login |

Eredetiségvizsgálat: Reunion

2008. 03. 26. 18:54 - Írta: winnie

26 hozzászólás | kategória: kritika

A sorozat, ahol már a kétsoros koncepció azonnal megvett – az más kérdés, hogy a pilot (akkori!) 6/10-e némi csalódás volt, de ettől még a koncepció addiktjellege beszippantott és, ha nem is lett a legjobb sorozat a Reunion, mégis csak igazi érdekesség, hiszen nem sok példa volt high concept tinisorozatra. Míg a 24-ben minden rész egy órát ölel fel és egy évad egy napot, addig a Reunion-ban minden rész egy évet, vagyis az egész évad 20 esztendőt.

Reunion-cast

Egész egyszerű a történet: 2005-ben járunk, valakit meggyilkoltak, nyomoz a rendőrség, előkerülnek a gyanúsítottak, akik 5-en vannak és a megölt hatodikkal osztálytársak voltak és éppen a 20 éves osztálytalálkozójukon voltak. 3 fiú, 3 lány – az egyikük halott, a másikuk gyilkos, a Reunion az ő történetük. (Említsük meg a főszereplőket, hátha valaki nem ismeri fel őket: David “tejbetök”Annable, Will Estes, Sean Faris, Chyler Leigh, Alexa Davalos, Amanda Righetti és a jelenben nyomozó, a Sírhant Művekből ismert Matthew St. Patrick.)

Ez a történet pedig a gyanúsítottak elmondása szerint 1986-ban kezdődik, az érettségi után, amikor is miután megbeszélik a jóbarátok, hogy történjék bármi is, minden évben összeröffenek hatosban, beindulnak az események, kezdetét veszi egy tini, vagyis inkább huszonéves dráma humorral, szerelemmel, önfeláldozással és elítélendő cselekedetekkel, valamint egy olyan szállal, mely 2005-ben a gyilkosságban csúcsosodik ki.

Amanda Righetti - ReunionChyler Leigh - ReunionAlexa Davalos - Reunion

A sorozat minden epizódja egy teljes évet fed le, de természetesen annak csak pár napjára korlátozódik, melyeken a fontosabb események történtek és mindeközben a jelenben is zajlik a nyomozás, mely során a múltbeli történésekkel párhuzamosan derülnek ki a titkok, többek között az áldozat kiléte, a gyanúsítottak hallgatásának oka és még egy titokzatos zsaroló is felbukkan a háttérben.

Részemről, ami előny volt (és másnak lehet, hogy hátrány lehet), az a kezdeti, 80-as évekbeli full retróhangulat – erre nagyon odafigyeltek a készítők, más kérdés, hogy szerintem kicsit túlzásba vitték a zenei hivatkozásokat, hiszen úton-útfélen klasszikus slágerekkel operál a zenei szerkesztő. Egyébként a tinivonal klisés, de kellemes, a jövőbeni sötét titok pedig kifejezetten más fényben láttatja a múltat. Sajnos színészvonalon elég zsengék az első részek, viszont az idősíkok váltakozása és az akkor és “mostani” karakterek énjei közti 20 éves különbség kellőképpen árnyalja a történetet.

Mindezt elolvasva, azt hiszem, hogy nem is csoda, hogy a Reunion-t a mindig kísérletező FOX merte bevállalni. És persze az sem meglepő, hogy a 9. rész után jött a Kaszás – a korrekt, 10M-s kezdés után 3-4 millió közé állt be a nézettség, ami az akkori Narancsvidék után nem volt különösebben erős. Persze a lelövés ellenére máshol lement és így beszerezhető a 13 berendelt epizód, sőt utólag még a készítők el is árulták, hogy mi lett volna a sorozat vége, ki lett volna a gyilkos – már, ha valaki csak a végső válasz hiánya miatt nem kezdene bele.

Will Estes - ReunionSean Faris - ReunionDavid Annable - Reunion

2005 ősze, mikor elindult a Reunion, nagyjából egybeesett a “Nagy Magyar SorozatBoom”-mal, így minden bizonnyal közületek is sokan emlékeznek rá, így jöhetnek a vélemények, hogy akkori fejjel milyen véleménnyel voltatok a sorozatról, azonban kommentekben kerüljük a spoiler-t. Részemről eredetinek elég eredeti volt, azt pedig hogy mindez csak álca, afféle gimmick, akkor mág könnyen bevettem.

26 hozzászólás Ne habozz!

Sati - 2008. 03. 26. 19:11

Nekem bejött a sorozat anno és nagyon sajnáltam, hogy lelőtték. Megfogott a történetmesélése (egy ideig még azt sem lehettt tudni ki az áldozat. nemhogy a gyilkos), na meg Chyler Leigh. :) Az unaired részeket sajna már nem láttam.

Serra - 2008. 03. 26. 19:13

Én marhára sajnáltam amikor elkaszálták, mert az alapötletet nagyon jónak tartottam. (Mondom ezt úgy, hogy rühellem a tinisorozatokat) Még mindig tartom, hogy nem szabadna eldobni az alapszitut, hanem csinálni egy érdekesebb történetet köré. A six feet under-ből átkerült fekete nyomozó is marha jó volt benne. Egyedüli gáz a jelenben játszódó részek voltak, mert nem elég egy kis fehér festék a hajra “20 évvel később” feeling eléréséhez. :)

Chem - 2008. 03. 26. 19:21

Nekem ez volt az első “netes” sorozatom. A kasza után viszont már nem volt kedvem befejezni a továbbbi részeketet.

^Sunrise^ - 2008. 03. 26. 19:25

Nagyon jo kis sorozatnak indult, a `80s evek miatt meg alapbol meg voltam veve, kar, hogy igy alakult. :(

Amanda Righetti OC-ban is nagyon fincsi volt. :))

Adäm - 2008. 03. 26. 19:28

Nem láttam a sorozatot. De egy kérdés: Mit csináltak volna, ha esetleg berendelnek egy második évadot?
Mármint az oké, hogy az első évad alatt 1 rész – 1 év koncepció, de akkor mi maradt volna az elkövetkezendő évadokra?

lynx - 2008. 03. 26. 20:19

Az alapötlet jó.

Egy 2. évadban csavartak volna a sztorin, és ugyanazt a 20 évet láthattuk volna, csak más szemszögből, vagy más napokat mutatva árnyalták volna a gyilkosságot.
Vagy új karakterek bevonásával, kiderült volna, hogy nem egy ember felelős a gyilkosságért.
Vagy meg sem hallt az illető

Egyébként nem láttam, de meg fogom nézni

Domcsi - 2008. 03. 26. 20:24

volt normális lezárás? révén,h 13 rész ment le ha jól látom, így nem jött össze a 20 év

amúgy az ötlet tecc

kacsababa -m- - 2008. 03. 26. 20:25

Asszem ezt meglesem, más nem Alexa Davalos miatt. :)

kiskiraly - 2008. 03. 26. 20:31

“Nagy Magyar SorozatBoom” ?

Ez pontosan mit is takar?

DooM - 2008. 03. 26. 21:07

“Ez pontosan mit is takar?”

Gondolom azt, amikor elkezdtek a reality-k után beszivárogni a (főleg) amerika sorozatok is, s vele párhuzamosan az internetes (sorozat-)letöltések is fellendültek.

De javítson ki valaki, ha rosszul gondolom.

DooM - 2008. 03. 26. 21:12

Egyébként a történet – és maga az alapötlet is – nagyon is kecsegtetőnek hangzik (bár a szereplők ezeken a képeken annyira nem fogtak meg, nem ébresztettek bennem szimpátiát – tudom, nem is ez a céljuk), de így, hogy alig több mint a fele lett csak leforgatva – ha jól vettem ki – nem hiszem, hogy neki fogok állni. :-(

lynx - 2008. 03. 26. 21:22

2005. Hozzánk is elért a Lost-Született feleségek-Szökés-Grace klinika-House

Jamesch - 2008. 03. 26. 21:35

Nekem bejött, talán az első igazán fájó cancel volt számomra.

friendsfan - 2008. 03. 26. 22:07

Én kihagytam, olvastam róla, zseniális alapötlet, de ez a körítés… már akkor eltántorított. Egy ilyen mellé miért nem lehet egy normális sztorit firkantani? Főleg nem tinikkel… máig nem értem.

Greg - 2008. 03. 26. 22:08

(Össze vannak keverve a lányok képei, a középső Alexa, jobb szélen Chyler. Bocs)

winnie - 2008. 03. 26. 22:43

“Mit csináltak volna, ha esetleg berendelnek egy második évadot?”

én annyit olvastam, hogy más emberekkel csinálnak egy hasonlóan rejtélyorientált, hasonló szerkezetű 20 részt

winnie - 2008. 03. 26. 22:47

greg: köszi, javítottam.

winnie - 2008. 03. 26. 22:49

“Ez pontosan mit is takar?”

ahogy doom és lynx is írja. beindult a net, jött a lost és a dhw, ott megindult valami, ami rá pár hónappal éreztette hatását – és ma is érezteti.

kiskiraly - 2008. 03. 26. 22:55

lynx,DooM:

(Sejtettem hogy erről van szó, de nem voltam biztos benne)

Thx.

Dohi - 2008. 03. 26. 22:57

na, mondom en, hogy eredeti :D es miota keresem egen-foldon, hogy belenezhessek vegre…

JBG - 2008. 03. 27. 00:11

Jól hangzik az alapszitu és a koncepció, de még ha meg is van a válasz a nagy “ki a tettes?” kérdésre, nekem már kezd tele lenni a hócipőm azzal, hogy olyan sorozatokba kezdjek bele, amelyek az előre megtervezett koncepció, és menetrend előtt kaszát kaptak, így a tényleges szándék nem valósult meg, ergo hiányérzetet hagy bennem. Summa summarum, én ezt kihagyon sajnos.

Lui - 2008. 03. 27. 00:24

Érdekes story, bepróbálnám ha minden részéhez volna felirat, vagy menne vhol szinkronnal. Nam majd talán egyszer.. :)

gorb - 2008. 03. 27. 01:28

Addiktságom kezdetén ez volt az egyik első sorozat, amit bepróbáltam, és a cancel ellenére sem bántam meg. Szerintem sajnálhatja, aki kihagyta.
Megfogott a koncepció (20 rész – 20 év, 6 jó barát, köztük egy a gyilkos,egy az áldozat), ötletes volt a múlt-jelen váltogatása, és a zenékkel sem volt gondom, sőt.
(Egyébként olyannyira bejött, hogy miután Joe-ker csak 3 rész fordítását csinálta meg, a további 6 részt lefordítottam én. A maradék részekhez nem találtam már angol feliratot, pedig megcsináltam volna az egészet. Így még most sem tudom, hogy ki volt/lett volna a gyilkos, a lezáró cikket azóta is őrzöm, hogy majd elolvasom akkor, ha már hallás után is tudok fordítani, vagy netán előkerül egy szövegkönyv valahonnan.)

deka - 2008. 03. 28. 11:41

Ritka igényes sorozat volt, ötletes az alaphelyzet, és a karakterek is szerethetőek voltak. Tudtam, hogy nem lesz befejezés, de azért megnéztem végig az összes részt. Sajnálatos, ha egy ilyen eredeti sorozatot elkaszálnak…

CalverKelevra - 2008. 03. 29. 05:09

repüljenek a kövek, de én szembeszállok sok előttem szólóval… jó koncepció, szörnyen unalmas megvalósítás. 6. részig bírtam, első után rá kellett volna hagyni pedig. hiába az ötletesség, ez a sorozat iszonyat vontatott, tele – legalábbis számomra – abszolutde érdektelen karakterrel.

Lex - 2008. 11. 03. 21:25

nekem nagyon bejött az a 13 rész ami megvolt, én most néztem meg egybe pár napja, én nagyon sajnálom a kszáját, bár egy második évadot már nem biztos, hogy néztem volna..

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz