, akkor a kunyhó tűnik logikus választásnak, mint konstans. A plague, mint az “időcsuklás” (nevezzük így) eredménye azért problémás, mert miért nem volt mindenkire hatással és a mágnes kisütéséig miért nem hatott továbbra is?

Desmond,Locke,Eko és Charlie volt kitéve a hatch robbanásnak, ebből Eko és charlie kampec, Locke pedig nem tud róla , de jól döntött, hogy nem akarja elhagyni a szigetet.

A rész egyetlen negatív pontja, amikor Jack és Juliet csak pislog a kérdésre, hogy Desmond ki lett-e téve mágnesességnek. Hát könyörgöm, nem kérdezték meg, hogy “hé haver mi volt az a böszöm nagy rózsaszín villogás, mikor leszakadt az ég?”
Ennyire nem beszélnek egymással? Szóval ezért kár.

Az időutazás mindig kényes téma, Heroes is félig-meddig beleragadt. Ami eldöntheti, hogy itt melyik elméletet preferálják az az, hogy Daniel vajon tudta, hogy Desmond felkereste 96-ban és ezért mondta Desmondnak, hogy mit tegyen, mert annak így kellett történnie, vagy improvizált, tehát a múltjában még nem történt meg Desmond látogatása, amíg nem szólt neki? Számomra ez nem volt nyílvávaló.

Még megnézem 2-szer,3-szor.

Waldi - 2008. 02. 29. 18:40

Aki meg nem olvasta, az aljon neki a Valisnak mielobb. :)

Ben:A saját könyvespolcomról?
Locke:Csak hogy ne unatkozzál.
Ben:Már olvastam.
Locke:Talán észreveszel valamit, ami első
alkalommal elkerülte a figyelmedet.

kla - 2008. 02. 29. 18:41

“akkor a készítők meg a trailerkészítők hazudtak,”

Nem ez lenne az első eset…(de a trailereket nem a készítők csinálják)

vargatom - 2008. 02. 29. 18:45

Ez a konstans dolog egy hasonlat, ahogy az egyenletek megoldásához is kell valami ismert elem úgy az időutazónak is kell kapaszkodó, és ennyi.

Malachi - 2008. 02. 29. 19:01

geo

Faraday tudta, hisz ott volt a noteszben a feljegyzés, régről.

viszont akartam írni, hogy ez időutazós vonal nagyon vakmerő húzás az íróktól, én pl. máris nem értem, hogy ha 96-ban már találkozott Dez a Faraday-el akkor 2004-ben miért nem emlékezett rá miért nem ismerte meg…hiszen találkoztak a szigeten. És látszólag egyikük sem ismerte fel a másikat… Pedig a múltban már találkoztak. Ez minden időutazós sztori alapvető kérdése, itt is lesz vele gubanc szerintem. Na és Penny. Nem akkor ismerkedtek össze, amikor Dez szerzetes volt? Ahová egy másik volt szerelme miatt állt be? A megismerkedésük és a hajóra szállása között nem volt szó arról, hogy egyszer szakítottak és katona is volt… Ezek most honnan ugrottak elő nem értem. HA viszont egy alternatív múlt eseményeit láttuk akkor az hogyan hathat erre a jelenre? Feljegyzés Faraday naplójában Dez-ről illetve Penny telefonszáma, ami ugyanaz… Huh.

szejler - 2008. 02. 29. 19:04

Na ez brutálisan jó volt. Nálam is az eddigi legjobb. A probléma felvetés, a történetvezetés A listás emlékezetes nagyjátékfilmekkel is felveszi a versenyt.

És nagyon úgy tűnik kezdünk közelíteni a Sziget rejtély megoldásához.

Nem értem azokat:

akiknek ez a rész toporgásnak tűnt:

elég egyértelmű, hogy valamiféle “időcsapda” anomália lesz a magyarázat az eseményekre. Ehhez ez a rész adta eddig a legtöbb infót.

vallás

Mondjuk éppen nem arra halad a dolog, de ha mégis, az miért probléma. Ez egy sorozat, nem a szci hittérítő kommandója. Megtekintése után nem kötelező belépni a Lost egyházba.

Más: mi van, ha a másik repülő ugyanaz a repülő?
Ha a szigetnek hála, egyszerre eszik a repülő utasait a rákok, miközben a szigeten is víkendeznek. Nekem egyre valószínűbbnek tűnik ez a magyarázat.

Dévid - 2008. 02. 29. 19:14

Hi,

ezt a részt én sem fogom számon tartani a kedvencek között. Igen, szerintem is az időutazás már túl sok, még akkor is, ha a Lost-ról van szó. Valahogy ez már nem fér bele számomra, kicsit úgy érzem, mintha az írók már nem tudtak volna jobb ötlettel előállni és egy nagy össznépi brainstorming-ot követően valaki egyszercsak felvetette, hogy “Hé, itt ez az időutazásos dolog, sokszor bevált már, mi még nem alkalmaztuk, itt az idő!” (Idő több értelemben is :)
Kicsit hasonló epizód volt szerintem, mint a flashes before your eyes – “you gonna die, Charlie”, már az sem tűnt nekem túl hitelesnek, erőltetett fordulatnak gondolom.
Mindamellett a S04E05 vége odavágott. A telefonbeszélgetés Penny és Des között, hát ott én is elérzékenyültem. Nagyon hatásos volt, az ilyen jelenetekért (is) érdemes a Lost-ot nézni. Mint minden sorozatban, ebben is vannak hullámvölgyek, ill. ízlések és pofonok, hogy még egy frázissal éljek – de ahogy többeknek az előző rész nem jött be annyira, nekem az jobban tetszett, mint ez.
Ennyit szerettem volna, köszi, ha elolvastad. :)

Dévid

payskin - 2008. 02. 29. 19:23

Egy dolgot nem értek. Van egy Eloise nevű patkányom, akinek egy óra múlva fogom megtanítani, hogy kell keresztül mennie a labirintuson. Ám *ebben a pillanatban* elküldöm a jövőbe, amikor már tudja, amikor onnan visszajön *ebbe a pillanatba*, akkor is tudja, akkor hogy tanítom meg neki egy óra múlva? ;)

Tudom, ne menjünk bele… :) De…

Szerintem Daniel és Desmond még nem találkoztak akkor, amikor először telefonálnak egymással. Desmond *ezután* keresi fel 96-ban, és történik, ami történik. Mint ahogy Daniel noteszébe nem volt beleírva hogy Desmond lesz a konstansa, amikor a szigetre jött. Az *azután* került bele, hogy 96-ban találkoztak, ami *azután* történt, hogy 2004-ben beszéltek telefonon.

Malachi - 2008. 02. 29. 19:31

Dévid, az “időutazás” mert igazából nem is az, szóval ez alapkoncepció volt, nem lehetett más, már az elejétől kezdve. Kb. ezen alapul az egész misztérium, mint kederült ebből a részből, szóval nem létezik, hogy utólag brénsztormingolták volna öhm…elő. :)

Payskin, jó felvetés, ennek alapján rugalmassan kéne kezelni az egész idő-kérdést, hát igen éppen az ilyen dolgok miatt gondolom, hogy marha nagy fába vágták a fejszéjüket az írók. Az előző részben a helikopternél…nem találkoztak? Rosszul emlékeznék? Ott volt Faraday is, amikor Sayid visszohozta a régészlányt, Desmonddal egyetemben… Most nem tudom megnézni sajnos munkában vagyok. Viszont ha még nem találkoztak a szigeten, akkor bukta, talán csak elfeledkeztek egymásról 8 év távlatából…bár egy ilyet nem felejtene el az ember, azt hiszem.

dexter22 - 2008. 02. 29. 19:32

áhh überkirályos rész volt – akárki akármit mond ez így az igazi Lost

payskin - 2008. 02. 29. 19:32

De, a szigeten találkoztak. *Előtte* (96-ban) nem találkoztak *még akkor*. Egészen addig nem találkoztak előtte, míg le nem zajlik a telefon (2004-ben).

Human Insect - 2008. 02. 29. 19:33

“A megismerkedésük és a hajóra szállása között nem volt szó arról, hogy egyszer szakítottak és katona is volt…”

De volt róla szó

“a 96-ban már találkozott Dez a Faraday-el akkor 2004-ben miért nem emlékezett rá miért nem ismerte meg…”

Mondja is Dez hogy valószínűleg elfelejti, viszont utólag bekerül a naplóba. Ezért is keresi Faraday a bejegyzést a naplóba.

“Szerintem Daniel és Desmond még nem találkoztak akkor, amikor először telefonálnak egymással.”

De találkoztak a helikopternél.

“Ott volt Faraday is, amikor Sayid visszohozta a régészlányt, Desmonddal egyetemben…”

A partról jött a Vészhelyzetes Leszbi csajjal

Malachi - 2008. 02. 29. 19:33

(((természetesen rugalmasan, és nem rugalmassan)))

Malachi - 2008. 02. 29. 19:35

Na remek, mondom én, újra kell nézni az egészet…Kösz a javítást Human. Ki van ez találva kérem. :D

ALIEN - 2008. 02. 29. 19:35

22-es csapdát érzek:)
És a jósnő (gyűrűárus, ékszerész vagy mi volt), akivel des találkozott, vajon ő is így ugrálgat az időben?

payskin - 2008. 02. 29. 19:48

Desmond: So, this is changing the future.
Daniel: You can’t change the future!

Azaz, ha jól értem, ha A pontban visszamész a múltba egy B pontba, akkor mindaz, amit ott csinálsz nincs hatással a B és a A pont között történtekre, csak az A ponttól kezdődő jövőre. :P Ritka nagy marhaságnak hangzik. :)))

MicaHiro - 2008. 02. 29. 19:51

Most azon gondolkozok, hogy ez és a 3×08 azonos jelenség volt-e?Szerintem nem teljesen:
-időtartam:a 3×08-as egy db látomás/álom/akármi volt, ezután Des már nem ugrált, legalábbis a “mi” jelenünkből a múltba nem.
-jelleg:a 3×08-as sokkal inkább álomszerű volt.Gondolok itt ugye az ékszerésznőre és Charlie-ra.
-visszatérés:a 4×05-ben ugye hirtelen történik, nem tudni, mikor (bár Dan ki tudná számolni), ott meg az ütés hatására.

seven - 2008. 02. 29. 19:53

a 3x8ban a 2004es Desmond ment vissza pár évvel korábbra, a 4x5ben pedig a 96os Desmond ment 2004be. az epizód végére még mindig nem tudja ki Sayid meg a hajó meg úgy semmit se tud.

Malachi - 2008. 02. 29. 19:57

seven, a telefonban beszél Penny-nek a szigetről, és Sayid-ot is mintha felismerné végre. De már semmiben sem vagyok biztos.

seven - 2008. 02. 29. 19:59

szerintem meg pont az hogy nem :) a kézfogás inkább amolyan “tényleg jófej vagy Sayid” felismerésnek tűnt.

murphy27 - 2008. 02. 29. 20:07

Nagy rész volt.

A rádiót szerintem Ben belső embere rontotta el. Csak ki lehet az, az a kérdés.

Desmond Wallace - 2008. 02. 29. 20:17

Apám mekkora rész volt! És a végén a telefonbeszélgetés…
Most pedig elolvasom a kommenteket.

winnie - 2008. 02. 29. 20:25

“kedvenceim közül az utolsó mégpedig mert hihetetlenül tudják nyújtani mint a rétestésztát”

nyújtsák csak minél tovább. komolyan nem értem, hogy miért nézi valaki, ha azt akarja, hogy vége legyen:) (nem, ne válaszolj, csak költői)

én, a szokásos duma, nem olvasok el semmi elméletet (humant sem, de a sok (hahó!) elütést kijavítottam (tényleg robbant az agya:), kommenteket sem) meg ilyesmi, nem is gondolkodom a loston, majd ráérek, ha valamikor egybe megnézem.

de így legalább minden héten van egy 45 percnyi mindfuck sorozat, amit élvezhetek. várom, hogy mi történik, esik az állam és utána meg várhatok még 167 órát a köv. részre.

most komolyan. tudom, hogy ez nem a 100%-os lost-élvezet, de tiszta adrenalin, rejtély, érzelem, amit akarsz.

mukuru - 2008. 02. 29. 20:32

seven – 2008. 02. 29. 19:59

dehogynem. megtalálta az állandóját, visszatért.
a kösz sayid meg azért volt, hogy leessen. szerintem.

Tices - 2008. 02. 29. 20:34

Sziasztok!

Számomra ez is olyan közepes rész volt, de én nem vagyok igazi fan, leginkább a kiváncsiság hajt. Az egyértelmű, hogy remekül meg volt rendezve a rész, erről szerintem senki nem vitatkozik. A lost alapvető vonzereje, hogy amíg várod, hogy egy dologra magyarázatot kapj, addig újra “kapsz” olyan kérdéseket, amikre megintcsak válaszokat akarsz. Véleményem szerint, a legvégén mindenre nem kapunk magyarázatot, a legtöbb dologra igen, de hagynak bőven a készítők olyan részeket, amiket majd a sorozat után is lehet majd magyarázgatni.
Felvetések:
Az számomra tuti, hogy az egész túlélő bagázs között itt is van beépített embere Ben-nek, hogy ki, azzal mindig eljátszanak a készítők, hogy kire tereljék a gyanút, (legesélyesebb talán Locke, de bőven van még “jelentkező”). Juliet-ről is elterelték a képet, jelenleg vígan él közöttük és ez nekem gyanús… :D
Mi van, ha Ben valamilyen úton módon a szigeten kontrollálni tudja a jövőbe ugrálást és ezért tud szinte minden lépésükről. Az szerintem tuti, hogy a évad végefelé ismét felülkerekedik, talán az, hogy elfogták, az is a terv része.
Lehetséges, hogy egyszercsak jön a csónakkal a “megmenekült” néger (sorry, már nem tudom a nevét…Michael..nem?), mert azt hitte kijutott a szigetről és mégse.
Namost…Ha Penny tud a hajóról, pénzük van, akkor mi akadályozza meg, hogy megkerestesse egy “rendes bagázzsal”?

Bocs, kicsit sokra sikeredett, de hát ezért van blog…

Üdv mindenkinek és körömrágós 6-7 napot!

Gallego - 2008. 02. 29. 20:37

Ha esetleg Jacob is ilyen “időben ugráló” lenne, akkor talán a másik énjének (fiatalabb) is lehet vmi szerepe a történetben. Esetleg ő is a szigeten van?
egy korábbi kommenthez: a s04e02-ben kiderült, hogy a külvilág számára ismert repülőgép egy “hamisítvány”, szóval semmi kapcsolatban nincs az időugrálással
Mostmár azt is tudjuk, hogy Faraday, miért érzékenyült el, amikor meglátta a roncsról készült felvételeket, fő kutatása beigazolódni látszott.

szala - 2008. 02. 29. 20:41

Egyértelműen 10/10
Csak nekem volt nagy wtf h 1845-ben indult el a Black Rock? Mégis Russzó még 2004ben is életben van a szigeten, sőt neki ez az egész szigeten töltött idő “csak” 16 évnak tűnik.
A másik: szerintem ez a rész magyarázat lehet arra h h került Naomihez Des és penny fényképe. Des adott egy képet Dan-nak hogy majd a jövőben találja meg a kép alapján és amikor Naomi ment a szigetre akkor Dan átadta neki a képet, bár ez egy kicsit meredek…
Ha Dan-nek meg tényleg baj van az elméjével akkor simán elfelejtheti 8 év alatt Des-t.
Lehet h a számok Hurley állandói. Én ezt tartanám valószínűnek a számokkal kapcsolatban.
Szerintem Claire is egy iylenbe fog belehalni és így kerül majd Kate-hez Aaron. Így tényleg bejönne Des látomása hogy felszálnak a helivel, attól még egy ilyenbe belehalhat Claire (bár nem szeretném)
Amúgy minth Minkowski olyat mondott volna h nem mindenki ugyanoda kerül vissza az időben (vagy vmi hasonló) akkor mi arra a garancia h ha esetleg Dan is így visszakerülne akkor nem a Desmonddal való találkozása elé kerülne be, és akkor már nem lehetne ő a konstansa…

szala - 2008. 02. 29. 20:42

*évnek

MicaHiro - 2008. 02. 29. 20:47

“Csak nekem volt nagy wtf h 1845-ben indult el a Black Rock? Mégis Russzó még 2004ben is életben van a szigeten, sőt neki ez az egész szigeten töltött idő “csak” 16 évnak tűnik.”

Ez azért van, mert ő nem a Black Rock-kal jött:)
Honnan vetted?

Daniel - 2008. 02. 29. 20:47

szala: Russzó:D nem a Black Rose-al mwnt a szigetre!

MicaHiro - 2008. 02. 29. 20:49

Rock

Desmond Wallace - 2008. 02. 29. 20:53

Szerintem a rész végén Des már felismerte Sayidot.

Penny apja azt mondta, hogy volt idő, amikor hozzáadta volna a lányát, de a 3×08-ban meg porig alázta. Akkor ez hogy is van?

Tom - 2008. 02. 29. 20:54

Marha jó rész volt 10/10

szala - 2008. 02. 29. 20:57

Nem tudom, most nekem az ugrott be h az első évadba mentek a Fekete sziklához a dinamitért és nem tom én úgy emlékeztem h Russzó (igen russzó, nem tudom h kell írni :D) azzal jött.

Ami kimaradt: desmond azt mondja h “állítsa a berendezést 2342-re” a könyv elárverezésénél is szintén ezek a számok hangoznak el. “A 2-3-4-2 es tétel kikiáltási ára…” szal ezek a számok is megegyeznek ezt érdekesnek találtam… nem hiszem h véletlen, kitalálhattak volna más számokat is bár lehet h csak én kombinálom túl :D

ooo - 2008. 02. 29. 21:06

constant mit jelent most? /tudom, hogy azt jelenti, hogy állandó, de ez nem nagyon illik a szövegkörnyezetbe/.

Eidur - 2008. 02. 29. 21:08

Üdv! 10/10

1.: én is elérzékenyültem a telefonhíváskor:D
2.: akinek nem tetszik, ne nézze
3.: ha nem nézed, ne mondd, hogy nem nézed, úgysem érdekel…
4.: Desmond a legjobb szereplő!
5.: Desmond érzésem szerint nem fogja elhagyni a Szigetet
6.: ettől szomorú leszek…nagyon…
7.: Nekem a telefonbeszélgetés teljesen úgy tűnt, hogy… Hogy is magyarázzam el…(az idézetek nem pontosak) “Hittél bennem”, “Nem hagytál cserben”, de Penny a meglepődöttségtől azt se tudta, hogy mi van… Ezekre nem is reagált… Lehetséges, hogy ez egy alternatív múlt? Amit már valaki korábban is mondott… De ezt a rész végi napló cáfolja…Vagy nem tudom:D

És csodálkozom, hogy a Pillangó hatást nem hozta fel senki… Én látok a kettő között hasonlóságot…

Ha nagy butaságot mondtam, szóljatok:)

Eidur - 2008. 02. 29. 21:10

Jáj ha már baromságot írok, legalább legyen teljes: Kettejük között szóba sem kerül, hogy na látod, mondtam, hogy felhívlak, és Penny sem azonnal vette fel a telefont, hogy hú bazz Desmond megígérte, hogy hívni fog, aztán titokzatosan eltűnik, miért ne hívhatna…
Ez persze még nem garancia, hogy amit mondok, annak van bármi valóságalapja, értelme…de…

Sitrep - 2008. 02. 29. 21:10

23, 42 – kettő a SZÁMOK közül
volt több utalás még rájuk a részben, szinte mindegyikben van..

kla - 2008. 02. 29. 21:13

Ez a Daniel naplója dolog elég bonyolult. Jó lenne tudni, hogy már az előző részben is benne volt-e a “Desmond a konstans” szöveg, vagy csak Desmod flasheinek volt a következménye.

Jamesch - 2008. 02. 29. 21:15

Hello
Nekem se tetszett annyira a rész, mert az egész kicsit mellékszálnak tűnik. Bár ajövőben valsz fontos lesz, most egy kicsit leültette a történetet. Akkora wtf se volt mint az s3 finálé.

Persze azért nem volt rossz.
De egyet nem értek: ez a konstans dolog hogy muxik? Miért lesz jobban attol Desmond vagy bárki, ha meglát egy tárgyat mind2 időben vagy épp beszél vkivel? Meg miazhogy kezd bekattani az időutazás miatt és ezér bevérzik az agya? Ez hogy függ össze?

Jamesch - 2008. 02. 29. 21:17

Másrészt meg a számokról nem megtudtuk hogy mik tavaj a Lost Experience-ben? Csak mer úgy találgat mindenki mintha nem tudná.

Slukk - 2008. 02. 29. 21:29

Nálam érik a cancel

novi - 2008. 02. 29. 21:29

In the morning a relase was nuked, in the evening my mind too.

Hogy a posztképhez is legyen már valami :)

sedios - 2008. 02. 29. 21:30

Nincs mit hozzáfűznöm, ez a rész eddig a kedvencem. (Veri a season 3 ending-es cliffhangert simán:) )

mess - 2008. 02. 29. 21:34

es ezt a reszt is lindeloff es cuse jegyzi…

Jano - 2008. 02. 29. 21:39

Nincsenek szavak…

geo - 2008. 02. 29. 21:39

tavaly

Van aki még nem olvasta az Experience-t.

payskin:
az egér tudata nem állandóan tartózkodott a jövőben, hanem előreugrott, addig a kitanított vissza, majd helyükre ugrottak és megtanította neki. (Persze az már érdekes kérdés, hogy miközben tanítja akkoris ugrál, hogyan tudta megtanítani, de tegyük fel, hogy az egér csak egyszer ugrott vagy rendes volt és megvárta amíg megtanítja neki.)

A felülírós időutazás (egy idővonal van és megváltoztatom a múltat), nem működhet a jól ismert nagypapa-ellentmondás miatt. Tehát vagy minden már megtörtént úgy ahogy meg kellett történnie, vagy párhuzamos jövők nyílnak.
Ha már megtörtént, akkor ahogy mondjátok, Desmond és Daniel fel kellett volna ismerje egymást első szigetes találkozásukkor, Desmond pedig Sayidot mikor először látta a szigeten. Mi lehet az oka, hogy mégsem?
-elfelejtették: gagyi és nem túl hihető
-ki lettek okítva, hogyha bárhogyan máshogy történnek az események, mint ahogy kell, akkor elkúrják nagyon: valami reakció akkoris látszania kellett volna rajtuk
-alternatív realitás

A naplóbejegyzéseket nem hoznám fel semmire bizonyítéknak, nem tudjuk mit mikor írt bele.
A cliffhanger (köznépi nevén vaddöfak) esetleg az is lehet, hogy nagyobbat üt, mint gondoljuk, mert már bekövetkezett a valami rossz és konstansként használta Desmondot Daniel, visszaküldve a múltba.

Colos - 2008. 02. 29. 21:40

“set the device to 2342…”
Ez fura..
4,8,15,16,,,,23,,,,42

Colos - 2008. 02. 29. 21:40

na, mire beírtam, másnak is feltűnt…:)

venom - 2008. 02. 29. 21:45

Nekem ez a Lost Experince kimaradt valahogy, ha valakinek van kedve kisegithetne ezzel kapcsoltban.

Más: Asszem emlegették itt Eko-t (meg talán a botját), és tényleg érdekes ami rajta van. Bár lehet hogy csak nekem…


Waldi - 2008. 02. 29. 21:51

http://bp1.blogger.com/_D38eBGiDXzQ/R8foJrZWlqI/AAAAAAAAAk8/hS_-Le2c8nk/s1600-h/4x05_chalkboard.jpg

Kerr (metric) might work!
Can it evade Hawking’s chronology protection conjecture?

Magyarul:

A Kerr metrika (forgo fekete lyuk teridejet leiro metrika) mukodhet!
Elkerulheti-e a Hawing fele vedett kronologia sejtes? (marmint, hogy a sors nem valtoztathato meg?)

Mint tudjuk (ha mashonnan nem csutortok Friderikusz most: Lukacs Bela) a egy forgo fekete lyukba a forgastengely felol beesve (persze kelloen nagy fekete lyuk, hogy ne lapitson szet palacsintava) akar idot is utazhatunk. (A forgas miatt a szingularis pont gyuruve alakul, aminek a kozepen atcsusszanhatunk).

http://bp0.blogger.com/_pG1kU-zfuxM/R8eExAnj8yI/AAAAAAAAAJk/HoZvhOKj6lk/s1600-h/screen-capture-14.jpg

Stephen Hawking az Ido rovid torteneteben az imaginarius idot szinten a szingularitas kikerulese erdekeben vezeti be.
Ismeros valakinek egy olyan objektum, ami kulonbozo iranyokbol maskeppen manipulalja a teridot? Csak nem egy nagy fekete lyuk (esetleg forgo feregjarat) feneken ulnek lostiejaink? :)

Csak akkor miert nem szippantja be a Foldet? Kerdezzuk meg a 4 labujju idegeneket? ;)

feriland - 2008. 02. 29. 21:52

nahát akkor…utálom a Desmondos részeket…a 3×08..hát azt hittem szétcsapom a monitort akkor…délutan olvasgattam még a felirat elott,10/10-et adtak a résznek mondom jajdejó….megnéztem…hát azt hittem sirva fakadok..de most komolyan..ez most mi volt?nem fekszik nekem hogy most ez mi volt…2004ben azt mondja Dan hogy ’96-ban keresse meg…akkor hogyhogy eddig Dan nem emlékezett Des-re?ezt a rész nagyon gyorsan elfelejtem és jöhet a következő….:@

hady - 2008. 02. 29. 21:54

gyerekek ez csillagostizes 10*/10!!! A desmondos reszek mindig uttek de eeeeez… idaig a legjobb resz az evadban

justy - 2008. 02. 29. 21:55

Slukk, te eddig mit néztél? mónika showt? az origon meg Kateről 1 ultra gáz képet raktak be hát grat hozzá… mintha vmi őrült lenne…

hady - 2008. 02. 29. 21:56

feriland: “2004ben azt mondja Dan hogy ‘96-ban keresse meg…akkor hogyhogy eddig Dan nem emlékezett Des-re?” ha figyeltel volna a vegen akkor a naplojaba megjelent egy iras, hogy Desmond Hume lessz az allandoja, ez bozonyitotta hogy megvaltoztatta a dolgokat Desmond, vagyis mar emlexik ra…

feriland - 2008. 02. 29. 21:58

igen,láttam a végén…de akkor is wá:@nemhogy válaszokat adnának,inkább még töbebt zuditanak a nyakunkba…jó de akkor Des ’96-ban honnan tudta hogy majd folhivja Pennyt 2004-ban?akkor még nem ismerte Dan-t….wáááá:@:@

dzs - 2008. 02. 29. 21:58

“Másrészt meg a számokról nem megtudtuk hogy mik tavaj a Lost Experience-ben? Csak mer úgy találgat mindenki mintha nem tudná.”

Nekem kimaradt a Lost Experience. Nem tudna adni valaki egy rövid magyarázatot, hogy pontosan mik is ezek a számok?

Amúgy nekem nagyon tetszett a rész, azóta már kétszer is láttam. :D Tényleg nem valami tudományos és logikus ez az “állandós” dolog, de szerintem még belefér.

geo - 2008. 02. 29. 22:00

Tiszta poén két ilyen ellentétes vélemény közvetlen egymás után. :D

Még egy másik lehetőség, hogy kitörölték, mesterségesen feledtettték el velük a 96-os találkozást, de ez se tetszenne annyira.
Vagy egyszerűen hiba, amit a dramaturgia megkövetelt, hát ez se tetszene. :/

Knoxville - 2008. 02. 29. 22:01

legjobb!!!

Penny – Desmond párbeszéd csodálatos volt!

fantasztikusan jó a sorozat, és ami a legjobb, hogy egyre erősebb. Nem kell, hogy vége legyen! ja, és kb. 3-4 percnek tűnt ez a 41 perc.

geo - 2008. 02. 29. 22:05

hady: csakhogy az egy egy idővonalas univerzumban nem működhet, akkor mindenképp alternatív realitásokkal kell operáljanak, amitől meg úgy tudom elzárkóznak.

dzs: röviden a világ jelenlegi állapotának társadalmi, biológia stb. tényezői számszerűsítve. Ha egyet is sikerül megváltoztatni, akkor megmenekül a világ a pusztulástól, ami felé egyébként tart.

hady - 2008. 02. 29. 22:08

feriland : “jó de akkor Des ‘96-ban honnan tudta hogy majd folhivja Pennyt 2004-ban?” onnan tudta hogy bazz hat az elmeje utazott az idoben mind 2 dologra emlekezett, es ha tudta 2004 ben h felkell hivja Pennyt akkor azt is tudta hogyha vissza megy az elso dolog amit megkell szerezzen az a telefonszam,hogy majd mikor meginnt 2004 be visszamegy akkor tudja milyen szamot kell hivni! ez egyszer nem ? :P

bobbyperu - 2008. 02. 29. 22:08

black rock captain (kb) ükunokája (alvar hanso) a darma alapítója vááz! még jó, h never published a naplót. csak alvar tudott a sziget képességeiről. csak tudnám miért adta el a naplót. az már világos, h penny e napló alapján kezd el jó irányba keresgélni.

kurva jó sorozat, azokat meg sajnálom, akik “megakarják fogni” vmi tudományos magyarázattal. mert nyilván meglehet, csak nem érdemes:)

hady - 2008. 02. 29. 22:10

geo: “csakhogy az egy egy idővonalas univerzumban nem működhet” mi nem mukodhet ? barmennyire is szeretnem de nem ertem :) ez amr magass nekem :)) 1 1 idovonalas univerzum ?

rainman - 2008. 02. 29. 22:10

Piszok jó rész volt ez. Eddig egyszerűen hibátlan a 4. évad.:) Én egyelőre nagy megfejtésekbe nem nagyon szeretnék belemenni, inkább hagyom, hogy hétről hétre lenyűgözzön a Lost. Hihetetlen ez a sorozat…

hady - 2008. 02. 29. 22:15

es ha mar elohoztatok a Lost Experiencet, lenne olyan kedves valaki es elmondana mik is azok a szamok ? es meg valami erdekeset lehetett megtudni ?

Eidur - 2008. 02. 29. 22:22

feriland szerintem nézd újra a részt, mert minden amit mondtál értelmetlen volt… komolyan…

Makaay - 2008. 02. 29. 22:23

csak csupaa kérdések…úgyláccik ujra 220al halad a sori:D

feriland - 2008. 02. 29. 22:25

nem,csak egyszerűen ezt már nem tudom lenyelni

karaj - 2008. 02. 29. 22:27

Hát én ehhez most csak annyit tudok hozzászólni, hogy JÉZUSATYAÚRISTEN. Még megnézem vagy háromszor, aztán visszajövök.

Waldi - 2008. 02. 29. 22:30

A Lost Experience szerint a szamok a Valenzetti egyenletben szereplo konstansok. Az egyenlet az emberi tartsadalom (on)megsemmisitesenek idopontjat josolja meg. Baaaam. Lost.
Na most mar kurvara tudjuk, hogy mik ezek a szamok :) Es miert lehet veluk lotto otost nyerni meg elatkozodni.
4+8+15+16+23+42=108 perc.

Eidur - 2008. 02. 29. 22:33

ha rosszul értelmezném, lehet én sem tudnám:)

ixub - 2008. 02. 29. 22:43

A 3×8-ban amikor szintúgy ugrál az időben Des, szerintem Charlie a constans és azért nem bolondul meg az agya, ergo rá se jön hogy valami nincs rendben, mert mindig visszaáll az agya a rendes kerékvágásba.

CsMisi - 2008. 02. 29. 22:43

http://www.lostpedia.com/wiki/The_Numbers

Erdekes es reszletes olvasmany a Lost szamokrol … s itt sokan vannak akik irtoznak a Lost vallasos vonatkozasatol, de vilagos h a szamoknak is van vallasi vonatkoztatasa …

Vissza a reszhez: egy angol forumon olvastam de jogos … Hogyha a szigeten az ido maskepp telik mint a kulvilagban … akkor hogyan lehet h Sayid tudja h hamarosan karacsony van s tenylegesen a szigeten is ugyanezt tudjak … vagy csak amikor mesz at a felhon akkor tortenik valami idoeltolas ha nem mesz rendes iranyba bele?

S ami engem meg bezget: Ben embere segit Sayid-ekon amikor kinyitja az ajtot? Szerintem igen …

ixub - 2008. 02. 29. 22:44

hozzáteszem Penny száma nem 2342-re végződött, nem emléxem pontosan és most melóban vagyok és nem tudom megnézni

ixub - 2008. 02. 29. 22:45

csmisi, a szigeten “csak” kb 45 perc az eltérés nem napok, de hogy az miből adódik azt még nem tudjuk

-n1GhtelF- - 2008. 02. 29. 22:48

Uram isten ! Védjj meg a teljes agyi megsemmisüléstől, hát mi a jó ****************
kaptunk itt az arcunkba emberek !

ISZONYAT !

Alig térek magamhoz !

Most akkor a 3. szezon végénél azér mondja Jack
Hogy We have to go back kate !
vagy most mivan ááááááá na ezért imádom a LOSTOT !

10/10

-n1GhtelF- - 2008. 02. 29. 22:49

Ben embere szerintem a pilóta !

CsMisi - 2008. 02. 29. 22:51

45 perc mihez kepest? 45 perc/nap? honnan van ez az infod? mert a raketa eseteben 31 perc volt … s az olyan rovid tavra brutalisan sok, foleg h elveszetjeink mar 100 napja ott vannak … mna de a lenyeg h lehet en ertem felre … nem arrol van szo h lasabban telik az ido hanem arrol, hogy idon kivul van a sziget mi?

CsMisi - 2008. 02. 29. 22:53

Szerintem meg nem a pilota Ben embere … nezd vegig a szereplo listat … fogsz latni egy nevet ami egy ideig nem volt s most megint megjelent … Szerintem o Ben embere … mindenkepp a nev hamarosan igy is ugy is kell szerepeljen, potyara nem kerult oda vissza …

ixub - 2008. 02. 29. 22:55

bocs a 45 perc sacc volt nem emlékeztem pontosan

senzu - 2008. 02. 29. 23:00

jó rész volt, pár dolgot nem értettem, de megnézem holnap még 2x :D

Strider - 2008. 02. 29. 23:00

milyen név került vissza?
Csak mert én nem vettem észre…

Strider - 2008. 02. 29. 23:03

Egyébként lehet, hogy a sziget és a külvilág közti térben van időeltolódás… akkor viszont mindkét helyen ugyan úgy telik az idő, csak köztük nem, ezért érkezett meg később a rakéta.

Strider - 2008. 02. 29. 23:03

Meg ezért tudnak valós időben telefonálni.

ixub - 2008. 02. 29. 23:20

Egy nagyon elborult dolog jutott eszembe, mi van akkor ha a flashbackek és a flashforwardok mind mind mindtimetravel-ek, a jelentősége annak meg, hogy ki kivel találkozott ott mutatkozik meg, hogy ki kinek a constans-a, na ez egy kicsit erős volt, de lehetséges.

Human Insect - 2008. 02. 29. 23:22

ez marha erős volt mert erre semmi nem utal :)

mindig amikor bejön egy elmélet páran belelátják hirtelen mindenbe

teddddybear - 2008. 02. 29. 23:30

hát ez egy kiábrándítóan sz@r rész volt…azt hittem a múlthetit nem múlják alul, legalábbis ilyen hamar nem. ha még ennél is lesz gyengébb rész én ott abba is hagyom. egyáltalán nem ilyen baromságnak indult ez a sorozat… most meg már időutazás össze-vissza…áhhh…hogy lehet ennyi sok marhasággal teletömni ezt a sorozatot? ezek után nem is várható, hogy értelmes magyarázatot kapunk mindenre…

d.gery - 2008. 02. 29. 23:33

csak nekem nem tetszett ez a rész???
olyan egyhangú volt… de az jó volt hogy penny és des tudtak egymással beszélni… csak sztem ez kicsit zagyvaság volt és olyan, mintha az írók unalmukban gyorsan kitaláltak volna vmi mentőötletet a szrájk kezdetéig… de azért nem rossz ez a 4. évad!;)

d.gery - 2008. 02. 29. 23:34

jah az előttem levő kommentet még nem olvastam írásom közben :D

vargatom - 2008. 02. 29. 23:37

Szoktatok podcastokat hallgatni, vagy legalább olvasni? Abban sok kérdést megválaszolnak a szerzők, és jóelőre lelőnek sok – itt is felmerülő – elméletet. Ez-az mondjuk akár spoiler is lehet, de azért vigyáznak rá hogy fontos dolgokat ne lőjenek le…

Eidur - 2008. 02. 29. 23:38

a 3×8 után nem lehet egy “összedobott mentőötlet”

Tedddybear: már az első évadban is voltak nem igazán realisztikus elemek, a 3×8 is totál ilyen jellegű rész volt, most akkor miről beszélünk?

teddddybear - 2008. 02. 29. 23:41

Eidur! első évadban voltak olyan baromságok mint pl. időutazás, vagy hogy lelőnek vkit 2 méterről és 1 napig fekszik egy gödörben majd egy 2 évad óta nem látott gyerek megmenti őt? ne mondd már, hogy ilyennek indult ez a sorozat! “A szigetet elhagyva kettévált a tudata, és az egyik fele visszautazott 1996-ba, vazze.” áhh basszus ekkora baromságokat…úgy indult ez a sorozat, hogy olyan rejtélyekre épül amiket meg is lehet magyarázni majd. nem ilyen baromságokra…

hady - 2008. 02. 29. 23:42

vannak egy paran akiknek nemjott be a resz, ezen azert valahogy csodalkozok,pedig biztos nemkene :)) vagy nem ertettetek vagy nem szeretitek az idoutazasos dolgokat vagy ertettetek es azert nem tetszett de bazz ez utott de nagyot!!! :))) nezzetek meg ujra :PP

Honey - 2008. 02. 29. 23:46

huh, nemtom h sírtam-e már Loston, de most megtettem a végén…

vargatom - 2008. 02. 29. 23:48

Az első évben tehát nem tűnt fel a tolószékes ember csodálatos gyógyulása, a halott apa megjelenése, a fekete füst-monszter, a lezuhant drogcsempész repülőgép helyének megálmodása, a dzsungelben suttogó testetlen hangok – hogy csak pár dolgot soroljak fel?

teddddybear - 2008. 02. 29. 23:48

én is már majdnem sírtam. a csalódottságtól…

Kutya - 2008. 02. 29. 23:48

Hali!

Arra gondoltam, nem lehetséges-e hogy Penny apja a közgazdász csávó ?
(mondjuk most is azért segített Des-nek hogy könnyebben megtalálja a szigetet…pl.)

Más

Rousseau egyébként nem az a kiscsaj aki a kis Ben-el lóg mindig?

Rousseau meséje meg csak kitaláció, mint a Ben féle “Henry Gale vagyok Minnesotából” fedősztori. :)

Meg elvileg Ben+Rousseau -> Alex

Vagy nem ?

teddddybear - 2008. 02. 29. 23:50

de igen feltüntek. de a fekete füst is csak a 24.részben tünt fel. ennyi még talán belefér, de már túl sok a hülyeség ebben a sorozatban. az első évad után még azért reménykedtem, hogy mindent meglehet magyarázni. erre mostmár nem számítok…

Honey - 2008. 02. 29. 23:52

ja, és a liciten az a hajónapló, amit megvett Peni apja, ugyanaz a számú volt, mint amire be kellett állítani azt a kütyüt, az a 2342, vagy mi…

és akkor mostmár azt is tudjuk, mi a baja Daniel agyának, h rossz a memóriája, Desmond még meg is jegyezte neki 96ban, h a fejére nem húz semmit a sugárzás ellen?

Human Insect - 2008. 02. 29. 23:53

teddy: akkor ne nézd tovább, de a negativitás idegesítő. Első évad sokkal lassabb volt, az is tele volt megmagyarázhatatlan dolgokkal.. egyszerűen mostanra betelt nálad a pohár. megértjük, nézz mást, ennyire egyszerű.

Desperate HOUSEwife - 2008. 02. 29. 23:53

ZSENIÁLIS rész volt. Egyelőre nincs több mondanivalóm. :)

Ancsie18 - 2008. 02. 29. 23:56

Na, szerintem a rész maga nagyon jó volt, tetszett, hogy egy kerek egész történetet alkotott, kicsit epizodikus volt, ilyen is kell szerintem. Az viszont elég vicces, hogy most nekiáll mindenki mindent, a számokat, a szellemeket, mindent megmagyarázni ezzel a konstans dologgal és ebbe a konstans dologba magába is próbálnak ezer meg egy dolgot belemagyarázni. Szerintem nem kellene. Ha ez lenne a végső megoldás, akkor ez az s06e16 lett volna, tudtommal azonban még csak az s04e05-nél tartunk. Ez egy olyan rész, amin nem kell sokat kattogni, amik meg megteszi, annak biztos nagyon sok elpazarolandó ideje van, mert felesleges, amit ebből a részből meg lehetett tudni, azt el is magyarázták szépen a készítők.

Honey - 2008. 02. 29. 23:57

Waldi – 2008. 02. 29. 22:30
Te, ilyen télleg van? mer az ilyeneket tök bírom…

kacagomikulas - 2008. 02. 29. 23:57

tényleg nem értem, hogy miért gondolja pár ember, hogy egy ennyire komplex jó részt “összedobtak, mert nem volt jobb ötletük”. Azt sem értem, hogy egy olyan sorozatot, amit a relytélyekre épül pont ezek miatt támadják. Nem kötelező nézni, lehet bírálni nyugodtan, de a negatív kritika szintjét azért meg kéne ütni, mert ami eddig itt folyt pár ember részéről a kommentekben az szánalmas és kiábrándító.

Ancsie18 - 2008. 03. 01. 00:00

Kutya! Hát elvileg nem, de annyi biztos, hogy Rousseau nem mindenben mondott igazat a túlélőknek, és elméletileg ebben a részben lesz még erről bőven szó. Bár ki tudja, mit visznek át a következő évadra a rövidebb évad miatt…

hady - 2008. 03. 01. 00:01

teddddybear: a Lost mufaja Adventure / Drama / Mystery / Thriller, ezekbe a mufajokba siman bele lehet meselni barmit,ugy a fustot mind a suttogo akarmiket, jo tudom sok minden scifi elem mind pl az idoutazast is oda sorolnam de ez van, kicsit eltertek a mufajtol, de ez igy jo :) es igy szeressuk

Ancsie18 - 2008. 03. 01. 00:06

Én sem értem, egyeseknek mi bajuk, egyik film sem a valóságot adja vissza, akkor nem is néznénk őket szerintem, a Lost realitását sem úgy kell elképzelni, hogy akkor most ez egy dokumentumfilm, hanem hogy a dolgok logikusak és összeférhetőek benne. És ez a Lostban tökéletesen megvalósul. Megvan a magának felépített valósága/univerzuma, és csak az nézze, aki ezt képes elfogadni.

Szkítör - 2008. 03. 01. 00:12

nem semmi rész volt, a des-dan telefonbeszélgetéstől tényleg brutál :-)
kommentek közt nem tudom volt már-e, de akinek ez a rész a desmondos “utazás” miatt különösen tetszett az nézze meg A Fiók (The Jacket, 2005) c. filmet Adrien Brody főszereplésével, Fullra ugyanez. /meg nagyon picit a The Butterfly Effect is/

ilm - 2008. 03. 01. 00:13

Nem értem sokaknak mi baja van a vallásos szellemes magyarázatokkal, tekintve jackobra a fűstre már eleve arra hogy tuléltek egy ilyen repűlő szerencsétlenséget arra hogy kapcsolatban állnak egymással(ami a sors is lehet és ez is kapcsolodik a vallás vagy a természet felettihez) ezeket a dolgokat nem lehet tudományosan megmagyarázni:) Ha meg igen akkor megeszem a kalapom:)
A részben csak a megható részek tetszettek, amúgy nem nagyon jőtt be, vessetek meg de valahogy úgy érzem hogy ez az idő utazos dolog nem fog nagy jelentőséggel birní a sziget titkainak megfejtésében, én inkább a kővetkező részen gondolkodok, mert annyira ez nem tetszet(magán vélemény).

varecza - 2008. 03. 01. 00:15

most nem akarom magam idézni haha

hady - 2008. 03. 01. 00:16

kosz Szkítör, asszem en beprobalom ;)

Szkítör - 2008. 03. 01. 00:16

bocs de csak holnap tudom a kommenteket olvasni, lehet már ez is volt: a find815.com-os játékravaló utalások nagyon komolyak voltak (balck rock napló, 423 Cheyenne Walk, már vártam a Talbot-ot az árverésen)

Szkítör - 2008. 03. 01. 00:17
hady - 2008. 03. 01. 00:19

“valahogy úgy érzem hogy ez az idő utazos dolog nem fog nagy jelentőséggel birní a sziget titkainak megfejtésében” de azert elfer minden evadba egy-egy ilyen resz amitol “letesszuk a hajunkat” :D

ilm - 2008. 03. 01. 00:19

Amikor desmond szemébe világítanak a hajon akkor tisztára olyan mint jackob házában a szem, vagy csak kébzelődők:) Vélemény?

ilm - 2008. 03. 01. 00:23

13:54-56 nál láttam, vagy csak hasonlít?

liliomfi - 2008. 03. 01. 00:31

Human, ne haragudj de hiába idegesítő számodra a negativitás akkor is csak egy vélemény. Izlések és pofonok. Nyilván van akinél elsőszámú kedvenc a sorozat és van akinek egy a sok közül amit megnéz. Fentebb írtam én is szeretem, különösen a karaktereket és azok fejlődését, de ez a rész számomra nem volt annyira fantasztikus. Mint látható a hozzászólók zömének katarzis élményt okozott. Ugyanakkor azt gondolom akinek kevésbé tetszett és kritikával él azt nem kellene egyből letámadni azzal, hogy ugyan minek nézi ha nem tetszik.

Traffic-os - 2008. 03. 01. 00:32

12/10 a rész.

Szkítör - 2008. 03. 01. 00:34

azért Katarzis nem volt ez a rész…

ndavid42 - 2008. 03. 01. 00:34

Most néztem meg. Még csak annyit tudok mondani, h assztakrva! Meg keresem az államat… :)

hady - 2008. 03. 01. 00:35

liliomfi jogos amit mondassz, tudom h nem nekem irtad… de aki minden heten azert jon h lefikazza a sorit az nemkene mas utan nezzen ha nem tetszik neki ? csak magambol indulok ki… ami nem tetszik vagy már nem tetszik azt nem nezem es nem megyek 1 postba se, hogy lehordjam… PEACE

ilm: tenyleg hasonlitt! :P

Lyana - 2008. 03. 01. 00:37

eddig úgy voltam, hogy “a végére inkább ne magyarázzanak meg minden egyes kérdést, úgy megmarad a Lost varázsa”, de a mostani rész után már azt mondom: AZONNAL MINDET!!!!

Jamesch - 2008. 03. 01. 00:43

Lost experience videó(ez letta játék végeredménye):
http://youtube.com/watch?v=E-eHEYswgK8

De vki télleg mondja már meg hogy egy konstans mit segít az időutazókon? ezt nem birom felfogni

Oziris - 2008. 03. 01. 00:48

A Desmondos részek a legtutibbak!

Human Insect - 2008. 03. 01. 00:48

akkor nézd újra a részt. segít a tudatának stabilizálódni, ennyi volt a magyarázat (ahogy a részben mondták, meglepő!). Ezt nem felfogni kell, hanem elfogadni.

Lui - 2008. 03. 01. 00:52

erre a 42 percre egyszerűen szavak nincsenek. Eddig a 4. évad számomra majdnem uncsi volt, erre betolnak egy ilyen részt, ami számomra a Lost valaha leadott részeinek legjobbja, sőt tovább megyek, a valaha látott sorozatepizódok közül a LEGESLEGJOBB VOLT. :D

A PB 2×13-at “taszajtotta” a TOP2-be.. :D

MÉG MÉG MÉG ilyen részeket.

ÉS amúgy kajak a Desmond-központú részek a legjobbak sztem…

Human Insect - 2008. 03. 01. 00:54

a személyeskedést be lehet fejezni. Az nem hozzászólás, hoyg engem anyáztok. Igenis Aaront kitaláltam, de a flashforwardot meg nem, meg még csomó mindent nem, sőt, a Lostnál egy átlagos sorozathoz képest nagyon sokkal többet nem találtam ki. MOst évekig ezt halglathatom hogy iranikusan megjegyzetok hogy “bezzeg ezt nem találta ki”. Nézzetek be a finálé topikba hogy ott mennyien találták ki a Flash Forwardot “elvileg”, hát nekik én sem hittem el, de Aaron-ra annyira red herringet dobtak közben (Sawyer Kate párbeszéd a gyerkevállalásról annyira tipikus megvezetés volt!), hogy igenis kitaláltam. Mert nem WTF húzás volt, hanem kicsit átlagosabb dramatikai húzás.

Liliomfi: persze hogy lehet negatívan hozzáálni, modnjuk akinek nem tetszik az új évad egyáltalán de a 3. végéig imádta, meg ilyenek, de aki az első évad vége óta nem szereti a sorozatot az mi a fenét keres a 4. évadnál? De komolyan. Megnézi, hogy mit szóljon le? Én sem szeretek sok sorozatot, meg közepesnek tartok még sokkal többet, de nem járok oda folyamatosan leírni minden részhez, hogy “hát de én ezt mennyire nem szeretem, annyira értelmetlen”

És tudom, hogy ez megint egy felesleges komment volt, mert mintha nem akarnátok olvasni és felfogni amit mondok, de whatever. Vissza a részre. Minden flame/anyázás/évek óta szar a sorozat törölve lesz, emrt van aki rendesen társalogna, és elmegy a kedve a flame közepén.

Eidur - 2008. 03. 01. 00:58

kérdés: megnézte valaki a jövő heti trailert? mennyire spoileres?

Human Insect - 2008. 03. 01. 00:59

a trailerről a trailer posztnál.

nighty - 2008. 03. 01. 01:19

Desmond már régóta kedvenc és ez a rész, ó bakker, ez mekkora volt, hihetetlen, kész vagyok

10/10

asdkeke - 2008. 03. 01. 01:31

hihetetlen rész volt. egyszerűen tökéletes. imádom az időutazós témákat, ezt vegyítették lostal szal ebből csak jó sülhetett ki. legjobb rész idáig.

Bigbone - 2008. 03. 01. 01:58

Kegyetlen, Kegyetlen, ez büntet!

Englishman - 2008. 03. 01. 03:20

Nekem az a kedven részem, amikor beindítják a régi verdát :) Tom, hogy senkit nem érdekel, de ez van :) Ez a rész, meg 9/10. Többen az egekbe emelitek a rendezést…nem kéne, van egy olyan érzésem, hogy itt főleg a történet a jó.

Englishman - 2008. 03. 01. 03:25

Amúgy Human háromképes egyenlete nadjonzsír :) Valami veszélyes cucc lehet az agyadba, ha egy kis dinamittal létrehozott robbanás után gombafelhőt eredményez :DD

seven - 2008. 03. 01. 06:45

CsMisi: a szigeten ugyanúgy telik az idő, legalábbis most ez látszik, csak a szigetet körülvevő burok fura: azaz valami a térrel lesz, nem az idővel

(2napig tart eljutni a hajóra ami igazából 20 perc kéne hogy legyen)

andi - 2008. 03. 01. 07:45

Még nem olvastam el a kommenteket, de meg kell osztanom a felfedezésemet (rem még nem volt): az orvos a hajón = Conrad Ekley a CSI-ból.

Amúgy kurva jó volt a rész :)

Nelzon - 2008. 03. 01. 08:17

“Miért nem emlékezik Daniel Desmondra?”….

Az nem nagyon tűnt fel, hogy három kártyát nem tudott normálisan megjegyezni pár perc alatt, de egy 8 évvel ezelőtti emberre emlékezzen, mi? :)

justy - 2008. 03. 01. 08:44

Englishman, nekem is az az egyik kedvenc részem, annyira hangulatos volt :D s ugye ott tűnt fel Ben apja először :D megkínálta Sawyer a sörrel :D

bobbyperu - 2008. 03. 01. 08:48

nem kell okoskodni, mert:
– lindelofék tudják, h mit csinálnak, ti meg nem, mivel olyat nem csinálnának, amit ti kitalálhatnátok:)

nem kell tudományos alapon fikázni, meg “nem értemezni”, mert:
– ez a sorozat nem csak tudományos, de fantasztikus is. félelmetes, h egyesek ezt miért felejtik el folyton, és jönnek az “ez lehetetlen, ergo szar” dumával.

enjoy!

peter - 2008. 03. 01. 08:51

seven: nem tartott 2 napig hogy eljussanak a hajóra márcsak azért sem mert ennyi üzemanyag nem volt a gépben… csak a szemlélők számára tartott 2 napig, nem azoknak akik benne voltak a gépben tehát a térrel semmi gáz nincs
Egyébként Desmond FBYE-ban is időutazott csak akkor a jelenbeli elméje ment vissza az időben most meg a múltbéli tudata jött a jelenbe.

fogi - 2008. 03. 01. 09:08

Hát ez oda vert , de nagyon! Mondjuk Desmond epizódjai mindig hihetetlenül eltaláltak. Hatalmas volt!

Platschu - 2008. 03. 01. 09:12

Akkor viszont adja magát a kérdés, hogy mi lett Walttal és Michaellel. Hogyan tudták elhagyni a szigetet? Vagy Walt megjelenései Sharonnal és Lockenál máris szintén az időutazása? Mert nekem nagyon úgy tűnt, hogy a Michowskiék által használt “kis hajó” valószínűleg az lesz, amivel Michaelék távoztak. Ben pedig tudta, hogy elvileg meghalnak, ha elmennek a szigetről, ezért engedte a rohadék. Éppen ezért tartom valószínűnek, hogy valamelyikük vagy mindkettő a hajón lesz.

Aradebil - 2008. 03. 01. 09:22

hát nemtom én imádtam a füstöt,imádtam Jacobot,de azért ez már szvsz egy kicsit sok volt :S

Vash - 2008. 03. 01. 10:23

Tegnap véginéztem 2X és ma 1X a buszon. Libabőrös voltam szinte végig és a végén pedig szorítottam a fejem (féltem, hogy kirobban az agyam:D) Nekem is eszembe jutott a Pillangó hatás és a Donnie Darko is. A Lost ugyanazt a hangulatot ébreszti bennem, hétről hétre (főleg a két Desmond-os résznél éreztem nagyon). Érdekes, hogy a környezetemben is elég sokan elpártoltak a lost-tól ezután a rész után, mondván, hogy ez már egy nagy baromság, de meg mernék esküdni, hogy jövő héten is jönnek és megbeszéljük az újabb részt. Ha tetszik, ha nem, erről a sorozatról nagyon nehéz leszokni, ha már egyszer a rabja lettél :D

hbernadett - 2008. 03. 01. 10:33

ez odabaszottt!!!!!!! lélegzetvisszafojtva néztem az egészet!!!! de még agyalnom kell rajta!!!! ISTEN A LOST!!!!!

bmw.fan - 2008. 03. 01. 11:12

Nagyon nagy rész volt, sajnos ismét 1 hetet kell várni a következőre :S

Waldi - 2008. 03. 01. 11:24

Jelenleg semmi sem utal arra, hogy az ido maskeppen telne a szigeten, mint a kulvilagban. (Jack megjegyzese, hogy 100 napja nem latott meccset, lehet kerekites is, es nem kellett feltetlenul az indulas elotti napon se meccset neznie. Es az is valoszinu, hogy a native-ek azert nem oregednek, mert hat rajuk a sziget regenerativ ereje, nem azert mert lassabban haladna az ido a szigeten).
Amit tudunk, hogy a sziget koruli burok “idomocsarkent” viselkedik, az azon keresztul kozlekedok, mintegy beleragadnak. De van(nak) biztonsagos ki/bevezeto ut(ak). Jo lenne tudni, hogy a helikopter hosszu utja annak volt-e koszonheto, hogy megis letertek az utrol, vagy ez volt maga a biztonsagos kijutas.
Ha valaki tartosan elektromagneses sugarzasnak volt kiteve, akkor annak a tudata elkezd ugralni az idoben. (Vagy elore vagy hatra) De ez a hagyomanyos ertelemben veve nem idoutazas.
Elvileg azt mondjak az alkotok, hogy minden egy idovonalba fog beleilleszkedni. Ehhez az kell, hogy ne legyenek idoparadoxonok.

A tablara felirtak szerint:

A Kerr metrika (forgo fekete lyuk teridejet leiro metrika) mukodhet!
Elkerulheto-e a Hawing (Stephen vagy az ekszeresz no?) fele vedett kronologia sejtes?

Ha egy idovonal van, akkor a multban nem kovetheto el olyan modositas, ami megvaltoztatna (legalabbis lenyegesen, tehat olyan valtozas ami paradoxont okoz) az idovonalat, tehat aki visszamegy az idoben, az gyakorlatilag csak azt teheti ami mar megtortent. Ennek viszont ellentmond, hogy igenis latunk valtozasokat a tortenetben. A Via Domus vegerol nem is beszelve.

Mindenesetre eleg sok minden mutat arra, hogy igen komoly szakmai (fizika, filozofia, stb.) hatteret hasznalnak az alkotok, tehat nem valami blodseget probalnak megetetni velunk a vegen, hanem igenis a keretek elore ki vannak talalva. Es a berendelt 6 evad arra is garancia, hogy be tudjak fejezni a tortenetet a Twin Peaks-szel ellentetben.

A misztikum, vallas es a tudomany ellenteterol csak annyit, hogy a misztikus hely rogton lebomlik, amint kapunk egy racionalis magyarazatot. Es ugy tunik, minden hiresztelessel ellentetben, hogy a Lost igazi hardcore SF-kent, a magyarazatok iranyaba halad.

DaveBrubeck - 2008. 03. 01. 11:36

Na igen ez odacsapott…
Bekerült a top3-amba:

1. Through the looking glass (3×22)
2. The constant (4×05)
3. Exposé (3×14)

Jah és remélem feltűnt hogy a sorba bejött egy újabb fizikus-filozófus beszállt a soriba a karakter nevével:

David Hume
Rousseau
John Locke
Faraday

érdekes módon igazából Michael Faraday az elektromágnesességnek szentelte az életét, mint ahogy John Locke az embernek a természetben való helyét vizsgálta és a felvilágosodás hírnöke volt, a Hume ok-okozati összefüggésekről itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/David_Hume
kár hogy Rousseau egyenlőre kiesik a sorból, már ha van ilyen sor…
Még egy apróság: Hume és Locke jó barátok voltak, Locke és Rousseau a felvilágosodás 2 legismertebb figurája…
everything happens for a reason?

geo - 2008. 03. 01. 11:38

hady: ha visszautazol a múltba és megváltoztatsz valamit, megölöd egyik ősödet, azzal megakadályozod, hogy megszüless, ergo nem tudsz visszamenni, hogy megtedd. Ez a nagypapa-paradoxon. Ilyen múlt-változtató cselekvés csak párhuzamos realitásokkal magyarázható vagy valami más elmélettel, ami Daniel naplójában volt. Érdemes egy-két screenshotot megnézni a naplójáról a téridő ábráról, meg A-B-C események kapcsolódásáról, egy fizikus biztos ki tudna hámozni valamit.

Daniel feledékenységére magyarázat a sugárzás, de Desmondéra nem.

Desmond időutazása mindig két irányú volt, azt felejtsétek el, hogy “most a múltbeli utazott 2004-be, 3. évadban meg a múltba”. Flashes before your eyes-ban is valószínüleg megjelent a múltbeli Desmond a pucér testben, csak akkor annyit láttunk, hogy ájult meg őrülten rohangál. Most is, amíg a múltbeli a hajón volt, pontosan azalatt volt a 2004-es 96-ban. Csak egymás helyére ugorva működhet az elmék időutazása.

DaveBrubeck - 2008. 03. 01. 11:39

hopp Shannon Rutherford is volt benne, Ernest Rutherford is az elektromágnesesség terén alkotott, kár hogy már nincs a sorozatban…

geo - 2008. 03. 01. 11:44

Rousseau is beváltja a névadója filozófiáját: vissza a természetbe! :D

Egyelőre nem tudjuk, hogy ezek mennyire kikacsintások és mennyire van oka a neveknek.

ALIEN - 2008. 03. 01. 11:46

Egy nap kattogás után teljesen nem értem az időutazást:
1. Vagy az Des fejében zajlódott minden, tehát az emlékeiben utazott, de akkor hogy változtat a múltján úgy, hogy a jelenre kihasson?
2. Des lelke (nemtok rá jobb szót) hajtott végre időutazást, tahát a 2004-es teste és a 1996-os teste között ugrált. Viszont ebben az esetben, amit eredetileg csinált volna 1996-ban, azok az emlékek felülíródnának, mitha egy kazettára veszel rá másodszor. És itt jön be a pillangó hatás…
Kiváncsi leszek, mikor jön el az a pont a sorozatban, amikor már csak fogyni fognak a kérdések és nem keletkeznek újak. Remélem nem 2 rész alatt akarják majd helyre tenni a megoldásokat.

Denisa Wry - 2008. 03. 01. 12:20

Hát ez meg mi a fax volt?
A 2. 3. rész után már azt hittem nincs ennél jobb sorozat aztán a 4. nagyon gyengus lett. Az első perctől tudtam hogy Áron lesz Két gyereke, aki erre nem jött rá az már nagyon elmerült a Lost okozta mocsárban vagy elveszett a nagy homályban. Vagy csak egy szimpla néző?:) Én pl.a 3. részben végig azon gondolkodtam ki lehet a csaj főnöke az hogy ki Szájidé eszembe sem jutott.
Ez a Lost hol engondolkodtat hol teljesen bealtat.
Az az érzésem az állandó meghökkentésre mentek rá az irók, csak ne menjen a történet rovására.
Nálam ez a rész volt a leggyengébb, talán mert imádom az időutazásos sztorikat és ez nem ütötte meg nálam a szintet.

Malachi - 2008. 03. 01. 12:23

Újra néztem a Desmond-os részeket, és akárhogy is, a 2004-es énje valahogy eltűnik amikor átmennek az anomálián és csak akkor tér vissza, amikor beszél Penny-vel telefonon a végén a hajóról. A helis utazástól kezdve a 8 évvel korábbi énje ugrál előre-hátra az időben, és amikor 2004-ben van akkor 1996-ban “kómába” esik. Először csak pár pillanatra, a gyaroklótéren, aztán pár másodpercre amikor lehajol a pénzért, és így tovább egyre hosszabb időre. A lépcsőházban nem tudni mennyi ideig fekszik de a mosdóban már néhány percig biztosan. Ez van.

teddike - 2008. 03. 01. 12:37

Megnéztem a részt, leesett az állam igazából, egyik legjobb Lost rész lett rögtön.

Sok mindent nem értek, de elfogadok, mivel én ennyire nem ástam bele magam a különböző variációkba, meg elmélkedésbe. Viszont öszinte tiszteletem mindenkinek, mivel kb. mostanra sikerült végilvasni a kommenteket, és élveztem.

Jó, hogy ennyire belemerülnek emberek a dolgokba, és adnak olyan válaszokat, amikre “átlag” ember (bocs, hogy így írom) nem is gondolna.

Slugger - 2008. 03. 01. 12:41

Waldi – 2008. 03. 01. 11:24

“Ha egy idovonal van, akkor a multban nem kovetheto el olyan modositas, ami megvaltoztatna (legalabbis lenyegesen, tehat olyan valtozas ami paradoxont okoz) az idovonalat, tehat aki visszamegy az idoben, az gyakorlatilag csak azt teheti ami mar megtortent.”

Ezzel majdnem teljesen egyetértek, kivéve azt, hogy nincs olyan hogy lényeges meg lényegtelen változtatás; a változásoknak nincsen prioritásuk. Ebből következik, hogy “egy idővonal” esetén nem lehet időt utazni…

“A Via Domus vegerol nem is beszelve.”

Ez kicsit spoiler-ízű. Én még nem toltam a játékot, de szeretném magam megtapasztalni a wtf-okat.

“A misztikum, vallas es a tudomany ellenteterol csak annyit, hogy a misztikus hely rogton lebomlik, amint kapunk egy racionalis magyarazatot. Es ugy tunik, minden hiresztelessel ellentetben, hogy a Lost igazi hardcore SF-kent, a magyarazatok iranyaba halad.”

Ezt én éppen fordítva látom. Semmilyen tudományos (vagy scifi-re jellemző) racionális megközelítéssel nem lehet olyan dolgokat magyarázni, mint pl. halál utáni élet (itt most a Miles srácra gondolok), az emberi lélek létezése, stb. Ezek mind csak vallási tanításokkal magyarázhatóak, amelynek semmi tudományos alapja nincs.
Az igaz, hogy a magyarázatok irányába haladunk, de attól félek, hogy nem lesz mindegyik racionális.

bugijakab - 2008. 03. 01. 12:42

A Fiókot és a Pillangóhatást nemrég néztem,azokat felfogtam,de ez a rész egyszeri megnézés után nekem még magas.
Des a kedvenc régóta,e rész után mégegyértelmübben az,nagyot alakitott,csodálatos volt a telefonos jelenet,azt legalább megértettem még én is…
Szomoru h ennyire kevés vagyok,most nagyon gyorsan megnézem mégegyszer mert MEG KELL ÉRTENEM!

Hálás köszönet Human és Winne a fanatizmusért ahogy a LOST-ról írtok,kösz nektek,tényleg.
RESPECT

ixub - 2008. 03. 01. 12:46

Hume wiki oldaláról:

Hume szerint a jelenségek között fennálló valódi oksági viszonyt nem minden esetben képes feltárni az emberi elme és így elemző reflexió helyett a megszokásra épülve következtet. Így sok esetben a helyes következtetés helyett téves okot tulajdonít az okozatnak és fordítva, hiszen gyakran a valódi okok rejtve maradnak. Ez az ember ítéleteit nagy befolyásolja és tévútra viszi. A megszokás ugyanis olyan feltevésekből indul ki, mint például “minden tapasztalatból eredő következtetés abból a feltevésből indul ki, hogy a jövő a múlthoz fog hasonlítani”. Így például a megszokásunkon alapul az a feltevés, hogy egy ellökött biliárdgolyó mozgásba hozza az útjába kerülő másik golyót is.

Ebben a formában ez így egy kicsit kemény.

api - 2008. 03. 01. 12:59

Most nézem másodszorra, komolyan, a human féle képrejtvény fejezi ki a hatást kb :) 10/10

Ancsie18 - 2008. 03. 01. 13:02

Human, szerintem nem érdemes kiakadni rajtuk, eleve a minden magyarázat és indoklás nélküli fikázás már tükrözi a szintjüket, ők nemcsak hogy nem akarják, nem is tudják felfogni, amit írsz nekik.

geo - 2008. 03. 01. 13:11

Ki kell javítanom magamat, másodszorra megnézve semmi nem utal arra, hogy 96-ban lenne a 2004-es tudata, tehát mégiscsak egyirányú. Shit. Pedig az szerintem sokkal logikusabb lenne, mert így az utazgatás alatt mi lesz a 96-os testével? Elszáll belőle a tudata? A 2004-esben meg duplán van?
Ráadásul Desmond a mai epizód után úgy emlékezhet a telefonbeszélgetésre, mint egy 96-os emlékre (azt ne m is merem feltételezni, hogy nem emlékszik rá, mert az elcseszné a hatását). Vagy ott volt a hajón a 2004-es tudata is végig, csak elnyomta a 96-os? Az alternatív realitást kizárják Damon-ék, akkor pedig sajnos csak a gubancos magyarázat marad, amibe jobb nem belegondolni, hanem ennek ellenére élvezni a részt.

Madmoazell - 2008. 03. 01. 13:15

Szerintem se volt rossz rész, de annyira nem hűdejó, inkább csak izgi. Az időutazásos része a lost-nak szerintem elég fontos, így valószínűleg lesz erről még szó nem keveset (ez azoknak elég nagy pech, akiknek az agya baromira nem áll rá a témára :)).
nekem, mikor mondta Faraday, hogy nem amnéziája van Desmondnak, rögtön az ugrott be, hogy rövidzárlatos lett az agya, és kb tényleg olyan is volt.
Amúgy ha azt vesszük, ciki, hogy Faradaynek olyan a memóriája, amilyen, mert ez egy elég fontos dolog az életében (pláne, ha ezt kutatja, mint egy megszállott), hogy ne emlékezzen rá.
Penny meg.. hát 8 év távlatából tán én sem emlékeznék egy éppen frissen kidobott exem utolsó hülyeségeire, de a telefonálós jelenetük tényleg szép volt.
amúgy az nem tudom, kiderült-e, hogy a katonáskodás, meg amikor szakított Pennyvel végleg (mikor készült a fotójuk is), az kb hogyan van egymással? mert nekem úgy tűnt, hogy a katonáskodás van később. Akkor viszont miért van Desmond ennyire rágyógyulva Penny-re? elvileg már jópár éve semmi kapcsolatuk nem volt. Na mindegy, ezt csak a nemlétező női logikám veti fel.

Az viszont furcsa, hogy a szigeten lévők tökre nem kommunikálnak egymással, pl. a rózsaszín égről, meg ilyenek. Meg úgy egyáltalán. Semmiről se, sose faggatják ki egymást. Ha én lennék ott, állandóan ráküldenék valakit Benre, hogy faggassam.

geo - 2008. 03. 01. 13:20

Azért csak piszkálja a csőröm, hiába, volt hatása a rásznek. ;)
Egy magyarázatot tudok elképzelni, hogy a tudatnak mindegy, melyik évben van, mert az időben mindenhol létezik, a test viszont nem tud mit kezdeni, ha hirtelen ellentétes információkat kap. Azokkal kell egyetértsek, akik szerint ez nem is klasszikus értelemben vett időutazás volt, hanem telepatikus/testen kívüli élményre hasonlít inkább. Ezt tartom a legelfogadhatóbbnak.

api - 2008. 03. 01. 13:22

“másodszorra megnézve semmi nem utal arra, hogy 96-ban lenne a 2004-es tudata”

igen, úgy tűnik ahogy átlépte a határt a 2004-es tudata “eltűnt”, átvette a helyét a 96-os, ami aztán ugrált ide-oda az időben.

hogy fog visszajönni a 2004-es? ha visszamegy a szigetre?

Babesz - 2008. 03. 01. 13:36

Ez a rész hihetetlen volt. A múltkori rész után picit csalódott voltam (csak picit, imádom a Lostot), hogy szinte semmi nem történt, erre a mostani részben rámzúdítanak egy ilyet. Ez az évad eddig hihetetlenül jó, najó nekem eddig mind szuper volt, de aki most nem pártol el az soha. Én soha :)

Dévid - 2008. 03. 01. 13:42

Malachi: hogy érted, hogy az “időutazás” az alakoncepció volt? Ezzel azért nem feltétlenül értenék egyet…

geo - 2008. 03. 01. 13:44

api: Penny hívásával “lehorgonyzott” a tudata, helyreállt, a 96-os 96-ba, a 04-es 04-be, másrészt meg a tudat időnkívülisége talán önmagában is magyarázat lehet, egyszerűen beépültek 2004-es valóságába a megtörtént események és onnantól természetesnek veszi, jobb ötletem nincs.

wellman - 2008. 03. 01. 13:55

Szerintem is kiraly resz volt. Feltunt h Penny fater egy olyan cuccra licitalt aminek a szama 2-3-4-2 volt? Veletlen pont ez a frekvencia is amivel idoutazni kell v mi :)

Waldi - 2008. 03. 01. 14:21

Slugger:

Ha semmilyen “hatasra” nem lenne kepes a multban az idoutazo, akkor nem lenne idoutazas. De pl. Desmond meg tudja mondani a gep beallitasait. De ha egy idovonal van, akkor nem is letezett olyan mult, amikor Desmond nem mondja meg a beallitasokat. Tehat nem megvaltoztatja a multat, hanem beteljesit egy elore elrendeltetett sorsot. (Hasonloan mint pl. mint egy onbeteljesito joslat. Barmennyire kuzd ellene eppen azt eri el amit kell)
De ehhez az kell, hogy az Univerzum mintegy kizarja az idoparadoxont. A szabad akarat csak illuzio, nem donthesz ugy, hogy megolod a sajat nagyapadat.
A problem az, hogy kozben vannak olyan jelek, ami szerint nem igaz, hogy csak egy idovonal lenne. (Valtozasok, vagy Dan jegyzeteiben a imaginarius ido.)

Dehogynem lehet magyarazni a lelket, vagy a halal utani eletet a tudomany modszereivel.
A tudomany barmilyen olyan jelenseg magyarazasara kepes, amivel kapcsolatban megfigyeleseket, joslatokat lehet tenni. Ha letezik lelek es vannak fizikai megnyilvanulasai (pl. valamilyen mezo rezgese vagy valami interdimenzionalis blabla), akkor felallitunk egy matematikai modellt. Majd osszevetjuk a modell altal josoltakat a mert erdemennyel (valosaggal) es ha szukseges tovabb finomitjuk a modellt.

Ugy tunik, hogy a Sziget valamifele keppen hatassal van a test es lelek dualizmusara.
Az idoutazo lelkek, illetve a magazatok es halottak lelke is ugy tunik, hogy nem hetkoznapian viselkedik.

Slugger - 2008. 03. 01. 14:49

Waldi – 2008. 03. 01. 14:21

“Ha semmilyen “hatasra” nem lenne kepes a multban az idoutazo, akkor nem lenne idoutazas. De pl. Desmond meg tudja mondani a gep beallitasait. De ha egy idovonal van, akkor nem is letezett olyan mult, amikor Desmond nem mondja meg a beallitasokat. Tehat nem megvaltoztatja a multat, hanem beteljesit egy elore elrendeltetett sorsot. (Hasonloan mint pl. mint egy onbeteljesito joslat. Barmennyire kuzd ellene eppen azt eri el amit kell)
De ehhez az kell, hogy az Univerzum mintegy kizarja az idoparadoxont. A szabad akarat csak illuzio, nem donthesz ugy, hogy megolod a sajat nagyapadat.
A problem az, hogy kozben vannak olyan jelek, ami szerint nem igaz, hogy csak egy idovonal lenne. (Valtozasok, vagy Dan jegyzeteiben a imaginarius ido.)”

Pont azt mondom, hogy ha egy idővonal lenne, nem lehetne időutazás sem. Éppen ezért alternatív valóságoknak kell lennie, különben Dez nem tudna a múltban ügyködni, még csak az elméjével sem. A szabad akaratot meg úgy fogalmaznám meg, hogy bármit is teszünk, minden csak egyféleképpen fog megtörténni (amin már nem tudunk később változtatni), de a jövőre persze kihatással van a tettünk.

“Dehogynem lehet magyarazni a lelket, vagy a halal utani eletet a tudomany modszereivel.
A tudomany barmilyen olyan jelenseg magyarazasara kepes, amivel kapcsolatban megfigyeleseket, joslatokat lehet tenni. Ha letezik lelek es vannak fizikai megnyilvanulasai (pl. valamilyen mezo rezgese vagy valami interdimenzionalis blabla), akkor felallitunk egy matematikai modellt. Majd osszevetjuk a modell altal josoltakat a mert erdemennyel (valosaggal) es ha szukseges tovabb finomitjuk a modellt.”

Dehogy lehet :)
Nem létezik halál utáni élet, ez csak a vallások által van kitalálva. Ugyanígy nem létezik valamilyen felsőrendűbb lélek sem, amely képes test nélkül élni a végtelenségig vagy Nírvánáig, vagy akármeddig. A test és lélek nem szétválaszthatóak; erre semmilyen racionális és tudományos magyarázat nincsen. Attól, hogy sokan hisznek valamilyen természetfelettiben, abból még nem következik, hogy az valós.
Azt meg nem állítom, hogy a tudomány most mindenre elfogadható magyarázatot tud adni, csak azt, hogy mindenre fog idővel.

sam-jang - 2008. 03. 01. 15:06

most néztem meg a részt. DÖBBENET. teljes katarzisban vagyok, azt sem tudom hova kapjam a fejem, ez a rész 10/100000 volt. Akik ezt a sorozatot írják félelmetes nagy arcok lehetnek. És most megyek és leiszom magam. Épp ésszel ezt nem lehet kibírni.

Malachi - 2008. 03. 01. 15:12

Dévid: úgy értettem, hogy ha nem is az idő körül forog az egész sorozat (pedig de, te jó ég, ha csak belegondolok, hogy miért is választották éppen ezt a formáját a szereplők bemutatásának – értsd, flessbekkek aztán flessforwardok – már attól is elkezd tikkelni a szemem, mert az is milyen jól beleillik már a képbe, ugye “régi tudat-jelen tudat-jövőbeli tudat” még ha köze sincs egyiknek sem a Desmond féle élményhez) szóval, ha nem is időutazásos anomáliák az alapvető megoldásai a végső rejtélynek, de akkor is nagyon fontos ténylezők, amik már az első évfolyam óta jelen vannak. Nem létezik, hogy ezt idő közben találják ki, mert éppen nem jutott jobb eszükbe. Fogunk még ennél durvábban is csodálkozni szerintem. Libby-Hurley vs. Faraday-Desmond? Találkoztak már vagy mégsem? Hurley számai a lottón, amiket aztán egy távoli szigeten talál meg újra? Honnan szedte őket? Talán a tudatallijában rejtőztek, mintegy “jövőbeli emlékként”? A kalózhajó az első részben, ami “valahogy” odakerült? A sziget foglya a kunyhóban, aki láthatóan ugyanúgy ugrál az időben, mint Desmond tette? Áh, újra kell nézni az egészet. :)

karaj - 2008. 03. 01. 15:41

“igen, úgy tűnik ahogy átlépte a határt a 2004-es tudata “eltűnt”, átvette a helyét a 96-os, ami aztán ugrált ide-oda az időben.”

Viszont Minkowskinak a 2004-es tudata ugrált, legalábbis emlékezett a közelmúlt eseményeire, pl. hogy kiutaztak a sziget felé a társával. Ha a korábbi tudata ugrott volna a mostani helyére, akkor erről nem tudott volna. Úgyhogy eléggé random lehet ez az egész.

peter - 2008. 03. 01. 15:54

Most jut eszembe. Ez volt a második rész amiben nem volt FF vagy FB, a FBYE után, nem?

Ricsi - 2008. 03. 01. 15:54

Nincs sok hozzáfűzni valóm, többi hozzászólást sem olvastam el csak annyit mondanék: ez volt az eddigi legjobb lost rész vaze!!!

Waldi - 2008. 03. 01. 16:17

De az egyetlen es abszolut idovonal azt jelenti, hogy soha nem volt olyan tortenet, amiben ne jart volna ott az “idoutazo”. Az univerzum tortenete mindig is ugy jatszodott le, hogy volt idoutazo es az a megfelelo kolcsonhatasban volt a multbeli esemenyekkel.
Az mindenesetre ujszeru elkepzelesnek tunik, hogy ugy latszik, hogy adott ido utan vissza kell terni az jelen ideju testbe, tehat nem ragadhat a tudat a multban.

Ok. A tudomany tenyleg csak a letezo dolgokkal tud mit kezdeni. A nemletezo dolgokrol, amikrol semmifele tudomasa, tapasztalata nem lehet senkinek, arrol azt gondolhat a vallas amit akar. :)
De most arrol van szo, hogy elkepzelheto-e olyan koherens sci-fi vilag, amiben igenis letezik a test es lelek dualizmusa. Vagy a holt lelkek mondjuk az imaginarius teridoben leteznek.
Amugy mindig azt imadtam legjobban a hardcore SF-ben, amig a tortenetet meselve kiderul, hogy mik is az adott univerzum torvenyei es ezen torvenyekbol mi kovetkezik. Ebben a Lost utolerhetetlen. :)

Hat igen, 90 nap alatt nem sokat beszelgetett senki a szigeten. Azt a kerdest, hogy most mi a tokom van itt, draga Juliette, Ben, Mikhail, Richard, Alex, Karl miert nem teszi fel senki? Vagy legalabb, hogy lattad, hogy van egy negyujju szobor a parton? Vagy, hogy mi az a templom ahova az othersek mentek? Hat nem egy locsi-fecsi latin-amerikai szappanopera, mit ne mondjak :)
Ezert volt vicces, hogy Locke vegre megkerdezte, hogy mi is Smokie. Vagy amikor Juliette bekamuzta, hogy idegeneknek epitenek leszallopalyat.

kla - 2008. 03. 01. 16:24

peter: A FBYE-ben tulajdonképpen volt, mert ott ugye úgy nézett ki a részz, hogy:

Claire fuldoklik, mentés
Flashback on:
Desmond elforgatja a kulcsot, a tudata 1994-be (?) érkezik

A csávó leüti Desmondot, akinek a tudata visszakerül 2004-be
Flashback off
You gonna die, Charlie

Egyébként az is kavar, hogy a hajón levő naptár szerint két nappal korábban vagyunk, mint a szigeten. (ott már Dec. 26-a van, míg a hajón csak szenteste), ha feltételezzük, hogy a Lostpedia időtáblázata helyes.

Gracie - 2008. 03. 01. 16:41

WOW! Ez a rész aztán rendesen belőtte a séróm….. még mindig égnek áll! (hehe)
Az amúgy is kiváló Desmondos részek eddigi legjobbja!

Penny és Des forever!!!

á.m - 2008. 03. 01. 17:11

geo: 96-ban…
25:00
des:mi történt?
dan:Ó, hát visszatért. És…majdnem 75 percig távol volt.

des:Távol?
dan:Ó, igen. Igen, igen. Egyszercsak..huss. Lefulladt a mondat közepén. Oda kellett vonszolnom a székhez. Felteszem megint a…a jövőben járt, ugye?

tehát 96-ban is leblokkolt, amíg 2004-ben járt a lelke/tudata

nem lehet, hogy a tudományos, logikus magyarázatok mellett szerepet kapnak “városi” legendák, tudományos sejtések is a végső magyarázatban?
pl az orosz “időgép” kapcsán merült fel a Philadelphia kisérlet…
http://en.wikipedia.org/wiki/Philadelphia_Experiment
http://www.pharmachip.hu/zyx/old/hiperter/phila.htm
ahol a feltételezések/találgatások szerint elektromágneses térrel akartak vizuálisan és radarok elől eltüntetni(láthatatlanná tenni) hajókat. mellékhatásként:
-ÁLLÍTÓLAG több, mint 200 mérfölddel került arrébb pár óra erejéig a hajó(Philadelphia-Northfolk)
-embereken először csak múló rosszullét jelentkezett
-majd mentális zavar, illetve skizorénia (desmond viselkedése (az előbb még katona voltam, hogy kerülök ide->külső szemlélő számára mentális zavar)
-volt aki idő-tér csapdában(mocsárban) ragadt, hol megjelent hol eltűnt.

(ezt még csak teóriának sem nevezném puszta véletlen, hogy a lost előtt találtam…)

rio - 2008. 03. 01. 17:12

zseniális. daniel lámpájának a fénye egy az egyben olyan, mint amikor az ég átment rózsaszínbe. ennyire tökéletesen összerakott kirakóst is rég láttam, minden passzol. desmond karaktere meg durván kezd hozzámnőni: egyre inkább érdekel, hogy látja-e újra valaha pennyt. mintha keretbefoglalná az egész sziget-sztorit az ő privát drámája.

Hunnenkoenig - 2008. 03. 01. 17:15

Na most sikerült megnezni. Hatalmas resz volt. Vegre meg van Penny.

Kommenteket meg nem olvastam, most allok neki, de ha valaki elsüti, hogy milyen szar, hogy Desmond 1 masodperc alatt eljut a laktanyabol oxfordba Farraday-hez, sikitok! :-P

dupi - 2008. 03. 01. 17:34

nem láttam mástól, ezért kérdezem: camp millar? a spitzbergákon van egy ilyen nevű hely (bár az is glasgowtól északra van), és milyen állatok vannak a spitzbergákon? :)

meg ahogy utánanézegettem neten, volt a 3×17-ben valami már erről (millar, celtic, skót), de az most nincs kéznél, nem tudom.

Jano - 2008. 03. 01. 17:44

kla, de miért bízol jobban a Lostopediában, mint a részben látott képekben??

Szkítör - 2008. 03. 01. 18:43

uhhh, átrágtam magam a 260 kommenten, ennyi f***ságot összehordani….. hogy jön ehhez a részhez Jacob, meg Aaron(!), meg a számok :-)
egyesek kicsit túlkombinálták magukat.

amúgy érdekes és izgalmas ez a Desmond féle idő-szál, de évadonkénti egy résszel nem hiszem hogy lenne értele köré építeni az egészet. én pl az előző rész után azt hittem (naívan) hogy majd folytatják a történéseket Milessal Bennel, meg majd a hajón lesz kérdezőskdödés, váalszok, erre ezt a bekattant Desmondot rakták fel a gépre aki csak makogni tudott….
és ami a rész nagy tanulsága: a hajósok is köcsögök (lassan már mindenki az).
a rész igazán jó a Des-Dan telefonbeszélgetéstől tetszet, onnantól jól bontották ki, de addig elég erőltetett volt /lehet azért mert amúgy nagyon szeretem az időutazásos/párhuzamos világos filmeket és ez azokhoz képest – Donnie Darko, The Butterfly Effect, A Fiók, 12 Majom, 13. Emelet, Az időgép…stb – nem volt akkora újdonság/….

a “techniaki” részébe meg kár belemenni, kitalálni úgyse lehet biztosan hogy pontosan akkor most mi ez, meg főleg idevonni még más szereplőket, ez Desmond “ügye”, nem fog itt a fél brigád az időben repkedni…

A Black Rock naplóhoz annyit, hogy az 2004-ben már a Mr. Talbotnál van, aki vezette az expedíciót a black rock felkutatásához és véletlenül megtalálták a(z ál)roncsokat (valószínüleg Widmore-ék bízták meg mivel ha jól emlékszem Widmore Industries vagy mi volt a csávó aktái közt)
hát “hirtelen” most ennyi. a kérdéseimet inkább nem teszem fel :-)

Szkítör - 2008. 03. 01. 18:47

ami még feltűnt hogy a készítők ebből a Farradyből annyira tipikus kattant fizikust csináltak hogy még 40 fokban is nyakkendőben rohasztják a szigeten :-)

seven - 2008. 03. 01. 19:04

Szkitör, már vártam a hszedet. mondjuk ezúttal nem úgy indult hogy “jó rész volt de [..] szóval szar rész volt” :P ennek örültem.

de amúgy.. komolyan ,muszáj lehúzni egycsapásra minden elméletet? mi a gond jacobbal és a számokkal? jacob akár ide-oda ugrálhat az időben mint desmond, a számok meg lehetnek konstansok vagy változók, stb stb. én nem támogatom ezek az elméleteket de van alapjuk.

Szkítör - 2008. 03. 01. 19:19

javulok, mi? :-)
szerintem Desmondé egyedi eset, mivel ő fordította el a kulcsot ő volt legközelebb a “mágneshez”.
lehet Jacob is hasonló téma de ilyeneket hogy neki Aaron a konstansa, meg hogy akkor minden szereplő teret fog hajlítani, azért voltak itt meredek elméletek. majd kiderül, vagy nem, ennyi.

Hunnenkoenig - 2008. 03. 01. 19:37

Human mar megmondta a frankot, csak olvassatok. Jacobot ki lehet hagyni, mivel aki idöt ugrik, az meghal, ha meg konsztantja van, akkor meg nem szellemkent el tovabb…meg amugy is badarsag.

Azt birom, hogy mindig mindenki az aktualis resszel akarja megmagyarazni az egesz sorozatot :-)

sPaWn - 2008. 03. 01. 19:43

Szkítör, én kíváncsi lennék a kérdéseidre:)

Desmond Wallace - 2008. 03. 01. 20:09

A YouTube-on már jónéhány 4×05-ös videó van fent:)
Pl.: http://www.youtube.com/watch?v=sCmLg3omWVE

Waldi - 2008. 03. 01. 20:15

Na megneztem megegyszer. Igy mostmar vilagosabb.
Tehat Desmond 2004.-es tudata eltunik. Az egesz tortenet Desmond 1996-os tudataval zajlik.
Az, hogy Dan nem emlekezett, hogy talalkoztak Desmonddal Dan jelenlegi memoriaproblemait tekintve elegge ertheto.
Tehat vegulis abban az ertelemben nem utazott visszafele az idoben, hogy Desmond 2004-es tudata 1996-ban jart volna, de informacio aramlas tortent vissza az idoben, ami azert szepen betesz az ok es okozat viszonyanak.
Viszont, amikor Penny uj telefonszamat megtudta Desmond, akkor miert nem kerult ujra vissza a jovobe? Az, hogy a 1996-os es 2004-es Desmondot egyszerre mutatjak, legalabbis ezt sugalja. Honnan tudja a 2004-os Desmondnak Penny uj szamat? Elvileg 1996-bol tudna kene, de akkor miert nem emlekezett Faradayre? Vagy csak ugy csinalt, mint aki nem ismeri? Mert azert annyira jo fej megse lehet, hogy csak tetteti magat, nehogy idoparadoxon keletkezzen, es az ALKOTOK akik megigertek, hogy egy idovonal van, beragjanak :)
Tobb informaciora van szuksegem…
Az eger jovobeli tudata meg vegig a labirintuson vagy a jovoben tanulja meg a labirintust? Az utobbi tunik a helyesnek.
Desmondnak a jelenben csak pillanatok esnek ki es a multban kerul kataton allapotba, akkor Minkowskinal miert pont forditva tortenik mindez. Neki a jelenkori tudata ugral a multba? Desmond allapota miert romlik gyorsabban, mint Minkowski-e?

Szkítör - 2008. 03. 01. 20:46

mert Des nagyobb hatásnak volt kitéve, 2szer is

Waldi - 2008. 03. 01. 21:00

Elvileg mindenki ahonnan utazik ott kerul kataton allapotba amig tavolt van. (De nem ugyan annyi ido telik el az egyik idoben, mint a masikban) De ez azt is jelenteni, hogy a francia hajo utasait nem ez a betegseg tamadta meg.
Amugy erdekes, hogy Desmond 2004-es tudata egyaltalan nem tunt meglepettnek, amikor Sayid a telefonszamot kerte tole. Mindha tudataban lett volna mindennek? De legalabb azon meglepodhetett volna kicsit, hogy hogy kerult a fedelzetrol a radio szobaba.

geo - 2008. 03. 01. 21:06

Desmond is ugrott már a jelenből a múltba, az állapota pedig lehet azért romlott gyorsabban, mert már megtörtént vele egyszer.

Szerintem is a legproblémásabb kérdés, hogy Desmond miért nem ismerte fel Danielt, mielőtt felszállt a helikopterrrel.

Ancsie18 - 2008. 03. 01. 21:14

Waldi! A telefonszámot sem tudta Desmond addig, amíg el nem kérte, pedig 2004-ben már tudnia kellett volna, mert ígyis-úgyis 1996-ban kérte el. Ugyanez a helyzet Faradayjel is. Nem ismerte, mert ahhoz 1996-ban el kellett mennie hozzá, hogy a 2004-es énje onnantól emlékezzen rá. Nem tudom, érthető lett-e…

Szkítör - 2008. 03. 01. 21:18

érhető. a helikopternél azért nem ismerte fel mert akkor még nem találkoztak 96-ban.

ezen a logikán haladva még mindig az nem tiszta hogy farraday naplójában benne volt-e az a mondat a hajón történtek előtt? szerintem nem

kla - 2008. 03. 01. 21:20

A 4×05-ben megtörtént események előtt még sohasem találkoztak. Ha találkoztak volna, akkor Dan azt mondta volna a telefonba, hogy “á igen, te jöttél el hozzám 8 éve a jövőből”. Igaz, hogy Dannek rossz a memóriája, de ha emlékezett a patkány nevére, akkor nem hinném, hogy valami halvány fogalma ne lett volna arról, hogy járt nála egy arc a jövőből.
Daniel tehát csak azután találkozott Desmonddal 8 évvel korábban, miután elmondta az ideflashelt Desmondnak, hogy keresse fel őt, akármilyen hülyén hangzik is ez.
Érdekes lett volna, ha Daniel a kezében tartja a naplót, miközben Desmonddal beszél. Vajon közben jelent volna meg rajta a feljegyzés Desmondról? (hát igen, mindenki a Vissza a jövőbe-ből szedi az időutazásos alapismereteit) Az biztos, hogy akkora bakit nem követnek el, hogy nem ismeri fel Desmond Danielt a helikopternél, valami oka bizots, hogy volt.

Szkítör - 2008. 03. 01. 21:26

kla: én nem onnan szedem :-)

kla - 2008. 03. 01. 21:31

Jó neked :D (bár az nagyon jó kis film) Egyébként Damonék megmondták, hogy nem szeretik az olyan paradoxonokat, mint amik abban vannak. Azért remélem, hogy a napló megváltozása még belefér, mert különben elég összevissza lenne.

A Darkufo-n eddig ez a rész kapta a legnagyobb pontszámot, többet, mint a TTLG.

karaj - 2008. 03. 01. 21:35

“de ha emlékezett a patkány nevére”

nem emlékezett a parkány nevére sem, telefonálás közben nézte ki a noteszéből.

geo - 2008. 03. 01. 21:44

A múltat nem véletlenül hívják múltnak, ha a jövőből visszamész megváltoztatni valamit, annak már mikor elindulsz érződnie kell, hiszen már végrehajtottad a múltban! Aki azt mondja, hogy addig nem érződik hatás, amíg végre nem hajtja, az nincs tisztában a lineáris idő fogalmával.
Az alternatív realitást, ami megmagyarázná, kizárják a készítők, csak valami 3.,eddig nem ismert megoldás lehet. Csak valami lineáris időnél bonyolultabb magyarázat a kielégítő.

bb215 - 2008. 03. 01. 21:46

Hy!!! Gyerekek ez a rész nagyon ott votl a legjobb Waldi ebben lehet valami amit mondasz , észrevettem hogy ez a sorozat most olyan vissza jövöbe :D érzést keltett bennem mármint Farady mikor irogatott a táblára :D az egeres is hatalmas volt :D….. nos én már régóta vártam hogy Penny és Des végre találkozzanak vagy beszéljenek :D és végre megtörtént és örültem annak hogy nem csak én érzékenyültem el rajta :D várom a folytatás és örülnék már egy Lockes résznek :D és Desmondos részek hát azok valami fantasztikusak :D LOST!!!!!!!

Hero - 2008. 03. 01. 21:48

Hát hallod….én komálom a Desmondos részeket, de ez nekem magas. Ez, amiről most is beszéltek. A helikopteren még nem találkozott vele a multban…egyszerüen nem tudom összerakni, hogy valami hamarabb történjen meg a jövőben mint a multban… Most én megeszek egy sütit és am ultban valaki kidobja előlem a sütit, akkor most az nem lehet bennem..vá:D:D de lehet csak én szeretem magam szadózni az ien hülyeségekkel^^

Viszont Waltról kevesebb szó esett, pedig róla már az első évadban tudtuk, hogy van vele is valami “bibi”.

Jacobról pedig úgybezséltek ,hogy szegénykém 100% h fertőzött. Namármost ő volt a Többiek übergádja, nade ha tényleg fertőzött és tényleg nincs meg a konstansa akkor mért érdekelte volna a Többieket egy tudathasadásos, házához láncolt fószer utasításai? És az egy dolog, hogy az elme ugrál az időben, nade viskóstul teleportálgatni azért már más kérdéskört feszeget :D

Hero - 2008. 03. 01. 22:11
The_Daemon - 2008. 03. 01. 22:20

Nagyon nehéz most írni, most értem a végére.
“Ha valami rosszul sülne el, Desmond Hume lesz az én állandóm.”
Wháá Lost rocks!!! Nagyon remélem, hogy Des benne van az Oceanic 6-ben vagy legalább kikeveredik valahogy a szigetről/hajóról. [Oceanic 6-ban érdekes lenne, nem valószínű mivel nem a géppel ment, de itt minden lehetséges] Szívem szakadna meg, ha nem találkozna Pennyvel.

mentalitaultras - 2008. 03. 01. 22:47

Újabb zseniális rész. Igazi Lost-feeling.

Waldi - 2008. 03. 01. 23:17

Es Eloise milyen jovoben tanulja meg a labirintust, ha kipurcan, ahelyett, hogy a labirintust tanulmanyozna? Mert ezek szerint az a jovo nem valosult meg.
Vagy amig Desmond eszmeletlen, akkor tanulja meg?

karaj - 2008. 03. 01. 23:42

Waldi, valaki már írta, hogy nem az a gond, hogy Eloise mikor tanulja meg a kiutat, hanem hogy hogyan tanulhat meg egy olyan dolgot, amit már tud? Mivel mikor “visszajött”, hozta magával a tudást is, amit most kéne megtanuljon. És mivel már tudja a kiutat, érdekes feladat lehet megtanítani neki. Amúgy ezt leszámítva Danielnek volt ideje a patkánnyal foglalkozni, amíg Desmond a jövőben csámborgott, és még azelőtt megtaníthatta neki a megoldást, mielőtt feldobta volna a talpát.

Mefi - 2008. 03. 01. 23:43

Ez az időeltolódás érdekes. Ugye eltelt másfél(?) nap, mire Desmondék kiértek a helikopterrel a szigetről, de nekik ez nem volt ennyi. Valamint a csomag, amit a hajóról küldtek, szintén késve érkezett meg. Érdekes.

karaj - 2008. 03. 01. 23:46

Ugyancsak írta valaki, hogy a patkány azért döglött meg, mert ő nem talált konstanst… Hát szerintem meg a patkány bárhova nézett, mindenütt csak konstansokat látott, mivel mindkét időben pontosan ugyanott volt, ugyanazokkal a dolgokkal körülvéve. Sőt, inkább akkor lett volna bajban, ha valami újdonságot kellett volna keresnie…

seven - 2008. 03. 01. 23:48

a patkány azért halt meg mert dan nem tanította meg neki hogy kell a labirintuson végigmenni, szerintem.

karaj - 2008. 03. 01. 23:50

Mefi, szerintem a rakéta szemszögéből az utazás kb. 30 másodpercig tartott, pont mint ahogy normálisan kellett volna. De mivel van valami “időmocsár” a sziget körül, így a külső szemlélő (a szigeten és a hajón is!!) azt látta volna egy távcsövön, hogy a rakéta belassul, és fél órát csak vánszorog. A helikopter ugyancsak. Legalábbis én így értelmeztem ezt az egészet. Ez megmagyarázza, hogy miért tudnak a hajóról realtime beszélgetni a szigetelőkkel, visszont azt is jelenti, hogy a szigeten és a hajón a dátum meg kell egyezzen, ami a lostpedia szerint nem így van. Majd meglátjuk :)

Eidur - 2008. 03. 02. 05:35

Most életem legnyálasabb beszéde jön. 4×05, telefonos jelenet… ŐRÜLET! Amióta hazajöttem (kábé egy órája) folyamatosan ezt a pár mondatot nézem, lassan tényleg eltörik a mécses…
Miért érzem, hogy Desmond nem éli túl?
Legjobb! Legkedvesebb az én hülye elmémnek.
Le a kalappal a színész előtt is. Nem mindenki tudná így megszerettetni ezt a karaktert.

Nem fogja túlélni… érzem…
(nem olvastam 1 spoilert sem, ez csak személyes találgatás)

Desmond! Túl kell élned Brádá’!

Eidur - 2008. 03. 02. 05:41

Nem lehet a jelenetet Emmy-re jelölni?:D

na jó lefekszem:D

kyle - 2008. 03. 02. 08:12

szerintem aki szerint hulyeseg ez a resz az mar reg becancelelte a lostot. aki nem birja ezeket a fordulatokat annak mar reg betellhetett a pohar.

en szemely szerint nem banom hogy “szivatnak”. ne felejtsuk el, ez szorakozas. persze mindenki szeretne tudni hogy mi a titok, de en szivesen raszanom az elkovetkezo ket evben 22 x 45 percet hogy szeditsenek, mert oromet okoz nezni.

jol adagoljak, okosan kitalaltak, matt fox-on kivul mindenki viszonylag jo szinesz, eros karakterek es igen jol hozzak az erzelmes szalakat, joparszor megbogetett mar ez a sorozat.

szoval akinek nem tetszik ne nezze, aki rakattant annak meg sok izgalmas oromteli orat fog okozni a lost.

(nincs magyar billentyuzetem, nem mo.on elek.)

The_Daemon - 2008. 03. 02. 08:21

“en szivesen raszanom az elkovetkezo ket evben 22 x 45 percet hogy szeditsenek”

Sajnos azt nehezen, mert még 2 x 16 rész van berendelve, + még az indénről megmaradó 3.

bugijakab - 2008. 03. 02. 08:38

sztem meg még 8 rész van ebből az évadból+ 2×16 az 5.-6.+a sztrájk miatt idén kimaradó 3at is pótolják állitólag,azaz még 43 rész

The_Daemon - 2008. 03. 02. 08:48

Wazz amikor először ránéztem a cikkre azt hittem, hogy Locke már megint alkotott :D :D

PazsitZ - 2008. 03. 02. 09:21

Mindenképp ütős rész volt.
Ami fura, -sok más mellett :)-, hogy a kilőtt cuccos esetében olyan 30-45 perc volt az eltérés az időben (pedig az egyenes vonalon haladt).
Ők a helikopterel sokkal tovább utaztak (ők nem egyenes volnalon haladtak a rajz alapján).
További érdekes kérdés, hogy ki lehet a kapitány (feltehetőleg akkor vele tartja a kapcsolatot Peny, de miért olyan titkosak ezek a hívások)? Ki a beépíttett ember?
A hajón miért nem hisznek a tudós csávónak?
Á, és még rengeteg kérdésem lenne… :).

PazsitZ - 2008. 03. 02. 09:35

Ez az ugrálós dolog esetlegesen magyarázatot adhat a kis néger srác feltünéseire pl.

A negatív véleményekre reagálva. Én Alias után pl.(ahol ha harmadjára meghal valaki akkor se biztos, hogy tényleg meghalt :) ) sejtettem, hogy lesznek nagy kavarások, füsttel, “láthatatlan” emberrel megerősítve ezt és most a timetravel effekttel.
Nekem befogadható a dolog, aki realitást akar nézzen suvivor-t vagy ilyesmit ;].
Ami miatt aggódni szoktam, hogy tudnak-e viszonylag elfogadható magyarázatot kerekíteni a végére, és hogy eközben hány esetleges töltelékrésszel odázzák el a végjátékot.

PazsitZ - 2008. 03. 02. 09:50

Még ami most eszembe jutott:
Legütősebb amikor a telefonba peny azt mondja tud a szigetről mert charlie-val beszélt. 3 éve keresi tehát 2001-ben Charlie, mesélt neki a szigetről!
Volt egy rész amiben Hurley-vel is beszélt Charlie az ráadásul egy jövőben játszódó flashben történt.
Tehát Charlie is elkezdett valamikor időutazgatni.
És még ki tudja hányan utazgatnak, csak eddig nem mutatták…
Ez a jövőben játszódó részek is lehet csak időutazós történések.
Á, csak kavarodnak a gondolataim, de úgysem fogok rájönni :D

Desmond Wallace - 2008. 03. 02. 09:52

“A partról jött a Vészhelyzetes Leszbi csajjal”

Human, te kegyetlen vagy!:)
Egyébként mi az a Vészhelyzet? :D:)

Desmond Wallace - 2008. 03. 02. 09:55

“Legütősebb amikor a telefonba peny azt mondja tud a szigetről mert charlie-val beszélt. 3 éve keresi tehát 2001-ben Charlie, mesélt neki a szigetről!”

Tud a szigetről, de nem Chairlie-tól. Azt mondta, hogy amikor beszélt a hobbittal, onnantól kezve már tudja, hogy nem őrült meg.
Nem hinném, hogy Charlie tudata is ugrabugrált volna.
Ami meg a jövő, az tényleg úgy lesz, tehát ebben nincs kavarás.

PazsitZ - 2008. 03. 02. 10:07

Jah értem arra a video-telefon beszélgetésre gondolt. Tényleg, jogos.
A Hobbit alatt kire is gondoltok :S ?

Ezen ugrálós dolog miatt van Hurley diliházban is akkor?

Ancsie18 - 2008. 03. 02. 10:17

Úristen, ne már. Pázsit, ne haragudj, de… Hány éves vagy? Már nem azért, mert nem tudod, ki a hobbit, de az látszik, hogy nagyon felületesen nézed a részeket. Szerintem így nem kellene elméleteket alkotnod, kattogás helyett nézd újra a részeket.

geo - 2008. 03. 02. 10:24

A hobbit Charlie.

Hurley saját epizódjában kiderült miért van diliházban, semmi köze az ugráláshoz, nem tudom ezt honnan gondolod.

PazsitZ - 2008. 03. 02. 10:28

Bocsi, tudom újra kellene néznem, meg a memóriám is rossz. Sajnálom ha hülyeségeket írok – így legalább felvilágosítatok ;)-, de azért nem kell megkövezni :U.

Ancsie18 - 2008. 03. 02. 10:36

Bocs, nem akartalak, csak már fáj a fejem ettől a sok elmélettől, hogy most mindenki az ugrálást meg ezt a konstans dolgot akarja ráhúzni mindenre. Egyébként ha rám hallgatsz, tényleg nézd újra, én pl csomó dolgora rácsodálkoztam és csomó apró finomságot csak másodjára vettem észre.

ALIEN - 2008. 03. 02. 10:44

Valaki említette, talán a heli vezetője az emberük: hát, ezt kizárnám, mert ő valószínű a szigeten volt, mikor a rádió elromlott.
Az biztos, ismernie kell Száid technikai képeségeit, hogy meg tudja javítani a rádiót.

Ancsie18 - 2008. 03. 02. 10:47

Hát nem tudom, szerintem nem cél, hogy Sayid meg tudja javítani. Miért lenne Bennek érdeke, hogy elérjék a külvilágot? Eddig pont ezt próbálta megakadályozni.

Desmond Wallace - 2008. 03. 02. 10:48

Eléggé valószínű, hogy Michael ott van a hajón.

ALIEN - 2008. 03. 02. 11:03

Aki kinyitotta nekik az ajtót, az hallhatta, hogy a rádió szobába akarnak menni…

topartihazelado - 2008. 03. 02. 13:16

örömmel tapasztaltam, hogy (jó)pár kommenttel ezelőtt valaki megjegyezte az előző részben a polcról levett és Bennek odaadott VALIS-t.
ha valaki olvasta, az tudja miért lényeges a P.K. Dick utolsó írásai között számon tartott VALIS.

egy kis részlet a könyv ajánlásából:

“a valóság az, ami akkkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne.
…félig lélektani regény, félig metafizikai értekezés. válaszok keresése olyan kérdésekre, melyet talán jobb lenne nem feltenni…”

e könyve írásakor már rendesen tudathasadt volt és ez érződik is a regényén. hatásában a története ugyanannyira falhozvágó, mint ez a mostani LOST-rész az előzőekhez képest.
szóval csak annyit akarok ezzel, hogy az előző részben talán felvezették a mostani fordulatot…

matthews - 2008. 03. 02. 13:42

ÁÁááh gyerekek…. Én minden részt úgy nézek, hogy a pillanatnyi hatást értékelem. Soha nem összességében gondolok a sorozatra. Pl. már nem is emlékszem mi volt a 4×02-ben… Viszont annyit el kell mondjak, hogy én ezért szeretem a Lost-ot. Minden rész nagy hatással van rám abban a pillanatban amikor nézem.

Ja és az én konstansom valszeg a sör, mert az az egyetlen állandó az életemben…. :-))

Nah akkor várakozzunk csütörtökig..

varecza - 2008. 03. 02. 14:14

kapcsoljatok a Horvát tévére most!

daydream - 2008. 03. 02. 14:36

Ez szimplán nagyon ütött. Bár azt hiszem, túl szőke vagyok ehhez a sorozathoz, képtelen vagyok már követni, mi van. Ha bármi történne, az én konstansom a Lost lenne:)

D252 - 2008. 03. 02. 14:49

Hát nemtom, az én konstansom (már bocs a hölgyektől), de a saját farkam, lévén az mindig megvolt és meg is lesz:)

Amúgy 4×05 szerintem is fenomenális volt, nagyot ütött.

Pont most néztem a harmadik évadból egy-két részt, és mikor Kate és Sawyer segít Alexnek kiszabadítani Karlt, akkor a srácot őrző Other épp az Idő Rövid Történetét olvasta Stephen Hawkingtól:)

vargatom - 2008. 03. 02. 15:48

Elég nyilvánvaló párhuzam van Desmond + Penny és Odüsszeüsz + Penelopé között, ez alapján elég biztosra lehet venni hogy a végén mindenki kedvenc skótja is hazatér az asszonyához… Szóval ha van karakter aki miatt nem nagyon kell aggódni, az pont Desmond :)

kla - 2008. 03. 02. 16:14

Hát, elég ütős jelenet lenne, ha Desmond percekkel a nagy összeborulás előtt meghalna, de ennyire csak nem szemetek, szerintem is megérdemli Desmond, hogy túlélje az egészet. Nem lennék meglepve, ha ő is kijut a szigetről, de abban már nem vagyok biztos, hogy szerepelni fog a 6. évadban is (nem feltétlenül azért, mert meghal)

Át kéne állítani

kla - 2008. 03. 02. 16:16

(bocs)
a linket az oldalsávban, még mindig a 4×04-re mutat

seven - 2008. 03. 02. 18:58

enyhén off, de kapcsolgattam a tvt délután és az egyik mintha reklámban mintha matthew foxot láttam volna :D csak a végét kaptam el, nem is tudom mit reklámozott. látta valaki más is?

csabiga - 2008. 03. 02. 19:06

4/02-ben, Miles a flashback-jében, miután beszélt a szellemmel és jött le a lépcsőn, a lépcső feletti képek mások lettek, mint amikor felment. Ezek szerint megváltozott a jövő a “szeánsz” alatt. És ezt ő is észrevette, mert nagyon jelentőségteljesen nézett a képekre.
Valószínű, hogy érdekes képesség birtokában van ő is, amely, ismerve már a Desmondos elme-időugrásokat, most kaphat jelentőséget.

kla - 2008. 03. 02. 19:13

Ha nem bakiról van szó (szerintem de), akkor sem a jövő változott meg. Egyáltallán, mi az, hogy “megváltozik a jövő?”. Azt csak akkor lehet megváltoztatni, ha már egyszer megtörtént. Azzal, hogy most le fogok írni egy h betűt h , még változik meg a jövő, hiszen még meg sem történt. Legfeljebb ha most visszamennék az időben, és kitörölném a h-t, akkor lenne szó jövőváltoztatásról.
Apróbetűs rész: a jövőt amúgy sem lehet megváltoztatni.

kla - 2008. 03. 02. 19:14

*még nem változik meg

benskifater - 2008. 03. 02. 19:51

az idei évad legjobb része…
Desmond (európai) karaktere kellőképpen spirituális az ámerikaiakkal ellentétben.

Waldi - 2008. 03. 02. 20:01

Seven:

Film reklam volt? Mert akkor a Vantage Point.

Szkítör - 2008. 03. 02. 20:14

Seven: Lóreál
http://uk.youtube.com/watch?v=CZ6nsPXpBPY&feature=related
atom fanok letöltik és ki is írják?
vagy veszik a krémet?

:-)

bezzeg ha a szigeten ilyet használhatna….

DaveBrubeck - 2008. 03. 02. 20:30

3x-orra megnézve folyamatosan azon járt az agyam, hogy 2.342 (2+3+4+2=11)és 11-es mittoménmi, aztán Penny lakhelye is 243 asszem, és a 2342-es tárgy a licitnél, hogy most ezt miért hozták bele?

ebuk - 2008. 03. 02. 21:08

kövezzetek meg, de nekem annyira nem jött ez be.

geo - 2008. 03. 02. 21:18

DaveBrubeck, amiért eddigis általában: poén, easter egg. (Vagy nagyonis oka van, hogy mindig A számok bukkannak fel, de ez most mellékes.)

Thrasher - 2008. 03. 02. 21:37

kla:
offkodok kicsit: egyszerűen nem is lehetett egyszerű hiba, még csak oka se lett volna a stábnak, hogy fogják, és kivegyék a képeket a keretekből, szal lehetőség se volt a hibázásra.

on: ez a rész… nálam egyszerűen tökéletes. A végtelen mindfuck miatt szeretem a sorozatot, azokat a részeket is imádtam, amik pofánbaszták az embert egy hatalmas WTF-kal, de végül nem lyukadtak ki sehova, hát még ezt! Kerek, egész történet, nem kevés infoval, ás azt is igencsak izgalmas módon előadva. Komolyan mondom, majdnem félek, hogy mi lesz itt az évadzárónál. :D
Arra is kíváncsi vagyok, hogy az időizélgetős, időhurkos cucc mellett fog-e még valami kiderülni idén, mert azért mindenre ez sem ad magyarázatot.

Varga Sándor - 2008. 03. 02. 23:14

k**va jó!

Mondtam az asszonynak, hogy ő a konstansom, ennyit megérdemel előre nőnapra :-)

csabiga - 2008. 03. 03. 07:12

Kla: szerintem nem lehet hiba. Hiszen akkor tele lenne a Lost hasonló hibákkal, ami nem így van. Ráadásul azt a jelenetet szerintem egy menetben vették fel, tehát mint Thrasher is mondta, mi értelme lett volna a kellékeseknek kicserélni a falon a képeket ok nélkül? Nézd meg azt a részt. Amikor bejön Miles akkor is jelentőségteljesen megmutatják a képeket. Aztán amikor lejön akkor is. Ez nem véletlen. Valamit szájba akartak rágni. Vagy nagyon átcseszni a fejünket :D

hbernadett - 2008. 03. 03. 08:52

és ki az a Regina akiről beszéltek? azzal mi lett?

levee - 2008. 03. 03. 08:54

Ami a vicces, hogy ezek a nevek, mint például a Minkowski, eleve fizikai jelenségek: Minkowski-tér, amit a fizikában a nulladik (vagy negyedik) dimenziónak neveznek. Lehet kombinálni.

tufee - 2008. 03. 03. 12:14

Szerintem atommegakibaszottkurvajóvolt. És szeretem a számos utalásokat is. Meg Desmondot. Meg áááááááá. Lost Blu-ray kolleksönt ide nekem, bónusz mankó magyar felirattal. A DVD-t direkt nem vettem meg, annyira pocsék. Istenem, végre szánt szándékkal, közérthetően meglépték az időutazós vonalt. Timetravel sucking rulz!

(Ez most ilyen OMG-sre sikeredett.)

tufee - 2008. 03. 03. 12:17

kla: a jövő relatív, attól függően hol állsz az idővonalban.

Csip - 2008. 03. 03. 12:18

én már csak azt nem tudom eldönteni hogy a végén desmond 2004es emlékezete vissaztér e vagy sem

azt mondja most már jól van, tökéletesen; ez most csak penny miatt vab vagy mert visszaált a tudat a konstans miatt….

tufee - 2008. 03. 03. 12:35

csip: vissza, az arcán lehet látni, hogy felismerte Sayidot is. Bár sevenék a kommentek közepe tájékán nincsenek róla 100%-ig meggyőződve.

AdM - 2008. 03. 03. 14:20

Én is láttam a reklámot, és egy arcápoló krémet reklámozott, tod mert megérdemled:) Amugy az eredeti magyar szinkronja volt alatta….

juhaszvik - 2008. 03. 03. 14:27

huh, két dolog érdekelne:

1. most akkor Penny apja is “benne” van? értem ezalatt, hogy akkor ő is feltűnhet, mondjuk a hajón, vagy esetleg ő az economist (vagy abba a bandába tartozik)?
2. most akkor mi ez az időkülönbség? nem a mostani desmond sztorira gondolok, ez eléggé követhető volt, hanem hogy a sziget és a külvilág közötti utazás során máshogy múlik az idő (mert ugye az nem lehet, hogy máshogy telik az idő kint és bent, ezt elég könnyen ki lehet zárni)

scrap - 2008. 03. 03. 15:29

(Y)

scrap - 2008. 03. 03. 15:34

a 3. évadban ben visszaemlékezésében ott van az a faszi ben haverjai közül akivel ben még gyerekkorában találkozott a dzsungelben, nah az sem öregedett semmit 30 év alatt…

kla - 2008. 03. 03. 15:54

“Hiszen akkor tele lenne a Lost hasonló hibákkal, ami nem így van.”

öhm… http://lostpedia.com/wiki/Bloopers
Jó, nyilván tök lényegtelen, hogy Sawyer haja mennyit nő két jelenet között, de azért vannak olyan hibák, amiket esetleg tévesen utalásokként lehet értelmezni.

Dark Wolf - 2008. 03. 03. 15:57

“vissza, az arcán lehet látni, hogy felismerte Sayidot is”.

Nem ez a döntő, hanem hogy Penny-nek mondja, hogy egy szigeten volt, amire ugye addig nem emlékezett, be is vágják pont ezután Sayid arcát, mert ő is észreveszi, hogy ha Des ezt mondja, akkor már OK.

tufee - 2008. 03. 03. 16:40

Akkor most már tuti :)

csabiga - 2008. 03. 03. 17:15

kla!
továbbra is fenntartom, hogy nem véletlenül tolták arcba azokat a képeket kétszer is. Sztem a késöbbiekben jelentőségük lesz. Vagy nem :D

juhaszvik - 2008. 03. 03. 17:31

kla: egyébként csak a képkeret változott meg, nem?
gyanús, hogy elég egyértelműen mutatják meg a képeket, de kontra, hogy mi a fene értelme (üzenete) lenne annak, hogy kicserélték a keretet?
(lehet ám, hogy csak egyszerűen szívatnak minket)

Thrasher - 2008. 03. 03. 18:10

Amúgy hibák ide vagy oda, én főleg azt nem értem, hogy a főcímben ugyan hogy néz már ki annak az S betűnek az egyik éle…

seven - 2008. 03. 03. 18:19

jj abrams csinálta a főcímet meg a “zenét” hozzá, szerintem már tiszteletből sem cserélik:) lost játékban is ugyanúgy hibás amúgy :D

kla - 2008. 03. 03. 18:32

Lol, tényleg, nekem ez fel se tűnt 3 év után.

Simba - 2008. 03. 03. 18:51

SPOILER ha nem láttad a 4×05-öt !

A külvilág és a sziget számára is azonos mértékű az idő “telése”, különben nem tudnának rádiózni a jelennel.
Valószínűleg a sziget határánál az időmocsárba bele lehet “ragadni”, ami valószínűleg sebességfüggő lehet. Ugyanis mig a fénysebességgel haladó rádióhullámok ugye kvázi módosítatlanul átjutnak, nem ragadnak bele, addig a rakéta ami sacc 3-5km/s-mal halad már sacc 30 percet késett, a helikopter ami még lassabb már elég rendesen beleragadt, óráknak tűnt a késés. Lehet hogy ha csónakkal indulnának neki hetekbe is telhetne mig átérnének, ezért mondták korábban hogy nem lehet elhagyni a szigetet.
A tengeralattjáró meg ugyan tök lassú, de mivel víz alatt megy, ezért valószínűleg a víz vagy a hajótest árnyékoló hatása miatt nem éri elektroakármilyen sugárzás és ezért nincs rá hatással a mocsár, vagy van, de akkor még mindig ott van hogy jó sok kaja belefér hogy átérjenek hetek alatt :)

A flashfwd-ban oceanic 6-ról van szó, 6 túlélő ugye. Ben nem tartozhat közéjük, mivel ő nem “túlélő”, hanem bennszülött.
Kate, Jack, Sayid, esetleg Aaron, de utóbbin lehet vitatkozni. Ki a többi cylon ? Izéééé, túlélő ? :)))
Mellesleg a többieknek sem kell meghalniuk, 1xűen ott maradtak a szigeten és csak 6-an jöttek el.

geo - 2008. 03. 03. 19:23

Hurley-t kihagytad.

Én arra is gondoltam, hogy Desmond vagy Juliet is kijöhet, meghamisítják az utaslistát. Tudom, hogy olvasták sokan az utaslistát, de ha a Balinál levő ál-repülőt ki tudják majd magyarázni, akkor az utaslistát is.

A képkeret talán arra utal, hogy megváltozott a realitás, azzal, hogy elűzte a szellemet, módosította az idővonalat, a múltat.

Az S betűn mit kell látni? Nekem nem tűnik fel semmi rendellenes, csak a széle kihagy néha, de az O betű is.

Human Insect - 2008. 03. 03. 19:34

de ne találgassuk az oceanic six-et, mert kinnvan spoilerben és valaki úgyis beírja.

Légyszíves ne csesszétek el más szórakozását is Spoilerolvasók!

Thrasher - 2008. 03. 03. 19:37

seven: lollll XD
geo: Pont elég szembetűnő az. :p Jó, mondjuk engem még az is halálosan zavart, hogy a Sopranos főcíme alatt a jobb felső sarokban volt egy kis izé. Gondolom az egyik felvéelnél retkes volt a kamera.

juhaszvik - 2008. 03. 03. 20:16

simba: akkor lehet hogy Michael meg Walt még mindig ott bóklászik valahol nem messze a szigettől? :)

geo: szerintem Juliet nem jön ki a szigetről, mert akkor ott lógott volna mind a két flashforwardban Jack nyakán (viszont akkor meg meghal, mert ugyan miért ne menne vissza rögtön érte az orvos úr)

nem értem miért ne találgathatnánk, én nem néztem trailereket, nem olvastam spoilereket, szóval nem tudok semmit, és ez így élvezetes…

Simba - 2008. 03. 03. 20:42

Walt valahogy kimaradt mostanában. Pedig az első évadban ő lett a központ, a csodagyerek. El akarják rabolni, stb. Mintha ejtették volna a szálat. Meg kéne kérdezni Ben-től hogy ugyan mi frászt akartak vele kezdeni ?
Már a sorozat elejétől fogva nem megy ki a fejemből a jegesmedve. Most megint felhozták. Anno azután tűnt fel hogy Walt olvasott egy képregényt amiben jegesmedve volt. A mostani résszel összerakva lehet hogy a kölök nem csak mentálisan tud utazni az időben, hanem dolgokat is át tud hozni ???

kla - 2008. 03. 03. 20:42

Jó neked, de sajnos mindig vannak olyan f*szok, akik nagy boldogan beírják, amit tudnak. Az Oceanic 6-ot is már a 4×01-hez beírta valaki, meg azt is, hogy ki Ben embere a hajón.

juhaszvik - 2008. 03. 03. 21:02

ne már, hogy 4×01-nél már tudott valaki olyat, amit még elveben most sem lehet tudni…
kiszivárgott hírek? vagy ezek a trailerekben benne vannak?

amúgy az ilyen elszólásokat(=spoiler) én sem szeretem

juhaszvik - 2008. 03. 03. 21:18

a tippelgetés helyett inkább az érdekel, hogy az O6 miért jött el:
1. ha a többiek élnek, akkor miért nem mennek vissza
2. ha nem élnek, akkor Jack miért akar visszamenni
(ez nekem nagy rejtély)

karaj - 2008. 03. 04. 00:45

Simba, nem tudom láttad-e a mobizódokat vagy webizódokat, abban az egyik Walt képességével foglalkozik. Érdemes megnézni őket.

Waldi - 2008. 03. 04. 07:10

Azert megnyugtato, hogy vannak nalam is elborultabb Lost fannek: :)

http://longlivelocke.blogspot.com/search/label/LOST%20Parties

Mr A - 2008. 03. 04. 10:17

mondjuk az érdekelne, ha Sayid-ék nem épp viharban repülnek ki a szigetről, láttak volna egy gyorsított naplementét + napfelkeltét??

Szkítör - 2008. 03. 04. 13:42

arra emlékszik valaki mikor egy első évados flashbackben Walt berág, erre egy madár megdöglik az erkélyen (asszem nekirepül az ablaknak, gondolom nem véletlen)? meg a nevelőapja is mondja hogy nem akar vele lenni mert történnek “dolgok”…

juhaszvik - 2008. 03. 04. 13:48

nem gondolja rajtam kívül valaki más is, hogy Sawyer veszélyben van, mert Hurleyvel haverkodik… (Libby, Charlie analógia)?
és hát az O6-ban sincs szerintem (nem spoiler, mert nem tudom ki a maradék O6, csak tippelek)

juhaszvik - 2008. 03. 04. 13:58

waldi ez már nem fan, hanem egy “elveszett” lélek :D
ahogy elnéztem a kajás dolgok saját készítésűek voltak, nem?

andriska__ - 2008. 03. 04. 15:11

egy: ha vkinek nem tetszik, akkor ne nézze (bár ez a “tábor” kb. 0,1 és 0,2% körül mozoghat..)

kettő: ez vmi állati rész volt, egyszerűen nem találom a szavakat.. eddig is a Lost volt az egyik kedvenc sorozatom, de most már bátran állíthatom, hogy ennél durvábbat még nem láttam, mint ami itt folyik évadokon keresztül!
kész, végem van, ez a rész…áhhh ez hihetetlen!!

geo - 2008. 03. 04. 16:12

3. évad 3 része ma az rtl-en, meg holnap mégegyszer megnézem a 4×05-öt, így könnyebb lesz kivárni az új részt. :)

DvtkFan - 2008. 03. 04. 16:39

Ez a rész egy wtf 10/10.
De nagyon.
Ez a negyedik évad nagyon kemény eddig!!!
Szerintetek?

seven - 2008. 03. 04. 17:11

Szerintem ha elolvasod ak ommenteket rájössz hogy a többség egyetért :)

Human, winnie, oldalsáva nem megy ki az epizód 4×04 helyére? Így nem lesz meg a 400 komment:D

geo - 2008. 03. 04. 19:17

Mostmár lassan meg is lehet várni vele a 4×06-ot.

A 4×08 után pedig remélem visszanyeri jól megérdemelt helyét a Spoilerkaranténban ahonnan a Jericho kilökte! (Ha már itt tartunk, a Heroest bármennyire is szerettem eleinte, hacsak nem mutat fel valami eszméletlen jót a 3. évadban, nem érdemli meg, hogy ott legyen.:()

kla - 2008. 03. 04. 19:31

Ne, szerintem kiemeltebb hely az oldalsáv teteje, mint a spoilerkarantén :D

Waldi - 2008. 03. 04. 20:13

Jacob is the Kwisatz Haderach! :)

eric - 2008. 03. 04. 21:08

Nuh nem olvastam el mind a 370 kommentet, de az első százban páran már mellélőttek egy dologban asszem: Dan azért ilyen kiba szétszórt(de nevezhetném kicsit ütődöttnek is)és feledékeny mert szarrá sugározta az agyát a gépével. Desmond meg is jegyzi, hogy miért csak a testét védi az ólommellénnyel. So, kurvára nem emlékszik arra, hogy Desmond visszament hozzá csak improvizál mikor elmondja a rádióba, hogy mit mondjon des a múltbáli önmagának.

más:az egész annyira bonyolult, hogy ujra kellene nézni, hogy értsünk mindent. Viszont annyira meg nem izgalmas, hogy 4 évadot megint átnyálazzunk szerintem.

megint más: Desmond és Penny komolyan könnyeket csaltak a szemembe a végén. Utoljára akkor éreztem ezt mikor a 2 fináléban Des elforditotta a kulcsot és azt monda I love you Penny.
Ha a végén nem teljesül be szerencsétlenek szerelme kimegyek usába egy shotgunnal és rendet baszok a studióban xD

karit - 2008. 03. 04. 21:32

Szkítör
“meg hogy akkor minden szereplő teret fog hajlítani, azért voltak itt meredek elméletek.”

Valójában nem csak a szereplők, a junkie olvasói is hajlítják a teret. Persze, igen jó szem kell hozzá, amelyik észre veszi. ; ) Ráció rulez…

Waldi
“Viszont, amikor Penny uj telefonszamat megtudta Desmond, akkor miert nem kerult ujra vissza a jovobe? Az, hogy a 1996-os es 2004-es Desmondot egyszerre mutatjak, legalabbis ezt sugalja.”

Visszakerül. Amikor kilép Pen lakásából és az ajtajának dőlve elköszön, az utolsó szavakat már újra a hajón ejti ki (a ’96-korabeli legújabb emlékével: a telefonszámmal). Addigra a telefonbuhera épp elkészül (tudom, Lost-“betegség”, hogy itt minden akkuról megy, de sose fogom megérteni, miért nem tudott Sayid MacGyver Jarrah legalább a hajón plusz két drótból külső tápot csinálni ahhoz a rohadt telefonhoz; vagy hogy miért nem keresték meg a Duracellt szponzornak, na mindegy).

A sikeres telefonálás közben(!) az addig “kikapcsolt” 2004-es Desmond lassan újra eszméletére tér, kiszorítva magából 1996-os énjét; az pedig az ajtónak dőlő Des elméjébe tér vissza, csupán egy egyre halványodó déja vu emlékét hagyva maga után, így miközben Des távolodik Pen ajtajától, végleg elszakad a jövőbeni önmagától – de azzal a furcsa érzéssel, hogy 8 év múlva valami nagyon fontos történik majd közte – és Penny közt.

(Időzítés = elveszés-veszély: a jövőbeni Desmondnak folyamatos az “eszmélete”, csak a múltbeli “énjei” cserélődnek benne pontos illesztéssel; a múltbelinek pedig egyre hosszabb kiesései vannak: az első alkalomtól kezdve pár pillanat (pénzleesés: még csak össze sem csuklik); pár perc (fülkében); 75 perc (Dannél); hasonló időtartam (lépcsőház); pár perc (mosdó >> itt már jó úton van a projektje sikeréhez, megvan Penny címe); pár pillanat (Pen ajtaja >> azaz, ahogy a megoldáshoz (Pennyhez) egyre közelebb kerül Desmond, úgy csökken a múltbéli távolléteinek ideje); végül megszűnik a jelenség;

amit ha nem is a klasszikus időutazásnak veszünk, attól még a szokásos, feloldhatatlan paradoxon benne marad (ha Dan a lámpájával “megelőlegezi” az egy órával későbbi jövőt Eloise-nak, majd nem teljesíti, annál nagyobb kicseszést a kauzalitás felé el se lehet képzelni…). Ha igaza volt Ms. Hawkingnak és a jövő nem változtatható meg – csak időlegesen -, akkor az egér nem amiatt pusztult el, hogy Dan nem tanította meg neki a labirintust, hanem mert “elfáradt”. Különben is lehet, hogy Des 75 perces ébredése előtt 15 perccel már megtanította a pályát az egérnek (meg aztán így nagyobb lett a feszültség…).

DE! Nem kéne “hagyományos” időutazásra gondolni (Marty McFly nem halványodik a képen, Daniel naplóbejegyzése csiribí, nem jelenik meg egy addig üres oldalon, henem 8 éve ott figyel…); nincs gráf alakú időfa, önmagára mutató kauzális csomókkal.

Úgy gondoljunk a jelenségre, amiként Nostradamusra, a halottlátókra, médiumokra, jósokra szoktunk. Csípik a szemet, de legalább paradoxonmentesek.

A bejegyzés végig ott volt a naplóban, Desnek 1996-ban eredetileg is voltak akkori megmagyarázhatatlan ájulásai. Ennyi. Az ok-okozatiság nem sérül: az, hogy Desnek a katonaság alatt illetve óta fura látomásai, és se kép se hang kiesései voltak, elfogadható (Nostradamusra gondolva sem kapunk a szívünkhöz, hogy na most ebbe szegény téridő kontimuum biztos belerecseg).

Ha igaznak vesszük a 3×8-at Ms Hawkingostól, gyűrűstől (én annak veszem), akkor az ékszerésznő (aki nyilván nem véletlenül fényképészkedett az apáttal együtt, pont Daniel egyetemének kertjében) nem csak a gombról és a kulcsról tudhatott ELŐRE, de a helikopterről és Eloise-ról is. (És csak remélhetjük, hogy azt, hogy Des nem fog Pennyvel élni, nem véglegesre mondta… különben Desnek sanyi.)

Az Univerzum útjai kifürkészhetetlenek, de a Sziget sajátosságainak köszönhetően – megszorításokkal – előre megismerhetők: Mr. Widmore és nyájas csapata, az apát, az ékszerésznő (és Kelvint is ideveszem) legalábbis tudják a módját, amiként anno a DHARMA is ezzel próbálkozott (((de Jacobnak sikerült is: ő szerintem az egyetlen, aki kicsit többet is tud tenni mint passzívan megismerni a jövőt…; ha akarja, tenni tud Rachel rákja ellen…))).

Ha ezt a fajta “időutazást” elfogadjuk, akkor paradoxonok nélküli Lostot kapunk a pofánkba. Egyelőre…

Waldi - 2008. 03. 04. 23:07

Karit:

Nat nem tudom, addig a pillanatig 1996-os Desmond teste ontudatlan allapotba kerult, amikor 1996-os Desmond tudata 2004-be kerult.
Az, hogy befejezi a mondatot akar dramaturgiai fogas is lehet, mert arra az eddigiekbol semmi sem utal, hogy valakinek testeben egyszerre tobb korbol szarmazo tudata is lehet. (Jacobot leszamitva persze :) )
Az, hogy nem lehet megvaltoztatni a jovot, illetve, hogy csak kicsit (mi a kicsi?) lehet megvaltoztatni a jovot, mivel a sors ugyis visszatereli az egyetlen lehetseges osvenyre az Univerzumot nagyon nem ugyanaz. (Lasd kaoszelmelet, pillango-effektus, stb. nagyonkis valtozasok hatalmas kulonbsegekhez vezethetnek, lasd pl. ha a kubai valsag nuklearis konfliktusba fajult volna, eleg kozel voltunk hozza) Nagyon mely filozofiai problemakat feszeget a sorozat. Eleve elrendeltetes, szabad akarat. Ha van szabad akarat, akkor megjosolhato-e a jovo? Vagy Desmond vizioi csak az aktualis legvaloszinubb jovot jelentettek? De ha megakadalyozhatja oket, akkor nem a jovot latta.
Egy olyan Univezum lehet a megoldas, ahol valamifele felsobb intelligencia, (Isten, Zebra, lelkek harca, Smokie, Jacob, etc.) terelgeti vissza a sorsot az elore meghatarozott osvenyre, megakadalyozva a “tul nagy” eltereseket. Persze ha mindenki elott 10 lepessel jaro Ben, az ezermester Sayid, Odusszeusz Desmond, a messias Jack, uberbabe Kate, Hurley a jo, nagyon kek szemu Juliette, a szent ember Locke es taller ghost Walt osszefognak,(persze a halottismegnemis Charlie tamogatasaval, mert a vilagmegmenteshez egy hobbit mindig jol jon :) ) es tesznek valami gigamindfuckot, akkor aztan majd megis meg tudjak valtoztatni a sors menetet.
Mert ugye valami moralis tanulsag is kell a vegere. A jo mindig gyozedelmeskedik a gondosz felett, meg a tobbi bullshit :)

AbyssR - 2008. 03. 05. 00:16

Waldi

ez ivrit-ül volt?
Brit ivrit olamit …vagy valami hasonló?

AbyssR - 2008. 03. 05. 00:19

Ja jó, közben beugrott…. Dűne
de nem OFF-olok tovább, sorry.

kla - 2008. 03. 05. 07:45

karit: Ez jól hangzik, de egy baki van benne: hogy lehet az, hogy nem emlékezett Desmond Danre már akkor, amikor a helikopternél találkoztak? Ha a mútban semmi változás nem történt, akkor nyilván mindig is találkoztak, azt meg kétlem, hogy Desmond nem emlékezne erre.

Waldi: szegény Hurley-nek még eposzi jelzője sincs? :D

winnie - 2008. 03. 05. 08:18

ez nem baki, hanem megmagyarázható, hiszen teljesen alapdolog, hogy nem emlékszik, ilyet nem lehet elnézni.

karit - 2008. 03. 05. 11:16

kla
“hogy lehet az, hogy nem emlékezett Desmond Danre már akkor, amikor a helikopternél találkoztak?”

Bocs, az anyafórumon írtam, itt nem: nem csak Dan agya szita, Desnek is lehet rossz arcmemóriája; Daniel a Szigeten nem mutatkozott be neki, rövid volt a haja… (sokszor én is elmegyek az utcán a korábbi szomszédunk előtt, és neki kell rámköszönni és még akkor is csak nézem, hogy ez meg ki a rák); meg aztán Des eddig kimaradt a szigeti “small world” – mindenki mindenkinek a valakije – műsorból.

Des ’96-ban szerzett 2004-es emlékei pedig mint a déja vu-k általában, hamar elhalványultak, hiszen az agy próbálja a számára megmagyarázhatatlan dolgokat ignorálni; lásd még: az álmaink reggel még ott visszhangoznak a fejünkben, de estére a legritkább esetben emlékszünk rájuk, hiába próbáljuk tudatosan megjegyezni.

Persze, nem akarnám itt most “elmagyarázni” a Lostot még a fő válaszok ismeretében sem, mindössze egy viszonylag “racionális” variációt adtam arra, hogy a klasszikus időutazás és az azt kísérő paradoxonok kizárásával is értelmezhető a történet: egyfajta speciális skizofrénia (és némi konspiráció) bevezetésével.

Mivel Ms. Hawking szerint (mondjam, hogy higgyetek neki?…) Desmondnak “muszáj” a Szigetre kerülnie, gombot nyomni, kulcsot elfordítani (és bár odáig nem mesélte Des életét, de telefonálnia is “elrendeltetett”), az egész világmegmentősdi arról is szólhat(na… – hehe), hogy ha Desmond odaadná Pennynek a gyűrűt, akkor nem kellene vitorláznia bizonyításképp, így sosem jutna el a Szigetre a “megírt” sorsát beteljesítendő, és a Világegyetem kontinuitása “system failure” állapotba kerülne, amit az ékszerész (azaz Mr. W. csapata) nem engedhet meg.

ALIEN - 2008. 03. 05. 12:12

A számbepötyögés: mért kellett ezt manuálisan csinálni, ha ennyire fontos volt? Erre azért nem jöttem rá…

Waldi - 2008. 03. 05. 12:52

A Hurley a jo az nem eposzi jelzo? :)

Hat a szambepotyoges jo kerdes. Azert a 70-80-as evekbeli techologiai szinten se volt semmi ertelme, es egyebkentis miert pont ezeket a szamokat kellett beutni, miert nem csak az execute-ot lenyomni?
A Pearl stationnel ugy tunt, hogy az egesz gombnyomkodas csak atveres, de hogy eredetileg a Pearl stationon irt jelenteseket valaha is olvasta-e valaki az se derult ki. (Igen csak sok jelentest fekudt a vakumposta vegen.)
Azt se tudjuk, hogy ha olyan fontos volt a Swan station, akkor miert nem foglaltak el az othersek. Tudtak-e a othersek vagy a szigeten tartozkodo Dharmasok, hogy mi a celja a Swan stationnek? Ben vajon direkt azert hagyta-e magat elfogni, hogy a robbanas bekovetkezhessen? De ha annyira nem akarja, hogy nem-Penny-hajojasok a szigetre jojjenek, akkor nem eppen a robbanas megakadalyozasa lett volna a celja? Es egyaltalan, a Looking Glass station-on a robbanas elott vagy utan kezdtek el zavarni a kommunikaciot a kulvilaggal? (Viz alatt nem terjednek a radio hullamok. Akkor miert pont viz alol zavarnak) Igy a lila egboltnak kozvetve vagy kozvetlenul volt-e koze a kulvilaggal torteno kommunikacio megszunesehez?

Kar, hogy nem a TV2 adja a Lostot, mert akkor Tornoczky Anita minden egyes resz utan megkerdezhetne, hogy: Ez ezt igy hogy?

seven - 2008. 03. 05. 13:32

szerintem a sorozat tengelyének vehetjük a gombnyomkodást, biztos több van benne mint mi hisszük…

viszont arra hogy miért kellett manuálisan beírni, nos… szerintem ez egy olyan dolog amit csak el kell fogadni. hisz ha autómatikus lenne, nem lenne találkoztunk volna Desmonddal, Locke nem változott volna meg, nem lett volna a sok Jack/Locke konfliktus, Eko sem durvult volna be… szóval egész egyszerűen kellett a sztorihoz. :)

ALIEN - 2008. 03. 05. 13:41

Amúgy most vége a világnak, hogy nem nyomkodják? Mert az volt a célja, hogy világvége megakadályozás vagy mi…

Human Insect - 2008. 03. 05. 13:52

Waldi: attól még hogy a megfigyelők jelentéseit senki nem olvasta attól csak a megfigyelők munkája felesleges, a többi stationnek simán lehet még rendes feladata (ahogy szerintem volt is)

MicaHiro - 2008. 03. 05. 14:09

Szerintem azért kellett manuálisan beírni a számokat, hogy a Pearl dolgozói azt gondolják, feladatuknak van értelme.És volt is valami szerintem, csak nem az, amit ők gondoltak (mármint a Pearl-dolgozók), hanem rajtuk is kísérleteztek.

Waldi - 2008. 03. 05. 14:32

1., Mr. Hawking azt mondta, hogy ha Desmond nem nyomkodja 3 evig a gombokat, akkor mindenki (az egesz emberiseg) meg fog halni. Ami nagyjabol azt jelenti, hogy vege a vilagnak. De vegulis nem mondta, hogy ha 3 ev utan nem nyomogatja tovabb, akkor vege lesz-e a vilagnak.
2., Ha a Darma Initiative azert epitette volna a Swan stationt, hogy megakadalyozza a vilag veget, akkor azert valami erosebb vedelemmel lattak volna el, nehany orzovedot csak otthagynak, akarmekkora egy hippi bagazs is voltak.
Elvileg a szigeten felgyulemlett “EM potenical” levezetese volt a celja, de nyilvan a sziget jol elvolt mielott a Dharma odaerkezett.

Szerintem nem maganak Swan stationnek a leallasa jelenti a vilag veget, hanem ha nem a megfelelo idoben all le a station es valik a sziget eszlelhetove, hanem pl. 3 evvel korabban, akkor lesz olyan vegkifejlete az esemenyeknek, ami a rosszak gyozelmet jelenti.

speedle - 2008. 03. 05. 15:00

na gyerekek…végigolvastam az összes kommentet. sztem ez már magában nagy teljesítmény:)

losthoz visszatérve asszem a reész nézése közben teljesen eltüntem:) naon durva volt. des és penny jelenete könnyfakaszto, des és dan találkozása meglepö. vége ténleg nem volt akkor wtf, de azé ütött…..rendesen…

holnap jön a köv rész én már naon rákészültem, ha jol emlékszem julietes lesz….

bárcsak tudnám a tudatomat átvinni a 2010-es énembe (akkor lesz asszem a series finale) és akkor a konstansom biztos a sorozat lenne.:)

ALIEN - 2008. 03. 05. 15:00

Na de, ha nem jut a szigetre, akkor az eéődje nyomkodta volna még 3 évig. A csávó csak akkor akart lelépni, mikor Des megjött.
Bár, lehet, ha Des nem jött volna akkor is meghalt volna a muksó, csak máshogy…

Waldi - 2008. 03. 05. 15:02

Ms Hawking persze :)

Nyilvan, miutan legyilkotlak a Dharmasokat, utanna senki sem ment a feljegyzesekert. De ha Ben tudott a Pearl-rol, akkor tudnia kellett a Swanrol is. Es a Pearl orientation movieban azt mondjak, hogy a Swan egy pszichologiai kiserlet, de persze nem feltetlenul mondanak igazat. :)

kla - 2008. 03. 05. 15:17

karit: Hát…szerintem elég erőltetett lenne, hogy Des csak azért nem emlékszik, mert rossz az agya. Ha másért nem, azért, mert Penny is érintett volt a dologban, kizárt, hogy teljesen elfelejtette volna a találkozást Daniellel, főleg azután be kellett volna ugrania neki, hogy újra utazott a tudata. Legalább valami kis déja vu-nek kellett volna lennie, de nem volt semmi.

corporate - 2008. 03. 05. 16:32

Eloisnak nem volt elég jó állandó Daniel Faraday? Vagy a kis ketrec, amiből előhúzza? Nem kekeckedni akarok, mert Lost mániás vagyok. De ezt az egy dolgot nem értettem :D

Szkítör - 2008. 03. 05. 16:35

honnan tudhatnánk mi a jó konstans egy egérnek? :-D

Szkítör - 2008. 03. 05. 16:36

a helikopteres találkozásnál meg még nem ismerhette desmond danielt, ez egyértelmű, mivel az “utazás” azután történt.

Szkítör - 2008. 03. 05. 16:37

és hogy örüljön a nép. 399….

Szkítör - 2008. 03. 05. 16:38

400!!!!!

kla - 2008. 03. 05. 16:52

Ahogy Frank mondaná, csaltál. :D

geo - 2008. 03. 05. 17:28

http://darkufo.blogspot.com/2008/03/heart-and-head-by-luhks.html
érdemes elolvasni ezt a cikket, jó meglátásai vannak

karit - 2008. 03. 05. 19:17

kla
“kizárt, hogy teljesen elfelejtette volna a találkozást Daniellel, főleg azután be kellett volna ugrania neki, hogy újra utazott a tudata. Legalább valami kis déja vu-nek kellett volna lennie, de nem volt semmi.”

Azt is írtam (ja, bocs, most látom, nem itt), hogy Daniel – tudván, ha Des ezzel az információval él tovább, azzal veszélybe sodorja a Nagy Tervet – megitatta búcsúzóul valami löttyel: na de ez már tényleg elég bizarr lenne… : )

Mindenesetre érdekes, hogy Des maga is érzékeny a Sorsra: a maga elől dugdosott Mark Twain könyvet a halála előtti napokra tartogatja… vajon csak poén, vagy tényleg tud valamit???

Mennyire vehető szorosra az írók által létrehozott logikai láncolat? A készítők rendszeresen “csalnak”: kulcsfontosságú momentumokat hagynak ki az FB-kből, amik később megmutatva valóban elfogadható motivációkat, összefüggéseket adnak. Nyilvánvaló, ha 2010-ben az összes FB-t és szigeti történést időrendi sorrendbe vágnánk, egy “szűz” Lost néző talán a 23. percben feltenné a kezét, hogy “rákérdezhetek?”.

Ez csak egy sorozat, ami a titkokra és a folyamatos wtf-érzésre gyúr: az elsődleges prioritás a meghökkentő látvány, amihez igyekeznek elfogadható magyarázatot találni – és nem fordítva -; de “dokumentumfilmnek” tekintve is lehet BÁRMIRE elfogadható magyarázatot adni, legfeljebb nem jobban lesz logikus és kötelezően egyetlen, mint egy L.L.L. krimi, amelyben a pipáját a szájába véve Mr. Lawrence kiokoskodja a száz hasonlóan jó megoldás közül az Ő egyetlenjét.

Pl.: a Gyöngy szerepe épp e rész után “lenne” átértékelhető: bár a Hattyú vakcinája igyekezett a mágneses “mellékhatást” kizárni, ha a Gyöngyből mégis észrevették, hogy valakinek a viselkedése zavart lett vagy látszólag ok nélkül összeesett, a DHARMA közbe tudott volna lépni.

DE 1: ha tényleg várhatóak voltak a Hattyúban is efféle bajok, akkor miért nem álltak inkább az ajtó előtt a készenléti rohammentősök 0-24-ben, a látványos, de szuperértelmetlen csőposta helyett.

DE 2: a Gyöngy legénysége nem helyi hajléktalanokból állt, hanem DHARMA-alkalmazottakból, akik a Hattyúval ellentétben szem előtt voltak: pár naponta a Pala Ferry mólónál felvette őket a hajó és jött a váltás; elég esélytelen, hogy a tisztogatás után őket éveken át titokban hülyítették és feleslegesen hurcolászták volna Benék a szállásuk és a munkahelyük között.

Az a hegynyi irat tehát inkább már a boldog békeidőkben is a szeméttelepen végezte… – hogy ez mit jelent, passz, de rendesen ellene mond a fenti feladatnak: ha nincs “dramaturgiai bug”, akkor továbbra is erősen fennáll, hogy a Gyöngy feladata csupán placebó volt és a benne lévők voltak a tesztalanyok.

Hogy miért kellett kézzel beírni a kódot? Erre van egy “pofonegyszerű” és millió megcsavart válasz (a készítők megoldása mellett, ami nyilván logikus lesz – utólag):

A Hattyú helyét Benék 20 év alatt nem voltak képesek megtalálni (sic!), aztán miután Locke beleakadt – ha ki is szúrták -, már késő volt lerohanni a sok túlélő miatt; csupán a belső videoláncon követték Jackéket; aztán Ben kieszelte a vakmerő foglyulesést (kockáztatva, hogy DR esetleg szó nélkül még a hálóban kinyírja – de nyilván megkérdezte előtte Jacobot, ha a gömbjébe néz, azt látja-e, hogy Bent életben hagyja), és rávette Locke-ot (ez a hely egy vicc, John), hogy a Hattyút kikapcsolja.

Ha a kód humán beütése jelzésként szolgált, akkor az ellenség benyomulásáig kellett működjön: ez esetben választhattak volna különlegesebb kódot, mint az állomás tetejébe gravírozottat, amit gyengébbek kedvéért még rádión át is a világba kürtöltek, és valószínű, hogy a Szigeten lévő összes ember álmából felkeltve is elsorolta.

Persze, a nagy kérdés, hogy mekkora veszélyt okozott volna, ha a fail safe helyett hagyják a fenébe, lesz ami lesz: talán tényleg vége lett volna az egész Külső Világnak is; vagy csak a Sziget Világegyetemét szakították volna le a Külsőről; vagy Bennek volt igaza és semmi végzetes nem történt volna?

Mivel Ms. Hawking előre látta Dest, ahogy a kulcsot elfordítja (és ez akkor is igaz, ha Ms. Hawking csupán a Sziget utólagos csúfolódása a skóttal), akkor Ben is láthatta előre, így nyugodt lehetett, hogy nem történik meg a végtelen szabadonfutás. Ha ez így van, akkor bizonyos emberek tisztában lehetnek a jövővel (legalábbis a Szigetével) és úgy már nem nagy kunszt, ha önmegvalósító próféciaként eleget tesznek a Sors kívánságának – Ms. Hawkingtól tudjuk ugyebár, hogy mást úgy sem nagyon tehetnek…

Nyugtatókat most tessék bevenni! – ígértem egy mindfuckot, íme: a Hattyú célja véget ért, amikor Desmond megérkezett, majd lekötötte három éven át és elfordította a kulcsot (amit előre láttak az illetékesek)… persze, elég durva lenne, ha kiderülne, hogy az egész világ Desmond körül forog (szó szerint!!!), egyfajta kozmikus-kauzális Truman Show formájában, amiben Desmond szórakoztatása és lefoglalása egy később megnevezendő, de nagyon fontos, világmegmentő ok miatt (az elvárt eseményláncolat biztosításával) vált szükségessé.

geo - 2008. 03. 05. 19:40

A Swant én úgy képzelem, hogy amíg írogatták a kódot, addig állandóan jelen volt az oka, de nem maradandó, észlelhetetlen a hatás, amikor a kulcsot elfordította, akkor megszüntette a kiváltó okot, viszont maradandó lyukat ütött a téridő szöveten, vagy akármit is tett. Minél később fordította volna el, valószínüleg annál nagyobb területre terjedt volna ki, kicsit úgy, mint egy fekete lyuk. De lehet, hogy tévedek és mindigis megvolt ez az átmeneti zóna a sziget körül.

karit: az jó észrevétel, hogy a 75 percben csúcsosodott ki Desmond távolmaradása, előtte nőtt, utána csökkent, ebbe eddig ne mgondoltam bele, pedig valószínüleg így van.

Szkítör: attól, hogy egy jövőbeli pontból indulva változtatsz a múlton, a változtatás bizony még korábban történik, mint a kettő közötti esemény.

turtle - 2008. 03. 06. 00:53

Eloise-nak hívták Jeremy Davies (Faraday) szerelmét is a Millió dolláros hotelben :)

speedle - 2008. 03. 06. 13:38
Aragorn83 - 2008. 03. 06. 15:15

Sikerült végig olvasni a kommenteket! :)

Nem volt egyszerű átrágni magam rajta! :D

karit: Nagyon jók a fejtegetéseid és teljesen hihetőek, beleilleszkednek a LOST világába.

Gratula! :)

cilaci - 2008. 03. 06. 17:30

brother Waldi,
hatalmasat nyelvújítottál ember.
“eseményhorizont”… apám! ez jobb, mint a kéjhömpöly..

most viccen kívül drága lostrajongó barátaim!
valaki nem tudja a végét????

Slugger - 2008. 03. 06. 17:57

cilaci – 2008. 03. 06. 17:30

A legvége a stáblista.
Mi a baj az eseményhorizonttal? Ez létező kifejezés!

karit – 2008. 03. 05. 19:17

Tetszik ez a Pearl-os elméleted, meg a vakcinás is.
A számokról már tudjuk a Lost Experience alapján, hogy azok a Valenzetti-együtthatók, melyek a világvége időpontjának meghatározásához kellenek. Szerintem azért nyomták az éterbe a DHARMÁék, mert így monitorozták, hogy sikerül-e megváltozatani azokat a kísérleteik segítségével.

geo - 2008. 03. 06. 20:27

cilaci, kevés sci-fit láttál akkor, nem ő találta ki az eseményhorizontot :D

Megnéztem a Butterfly effectet, amit páran ajánlottak hasonló témában, tényleg nagyon jó film, csak abban még ennyire sem szabad belegondolni, volt-e ellentmondás, hanem élvezni ahogy van.

seven - 2008. 03. 06. 20:33

ez az epizód annyira durva és elgondolkodtató volt hogy el se hiszem itt a 4×06 mindjárt.

Waldi - 2008. 03. 06. 22:07

Az esemenyhorizont a fekete lyuk azon burka, amin beluli reszbol mar nincs visszateres. Ami belul van, az mar nem az Univerzum resze.

Szamok. Valenzetti egyenlet. Most oszinten, mondjon mar valaki olyan valos eletet leiro egyenletet, aminek pozitiv egesz szamok az egyutthatoi. Es ha megjatszod oket a lotton, akkor nyersz, de szerencsetlenseget hoz rad.
Kell ennel melyebb jelentessel is rendelkezniuk.

MicaHiro - 2008. 03. 06. 22:15

Nem lehet, hogy direkt a pozitív egész megoldásokat keresték?Szerintem volt több megoldás, ez csak a leglogikusabb.Ugye a V. egyenlet (experience info) azt hivatott meghatározni, hogy mennyi idő múlva pusztul ki az emberiség.És például (hülye példa, de a mondandóm talán érthető lesz tőle) ha arra a változóra, ami az atomcsapások számát jelöli, az egyik megoldás 4253425315114, a másik 15, nyilván a 15-öt választják, mert az reálisabb.

“Kell ennel melyebb jelentessel is rendelkezniuk.”
Én is remélem :D

kla - 2008. 03. 06. 22:28

Most olvastam, hogy Lindelof miket nyilatkozott a részről. Arról van szó, hogy a 4×05 eseményeiig Desmondnak nem voltak látomásai 1996-ban, nem ment el Danielhez, nem kérte el Penny számát és nem tudta, hogy 2004-ben egy szigeten lesz. (a “miért nem emlékezett Danre”-kérdés ezzel megoldva) Viszont azzal, hogy a 2004-es Dest sugárzás érte, és az 1996-os elméje időutazott, megváltozott a múlt. Tehát az a Des, akit mostantól fogva látni fogunk, emlékezni fog arra, hogy 8 évvel korábban beszélt Pennyvel, találkozott Dannel stb., és ami elég durva, hogy tudta, hogy egy szigetre fog kerülni, és tudta, hogy fel KELL hívnia Pennyt. És a nagy csavar: ezzel a Live Together Die Alone flashbackjei is megváltoztak, amit esetleg láthatunk is. Majd. Egyszer. Talán.

Aragorn83 - 2008. 03. 06. 22:31

Ez kurvanagy! :)

köszi az infót kla! :D

MicaHiro - 2008. 03. 06. 22:33

Ezer köszönet, kla, ez ütött.

Szkítör - 2008. 03. 06. 22:47

na remélem a 4×06 realisztikusabb síkon fog mozogni hogy azért ne csak atomfizikus kommentelőket kelljen olvasni egy hétig :-)

Aragorn83 - 2008. 03. 06. 22:59

De legalább ez rész is rengeteg kommentet szült! :D

Slugger - 2008. 03. 06. 23:02

“only fools are enslaved by time and space”

Waldi - 2008. 03. 06. 23:26

Magyarul feladtak az egy idovonalat. Viszont akkor igaza van Danielnak, hogy a (Mr vagy Ms?) Hawking fele vedett kronologia sejtes megkerulheto. Vagyis Ms Hawking hazudott.
De akkor kell lennie valamifele (ertelemes?) eronek, ami megakadalyozza az idoparadoxonokat. Meg 6 ora es tolthetjuk a 6. reszt. :)

varecza - 2008. 03. 06. 23:45

hát ettől féltem :S

Ancsie18 - 2008. 03. 07. 00:38

Kla, mostmár csak az a kérdés, hogy a Desmondhoz és társaihoz kapcsolódó esetleges flasback utalások is megváltoznak-e ezáltal. Gondolok itt arra, hogy amikor megtudjuk, hogyan és miért ismerkedett meg Libby-vel és az miért adta a hajóját az ő körutazásához, akkor az már ehhez képest fog-e történni, tehát ahogy a 4×05 utáni megváltozott múltban történne.

Ancsie18 - 2008. 03. 07. 00:39

Meg akkor most Desmonddal annak kellene lennie, mint Ashton Kutcherrel a Pillangó-effektusban, nem, hogy elársztják a megváltoztatott múlt általi új emlékek?

seven - 2008. 03. 07. 11:41

a 4x06hoz nem kell atomfizika, ez a másik véglet volt, 9/10, spoilereket meg bővebb véleményt a posthoz nyilván.

ALIEN - 2008. 03. 07. 11:48

hát, ehez a részhez nem….és nem is ütött nálam valamiért.

seven - 2008. 03. 07. 11:55

Hát általában az ilyen brutál részek után mindig koppan a többség, pedig nem ezt kéne alapul venni, mármint nem lehet minden olyan szintű mint a 4×5.

ALIEN - 2008. 03. 07. 12:09

Majd ha jön a post, ott kitárgyaljuk;)

cilaci - 2008. 03. 07. 17:30

Waldi brother
kösz a kiegészítést. okosabb lettem.

jut eszembe, mennyi mindent felülír az internetes korszak. az öregebbek emlékezhetnek arra, hogy a 60-as, 70-es években az ilyen jellegű sorozatok esetében mindig volt egy csákó az osztályban, aki előállt azzal, hogy a nagybácsim most jött haza az usa-ból és ő látta… ezért én már tudom mi a vége.
na, ezeknek behavazott

Santa - 2008. 03. 23. 17:53

Emberek… nagy rész volt… DE valamit eszrevettem, ami sztem nem véletlen… AZ AUKCIÓN, MIKOR PENNY APJA MEGVETTE AZT A REGI KONYVET, VAGY MIT, A KONYV AUKCIOS SORSZAMA: 2-3-4-2 VOLT:) SZERINTETEK EZ VÉLETLEN?

Santa - 2008. 03. 23. 17:54

Bocsi a nagybetűkért:) Amugy meg lehet, h valaki mar írta csak nem volt kedvem végig olvasni a tobb mint 400 kommentet..::)

Julie - 2008. 03. 25. 17:56

nem olvastam végig, de itt többen Jacob-ról meg az ő konstansáról beszélnek… szerintem meg egyértelmű, hogy Jacob maga a sziget. na mindegy. ÁLLAT rész volt az tuti :D kedvenc rész eddig (bár Sayid-on és a főnökén Benen is meglepődtem, nem kicsit, Kate és Aaron csattanóján meg egyenesen leszakadt az állam) de ez a rész teljesen nélkülözött minden ésszerűséget, és nem mellesleg az egyik kedvencem Desmond :)

Bálint - 2008. 03. 28. 19:07

ez a rész tökre hasonlított voneguttól az ötös számú vágóhídra, nagyon jó volt

pizsamasbanan - 2012. 07. 31. 17:51

hehe, 4 éve volt az utolsó komment :) megint újranéztem, még mindig nem tudok vele betelni, nekem all-time kedvenc sorozatrészem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz