login |

A hét kérdése

2008. 04. 26. 14:35 - Írta: winnie

1,010 hozzászólás | kategória: a hét kérdése, elmélkedés

Nem tudom, ki hogy van vele, de toplistákat mindig csak véres verejtékkel tudok összeállítani, viszont legkedvencebbik film vagy sorozatot mindig tudok mondani. Előbbi egyértelmű (Közönséges bűnözők, naná, az egyetlen 10/10-es film, négy hét alatt 7-szer néztem meg moziban…), utóbbira meg, akik ismernek egy cseppet, tudják, hogy mindig a Monk-ot mondom, mert… nem tudom. Mert azt szeretem a legjobban. A legjobban nézni. Szóval? Egy ilyen botrányosan egyszerű kérdésre, tudtok válaszolni?

Melyik A kedvenc sorozatod?
(Aki kedvenc filmjét is megosztaná, annak irány a Filmbuzi.)

Régi, új, siker, bukás, nem számít, de egy, csak egyetlenegy sorozatot ér mondani. Nem számolunk szavazatokat, csak kíváncsiság és persze lehet is indokolni, hogy miért. Ez utóbbit azért jegyzem meg külön, mert nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én a Monk-ot nem azért szeretem, mert 10/10-es részeket hoz. Sőt, nem is tudom, hogy mikor hozott utoljára 10/10-es részt (ha hozott egyáltalán), miközben más sorozatok futószalagon szállítják a tökéletes epizódokat.

Szóval nem tudom, miért a Monk, de az biztos, hogy sosem sorolnám például az überjó Lost-ot elé, mert valami más munkál bennem, ha kedvencet kell meghatározni. A Monk komédia és dráma egyben, nyakonöntve abszurditással, szerethető karakterekkel, remek színészekkel és klasszikus krimivel, melynek én totális rajongója vagyok (Erle Stanley Gardner-en és Ellery Queen-en cseperedtem fel, aztán, ahogy kell, Agatha Christie-t is behúztam melléjük) – mindezek úgy húztak be annak idején, hogy rögtön tudtam, hogy ez lesz a kedvencem és azóta látatlanban rendelem a DVD-ket és úgy nézem a részek zömét. (Más sorozat csökkenhet a szememben, de valamiért a Monk-ról nem tudom elképzelni.)

És ez is mutatja, hogy míg vannak sorozatok (ld. Lost), melyeknek azonnal kell látnom a részeit, melyekre csorgatom a nyálam, melyek főleg rejtélyesek és izgalmasak, a Monk nem ilyen. A Monk-ot nem siettetem, a Monk ráér, kivárom – mégis a legjobb. Van, hogy megnézek zsinórban 5 részt, van, hogy fél évig semmit (még mindig vár rám a hatodik évad utolsó 3 epizódja…). Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy valaminek esélye legyen beelőzni, de akkor jött az idei ősz és a Pushing Daisies.

A Pushing Daisies, amelyből dettó csak pár részt láttam (de azokat sokszor), mert vagyok olyan idétlen, hogy kivárok, hadd maradjanak még epizódok későbbre is. Szóval a PD lehet az első, ami megszoríthatja a Monk-ot, de csak azért, amiért anno az Amélie csodálatos élete is majdnem megszorította a Közönséges bűnözőket. A stílus eszméletlenül bejön, a humorról nem is beszélve, krimi is van benne és amikor az 1×01-ben felcsendült az Amélie egyik betétdala, akkor éreztem, hogy kész, elbuktam. Egy újabb sorozat kebelezett be.

A Monk és a Pushing Daisies mellett egyértelműen a Boomtown van ott a legjobbak között, amit sosem emlegeteg, ha direktbe kérdezik meg tőlem, hogy melyik a legjobb, mert az átlagember nem ismeri. És persze a nagy klasszikus, a Twin Peaks is kirobbanthatatlan. És bár sorozat, de mégsem sorozat, a Survivor. Ami évek óta az egyik legjobb.

1,010 hozzászólás

Outlier - 2008. 04. 26. 13:38

A halál archívuma.

Samu - 2008. 04. 26. 13:38

Dexter

tnm - 2008. 04. 26. 13:38

Ugye nem gondolod, hogy lehet kiválasztani egy abszolút elsőt??? :D

Bruzsy - 2008. 04. 26. 13:38

Battlestar Galactica, főleg az első két évad. Mert csak. :-P

millAh - 2008. 04. 26. 13:38

Dexter!

Dohi - 2008. 04. 26. 13:43

toplistat en se tudnek osszeallitani. 10-20 legkedvencebb sorozatot (vagy akarmit) osszeszedni meg hagyjan, de rangsorolni? max. pillanatnyi hangulat alapjan.

ha egyet kene valasztani, asszem en is a monkra szavaznek. es en is hasonloan viselkedem ‘vele’ (beosztom, de neha azert tobbet is megnezek, aztan hosszabb kihagyas esetleg). a legutobbi 10/10-es resz pedig a 6. dupla evadzaro volt, de azt te meg nem lattad :) (elotte a bankos epizodon is beszartam)

a daisies reszemrol a 3. epizodnal atment unalmasba, aztan vegigszenvedtem meg 3-at, az utolso 3-at pedig csak attekertem (az amelie pedig baromira bejott anno). fullertol tovabbra is a wonderfalls a csucs, illetve hamarosan csekkolom a dead like me-t es meglatjuk, az milyen.

winnie - 2008. 04. 26. 13:44

“Ugye nem gondolod, hogy lehet kiválasztani egy abszolút elsőt??? :D”

mondom:) amilyen nehezen tudok toplistát írni, arra, hogy melyik a kedvenc sorozatom, simán rávágom a válazt.

Liz - 2008. 04. 26. 14:37

Doctor Who. Hands down.

Enigma - 2008. 04. 26. 14:39

NCIS :)

pow - 2008. 04. 26. 14:39

Az Elnök emberei

Maala - 2008. 04. 26. 14:40

Firefly. Az örök.

Muffin - 2008. 04. 26. 14:40

Buffy, a vámpírok réme

Igelkott - 2008. 04. 26. 14:40

Friday Night Lights

tomee - 2008. 04. 26. 14:41

The Shield. Utcahosszal.

Rengeteg sorozatot nézek és szeretek, sőt egyenesen imádok, de a Shield az egyetlen aminek minden egyes részére úgy tekintet, mint egy megismételhetetlen élményre.

alison - 2008. 04. 26. 14:42

Babylon5 !!!!

papp3rcut - 2008. 04. 26. 14:43

House MD

mata - 2008. 04. 26. 14:43

The Wire – A Drót

Tila - 2008. 04. 26. 14:43

Jóbarátok (Friends)… bárhányszor meg tudnám nézni a 10 évadot :D érdekes amúgy, hogy a Joey-ból meg egy részt se láttam, pedig ahogy hallom elég hasonló, mégse vitt rá a szükség vagy semmise, hogy azt is megnézzem.

James - 2008. 04. 26. 14:44

Dead Like me, és a DH.

proodance - 2008. 04. 26. 14:44

Prison Break

HL - 2008. 04. 26. 14:46

how i met your mother

isolde - 2008. 04. 26. 14:47

Firefly, ez nem kérdés.

ads - 2008. 04. 26. 14:47

Sírhant Művek.

Érzelmileg úgy hatott rám mint semmi más, még megközelítőleg sem.

Mr Bungle - 2008. 04. 26. 14:47

The Shield

Yahig - 2008. 04. 26. 14:47

The L WOrd

granty - 2008. 04. 26. 14:48

veronica mars

kd - 2008. 04. 26. 14:48

Gilmore Girls (de még van 5 másik nagyon szorosan mögötte).

Emily93 - 2008. 04. 26. 14:48

Supernatural

Andree - 2008. 04. 26. 14:48

Stargate SG-1

Nimand - 2008. 04. 26. 14:48

The Wire

G - 2008. 04. 26. 14:49

Entourage

szucsitg - 2008. 04. 26. 14:49

abszolut kedvenc: south park, annyiszor lattam a legtobb reszt…

igenyesseg szempontjabol meg, lost-vm holtverseny.

Kanda - 2008. 04. 26. 14:49

Farscape 3. évad

Kovasz - 2008. 04. 26. 14:49

Nálam azok a sorozatok a favoritok, amiket újra és újra megnézek (annak ellenére, hogy van 1000 másik sorozat amit még nem láttam, és inkább azokra kéne fordítanom az időt:))
Ilyen pl. az X-Akták, de van még egy pár (nem túl sok). Persze van egy halom jó sorozat amit imádok, de a többségüket csak egyszer nézem meg.

Thomas.b - 2008. 04. 26. 14:49

Dexter of course :P

BlaiSeCT - 2008. 04. 26. 14:49

24

MaTE - 2008. 04. 26. 14:49

Dexter!!

Endroo - 2008. 04. 26. 14:50

LOST…egyértelmüen, nincs jobb, utána Wire…

Road Lee - 2008. 04. 26. 14:51

Dexter

Mammut - 2008. 04. 26. 14:51

egyértelműen Buffy

tbm - 2008. 04. 26. 14:52

Hát, sok ilyen van, de ha egyet kellene kiválasztani, akkor legyen a Firefly.

G@bee--> - 2008. 04. 26. 14:52

Lost

ezen nincs mit magyarázni :)

kla - 2008. 04. 26. 14:52

Lost. Mert a világtörténelem egyik legjobban kitalált és megcsinált sorozata már most, továbbá az egyik legjobban kitalált történet lehet, de ez csak 2010-ben derülhet ki, hogy tényleg így van-e. Ha meg átbasznak minket, és nem tudnak semmit (na jó, ilyet ne is mondjunk), akkor a sorozattörténelem legnagyobb szopatása :D

Tila - 2008. 04. 26. 14:52

(érdekes, hogy a Lostot még senki sem említette, amíg ezt a hozzászólást írtam)

Tila - 2008. 04. 26. 14:53

upsz már van is Lost, ezt bebuktam :D

Pálmafa - 2008. 04. 26. 14:53

LOST. Abszolút favorite, akkor is nézném, ha Juliet-ről kiderülne, hogy megtermékenyítette őt egy bolha, sőt, akkor is, ha a helyszín nem a Sziget, hanem egy cirkusz lenne.

santi - 2008. 04. 26. 14:54

Greys Anatomy első évad

SASboy - 2008. 04. 26. 14:54

24

Cila - 2008. 04. 26. 14:54

Will & Grace

SirAlex0717 - 2008. 04. 26. 14:54

Ez nagyon nehéz kérdés, de amire nagyon rá tudok kattani és többször is újtra nézem, és mindíg élveze m az a Chuck!(nah meg a Nip/tuck meg a … :D )
Tök fura mert amúgy van kb 10 sorozat nálam is amit nagyon várok és izgulok, h mikor lesz már kövi rész(Lost…), de mégis a Chuck ugrott be elsőre, az most a kedvenc pedig épp nem is megy!

joegery - 2008. 04. 26. 14:56

Stargate SG1 nekem ez volt van és lesz a kedvenc!
Természetesen eredeti nyelven (nem szutyok szinkronos verzióba)
Amikor megnézel egymás utánba 6. évadot és még mindig falod a köv. részt na az durva. velem ez ilyen volt.

Itt fertözöt meg a sorozat világ! (innentől vagyok sorozatjunkie)

tumpara - 2008. 04. 26. 14:56

Boston Legal. Remekül felépített dráma, őrült humor, ütős párbeszédek. És jelentem, a Sorozatjunkie-nak, illetve Albi névre hallgató vendégbloggerüknek köszönhetem, hogy rátaláltam. Örök hála érte!

Josh - 2008. 04. 26. 14:56

All time: Friends

Most futó: Lost

Llew - 2008. 04. 26. 14:56

Firefly.

Amíg ezt nem láttam addig a Stargate volt az minden hibája ellenére, de aztán jött Captain Tightpants a legénységével és simán győztek.

hali - 2008. 04. 26. 14:58

Lost

tylersarm - 2008. 04. 26. 14:59

Arrested Development

MicaHiro - 2008. 04. 26. 15:00

The Office (amerikai változat).Baromi jó karakterek, utánozhatatlan hangulat, remek poénok.

Wickee - 2008. 04. 26. 15:00

Először is, nem ér ilyen kérdéseket kitalálni. :P :D

Amúgy meg Angel. Egyértelműen.

sliderz - 2008. 04. 26. 15:00

Buffy az alapkedvenc nálam, leszámítva a kakukktojás 6. évadot.

Stagyar-zil-Doggo - 2008. 04. 26. 15:00

Buffy. Sorozat DVD addiktságom kezdete…

stargatelost - 2008. 04. 26. 15:00

Doctor Who

chatelaine - 2008. 04. 26. 15:01

Sopranos:)

Geralt - 2008. 04. 26. 15:01

LOST. Pont.

Hosszú idő után ez volt az első olyan sorozat, aminek hétről-hétre vártam, és még most is várom, a részeit.

Praedo - 2008. 04. 26. 15:02

X-Akták

danika13 - 2008. 04. 26. 15:02

24

Pizsama - 2008. 04. 26. 15:02

Kövezzetek meg, de Jóbarátok. Persze most is megvan az aktuális kedvenc sitcom, de azért az 10 év nem múlhat el nyomtalanul…

b0bs0n - 2008. 04. 26. 15:03

Lost

kolmilan - 2008. 04. 26. 15:04

House, Frasier

Orso-borso - 2008. 04. 26. 15:04

Csak egyet mondani nem tudok.

bLL^ - 2008. 04. 26. 15:04

A kérdésre egyből rávágtam magamban, hogy Dexter, de megnéztem human hogy vezeti be filmbuzin és ezért “mert gyerekkorodat durván befolyásolta, akkor jöhet az” azt kell, hogy mondjam: X-Akták.:)

RP - 2008. 04. 26. 15:04

24.

spamdog - 2008. 04. 26. 15:05

Az elnök emberei

csimalo - 2008. 04. 26. 15:06

Veronica Mars

Lyana - 2008. 04. 26. 15:07

Firefly
Buffy
Star Gate
Gilmore Girls

ezekből akármennyit, akármikor.

duddits - 2008. 04. 26. 15:08

Nip/Tuck

G - 2008. 04. 26. 15:09

Milyen érdekes, hogy a Heroes-t senki nem mondja.

PazsitZ - 2008. 04. 26. 15:09

Nehéz kérdés. Akkor kiemelek egyet, de lenne legalább egy 4-5ös lista.
Legalább ha tipusonként lehetne mondani 1-1et :).

The Shield

Lili - 2008. 04. 26. 15:09

Charmed tom különc vagyok, de azt báhol, bármikor és bármennyiszer :)
de nagyon sok másik követi

Pocok - 2008. 04. 26. 15:09

NAgyon sok kedvencem van, de ha egyet kell választani akkor: LOST

Selyemcukor - 2008. 04. 26. 15:10

Friends:) … Lost:) és még … és még… még olyan sok:) nincs kedvenc:) De jelenleg a Lost:)

herczeg - 2008. 04. 26. 15:10

nincs első

Farscape egyébként de nem igazán első helyezett inkább olyan rajongói különdíj vagy nemtudom

pink-y - 2008. 04. 26. 15:10

One Tree Hill (jelenleg)

veiledxposure - 2008. 04. 26. 15:10

Buffy!

Cinzina - 2008. 04. 26. 15:11

Stargate SG-1

Fender - 2008. 04. 26. 15:13

Szomszédok

babszem8 - 2008. 04. 26. 15:13

DExter

dbazsi - 2008. 04. 26. 15:14

Ház

lexluthor - 2008. 04. 26. 15:15

Smallville

andi - 2008. 04. 26. 15:15

Lost, Friends, X-akták

[ross] - 2008. 04. 26. 15:15

sírhant művek .

Venius - 2008. 04. 26. 15:15

Kedvenc sorozat nálam, hajszállal megelőzve a Fireflyt, az Angel. Abban is volt egy csomó hiba, rossz irány (hogy utáltam annak idején a 2. évad elejei Darlás és a 4. évad második felében lévő Jasmine-os történetszálat!) de volt/van/lesz benne valami, ami teljesen különleges szórakozássá teszi.

ISN - 2008. 04. 26. 15:16

Doctor Who az abszolút győztes…

CSAK, nálam egy baj van, minden No.1 sorozat csak néhány évig bírja, mert jön a még jobb, még izgalmasabb.(De sztem ha nyugdíjas leszek (sok-sok év múlva), akkor ezt a sorozatot fogom először újranézni /csak a 2005-ös sorozatot/)

Az egész úgy jó ahogy van. Lehet fikázni, de mindenkinek más jön be :)

PancakeSpeedy - 2008. 04. 26. 15:16

Californication

andi - 2008. 04. 26. 15:16

Egy kimaradt: CSI :)

Ikszipszilon - 2008. 04. 26. 15:18

Friday Night Lights:)

Amúgy jó látni, hogy milyen nagy a szórás kedvencek terén:)

gonoszkiralylany - 2008. 04. 26. 15:18

House és VM, ezek közt nem bírnék dönteni :)

Anrael - 2008. 04. 26. 15:19

Mi más lehetne mint a legmisztikusabb… LOST!:)

rezipower - 2008. 04. 26. 15:19

ha jól látom senki nem mondta pedig…A legjobb

SKINS

Jittike - 2008. 04. 26. 15:20

Olyan rossz, hogy csak egyet lehet mondani :) De ha tényleg csak egy, akkor a Stargate. Ezzel vagyok kb úgy, hogy még akkor is képes vagyok megnézni 1-1 részt végig, beletekerés nélkül, amikor másból, hiába szeretem, simán áttekerek akár 20 percet is, mert tudom, hogy mi jön, és már láttam 100x :)

Shawn - 2008. 04. 26. 15:20

Pushing Daisies

spell - 2008. 04. 26. 15:21

Az elnök emberei
ez az egyetlen sorozat amit kb 6-szer is végig néztem. (na jó csak a negyedik évadig, de akkor is)
innen mindig tudok csemegézni

(a másik ilyen sori a jóbarátok, de ezek után nincs más amit ennyiszer láttam)

Innocent Bystander - 2008. 04. 26. 15:22

24!!!

mikkromakka - 2008. 04. 26. 15:22

Roswell. Biztos nem a legjobb, de ez volt rám akkor a legnagyobb hatással és már újra is néztem, meg meg is rendeltem mindhárom szezont angolul. Ilyet még nem csináltam másik sorozattal sose. Akkor még nem is néztem más sorozatokat igazán. Ha ezt a nagy ráhatást félretennénk, akkor a Firefly-t mondtam volna. Meg az Everwoodot. Tudom, tudom, csak egyet lehet… akkor Roswell :)

brick - 2008. 04. 26. 15:23

Friends

Zen - 2008. 04. 26. 15:23

Szívek szállodája

smore - 2008. 04. 26. 15:25

Stargate SG-1

dbazsi - 2008. 04. 26. 15:25

C s a k e g y e t l e h et í r n i !

Laci - 2008. 04. 26. 15:27

Grey’s Anatomy

Dylan - 2008. 04. 26. 15:27

Vészhelyzet

i - 2008. 04. 26. 15:27

House. Miatta lettem addikt..

Obi1 - 2008. 04. 26. 15:28

Lost
Kenterbe veri az összes sorozatot.

GeRRy - 2008. 04. 26. 15:28

LOST

tnm - 2008. 04. 26. 15:28

“arra, hogy melyik a kedvenc sorozatom, simán rávágom a válazt.”

én meg kiraknám magam elé a következőket:
Firefly
Studio 60 on the Sunset Strip
Two Guys and a Girl (and a Pizza Place)*
The Simpsons

és életem végén ülnék, meredve rájuk, hogy ezek közül melyik is a “legkedvencebb”.
Pedig az 1-t és a 3-at legalább 4szer néztem végig. A másik kettőt pedig kb csak egyszer-egyszer. (Persze az élet úgy hozta, hogy mindegyikből van olyan rész, amit már “kétszámjegyszer” láttam.)

*THX to Human

Nodabá - 2008. 04. 26. 15:30

The wire
és miert azert a fantasztikus szal jo bonyolult es nem porog mint a mostani lost,prison break stb lassan bontakozik es eredeti nem mese sztem ennel jobbat nem tesznek az asztalra a kovetkezo idokben.

jaste - 2008. 04. 26. 15:30

Battlestar Galactica

SeSam - 2008. 04. 26. 15:30

Firefly. Need to ask?

csm - 2008. 04. 26. 15:31

Charmed ( ekkor szerettem bele a sorozatokba) manapság meg rengeteg más, de legfőbb a Charmed marad :)

dave - 2008. 04. 26. 15:31

Saturday Night LIVE

babi - 2008. 04. 26. 15:31

Gilmore Girls, mert egyben dráma-komédia, sírás- nevetés, öröm-bánat,szóval minden egyben és még a fantasztikus szinészek miatt is főleg Lauren Graham, aki szerintem igazi egyéniség és kiváló szinésznő.

Lewis - 2008. 04. 26. 15:33

House

medzso - 2008. 04. 26. 15:33

X-akták

Zs - 2008. 04. 26. 15:33

Hmmm.. LOOOOST!!!!! ésatöbbi..

^Sunrise^ - 2008. 04. 26. 15:33

Azt hiszem a Gilmore Girls. Ezernyi mas sorozatot nezek es szeretek nagyon, de vhogy annyira jo a hangulata ennek, hogy emiatt ot raknam az elre (igen-igen szorosan jonne mogotte Jack Bauer is :))

zsíroskenyér - 2008. 04. 26. 15:34

Csak egy szám: 24

Leslie01 - 2008. 04. 26. 15:34

24
Ettől lettem addikt.

rivera - 2008. 04. 26. 15:34

Firefly

pilar - 2008. 04. 26. 15:35

Huu..de nehez valasztani.Lost vagy Friends???Friends vagy Lost???
Friends!!!mert tokeletes (nekem) es mert a Lostban kinyirtak a kedvenc szereplomet(Charlie).

Venusz - 2008. 04. 26. 15:35

Az elnök emberei és House

FeGa - 2008. 04. 26. 15:36

Friday Night Lights. pont.

Tamás - 2008. 04. 26. 15:37

Tudom, hogy csak egyet szabad, de képtelen vagyok dönteni:

Seinfeld vagy 24

ziggi - 2008. 04. 26. 15:37

SZOMSZÉDOK

heroesfan - 2008. 04. 26. 15:37

Most azt várjátok hogy válasszak a heroes,lost és house között? mind1ik első nálam

vadi - 2008. 04. 26. 15:37

24

Koimbra - 2008. 04. 26. 15:37

Dr House

Kódex - 2008. 04. 26. 15:37

dallas

Llew - 2008. 04. 26. 15:37

Jó látni a sok Firefly-t. Nem számlom, de szerintem biztos dobogós.:)

Challenger - 2008. 04. 26. 15:38

Született feleségek

Úgy vagyok vele, mint winnie a Monk-al. Nekem is vannak ettől izgalmasabb, egyedibb sorozataim, ám ezen mindig nagyon jól szórakozom. Talán a karakterek miatt, mert azok nagyon el lettek találva.

ichi - 2008. 04. 26. 15:39

LOST
mert csak 1-2 olyan része volt az eddigi 80akárhányból ami nem volt “annyira” jó :)

Krizopraz - 2008. 04. 26. 15:40

Stargate SG-1

kinga428 - 2008. 04. 26. 15:40

Prison Break

beiz - 2008. 04. 26. 15:40

szemét egy kvescsön:)

24

Az elsők közt volt ami addiktá tett.
De egyébként rengeteg más szorosan a második helyen, és képtelen lennék dönteni:LOST, Dex, House, Sírhant, Sopranos…etc.

valakivalahonnan - 2008. 04. 26. 15:41

Szerintem is a SZOMSZÉDOK!

Lenke néni for president!

Pr13m - 2008. 04. 26. 15:43

Dexter és SG1

Reg5 - 2008. 04. 26. 15:43

Stargate, főleg az SG1. Bár erős versenyben van Married with children isXD

szucsitg - 2008. 04. 26. 15:44

miert vagyok nem meglepve, h a sok heroes 10/10ezo nem ezt hozta a le a kedvencnek?! talan, mert 10ev mulva nem igazan fogunk ra emlekezni?!:P:D (bar en mar az s2-es plotline-ra sem nagyon:D) (az eszrevetelert koszonet bruzsynak;) )

JRC - 2008. 04. 26. 15:44

Kaméleon aka the Pretender.

Részről részre képesek voltak ötletesebbnél ötletesebb foglalkozást találni Jarodnak, ehhez felépíteni egy háttérsztorit, amit megspékeltek a fiatal Jaroddal és a visszaemlékezésekkel. Plusz minden részben találni vmi gyerekes hülyeséget (pez), amin a főhősünk nagyon el fog csodálkozni. Már ez is elegendő lenne egy klassz sorozathoz és kitöltené a 40 percét, de még jön Miss Parker és Sidney és a központ a sorozat “komikus” oldalával.

Hosszú gondolkodás után azt hiszem ez A KEDVENC sorozatom.

GMJani - 2008. 04. 26. 15:45

Twin Peaks

Dextert írtam volna, de nehogy már pont a Twin Peaks maradjon ki! :) Várom a második évad megjelenését…

drusilla - 2008. 04. 26. 15:45

Dead Like Me :)))

Baldrick - 2008. 04. 26. 15:46

House

kukaberci - 2008. 04. 26. 15:46

Veronica Mars

beiz - 2008. 04. 26. 15:46

Ez azért van mert jó a Heroes…
csak vérszegény:)

Roosevelt - 2008. 04. 26. 15:47

Ofkorz Lost, sztori, és hangulat szempontjából nálam verhetetlen.

payskin - 2008. 04. 26. 15:48

Studio 60

anonymus77 - 2008. 04. 26. 15:49

NCIS. nem tom miért…

olineast - 2008. 04. 26. 15:49

Six Feet Under. Eddig ez volt az egyetlen, aminek az utolsó része után magatehetetlenül fekve töltöttem a nap további részét, mert elemi erejű katarzisélményt nyújtott.

alattomos - 2008. 04. 26. 15:49

nehéz dolog mert többféle stilusu sorozat van poén akcio stb és igy ezekböl választani….
de az elsö a 24 :)

Deino - 2008. 04. 26. 15:49

House M.D. – első sorozat ami elindított a tényleges sorozatfüggésen. Tv2 abbahagyta az évadot, aztán előről kezdte, és nekem muszáj volt megtudni mi történik a következő részben. Lehetett volna Veronica Mars, mert imádom Kb-t, Dexter, Firefly, Witchblade, The Invisible Man, HIMYM, Pushing Daisies, etc etc. rengeteg másik, de a kedvenc sorozatomat ha kérdezik, az betonbiztosan a House M.D. Hugh Laurie a legjobb. Ő az én Vicodinom.

razzor - 2008. 04. 26. 15:50

LOST :D

Rainmagic - 2008. 04. 26. 15:50

Desperate Housewives, de szorosan ott van a Friends, a Gilmore Girls, és a Grey’s Anatomy. (s miután tökéletes addikt vagyok mind a négy sori összes részét láttam).

A DH volt az első sori darálos élményem anno 3 éve. asszem 2 v. 3 nap alatt nyomtam le az első évad 19 részét. a Lostot is így néztem meg kb. vele egyidőben, azonban róla változó a véleményem…

DooM - 2008. 04. 26. 15:51

Egy picivel talán, de nelám a Dexter fölötte áll minden más sorozatnak.
Életem egyik legnagyobb sorozatos élménye volt a Dexter első 5 perce. Erre csak egy lapáttal rátett, amikor beleolvastam a könyvbe.

swarles barkley - 2008. 04. 26. 15:52

How I Met Your Mother. De nem tudom miért, imádom a karaktereket, mindegyik részt láttam már vagy 3x minimum.

hohó - 2008. 04. 26. 15:52

ER – az első 5 évad

lynx - 2008. 04. 26. 15:53

– 24 – mivel idén nincs, és a 6-ban csalódtam, ezért

SKINS

Dusi - 2008. 04. 26. 15:53

Dexter

Jodaka - 2008. 04. 26. 15:54

20 percesek közül: How I Met Your Mother
40 percesek közül: BSG és Lost között holtverseny

Domcsi - 2008. 04. 26. 15:54

Friends

Narh - 2008. 04. 26. 15:56

Cowboy Bebop ^^

Nov - 2008. 04. 26. 15:56

One Tree hill :P:P

Kala - 2008. 04. 26. 15:57

Skins

Manni - 2008. 04. 26. 15:58

One Tree Hill ♥

vape - 2008. 04. 26. 15:59

Monk

seven - 2008. 04. 26. 15:59

objektívan Lost. legjobban kigondolt, megírt, megrendezett, eljátszott stb karakter/misztikum-központú dráma/kaland. sokrétű, izgalmas, érdekes… dehát úgyis tudjátok.

szubjektívan Veronica Mars. mert imádom. Csak kár, hogy ugye cancel lett, és a 3. évad nem lett olyan minőségien megcsinálva mint az első 2.

Szóval összeségében Lost.

Aradebil - 2008. 04. 26. 15:59

LOST

codename_47 - 2008. 04. 26. 16:00

vérbeli addikt post lett, megkell hagyni!
válaszolni nemtudnék, ugyanis, mint ahogy az sokak írták, 24 hozta a függőséget, amivel úgyvagyok mint te a Monkkal, az az X-Aktál (főképp Mulder miatt!) amire meg aztmondanám, hogy kegyetlen az a Skins, és amikor nincs mit cisnálnom Falmily Guyt nézek (nem azér mer szar)
egyet nemtudnék mondani sajnos… bár inkább szerencsére :)

38 - 2008. 04. 26. 16:00

Family Guy

KTamas - 2008. 04. 26. 16:01

Uh…. ez nagyon nehez, sokat vacilaltam ezen de legyen a

24.

Lord "Dwimorberg" Picard - 2008. 04. 26. 16:01

L O S T

Ancsie18 - 2008. 04. 26. 16:01

A 3. évad végéig a Lost volt, most viszont egyre kevésbé tetszik, szóval Drót.

Dinsdale - 2008. 04. 26. 16:02

The Office (US)

Zitus - 2008. 04. 26. 16:02

amit bármikor, akárhányszor… CSI NY

beiz - 2008. 04. 26. 16:02

Nap végére mégicsak kéne egy összesítés:)
mostmár kíváncsi vagyok…

Eddig mintha a Lostot mondták volna a legtöbben

jemvatjem - 2008. 04. 26. 16:02

FNL

Flotador - 2008. 04. 26. 16:03

nip/tuck

tonydamato - 2008. 04. 26. 16:03

Rescue Me – Ments meg

Legion - 2008. 04. 26. 16:03

The Wire
Go Omar!

Dexti - 2008. 04. 26. 16:04

Nekem már évek óta az abszolút első: OZ
Sok sorit nézek, de ez valamiért nagyon megfogott, van az egésznek egyfajta leírhatatlan hangulata + a színészgárdáról már ne is beszéljünk…
Már egy ideje befejeztem de a mai napig sok rész eszembe jutt belőle… És aki ismeri a sorozatot az tudja nem a boldog, vicces pillanatok…

meXan - 2008. 04. 26. 16:04

24

candyman - 2008. 04. 26. 16:04

LOST,24,Grey’s Anatomy

Jessy - 2008. 04. 26. 16:05

Jó…wait for it… barátok. De(mint azt jeleztem) imádom a How I met your mothert is:)

mevrim - 2008. 04. 26. 16:05

Friday Ngiht Lights

JBG - 2008. 04. 26. 16:05

24

Van még pár nagy kedvenc és indok, hogy melyik miért, de ez volt az első olyan, aminél vért izzadva vártam hogy leteljen az x hét és jöjjön a következő epizód, az epizód pedig egy szempillantás alatt végetért 200-as pulzussal, és kezdődött előről a vértizzadás. ( ez a második évad volt egyébként. A további vértizzadást elkerülendő a 3. évadtól daráltam )

Claire8310 - 2008. 04. 26. 16:05

40 perces: most futó: Supernatural és House ( anno a Kaméleon)
20 perces: How I met Your Mother

Master Tom - 2008. 04. 26. 16:05

Egy lesz, nyugi, de el kell mondanom, hogy eszémletlen nehéz volt a LOST és a FRIENDS között választani. Annyira elütnek…de végül:
FRIENDS

Lobster - 2008. 04. 26. 16:09

Arrested Development.
Nehéz volt közte meg a Lost között választani, de alig 10 perc alatt el is dőlt a kérdés a fejemben :D

hunavi - 2008. 04. 26. 16:09

LOST, de csak azért, mert az utóbbi időben brutálisan pörögnek az események és várom a következő részt :)

Ha nem lennék most a hatása alatt, pár év távlatából biztos mást választanék a következőkből: Huff-t, BSG-t, Igazságosztót vagy Early Editiont.

Paladin - 2008. 04. 26. 16:11

Angel

Attila - 2008. 04. 26. 16:12

The West Wing

masterson - 2008. 04. 26. 16:12

Supernatural

sixx - 2008. 04. 26. 16:12

Lost

Rommel - 2008. 04. 26. 16:13

Azon kevés sorozatok közül, amit nézek: South Park.

Waldi - 2008. 04. 26. 16:13

Egyertelmuen a Lost.

Lili - 2008. 04. 26. 16:14

Six feet under… bár lehet most azért mondom, mert még friss az élmény

ezt követi a Lost, Dexter meg a Rescue me

bz - 2008. 04. 26. 16:14

emberek lehet más mint a L O S T ?:D

R3 - 2008. 04. 26. 16:14

X-files

Borcsi - 2008. 04. 26. 16:15

How I met your mother

friendsfan - 2008. 04. 26. 16:16

Nekem a nevemben, van de azért érdemes kiírni, hogy a Jóbarátok.

Bár el is szégyellem magam, hogy elsőre a Lost ugrott be, mert friss az élmény, de el is bújnék, ha nem a Friends-et mondanám. :)

Az érdekes hogy sokan nem fogaták fel az írj egyet dolgot. Az más ha valaki leírja hogy mi szorítja meg, de hogy alapból kettőt hármat felsoroltok. :S

Sigma7 - 2008. 04. 26. 16:16

Még mindig szegény Scrubs

Sydney - 2008. 04. 26. 16:17

Alias :D

Rellip - 2008. 04. 26. 16:18

engem csak a Szökés tudott lekötni mint sorozat
igy eggyértelmű hogy azt választom
PRISON BREAK

Cirmoscica - 2008. 04. 26. 16:19

Dr. House!
Egyszerűen nem tudom megunni. Minden részt minimum 3-szor láttam (kivéve persze a 4. évad, azt csak egyszer), és már kívülről fújom a poénokat, de annyira jóóó! Magyarul vagy angolul, mindegy. Najó, inkább angolul, de a szinkront is szeretem. Nah, abbahagyom az áradozást…

hellboy321 - 2008. 04. 26. 16:19

24

300 - 2008. 04. 26. 16:20

Jericho

Askou - 2008. 04. 26. 16:20

Most a skins!!!
Ez tényleg naon nehéz kérdés!
Talán ezek a sorozatok mutatak nekem vmi újat a sok borzalom közöt!
weeds, it crowd, californication, 20
dexter, jericho, huff, six feet under, 40

Martea - 2008. 04. 26. 16:20

Scrubs, Dexter és most melyik kezem harapjam le? Olyan más a kettő, de ha már muszáj választani talán, mert frissebb az élmény legyen Scrubs

Dr.Fünke - 2008. 04. 26. 16:21

dráma: Oz
comedy: Arrested Development

pigseye - 2008. 04. 26. 16:22

Stargate SG-1
barmikor megtudok nezni jopar reszt pl ma is 7 oran kerestzul neztem oket mert megint ramjott az az erzes:)

kisby - 2008. 04. 26. 16:22

Friends.

jón föl a HIMYM is de az még nagyon friss a FRIENDS meg már egy kerek egész.

Boo - 2008. 04. 26. 16:23

Veronica Mars. abszolút kedvenc.

scrap - 2008. 04. 26. 16:24

LOST

pawee - 2008. 04. 26. 16:24

Simpsons!
sárgák nagyon ott vannak, jobb mint az sp meg az fg vagy a futurama.

ha nem rajzfilmre gondoltok akkor meg talán a rescue me, bár a jóbarátokat i nagy csipázom

Apophys - 2008. 04. 26. 16:24

Hát ez nem kérdés: csakis a LOST!

scrap - 2008. 04. 26. 16:24

+ FRIENDS:D

ooo - 2008. 04. 26. 16:25

egyértelmű: LOST!

norti - 2008. 04. 26. 16:25

House

rheinfuss - 2008. 04. 26. 16:25

Monk
Bármikor szívesen megnézem. Mert jó a szereplőkkel lenni. :)

satya - 2008. 04. 26. 16:26

HUSTLE. na jó a Skins versenyzik vele, de mivel Hustlet még senki nem írt, így legyen most ez.

AbyssR - 2008. 04. 26. 16:26

Dexter

Ez az egyetlen sori amelyet már megnéztem egyedül, barátnővel, nővéremmel, megint egyedül, haverokkal és végül anyámmal :) S egyszerűen képtelen vagyok megunni. Mindig van egy olyan elejtett mondat, grimasz, mimaka vagy bármilyen nonverbális – metakommunikáció (hahaha) ami újdonságként hat az emberre, s abszolute nem csak a főszereplőtől. Bármelyik karakter képes megnevettetni, de ugyanakkor legbelsőbb féltve örzőtt személyiségünkön is elgondolkodunk….nemDE? :D:D
Na ezért. Örök 10/10

BSGForever - 2008. 04. 26. 16:26

Nagyon sok van(kb. 15-20) de most a legközelebb a Battlestar Galactica áll a szívemhez:)

Pimpilla - 2008. 04. 26. 16:28

Vészhelyzet – nálam ezzel kezdődött “minden”, aztán megelőzte a Jóbarátok (bár a mostani ER évadot, ami az rtl-en megy már minden más is megelőzi).

Magyarok közül a Família Kft.

sf - 2008. 04. 26. 16:29

Alias

Arthuro_Adam - 2008. 04. 26. 16:31

Jóbarátok – ez az egyetlen sorozat, amit bármikor meg tudnék nézni újra, és bármelyik részt rakhatják elém :)

3mpty - 2008. 04. 26. 16:32

Nekem a Farscape (hajszálnyival a Firefly elött, egyébként nekem is a 3. évad a legtetszetősebb belőle).

Lorinho - 2008. 04. 26. 16:34

LOST

Robi - 2008. 04. 26. 16:35

Azthiszem ez az a kérdés amin egy másodpercig sem kell gondolkodnom.
Jóbarátok

Chimera - 2008. 04. 26. 16:36

1. Coupling (de szigorúan csak az első és a második évad) Onnantól számítok sorijunkie-nak

2. Dexter (sok sorozatot szeretek, de csak ennél maradtam fenn hajnali 3ig hogy azonnal megnézhessem…bár a szakdogát kellett volna írnom :) )

Eriel - 2008. 04. 26. 16:37

Angel

bmw.fan - 2008. 04. 26. 16:37

Nekem is friends, akárhányszor nézhető sztem…

hunter000 - 2008. 04. 26. 16:38

24!

wellman - 2008. 04. 26. 16:38

NCIS

mr. blonde - 2008. 04. 26. 16:39

szupercsapat.

Phoebe Buffay - 2008. 04. 26. 16:40

Jóbarátok (jéé :D

Kitti - 2008. 04. 26. 16:41

Ha erre a kérdésre egyetlen címmel kéne válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy Bűbájos Boszorkák, hiszen, amióta az eszemet tudom nézem, minden rész megvan, láttam őket minimum5-ször, 6-szor, de mostanában már nagyon ritkán szoktam nézni. Pillanatnyilag a legnagyobb favorit a LOST, ezt onnan tudom megállapítani, hogy az egy hónap szünet alatt végig elvonási tüneteim voltak! :)

Julie - 2008. 04. 26. 16:42

Friday Night Lights

Ordel - 2008. 04. 26. 16:42

Lost.

atalant - 2008. 04. 26. 16:43

Azt hiszem, igazából nem csak egy kedvencem van, de egyet mégis ki tudnék emelni: Szívek szállodája. Na, ez az a sorozat, amit minden vizsgaidőszakban végignézek (már amennyi megvan belőle), alatta elvileg tanulnék, de ez alatt nem lehet:) (max. csak nehezen)
A nyomában még egy csomóan loholnak, és mind a kedvencem valami miatt. (a Pushing Daisies-azért, mert nagyon édes, Dead like me-a főszereplő mimikája maitt, Dexter, DH, de még sorolhatnám… Viszont, amelyik sorozat a legnagyobb hatással volt rám, a Sírhant művek:) )

Zalahusi Kópé - 2008. 04. 26. 16:45

The wire

DL - 2008. 04. 26. 16:45

Jóbarátok – ez annyira egyértelmű számomra. Bár van még sok kedvenc, de a kedvencek kedvence a Jóbarátok. :D

Butcher - 2008. 04. 26. 16:46

Én egy HBO által készített sorozatot teszek az élre, habár nem túl hosszú (10 rész), de minden idők legjobb sorozata!! Állandó jelleggel megnézem, amióta leadták, egyszerűen nem lehet megunni! És ez nem más mint:
Az Elit Alakulat (Band of Brothers) :)

Magenta - 2008. 04. 26. 16:46

Star Trek-Voyager

Fishy - 2008. 04. 26. 16:47

Boomtown

Ráhel - 2008. 04. 26. 16:48

ez a seven féle objektív/szubjektív megoldás tetszik (:
ha objektíven kellene nézni, akkor nem tudnék dexter és lost között dönteni, úgyhogy marad a smallville, az a legkedvesebb sorozatom

arathon - 2008. 04. 26. 16:52

Ház

Rev - 2008. 04. 26. 16:52

Rescue me

asdkeke - 2008. 04. 26. 16:53

Veronica Mars

ch6 - 2008. 04. 26. 16:54

Prison Break

fofi - 2008. 04. 26. 16:54

Supernatural

hgabesz - 2008. 04. 26. 16:55

24

Az - 2008. 04. 26. 16:55

Lost, Lost és Lost!

András - 2008. 04. 26. 16:55

ez könnyű, és egyértelmű :)
LOST

Sage - 2008. 04. 26. 16:57

Vengeance Unlimited – Az igazságosztó

Seeley Booth - 2008. 04. 26. 16:57

Ez egy nagyon nagyon kegyetlen kérdés :DDD

de legyen, Prison brek mertcsak, magával ragadott, elsőnek letöltöttem asse tudtam miez, csak ajánlgatták, srác egyből ahh eyecandy és a sztori, csak pislogtam és remegve vártam az újabbat..

(persze ezenkívül még egy rajat jó sori van, addikt vagyok én is)

filmben meg a Black hawk Down

Shrike - 2008. 04. 26. 16:57

De jó, ezen most nem kell gondolkozni – a toplisták nekem is mindig agyamra mennek már a végén.
Egyértelmű kedvenc a Veronica Mars.
Második a Sírhant művek.
És a harmadik helytől bonyolódnának a dolgok… :)

Vegliad - 2008. 04. 26. 16:59

A kikötésnek megfelel?

Másfélmillió lépés Magyarországon (1979)

Anne - 2008. 04. 26. 17:00

Jóbarátok

Fujita - 2008. 04. 26. 17:00

kedvencem egy kínai sorozat amerikából, CSÍ: Miami ^^

Thomson - 2008. 04. 26. 17:00

House MD

geo - 2008. 04. 26. 17:01

Lost

Amíg a Lostért nem rajongtam, addig változó volt, talán a Dragon Ballt emelném ki(igen, anime, de sorozat).

Jó látni, hogy elég nagy a szórás, a nagy nevek azért gyakoriak, de még így is sok sorozat hangzik el.

Toma - 2008. 04. 26. 17:01

1. SG
2. SG:A
3. BSG
4. OHT
5. HIMYM
6. WEEDS
7. Entourage

Leona - 2008. 04. 26. 17:02

Grey’s Anatomy! (+ a Jóbarátok! Mindig és minden menniségben :))

Desmond Wallace - 2008. 04. 26. 17:02

Lost

mferee - 2008. 04. 26. 17:03

Ha lehet minisorozatot mondani akkor: Elit Alakulat!
10/10 jobban még nem láttam!
Ha amúgy kell akkor az Sg-A nyer egy arasszal az sg-1 előtt utána az összes többi!

gizmo - 2008. 04. 26. 17:04

Friends – ezt tudom barmikor, barhol, barmennyiszer megnezni :)

Nina - 2008. 04. 26. 17:05

Tudom csak egyet lehet…..
Akkor holtverseny:

HOUSE-PUSHING DAISIES

varecza - 2008. 04. 26. 17:06

eddig a Lost volt.
de ez a 4. évad kiábrándító számomra.

fodi - 2008. 04. 26. 17:06

talán veronica mars (tényleg, újra kéne néznem :p)

Sorozat Függő - 2008. 04. 26. 17:06

Lost-Eltüntek

CalverKelevra - 2008. 04. 26. 17:09

Black Books. az volt és az is marad mindörökre. eddig még soha nem láttam sitcomot ami akár megközelíti – biztos lennék benne h soha nem is fogok.

pappjano - 2008. 04. 26. 17:09

Rescue Me – Ments meg

agent bauer - 2008. 04. 26. 17:10

nyilván a the wire

olef - 2008. 04. 26. 17:10

The Simpsons
Rém rendes család

mrzed001 - 2008. 04. 26. 17:10

Babylon 5 …. az örök Nr.1

Nagyon komoly, hatalmas tartalom, valódi mondanivaló.

Kedvenc évad: 4.
Az utolsó rész a korona az évadon.

Al_Bundy_ - 2008. 04. 26. 17:13

Six Feet Under / Sírhat Művek!
Amit nagyon szorosan követ a Rescue Me.

zizou fan - 2008. 04. 26. 17:16

Lost

Suzie - 2008. 04. 26. 17:16

Jóbarátok. Alap. :)

KapasiT - 2008. 04. 26. 17:16

Jóbarátok és LOST

zsirfecske - 2008. 04. 26. 17:19

egyértelműen the shield. meglepett hogy többen is írták előttem :)

(mondjuk a wire és a rescue me ott lohol a nyomában)

Mózes - 2008. 04. 26. 17:19

24, egyértelmű, Jack Bauernél nincs fas*ább

Bandee - 2008. 04. 26. 17:21

Sok kedvencem van, de ezek közül is kiemelkedik a 24.

Gaines - 2008. 04. 26. 17:22

Űrgammák…

azt hiszem, ezt nem kell magyarázni

VVega - 2008. 04. 26. 17:22

Ez sokkal könnyebben megy nekem, mint egy és csakis egy film kiválasztása.
Szóval Dexter.

Dani - 2008. 04. 26. 17:22

Twin Peaks

Stefi - 2008. 04. 26. 17:22

Gilmore Girls

Aram - 2008. 04. 26. 17:24

Lost

Acél - 2008. 04. 26. 17:24

Jóbarátok!!!!!!!!!!!!!!!!

mess - 2008. 04. 26. 17:25

lost

Big - 2008. 04. 26. 17:26

Jóbarátok

keppi - 2008. 04. 26. 17:26

Dexter

gruang - 2008. 04. 26. 17:26

24

ALIEN - 2008. 04. 26. 17:27

24

Xanatos - 2008. 04. 26. 17:28

Breaking Bad

Pinga - 2008. 04. 26. 17:28

Gilmore Girls… :))

lorapalmer - 2008. 04. 26. 17:29

Dr. Csont (Bones). Nem ez a legjobb sorozat, de hát nem is ez volt a kérdés, hanem hogy melyik a legkedvencebbik. :) Egy ideje már folyamatosan és el nem múlóan a törvényszéki antorpológus és FBI-ügynök párosa jön be legjobban.

Seeley Booth: LOL hogy mindketten másik sorozatot írtunk fav-nak, mint ami alapján a nickünk van. :D

Vegliad: toplistámban nekem is előkelő helyen a Másfélmillió lépés.

csabber - 2008. 04. 26. 17:30

Jeleneg is futó: House
Amúgy az abszolút NO1: Friends.

Bateman - 2008. 04. 26. 17:31

The West Wing – Az elnök emberei

monana - 2008. 04. 26. 17:31

nehéz!!!!!!
talán a legsírvaröhögösebb Psych

rolcsita - 2008. 04. 26. 17:31

Scrubs – ezzel a sorozattal vagyok én úgy, mint mások a Friends-szel: bármikor képes vagyok végigröhögni bármelyik részt…
Nem tudom volt-e már, nem volt türelmem végigolvasni mind a háromszáz kommentetet

norbucso - 2008. 04. 26. 17:31

Űrgammák? LOLOLOLOLOLOL

de-rita - 2008. 04. 26. 17:31

Jóbarátok!!!

Csaba - 2008. 04. 26. 17:33

24

Risi92 - 2008. 04. 26. 17:33

desperate housewives, supernatural ;D

chloé - 2008. 04. 26. 17:33

Buffy ofkorsz.

Qk@c - 2008. 04. 26. 17:33

Sok kedvenc van, de talán a Friends áll a legközelebb a szivemhez.
Anno csak miatta fizetem elő az HBO-ra.

casillas - 2008. 04. 26. 17:34

Jóbarátok :)

Solmyr - 2008. 04. 26. 17:34

Firefly.

vacsad - 2008. 04. 26. 17:34

Supernatural
Az első évad végén megfogott és azóta nem ereszt :)

Ryan - 2008. 04. 26. 17:35

hát alap hogy a L.O.S.T.

monana - 2008. 04. 26. 17:36

kegyetlen a kérdés, amint visszaolvastam a hozzászolásokat még legalább 5 kedvencet találtam, ezt úgy igazából témakörönként tudnám őket mondani.

betegesh - 2008. 04. 26. 17:37

Sopranos.

utánozhatatlan hangulat, figurák, párbeszédek, világ… rengeteget mondott, és adott nekem.

DeadMan - 2008. 04. 26. 17:37

Én nem tudnék 1-et kiemelni, akár még kategóriára szűkítve sem.
Hálistennek úgy vagyunk, hogy sok nagyon jó sorozat van.
Azt tudom csak biztosan mondani, hogy nekem NEM a Lost a kedvencem.
Filmben inkább megy, az könnyebb, ott van egy a tömegből nagyon kimagasló alkotás(de ezt majd Filmbuzin:))

gyömbérke - 2008. 04. 26. 17:37

grey’s anatomy. seriously.

Dark Wolf - 2008. 04. 26. 17:38

LOST

Régen egyszerűen nem tudtam dönteni, mi az, ami mind közül kiemelkedik, de a Lost mindent megváltoztatott. (Szorosan az Alias következik utána.)

Pepperke - 2008. 04. 26. 17:38

Sliders! :o)

dave - 2008. 04. 26. 17:39

rémrendes család

jack & john - 2008. 04. 26. 17:39

24

Majdnem a Lost, de a 24 reálidő és akció és Sutherland és az első évad újdonsága…tehát 24

evergreen976 - 2008. 04. 26. 17:39

24

nice2know_u - 2008. 04. 26. 17:39

Dexter

drcsorna - 2008. 04. 26. 17:40

lost…eggyértelműen

Bauer - 2008. 04. 26. 17:40

24

Mann - 2008. 04. 26. 17:40

Végtelen határok.

betegesh - 2008. 04. 26. 17:41

na most visszanéztem a többieket, és rajtam kívül még _egy_, azaz egy ember szereti a Sopranos-t??

teljesen elhűltem! : P

kex - 2008. 04. 26. 17:42

LOST!

Sevores - 2008. 04. 26. 17:43

Dexter

(Ha a Lost-ban nem lett volna annyi filler anno, akkor az lenne, mert a negyedik évad mindent visz)

jack & john - 2008. 04. 26. 17:44

Összesíéts után lesz egy szép grafikon is erről winnie?
Bár eddig talán 24 és LOST vezet.

druzsinlaci - 2008. 04. 26. 17:45

Prison Break S01-S02 abszulút favorit.

Malachi - 2008. 04. 26. 17:45

x-akták, firefly, ezeket bármikor, akár ezredszerre is, book of daniel meg egyszerűen szuper volt. a többinél nincsenek ilyen érzéseim.

macimzperx - 2008. 04. 26. 17:46

Two And A Half Men (all time: Friends)

Chokee - 2008. 04. 26. 17:48

the wire
duna mikor kezdi el adni a 3. évadot?

Gatya - 2008. 04. 26. 17:49

All time: Friends
Most futó Lost

winnie - 2008. 04. 26. 17:52

“Összesíéts után lesz egy szép grafikon is erről winnie?”

nem, írtam is fent, hogy nem akarok. jobb ez így.

de persze valaki összesíthet ide kommentekbe:)

Zoly - 2008. 04. 26. 17:53

24

Donnie23 - 2008. 04. 26. 17:54

Battlestar Galactica

like a rolling stone - 2008. 04. 26. 17:55

Örök kedvenc sorozat marad nálam az Elit alakulat
10 tökéletes és percíz rész

Evil - 2008. 04. 26. 17:57

Lost
Mert meg sosem tudtam eltenni par napnal tovabb. meg ha ninc ido ra akkor is szakitok:)

tuli - 2008. 04. 26. 17:58

DEXTER, naná. nem kezdem sorolgatni a többit, mert nem ez volt a kérdés, de jó sok van még :o)

gwens - 2008. 04. 26. 18:00

all time: Jóbarátok
Most: One tree hill

Rubypofd - 2008. 04. 26. 18:01

Jóbarátok

Malachi - 2008. 04. 26. 18:03

Affene, na jó ha csak egy kell akkor…tarararammm, x-akták. Mindent visz, örökre.
(Nem bírom ki, akkor is ideírom, hogy ha már említettek minisorozatot is akkor a Végtelen szerelmesei – From the Earth to the Moon volt végül is a második kedvencem. Utána a Firefly, meg a Book of Daniel. Na jó befogom.) Jók ezek a közvéleménykutatós postok, összehozzák a népet. :)

Angie - 2008. 04. 26. 18:03

Lost – nuff said

blabla - 2008. 04. 26. 18:03

Supernatural

santa - 2008. 04. 26. 18:04

eztv

Jamesch - 2008. 04. 26. 18:04

Hát ez kurvanehéz
Legyen The Wire, de nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Genesis - 2008. 04. 26. 18:05

Stargate SG-1

palakos - 2008. 04. 26. 18:06

Boston Legal.
Az indok: James Spader, William Shatner.

Laxa - 2008. 04. 26. 18:07

THE SOPRANOS!!!

kaito - 2008. 04. 26. 18:07

The Office (US) még tartja magát a toppon nálam.

TorrenteXY - 2008. 04. 26. 18:08

The Office US, most. De egy éve még más volt, és ki tudja mi lesz egy év múlva! :D

Greg Newcastle - 2008. 04. 26. 18:08

X-Files

Zantac - 2008. 04. 26. 18:10

Truman Show

hoff - 2008. 04. 26. 18:10

Dexter

kalauzhal - 2008. 04. 26. 18:11

LOST

Ri2 - 2008. 04. 26. 18:13

Holtverseny vagy a Friends és a South Park között.

ELTE - 2008. 04. 26. 18:13

******24******
Első évad főleg kedvenc.
Jack is back…és beindul a zúzás…

anis - 2008. 04. 26. 18:15

na valyon mi? – LOST – :D

Rossy - 2008. 04. 26. 18:16

CSI Miami
Ez van… :DDD

Biohazard - 2008. 04. 26. 18:19

House (termeszetesen)

L - 2008. 04. 26. 18:19

Dexter

Real013 - 2008. 04. 26. 18:21

NIP/TUCK
Simán.

Pesza - 2008. 04. 26. 18:21

Stargate SG-1

Moody - 2008. 04. 26. 18:22

Nagyon nehéz kérdés, talán CALIFORNICATION,

Ennél a sorozatnál tapasztaltam először azt, hogy darálás helyett, közészúrtam filmeket, más sorozatokat is, hogy később érjek a végére…talán csak e miatt választottam ezt(amugy még van millió egy imádottam)

daydream - 2008. 04. 26. 18:23

talán Jóbarátok… egyetlen részben sem csalódtam

zako1 - 2008. 04. 26. 18:24

West Wing

misu75 - 2008. 04. 26. 18:26

The Wire -Drót

audrey - 2008. 04. 26. 18:27

Nip/Tuck
How I Met Your Mother

Fuller - 2008. 04. 26. 18:28

Dead Like Me
ám nagyon sokat szeretek, nehéz volt dönteni, de talán azért ez mert, itt az összes karaktert imádom

Jordan - 2008. 04. 26. 18:29

Egy szót mondok: Smallville

Curian - 2008. 04. 26. 18:30

Lost.

Royal04 - 2008. 04. 26. 18:30

Six Feet Under (Sírhant művek)

nobody - 2008. 04. 26. 18:31

Stargate – Sg1, csak azért ez nyert, mert ez az első olyan sorozat, amit az elejétől néztem és ez vezetett el a sorozatok felé, és még ma is sokat nézem. Ja és mert úgy tud sci-fi sorozat lenni, hogy nem rugaszkodik el teljesen a valóságtól.

Pepper - 2008. 04. 26. 18:31

Friends. Sokadszori nézésre is leköt, szórakoztat.

gergoke - 2008. 04. 26. 18:31

sopranos

HaDes - 2008. 04. 26. 18:32

egyértelmű. JÓBARÁTOK. sokadszorra is.

Betto - 2008. 04. 26. 18:32

uhh hát ez nagyon nehéz, de talán azért a LOST, mert ez az 1etlen sorozat ahol még a magyar feliratot is alig birom kivárni
am még a dobogón a friends és a himym van
(különdíjas SG1 azt a 10 évadot villám gyorsan végeztem ki)- nah jó többet télleg nem mondok:)

Economist - 2008. 04. 26. 18:33

House és Shark

Triel - 2008. 04. 26. 18:34

Nip/tuck-Kés/alatt

anonimmc - 2008. 04. 26. 18:34

Prison break

Imurai - 2008. 04. 26. 18:35

Veronica Mars, mert
BEST.
SHOW.
EVER.

Firsh - 2008. 04. 26. 18:35

Dexter :)

Olyan unique, és magaval ragado a hangulat sztori stb. Nincs uncsi rész.

Ha nem latom meg a véres promos visszalinkelést akkor most habozas nelkül a Moonlight-ot modnanám. Mert senki se ismeri tisztelet a kivételnek és minden része valahogy ugy él bennem mint a jericho és a heroes mikor a pilotjaikat néztem: valami nagyon új. :) De maradjunk csak a dexternél, aza tuti fav :)

raphouse - 2008. 04. 26. 18:36

Rém rendes család

minden részét már legalább 2-3szor láttam ugyhogy number one.

lourker - 2008. 04. 26. 18:36

Nálam egyértelműen a Firefly a nyerő. Annak ellenére , hogy nem is ment le egy teljes évad belőle nagyon megfogott a sorozat.(szereplők, a világ)
Mindig “megsajdul” a szívem amikor belegondolok mennyi lehetőség elvarratlan szál volt a sorozatban amikor lelőtték.

Jack&Kate - 2008. 04. 26. 18:36

Balfék körzet (LOS HOMBRES DE PACO), még szép.

matula - 2008. 04. 26. 18:37

house. de ha meg lehet futottak meg kategoria akkor csi, lost, en a supnatot is megeszem, és az orok király: X-akták :))))

kla - 2008. 04. 26. 18:39

Na elkezdtem összesítgetni, mert érdekelt. Még csak a felénél járok, de eddig a dobogósok: Lost (25), 24(14) és Jóbarátok (12)

muhaddib - 2008. 04. 26. 18:40

Először simán rávágtam volna, hogy Csillagkapu. Aztán jobban belegondolva nálam a Babylon 5 volt a favorit, amivel a BSG igen erősen felveszi a versenyt nyilvánvalóan a drámai szál miatt. Ugyanakkor a legkedvencebb sorozatom a Farscape marad, hisz tömérdekszer megnéztem mind a 4 évadot, és a Békefentartók háborúját is. Erős akció és drámai szál találkozik benne, ami szerintem egy jó sorozathoz elengedhetetlen. House akármennyire is jó, biztos nem jutna eszembe a legkedvencebb lista 3-asába belerakni.SCI-FI mindenek felett!

Chef - 2008. 04. 26. 18:40

Crime Scene Investigation

Patya - 2008. 04. 26. 18:41

24

rzr - 2008. 04. 26. 18:44

skinz

guszti - 2008. 04. 26. 18:45

Lost.

joker - 2008. 04. 26. 18:45

hát a Barátok közt
neeeeeeem

LOST!!!!!!!!!!!!!!!

Hallgato.Attila - 2008. 04. 26. 18:46

Skins

spedway - 2008. 04. 26. 18:47

X-Akták. Egyértelműen.

Bob - 2008. 04. 26. 18:49

DEXTER!!!!

nyomozoo - 2008. 04. 26. 18:49

Firefly

Dave46 - 2008. 04. 26. 18:49

Egészen egyértelmű: Supernatural

-zs- - 2008. 04. 26. 18:49

Absolutely Fabulous – Pusszantlak Drágám.
A meglévő 18 részből hetente lemegy legalább 2 rész, immáron 8 éve. Nincs olyan, hogy nem sírva röhögök.

Haldor - 2008. 04. 26. 18:50

Stargate SG-1 első 8 évad. O’Neill rulez :D

neander - 2008. 04. 26. 18:51

Sopranos

Tyler - 2008. 04. 26. 18:52

Rescue Me!

ForgerON - 2008. 04. 26. 18:54

Heroes

Geri - 2008. 04. 26. 18:54

Heroes, semmi sem ér fel hozzá

Pötty - 2008. 04. 26. 18:54

Hm, úgy látom ezt én írom először, de a csúcs nálam a Forró szél (alias Surda). Nem mai az igaz de örök

mercenary - 2008. 04. 26. 18:56

eddig csak 34-en mondtak elottem a 24-et. :) hadd legyek en a kovetkezo! ha ez a sorozat nincs, sokan ma aligha hiszem, hogy itt lennenek.

hady - 2008. 04. 26. 18:58

Stargate SG-1. Forever!

drag - 2008. 04. 26. 18:58

Benjamin Linus.
Akarom mondani Lost.

luthien - 2008. 04. 26. 19:00

24

Ton - 2008. 04. 26. 19:00

Sopranos!!!!

Marnie Edgar - 2008. 04. 26. 19:00

x-akták

Foxy - 2008. 04. 26. 19:02

Supernatural

Rita - 2008. 04. 26. 19:05

Csillagkapu-CSK-1

adri - 2008. 04. 26. 19:05

the l word

Tonyfan - 2008. 04. 26. 19:09

MONK MONK MONK MONK :))))

Craig - 2008. 04. 26. 19:09

Nip/Tuck

andrewboyy - 2008. 04. 26. 19:11

Desperate housewives

FlasH - 2008. 04. 26. 19:11

lost

Nash - 2008. 04. 26. 19:11

Will & Grace. Minden poénját a magaménak érzem.

tissne - 2008. 04. 26. 19:13

CSI

iverson2 - 2008. 04. 26. 19:13

Kedvenc?
Criminal minds, egyébként írta már valaki?

Stimcsi - 2008. 04. 26. 19:14

Friends :):):)

Tacepao - 2008. 04. 26. 19:16

Dexter

Alucard5 - 2008. 04. 26. 19:16

Nehéz de aszerint döntöttem amelyiknél a leghamarabb repül el az a kb 40perc ez pedig a Lost

gabatha - 2008. 04. 26. 19:20

Csipet-Csapat – Chip & Dale .
Már régen elmúltam 30 éves de még mindig bármennyit meg tudok nézni belőle.
Ugyan ez igaz a Micimakó legújabb kalandjaira is.

laciszabi - 2008. 04. 26. 19:21

Dr Who.

Cute Poison - 2008. 04. 26. 19:21

Alias

DeadMan - 2008. 04. 26. 19:22

The Black Adder – A Fekete Vipera
Igaz csak kategória kedvenc, de ennél jobbat vígjátékban én még nem láttam!!!

SG - 2008. 04. 26. 19:23

Friends
Bármikor jöhet, hiába tudom kívülről az egészet szinte szó szerint :)

brown_h - 2008. 04. 26. 19:23

Buffy

Sefi - 2008. 04. 26. 19:23

Stargate SG-1. az egyetlen sorozat amelyiknek akármelyik részének is a 6 milliomodik ismétlését is boldogan megnézem. (Az időhurkos rész amikor golfoznak a kapun mekkora mááár xD)

Moesko - 2008. 04. 26. 19:26

nem szeretem a sorozatokat, ezt viszont annál inkább:

TWIN PEAKS

szalesz123 - 2008. 04. 26. 19:29

StarGate SG1

bukta - 2008. 04. 26. 19:30

Six Feet Under

Nick - 2008. 04. 26. 19:34

Doctor Who

Killjoy - 2008. 04. 26. 19:38

Ha csak egyet lehet írni, és megtörni sem akarom a szabályt, akkor

BUFFY!

adamstarsky - 2008. 04. 26. 19:38

barátok közt:D

galanm - 2008. 04. 26. 19:38

STAR TREK: Deep Space 9.

Szájmon - 2008. 04. 26. 19:39

Jóbarátok

joghurt - 2008. 04. 26. 19:42

The Wire

Zsebibaba - 2008. 04. 26. 19:47

Természetesen a SUPERNATURAL!!!:DDD

dédé - 2008. 04. 26. 19:49

D E S P E R A T E
H O U S E W I V E S

Szkifi - 2008. 04. 26. 19:49

Battlestar Galactica

Neo - 2008. 04. 26. 19:49

LOST

roozz - 2008. 04. 26. 19:51

Friends :)

viirag - 2008. 04. 26. 19:51

Veronica Mars!!!!

efg - 2008. 04. 26. 19:52

Lost.
Anno azzal kezdődött a függés.

elda - 2008. 04. 26. 19:54

Highlander

Very - 2008. 04. 26. 19:55

Friday Night Lights

Endroo - 2008. 04. 26. 19:56

LOST

alma - 2008. 04. 26. 19:57

Friends

kido - 2008. 04. 26. 19:57

The west wing

V - 2008. 04. 26. 19:59

Lost-Deadwood-Family guy, dönteni lehetetlen.

vnorbi - 2008. 04. 26. 20:00

Egyértelműen a Carnivale.
Ez az a sorozat, ami a legközelebb áll a szívemhez, és az, amit mind objektíven, mind szubjektíven TÖKÉLETESNEK tartok. Remélem, hogy előbb-utóbb minél többen fogják felfedezni.

Elle629 - 2008. 04. 26. 20:02

Weeds

Token - 2008. 04. 26. 20:02

Nip/Tuck meg a Friends.

djdanif - 2008. 04. 26. 20:02

Bár a House miatt kezdtem el érdeklődni a sorozatok iránt, az NCIS miatt kezdtem el letölteni őket, a How I Met a favorit. Legalábbis egy hónappal ezelőttig, amikor ledaráltam 2 hét alatt a 3 évad Battlestar Galacticat… Alapból szeretem a scifit, de ez felülmúl mindent a lebilincselő történetével és szerintem – a lehetőségekhez képest – zseniális megvalósításával. Komolyan mondom, megérte azt a majd 50 órát végigülni, végigizgulni, már csak a 3. évad utolsó 5 percéért… Szóval ki ne hagyjátok! (Természetesen a Fireflyt se:D)

Ryxus - 2008. 04. 26. 20:06

Heroes…

Egyszarvu - 2008. 04. 26. 20:08

D-E-X-T-E-R!! Nincs jobb! :P
De ha régi sorozat, ami már sajna nem fut, akkor a R-O-S-W-E-L-L -Imádtam

lacalaca - 2008. 04. 26. 20:10

Battlestar Galactica, gondolkodás nélkül…

Glory - 2008. 04. 26. 20:11

Buffy, a vámpírok réme

ChrisDry - 2008. 04. 26. 20:13

Coupling (I-II. évad), és a Született feleségek

qczi - 2008. 04. 26. 20:14

seinfeld

keresztenyakos - 2008. 04. 26. 20:16

Dexter(alle zusammen)

SpockCooper - 2008. 04. 26. 20:18

djdanif teljesen egyetértek veled a BSG-vel kapcsolatban, én is az utóbbi egy-két hónap alatt daráltam le, az utolsó öt perccel kapcsolatban is igazad van. Nekem a Family Guy a kedvencem, letagadhatnám, de tény, hogy minden nap megnézek egy részt.

Risi92 - 2008. 04. 26. 20:23

régi: jóbarátok
új: született feleségek, odaát

kihaeennem - 2008. 04. 26. 20:28

Boston Legal
( mogotte kicsit lemaradva Scrubs )

FZoli - 2008. 04. 26. 20:29

Stargate SG-1. Van benne akció, izgalom és humor is. Mi kell még? :)

hamed - 2008. 04. 26. 20:29

The Sopranos ( Maffiózók )

Tisss - 2008. 04. 26. 20:32

Californication

dorcsi - 2008. 04. 26. 20:35

Ááá, de nehéz egyet…Gilmore Girls, de csak az első 3 évad(4. félig).
Na, lesz egy húszperces is, úgyse volt még: 30 Rock.

vitaro - 2008. 04. 26. 20:37

Hihetetlen, hogy még senki nem írta:

Knight Rider :D

sagan - 2008. 04. 26. 20:38

egy kicsit a múltba is révedve:
Monty Python’s Flying Circus
Ráadásul eredeti nyelven sugározták,ami akkor is és azóta is példa nélküli.Bár sajnos végül ezt is utolérte a szinkronizálási láz.

fagyalllo - 2008. 04. 26. 20:42

dedlájkmí

ann86 - 2008. 04. 26. 20:43

Jóbarátok

talán mert még mindig ugyanúgy megnevettet, és sosem okozott csalódást
de ha a 6. évadot nem számítom, akkor a Gilmore Girls is lehetne…
a többiről (Lost, Dexter, House, HIMYM..) nem is beszélve!

Kahuna - 2008. 04. 26. 20:48

Twin Peaks

edu - 2008. 04. 26. 20:49

Egyértelműen és tagadhatatlanul House

starla - 2008. 04. 26. 20:51

northern exposure

Joey - 2008. 04. 26. 20:56

Jóbarátok

csocsi - 2008. 04. 26. 21:00

Supernatural

yata - 2008. 04. 26. 21:01

TWIN PEAKS -így csupa nagybetűvel. Misztikum, thriller, dráma, sajátos humor és kisvárosi idill amelynek a mélyén borzalom lappang. Ez így kicsit közhelyes, de aki nem látta, annak kötelező.

zori - 2008. 04. 26. 21:08

huszonnégy

Crusader - 2008. 04. 26. 21:28

Nekem is a DEXTER!
Kevés ilyen sorozat van, ami ennyire tudja hozni minden egyes résszel a színvonalat.

Trotyi - 2008. 04. 26. 21:33

House

Brigi - 2008. 04. 26. 21:36

Doctor Who

EddyDean - 2008. 04. 26. 21:41

Az Igazságosztó! Kimondottan magyar szinkronnal!

Ademaro - 2008. 04. 26. 21:42

SG-1

justice111 - 2008. 04. 26. 21:42

Friday Night Lights

robi110 - 2008. 04. 26. 21:47

1. Hősök, 2. House, 3. Feleségek, 4. Monk és /mert az öt egy kerekebb számXD/5. az “új” belépő KyleXY.

Mayan - 2008. 04. 26. 21:51

Babylon5

Thrasher - 2008. 04. 26. 21:54

Twin Peaks

Jano - 2008. 04. 26. 21:59

Ha ez vetélkedő, akkor Lost-ra számítok befutóként. És én is hozzájárulok: LOST! :)

pigi - 2008. 04. 26. 21:59

CSI

moNTo - 2008. 04. 26. 22:02

deadwood

Richie - 2008. 04. 26. 22:03

Lost

Zsoltee - 2008. 04. 26. 22:06

most a LOST :D

pisketi - 2008. 04. 26. 22:07

Third Watch (Harmadik Muszak)

Kicsiolasz - 2008. 04. 26. 22:07

Dexter :) Ha nem kellett volna aludnom a meló miatt, valszeg egyben nyomom le az eddigieket, annyira rákattantam :)

deka - 2008. 04. 26. 22:08

Egy rém rendes család..

Szilgyo - 2008. 04. 26. 22:08

Veronica Mars

meroving13 - 2008. 04. 26. 22:09

ALIAS!

sok sorozatot nézek, de ennyire egy se érdekelt!

Rákember - 2008. 04. 26. 22:12

Kés/Alatt
(+ Jericho, de sajnos annak már vége…)

Seraphin - 2008. 04. 26. 22:12

Simlis és Szende

Malen - 2008. 04. 26. 22:12

Dark Angel

Nem olvastam végig ennyi postot, de ameddig eljutottam, nem emlegettétek. Pedig valami hihetetlen…

Szorosan mögötte ott toporog mondjuk a Star Trek: Enterprise is. :)

Era - 2008. 04. 26. 22:13

Nálam jelenleg a Moonlight
a favorit. Nagy harcban a Joey-val.

Trib - 2008. 04. 26. 22:14

1. WestWing 2. House 3. Jóbarátok 4. SouthPark 5. Californication

m0py - 2008. 04. 26. 22:15

Scrubs!!!

Kevin - 2008. 04. 26. 22:16

Dexter a nyerő nálam

CyClotroniC - 2008. 04. 26. 22:21

Sose tudtam egyet kiemelni, marha sokat szeretek, sitcomok közül talán az OFFICE, amúgy meg a VERONICA MARS, bár ezt hétfőn kezdtem el, de már 2 szezon elfogyott, lehet csak az újdonság varázsa :D

vöce - 2008. 04. 26. 22:26

Lost:)

Kobra - 2008. 04. 26. 22:26

LOST. Mert ez volt az első sorozat ami igazán megfogott

Héé - 2008. 04. 26. 22:30

Firefly

vöce - 2008. 04. 26. 22:32

indok lemaradt: mert már régen is sok sorozatot imádtam de azoknál nem néztem meg az új részeket kb 5-ször újra meg újra:D

Ági* - 2008. 04. 26. 22:33

Nehéz választani….
Heroes….

ericghar - 2008. 04. 26. 22:36

Firefly – innen indult a sorozatfüggőségem

FireKnight - 2008. 04. 26. 22:37

Hercules – The Legendary Journeys

cinnouse - 2008. 04. 26. 22:37

BSG

madcows - 2008. 04. 26. 22:38

prison break,de csak hajszalhosszal a Scrubs elott

Desperate HOUSEwife - 2008. 04. 26. 22:39

JÓBARÁTOK.

Amúgy ez nem is olyan egyszerű kérdés. :) Majdnem beírtam a House-t, de elvből nem mondok legnagyobb kedvencnek olyan sorozatot, aminek még nincs vége, tehát simán eltoszódhat a következő évadban. De a Jóbarátok az egyetlen olían sorozat, ami nálam hosszú távon is bizonyított, mind a 10 évadát élveztem, színészi játék végig nagyon jó volt, nem éreztem azt, hogy elfáradt, és ez az a sorozat, amit bármikor képes vagok újranézni és ugyanúgy élvezem. Ezek egyedül a Jóbarátokra érvényesek nálam.

plüssfürj - 2008. 04. 26. 22:41

Az igazi favorit az a Helyszínelők, de mostanában inkább Dexter, Kés/alatt vagy a Sírhant művek a nagyobb kedvencek, sorrend itt nincs.

Csi - 2008. 04. 26. 22:44

Jaaaaaj. Weeds vagy Firefly, Weeds vagy Firefly, Weeds vagy Firefly….

Firefly.

Gergoo - 2008. 04. 26. 22:44

Jóbarátok egértelműen. Bármikor bármelyik rész…

bazoly - 2008. 04. 26. 22:46

Dexter

Narcissa - 2008. 04. 26. 22:49

Stargate (SG-1 és Atlantis egyaránt)

SzilviBarack - 2008. 04. 26. 22:51

miat + t = miatt (így már jó)

potato - 2008. 04. 26. 22:55

Favorit Prison Break elso evad viszont a masik 2 mar meg sem uti az eslojet szal legyen One Tree Hill mert meg senki sem irta es kiegyensulyozottan mindegyik evad jora sikerult volna viszont SupNatot irnek ha az elso 2 evad is olyan jo lett volna mint a 3.

Remus - 2008. 04. 26. 22:57

Dr House (House MD)

ampervadasz - 2008. 04. 26. 22:59

Engem eddig Buffy fogott meg a legjobban.

Stalker - 2008. 04. 26. 23:00

Na ezt a kérdést könnyű lesz megválaszolni:
Lost

Edka - 2008. 04. 26. 23:00

Nem könnyű választani, mert legalább 6 olyan sorozat van, ami imádok, de ha muszáj választani, akkor Monk.:)

Larter - 2008. 04. 26. 23:00

Dexter

Remus - 2008. 04. 26. 23:00

Anyukám nevében pedig:
Szívek szállodája (Gilmore Girls) és Az elnök emberei (WestWing)
Most is ez utóbbit nyomatja a nappaliban :o))

dani - 2008. 04. 26. 23:02

24

(The following takes place between...)

peti - 2008. 04. 26. 23:05

Doctor Who

Evi - 2008. 04. 26. 23:05

Lost (hajszállal mögötte X-files, Dead like me, Six feet under, Doctor who)

bugijakab - 2008. 04. 26. 23:08

filmet sokkal nehezebb volt választani,sori teljesen egyértelműen:

LOST

ProTech - 2008. 04. 26. 23:10

Ha ez a kerdes par evvel ezelott jott volna akkor kapasbol ravagom, hogy Firefly. De azota az angolok bealkottak egy olyat, ami kapasbol leverte az osszes ameriaki sorozatot. Egyszeruen mas kategoria. Aki nem jott volna re az eddigiekbol:

Skins

paperninjaa - 2008. 04. 26. 23:10

Firefly !

Magdi néni - 2008. 04. 26. 23:11

Barátok Közt

etiop - 2008. 04. 26. 23:12

Ez könnyű: Wonderfalls.

Gracie - 2008. 04. 26. 23:15

Will & Grace

madcows - 2008. 04. 26. 23:16

nekem a jobaratok regebben meg a tv2-n a kedvenc sorozatom volt,hazaertem sulibol,s mindig pont az ment,de amikor elkezdtek a viasat-on az 1.evadot,akkor 2 reszt megneztem,es akkor nem jott be annyira

HomeX - 2008. 04. 26. 23:17

Stingers :)

sowi - 2008. 04. 26. 23:18

veronica mars

luc - 2008. 04. 26. 23:18

STUDIO 60 ON THE SUNSET STRIP!

-legalábbis jól begyakorolt rutinként mindig ezt vágom rá válaszként… de ha nagyon a lelkem legmélyébe kéne tekintenem, akkor lehet, hogy egy firefly kerülne ki mégis győztesként (de azt úgysem vállalom fel, mert nem szeretnék ilyen geek-girl szerepkörben tetszelegni…)

friss észrevétel: úgy látszik koraicancel-sucker vagyok :D)

Spider - 2008. 04. 26. 23:19

Scrubs. Mert mindent innen tanultam, amit az életről tudok és mert … Sarah Chalke! :)

Killnate - 2008. 04. 26. 23:19

Boston Legal

ndavid42 - 2008. 04. 26. 23:22

Firefly (de nehéz kérdés ez, de nehéz! :)

Milla - 2008. 04. 26. 23:22

Alias és Jóbarátok. Nem bírok dönteni :P

Nezuvian - 2008. 04. 26. 23:23

Firefly

bagaela - 2008. 04. 26. 23:24

BSG (és lány vagyok :) )

frocli - 2008. 04. 26. 23:24

WEST WING – The one, forever. :-)
Mind a 7 évad, főleg most, hogy megy az amerikai elnökválasztás. Hihetetlen, hogy 3 éve már megfilmezték….

Deaday - 2008. 04. 26. 23:29

Angel

maniakus - 2008. 04. 26. 23:30

boston legal

md. - 2008. 04. 26. 23:30

Firefly

(sajnálom galactica, utóbbi időben eluralkodott rajtad olmos bácsi izzadságszaga)

canaze - 2008. 04. 26. 23:34

SLIDERS: a legelső, kb. 7× láttam az egészet
Manapság SMALLVILLE

baker - 2008. 04. 26. 23:36

The Wire

tcs - 2008. 04. 26. 23:38

Jóbarátok

samakacska - 2008. 04. 26. 23:41

24
Jack Bauer alap:D

AMD - 2008. 04. 26. 23:44

The Sopranos

vicvega - 2008. 04. 26. 23:54

jelenleg a Lost

aljaspod - 2008. 04. 26. 23:59

Alias

pamut - 2008. 04. 26. 23:59

En is nagy addikt vagyok, kovetem a Grey’s-t, a DH-t, Brothers & Sisters-t, L Word-ot, Men in Trees-t, Californication-t, ezek mind jok, de valoszinu evekkel kesobb nem neznem vissza a reszeket. Viszont a Sex and the City-t barmikor szivesen ujranezem, es mindig, minden reszben van valami, amihez tudok kotni, ami epp aktualisan meg tud erinteni… Klasszak a tortenetek, a karakterek, a varos, a helyek, es az aki, azt mondja, hogy csak arrol szol, hogy a pasik eldobhatok, meg, hogy a szereplok vegigkekszoljak egesz Manhattant, es a szinglikultuszt elteti, az nyilvan nem jutott meg el a 6. season-ig.

kacsababa -m- - 2008. 04. 27. 00:00

Húha, ez aztán a kérdés. :)
Nálam túl sok minden verseng ezért a címért, még műfajokon belül is, egyszerűen nem tudok választani… :$
House, VM, BSG, Firefly, HIMYM, Earl, Supnat, Angel…

tissne - 2008. 04. 27. 00:22

A szívem akkorát dobbant, mikor megláttam a Stingers-t a listán! Kisszívem egyik kiscsücske volt:)

thingol - 2008. 04. 27. 00:23

Egyértelműen Veronica Mars.

mizeka - 2008. 04. 27. 00:44

LOST. (pedig jó sokat nézek/néztem)

albi99 - 2008. 04. 27. 00:45

Mivel ez kötelező kérdés – 24 :)

Erről viszont eszembe jutott, hogy nyilván fel tud mindenki sorolni még minimum 3-4 (de az itteni junkie-k inkább 8-10) másik kedvencet is… És ha valaki pont azoat sorolja fel, mint én, akkor én azzal az emberrel az életben is jól kijönnék? Mi másban hasonlítanék még ahhoz? Nincs kedvetek erre is csinálni valami felmérést, klubbarendezést, profilosdit? És a 100% match-ek örülhetnének egymásnak, vagy valami :) :) Mondjuk lehetne egy nagy gigalista, amiben lehet “ikszelni” a sorozatokat, és akik pontosan ugyanazokat jelölik (mondjuk top5 vagy top10 alapon), azok hivatalosan is azonos érdeklődésűek… Fogadjunk, hogy ez alapján a társkereső irodák is tutibb párokat találnának :DDDD Ha két ember egyetért a sorozatokban, akkor minden másban is egyet fognak ;) Na jó, lehet, hogy csak késő van, de milyen ötlet?

Pálesz - 2008. 04. 27. 00:47

Firefly. Naná.

Atyus - 2008. 04. 27. 00:48

Sliders!!!

kane - 2008. 04. 27. 00:49

Beverly Hills 90210

hungromit - 2008. 04. 27. 00:55

SKINS

Ez a két évad úgy volt tökéletes ahogy, és tényleg tipikusan az a sorozat, aminek minden részét baromira vártam és szerettem,szóval Skins

szucsitg - 2008. 04. 27. 00:59

albi: gyere a blogtalira, es akkor talalkozhatsz emberekkel, hatha talalsz hasonlot mint te. amugy en mar egy-ket emberrol tudnom, h eleg hasonlo izlesunk van, de ez a tarskereso nagyon elborult, sztem:D

Friszko_balla - 2008. 04. 27. 01:21

Stargate SG-1, és minden más:D

Lyta - 2008. 04. 27. 01:35

Már csak a nickem is kötelez!:-))
Természetesen a Babylon 5!

kid - 2008. 04. 27. 01:46

Grace Klinika

xyz - 2008. 04. 27. 01:46

South Park

John_Abruzzi - 2008. 04. 27. 01:46

Stargate SG-1.

GrungeMan - 2008. 04. 27. 01:47

Jóbarátok
Egyértelmű…nincs nap amikor ne néznék meg 1 részt, évek óta nem volt,kivéve fesztiválokon:) minimum 10szer láttam már minden részt, mindig tudom a következő mondatot, és mégis leköt, imádom, elaludni sem tudok már anélkül, hogy na az menne :)

simonmelinda - 2008. 04. 27. 01:51

Szex és New York
Született Feleségek

phalanx - 2008. 04. 27. 01:56

Star Trek sorozatok, de ha mindenképpen választani kell akkor Voyager

Ihi - 2008. 04. 27. 02:01

Doctor Who

Minden percét élvezem, ezzel a sorozattal esett meg velem először, hogy nem bírtam kivárni míg lesz legalább angol felirat, hogy ne csak minden 3. mondatot értsek meg :) Egyszerűen zseniális az egész. Aki látott belőle az tudja miről beszélek, aki meg nem annak úgyis mindegy, a lényeg hogy aki igazi addict ezt a sorozatot semmiképp sem hagyhatja ki :D

zdawg - 2008. 04. 27. 02:07

fogos kerdes, de mivel egybol ravagos, akkor azt mondanam, hogy Lost, es elnezest a tobbi kedvencemtol ezert :)

Koshy - 2008. 04. 27. 02:11

Babylon 5 és Dexter.

Sphinx - 2008. 04. 27. 02:26

–The Office– (az amcsi)
Jó kis történetem van róla, hogy miért. Röviden az, hogy egyszer szilveszteri bulit hagytam ott, és Office-t daráltam reggelig.
De különben a mostani részeket már nem is élvezem annyira.

Én lehet, hogy szemét vagyok de mindenkinek a hozzászólását aki felsorolt egy rakat sorozatot, egy helyett, szépen kivágnám innen és beraknám egy új bejegyzés alá. Majd a végén persze :P

junglegymer - 2008. 04. 27. 02:34

olyan rohadt nehez kerdes ez, hogy nem is tudok mit valaszolni, mert ahogy nez mindig mast az ember, egyszerre sokat, akkor belelendul. De igy voltak mar kedvenc sorozatok: Prison Break, House, 24, Studio 60, Nip/Tuck, most Rescue me.
De altalanos favorit:
DEXTER

CR - 2008. 04. 27. 02:41

Sex and the City

loryb - 2008. 04. 27. 02:44

Friends – Jóbarátok

scottee - 2008. 04. 27. 03:08

Lost

bodzasfanta - 2008. 04. 27. 03:53

South Park

uran - 2008. 04. 27. 04:04

Buffy

Rengeteg sorozat nőtt nagyon a szivemhez az évek során, de a Buffy marad számomra a ‘one and only’ :D

BaRan - 2008. 04. 27. 04:20

Ez egy nagyon nehéz kérdés volt, több kedvencem is beugrott, hogy mit miért szeretek és milyen hatással volt rám, ám egy jó ideig képtelen voltam választani köztük, míg végül beugrott. Az abszolút favorit nálam az, melyiknek elképesztett az eredetiségige, teljesen odaszegezett a képernyő elé és a legjobban fájt, hogy nem folytatták tovább:

The Lost Room

redzsinaphalandzsi - 2008. 04. 27. 05:32

legeslegkedvencebb(tudom, kicsit ciki)a Gilmore Girls, de csak az elso 4 evad. Picit lemaradva House,CSi(kiveve a Miamit),Bones,es a cikisek megint: The OC,One Tree Hill, Dawson’s Creek, nem utolsosorban a Friends es pont.(Es nem csaltam, csak egyet mondtam, a tobbit csak imadom, de a kedvenckedvenc a GG.)

diceman - 2008. 04. 27. 06:19

A kaméleon

moltisanti - 2008. 04. 27. 07:18

lessie

moltisanti - 2008. 04. 27. 07:18

ja nem!Lessie hazater

TR - 2008. 04. 27. 07:38

Veronica Mars, bár az átfogó szál hiánya a harmadik évadban fájó pont. (Szoros befutóként a Dexter, a BSG és a Gilmore Girls maradt le)

TR - 2008. 04. 27. 07:41

Illetve a Firefly, de mivel egy évadot sem élt meg, nem vettem bele a versengésbe. Egyébként talán megosztott elsőség lenne a VM mellett.

rhynn - 2008. 04. 27. 07:53

Lost

L@ci - 2008. 04. 27. 08:00

24
Ez volt az első. :D

kalel - 2008. 04. 27. 08:25

smallville.

Dali2000 - 2008. 04. 27. 08:40

én nem tudok választani

balinto - 2008. 04. 27. 08:55

the office

balinto - 2008. 04. 27. 08:55

(US)

nolan - 2008. 04. 27. 09:09

lost

Geekcom - 2008. 04. 27. 09:12

Monk

davidson - 2008. 04. 27. 09:21

hmmm.Nem tudom.Legyen Ed…
(Még mindig megy:Monk)

revkri - 2008. 04. 27. 09:23

Ez egyszerű.

Six Feet Under

Aki végig nézte az nem is írhatna mást. Nincs még egy sorozat ami ilyen érzelmi hatással volt rám. És valószínűleg nem is lesz.

- 2008. 04. 27. 09:27

Most Supernatural, de sokszor változik:))

Shasha - 2008. 04. 27. 09:31

SupNat

A.Andi - 2008. 04. 27. 09:37

Lost
(egy hajszállal, de 24, Született feleségek és House nagyon kevéssel utána)

A.Andi - 2008. 04. 27. 09:38

De 3 éve egyértelműen a Jóbarátokat mondtam volna (még most is nagy kedvencem)

Karinho - 2008. 04. 27. 09:53

Battlestar Galactica, amivel mostanában méltánytalanul keveset foglalkoztok itt a blogon..

nighty - 2008. 04. 27. 10:15

Firefly

dimitrij - 2008. 04. 27. 10:24

24 (per pillanat, de volt nem kevés olyan, ami bejövős volt)

fogi - 2008. 04. 27. 10:25

Lost (egyébként nagyon sok szívügyem van sorozatfronton, de azt hiszem a Loston nincs mit magyaráznom, félelmetes színvonal)

által-ér - 2008. 04. 27. 10:35

24

Alexxandra - 2008. 04. 27. 10:43

Prison Break és CSI: Miami. :)

Spawn - 2008. 04. 27. 10:50

Elég sok sorozatot nézek, de ha egy No.1-et kell mondani, akkor a Dark Angel. :)

Kaktusz - 2008. 04. 27. 10:51

az alapján, hogy melyik az a sorozat, aminek bármelyik része bármennyiszer újranézve ugyanannyira leköt mint elsőre, a győztes:

JÓBARÁTOK

de meg kell jegyeznem, hogy ketten is megszorongatták:
a PUSHING DAISIES csak azért nem lett az első mert még csak 9 része készült el,
a WEST WING pedig azért, mert a 6. évadban annyira elszállt hogy még mindig haragszom rá:( (de azért örülök h 8 szavazat is érkezett rá eddig:))

Jenny - 2008. 04. 27. 10:54

Buffy… már vagy 5 éve

juhaszvik - 2008. 04. 27. 11:12

az egyik a LOST, a másik pedig az amelyikben anya meg lánya ökörködnek egy amerikai kisvárosban (azért nem mondom a címét, mert csak egyet szabad) :)

de pl 5 évesen a Nils Holgerson volt
7-8 évesen a Chip és Dale
9 évesen a Balu kapitány
10 évesen a Knight Rider
12 évesen a Klassz futballsztárok (aka Tsubasa kapitány) by RTL2
15 évesen Dragonball
19 évesen a Jóbarátok
most 25 vagyok és nagyon sajnálom amiért nem csak 1-et írtam (de tényleg) :)

winnie: nem vagyok régóta az oldal látogatója, úgyhogy én most lehidaltam azon, hogy a Monk a kedvenced, nem mintha bármi baj lenne vele (nálam talán top 10-es)
de ha már kérdések: nem lehetne mondjuk egy

“Ki a kedvenc sorozatszereplőd?”

vagy hasonló (persze csak ha még nem volt)

SLY - 2008. 04. 27. 11:13

How i met your mother

Péci - 2008. 04. 27. 11:20

Doctor Who

T. - 2008. 04. 27. 11:27

Kacsamesék – Ducktales

Zoli a politika fenegyereke (Bakura az okostojás) - 2008. 04. 27. 11:30

NARUTO

Pedig lassan 29 éves leszek, és ez meg kb 12 éveseknek szól…
Tudom elképesztően ciki, de ez van…

cruseeto - 2008. 04. 27. 11:32

Rescue Me. Olyan pillanatokat élnek meg és olyan mélységeket érnek el, amiket soha nem gondolna az ember. És mindig van még lejjebb.

VeroRosyth - 2008. 04. 27. 11:43

Nem tudok kedvencet mondani, de amit legtöbbször láttam, s bármikor megtudom nézni bármelyik részt, az a Friends.

teodora - 2008. 04. 27. 11:45

Prison Break

Raven Seldon - 2008. 04. 27. 11:47

Lost, akármennyire is van benne 1-2 bénaság néha :)
(de nem bírom ki, hogy ne írjam le még a Rescue Me-t is :))

winnie - 2008. 04. 27. 11:47

“winnie: nem vagyok régóta az oldal látogatója, úgyhogy én most lehidaltam azon, hogy a Monk a kedvenced, ”

azt hittem, hogy ezt mindenki tudja:)

Remus - 2008. 04. 27. 11:53

Heroes

z210 - 2008. 04. 27. 11:57

Smallville

silver42 - 2008. 04. 27. 11:58

Northern Exposure (Miért Éppen Alaszka?)

kinkio - 2008. 04. 27. 12:01

Rescue Me

McEwan - 2008. 04. 27. 12:02

six feet under

mentalitaultras - 2008. 04. 27. 12:02

Barátok közt

sesztei - 2008. 04. 27. 12:06

Angel
ettől lettem junkie úgyhogy kedvenc marad

no.skll - 2008. 04. 27. 12:10

JÓBARÁTOK
(Meglepoen kevesen irtak.. ?!)

e744 - 2008. 04. 27. 12:13

Grey’s Anatomy forever

Mitisz - 2008. 04. 27. 12:25

LOST

Winkie - 2008. 04. 27. 12:32

LOST
(pár éve még Nip/Tuck volt)

sajtos - 2008. 04. 27. 12:36

Sopranos

wildguy - 2008. 04. 27. 12:40

24

adamec - 2008. 04. 27. 12:40

Monk

Janee - 2008. 04. 27. 12:44

Jóbarátok

Guen - 2008. 04. 27. 12:45

Egyértelműen 24 !!!

Fej - 2008. 04. 27. 12:54

Az örök kedvenc az a Maffiózók (Sopranos), de mindig vannak aktuális kedvencek (most éppen a Flight of the Conchords).

phelan - 2008. 04. 27. 12:54

aminek tényleg minden részét láttam:

Buffy the vampire slayer

balintoska - 2008. 04. 27. 12:59

Nip/tuck egyértelmű évadról évadra elvetemültebb és egyre jobban imádom :)

feri - 2008. 04. 27. 13:01

3at is tudnék mondani aminek minden részét láttam de
legyen kimondom…. Hetedik mennyország

Wezir - 2008. 04. 27. 13:02

Dexter

gengi83 - 2008. 04. 27. 13:12

Jóbarátok
bármennyiszer végig tudom nézni és mindig más poénkon röhögök.

bz - 2008. 04. 27. 13:13

Nembaj Feri… senki se fog bántani emiatt :D

Balázs - 2008. 04. 27. 13:15

Jóbarátok+Will & Grace

MegaZork - 2008. 04. 27. 13:16

The Sopranos

Matt9HUN - 2008. 04. 27. 13:29

24

wice - 2008. 04. 27. 13:34

Viszonyok (Relativity)

szeder - 2008. 04. 27. 13:35

Queer As Folk

tionion - 2008. 04. 27. 13:44

Everwood
sztem a legjobb, akárhányszor újra tudnám nézni
második a Lost
harmadik meg a Ház doki:)

cinderella - 2008. 04. 27. 13:45

One Tree Hill (Always and Forever) :)

jungle - 2008. 04. 27. 13:47

friends

wave - 2008. 04. 27. 13:48

lost

BuTCH - 2008. 04. 27. 14:05

40 perces: LOST (megunhatatlan)

20 perces: Rém rendes család, Jóbarátok, The Simpsons (mindig feldobják a napom örökös poénjaikkal)

fuckdroid - 2008. 04. 27. 14:09

egyértelmű horrorkirály:REC
ha valaki tud ennél jobb horrort írja meg.)

Nike - 2008. 04. 27. 14:12

Prison Break, Lost, Desperate Housewives ebben a sorrendben. De jó még a Bones, Heroes is.
Azt hiszem mást nem is kell hozzáfűznüm.

Freevo - 2008. 04. 27. 14:13

Battlestar Galactica, nagyon sok sci-fit és drámát látva is verhetetlen nálam.

Aragorn83 - 2008. 04. 27. 14:27

LOST. Forever! :D

Ju - 2008. 04. 27. 15:04

X-akták, eddig

aztán majd jópár év múlva valamelyik a mostaniak közül, Lost? House?
ezeknek érniük kell nálam még mert egyelőre aktívan futnak tovább
majd ha véget érnek, na akkor lehet filóznom melyik kerül a dobogóra!

Flanker - 2008. 04. 27. 15:05

Friends.. paraszthajszállal a Scrubs előtt.. de előtte

mágnes - 2008. 04. 27. 15:16

Vészhelyzet. Nem mindig hozza a formáját, de gyerekkorom óta egy részt nem hagytam ki, és ha pocsék a rész, akkor is végig szenvedem. Azt hiszem borzalmas lesz az első pár hét, miután vége, megszoktam, hogy minden héten van, biztos pontként.

RIDER-BOY - 2008. 04. 27. 15:56

KNIGHT RIDER!

dozark - 2008. 04. 27. 16:04

24

Nagy Zoltán - 2008. 04. 27. 16:05

Dexter

Denisa Wry - 2008. 04. 27. 16:19

Buffy
Olyan sorozat amit többször is képes voltam megnézni.

danNN - 2008. 04. 27. 16:24

doktor HÁZ

Karret - 2008. 04. 27. 16:54

Stargate SG-1 :D 4eva!!!

Eidur - 2008. 04. 27. 17:08

Nehéz nehéz…

Lost…azt hiszem…

hacker911 - 2008. 04. 27. 17:09

egyertelmuen a kameleon, bocsesz

Edem - 2008. 04. 27. 17:12

Smallville

Baldrick - 2008. 04. 27. 17:23

LOST

carlos - 2008. 04. 27. 17:30

24

Dawe - 2008. 04. 27. 17:31

Elnök emberei

S@ti - 2008. 04. 27. 17:54

House M. D.
Toronymagasan.

Pelevin - 2008. 04. 27. 17:55

The Wire

Wittgen - 2008. 04. 27. 17:58

Miami Vice :)

Koga - 2008. 04. 27. 18:27

House MD vagy LOST. Jelen pillanatban a Lost, de csak azért mert most nagyon pörögnek az események, és Houset már régen láttam. De kedvenceim közé tartozik még a Hősök, a Született feleségek, a Stargate, és a CSI.

Bikerboy - 2008. 04. 27. 18:51

Jóbarátok

whitesay - 2008. 04. 27. 18:57

Desperate Housewives
Imádom…

sacci - 2008. 04. 27. 19:07

skins:)

Anthonz - 2008. 04. 27. 19:30

igazából nehezen tudnék itt is választani, mióta megkezdődött a függőség (ahogy valaki írta kicsivel előbb :P ) leagalább 10 sorozatot nézek, és mindig vannak újak. Nagyon szeretem az HBO és Showtime produkciókat (Róma, Tudors, Maffiózók mind nagy kedvenc), de most kedvencnek a hangulata miatt azt mondanám: Dexter!!

Egyszerűen lehetetlen abbahagyni

Bosco - 2008. 04. 27. 19:31

THE WEST WING

Tökéletes színészek, tökéletes forgatókönyvek, tökéletes író(k), tökéletes rendezés…

Tökéletes sorozat.

TomekKowal - 2008. 04. 27. 19:35

kedvenc sorozat:24
film:Memento, A hetedik

babi - 2008. 04. 27. 19:36

GILMORE GIRLS-Király

TomekKowal - 2008. 04. 27. 19:37

Tudom hogy csak a sorozat volt a kérdés,csak kicsit most buzgómócsing voltam:9 Bocs érte.

Oscee - 2008. 04. 27. 19:37

24

szintén nem azért mert konstans 10/10 (olyan is, van, több is), hanem mert csak :)

Sydney - 2008. 04. 27. 20:14

Már hat éve (a magyar premier óta): Smallville :)

izéke - 2008. 04. 27. 20:15

Buffy – amit hiperfanatizmussal istenítek

dáma - 2008. 04. 27. 20:16

Rescue me!

setya - 2008. 04. 27. 20:28

Las Vegas

kisgans - 2008. 04. 27. 20:32

Lost

Zagloba - 2008. 04. 27. 20:54

Stargate SG-1

Bala - 2008. 04. 27. 21:05

Sikeresen elgondolkoztattatok… ahogy elmélkedtem h mit is írjak ide, egymás utánm jutottam eszembe a sorozat címek, h “uh az is, ez is jó, amazt is imádom” még gondolkozom egy kicsit :)

hát arra jutottam h nem tudok dönteni, sorry :)

Gabor - 2008. 04. 27. 21:09

Office (US) nagyon kira poénok, csak kár, hogy most sztrájkoltak az írok :\

LordHouse - 2008. 04. 27. 21:10

House :)

BigBone - 2008. 04. 27. 21:11

Stargate SG1, mert ezen a sorozaton nőttem fel :)

Kalamoj - 2008. 04. 27. 21:12

Akkor is kettőt írok, mert nem tudom eldönteni
The Wire, Entourage

brianaspirin - 2008. 04. 27. 21:23

Rémvadászok (Special Unit 2)
gagyisága ellenére mindig nagyokat tudtam röhögni a beszólásokon :)

saly - 2008. 04. 27. 21:30

My name is Earl :)

think - 2008. 04. 27. 21:36

mighty boosh

pollux - 2008. 04. 27. 21:43

Entourage

LipTon - 2008. 04. 27. 21:48

nehéz “szülés” volt, egész nap ezen filóztam, de meglett :)
skins
és h miért? mert szeretem, és nem tom megunni! jobbnál jobb karakterek, a történetek, a drámai szálak, és még jópár megfogalmazhatatlan “dolog”..
várjuk a folytatást!:)

sAnyi - 2008. 04. 27. 22:04

Prison Break – season 1

Blasi - 2008. 04. 27. 22:07

Stargate – SG1

Danesz - 2008. 04. 27. 22:20

Lost

Mambi - 2008. 04. 27. 22:26

LOST.

Zsoller - 2008. 04. 27. 22:49

The OC ez a legjobb amit az össz évadot megtudtam nézni kettőnél többször is 1 hónap leforgása alatt úgy, hogy teljes figyelemmel és vártam a következő részt ötödszörre is…

Caeiro - 2008. 04. 27. 22:50

X-akták. Az egész gyermekkoromat meghatározta, persze 24 se rossz, de nem Jack-en nőttem fel.

makaii - 2008. 04. 27. 22:57

Entourage – ALAP!

Zolka - 2008. 04. 27. 23:04

Még1 LOST :)

gabbb - 2008. 04. 27. 23:06

the sopranos

depth - 2008. 04. 27. 23:15

South Park ofkorsz. összes részt ezerszer láttam már.

Blythe - 2008. 04. 27. 23:24

Supernatural
De ezt szerintem mindenki máshogy méri magában és lehet, azt sem ártana megkérdezni, a favoritot ki mivel magyarázza.
Nekem pl felmerült sok más is hirtelen, de belegondoltam, hogy ennek az egynek gyűjtöm ki az idézeteit. Ez az, ami megvan letöltve is, és eredeti verzióban is – szép dobozban szép pénzért. Ez az amiért bármilyen fórumra hajlnadó vagyok írni, hogy szóljak pár jó szót az érdekében -lásd most. Ez az, amit annak ellenére, hogy analfabéta vagyok a letöltéshez és a melóhelyemen kívül nincs is megfelelő számítógépem, mégis mindig valahogy megnézem az amerikai premier után 1-2 nappal, csak hogy minél előbb naprakész legyek. Ezeket a dolgokat egyetlen más sorozatért sem tettem még meg, tehát ilyen szempontból abszolút favorit. De ha azt kérded melyik sorozat az, amit sosem unok meg, a lista még biztos bővülne.
Tényleg, azt már kérdezted, ki mit tesz meg egy sorozatért, hogy lássa? Lehet érdekesebb lenne, mint 1-2 sorozatcímet beírni válaszul.

North15 - 2008. 04. 27. 23:31

Jó a kérdés. Amikor elolvastam, pár pillanat alatt pörögtek végig az agyamban a jobbnál jobb sorozatok, hajszálnyi különbségek vannak köztük, de mégis gyorsan megállt a Firefly-nál. Viszont ahogy végigfutottam a többiek kedvencein, megakadt a szemem a Miért éppen Alaszkán, és bizony elgondolkoztam, és kicsit össze is zavarodtam. Eszméletlen jó az a sorozat, minden részét élvezem, minden része üt, és összehasonlítva talán minden szempontból jobb mint a Firefly, mégse tudom azt mondani, hogy a kedvencem lenne, de nem tudom miért.:)

Viszont akármennyire kedvenc is az említett scifi, ha egy részt kellene mondanom, toronymagasan a Pushing Daisies pilotja nyerne, mindenkit porig alázva.

maci - 2008. 04. 27. 23:45

Monk. :O)

Hicudzsi - 2008. 04. 27. 23:59

Firefly

Tücsök - 2008. 04. 28. 00:40

TWENTYFOUR

dzsiaj - 2008. 04. 28. 00:43

Angel. Én se gondolkodtam fél percig sem, és jó volt látni, hogy rajtam kívül még írták néhányan.

Necros - 2008. 04. 28. 06:25

Star Trek összes. :) Ha mindenképp választani kell, akkor ez, de amúgy rengeteg kedvenc van. :D

Secsa - 2008. 04. 28. 08:32

Irigyellek winnie, hogy igy siman ravagod, hogy Monk. Mikor elolvastam a kerdest, a fejemben vizfolyas modjara megindultaka cimek: Buffy, VM, SG, BGS, Lost, Scrubs, 24, DLM, Friends, Bones, Deadzone…affene, ez mar egy tizes listahoz is sok, pedig meg nem ertem a kedvencek vegere…
De ha mar mindenkepp egyet kell valasztani akkor az legyen:
Buffy the Vampire Slayer

kicsitian - 2008. 04. 28. 09:18

Lost.

dorcssa - 2008. 04. 28. 09:18

Nem tudok dönteni a Buffy, a Babylon5, a Farscape és a Firefly között.
Amivel sorozatrajongó lettem, az a Stargate, de az utolsó pár évad lehúzta a dobogóról. Az előbbi négy meg mindig másképp jó. A Buffy mert könnyed, mégis nagyon elgondolkodtató és emberi. A Babylon5 mert a világ legjobban megszerkesztett és tökéletesen egységes sorozata, ez tény, emellett nagyon jó humora van, és nagyon jól fogja meg az emberi élet értelmét. A Farscape mert….nos, a Farscape-et nemrég daráltam le, és egyszerűen behúzott magával, iszonyat jó karakterek, nagyon történetvezetés. Firefly-t nem kell magyarázni sztem. És ami mind a négyben jó, és nálam nagyon fontos egy sorozatban: a karakterfejlődés. Firefly-ban ez annyira nem látványos, de hisz szegénykém nem tudott kibontakozni, de a másik háromban valami iszonyat mértékűen ott van.

Llew - 2008. 04. 28. 09:24

[I]Sage – 2008. 04. 26. 16:57
Vengeance Unlimited – Az igazságosztó

EddyDean – 2008. 04. 26. 21:41
Az Igazságosztó! Kimondottan magyar szinkronnal![/I]

Tudom, hogy hivatalosan nem jelent meg, és itt nem lehet/szokás ilyesmit kérdezni, de ha valaki tudj az elérhetőségét akkor jelezze az enyim@levele.hu emailen. Előre is kösz.

Lesz valakinek annyi ideje, meg kedve, hogy összesítse? Így ránézésre a Dexter, Lost, Firefly szerepel gyakran.

valaki - 2008. 04. 28. 09:44

Lost

lol - 2008. 04. 28. 09:47

egyertelmu….Lost

HRG - 2008. 04. 28. 09:50

A Jóbarátok, mert…kell ezt magyarázni? ;)

ebuk - 2008. 04. 28. 10:01

Lost az, bár ezt olyan szar döntésnek érzem, ha belegondolok, a többibe, de aztán kimennek a fejemből, és csak a péntek hajnalra várok(:

majikavagyok - 2008. 04. 28. 10:13

Friends:)

anzsel - 2008. 04. 28. 10:16

nip/tuck

fanyar,durva,kendőzetlen,az álom mögötti valóság, és nagyon odavág…

mrspock - 2008. 04. 28. 10:21

star Trek(old)
napjainkban:
CSI:Miami-Horatio a legjobb!:-)
(bónus:Smallville,The L Word)

de85 - 2008. 04. 28. 10:24

Prison Break :)

Babesz - 2008. 04. 28. 10:42

Lost, egyértelmű.. :) Ha soha többet nem néznék sorozatokat, ezt akkor is. Pl axn-en állandóan nézem most a 4. évadot, pedig már hányszor láttam, és nemcsak vasárnap, hanem még az ismétlést is.., aztán majd nézem az rtl-en is.., és még kitudja hányszor addig megtekintem pc-n is újra. Asszem ez már függőség.. Bárcsak soha se lenne vége, soha.. :)

Fiti - 2008. 04. 28. 11:03

Firefly

kissalude - 2008. 04. 28. 11:51

South Park

vsxy - 2008. 04. 28. 11:53

Kyle xy

winterfell - 2008. 04. 28. 12:02

Egyértelműan Firefly:D

vasmacs - 2008. 04. 28. 12:03

Talán a Nip/Tuck, meg a Dexter, de legyen a Nip/Tuck, bár ha a Dexter továbbra is ilyen évadokat fog hozni, mint eddig, akkor asszem egy-két év múlva már az lesz a király :-)

Évi - 2008. 04. 28. 12:10

roswell
akkor kezdődött minden :)

Pilot - 2008. 04. 28. 12:28

Jack Bauer’s 24.

Az újfajta konstrukcióval egy nagy kultuszsorozat látott napvilágot, melynek már a hetedik évada készül. A cselekmények futtatása, a képi-, és hanghatások mind-mind elképesztőek.
A Huszonnégy a No.1 sorozat.

Supul_The_Flow - 2008. 04. 28. 12:30

Black Books.
Azt hiszem az egyetlen sorozat, amin bármikor, bárkivel, vagy egyedül, de visítva röhögök (asszem mindenki jobban jár, ha egyedül nézem).
A Dexter pedig egy kegyetlen izgalmas, remekül összerakott krimi, nincs is nála jobb, semmilyen más sorozatot nem daráltam még úgy, mint őt. Egy igazságosabb világban talán őt választottam volna
no.1-nak.

Selion - 2008. 04. 28. 12:36

Nagyon vacilláltam, hogy Firefly vagy Friends legyen, de végül is a Friends győzött orhosszal.

gabci - 2008. 04. 28. 12:37

Supernatural – a zene és a hangulat fogott meg benne – aztán lassan beleszerettem úgy ahogy van hibákkal együtt.

fogtunder - 2008. 04. 28. 12:38

annak ellenére, hogy van egy csomó más sorozat (többnyire sitcom), amit simán újra tudok nézni (jóbarátok, mylord, hallo-hallo, gilmore girls), ezeket nem mondanám kedvencnek.

ami először eszembe ötlött, az a californication, nekem nagyon bejött hank moody, de kissé félek a második évadtól, úgyhogy megjelölném az örök klasszikus firefly-t (persze a serenityvel kiegészítve).

Dés - 2008. 04. 28. 13:07

Szerintem a Jóbarátok versenyen kívüli, így a kedvenc talán ….. jajjjjj…..egy sorozat-függőtől nem lehet ilyet kérdezni….
De legyen az ANGEL. (meg a Született feleségek, a Californication, a Weeds, a BSG,a Fiúk a klubból, a Lost, a Heroes, s még a Dawson és a haverok is…) SORRY!!!

zseb - 2008. 04. 28. 13:49

Írtam egy 320 szavas hozzászólást, amelyben egy szem sorozatcím sincs, de igazából felesleges, úgyhogy zanzásítom:

“Egyetlen kedvencet? Mégis, hogyan? Ha gondolkodás nélkül vágok rá valamit, az is rögtön kettő!!! És képtelen lennék választani közülük, pedig az a kettő még a kilencvenes évek elején/közepén lett dobogós.

Elgondolkodtam, listát írtam, 22 lett, és mind-mind másképp és másért. Azt hiszem, nem lenne annyira nehéz top-“sok”-at kerekíteni belőle, de egy top3-mal már gondban lennék, viszont pontosan tudom, hogy ebből a 22 legkedvencebb-ből, melyik az a pár, amelyek közül ki kellene kerülni az „Igazinak”, de bennem már nem maradt plusz érv, ami bármelyiket is a többi elé emelné, így pusztán énipénijupiténi-alapon legyen a Váratlan utazás . (Azt még úgysem írta más.)

The_Daemon - 2008. 04. 28. 14:10

Traveler egyértelműen.

Andi - 2008. 04. 28. 14:27

Szívek szállodája. Pont.

szando007 - 2008. 04. 28. 14:53

X-akták, 24

Daxy - 2008. 04. 28. 15:12

hmm ez 1 jo kérdés :D
hát kapásbol Roswell jutott eszembe :D
másodiknak a Veronica Mars :D igaz most ezt nézem x)

ryan - 2008. 04. 28. 15:13

Rome
A legjobb, és tulajdonképpen egyetlen történelmi eseményeket is hitelesen ábrázoló sorozat. Két szezon után korai vég érte utól. :(
Amik megszorongatták:
Third watch, Sopranos, West Wing, South Park, Weeds,
Desperate housewiwes, Futurama

remlato - 2008. 04. 28. 15:30

twin peaks

blint - 2008. 04. 28. 15:44

Nancy ül a fűben

mokuska - 2008. 04. 28. 15:53

Sex and the City

Fr3ddyG - 2008. 04. 28. 16:32

Ajaj,könnyű kérdés:D…CALIFORNICATION

szandramantra - 2008. 04. 28. 17:50

Gilmore Girls

– nálunk is ez az anya lánya felállás, persze unoka még nincs :-D –

spacey - 2008. 04. 28. 19:19

A legjobb film az Amerikai szépség, nem vitás!
Sorozat? nezhéz kérdés, talán a Jóbarátok…

Horny Reaper - 2008. 04. 28. 19:23

Eleinte Buffy Bauert-t akartam írni, de mivel cask egyet lehet, ezért maradok a nagy öregnél, az abszolút etalonnál: 24 :-)

Horny Reaper - 2008. 04. 28. 19:27

Nem bírom ki, be kell rnom a futtatk méget is :-) Na szóval: Buffy, Angel, Firefly, Alias, Nip/Tuck, Stragate + Atlantis, Charmed, Califonication, CSI, Boston Legal, Bones, The Dead Zone (szemét USA Network :-( ), Psych, Sopranos, Supernatural, Hose, stb stb stb És bocs :-)

betmen - 2008. 04. 28. 20:25

Sex & the City

sirdond - 2008. 04. 28. 20:30

Nem lehet döneteni :D
Lost,Stargate,Babylon 5

Sony - 2008. 04. 28. 20:38

X-akták

Petes - 2008. 04. 28. 20:50

Amikor megláttam a kiírást elsőre az

A m e r i k a i s z é p s ég

ugrott be.

Az IMDB listámon 32 filmnek adtam 10-es értékelést, mindegyik nagy kedvenc másért és másért, kár hogy csak egyet lehet mondani :)

Petes - 2008. 04. 28. 20:51

Jajj bocs, azt hittem a filmbuzin vagyok :))

Kedvenc sorozat:

Egyértelműen, gondolkodás nélkül rávágva:

Sírhant Művek

dani321 - 2008. 04. 28. 21:30

Nekem a Lost

crex_crex - 2008. 04. 28. 21:40

The Shield

efGyuri - 2008. 04. 28. 22:02

24 (3.szezon)

Pancs - 2008. 04. 28. 23:21

Weeds, konkurál vele Dexter és House doki, de mivel csak egyet lehet, így marad a jelenlegi kedvenc: Weeds

mukuru - 2008. 04. 28. 23:47

mivel mindenki aki nem a Futuramat mondja hazudik vagy téved, ezért én a Futuramat mondom.

agancsos - 2008. 04. 29. 00:29

Tudom, hogy elcsépelt és nagy divat, de nekem a Lost

Sparrow - 2008. 04. 29. 04:11

Star Trek: Voyager. Ritka az olyan sorozat, maelynek nem cseszték el a második évadát. Ennek mind a hét évadát imádom, ez a sorozat vezetett be a Star Trek világába, és még angolból is sokat tanultam általa. A legjobb!

Bálna - 2008. 04. 29. 06:55

Csillagkapu

Bálna - 2008. 04. 29. 07:03

Stargate mind a 10 évad+Atlantisz a Sci-fi
24 a dráma kategória
Bundy a vígjátékból

Ha - 2008. 04. 29. 09:26

The Closer (A főnöknő)
Annyira vicces, hogy képes vagyok miatta fennmaradni.

pazzo - 2008. 04. 29. 10:17

Két pasi,megy egy kicsi.

Könnyű, és ha lemaradok egy részről,nem maradok le semmiről.÷)

Agrakos - 2008. 04. 29. 10:20

One Tree Hill

zsemlye - 2008. 04. 29. 11:18

all time: “The Nanny”
ami talán lemossa: “The Big Bang Theory”

fm! - 2008. 04. 29. 11:29

Veronica Mars

Czipi - 2008. 04. 29. 11:51

Magnum

DNA - 2008. 04. 29. 11:59

A kaméleonnal és a Szuper-csapattal kezdődött minden… de az örök kedvenc, a leg-leg-leg azért mégiscsak, és örökké a Will és Grace .

fruzsi - 2008. 04. 29. 12:51

Doctor Who

Fáj a szívem a Veronica Marsért, de ha egyszer a DW tökéletes… Más kérdés, hogy felőlem a DW bármelyik évad végén befejeződhetett volna (kis túlzással), míg a VM cancelt hatalmas hisztirohamok kísérték részemről (no Logan/Veronica happy ending for me :/)

És ha már itt tartunk: off, de nem hiszem hogy ez akárhova beillene… A “shipping” témában nem lesz post valamikor? Most lehet, buta libának tűnök, de sztem ez is fontos része a sorozatjunkie-ságnak. Kinek nem lágyul meg a szíve egy Chuck/Ned jelenet láttán?? ;-)

dorcssa - 2008. 04. 29. 15:35

Hát, ha lenne is shipperes post, oda tuti főleg lányok írnának. :D

Zsu - 2008. 04. 29. 16:45

ahh de nehéz kérdés…fél óra gondolkodás után az általam nézett kb 40 sorozatból, eddig azt tudtam legjobban kiszűrni, amit a legkevésbé szeretek…
legkedvencebbek:
veronica mars, friday night lights, jóbarátok vagy house….ahh melyik legyen…nah jó a kedvencem:
Veronica Mars
és azért mert bármikor újra tudnám nézni, és a legkellemesebb csalódás volt abból a szempontból, hogy milyen sorozatra számítottam és végül mit kaptam :)

duplabe - 2008. 04. 29. 16:46

Egyértelmű: FRIENDS

Chekow - 2008. 04. 29. 17:12

Dexter

mechorang - 2008. 04. 29. 17:23

egy sorozat mindenek felett:
M*A*S*H

las - 2008. 04. 29. 17:32

prison break!

stinky - 2008. 04. 29. 20:36

entourage

Cyberbird - 2008. 04. 29. 21:15

Hmm pokolian nehéz választás de: Jóbarátok :) legnagyobb kedvenc forever.

guidah - 2008. 04. 29. 22:29

dexter s01

guidah - 2008. 04. 29. 22:45

ááá, nemisnemis, meggondoltam magam 8)
dexter zseniális, de ha az a kérdés, mit tudok bárhányszor megnézni, vagy melyiket sajnálnám, ha mégsem készült el (tudom, hogy ennek nincs értelme), vagy ami nagyon sokat adott, akkor:

JÓBARÁTOK

Pacey - 2008. 04. 29. 23:36

Twin Peaks valamint Dawson és a haverok. A kettő közül akkor sem tudnék választani, ha fegyvert fognának leggyűlöltebb ellenségem fejéhez.

hardfloor - 2008. 04. 30. 01:40

Supernatural

Geri - 2008. 04. 30. 02:03

Alap h az original Csillagkapu. Van jópár még, de ez indított el a sorozatfüggőség útján:D

Zag-Zag - 2008. 04. 30. 08:56

FireFly. (<-pont!)

robben - 2008. 04. 30. 09:20

SIX FEET UNDER, egyértelmű

Stamp - 2008. 04. 30. 12:00

Nehéz, de talán a Wire egy orrhosszal.

Eszti - 2008. 04. 30. 12:57

Sírhant Művek
yeee :)

romeouald - 2008. 04. 30. 13:33

húú hát ez nagyon nehéz, sokat gondolkodtam, mert rengeteg sorozat van amit már többször néztem meg, de ezt választom:

the oc

Turorudi - 2008. 04. 30. 17:45

X-akták

Freckles - 2008. 04. 30. 19:36

Lost

Mor Tuadh - 2008. 05. 01. 17:54

Doctor Who

mert Tennant Cool, Marha Jones egyszerűen gyönyörű, Rose imádnivaló, a zene csodálatos és magával ragadó, a történet tele van óriási ötletekkel, az egész sorozatot belengi valami elképesztő hangulat

és persze mert eksztööörminéééééét
meg persze dilííít dilíííít :D

Bombadil Toma - 2008. 05. 01. 23:48

gilmor girls -szívek szállodája.
bár elbizonytalanodtam, hogy talán a babylon5 de mégis maradnak a gilmor lányok…

kicsit - 2008. 05. 02. 01:01

24

Mert még hat évad után sem unalmas számomra, ahogy Kiefer azt hörgi, hogy “HOL A BOMBA?”

Dean Moriarty - 2008. 05. 02. 15:40

LOST

(+ X-akták, Felicity)

PIQ - 2008. 05. 03. 13:20

JERICHO!!!

Autopsy - 2008. 05. 03. 17:26

LOST ez az 1. és egyetlen dolog amiért rajongok…

Teofil - 2008. 05. 03. 17:31

Heroes, DLM :)

regg69 - 2008. 05. 03. 18:21

DEXTER! Kivétel nélkül végig pörgött, a második évad talán még überelte az elsőt, pedig az is 10/10 körül mocorgott, nem beszélve a második évadról, amiről el lehet mondani, hogy a 10/10-es sorozatok legtökéletesebb példája, etalon – így kell tökéletest alkotni!!!

hekkinen - 2008. 05. 03. 18:30

1. Weeds
2. Grey´s Anatomy
3. Heroes
4. Desperate Housewives
5. Six Feet Under

Reni79 - 2008. 05. 03. 19:43

Gilmore ez egyértelmű:) (ha lehetne bezárnám őket a stúdióba még 500 részt csinálni, olyanokat mint az első évad:)

300 - 2008. 05. 03. 23:24

Nos, egy kicsit unatkoztam, azthiszem :D szal voálá-
1. Lost: 101
2. Friends: 62
3. 24: 47
4. Dexter: 33
5. Firefly: 25
6. Dr.House: 24
7. Prison Break: 17
8. X-akták/Supernatural: 16
9. Veronica Mars: 15
10. Buffy: 14
11. Sírhant művek: 12
12. Heroes/Nip/tuck: 11
13. Gilmore Girls/Skins: 10
14. Monk: 9
15. CSI: 8
16. Gray’s Anatomy/Twin Peaks/Rescue me/Desperate Housewives:7
17. Sex and the City/South Park: 6
18. One Tree Hill/Babylon5: 5
19. The Simpsons/ER: 4
20. NCIS/Weeds: 3
+Jericho: 2
-rengeteget nemszámoltam, amint látszik, de azért nekem se határtalan a türelmem :D amikből gondoltam akad majd több is, azokat megtartottam(2-10pont között), amik lemaradtak, azok szeretőitől bocsi, de a lényegen úgyse változtat :D csak 1óra volt …, szal ha az előző egyórában érkezett komm, az persze nincs benne :)

sanyicz - 2008. 05. 04. 12:39

Scrubs :)

Annie - 2008. 05. 05. 15:56

Gilmore Girls.
Nem tehetek róla, a szívembe ez lopta be magát nagyon. Olyan jó a ritmusa, hangulata..
Persze van competition bőven, de a legkedvesebb ez.

Shagrath - 2008. 05. 05. 22:32

Atlantisz gyermekei

Shagrath - 2008. 05. 05. 22:34

persze ha nem sorozatról van szó ha sorozat szerintem a Stargate más sorozatot nem is nézek csak ugy ez már nem megy!

gydani - 2008. 05. 06. 13:06

Jóbarátok

Eszty - 2008. 05. 06. 18:45

Gyilkos elmék

ghostbuster - 2008. 05. 06. 21:49

300. ha nem tudsz szamolni, ne csinalj osszesitest.

halamita - 2008. 05. 07. 22:54

The Wire

petya - 2008. 05. 09. 19:59

Lost

Degec - 2008. 05. 13. 14:34

How I Met Your Mother

300 - 2008. 05. 13. 21:10

mert szted elszámoltam ghostbuster? vagy azért érezted muszájnak, h beszólj, mert nemszámoltam bele mind a 154 sorozatot?

300 - 2008. 05. 13. 21:11

-amit felsoroltak, úgyértem( de nemtudom mennyi, csak mondtam egy számot )

Márkó - 2008. 05. 15. 21:28

nekem a number one a: Jóbarátok! Egyszerűen sírni tudok rajta még ha ötödjére látom, akkor is!

kbence - 2008. 05. 19. 02:13

Terminator SCC:)

ronner - 2008. 06. 04. 21:02

SCRUBS!!! Bármikor, bármelyik rész szórakoztató, kikapcsol. Drámákat minek többször nézni? Pl. Dexter szerintem überzseniális, de ha már egyszer tudom a végét… De mivel ennyien, ennyire odavagytok a Lost-ért, bepróbálom… :-))

fcb989 - 2008. 06. 11. 08:29

The Simpsons:P

napfény - 2008. 06. 11. 10:50

Criminal Minds :)

PatBateman - 2008. 06. 12. 19:09

24 – Twenty-four

czyi - 2008. 06. 18. 17:46

egyetlen sorozat van, amit a kezdetektől nézek és imádom: ER (Vészhelyzet). Más nem is kell (na jó, még a SP is jöhet olykor…; de a kérdésre a felelet az első mondatban adódott meg!)

izolis - 2008. 06. 19. 00:33

Prison Break.

ST33L! - 2008. 06. 19. 16:19

Dexter

ignion - 2008. 06. 23. 01:36

bsg

Nono - 2008. 06. 24. 15:03

Rémrendes család-méghozzá az eredeti nem a amgyar :S ezen nőttem fel nem volt nap h egy részét enm néztem volna meg :D

bibe - 2008. 06. 26. 14:09

Star Trek DS9
Elméxem még nem volt TV a SzépSzív koleszban a szobánkban és akkor kezdte el adni valamelyik német műholdas (talán a SAT1). Egy szót sem tudtam németül, de néztem a TV szobában egy piros műbőrfotelből, hajnal 2-kor… :)

KáO - 2008. 06. 26. 21:14

heroes /ezen kívül van még kb 6 kedvenc de ez most a top one/

chev chelios - 2008. 06. 30. 00:12

The Shield-Kemény Zsaruk

zilahy - 2008. 06. 30. 13:41

Lost
egyértelmű:)

Miss Keamy - 2008. 07. 09. 01:55

nagyon 1értelmű! a világ legjobb sorija .. LOST ! LOST ! és LOST! februárig hogy fogom kibirni tejóisten :P

saarga - 2008. 07. 09. 13:46

Sex and the city:)

KingDave - 2008. 07. 09. 21:39

LOST na és 24…egyszerűen nem tudtam választani kettejük közül…utána csi minden mennyiségben, követi a DHW majd … na eeggeen ezt sorolhatnám..

logan - 2008. 07. 13. 13:32

monty python’s flying circus (bárhol, bármikor, bárkivel)

xcellor8 - 2008. 07. 15. 20:34

Star Trek Voyager

MDL - 2008. 07. 16. 11:22

Lost

outlander - 2008. 08. 04. 22:54

Na, azt sejtem hogy a LOST majdnem pontozással gyöz eddig… DE COME ON YOU PEOPLE, MI LESZ AZ ALIASSAL??? eddig kb. 7-en írták ha jól számoltam, amit eléggé kevésnek találok :(

különben elgondolkodtat a kérdés, hogy az Aliasból mi a francért nem lett mainstream sorozat ha a Lostból meg igen? ez már kicsit a hype műve, kicsit igazságtalanság… na de sebaj, mind2 JJ Abrams, és mind2 odabaaasz :) tán el kéne kezdenem Felicityt nézni…?

na szóval, az én válaszom még egy jó ideig az Alias, habár már kb. 3 hónapja ledaráltam, a Lost még most is csak a második helyen kullog, pedig darálom azt is

etti - 2008. 08. 12. 11:22

queer as folk – azaz a borzalmas magyar címmel megáldott fiúk a klubból. hogy miért? nem tudom

Ricsi - 2008. 08. 14. 22:22

Water Rats = “Vizi zsaruk”-nak volt fordítva. Igen asszem ez volt a címe

BlueW. - 2008. 08. 29. 00:01

Hát, hogy öszinte legyek,most csak azért mondom a Queer as Folkot,mert azt kevesen mondták,pedig *szip-szip* ez a sorozat többet érdemel…amúgy valóban a Friends az egyik legjobb,én bármikor,bárhol,bárkivel szívesen nézem. A QaF-ot mondjuk apámmal már nem nézném olyan nyugodt szívvel…

sehol - 2008. 09. 13. 16:57

Fawlty Towers (Waczak szálló), mert még senki nem írta. 12 tökéletes epizód :)
(Mögötte nagyon nagyon szorosan a Monk)

Stefucz - 2008. 09. 18. 19:42

LOST

Elektorkalandor - 2008. 09. 23. 02:35

LOST

Jade - 2008. 10. 17. 23:40

Jake and Bobby

Dt - 2008. 11. 06. 17:48

Knight Rider. Minden részét láttam vagy ötször.

swe - 2008. 11. 06. 17:59

Queer as folk!!!! A legjobb :)

BigGeri - 2008. 11. 06. 18:23

Jobarátok

cat - 2008. 11. 06. 18:36

Sex and the City. Úgy imádom, ahogy van.
Bár a SupNat folyton a sarkára tapos :)

Fütyülős - 2008. 11. 06. 18:43

Szerintem a Dexter! Annyira durvás volt az első, de leginkább a második évad, hogy csak na!!! Itt is nagyon nehéz dönteni… *hehe*

SquareWire - 2008. 11. 06. 20:48

Supernatural

harcilepke - 2008. 11. 07. 20:01

Boston Legal

zenoli - 2008. 11. 10. 21:54

OZ

Egyszeri és megismételhetetlen élmény, bár készítettek volna belőle 7. évadot is:-((

Különösen O’Reily-k a nagy kedvencek, valamint Beecher/Keller páros. Ennél szenvedélyesebb szerelmet én még nem láttam!!!

Maros - 2008. 11. 12. 12:19

Buffy, a vámpírok réme + összes star trek

kexter - 2008. 11. 24. 19:53

Buffy

Heyz - 2008. 12. 20. 07:18

24,
Stargate SG-1 és Atlantis

perru - 2008. 12. 29. 15:07

keserves hajrában a Twin Peaks megelőzte a Miért éppen Alaszkát.
ez van.

agisn - 2009. 04. 21. 17:01

Supernatural

kriszti - 2009. 06. 15. 14:45

Friends

Loki - 2009. 07. 05. 14:54

Lost!!!

t0mMy - 2009. 07. 05. 15:23

Nehéz a választás de az OZ, The Black Donnellys ami nagyon tetszet még, meg még vagy 5-6 sorozat de a legkiemelkedőbb az OZ volt közülök.

gunter - 2009. 07. 05. 16:07

Stargate SG1

Hanks - 2009. 07. 05. 16:08

Prison Break (A szökés) ;-)

matt - 2009. 07. 05. 16:13

asszem veronica mars.

Harper - 2009. 07. 05. 16:45

A világ legjobb sorozata a LOST

akosh - 2009. 07. 05. 17:57

Survivor

Bujtor - 2009. 07. 05. 23:25

Battlestar Galactica

Miss Keamy - 2009. 07. 06. 00:54

LOST! :))

julcsi - 2009. 07. 06. 14:23

Már vagy 14-15 éve az X-Files…
Lehet, hogy leragadtam, de annál jobbat még nem néztem.

TD - 2009. 07. 06. 19:51

Prison Break

winnie - 2009. 07. 06. 21:02

biztos, mert ismernek olyanokat is, amiket te nem. vagy te írtad volna másfél évvel ezelőtt?

de a lényeg: csak egyet lehetett írni:)

Bruzsy - 2009. 07. 06. 21:02

sasuke, azért írtuk alig, mert tavaly áprilisban 1. még épp a sztrájk utáni szárnyalásába kezdett, 2. alig nézte valaki.

shaira - 2009. 07. 06. 23:06

Firefly…csak és pont :P
Nekem ez mindent vitt és akárhányszor meg tudom nézni még ma is :)

Dzsi23 - 2009. 07. 07. 09:32

Battlestar Galactica…egyértelműen

duransaint - 2009. 07. 07. 10:57

Prison Break

CharlieHarper - 2009. 07. 07. 22:07

Két pasi – meg egy kicsi

Tücsök - 2009. 09. 02. 12:13

Jelenleg várok vagy 5 sorozat premiert, amit jelenleg mind imádok….
és akkor még vannak azok amiknek már vége, de imádtam őket…
na akkor most válasszak ….nem tudok… :S
Én listát könnyebben írnék…bár ott is a rangsorolással bebuknék :D

Slyyy - 2009. 09. 24. 01:19

Rome…

Enigma1978 - 2009. 12. 11. 16:43

into the labyrith

qwe2 - 2009. 12. 29. 17:43

Kár hogy csak egy ember írtad, de EVERWOOD. Remekmű :)

blady - 2010. 01. 05. 01:40

hú ezen töbet agyaltam, mint kedvenc filmnél..ott gondolkodás nélkül írtam be :D
itt háát..
asziszem’ Dexter (a friends kicsit elbizonytalanított, de ez a pasi pótolhatatlan:D)

blady - 2010. 01. 05. 01:44

többet* amúgy vicces, h itt sem tud mindenki olvasni :D “csak egyet” és beír vagy 6-ot ójaj gyerekek…nehezebb így összesíteni..

ty - 2010. 01. 05. 04:19

the wire

daeVidka - 2010. 01. 05. 11:40

Battlestar Galactica

everyday normal guy - 2010. 01. 05. 12:14

misfits(Y) de ha kicsit hosszabb sorozat akkor heroes

Vicente - 2010. 01. 05. 15:41

LOST

Peti - 2010. 01. 06. 05:21

Jericho

Peti - 2010. 01. 06. 20:56

Jóbarátok !!!

GreatMoe - 2010. 01. 07. 16:25

Star Trek Franchise (DS9, Voyager, TNG, Enterprise, TOS, TAS + Mozifilmek)

Ha egy egésznek tekintjük a Star Trek franchise-t akkor szerintem minden idők egyik legnagyobb sorozata. Több mint 800 epizóddal és 43 éves “történelemmel” amely ennyi idő alatt nagy hatással volt a jelenlegi történelmünkre is :) Gondolj csak a sorozat alapján elnevezett Nasa Enterprise űrsiklójára illetve a kihajtható kagyló mobilodra.

Gregory - 2010. 02. 25. 14:31

LOST <3 simply the best ;)

Rody - 2010. 02. 27. 17:30

MONK!!!

buffyboy90210 - 2010. 05. 17. 14:49

Buffy.

Johnny336 - 2010. 06. 10. 11:32

Shield

mártiii - 2010. 07. 01. 22:24

MONK mindörökkééééééééLLL

MONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKMONKOMNKOMONKMONKMONKMONKMONK

még szeretem a Szívek szállodáját is bár Rory (Alexis) elég idegesítő és szerintem nem jól játszotta a szerepát, de Lauren Graham kárpótol:))

SportMan - 2010. 07. 30. 20:55

Prison Break

Kb. egyszerre kezdtem el nézni a Heroes-zal, de mégis a Prison Break tett igazi junkievá. Emlékszem anno mégcsak nem is hallottam róla, csak egyszer egy este kapcsolgattam a TV-t és rábukkantam, mikor éppen adta az RTL Klub. Az 1. évad 17. része ment akkor (persze akkor ezt én még nem tudtam), és szinte azonnal beszippantott. Onnantól nem volt megállás, gyorsan bepótoltam az addigi részeket, és utána már az amerikai vetítéseket néztem minden héten. Máig etalon nálam a Prison Break, nem tudom elképzelni, hogy a jövőben bármelyik sorozat is felérjen a szintjére a szememben. Pedig a PB óta már olyan nívós sorozatokat is megnéztem, mint a Dexter, BSG, 24, House, Stargate, stb. Számomra a Prison Break név kimeríti “a sorozat” fogalmát.

Wondorog - 2010. 07. 31. 15:52

LOST

Vezír - 2010. 08. 12. 11:14

Számomra egyértelmű a válasz:
Így jártam anyátokkal.
Remek és szerethető karakterek, tökéletes történet, ütős poénok, és az alapötlet is nagyon jó.
Persze vannak még nagyon jó sorozatok, pl. Dexter, 24, Gyilkos elmék, Dr. House, Két pasi – meg egy kicsi, Egy rém rendes család, Jóbarátok ja és term. a South Park :D, de számomra ez az örök kedvenc.

moonlightgirl - 2010. 08. 12. 21:24

Supernatural, ofkorsz :)

phoenix00 - 2010. 08. 18. 23:50

SupNat!

Valaki nem számolja össze a szavazatokat?!

daniel - 2010. 08. 22. 22:21

friends (:

clfo - 2010. 08. 27. 03:08

X-Files

Egész életemben vonzottak a feldolgozott témái. Arról meg ugye nem is kell beszélnem, hogy sokunk gyerekkorának meghatározó sorozata volt (mekkora balhék voltak miatta, nem engedték h nézzem:(

Még a 8-9. évad is bejött, Robert Patrick sztem qrva jo FBI ügynök volt, Mónika Rárejszet pedig bármikor sunáznám:>

A 2. film viszont nagy csalódás volt. Emléxem, ültem a moziba és folyamat 1 dolgon kattogott az agyam: UFÓÓÓT, RAKJATOK MÁR BE EGY K*RVA UFÓÓT VÉGRE!! De nem… :(

clfo - 2010. 08. 27. 03:11

Ja, és a CJB Spencert aka a bagóst se felejtsük el, az igazi főszereplőjét az egésznek, a többiek csak mellékszereplők voltak :D

Zazi - 2010. 09. 18. 13:56

Egyértelműen Californication, annál nincs jobb :D

Gabrielle - 2010. 09. 20. 20:56

The Vampire Diaries :)
De mostanában elég sok van,viszont a TVD az,amiben nem tudok csalódni egyáltalán.

HTP - 2010. 09. 28. 09:02

F R I N G E

..de nemm ámmmm a rötölös..

Eredetiben az igazi ;-)

szila - 2010. 10. 04. 14:36

The Wire – a drót…

Ez a film mindent tud…de a legjobb benne, hogy igazság szagú… nagyon el tud laposodni egy egy jelenet, de akkor jön Omar és elkap mindenkit:D Nem lehet mit mondani, csak annyit, hogy olyan, mint az élet… jó, rossz, unalmas, lebilincselő, elgondolkodtató… de a végén, miután some badguys lost, some goodguys won, there still remain some badguys who won, and some goodguys who lost… just like in life…na ezért a kedvenc.

Babity - 2010. 11. 19. 15:57

LOST
jelenleg pedig a Dexter, de a LOSTot eddig nem übereli egyik sorozat sem

Henr1k - 2010. 11. 22. 22:46

Torony magasan vezet nálam a Lost utána Dr House

george - 2010. 12. 29. 17:39

LOST

szeor - 2011. 02. 01. 22:19

Firefly

zooli9 - 2011. 02. 16. 21:17

Reaper

Andi - 2011. 03. 07. 14:00

LOST

Mindig mindent félredobtam, mikor megvolt a fordítása, csak hogy láthassam. (Pedig kétgyerekes családanya vagyok.)
Ezt egyszer mindenkinek látnia kell!

Elkon - 2011. 04. 13. 00:30

SKINS

Mert az első két évad tökéletes és később sem lesz rosszabb a zseniálisnál.

Elkon - 2011. 04. 13. 00:31

Amúgy még a Breaking Bad versenyzett vele.

aand - 2011. 05. 17. 16:59

Being Erica

Epershake - 2011. 06. 16. 21:14

Firefly :)

Copyconok - 2011. 06. 22. 11:52

Psych – Dilis Detektívek

Orionk - 2011. 07. 05. 07:39

Sziasztok !

Állítólag van egy sorozat magyarországon, amit áprilisban lezdtek el vetíteni.
A délutáni műsorsávban megy, és arról szól, hogy van benne egy mérnöknő, aki egy építőipari vállalatnál dolgozik, és egy ötéves kisfiút nevel.

Tudnátok segíteni, hogy melyik ez a sorozat?

köszi

aries - 2011. 07. 12. 21:15

CSI, az összes hibájával, botlásával, gagyiságával vagy éppen kiszámíthatóságával. :) Ez a sorozat tett addiktá, egyszerűen imádom. Nem túl bonyolult történetvezetés, sokszor tényleg rettentő evidens, hogy ki a tettes, de mind a mai napig tud meglepetéseket okozni, na meg Eric Szmanda… <3 :'D

Potter - 2011. 07. 17. 21:42

A rém rendes család a legnagyobb

kotkot - 2011. 08. 08. 10:28

NCIS most és mindörökké

akh - 2011. 09. 19. 16:58

STARGATE mind a 17 évad.
Nem hibátlan sorozat de állandóan újranézem az évadokat mert nem lehet megunni.

miksi - 2011. 10. 20. 16:05

Columbo forever

chulo - 2011. 11. 27. 14:17

Supernatural első 5 évad
Egy kerek egész, iszonyat jól felépitve. Jó poénok, érzelem, dráma, misztikum, nagyszerű sztori, a két testvér marha jófej. A vége egy hatalmas katartikus élmény, de az egész ötödik évad kibontakozása is fantasztikus. (na jó meg a negyedik évad is, a vége hatalmas volt)
Kár hogy az utolsó egy percben visszahozták Samet, és folytatták egy hatodik évaddal. Persze most is nézem, mert szeretem még mindig, de az úgy egy nagyszerű kerek lezárás lett volna ha Sam lent marad a ketrecben

Emellett fel lehetne még sorolni olyanokat mint pl. Jóbarátok aminek bármelyik random részét mosolyogva tudom végignézni, vagy a Smallville ami számomra egy nagyszerű élményt jelentett és gyakorlatilag Supermannal nőttem fel :D
A Babylon 5 első négy évada (az ötödik felesleges volt és nem is éreztem a sztorihoz kapcsolódónak), a Firefly, és a BSG (bár túlságosan elmentek a végefelé a misztikum irányába, ezt mondjuk csak darálva láttam és heti nézősben lehet hogy nem fogott volna meg igy). Illetve ott van még a Csillagkapu és szorosan mögötte a CSK-Atlantis (a csk univerzum megerőszakolásának számitó SG-U-ra gondolni se akarok :D)
Igazából erre a kérdésre csak évekkel egy sorozat lezárása után érdemes válaszolni szerintem, mert ahogy néztem a 2-3 évvel ezelőtti válaszokat sok volt ami aktuális sorozatot is irt, és nekem is van néhány amire rávágom hogy húdejó aztán lehet hogy 2 év múlva végig se birnék szenvedni egy részt se belőle

fakeplasticgergo - 2012. 01. 28. 18:07

Miert eppen Alaszka! :D

Vortex - 2012. 03. 05. 23:41

Bár ha legjobb akkor
Game of Thrones!!!
ofc :D

sanyi88 - 2012. 03. 12. 23:53

FRIENDS

Dorinanna - 2012. 06. 29. 00:57

Chuck!
Méghozzá azért, mert ez volt az első olyan sorozat, amit elkezdtem gépen, angolul nézni… és egyből berántott. Vicces, kémes, tele van szerethető karakterekkel, és bár már vége és a vége annyira nem volt jó, mégis a “melyik a kedvenc sorozatod?” kérdésre évek óta ez a válasz ugrik be elsőre. Talán megszokásból, nem tudom. Hiába kezdtem el most a Pushing Daisiest és szerettem bele az első pár perc után, meg van még rengeteg sorozat amit imádok, akkor is Chuck. :)

Tommy - 2012. 06. 29. 23:46

Breaking Bad

the_robbie - 2012. 06. 29. 23:53

LOST

Bug15 - 2012. 06. 29. 23:56

Las Vegas

hami - 2012. 06. 29. 23:56

blue mountain state

wondorog - 2012. 06. 29. 23:59

LOST, egyértelműen, 1. olyan sorozat, amit letöltve néztem az AXN után (1. 2 évad), mindig is a kedvencem marad

Benjy - 2012. 06. 30. 00:03

Monk

daniel_007 - 2012. 06. 30. 00:03

bár ha mindent összevetnék, akkor a Six Feet Under-t kéne mondanom, de azt hiszem a válasz mégis a Desperate Housewives lesz.

dukefukem - 2012. 06. 30. 00:13

Rescue Me ;D

Xsz - 2012. 06. 30. 00:14

LOST, ez nem vitás. (ezt követi a BSG és a 24)

Dave - 2012. 06. 30. 00:14

Entourageeeeeeeeeeee

Thomas - 2012. 06. 30. 00:16

Nekem még mindig az Alias, és évről-évre jobban kétlem, hogy ez valaha is változni fog:)

viky - 2012. 06. 30. 00:18

Friends :)

nortai - 2012. 06. 30. 00:19

LOST, egyértelműen :D

Shalafi - 2012. 06. 30. 00:24

The L word és a Dexter
Sitcomból pedig a Rém rendes család marad az örök favorit!

tremonti - 2012. 06. 30. 00:29

Treme.

showerinsunlight - 2012. 06. 30. 00:31

Doctor Who

annapanna - 2012. 06. 30. 00:32

ez most nyilván túlzás, de kb ilyen lehet, amikor egy Anyát arra kérnek, hogy válassza ki a kedvenc gyerekét – csak több a sorozat, mint a gyere. Viszont, mivel ez volt a legelső és a legnagyobb etalon és a mai napig minden percét imádom és visszasírom és szeretném újra úgy nézni, hogy “először”, ezért a VERONICA MARS.

Myra - 2012. 06. 30. 00:33

Csillagkapu – annak is a legelső változata (persze, szeretem én az Atlantiszt is, és a Universe-et is, de…)
Ez volt az első sorozat, amit mint sorozatot néztem, és nem csak egy-egy rész erejéig ültem le a tv elé, na meg van olyan rész, amit már kismilliószor láttam, de akkor is meg tudnám még nézni egypárszor :)
Nem egy elsöprő siker, és ha kérdezik, nem is igazán tudok válaszolni, hogy miért pont ez… :) Csak mert :D

Allison - 2012. 06. 30. 00:34

The killing. Ha NAGYON muszáj választani, mert tökéletes sorozat, de mégsem ahhoz ragaszkodom a legjobban. Ebből is látszik, hogy a szerelemben semmi logika :D

Nájki - 2012. 06. 30. 01:36

A Csengetett M’lord sorozatnak számít?
Ha nem, akkor Sírhant művek.

Nájki - 2012. 06. 30. 01:37

@Orionk : A Seherezádé lesz az.

superben - 2012. 06. 30. 02:03

The Wire. Gondolkodás nélkül.

nflhazafi - 2012. 06. 30. 02:17

Friday Night Lights! Alap!

sarkanyolo2 - 2012. 06. 30. 02:43

Csillagkapu mindig adta! Lassan kezdem is a nyári darát és újranézem a részeket. :D

toxigen - 2012. 06. 30. 02:52

The Practice-Ügyvédek

Rannak - 2012. 06. 30. 06:19

Jóbarátok. Szerintem egyik sorozat sem lenne tizenötödik alkalommal is élvezhető – őket leszámítva.:)

Captain Proton - 2012. 06. 30. 07:16

Coupling (UK)

Kit-Kat - 2012. 06. 30. 07:27

Firefly.

Pár éve az évtized legjobbja kérdésnél is ezt válaszoltam, azóta sem változott. Ha még egyet kellene mondani, akkor Arrested Development, ami változatlanul a sitcomok királya nálam, és azóta sem ért a közelébe semmi.

Mihail - 2012. 06. 30. 07:27

A LOST. Újra is kellene már nézni lassan, sajnos azóta sincs hasonló sem. A jelenleg futó sorozatok közül meg a Sons of Anarchy a kedvenc.

Pr13m - 2012. 06. 30. 07:47

Alapban én is a Lost-ot írnám, de túl sokan mondták, szal inkább erősítem a Doctor Who-t!!!!

arsenal93 - 2012. 06. 30. 07:54

House

RolloJuve - 2012. 06. 30. 08:27

Rubicon

Maca - 2012. 06. 30. 09:16

24 miatt lettem sorozatfüggő, úh. azt jelölöm meg :)

trisshh - 2012. 06. 30. 09:26

Szívek szállodája- mert tuti h még akkor is ha random választok bele a részekbe, akkor is élvezni fogom és mert Stars Hollow volt ez első sorozatos kisváros ahová oda akartam költözni :))

Idina - 2012. 06. 30. 09:44

Doctor Who, ez egyértelmű. :-)

Siluelle - 2012. 06. 30. 09:55

Stargate SG-1, Atlantis

barbamama - 2012. 06. 30. 10:33

Friday Night Lights. Bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet. Nem lehet megunni :)

Hitch - 2012. 06. 30. 10:40

scrubs

Orsi - 2012. 06. 30. 11:48

Gyilkos elmék. :)

Han Solo - 2012. 06. 30. 14:17

Firefly. Legnagyobb.

Casey Novak - 2012. 06. 30. 23:14

2008-ban nem írtam, de ha írtam volna, akkor ugyan ez lett volna, mert még mindig semmi nem vette át a helyét:

House MD

sztyopa - 2012. 08. 29. 13:44

Prison Break volt az abszolut kedvencem

axoim - 2012. 09. 11. 18:45

Breaking Bad a fő-fő-fő sorozat…
de melllette Homeland House Scrubs HIMYM Californication Castle Dexter stb.. :)

Miss Keamy - 2012. 09. 26. 02:14

A Drót az abszolut király, mögötte szorosan a Lost nyomul :)

egy sitcom még belefér - 2012. 09. 26. 15:51

Jóbarátok a legalapabb alapmű:)

marcibatsi - 2012. 09. 26. 20:56

Kétség sem férhet hozzá: Game of Thrones.
Második hely: Fringe

chulo - 2012. 11. 09. 10:26

Megint idetaláltam a kérdéshez.
Annyira jó lenne feltenni újra ezt, tökre kiváncsi lennék, hogy akik anno irták mondjuk a Heroest, Dextert, Prison Breaket, HIMYM-t, Californication, NCIS, CSI (WTF? ugyanaz minden rész) stb stb aktuális sorozatokat azok mennyire érzik úgy 2-3-4 év elteltével hogy na tényleg X sorozat megváltoztatta az életüket, nagy hatással volt rájuk, vagy csak hogy le tudnának ülni végigdarálni egy évadot belőle. Sőőőőt, emlékeznek-e a sztorira :D A nyomozósokon kivül én mindet néztem és szerettem is egy darabig, de pár év után már nem is annyira tiszta hogy miről szóltak, pedig anno simán 6-7 körülire pontoztam őket
Én kb 1 éve irtam ide a Supnat első 5 évadát, még mindig tartom, hogy az úgy egyben valami újat mutatott nekem.

winnie - 2012. 11. 09. 10:32

szerintem megérezted, hogy ma fogjuk megkérdezni megint a kérdést:)) eskü, hétfőn elterveztük, hogy ez lesz péntek este a filmes párjával, annak örömére, hogy megy a filmbuzi.hu.

pearl - 2012. 11. 09. 22:16

LOST!!!

PatrickBurnsRed - 2012. 11. 09. 22:16

Dexter, de árnyékként követi a Sons of Anarchy

jackbauer - 2012. 11. 09. 22:16

Lost

changethue - 2012. 11. 09. 22:18

Abszolút }b>Gossip Girl akárki akármit mond!

Zazen - 2012. 11. 09. 22:19

Lost :D

Csigusz - 2012. 11. 09. 22:22

legyen a Stargate Universe, mert ugyan tudnék több másikat is mondani, de ez biztos nem lesz itt gyakori :D

cinnouse - 2012. 11. 09. 22:23

BSG

Hogy miért?

“Earth? It is a legend.”
“Gaius ‘Frakin’ Baltar”
“Fight them until we can’t.”
“The nature of modern life is obsession.”
“You are a shining beacon of hope, Mr. Adama, only hope is the last thing we need.”
“I’m slipping away from this life very soon…”
Bonus:
All along the Watchtower & Bear McCreary & Metamorphosis Five

So say we all.

(És ha kettőt lehetett volna mondani, akkor még a Wire lett volna. A dobogó harmadik fokán meg a Firefly.)

bettic - 2012. 11. 09. 22:29

Modern family :)

trisztin - 2012. 11. 09. 22:33

Legkedvencebb: STARGATE SG-1 … mert ezt a sorozatot tartom a sorozatfüggőségem kezdetének…és mert TVben sosem kapcsolnék el róla, és már többször újranéztem az évadokat :)

Cara - 2012. 11. 09. 22:40

Elit alakulat és Battlestar Galactica között vívódtam, mert mindkettő életre szóló hatást gyakorolt rám. Mivel csak egyet lehet írni, és ez volt az első, ami eszembe jutott gondolkodás nélkül, ezért:

Battlestar Galactica

Dean - 2012. 11. 09. 22:41

Prison Break

winnie - 2012. 11. 09. 22:55

hé, most jön az új kérdés, ez régi poszt:)

http://www.sorozatjunkie.hu/2012/11/09/melyik-a-legjobb-sorozat/